58. rész

Sziasztok :)

Meg is érkeztem a mára beígért résszel. :) 

Köszönöm szépen az előző részekhez érkezett kommenteket, valamint a pipákat is, amikkel kifejeztétek számomra, hogy a rész elnyerte a tetszéseteket. Remélem, hogy most is olyat alkottam, ami tetszeni fog majd nektek. 

A blog átlépte a 38.000 látogatót a mai napon. Mikor megnyitottam a blogot, egyáltalán nem számítottam arra, hogy ennyi ember valaha is járni fog majd erre, és olvasni fogja majd a blogomat, valamint arra se, hogy egyre több és több ember fog majd feliratkozni az oldalra :) Köszönöm ezt is Nektek :)

Nem is dumálok tovább tovább :D

Jó olvasást Nektek, 

Em.

 - Miért nem alszol még? Ma hosszú napunk lesz – suttogta a számomra imádnivaló, rekedtes hang tulajdonosa a fülembe, miután hirtelen, semmi előjel nélkül hátulról átölelt.

Mosolyogva letettem a kezemben lévő kenőkést a pultra, majd miután a vajtól és nutellától piszkos kezemet megtöröltem az egyik törlőrongyban, szembe fordultam Kimi-vel. Egy hatalmas ásítás produkáló finn szőkeség állt előttem egy szál boxerben. Mosolyom még szélesebb lett, ahogy végignéztem a pilóta testén, és ez az Ő figyelmét se kerülte el.

 - Mi a vigyorgás tárgya, Kisasszony? – kérdezte huncut hangon, majd a konyhapultnak nyomott. Ölemhez hozzányomódott férfiassága, amitől egy pillanatra megremegtem. – Mi lenne, ha most ezt levennéd? – mutatott lenge ingemre, amit egy sima, sötét farmernadrág mellett kaptam magamra még mikor öltözködtem, majd szépen lassan elkezdte a gombokat kibújtatni a kis lukjaikból.

 - Inkább te is kezdj el öltözködni, mert 10-re Wollerau-ban kell lennünk – mondtam neki nevetve miközben a nappaliba sétáltam, hogy vissza tudjam gombolni az ingemet.  – Kimi, ne csináld már – próbáltam nevetve elfutni a kajánul vigyorgó finn elől, aki csak nem akart békén hagyni. – Kimi, tudod, hogy minél később kezdesz el öltözködni, annál később indulunk, és este kb. 10-11 felé fogunk visszaérni, amikor halál fáradt leszek. És egy elég kellemes … finom … érzéki meglepivel készültem neked – súgtam csábosan fülébe, mire egyből elkezdett szaladni az emelt felé. - El fogsz … esni – fejeztem be egy sóhaj után mondatomat, miután Kimi egy ,,Jól vagyok!”-kal biztosított arról, hogy nem lett komolyabb baja a lépcső tetejénél bemutatott esésétől.

Amint kanos finn-mentes lett a földszint, visszasétáltam a konyhába, hogy a félig-meddig elkészített szendvicseinket becsomagoljam, és valami nassolnivalót is keresnem kellett a német pár kamrájában. Sajnos sehol se találtam valami édes, vagy cukros dolgot, aminek Kimi nem örült.

 - Nem mész be te? – nézett rám kiskutya szemekkel Kimi, miután az egyik Zug melletti benzinkútnál leállította fehér terepjárójának motorját.

 - Te akartál édességet enni! Menj be te! – böktem meg nevetve mellkasát, majd a lábamat feltettem a műszerfalra, amiért kaptam is egy csúnya nézést Kimitől. – Bemegyek – mondtam, majd mielőtt belekezdett volna a hálálkodásba, kiszálltam az autóból. Laza, és egyben gyors léptekkel közelítettem meg a benzinkút shop részét, hiszen csak egy ing volt rajtam, és elég intenzíven havazott kint. Az édességek polca előtt vacogva álltam meg. Míg azon gondolkoztam, hogy melyik csokit vegyem meg, élveztem, hogy a fejem felett lévő klíma berendezés nyomta rám a kellemes meleget.

 - Néni – hallottam meg egy vékony, édes hangocskát. Körbe pillantottam, de először nem találtam sehol se senkit. Miután lenéztem, egy félénken mosolygó, szőke kis tündérkét pillantottam meg, aki valamit nagyon dugdosott a hát mögött, azonban hamar megtudtam, hogy mi volt az, amit a háta mögé rejtett. – Ajáírod eszt nekem? – nyújtott felém egy pici fejre való Sebastianos RB sapkát.

