22. rész

 - Ha kellemetlenül érzed magad, akkor elküldöm őket – szólalt meg halkan mellettem Kimi, miközben két pohárba töltött a vendégeinek üdítőt. A két fiú a nappaliban ültek le, miután beléptek a házba. Sebastian és Heikki még mindig döbbenten néztek onnan rám, ami már kezdett nagyon frusztrálni.

 - Nyugi, nincs semmi baj, de azt hiszem, inkább felmegyek egy kicsit – mutattam az emelet felé. – A leves kész, ha a fiúk éhesek, akkor kínáld meg őket – mondtam neki, majd megtöröltem a kezemet az előttem lévő rongyban. – Ne küld el őket miattam – mosolyogtam rá, majd miután a kötényt is levettem magamról, egy szó nélkül megindultam az emelet felé.

Miután felértem a szobámba, becsuktam magam mögött az ajtót, aminek azonnal neki is dőltem. Furcsa érzések kavarogtak bennem, amiket nem tudtam hova tenni. A gyomrom összezsugorodott, mikor rájöttem arra, hogy emellett Sebastian nem fog csak egy szó nélkül elmenni, és magyarázkodnom kell majd neki, ahogyan Heikki-nek is. De kérdem én: MIÉRT? Hiszen nem vagyok se a rokonuk, se a barátnőjük. A munkatársuk vagyok, akinek lehet saját magánélete, és akinek nem kell elszámolnia azzal a dolgokkal, amiket tesz.

Bő egy óra múlva hallottam, ahogy a srácok elmentek. Kimi éppen a lépcsőn tartott felfelé, mikor kisétáltam a szobából.

 - Gyere, együnk – bökött az étkező felé a világbajnok miután megálltam előtte.

 - Nem vagyok már éhes – mondtam neki, mire megragadta a kezem, majd elkezdett lefelé húzni.

 - Ezt meg se hallottam – mondta a fejét csóválva.

Miután elpusztítottuk mindazt, amit csináltunk, egy kicsit lepihentünk a nappaliban. Este film maratont akartunk tartani, így a laptopjainkkal az ölünkben kutattunk az interneten, hogy mit is kéne megnéznünk. 3 filmet akartunk megnézni, de nehezen tudtunk dűlőre jutni azügyben, hogy mely 3 filmet is válaszuk. 2 órás veszekedés után sikerült megállapodnunk. A Halálosabb Iramban filmsorozat második, negyedik, illetve ötödik részét választottuk ki, mert ezeket találtuk a legjobbaknak.

 - Csak nem álmos vagy? – kérdezte nevetve Kimi. Egy hatalmasat ásítottam, majd eldőltem a kanapén is. A szemeimet is csak nagy erők árán tudtam nyitva tartani.

 - Igen – motyogtam, majd összekuporodtam.

 - Ne itt aludj el megint – mondta miközben kikapcsolta a TV-t és elém guggolt. Megsimogatta az arcomat, majd a szemem elé hulló fürtjeimet a fülem mögé tűrte. – Menj fel a szobádba. Az ott lévő ágy kicsit kényelmesebb, mint ez a kanapé – mondta.

 - Máris felmegyek – motyogtam, majd próbáltam volna már pihenni, de ezt a házigazda nem engedte. A térdeim alá nyúlt, majd a bal kezét a hátam alá simította, aztán felegyenesedett velem együtt. Ahogy az emeletre sétált fel velem, néha-néha odaütötte a fejemet a falhoz, amit egy-egy morgással díjaztam.

 - Bocs, nem direkt volt – mondta nevetve miután letett az ágyra.

 - Aha, persze – morogtam majd megdörzsöltem a fejem ott, ahol a legtöbb ütést kaptam a faltól. – Figyu, ha nem akarod, hogy itt legyek, akkor máshogy is közölhetnéd ezt velem.

 - Annyira hülye vagy – mondta nevetve, majd elterült mellettem az ágyon.

 - Hát ezek után én se kételkedek benne. Olyan erős ütések érték drága fejemet, hogy tuti maradandó bajom lett tőlük – csóváltam meg rosszallóan a fejem, mire Kimi még jobban elkezdett mellettem hahotázni. – Ne nevess már! – vágtam hozzá az egyik párnát, ami a fejem alatt volt. – Bunkó! – morogtam, mire egyből megemelkedett, majd elkezdett püfölni a párnával, amit az előbb hozzávágtam.

 - A saját házamban ilyet mersz nekem mondani? – kérdezte nevetve, majd a két kezemnél fogva az ágyhoz feszített, miközben ráült a csípőmre.

 - Te, megszakadok – mondtam neki nyöszörögve, mire hitetlenkedve bámult rám. – Nyugi, csak szívatlak – mondtam neki nevetve, majd kifújam magam. Kimi kuncogva megrázta a fejét, majd közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Olyan hévvel tette mindezt, hogy szinte beleszédültem.

 - Megyek, hagylak aludni – mondta, majd leszállt rólam. – Jó éjszakát – mosolygott rám kedvesen.

 - Neked is Kimi.

Miután a finn távozott, gyorsan lezuhanyoztam, majd átöltöztem. A fenekem szerintem még hozzá se ért az ágyhoz, de én már akkor aludtam.

Reggel nem egy kellemes dologra ébredtem. Egyik pillanatban még a pónikákkal barátkoztam, és önfeledtem nevettem velük Álomországban, a másikban pedig valami forró dolog végigcsorgott a mellkasomon, majd utána sok kemény dolog is rám esett. Ahogy kinyitottam a szemem egy ijedt Kimi Räikkönennel találtam magam szembe, aki egy tálcát tartott a kezében, de azon a bizonyos tálcán már nem volt semmi, ugyanis minden rajtam landolt.

 - Hát ezt nem így terveztem – mondta Kimi, majd elnevette magát, mire elkezdtem dobálni az ölemben lévő kiflivel, és paradicsom darabokkal.

 - Akkora egy szerencsétlenség vagy, hallod … - mondtam neki morogva, miközben a fürdőszobában próbáltam levakarni magamról a bőrömre száradt kávét, és lekvárt.

 - Nem direkt volt – mondta kuncogva. A hangját csak tompán hallottam, mert egy ajtó volt közöttünk.

Miután lemosakodtam, és felöltöztem Kimivel közösen csináltunk reggelit magunknak, amit együtt az étkezőben fogyasztottunk el.

Délelőtt segítettem a finn társamnak a ruháit kivasalni, amiket majd hozni szándékozott majd Barcelonába. Kis listát követve pakoltuk be a táskáját. Elmondása szerint mindig így szokta csinálni, mert ha valamit itthon hagy, akkor nagyon ki tud borulni.

Kedden délben érkeztünk meg a katalán városba. Kiminek Eric-kel kellett találkoznia, én pedig Lexi-vel akartam már végre beszélgetni egy kicsit.

 - Meggyulladok – motyogta drága barátnőm, miközben elterült a törölközőjén. Nem volt kedvünk a fülledt szállodai szobánkban ücsörögni, így úgy gondoltuk, hogy lejövünk egy kicsit a partra úszkálni, napozni és beszélgetni.

 - Képzeld el milyen lenne most teljesen beöltözve álldogálni a garázsban.

 - Le fog rólam folyni a drága, fehér finn bőröm – mondta nevetve, majd kent egy kis naptejet még a kezére. – Amúgy kérdezni akartam valamit – fordult felém, miután a tubust a táskájába dobta. Érdeklődve néztem rá, miután kicsit lejjebb húztam a napszemüvegemet az orromon. – Te tényleg Svájcban voltál? És ráadásul Kiminél?

 - Igen – válaszoltam egy hatalmas sóhaj után. – Kitől hallottál erről? – fordultam felé.

 - Hát Britta mesélte nekem, hogy ő is a srácoktól hallotta a gyárban. Ők elvileg Christiantól tudnak erről, akinek Sebastian mesélte ezt.

 - Szóval már mindenki tud erről? Fasza – mondtam morogva, majd hátradőltem a törölközőmön.

 - Ti most jártok? – tette fel Lexi azt a kérdését, amire én magam se tudtam a választ. Fogalmam se volt arról, hogy mi is van közöttünk Kimivel, azzal meg végképp nem, hogy mi is lesz? Nem tudtam értelmes választ adni Lexinek, amiért egy hosszas élménybeszámolóval kellett bűnhődnöm. Mindent el kellett neki mondanom, ami az elmúlt 4 napban történt velem.

Miután kibeszéltük magunkat, visszasétáltunk a szállodába, majd átöltöztünk, és elmentünk futni egyet. A futásból végül egy 3 órás sétálás lett. Végig beszéltük az egészet, és kicsit kifaggattam, hogy milyen az öcsémmel járni. Szerinte nagyon kedves, és odaadó Jesse. Elgondolkoztam azon, hogy ő most tényleg az én bunkó öcsikémről beszél, vagy valaki másról, mert Jesse-t én 27 év alatt sose láttam még kedvesnek, sőt odaadónak se.
Mikor visszaértünk a szállodába, csak arra vágytam, hogy lezuhanyozhassak. Éppen a lifteknél tartottunk kettecskén, mikor megjelent mellettünk Heikki.

