14. rész

 - Egyedül is ki tudtam volna nyitni – morogtam, miután Kimi előtt beléptem a szobámba. El akartam tőle venni az ajtóhoz való kártyát, de nem engedte. Sőt! Még a szobámba is lazán besétált, mintha valaki beengedte volna. – Persze. Gyere csak be, helyezd magad kényelembe. Ne hozzak neked esetleg valami üdítőt? – kérdeztem tőle gúnyosan, miután bezártam a szobám ajtaját és megálltam előtte. Az ágyam végében ült le, onnan nézett fel rám.

 - Vacsorázz velem. Most! – mondta. Az arcán egy csibészes mosoly terült el, amitől majdnem padlót fogtam, de csak majdnem. Nemlegesen megráztam a fejem, majd az ajtó felé mutattam, jelezve neki, hogy ideje lenne távoznia. Nem vette a lapot.

 - Kifáradnál? Szeretnék átöltözni, és enni, mert egész nap semmit se ettem – mondtam neki, miközben lehúztam magamról a tornacipőmet, ami miatt Christian-nal tavaly folyton veszekedtünk. Elvileg mindenkinek Geox-os cipőben kéne járkálnia a pálya területén, de én erre nem voltam sose hajlandó. Egyszerűen nem érzem magam jól bennük, de a tornacipőimmel más a helyzet. Azokban akár egy napot is simán végigállnék. Horner elmondása szerint, csak azért egyezett ebbe bele anno, mert nem akarta azt hallgatni, hogy egész nap nyafogok. Egyetlen egyszer erőszakolta rám azokat a kényelmetlen cipőket, akkor is teljesen kiborítottam.

 - Velem is tudsz vacsorázni – mondta vigyorogva.

 - Te tényleg nem tudod felfogni, hogy mit jelent az a szó, hogy ,,nem”? – kérdeztem tőle hitetlenkedve, miután elém állt. Picit hátrébb is kellett húzódnom, mert a magánszférámban benne volt jócskán.

 - Nem – mondta lazán. – Ha ma este hagyod, hogy mindent elmagyarázzak neked, akkor megígérem, hogy nem fogok utánad járkálni ilyen sokat, és nem foglak azzal zaklatni, hogy vacsorázz velem. Figyelj, csinálhatjuk egész évben ezt, de azt hiszem, mind a kettőnknek jobb lenne, ha rendeznénk a dolgainkat. Tudod szar úgy a paddock-ban járkálni, hogy mikor valamerre meglátsz, akkor te onnan elspurizol, és ez ellen nehezen tudok tenni, mert makacs vagy. Beszéljük meg végre a dolgainkat – mondta komolyabban. A csibészes mosoly is eltűnt az arcáról, amitől majdnem a bugyimba olvadtam lassacskán. – Szóval? Velem vacsorázol?

Vacilláltam. Megint fogalmam se volt arról, hogy mit csináljak. Tudtam, hogy melyik lenne a kérdésére a helyes válasz, így mikor egy pillanatban rávettem magam, hogy beleegyezzek, rávágtam, hogy igen. Nem akartam, hogy agyalással megint elbizonytalanítsam magam.

 - Remek – mosolyodott el a válaszom után. – Addig lemegyek és rendelek valamit enni, te addig öltözz át nyugodtan. Lent várlak – mondta izgatottan, majd adott egy puszit az arcomra, aztán távozott. Ahogy kilépett a szobámból, megbántam, hogy igent mondtam neki. Nem voltam olyan hangulatomban, hogy most vacsorázgassak vele. Jesse szavai jártak egész nap a fejemben, így akkor is, mikor a ruháim között turkáltam. Próbáltam az agyam kikapcsolni, de nehezen ment.

Fél óra múlva teljes harci díszben indultam el a szobám ajtajától a liftig. Nem csíptem igazán ki magam. Egy sötétebb farmert, egy fekete balerina orrú cipőt, valamint egy lenge blúzt vettem fel magamra. A hajamat laza kontyba kötöttem a fejem tetejére, mert kezdtek a hajszálaim idegesíteni.

Az étterem kétszárnyas ajtaját egy egyenruhás srác nyitotta ki nekem. Egy biccentéssel megköszöntem neki, majd az asztalokat kezdtem pásztázni, hogy megtaláljam Kimi-t. Hamar megleltem, ám nem volt egyedül. Az a Sonia, vagy ki ült az asztalnál a finn honfitársam mellett. Mikor megpillantottam őket be akartam vágni egy hátra arcot, de Kimi pont felém nézett. Mosolyogva felállt, majd integetett, hogy menjek oda. Egy apró mosollyal az arcomon indultam el feléjük, míg belül ordítottam, és tomboltam. Rengeteg olyan képkocka lepergett a szemem előtt, amiken éppen vagy Kimi-t vagy ezt a nőszemélyt gyepáltam, aki egyből felém nyújtotta a kezét, miután odaértem az asztalhoz.