 - Én? – kérdeztem kiszáradt torokkal. – Én? – néztem értetlenül a kislányra, miután megtaláltam a hangom, és megismételtem a kérdésemet. A loknis kislány válasza egy apró bólintás volt, majd miután leguggoltam elé, még közelebb nyújtotta felém a sapkát.

Elvettem tőle a filctollat, ami a kezében volt, majd életem első aláírását odabiggyesztettem a sapka silt részére. Mikor vissza akartam adni a kislánynak, az arcán hatalmas megdöbbenést véltem felfedezni. Tátott szájjal bámult a hátam mögé.

 - Aláírod te is? – nyújtottam Kimi felé a sapkát, mire közelebb sétált hozzánk, majd miután átvette tőlem a kezemben lévő dolgokat, ő is megajándékozta a kislányt egy szignóval.

 - Nora, nem szabad így letámadni másokat – jött egy kicsit dorgálós hang a hátunk mögül. Amint Kimivel megfordultunk egy ugyanolyan arcot bevágó nővel találtuk magunkat szemben, mint amilyennel a kislány, Nora ajándékozott meg minket, mikor meglátta Kimit.

 - Nem támadott le minket – mondtam neki mosolyogva. Német szavaim hallatán, Kimi éretlenül kezdett el méregetni.

 - Anuszi, cinájunk egy képet isz? – súgta anyukája fülébe Nora. A mellettem álldogáló finnséggel is megosztottam Nora óhaját, mire a szőke hölgy elé lépett, és kivette a kezei közül a szöszi lánykát.

 - Az autógramm mellé közös kép is dukál – mondta nevetve Kimi, miközben a kis fenekénél fogva megtartotta a kislányt, aki egy huncot vigyor kíséretében ölelte át Kimi nyakát.

 - Köszönöm – mondta hálásan Melanie, miután berakta az ülésébe Nora-t. Amint kifizettük a megvenni kívánt csokoládékat, Kimivel odakísértük őket az autójukhoz. Nora élénk fecsegésével lekötötte Kimit, aki a lehúzott ablaknál támaszkodva hallgatta a kislányt, bár egy szót se értett abból, amit mondott neki.

 - Semmiség – legyintettem egy aprót. – Kimi, mehetünk? – sétáltam Párom háta mögé. Mosolyogva hátra fordította a fejét, majd adott egy puszit Nora arcára, aki szinte kiesett a kocsi ablakán, úgy nyújtózkodott jelzésképpen a pilótám felé. – Örülök, hogy megismerhettünk titeket – mondtam mosolyogva Melanie-nak, majd kezet fogtam vele, ahogyan azt Kimi is tette előttem.

 - Kértek tőlem egy aláírást – mondtam hitetlenkedve Kiminek, majd a fejemet megcsóváltam. – De miért? – kérdeztem értetlenül tőle.

  - Mert te is ismert vagy már a Forma-1-ben – mondta nevetve, majd meleg tenyerét a combomra simította. – Mindenki odaáig van a csajomtól – nézett rém egy ego-s vigyor mellett.

 - Az utat figyeld – fordítottam fejét a havas aszfalt felé.

 - Világbajnok pilóta vagyok, Baby. Sose félj mellettem – mondta nevetve.

 - Láttam pár balesetedet, amit a rally-s karriered alatt produkáltál … - húztam el látványosan a számat, mire bevágta a durcit. – Csak vicceltem – csaptam rá combjára. – Nem voltál annyira rossz.

 - Te most arra hajtasz, hogy ne beszéljek veled egy-két napig? Mert ha igen, akkor közlöm veled, hogy jó úton haladsz – morogta ,,bajsza” alatt. – Ez rohadt vicces, mondhatom – nézett rám hunyorogva, miután hangos nevetésben kitörtem.

 - Jaj, tudod, hogy szeretlek – búgtam édes hangon, majd kicsatoltam az övemet, és cuppanos puszikkal elkezdetem ostromolni az arcát.

 - Az a nagy szerencséd, hogy én is – motyogta, majd csücsörítéssel jelzett, hogy csókot vár tőlem, mert kicsiny lelkébe szívtelenül beletapostam.