 - Beszélni akarok veled – nézett rám miután beszálltunk a felvonóba.

 - Felőlem – rántottam meg lazán a vállam. Legszívesebben inkább azt mondtam volna neki, hogy hagyjunk, mert nincs kedvem vele beszélni, mert tudom, hogy miről akar velem tárgyalni. Mikor felértünk a szobába meggyőződhettem arról, hogy tényleg erről akar velem beszélni.

Szegény Domenic teljesen zavarba volt attól, hogy Heikki finnül szinte már üvöltött velem. Egy kukkot se értett abból, amit a tréner mondott nekem, de azt ő is leszűrte, hogy nagyon ideges.

 - Te neked elment a józan eszed? – kérdezte emelt hangon. – Miért pont egy olyan embert kell találnod, aki szarba se nézni a nőket, téged is megbántott, és úgy bánt veled az utóbbi időben, mint valami két eurós kurvával!

 - Most fejezd ezt be! – szóltam rá, de csak nem hagyta abba.

 - Kihasznál! Hát nem látod? Csak ágymelegítőnek kellesz neki! – mondta, majd az ajtó felé kapta a tekintetét, ahogy én is. megvetően végigmértem Heikkit, majd az ajtóhoz sétáltam, hogy kinyissam. Egy vigyorgó Kimi Räikkönen állt az ajtó előtt. A mosoly hamar eltűnt az arcáról, mikor megpillantotta Heikki, aki szinte egyből oda is trappolt az ajtóhoz.

 - Rosszkor jöttél. Gyere vissza később! Sőt, tudod mi? SOHA ne gyere ide vissza. Hagyd őt békén – mondta idegesen, majd becsapta Kimi orra előtt az ajtót.

 - Te megbolondultál! – mondta hitetlenkedve Heikkinek.

 - TE – mutatott rám – bolondultál meg, nem én! Hogy tudsz összeállni egy ilyen alakkal?

 - Elegem van belőled. Tünés – nyitottam ki előtte az ajtót, majd kituszkoltam a folyosóra. Amint tudtam, bezártam az ajtót.

Dom furcsán nézett rám, majd hirtelen elnevette magát.

 - Zűrös egy életed van – mondta a nevetéstől rázkódva, majd visszafordult a TV elé, amit kuncogva kezdett el újra nézni.

21. rész

Sziasztok :)

Itt is lenne az új rész. Kicsit próbáltam sietni vele, hogy meg tudjam nektek hálálni a 35 követőt, valamint a több, mint 11.000 látogatót. 

Még egyszer köszönöm, és jó olvasást nektek, 

Em :)

Egy hatalmas vigyorral az arcomon ültem az általam választott Nissan GT-R volánja mögött, miközben arra vártam, hogy utazótársam, Mr.May beüljön mellém. Nemsokára 590 lóerőt kelthetek majd életre egy olyan útvonalon, ahol nincs sebesség korlátozás, és nincsenek rendőrök se. Jeremy egy adóvevőn keresztül fog majd nekünk jelet adni arra, hogy indulhatunk. Mint valami óvodás kislány, olyan hihetetlen nagy izgalommal túráztattam a 3,9 literes, ikerturbós V6-os motort, melynek hangja zene volt füleimnek.

Miután meghallottam Jeremy hangját a rádió-adóvevőn keresztül, ráléptem a gázpedálra. Az ülésem bőr háttámlájába nyomódtam egy pillanat alatt. Az egyenes útszakaszon nekiereszthettem a gépet, és kevesebb, mint 3 másodperc múlva már 100 km/órás sebességgel haladtunk az aszfaltcsíkon. Mellettem Mr.May egyből a ,,majrévashoz” kapott jobb kezével, míg a ballal az ülésébe kapaszkodott. Nem tudtam nem nevetni rajta. Richard előre szólt, hogy James eléggé félős, és nem szeret 200 km/órás sebességgel haladni, főleg, ha nő vezet, de ő maga se szokott ennyivel haladni. Ezért is kapta a találó, ,,Lassú Kapitány” becenevet.

 - Nemsokára egy kanyarhoz érünk – mutatott előre James, miközben szaporán vette a levegőt. Kezdtem tényleg attól tartani, hogy rosszul lesz, vagy valami.

 - Van a kocsiban kipörgés gátló, és jól vezetek – mondtam neki, miközben rápillantottam. Az arcomat egyből az út felé fordította. Nevetve vettem be a Stelvino Pass első kanyarját. Ez az útszakasz a világ versenypályáit simán elveri az éles hajtűkanyarjaival. Ha egy versenygépet tesztelni kell, akkor azt hiszem, ez a legjobb hely a számára, hiszen nem találni még egy ilyen terepet, ahol egy kocsi minden egyes ,,érzékszervét" le lehet tesztelni, egy helyen.  – Imádom ezt a váltót. Kézbe simul, és könnyen lehet a váltókart mozgatni – mondtam, majd 4. sebességbe tettem a kocsit.

 - Tudta, hogy minden egyes váltót külön, egyedileg csinálnak a motorhoz, melyen csak egyetlen egy mérnökmester dolgozik? – fordult felém Mr.May, miközben kérdő tekintettel vizslatott.

 - Nem, nem tudtam – mondtam neki mosolyogva. Sajnos nem sejtettem, hogy ezzel egy kész lavinát zúdítottam magamra. Ezek után Mr.May egyfolytában ,,Tudta, hogy…?” kezdetű kérdésekkel bombázott egészen addig, míg le nem értünk a hegy lábához, ami cirka fél órát vett igénybe.

Míg az Alpokban körözgettünk a kocsikkal, néha-néha meg kellett osztanom a tapasztalatomat a kocsival. Egy beépített kis kamera volt a műszerfalra ragasztva, mely minden egyes percünket felvette.

Este 7 óra felé értünk vissza a szállodába, ahol már éppen a csomagjaimat pakoltam össze, mikor Kimi megjelent a szobám ajtajában.

 - Hova fogsz most menni? – kérdezte, miután leült az ágyam végébe. A nadrágjaimat arrébb tolta, majd elterült a párnák között, amit egy pillanat alatt teljesen összetúrt.

 - Barcelonába. Hova máshova?

 - És mit fogsz csinálni 2 és fél napig a csapattársaid nélkül, egyedül? – kérdezte, mire gondolkodóba estem. Erre eddig nem is gondoltam. A többiek csak kedden estefelé fognak megérkezni a szállodába, addig pedig tök egyedül kéne téblábolnom a katalán városban. – Gyere el hozzám kedd reggelig – mondta, mire kiejtettem a kezemből a neszesszeremet, ami hangos csattanással ért földet. Csoda lesz, ha a parfümös üvegem nem tört el a padlóval való találkozás után.

 - Most te komolyan beszélsz? – kérdeztem tőle, mire vigyorogva bólintott egyet.

 - Mark csak kedden megy Barcelonába, mert az asszonykájával összekaptak, és nem tudnék egyedül mit csinálni. 3 óra alatt simán ott vagyunk Baarban. Na? Benne vagy? – kérdezte kicsit izgatottan, miközben törökülésbe tornázta magát.

 - Hát … Nem is tudom … Nem zavarnálak? Meg neked nem lenne furcsa ez az egész? – kérdeztem tőle zavartan, mire felnevetett. Hangos hahotázások közepette térdelt elém, majd simította arcomra a két kezét.

 - Egyáltalán nem zavarnál és nekem nem lenne furcsa – mondta vigyorogva, majd gyorsan beledobálta a farmerjaimat, és a csapategyenruhához tartozó vászonnadrágjaimat a bőröndömbe, aztán egy lendületes mozdulattal behúzta a cipzárt rajta. – Jössz? – nézett vissza rám az ajtóból. Totál lefagyva álltam az ágy végében, mire finn honfitársam visszatrappolt hozzám, majd a kezemet megfogva kihúzott a szobából.

Kevesebb, mint 10 perc múlva, már 28-as főútvonalon haladtunk. Számomra kellemetlen csend telepedett közénk, amire próbáltam nem odafigyelni. A mellettünk elsuhanó, sötét tájat pásztáztam ezerrel, míg Kimi az előttünk lévő utat kémlelte.

Már 10 perce bámulhattam ki az ablakon, mikor éreztem, hogy a lefordított tenyerem alá simul egy másik kéz. Kimire néztem, aki pont engem nézett.

 - Ugye nem baj? – kérdezte miután összekulcsolta az ujjainkat, majd az útra szegezte pillantását, ahol éppen egy lassúbb járművet próbált megelőzni. Nem tudtam neki válaszolni szavakkal, mert hirtelen kiszáradt a torkom. Csak nemlegesen megráztam a fejem, majd próbáltam nem nagyon vigyorogni. A mellkasomban valami furcsa nyomást éreztem, amitől legszívesebben elkiáltottam volna magam.