 - Sonia Irvine vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek – mondta kedvesen. Ír akcentussal beszélt. Tetőtől talpig gyorsan végigmértem, míg felé nyújtottam a jobb kezemet. Jól öltözött volt, és sugárzott belőle, hogy van mit a tejbe aprítania. Drága óra volt a csuklóján, és aranylánc lógott a nyakában, azonban nem tűnt olyan nőnek, aki nagyon mutogatná azt, amije van. A 40-es éveiben járhatott. Erről árulkodtak az apró ráncok, amik a szeme körül voltak.

 - Emeliija Niinimäki – mondtam tömören, majd megráztam a kezét. Miután helyet foglaltunk, jelentőségteljesen néztem Kimire, aki csak megrázta a fejét. Fogalmam se volt arról, hogy ezzel mit akart nekem mondani, jelezni.

 - Mivel foglalkozol, Emeliija? - kérdezte Sonia, miután egy kicsit felém fordult.

 - Mérnök vagyok a Red Bullnál – mondtam semlegesen, majd elkezdtem az itallapot böngészni. Kellett valami rohadt erős pia, mert biztos voltam abban, hogy tiszta fejjel nem nagyon fogok tudni sokáig itt jó pofizni vele.

 - És milyen mérnök?

 - Gumikért felelős – adtam meg neki a válaszomat a lehető legbővebb változatban. Rá is mosolyogtam, hogy ne tűnjek akkora bunkónak. – Elnézést – intettem le az egyik pincért, aki az asztalunk felé járt. – Hozna nekem egy whisky-t? – kérdeztem tőle, mire bólintott egyet. – Ti kértek valamit inni? – fordultam Kimi és Sonia felé. Ők csak vizet kértek. El is gondolkoztam azon, hogy nekem is azt kéne innom, de maradtam inkább a whisky-nél.

 - És te mivel foglalkozol? – fordultam Sonia felé, aki mint szerintem mindig, most is csak vigyorgott.

 - Pszichológus vagyok Angliában.

 - És szereted a munkád? – kérdeztem tőle, miközben az ujjaimat összekulcsoltam, és az állammal a kezemre támaszkodtam. Ha előre tudtam volna, hogy a nő fél órán keresztül, megállás nélkül dumálni fog nekünk mindenféle történetekről, akkor inkább csöndben maradtam volna. Ahogy elnéztem, Kimi-t még le is kötötte a nő dumája. Nálam nem aratott ilyen nagy sikert. 5 perc alatt meguntam, és egyfolytában azon agyaltam, hogy hogyan tudnám magam kinyírni. A nagy gondolkozások közepette megszomjaztam, így éppen rendelni akartam magamnak valami erősebb piát, mikor megpillantottam Heikki-t a pultnál, aki éppen minket nézett.

 - ,,SEGÍTS!” – tátogtam neki. Háromszor is meg kellett ismételnem ezt az egyetlen egy szót, mert nem tudta egykönnyen leolvasni a számról a betűket. Miután megértette, hogy mit is szeretnék tőle kérni, lepattanta a bárszékről, majd odasétált az asztalunkhoz.

 - Elnézést a zavarásért – szólalt meg angolul, miután megállt mellettem. Sonia kénytelen volt félben hagyni az egyik történetét, ami azt hiszem egy viccesen sikerült randiáról szólt. Nem voltam biztos benne, hogy arról beszélt, mert körülbelül 10 perce figyeltem rá oda utoljára. – Em, mindenhol téged keres Christian – fordult felém.

 - Vajon mit akarhat tőlem ilyenkor? – kérdeztem értetlenül, majd felálltam az asztaltól. – Bocsássatok meg nekem, de a főnökökkel nem szabad kekeckedni – mondtam egy apró nevetéssel egybekötve. – Remélem nem gond, ha megkeresem Horner-t?! – néztem először Kimi-re, majd Sonia-ra. Mind a ketten nemlegesen megrázták a fejüket, de ahogy elnéztem Räikkönen arcát, nagyon nem tetszett neki ez. – Bocsássatok meg nekem – mondtam nekik, majd Heikki után indultam, aki már az étterem ajtajában állt. – Imádlak – mondtam neki egy nagy sóhaj után, mikor már a liftben álldogáltunk. Egy ölelést és egy puszit is kapott tőlem azért, mert kimentett.

 - Miért vacsoráztál te Kimi-vel és azzal a nővel? – kérdezte értetlenül, miután beértünk a szobámba.

 - Nem vacsoráztam velük, mert egy falatot se ettünk, mert nem hozták ki a kajánkat. Kilyukad a gyomrom – mondtam nyöszörögve, miközben elterültem az ágyamon. Heikki kivette a telefont a kezemből, amivel vacsorát akartam magamnak rendelni.