A Wollerhau-ba vezető út további részében egy térkép segítségével navigálnom kellett Kimi-t, mert a GPS-e megadta magát. Nem kicsit kételkedett abban, hogy jó irányban haladunk, de mikor meglátta a ,,Wollerhau” táblát bocsánatot kért, és egy nagy puszit is adott nekem, engesztelés képpen.

***

 - Neked tetszik? – súgta Kimi a fülembe mondatát, miután szorosan mögém lépett.

 - Ü-üüm – csóváltam meg a fejemet. – Olyan, mint a villád volt. Kész laboratórium. Túlságosan modern számomra. Valami családiasabbat képzeltem el magunknak.

 - A másik ház, amit itt megnézhetnek ugyan ilyen, mint ez. Modern – jött a lépcsők felől az ingatlanügynök hangja.

 - Akkor felesleges oda is elmennünk – mondtam neki, majd Kimire pillantottam, aki beleegyezően bólintott egyet. – És egyébként is. Biztos, hogy ilyen messzire akarsz költözni Sebastian-tól? Szinte 2 naponta összejártatok, ha Svájcban voltatok, de így alig találkoznátok. Nem tud nekünk egy olyan házat ajánlani, ami családias, olyan tipikus svájci ház, és ami lehetőleg Zug kantonjában van? – fordultam Herr Schmitz felé.

 - Természetesen tudok – mondta mosolyogva. – Már ma meg szeretnék tekinteni az ingatlant?

 - Ha van rá mód, akkor igen – válaszolt is egyből Kimi a kérdésére.

 - Akkor én azt ajánlom, hogy induljunk el, mert hamar fog sötétedni.

 - Akkor induljunk – toltam meg Kimit a földszintre vezető lépcsők felé.

 - Lényegében tök feleslegesen jöttünk el Zug-ból, Sebastianéktól – morogta, miközben lassú léptekkel elindult lefelé.

 - Gondolj a meglepetésre – mondtam halkan, hogy csak ő hallja. Szinte látszott a szemeiben, hogy milyen gondolatok suhantak át a fejében.

 - Siessük – vágta rá gyorsan, majd megszaporázta a lépteit.

Wollerhau-ból Zug-ba kicsivel több, mint háromnegyed óra alatt értünk oda. Herr Schmitz előttünk haladva vezetet minket ahhoz az ingatlanhoz, mely szerinte az általunk keresett ház tökéletes megtestesítője volt. És be kell ismernem: igaza volt.

 - Sebastianék 2 percnyi sétára vannak. Otthonos, és elég nagy. Tökéletes – mondtam mosolyogva, miután újra körülnéztem a hatalmas üres térben, mely, ha minden jól megy, akkor nemsokára a nappalinkként fog funkcionálni. – Neked tetszik? – fordultam Kimi felé.

 - Tetszik – mondta nevetve, majd ajkaimra tapadt.

 - Akkor hogyan tovább? Megveszik? – érdeklődött kedvesen az ingatlanügynök, miután egy köhintéssel jelezte, hogy nem csak ketten vagyunk.

 - Megvesszük – bólintott határozottan egyet Kimi.

57. rész

*Kimi szemszöge*

 - Ennyire ki van? – fordult felém Mark, miután mellém sétált. Sebastian házának földszinti mosdója előtt szobroztam, miközben bentről öklendezések zajai szűrődtek ki. Nincs még egy fél perce se, hogy Emeliija szélsebesen berohant a helyiségbe, majd bezárta az ajtót, hogy ne tudjak bemenni hozzá. – Kimi! – szólított meg Mark hirtelen, miután nem válaszoltam neki. - Ennyire rosszul van? – tette fel újra kérdését.

 - Aha – motyogtam tömören. – Végülis 12 órával ezelőtt még egy brazil bár asztalán próbált táncoláshoz hasonlító mozdulatokat tenni – mondtam a fejemet csóválva, majd neki dőltem az ajtó melletti falnak. - A Red Bull szépen megünnepelte Vettel VB címét …

 - Turpa kiinni, Kimi! – nyöszörögte alig hallatóan a finn szavakat a mosdóban szenvedő hölgyemény. Elmosolyodtam mondatán, míg Mark értetlenül meredt rám.