Az út hátralevő részében szinte végig egymás kezét fogtuk.  Nem szóltunk a másikhoz, de az a csend, ami közöttünk volt, már nem is zavart annyira, mint a legelső, ami a szállodától kezdve közöttünk lapult.

 - Viszem én, hagyjad – kapta ki a kezemből a bőröndjeim egyikét Kimi. – Te csak magadat cipeld be, ne ezeket – mondta nevetve, majd miután magához kapta a saját táskáját, majd a másik utazómat, lecsukta a kocsija csomagtartóját, majd elindult a bejárat felé. Amint beléptünk a házába, egyből úgy éreztem magam, mintha egy steril laborban lettem volna. Már kívülről is ilyen hatást keltett, de belülről még jobban ezt sugallta. Mindenhol hiper-szuper-modern berendezési kütyük voltak. Mindenből csak úgy áradt a luxus.

 - És te itt élsz? – kérdeztem tőle, miközben még egyszer körbenéztem.

 - Igen – mondta nevetve. – Ennyire furcsa?

 - Hát, nem ilyen házat képzeltem el hozzád – mondtam neki, majd követtem az emeletre, ami ugyanolyan nyitott volt, mint a földszint. A fehér és a kék szín dominált itt is, mint lent.

 - Ez lesz a te szobád, ha ez neked is megfelel – mondta, majd benyitott a folyosó jobb oldalának 2. ajtóján. Egy hatalmas hálószoba terült elém, miután átléptem a küszöböt. A velem szemközti falat egy hatalmas ablaküveg fedte, amin keresztül a sötét, havas hegyvonulatokra teljes kilátás terült elém. Jobb oldalt egy nagy franciaágy volt, az ajtó mellett pedig egy íróasztal, és egy fiókos szekrény kapott helyet. Az ágy végénél volt egy ajtó, ami félig nyitva volt, így be tudtam azonosítani, hogy az lesz a fürdő. – Jó lesz? – kérdezte Kimi miután a bőröndömet, és az utazótáskámat lerakta a tarkabarka ágytakaróra.

 - Persze – mondtam neki, majd az ablakhoz sétáltam. – Kicsit olyan ez a hely, mintha otthon lennék … csak kevesebb itt a tó – fordultam felé nevetve. Abban a pillanatban egy hatalmasat ugrottam, mert Kimi közvetlenül a hátam mögött állt.

 - És ugyanolyan hűvös van itt is – mondta. – Éhes vagy, vagy szeretnél pihenni?

 - Inkább az utóbbit választanám, ha nem baj. Egész nap egy fenevadat kellett kordában tartanom, és ezt eléggé kifárasztott – mondtam neki nevetve, majd elléptem előle és az ágyhoz sétáltam.

 - A fürdőszobában van egy állópolc. Az alsó részén találsz tiszta törölközőt – mutatott a félig kinyílt fürdőszoba ajtó felé.

 - Oké, köszi – mosolyogtam rá hálásan, majd kicipzáraztam a táskámat. – Kimi! – szóltam utána, mikor már ki akart lépni a szobából. Visszafordult, majd érdeklődő tekintettel nézett rám. – Köszönöm, hogy itt lehetek – mondtam neki, mire elvigyorodott.

 - Én köszönöm, hogy itt vagy – mondta egy kacsintással összekötve, majd behúzta maga mögött az ajtót. Amint magamra maradtam, egy hatalmas sóhaj hagyta el a számat. Leültem az ágy végébe, és csak meredtem magam elé, miközben az agytekervényeim ezerrel dolgoztak. Nem tudtam, hogy helyes-e az, amit most teszek? Hogy ennek milyen következményei lesznek? Annyira sok minden pergett le a szemem előtt, hogy jobbnak láttam, ha lezuhanyozok, mert kezdtem saját magamat felhergelni.

Több, mint fél órát töltöttem a fürdőszobában. Miután végeztem, magamra kaptam a bugyimat, majd egy atlétát is kerestem magamnak. Ahogy elpakoltam a neszesszeremet, egyből be is feküdtem az ágyba, ahol még egy óra elteltével se tudtam magam Álomországba repíteni. Aludni akartam, de nem tudtam, és ez iszonyatosan idegesített. A szám nagyon ki volt száradva, így lesétáltam a konyhába, és abban reménykedtem, hogy egy kis víz után már nem lesz semmi bajom, és végre aludni is fogok tudni majd. Miután megjártam a konyhát, leültem a sötét nappaliba. Más helyen tuti féltem volna, de ahogy elnéztem ehhez a házhoz olyan biztonsági berendezések tartoznak, hogy ha azon átjut valaki, akkor az maga Pókember vagy Batman lesz.

Miután leültem a kanapéra, próbáltam bebeszélni magamnak, hogy álmos vagyok. Nem jártam sok sikerrel, mert fél óra múlva se voltam képes huzamosabb ideig lecsukni a szememet. Aztán olyan fél 1 körül hirtelen iszonyatos nagy álmosság tört rám. Nem volt erőm még felállni se, így a kanapén hajtottam álomra a fejemet.

Reggel arra keltem, hogy valaki a fejemet simogatja. Kinyöszörögtem magam miközben kidörzsöltem az álom utolsó maradványait is a szememből, majd felnyitottam pilláimat. Egy vigyorgó Kimi Räikkönennel találtam magamat szembe. Körbe néztem, majd rájöttem, hogy hol is aludtam.

 - Jó reggelt – vigyorgott már a dohányzóasztalon ülve a pilóta.

 - Neked is – mondtam, majd megköszörültem a torkomat, hogy a hangom ne legyen olyan rekedtes.

 - Nem fáj a nyakad, vagy valamid? Mert nem éppen alváshoz találták ki ezt a kanapét – mondta.

 - Pedig tök puha – mondtam neki, majd a hasamra fordultam. – Mi a mai program? – kérdeztem tőle pár perc múlva, mikor már eléggé felébredtem ahhoz, hogy egy értelmes kérdést feltegyek neki.

 - Hát … Nem is tudtom … Szeretnél várost nézni? – kérdezte egy kisebb gondolkozási idő után.

 - Persze – mondtam bepörögve, majd az emelet felé rohantam. – Még sose jártam Zürichiben – kiáltottam vissza neki, mire hangos nevetés volt a válasz.

Miután felértem alkalmi szobámba, gyorsan ledobáltam magamról a ruháimat, majd egy frissítő zuhany után megmosakodtam. Kint hét ágra sütött a nap, így egy laza pólót, egy farmert, és egy zöld színű tornacipőt kaptam magamra. A biztonság kedvéért egy kis kabátot is magamhoz kaptam.

A reggelinket Zürichben fogyasztottuk el, majd nekiláttunk a városnézésnek. Kimi először olyan helyeket mutatott nekem, ahol ő is sokszor megfordul. A fényképezőgépemet folyamatosan csak kattogtattam, miközben próbáltam megjegyezni azokat az új információkat, amiket Kimi osztott meg velem. Mikor mondta, hogy vissza kéne mennünk hozzá, mert már lejárta a lábát, és szeretne a TV-je előtt enni, kicsit elszomorodtam, de amint meghallottam, hogy finn kaját akar enni, én magam kezdtem el őt húzni a kocsija felé.

 - Mit csináljunk? – kérdezte a tarkóját vakargatva Kimi, miközben az egyik finn receptes könyvét lapozgatta. – Nem tudok választani – mondta panaszosan.

 - Lazacleves és későbbre egy kis Runeberg muffin? – kérdeztem tőle, miközben magam köré kötöttem egy köténykét, hogy ne piszkoljam össze a ruhámat.

 - Tökéletes – mondta, majd segített eligazodni, hogy mit merre találok.

Azt hittem, hogy Kimi a konyhában életveszélyes, de ez nem igaz. Hamar megbizonyosodtam arról, hogy hagymát is nagyon ügyesen tud szeletelni, és nem okoz neki gondot a lazac bőrének a lenyúzása se.

 - Kérsz? – nyomott az orrom alá egy kék dobozféleséget, miközben éppen a lábasban kevergettem a krumplit és a hagymát. Amint megláttam a dobozkán lévő feliratot, egyből el akartam tőle venni, de nem engedte.

 - Hol szereztél itt fazer csokit? – kérdeztem tőle, miközben végig nemzetünk leghíresebb finomságával szemeztem.

 - Vannak jó kapcsolataim – mondta, majd nevetve hozzátette: - Otthonról minden elhozok pár táblányival.

 - Ugye leszel olyan kedves, és adsz belőle nekem is? – kérdeztem tőle, miközben markomat felé nyújtottam.