 - Menj, fürödj le. Én addig rendelek neked valamit – mondta, majd megtolt a picike fürdőszoba felé.

 - Heikki – hajoltam ki az ajtón, miután a csupasz testem köré tekertem egy törölközőt. Finn társam érdeklődve nézett felém, miközben a vállával a fülénél tartotta a telefont. – Köszönöm – mondtam neki mosolyogva, mire küldött nekem egy levegőbeli puszit, majd visszahessegetett a fürdőbe.

Gyorsan lemostam magamról a piszkot, ami a nap folyamán rám ragadt, majd a hajamat is átmostam. Miután végeztem a zuhanyzóban, megtöröltem magam mindenhol, majd belebújtam egy bugyiba, és az alváshoz kiválasztott hokis mezembe, majd kisétáltam a szobába.

 - Mikor jön a kaja? – kérdeztem Heikkitől miközben az ujjaimmal az összegubancolódott vizes tincseimet próbáltam kibontani.

 - Ott van – mutatott nevetve az asztal felé. Egyből odaszaladtam, majd a tálcát a kezembe kaptam, és leültem Heiki mellé, aki az ágyamon terpeszkedett. – Jesse keresett, míg zuhanyoztál – szólalt meg pár perc múlva.

 - És mit akart? – kérdeztem tőle kicsit komolyabban. Újra az elmémbe szöktek a délelőtti szavai. Ma se beszéltem semmit Lexi-vel, és ezzel csak nőtt bennem a lelkiismeret fulladás.

 - Bocsánatot kérni, ha jól vettem ki a szavaiból – mondta egy kis gondolkozás után. – Mit mondott neked, ami miatt ilyen elkenődött képet vágsz? – kérdezte, miközben vizes szőke tincsemet a fülem mögé tűrte, ami belelógott a szemembe.

 - Olyan dolgokat, amik teljes mértékben igazak – mondtam neki, majd bekaptam egy tésztadarabot. Persze ennyivel nem elégedett meg. Minden el kellett neki mesélnem. – Szar barátnő vagyok. Szar gyerek. Szar munkatárs. Mindenben szar vagyok.

 - Ez nem igaz. Hallod? Ez nem igaz – mondta miután az arcomat maga felé fordította. – Szarul érzi magát, hogy nem tud segíteni Lexi-nek, és a fezsültség, ami benne volt, azt rajtad verte le. De nem gondolt semmit se komolyan.

 - Minden igaz volt, amit mondott! – csattantam fel. – Leszarom mostanában a körülöttem lévőket. Lexi-vel szinte sose szoktam már úgy hülyülni, mint például tavaly, és anyámékat se láttam az újév első napja óta. Ha felhívnak, akkor is 5 perc alatt lezavarom velük a beszélgetést. Szar barátnő és szar gyerek vagyok. Ezen nincs mit szépíteni. Teljesen kifordultam magamból. Ez nem én vagyok, Heikki – mutattam magamra, miközben kicsit kétségbeesetten néztem a trénerre. – Mi a franc ütött belém az elmúlt időszakban? – kérdeztem tőle, mintha tudhatta volna a választ. Megrázta a fejét, majd meg akart szólalni, de kopogtattak a szobám ajtaján.

 - Egyél – mutatott a tányérom felé. – Majd én kinyitom – mondta, majd felpattant az ágyról és az ajtóhoz sietett. Miután kinyitotta, hátrált egy lépést, majd végignézte, ahogy Kimi besétált előtte a szobámba.

 - Tudod, baszottul nem bírom, mikor átcseszik a fejem – ordította mondatát a képembe. – Még hogy Horner téged keres – nevetett fel gúnyosan. – A drága főnököd még maga se tudott arról, hogy keresett téged! Mikor mondtam neki, hogy éppen utána járkálsz, hogy megbeszélhesse veled, amit akart, totál hülyének nézett! Ahogy te is! Komolyan azt hitted, hogy nem fogok arra rájönni, hogy csak le akartál lépni? Beleegyeztél abba, hogy mindent megbeszéljünk vacsora alatt, erre leléptél – kiabálta.

 - Halkabban is lehetne – morogta Heikki, miután bezárta az ajtót, és Kimi mellé lépett.

 - Te ebbe ne szólj bele! Neked nem osztottam lapot! – ordított rá Kimi, majd alaposan végigmérte.

 - Nem maradtam ott, mert nem volt kedvem annak a nőnek a hülyeségeit hallgatni! És nem azért mentem oda le, hogy vele elszórakozzak, hanem hogy veled beszélgessek – mutattam rá idegesen, majd meglöktem egy kicsit a mellkasánál. – És most tűnés – nyitottam ki neki az ajtót.