 - Nem igaz, hogy ennyi együtt töltött év után se tudod megjegyezni, hogy mit jelent … - forgattam meg látványosan a szemeimet. – Elkussoltatott – világosítottam fel Arnall-t. – Em, beengedsz? – kopogtattam be az ajtón. Választ nem kaptam a kérdésemre, de hallottam, ahogy lehúzta a WC-t, majd pár pillanat múlva elfordult a kulcs a zárban. Ahogy kinyitottam az ajtót szembe került velem egy nyöszörgő finn lány, aki a földön éppen négykézláb mászott, majd miután a kád mellé ért, nekidöntötte a hátát, és leült a csempére.  – Jobban vagy? – kérdeztem tőle aggódva, miután leültem mellé, és magamhoz öleltem. Válaszul megcsóvált a fejét, majd a nyakamhoz bújt. – Te sírsz? – toltam el magamtól, mikor éreztem, hogy valami meleg hirtelen a bőrömre hullott, majd végigcsorgott a nyakamon. – Mi a baj?

 - Nagyon fáj a fejem – nyöszörögte.

 - Jaj, Kicsim – simítottam kezemet hátára. – Felmész aludni egy kicsit? Semmit nem pihentél. Még a gépen se – mondtam neki dorgálóan, majd kiszóltam Marknak. – Az emeleten a folyosó végén van egy vendégszoba. Sebastian azt mondta, hogy az lesz most az ideiglenes hálónk. Megtennéd nekem, hogy kerítesz egy vastag plédet?

 - Persze – mondta egy bólintás kíséretében, majd eltűnt az ajtó elől.

 - Gyere, felviszlek – suttogtam a fülébe, majd óvatos mozdulatokkal az ölembe kaptam.

Lassan sétáltam vele át a nappalin, majd fel a lépcsőn. Nem akartam sehova se odacsapni az így is hasogató fejét, és semmilyen egyéb fájdalmat nem akartam neki okozni. – Aludj egy kicsit, jó? – ültem le Emeliija mellé, miután az ágyba fektettem. – Lemegyek csinálok addig valamit enni – mondtam neki mosolyogva.

 - Jenni azt mondta, hogy életveszélyes vagy a konyhában – nézett rám hunyorogva. – És ez nem a mi házunk. Hanem Sebastianéké. Megöl, ha felgyújtod!

 - Azért sokat fejlődtem az elmúlt időszakban. Ne félj – mondtam nevetve. – És Mark is itt lesz. Majd segít nekem – néztem tréneremre, aki egyből elkezdte csóválni a fejét. – Most mi a szar van? – kérdeztem értetlenül tőle.

 - Engem vár az asszony – mutatott jelképesen a csuklójára. – Szóval … Jobbulást a kisasszonynak – mosolygott a Páromra. – Neked meg sok sikert – vigyorgott a képembe. – Meg ne mérgezd szegényt – bökött az ágy felé, majd kihátrált a szobából, miután öklömmel a hasfalába akartam ütni egyet.

 - Pihenj. Ha meg felébredtél, akkor csörgess meg, és felhozom az ebéded – simítottam végig sápadt arcán.

 - Oké – mondta nyöszörögve, majd a jobb oldalára fordult. Miután alaposan betakargattam, csendesen kisurrantam a szobából, hogy nyugodtan pihenhessen. Ahogy leértem a földszintre, a bőröndömből kivettem a laptop-omat, majd valami egyszerű recept után néztem a neten. Mivel semmi értelmeset nem találtam a világhálón, a tudásomra hagyatkoztam. Rizst és sült húst akartam csinálni, de mivel Sebastian előre szólt, hogy csirkét ne is keressek a hűtőszekrényükben, kénytelen voltam elugrani az egyik közeli boltba.

 - KIMIIIIII! …. KIMIIII! – ütötte meg a fülemet a hangos sikítás, ami az emelet felől jött. El se tudtam képzelni, hogy mi történhetett Emeliija-val, hogy a nevemet ordította. Mielőtt benyitottam volna a szobába, ahol lefeküdt pihenni, ezer és egy kép jelent meg a szemem előtt. Miután beléptem a szobába, kisebb megkönnyebbülés suhant át rajtam, mert nem volt semmi arra utaló jel, hogy valaki bántotta volna.

 - Mi a baj? – kérdeztem tőle, ahogy leültem az ágyra. Ledobta magáról a takarót, majd az ölembe mászott. – Kicsim, mi a baj? – tettem fel újra kérdésem, de nem válaszolt.

 - Megint … Megint … Rám tört – nyögte ki nagy nehezen két hüppögés között.

 - De mi?