 - Még meggondolom – vigyorgott rám ravaszul, majd az ajtóhoz sietett, mert csengettek. Miközben a bejárati ajtó felé lépdelt, mellé futottam, majd kikaptam a kezéből a csokit. Győzelem ittas vigyorral az arcomon ültem fel a konyhapultra. Miközben kinyitottam a csokit a csomagolásából, Kimi megnézte, hogy ki csengetett. A konyha ablakán keresztül láttam, hogy kik is jöttek. Kimi nem igazán akarta beljebb engedni a csapatom világbajnok pilótáját, és annak személyi edzőjét. Sebastian egy ,,Csak nem csaj van nálad?” mondat után hátba veregette Kimi-t, majd lazán besétált a házba. Próbáltam a folyosót és a konyhát elválasztó fal sarkába kucorodni, de sajnos így is észrevett a pilóta. Tágra nyílt szemekkel nézett rám, miután megtalált. Habogva kezdett el mutogatni Kiminek, aki mellett nevetve sétált beljebb Heikki. Sajnos az a hatalmas mosoly hamar az arcára fagyott. Pont akkor, mikor meglátott engem. Kínos első 5 perc várt ránk, amit legszívesebben a földön, hason fekvésben szenvedtem volna végig, mert úgy legalább jól el tudtam volna takarni előlük az arcom, és én se láthattam volna őket.

Atención!

Sziasztok :)

Ma sok mindenki értesült már arról, hogy Július 1-jén meg fog szűnni a  Google Read, tehát a feliratkozók el fognak tűnni, és azok a blogok, amire ti magatok is feliratkoztatok, már nem fognak megjelenni nektek bejelentkezés után a Blogger főoldalán. 

Aki blogol, és szeretné a feliratkozóit nem elveszíteni, az regisztrálja magát Bloglovin-ra. Itt van Noriici oldala, aki szépen, részletesen elmagyarázza képek segítségével, hogy mit, hogyan kell beállítani. Ha valaki esetleg megakadna, vagy valami, az írjon itt komiba és segítek neki, de ha kell az e-mail címem is megadom, vagy a Facebook-os profilomat is belinkelem neki. :)

Aki pedig feliratkozott a blogomra, az a bal felső sarokban lévő kis gomocskára kattintson, majd azután menjen a kék gombra, a Follow-ra, így nem kell majd kutakodnia az oldalam után, hanem mindig megjelenik majd neki, ha valami újat hozok nektek. :)

Puszi mindenkinek,

Emi.

UI.: Aki nem olvasta volna a 20. részt, akkor az ezalatt a poszt alatt megtalálja azt :D

20. rész

Sziasztok :)
Előre is bocsánat, hogy ez a rész fullosan lesz TopGear-rel, de a műsorhoz kötő fanatizmusomat ki kell írnom magamból :D

 - Óvatosan, mert szabályosan visszaüt, mint egy rendes pisztoly – mondtam figyelmeztetően a mellettem álló brit műsorvezetőnek, Jeremy Clarkson-nak, aki a kezében éppen egy légkulcsot tartott. Kibiztosította, majd éppen működtetni akarta az eszközt, mikor szóltam neki. Egy bólintással jelezte, hogy vette az adást, de a következmény nem erről árulkodott. A légpisztoly szinte nekicsapódott a mellkasának, miután ,,elsütötte” a fegyvert. A srácokkal nevetve figyeltük, ahogy James May is elszerencsétlenkedett a pisztollyal, ami a kezében volt. 6 embert magammal hozhattam a műsorba, hiszen egy kerékcserét kellett szimulálnunk, és ezt egyedül levezényelni nehezen tudtam volna. Domenic szinte kiugrott a bőréből miután megtudta, hogy pár órácska erejéig ő is itt lehet Dunsfold-ban.

 - Ilyen ereje van? – kérdezte Richard Hammond, aki éppen mellettem álldogált. Egy bólintással válaszoltam neki, miközben átvettem Mr.Clarkson-tól a légkulcsot, amit nehezen bírt el. Tényleg van súlya egy ilyen masinának. – Magának is így visszaüt? –kérdezte, mire egyből lenyomtam a pisztoly alakú kulcs elején lévő kis gombféleséget. A jobb karomat L alakban tartottam, miközben a balt szinte kifeszítve nyújtottam előre, így nem ,,rúgott vissza” annyira a légkulcs, ezért nem ütöttem meg vele magam, és nem is csavarodott ki a kezemből, mint Mr.May-nek.

 - Nitrogén működteti az egészet, és ez a gáz gyors sebességgel halad át a gumicsövön – fogtam meg a pisztolyból kivezető csövet – Mint valami turbina úgy működik, ha nincs éppen egy kerékre illesztve.

 - Én mikor először fogtam ilyet a kezemben, az Indy-ben, Amerikában, akkor ott sűrített levegőt használnak. A Forma-1-ben miért váltottak? – kérdezte Richard, aki magát tapasztalt kerékcserés szakembernek nevezte, mert 2 éve az Indy 500-ban egy csapat szerelője lehetett egy futam erejéig, ahol a kerékcserék során ő kezelte a légpisztolyok egyikét. Láttam én is azt az epizódot a Chras Course című műsorából. Nem szerepelt ott valami fényesen …

 - Mert a sűrített levegőnek nagyobb a nedvességtartama, ami nem éppen ideális a szerkezetben lévő alkatrészeknek, és nem is tud tőle olyan gyorsan forogni, mint a nitrogéntől.

 - Minden csapat ugyanilyen pisztolyt használ? – kérdezte Jeremy, miközben a kezében tartott légkulcsot ide-oda forgatva nézegette.

 - Nem. Ez a mi csapatunk saját fejlesztése. A légkulcsokat és például a kerékanyák se egyformák. Minden csapat saját magának gyártja ezeket, hogy saját magukat próbálják előnybe juttatni.

 - Ez is olyan, mint egy első szárny fejlesztése? Vagyis ugyanolyan titkos?

 - Pontosan – bólogattam hevesen.

 - Hányan dolgoznak a versenyautón egy bokszkiállás során az Önök csapatában? – kérdezte Jeremy miközben odasétált a 2011-es kocsink egyikéhez, mely a tesztpálya egyik kanyarjában álldogált. Ahogy mellé sétáltunk, követtek minket a kamerák is, amik kicsit még mindig frusztráltak engem, de ahogy a társaim mellett lehettem, enyhült bennem ez az érzés. Ahogy Dom-ra néztem, majdnem elnevettem magam. Mint valami tinédzser, teljesen bezsongva állt a hátsó szárnynál.

 - A mi csapatunkban körülbelül 18-20 ember tevékenykedik ilyenkor együtt. Alapból 12-en vannak azok, akik csak a gumikért felelősek, mert ugye van a 4 légkulcsos ember, és ugyanígy 4-en 4-en gondoskodnak a gumik le- valamint föltételéről. Van egy ember aki a boxutca forgalmát figyeli, ketten a kocsi felemelésével annak megbízva és szintén ketten állítanak a szárnyon ha kell, és van egy álladandó ember, aki akkor lép közbe, ha véletlenül lefulladna az ember – mondtam.

 - Mennyi időt fordítanak a gyakorlásra?

 - Sokat. Szabadedzéseken legalább pilótánként 10-15-öt megcsinálunk és a gyárunkban is minden nap gyakorlunk.

 - Maga is volt már a 20 fős csapat tagja? – kérdezte James, mire a srácok hangosan felnevettek. Nekik is eszükbe jutott az az egyetlen alkalom, mikor én fogtam a légkulcsot Stuart helyett, aki az alkarján összeszedett egy zúzódást.

 - Egyszer igen, de én inkább a stoppert szoktam fogni és dirigálok – mondtam nevetve.

 - Jobban is járunk vele – mondta nevetve Ole, mire Clarkson mellé sétált és megkérdezte tőle, hogy, hogy érti ezt. Schack egyből el is kezdett neki mesélni: - Az egyik kerék leszedő emberünk köré tekerte véletlenül a légkulcs csövét, és mikor elrántotta azt abroncstól a pisztolyt, miután leszedte a kerékanyát, megfeszült a cső és szinte kibuktatta vele a szerelőnket, aki ráesett a versenygépre – mondta majd csatlakozott a többiekhez, és fékezhetetlen röhögésbe kezdett.

 - Véletlen volt – morogtam, majd megböktem. – Inkább kezdjük el a kerékcserék gyakorlását – mondtam, majd odasétáltam az egyik tároló dobozhoz, ami a fűre volt téve. Smedley, aki mint brit mérnök, és Kimi, aki mint brit csapat pilótájaként lettek meghívva a műsorba, éppen a dobozunk tetején ültek, és beszélgettek. Megkértem őket, hogy álljanak felé, majd fölnyitottam a doboz tetejét és kivettem belőle 3 pár térdvédőt és kesztyűt. Szinte éreztem a hátamon, ahogy Kimi bámult. Próbáltam erre nem odafigyelni, és gyorsan végezni a dolgommal, majd lezártam a doboz tetejét, és visszaszaladtam a pályára. Steve, Ed öccse, aki szintén meghívást kapott folyton szívta a véremet miközben a 3 műsorvezetőre erőszakoltam a védőfelszereléseket. Mellette Claire Williams állt, a Williams csapat tulajdonosának lánya, aki rosszallóan csóválta a fejét Steve egyes beszólásai után.

A kerékcserék gyakorlása viccesre sikeredett. Hammond csupán 2 kerékagyat repesztett el, Mr.May pedig folyton elfelejtette kibiztosítani a kezében tartott légpisztolyt.

Délután 2 órakor már a sminkszobában ültem, és egy rossz szó nélkül tűrtem azt, hogy egy brit nő egyfolytában dumált, miközben az arcomat pingálta kifelé. 5 perc elteltével már a szájába dugtam volna az egyik púderes pamacsot, de végül magam se értem miért, nem tettem ezt meg. Inkább az előttem lévő TV-t bámultam, amin keresztül Rob és Kimi interjúit is megnézhettem. Rám is egy ilyen beszélgetés várt, és egy kicsit izgultam, hiszen még soha nem éltem át ilyet azelőtt. Claire folyamatosan nyugtatgatott, és próbálta elterelni a figyelmemet, de ez nehezen ment neki. Izzadt a tenyerem, és mikor a nedves kezemmel hozzáértem az arcomhoz, a sminkes szinte leordította a fejemet, hogy ő 1 órája próbál engem kipingálni, mire én összemaszatolom a szépen lealapozózott arcomat.

Kimi és Jeremy

Kevés választott el attól, hogy a képébe ne borítsam az előttem lévő pohár tartalmát. Mikor teljesen készen voltam, mind agyilag, mind sminkügyileg, kisétáltam a folyosóra, ahol Richard álldogált és éppen a telefonját nyomkodta. Az ajtó mellett Stig támasztotta a falat, aki szokásához híven fehér overallban és bukósisakban feszített, melynek sötét plexién át nem lehetett látni az arcot, ami mögötte lapult.

 - Bejön neki – szólt oda nekem Mr.Hammond, miután a mobiltelefonját a zsebébe csúsztatta. Fejével Stig felé bökött, aki engem bámulhatott, mivel előrefelé meredt, és csak én estem a látómezejébe.

 - Biztosan csak a pólóm – mondtam neki, majd meglengettem magamon a fekete, lenge atlétát, amire egy rózsaszín bukósisakos Stig volt rávasalva, alatta pedig a ,,Mrs.Stig” felírat díszelgett. A fiúktól ezt az ajándékot kaptam a felvételre.

 - Maga is. Nagyon hallgatag a mi kis barátunk. Irul-pirul a bukósisak alatt – mondta nevetve, majd miután megveregette Stig vállát, besétált a sminkes szobába.

Nem sokkal később nekem is mennem kellett, ugyanis Jeremy végzett Kimi kifaggatásával.

Mikor felhívott a kis magasított helyre, ahol egy kanapéféleség, egy motorblokkból készült asztal, és egy fotel volt, majdnem összeestem az izgalomtól. Nem tudom, hogy miért paráztam annyira, hiszen csak beszélgetnem kell majd vele, és ennyi. Próbáltam magam nyugtatgatni, de ez nem ment eleinte, majd ahogy teltek a percek szépen feloldódtam.

Emeliija a felvétel alatt

 - Milyen kocsik állnak a garázsában? – kérdezte Jeremy.

 - Finnországban van egy Porsche Cayenne-om, egy BMW X5-ösöm és egy Audi A5-ösöm, Angliában pedig egy Mercedes-Benz SL 63 AMG-vel szoktam furikázni magam ide-oda.

 - 4 kocsija van? – kérdezte hitetlenkedve Mr.Clarkson.

 - A tereptől függ, hogy milyen kocsival kell mennem az adott helyre, és Finnországban például a Cayanne-t, akkor használom, ha Helsinki közelében kell lankásabb területen mennem, míg az X5-öst azt a hegyekben használom, mivel az kicsit jobban fekszik a meredekebb utakon, míg ha csak be kell ugranom valamiért a központba, akkor előkapom az A5-ösöm.

 - 4-ből 3 német kocsi – jegyezte meg elgondolkozva.

 - A német kocsik szerelmese vagyok. Ritkán látni olyan autókat, amik olyan technikai felszereltséggel rendelkeznének, mint a BMW, az Audi, vagy a Mercedes. A német precizitás minden egyes centiméteren érezhető azokban a kocsikban – mondtam mosolyogva.

Miután egy kicsit elbeszélgettünk, a mért körömet is láthatták a jelen lévők, mellyel az utolsó előtti, előtti helyet szereztem meg magamnak. Mögöttem Claire és Steve voltak, előttem pedig olyan pilóták, akik legalább 2 másodperccel gyorsabbak voltak, mint mi, átlagos vezetők.

Nagyon jól éreztem magam a felvételek alatt, és szerencsére semmiféle cikis dolgot nem tettem, ami után szégyenkeznem kellett volna. Bár ha jobban meggondolom Jeremy egyik viccén a kelleténél sokkal hangosabban, és tovább nevettem.

Miután a velem elkészített interjút is felvették, egy közös vacsorára invitáltak minket, ami keretében megbeszéltük a holnapi nap dolgait.

 - Mindenkinek megfelel, ha olyan 2 óra múlva indulunk a reptérre? – kérdezte Mr.May, mire mindenki egy apró bólintással válaszolt.

A három brit társaságában holnap Svájcba fogunk utazni, ahol Rob, én valamint Claire kipróbálhatunk majd 3 különböző kocsit egy nagyon rafinált útszakaszon. A többiek, Steve és Kimi választási lehetőséget kaptak. Steve amellett szavazott, hogy ő inkább hazamenne a családjához, míg Kimi jönni akart velünk Svájcba, hiszen ő ott lakik.

 - Szabad ez a hely? – mutatott a mellettem lévő üres ülésre a finn. Már a Top Gear magángépén ültünk, amivel Svájcba fogunk majd jutni.

 - Persze – mondtam, majd elvettem onnan a kézi táskámat, amiben többek között a laptop-om is lapult, amivel az unalmas, repüléssel eltöltött időt akartam volna elütni.

 - Hogy vagy? – kérdezte lazán Kimi, mire egy ,,Kösz, jól. És te?”-vel reagáltam. – Én is. Öööm … Rossz volt, hogy nem láttalak több, mint egy hétig – mondta miközben mélyen a szemembe nézett. Csacsi szívem akkorát dobbant, hogy azt szinte szabad füllel is lehetett hallani. Még a mellkasom is belefájdult. Hirtelen azt se tudtam, hogy mit válaszoljak erre?! Egy pillanat alatt összezavarodtam, és még azt is elfelejtettem, hogy nő vagy férfi vagyok-e? A nevemet se tudtam volna megmondani abban a pillanatban. A furcsa, összezavarodott érzések mellett, melegség töltötte el a szívemet. Letagadni se tudtam volna, hogy mekkora örömet okozott nekem az utolsó mondatával. Hiszen ezzel nagyjából kijelentette, hogy hiányoztam neki.

 - Nekem is – mondtam egy apró mosollyal a szám szélén. – Nagyon – mondtam, mire elvigyorodott.

Az út további részében nem beszéltünk, csak ültünk egymás mellett. Néha-néha egymásra néztünk, és ilyenkor mindig elkezdtünk vigyorogni, mint a tinik, akik oda, meg vissza vannak a másikért.

19. rész

 - Mit hozassak fel neked enni? – kérdezte Kimi, miután leültem a szobájában lévő hatalmas bőrkanapéra. Magam mellé raktam a bézs színű bőrdzsekim, majd lazán megvontam a vállam. Nem voltam éhes, így nem kívántam semmit se. – Olyan nincs, hogy nem eszel semmit se – morogta, majd felemelte a telefon kagylót. – Valami finn kaját felhozatok. Rendben?

 - Ha nem rénszarvast kapok, akkor rendben – mondtam neki semlegesen, majd megköszörültem a torkom, és felálltam a kanapéról. A hatalmas üvegablakhoz sétáltam, ami a szoba egyik falát teljesen birtokolta. A sötétítőt kicsit széthúztam, és közvetlenül az üveg elé álltam, majd hagytam, hogy a függönyök összezáruljanak mögöttem. Így egy kicsit el tudtam magam szigetelni Kimi-től. Persze tisztában voltam azzal, hogy a sötétítő mögé bújással nem tudok elbújni a beszélgetésünk elől.

 - Ahhoz képest, hogy mi folyik ebben az országban, ezen a városon semmi se látszik meg abból – szólalt meg Kimi miután mellém sétált az ablakhoz. Rápillantottam, de szinte egyből vissza is fordultam az éjszakai fények felé, mert ő is éppen akkor nézett rám. – Remélem Huovinen nem fog kiakadni, hogy ma este velem fogsz beszélgetni … kettesben … a szobámban … - mondta gúnyosan, mire nem tudtam megállni, hogy ne pofozzam fel.

 - A következő ilyennél nem felképellek, hanem elmegyek és utána még a nevemet is felejtsd el, Räikkönen – mondtam neki összeszorított fogakkal, majd visszasétáltam a kanapéhoz.

 - Hú de nagyon elkezded védeni a kis szöszit – mondta nevetve, majd lazán levetette magát az egyik fotelbe, ami pontosan velem szemben kapott helyet.