 - Az a hülye roham!!!! – kiabálta zokogva. – Kimi, annyira félek – bújt ijedten mellkasomhoz. – Olyan rossz volt …

 - Annyira sajnálom, hogy nem voltam itt – motyogtam finom illatú hajába. Egy pillanat alatt a lelkiismeret-furdalás szinte ellepett, mintha egy 3 méter mély vízbe bedobtak volna. – Sajnálom, sajnálom, sajnálom – hajtogattam suttogva miközben próbáltam a két karom között remegő lányt megnyugtatni. – Akkora egy balfasz vagyok …

 - Kimi, nem vagy az – mondta miközben kézfejével megtörölte az egyik szemét, majd a másikat is. – Annyira szeretlek – fogta tenyerei közé a fejemet, majd magához húzott egy óvatos csókra. – Éhes vagyok – suttogta ajkaim közé, amolyan téma elterelés képpen.

 - Lejössz míg megcsinálom a vacsorát? – kérdeztem kedvesen tőle, mire egy aprót bólintott. – Biztos jól vagy? Nem akarsz inkább pihenni egy kicsit még?

 - Kimi, melletted akarok lenni – mondta csendesen. – Addig a nappaliban ledőlök a kanapéra, de nem akarok távol lenni tőled.

 - Akkor gyere – húztam fel az ágyról, miután talpra álltam.

Együtt lesétáltunk a földszintre, majd miután teljes kényelmet biztosítottam Emeliija számára, nekiláttam a késői ebédünk elkészítésének. Míg a konyhában próbáltam valami ehetőt összedobni, próbáltam szóra bírni Em-et, de ez nehezen ment. Mint valami kis kuka, úgy ült a kanapén. Néha-néha elmosolyodott, mikor szerencsétlenkedtem például a forró lábassal, de egyébként semmi reakciót nem produkált.

 - Na, milyen lett? – kérdeztem izgatottan az előttem ülő szőkeségtől.

 - Kimi, megengeded, hogy a számba vegyem az első falatot? – kérdezte nevetve. Ahogy elnéztem őt, izgatottságomon jót derült, és ezért egy kicsit még rá is játszottam a dologra.

Mikor a hús és a rizs kombóját a villája hegyéről a szájába helyezte, majd megrágta, elmosolyodott.

 - Finom lett – mondta kedvesen, majd egy újabb adag rizst és húst piszkált a villájára. Felbátorodva tettem ugyan azt, amit ő, de mikor megkóstoltam a főztömet, jól nevelten kiköptem a számban lévő adagot a szalvétába, ami a tányérom mellett volt.

 - Ezt nagyon elkúrtam – fanyalogtam mielőtt egy kis vizett ittam volna. – Te, meg ne edd már azt a szart! – vettem el Em elől a tányérját, mikor folytatni akarta az evést. – Még a végén tényleg megmérgezlek!

 - Egy csomót fáradoztál vele – mondtam a szemét forgatva. – Az a minimum, hogy megeszem, amit csináltál nekem.

 - Dehogy eszed meg – indultam el a kuka felé a tányérokkal. – Ne nézz így rám! – mutattam felé. – Szar volt. Még a kukát is sajnálom, hogy ki kellett öntenem belé azt a förtelmet.

 - Finom volt – morogta.

 - A faszt volt finom – motyogtam úgy, hogy ő ne hallja. – Rendeljük valamit – indultam el a konyhapulton lévő laptopom felé.

 - Pénzkidobás, amit most csinálsz – mondta Em miközben unott fejjel az egyik közeli étterem menüjét nézegette. – De most komolyan. Meg lehet …

 - Csönd! – fogtam be hátulról a száját. – Nem lehetett volna megenni. Inkább azt csiripeld el nekem szépen Madrákám, hogy mit ennél innen – böktem a monitor felé, majd a nyakába csókoltam. – És ne morogj – mondtam kuncogva, majd én is elkezdtem bújni az étlapot. Nem tudtam dönteni, így a választást Em-re bíztam. Míg ő megrendelte nekünk a kaját, felhívtam az emeleten Mark-ot, hogy tanácsot kérjek tőle a rohammal kapcsolatban.

 - Szakember? – ízlelgettem a tréner által kiejtett szót hangosan. – Te dilidokihoz küldenéd?

 - Kimi, ha még egyszer visszatér a roham, akkor mindenképpen. Ez nem normális.

 - És ezt hogy adagoljam be neki?

 - Nem tudom. Beszélgess vele, és vesd fel, mint valami ötletet.

 - Anyám – nyögtem fel fájdalmasan. – Nem akarom, hogy azt higgye, bolondnak nézem.

 - Kimi … Ezt egyedül nem tudjátok megoldani. De lehet, hogy többet nem lesz rohama, hogyha a környezet körülötte lenyugszik. Újra együtt vagytok, és boldogok is vagytok. Talán már ez segít neki, és többet nem fog rohamot kapni.

 - Mi van, ha megharagszik rám, mikor felvetem ezt neki? – kérdeztem kétségbeesetten Mark-tól. Idegesen a hajamba túrtam, majd leültem a velem szemben lévő franciaágy szélére, ahol a telefonom kihangosított állapotban pihent. Ahogy felemeltem a fejem, és elnéztem az ajtó irányába, megpillantottam Em-et, aki faarccal nézett vissza rám. Semmit se tudtam leolvasni az ábrázatából. – Mark, majd visszahívlak később – nyögtem kiszáradt torokkal a vonal túlsó oldalán lévő férfinak, majd bontottam a hívást. Félve néztem fel újra Em-re, aki már szinte előttem állt.

 - Nem haragszok rád, sőt! Jó ötletnek tartom ezt a dilidokis látogatást, de csak akkor, ha még egyszer előfordul ez a roham. Nem akarok egy agytúrkásznál lófrálni, ha a gondomat a környezetem is megoldhatja. De ha még egyszer visszatér, akkor ellenállás nélkül fogok én magam időpontot kérni. Rendben? – kérdezte mosolyogva, majd letérdelt elém, a padlóra.

- Ha neked így jó, akkor nekem is – mondtam nevetve neki.

 - Akkor nincs semmi probléma – mosolygott rám vidáman, majd kicsit közelebb hajolt hozzám, hogy megcsókolhassuk egymást. 

56. rész

Sziasztok :)
Itt is van a mára beígért 56. rész :)
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett pipákat, valamint a kommenteket :)
És átléptük a 36.000 oldalmegjelenítés :D YEAH :D
A következő részt pénteken hozom majd, ahogy azt már pár résszel ezelőtt jeleztem is nektek, és valószínűleg ez még 2 hétig így fog majd menni :)
De nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást Nektek,
Em.

 - Emeliija, feltehetnék önnek egy-két kérdést? – szólított meg Martin Brundle, a SkySport-s helyszíni tudósítója, szakkommentátora, miközben éppen a 4. rajtkocka mellé húzott gumis szekrényünkről leemeltem egy paplanba bugyolált abroncsot. Peter kezébe nyomtam a bal hátsó felfüggesztéshez tartozó kereket, majd Marin mellé sétáltam.

 - Ha gyorsan túl leszünk rajta, akkor igen – mondtam neki mosolyogva, majd leemeltem a fejemről a fülesemet, hogy minden egyes szavát tisztán halljam.

 - Sebastian-t mennyire látja feszültnek a mai napon? – tette fel első kérdését, majd szinte egyből az orrom alá dugta a mikrofonját. A kamerás srác egy lépést tett felém, majd rám fókuszált.

 - Ahogy maguk is láthatják, egyáltalán nem az – mutattam a pilóta felé, aki éppen Lee és Tom hülye vicceinek egyikén nevetett, miközben mellette Heikki a siskaját, és a ,,hans”-át tartotta.

 - Az új motorok visszakerülése mennyi feszültséget hozott magával?

 - Sokat. Szinte egész hétvégén ezen idegeskedtünk és fogunk is a futam ideje alatt. Mindenki jól tudja, hogy ezek a motorok, amik jelenleg a konstrukcióink szívét képezik, mennyire kiszámíthatatlanok.

 - Jövőre valóban megváltozik a csapatuk neve Infiniti Red Bull Racing-re?

 - Valóban – mondtam egy bólintás kíséretében.

 - Utolsó kérdésem – mondta nevetve. – A Monacóban elveszett telefonom ügyében kivel kell beszélnem? – kérdezte egy pimasz mosoly kíséretében.