 - Most átmentél bunkóba? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel. – Mert ha igen, akkor szólj, és már itt se vagyok. Nekem nincs kedvem a faszságaidat hallgatni! Nem is ismered, de itt gúnyolódsz vele – mondtam neki a fejemet csóválva.

 - Mert te ismered mi? – kérdezte.

Hitetlenkedve meredtem rá. Pár perc alatt teljesen megváltozott Kimi stílusa, és nem értettem, hogy miért. Semmit se csináltam, amivel ezt kiválthattam volna belőle, csak kinéztem az ablakon. Azt se értettem, hogy, hogy a fenébe jutott most eszébe Heikki?

 - Volt rá elég időm, hogy megismerjem – mondtam neki negédesen mosolyogva, majd a tekintetemmel követtem Kimit, aki felállt a fotelből. Az ágyához sétált, aminek a végében ott volt egy hátizsák. Az elől lévő zsebébe belenyúlt, majd kivett belőle egy dobozt. Mikor leült mellém, és felnyitotta a doboz tetejét, akkor vettem észre, hogy az a doboz nem mást, mint cigarettát tartalmaz. Miután a szájába vett egy szál aranyszínű Marlboro-t, a zsebéből előhalászta az öngyújtóját. Nem ilyen eldobható, műanyag kis vacak volt, hanem fémből készült, drága darab lehetett. Hallottam már arról, hogy Kimi a rally ideje alatt rászokott a cigarettára, de ezt nem hittem el senkinek se, hiszen a mai világban, nem találkoztam még olyan aktív pilótával, aki cigizett volna. Annak idején James Hunt, vagy éppen Keke Rosberg is lazán elszívtak egy-egy szálat még akár a kocsijuk mellett is, de manapság ez nem volt ,,divat”. A pilóták próbálnak egészséges életmódot élni, amibe a cigaretta nem tartozik bele. Úgy látszik Kimi nem éppen híve ennek.

 - Szóval volt rá időd? – kérdezte egy sor hümmögés és egy slukk után.

 - Igen. Kicsit több időt fordíthattam arra, hogy megismerjem, mint a te esetedben. Például róla már az első pillanat óta tudtam, hogy utálja a ciginek még a szagát is, míg a te esetedben nem tudtam, hogy dohányzol – mondtam neki. Először a szemébe akartam vágni, hogy jártunk, de inkább mégse tettem.

 - Igazi jó kisfiú, mi? – kérdezte gúnyosan, majd újra beleszívott a kezében lévő cigerettába.

 - Igen. Kedves, önzetlen, segítőkész, okos, odaadó, szorgalmas és nem utolsó sorban helyes – mondtam, mire az arca megrándult. Le lehetett egy pillanat erejéig olvasni az arcáról, hogy nem tetszett neki, ahogy a külső tulajdonságát illetően is nyilatkoztam. Ezzel szinte provokált engem, így folytattam: - Szexi és kidolgozott teste van. És olyan feneke, hogy szinte vonzza a női szemeket – mondtam gonoszan vigyorogva. Lerítt róla, hogy teljesen felbosszantottam az ömlengésemmel. – Csak egy észbontó mosoly kell tőle, és a partneréről leolvad még a bugyi is.

 - Jól gerincre vágott már téged is, mi? – kérdezte emelt hangon. Nem tudom miért, de éveztem, hogy teljesen fellőttem az agyát a Plútóig. Sütött róla, hogy a féltékenység mardossa. Ezt le se tudta volna tagadni. Azt hiszem pont ezért húztam az agyát! Legalább ő is átéli ugyanazt, amit én akkor, mikor az édes kis Sonia-t ölelgette.

 - Igen. Nem is egyszer. És fantasztikus volt – mondtam neki lazán, majd keresztbe fontam a lábaimat, a karomat pedig a kanapé háttámlájára tettem.

 - Élvezed ezt, ugye? – kérdezte dühösen, majd a cigarettáját el is oltotta, pedig még csak 2 slukkot szívott belőle.

 - Van valami baj, Räikkönen? – kérdeztem tőle vigyorogva. A finn idegesen elővett a zsebéből egy csomag rágógumit, majd egy szemet a szájába dobott.

 - Van. IGEN! – ordította, majd elém trappolt. – Mocskosul féltékeny vagyok, arra a kis szarházira. Érted? Mikor meglátom, hogy a közeledben van, legszívesebben megverném, vagy eltüntetném a közeledből! Nem tudom már elviselni azt, hogy ő melletted lehet, én meg nem, mikor megveszek érted. Azóta a szilveszteri éjszaka óta nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rád, és arra, az órákra, amiket együtt töltöttünk. Amik miatt te egy mocsoknak nézel engem. Ezerszer megbántam már, hogy fogadást kötöttem Toniékkal, de az első megállapodás szerint, csak meg kellett volna csókoljalak. A szex csak azután jött képbe, miután jó pár vodkát magunka döntöttünk. Tudom, hogy már a csókkal se kellett volna fogadást kötnöm velük, de férfiből vagyok. Kihívásokat, és kalandokat keresek. Hidd el, hogy … hogy iszonyatosan szarul érzem magam a történtek miatt. Egy gerinctelen féregnek tartom magam, és ha tehetném mindent visszacsinálnék, de sajnos nem tudom visszaforgatni az idő kerekét. Azt az estét visszacsinálnám, vagyis csak a fogadást, mert le akartam feküdni veled. Vágytam rád. Ahogy most is. Teljesen beléd estem – zúdította rám a dolgokat hirtelen. Egyfolytában hadart, és volt olyan része a beszédének, amit alig értettem. Lehet nem is beszélt gyorsan, de mire felfogtam egy dolgot, már a következőre kellett koncentrálnom. – Nincs mentség arra, amit tettem veled, de el kell hinned nekem, hogy mindent megbántam már vagy ezerszer. Sokszor eljátszottam már azzal a gondolattal, hogy … hogy mi lett volna akkor, ha … ha ez az egész nem derül ki? Most mi … mi ketten együtt lennénk? Vagy kerülnénk egymást ugyan … ugyanígy így? – kérdezte dadogva, majd letérdelt elém. – Kérlek bocsáss meg nekem – mondta bűnbánóan. A szeméből ki lehetett olvasni, hogy tényleg megbánta az egészet. – És bocsáss meg nekem a ma esti viselkedéseimért, és mindenért, amit ellened tettem az utóbbi időben.

 - Kimi én …

 - Utálsz, ugye? – kérdezte reményvesztetten, majd felállt a földről. A hajába túrt, majd az ajtóhoz sietett, hogy a szobapincért beengedje. A srác a zsúrkocsit betolta a szobába, majd miután Kimi adott neki egy kis borravalót, távozott.

A világbajnok pilóta szomorú arcot vágva tolta beljebb a kocsit, majd a dohányzóasztalon próbált rendet tenni, hogy a tányérok elférhessenek majd ott.

 - Ha nem vagy éhes, és el akarsz menni, megértem – mondta, miután levette a krómozott fedőt az egyik tányérról. Nem nézett rám. Az ételt bámulta ezerrel, aminek a finom illatát én is hamar megéreztem.

Felálltam a kanapéról, majd Kimi mellé sétáltam. Kivettem a kezéből a fedőt, majd vissza raktam a tányérra. Az arcára simítottam a két kezem, majd közelebb húztam magamhoz, hogy megcsókolhassam. Először lefagyva állt előttem, de pár pillanat múlva felocsúdott, majd a derekamra tette a jobb kezét, miközben a ballal le s fel járkált a hátamon. Jól eső borzongás futott végig a testemen, a mozdulatai után.

 - Én is bocsánatkéréssel tartozok, mert olyan lehetetlenül bunkó voltam veled – mondtam neki, miután a homlokomat az övének nyomtam. Lihegve beszéltem, miközben a szemébe néztem, ami vidámságot és boldogságot sugárzott felém, ahogy az apró mosolya is. 

 - Neked nem kell az égvilágon semmiért se bocsánatot kérned – mondta a fejét csóválva, majd újra megcsókolt. Olyan hévvel tette mindezt, hogy egy pillanatra bele is szédültem.

Az ágy felé hátráltunk, ahova nem sokkal később együtt dőltünk le. Én kerültem alulra, míg Kimi felettem támaszkodott a jobb kezén. Megállás nélkül csókoltuk a másikat, miközben simogatva lehámoztuk egymásról a feleslegesnek vélt ruhadarabokat.

Teljesen elvesztettem a fejemet. Jól tudtam, hogy mi lesz ennek a vége, de nem igazán törődtem vele. Az volt csak abban a pillanatban a fontos nekem, hogy Kimivel voltam. Hogy ő csókolt, ő simogatott.

Amint eggyé váltunk, ütemes mozgással próbáltunk a másiknak örömet okozni. Forró, izzadságtól verejtékes testünk szinte összeragadt a hosszú percek alatt. A sötétítő jobb oldalán egy kis fénycsík kúszott be a szobába, ami által nem volt koromfekete minden, és Kimi szaporán mozgó mellkasa szinte csillogott, ahogy rá esett az onnan érkező fény. Nyirkos hátán egyfolytában cirógattam, miközben ő a két kezével a hajamat túrta. Szinte megállás nélkül csókoltuk a másikat. Miután a gyönyör hullámozva elért minket, lihegve feküdtünk egymás mellett. Ahogy kicsit rendeződött a légzésünk, Kimi a mellkasára húzott, majd egy nagy puszit nyomott a csurom vizes hajamra.

 - Mindent sajnálok, ahogy a ma estét is – suttogta. – Egy baszott nagy bunkó voltam.

 - Ti pasik folyton a dumálással tudtok minden jót egy pillanat alatt elkomorítani – csóváltam meg nevetve a fejemet, majd felkönyököltem, hogy a szemébe nézhessek. – Kimi, nem haragszok rád, mert én is sok mindenben hibáztam.  És ne gyötörd magad, kérlek – mondtam neki, majd megsimogattam az arcát. Egy apró csókot leheltem ajkaira, majd visszafeküdtem izmos mellkasára.

18. rész

Megkésve bár, de itt az új rész :) 

Sajnálom, hogy ilyen hosszú idő után hoztam csak, de tényleg sokat kellett tanulnom, de szerencsére ma letudtam mindent, szóval olyan 6-7 hónapig könyvet se veszek ezek után a kezembe (- anyám meg is ölne...) :D

Nyáron próbálok majd visszaszokni a 3-4 napos frissek hozására, de előfordulhat, hogy 1-2 napot kések majd velük, mert nem akarok majd egész nyáron a szobámban, vagy a kertben ülni és kockulni :D

Nem is dumálok tovább. Jó olvasást Nektek, 

Em :)

 - Stuart, egy kicsit odafigyelnél? Már legalább tizedjére cseszed el! – mondtam idegesen a britnek, miközben a csípőre vágott kezekkel álltam Mark kocsija előtt, amiben jelenleg nem az ausztrál, hanem Ole ült. Reggel fél hét óta boxkiállásokat gyakorlunk a srácokkal, de szinte minden második szimulált kiállásnál Stuart valamit rosszul csinál. Egyszer a kerékpisztolyt felejti el kibiztosítani, amivel meg lehet akadályozni, hogy valami felé baleset történjem, egyszer pedig a csavart vagy rosszul rakja fel, vagy a kerékagyat repeszti meg, amivel több, mint 1 órás munkát akaszt a nyakunkba. – Még egy malőr Stuart, és azt a francos légkulcsot még látni se fogod a futam alatt! – mutattam rá idegesen, majd megkértem a srácokat, hogy próbáljuk meg még egyszer.

 - Minden rendben? – sétált mellém Rocky, aki éppen a kezében lévő adatokat figyelte ezerrel.

 - Persze, csak kicsit szétszórt ma a banda fele. Tegnap este a pole-t és a harmadik helyet egy kis ivással ünnepelték meg a srácok. Előre szóltam nekik, hogy ma olyanok lesznek, mint a mosott szar, de basztak rám hallgatni – morogtam. – Előre bocs, ha kicsit több szitokszót használok, de felidegesítenek – motyogtam, majd elindítottam a stoppert, miután a kocsit Chris és Peter felemelték. 2,92 másodperc múlva meg is állíthattam, mert a gép már újra az aszfalton volt. – Még két ilyet, vagy ennél azért kicsit jobbat, és békén is hagytalak titeket – mondtam a srácoknak, majd felírtam a kezemben lévő lapra az előbb elért időeredményt.

Miután végeztünk, a kocsit betoltuk a garázsba, majd felkészítettük mindkét konstrukciót a 3. szabadedzésre. Több, mint 4 kiállást tudtunk a két pilótánkkal karöltve végig csinálni, és mindegyik 2,8 alatt volt, ami már jónak számít.

 - Tiszta retek mind a két kocsi már megint – morgott hangosan Bal, miközben előkapott egy rongyot az egyik fiókból és nekilátott letörölni Mark kocsijáról a homokot.

 - Üdvözöllek Bahrein-ben – mondtam neki nevetve, majd ugyan azt tettem, amit ő, csak Sebastian kocsijával. Szerencsére Joe és Tom is beszálltak a buliba, így hamar le tudtuk törölni az RB8-asok egyes részeiről a már-már vöröses színű homokot.

Miután végeztünk, mehettünk ebédelni, és egy kicsit pihenni.

 - Em, este benne vagy egy kis játékban? – sétált oda mellém a pulthoz Lee. Már javában az ebédemet elfogyasztásával ügyködtem, mikor megjelent mellettem, és megzavart étkezés közben.

 - Pontosan milyen játékban? – kérdeztem tőle, miután megtöröltem a számat egy szalvétában.

 - Az legyen meglepetés – mondta vigyorogva. – Benn vagy, vagy sem? Na? Eléggé bevállalós vagy? – kérdezte a szemöldökét fel-felvonogatva.

 - Benne, de ha valami marhaságot találtatok ki, akkor a hátatokon asztal hasítok – mondtam neki nevetve, majd folytattam volna az ebédelést, de Katie lecsapódott a mellettem lévő bárszékre, és izgatottan elkezdett faggatni.

 - Téged is belevettek a játékba? – kérdezte mosolyogva. A lábai úgy jártak, mint Hornernek egy futam utolsó 5 körében, és a kezeivel ugyanúgy hadonászott, mint ahogy Ciaron szokott a pitwall-nál.

 - Tudod mi ez a játék? – válaszoltam kérdéssel a kérdésére. Nemlegesen megrázta a fejét, majd belekortyolt a vízbe, amit Lexi elé rakott.

 - Fogalmam sincs, hogy mi lehetett, de csak nőket vesznek bele ebbe a buliba. Valamit nagyon szerveznek a McLaren-es fiúkkal – mondta elgondolkozva, majd hirtelen leugrott a székről. – Megyek, és kiderítem, hogy mi ez a játék.

 - Csak ne felejts el engem is értesíteni, ha megtudsz valamit – szóltam utána, mire egy felmutatott hüvelykujjat kaptam válaszul.- Mennyiben fogadunk, hogy nem fog megtudni semmit se? – kérdeztem Lexi-től.

 - Ilyen egyértelmű dolgokban nem fogadok veled – mondta nevetve, majd a konyhába sétált.

 - BESZARI VAGY, VIRTAKEN! BESZARI! – kiáltottam utána, mire mindenki rám nézett. Értetlen pillantásokat kaptam, amik abból eredhettek, hogy finnül kiabáltam barátnőmnek.

Miután befejeztem az ebédemet, az egyik kamionunk felé siettem, aminek a platója egy kis szobává lett átalakítva, ahol a mérnökök minden egyes szabadedzés, időmérő, vagy futam előtt összegyűlnek. Általában semmi újat nem tud ezeken mondani nekünk Horner, bár ha nagy gubanc van, akkor ez a hely szokott a leghangosabb lenni az egész paddockban.

 - Hány kiállásos taktikán is vagyunk, Horci Morci? – kérdeztem semlegesen Horner-től a rádión. Ed és Jon mellettem kuncogva ültek, ami engem is erre késztetett, de erős voltam, és megálltam, hogy ne nevessek.

 - Ha nem tudod, az a te bajod – mondta semleges hangon, de az előttem lévő monitoron láttam, hogy bizony egy hatalmas vigyor terült ez az arcán. Ilyen jó kedvvel indult el a futam is pontban 15 órakor.

 - Räikkönen nagyon gyors – mutatott a képernyőre Ed, ahol felvillant a ,,Fastest lap” kiírat, valamint Kimi neve, és a körének ideje.

 - Új lágy gumikon ez elvárható tőle. És kedvez a pálya nekik – mondtam.

 - Fogadunk? – kérdezte belendülve Hewett.

 - Nem – mondtuk egyszerre Jon-nal, miközben a monitorokat pásztáztuk.

 - Rocky, ha még egyszer bemutat a pilótád egy füstölgős fékezést, akkor búcsút inthet a bal hátsó gumijának – szóltam a rádión a franciának, aki egyből szólt Sebastian-nak, hogy figyeljen oda. – Horner, 2 kör múlva ki kell hívnod. Használt lágyakkal indult Seb, és már így is megtett velük 13 kört, ha az időmérőt is számba vesszük. És a meredek fékezései, és a pálya éles jobb kanyarjai a bal hátsó kezd kritikus lenni.

 - Értettem – mondta. – Mark-kal mi a helyzet?

 - Ő szarabbul áll. Box a következő körben – mondta Ed, majd kiszólt a srácoknak, hogy készülődjenek.

 - Em, miket rakunk fel másodjára? – kérdezte Rocky pár perc múlva.

 - Ahogy megbeszéltük, használt közepes megfelel neked, Életem? – kérdeztem tőle vigyorogva. – Azoknak a szerkezete jobban megbomlott már, mint az újaké, és hamarabb fel is melegednének a pályán. Kevesebb ideig bírnák, mint a lágy, de Seb több, mint 10 másodperccel vezet, így felesleges lágyat felrakni. Nem kell széthajtania Kinky-t. Benne vagy?

 - Szerinted mernék én ujjat húzni a ti döntésetekkel szemben? – kérdezte nevetve.

A futam hátralevő részében semmi gubanc nem volt, és Sebastian szép kis előnnyel vánszorgott át a célvonalon Kylie-val a feneke alatt.

- Imádok veled dolgozni – öleltem át hátulról Rocky-t, aki az aszfalton állt, míg én a pitwall megmagasított részén, a korlátnál.

 - Én is veled, Kiscsillag – mondta nevetve, majd csöndben maradtunk, hiszen a német himnuszt a csapatunk tagjainak tisztelnie kell, már csak Sebastian miatt is.

Miközben a pódiumot néztem, nagyobb lett a vigyor az arcomon, ahogy megpillantottam a finn zászlót, és alatta Kimi-t. Hatalmasat ment ma, hiszen 9 helyet javított az időmérőhöz képest. Miközben már a brit himnuszt hallgattuk, megjelent mellettem Britta, aki egy fehér alapon, kék csíkos anyagot tartott a kezében. Egyből felismertem hazám zászlaját.

 - Azt hiszem ez remekül állna a kezedben – mondta nevetve, majd oda dobta nekem a zászlót. Nevetve bontottam szét az összegyűrt lepelféleséget, majd jó magasra kinyújtottam a kezem, és meglengettem azt, miközben ezerrel kiáltottam azt, hogy ,,Suomi, Suomi, Suomi”. A Torro Rosso egyik pilótájának, Vergne edzője, Antti Kontsas nevetve ugrotta át a korlátot, hogy velem együtt örüljön honfitársunk 2. helyezésének.

 - Túl sok finn egy helyen – nyögött fel Christian, miután Heikki is csatlakozott hozzánk.

 - Főnök, ne hergelj – mutattam rá nevetve, majd hozzá vágtam a vizes üveget, ami Ciaron pitwall-os részénél találtam.

A srácokkal a ceremónia után zenére táncoltunk a boxban, míg arra vártunk, hogy a kocsikat a mérlegelésről visszakapjuk. A gépátvevők most Gareth, Tom, Lee, Chris, Ole és Peter voltak, és mivel rajtuk kívül más a mérlegelési zónában nem lehet, így mi visszasétáltunk a boxunkhoz.

A party-zások előtt szétszedtük a kocsikat. Most jó kedvem volt, így simán bevállaltam, hogy leszek leltározó, vagyis az, aki felírja, hogy a már használhatatlan alkatrészek mindegyike bekerült-e a megadott kamionba, ami a gyárba fogja majd vinni őket.

 - Emeliija Niinimäki nem fáradt. Csoda – csapta össze a kezeit Stuart, miután megálltam mellette. Teljesen pörögtem és nem tudtam abba hagyni a táncolást, vagyis a táncolásnak elképzelt ide-oda hajlongásomat.

 - Ne köss belém, mert azzal csak mindent elrontasz! – mondtam neki nevetve. – Fiúk, készen álltok a party-zásra? – kérdeztem a srácoktól vihogva, majd Gent-be karoltam, mert elindultunk abba a terembe, ahol egy kis buli helyiséget alakítottak ki nekünk a szállodában dolgozó emberek.

 - IGEN – kiáltották el magukat egyszerre, majd belevetettük magunkat a tömegbe.

A srácokkal először az italos pultot céloztuk meg, majd leültünk egy asztalhoz, ami mellé kénytelenek voltunk oda húni egy másikat is, hogy normálisan elférjünk.

 - Emberek! Egy kis figyelmet kérnék! – ragadott mikrofont magához Mike, az egyik McLarenes szerelő. – Mint arról sokan értesültetek, ma egy jó kis játékot fogunk játszani. Ennek a játéknak a neve nem más mint aaaaaaaz – húzta el a végét, miközben a mikrofonját felénk tartotta.

 - Aukcióóóóó – kiáltották mellettünk is a srácok, mint a többi hím nemű lény a teremben.

 - Mocskok! – ordítottam be, miután kicsit megnyugodtak a srácok. A hangom az egész teremet bejárta, így mindenki jól hallhatta a rövidke kis szavamat. – Te képes voltál feltenni a munkatársaidat egy ilyen izére? – kérdeztem hitetlenkedve Stuart-l, majd a McLarenes srác felé fordultam. – Most szálltam ki ebből a ,,játékból” – mondtam, majd elindultam kifelé, de megtorpantam, miután meghallottam egy ,,kedves” ismerős hangját.

 - Csak nem félsz, hogy beégnél, Niinimäki? – kérdezte gúnyosan a Forma-1 bagázsának legnagyobb ribanca, Roberta Valarosi. Ez a nő a kezdetek óta utál engem, bár nem tudom, hogy miért. Talán még mindig árulónak tart, amiért a Red bullnál dolgozok.

Nem akartam, hogy ő nyerjen, így bevágtam egy hátra arcot, majd odasétáltam a Mike nevű srác mellé.

 - Mégis csak benne vagyok – mondtam neki, majd összefontam a karjaimat a mellkasom előtt.

 - Uraim, akkor el is kezdhetjük a licitet – csapta össze nehezen a kezeit a szerelő.

 - Azt megtudhatom, hogy a befolyt összeg mire fog elmenni? – kérdeztem meg tőle.

 - Elisszuk a saját csapatainkkal. Amit érted fizetnek, azt mindet a drágaságaid fogják majd elkölteni – mutatott Suarték irányába.

 - KEZDJÜK MÁR! – ordított oda hozzánk Steve, Ed bátyja, aki nem mellesleg a McLaren egyik szerelője.

 - Kussolj! – mutatott rá Mike, majd elkezdte a ,,bulit”. – A kikiáltási ár 10 euró! Ki ad ezért a skandináv szépségért 10 eurót? – kérdezte, mire egy számomra ismeretlen srác feltette a kezét.

 - 15! – vágta rá szinte egyből Steve. – Enyém leszel, Niinimäki! – mondta röhögve, de a mosoly hamar az arcára fagyott, mikor Heikki megszólalt.

 - 25 euró! – kiáltotta, majd rám kacsintott.

 - 26! – röhögte be Stuart.

 - Nem veheted meg azt, akit te tettél fel a licitre. Sorry – mondta neki Mike. – 25 euróért eddig ezé a nagyra nőtt szöszié a finn lány – mutatott Heikkire, majd rám. – Ki ad érte 30-at? – kérdezte.

A srácok szépen lassan tornázták felfelé az áramat. Sokszor olyanok tették fel a kezüket, akiket még sose láttam, mint az első tétet elfogadó srácot.

 - 300 euró!!!! – kiáltotta be Sebastian, aki alig fél perce lépett be a terembe. Mindenki rá kapta a tekintetét, hiszen több, mint 40 euróval tett rám nagyobb licitet.

 - Srácok, ma alaposan berúgunk – nevetett fel Gent, miután meghallotta Sebastian ajánlatát.

 - Ki ad érte 310-et? – kérdezte Mike, miközben körbe nézett!

 - SENKI! – kiáltottam. – Vettelé vagyok! Adjál már el neki – ráztam meg nevetve Mike kezét, mire csendre intett. A fiúk az asztalunknál tomboltak, míg a német pilóta nevetve jött felénk. Megállt a kis színpadszerűség előtt, majd kinyújtotta felém a kezét. Senki se akarta ezt túllicitálni, így már azon voltam, hogy a kezébe csúsztatom a sajátom, mikor valaki egy kicsit magasabb árat ordított be Sebastianéhoz képest:

 - 320!

Ed bátyjára kaptam a tekintetemet, aki egy levegőbeli puszit küldött felém.

 - 330 – kiabálta nevetve Sebastian, majd várt, hogy Steve rálicitáljon, de ez nem történt meg.

 - Jó, Vettel-é vagyok – mondtam nekik nevetve, majd már szálltam volna le a színpadról, mikor valaki a bejárat felől bekiáltotta a saját kis ajánlatát:

 - 400 euró!

A mozdulatom közben lefagytam, amint meghallottam az összeget. Tágra nyílt szemekkel néztem Sebastianra, aki ezerrel vigyorgott a fejemen, majd a kétszárnyas ajtó felé nézett.

- Te nem vagy normális! – mondtam hitetlenkedve Kimi-nek, miután kifizette a rám ígért összeget, majd lesegített a színpadról. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy komolyan képes volt ennyi pénzt odaadni a srácoknak azért, hogy az este hátralévő részét vele töltsem el. – Te … Te … Te bolond vagy – habogtam miközben hagytam, hogy kiráncigáljon a teremből. – Hova viszel? – kérdeztem tőle, mikor már a lifteknél jártunk.

 - Beszélgetni fogunk. Minden olyat megbeszélünk, amit már régen meg kellett volna. És most nem hagyom, hogy elszökj! – mondta határozottan, majd a liftbe tuszkolt.