Monacóban, a medencés party-nk valamelyik órájában Mr.Brundle elvesztette nálunk a telefonját, és azóta se találta meg a kütyüt, melyben sok, fontos ember neve volt elmentve. Ennek ügyében, szinte minden egyes hétvégén megkeresi valamelyikünket, és felteszi annak az áldozatnak azt a kérdést, amit most én is megkaptam. Mindig jót nevetünk Martin-on, mert a telefonja nem veszett el, csak Ole eldugta, és minden egyes hétvégén magával cipeli, hátha Martin valamivel kiengeszteli, hogy tavaly az egyik futam után összetörte véletlenül az ő telefonját.

 - Helmutnál kérdezzen rá. Talán ő tud magának segíteni – mondtam nevetve a riporternek, majd miután megköszönte a rövid kis interjút, folytathattam a munkámat.

***

 - Kicsit csúszós a pálya, és a 2. szektorban szemerkél még az eső, de a többiben kezd minden felszáradni – hallottam meg Sebastian hangját.

 - Közepes keverékeken megy. Figyelmeztesd, hogy figyeljen oda, mert a rázóköveken megcsúszhat! – szóltam rá Rocky-ra, aki egyből teljesítette is a kérésemet.

Az ujjaimmal megállás nélkül doboltam a laptopom mellett lévő szabad asztalfelületen. Ed mellettem az ujjait tördelte, míg Jon az ajkait rágcsálta. Ahogy szétnéztem a motorokkal dolgozó mérnökök is iszonyatosan izgultak, akárcsak mi.

A pilóták már éppen a rajtrácsra álltak fel, mikor valaki megérintette a vállamat. Hátra kaptam a fejemet, és egy félszegen mosolygó, német lánnyal találtam magam szembe.

 - Nem lenne baj, ha innen, mellőled nézném meg a futamot? – kérdezte félénken Hanna. – Nagyon izgulok, és téged kicsit jobban ismerlek, mint a többieket. Szóval … Maradhatok? Nem foglak zavarni!

 - Persze. Nyugodtan maradj csak – mondtam neki mosolyogva. – Azt idehozhatod magadnak – mutattam az egyik, sarokban álló székre, miközben kicsit arrébb húzódtam a székemmel, hogy Hanna elférjen köztem, és Ed között.

Hanna mellettem keresztbe font ujjakkal nézte végig a rajtot, ugyanúgy, mint jómagam, csak én az asztal takarásában tettem mindezt. Minden jól alakult, miután a lámpák kialudtak, egészen a 3. kanyarig. Egyik pillanatban Sebastian még egyenesen igyekezett a következő kanyar felé, mikor neki ment valaki, és megpördült.

 - SEB! – kiáltott fel mellettem Hanna. Ijedten pillantott az előttünk lévő monitort, melyen keresztül  végignézte azt, ahogy több pilóta is 200-250 km/h-s sebességgel elhúzott Sebastian mellett, aki pár pillanatig egy helyben állt, a menetiránnyal szemben. Vettel éppen már megfordult, és elindult a többiek üldözése után, mikor bevágtak egy képet Alonso csajártól. A csapatunkban csak ,,anorexiás ruszki”ként emlegetett Dansha tapsikolva örült Sebastian balszerencséjének.

 - Anorexiás kis picsa – morogta mellettem Ed, miközben én azon voltam, hogy remegő kezemmel lenyomjam a kis gombot, mely szabaddá tette Rocky és köztem a kommunikációt.

 - A gumik nem sérültek. Nincs defekt – értesítettem szinte azonnal a franciát.

 - VISSZAJÁTSZÁST AKAROK! Melyik barom miatt veszítheti el a bajnokságot Vettel? – hallottam meg egyik mérnöktársam, John hangját. Szinte ahogy megszólalt, az operatőrök visszajátszották nekünk az esetet. Amint végig néztük, több tekintet tapadt rám szinte egyszerre, ugyanis Kimi elfékezte magát. Majdnem belement Sebastianba, akinek kicsit kijjebbről kellett bevennie a kanyart, ahonnan Senna is próbálkozott. A vége az lett, hogy a brazil belement balról a német pilótánkba, aki megpördült a löket hatására.

 - Már a 16. – mutatott a pilóták sorrendjére Hanna. – És még csak a 2. körben vagyunk. Meg fogja nyerni – mondta mosolyogva, majd átkarolt. – Ne is figyelj rájuk – súgta oda nekem. Egy hálás mosolyt küldtem felé, majd újra a gumik adatainak szenteltem a figyelmemet.

Sebastian iszonyatosan keményen nyomta neki a kocsit, és szinte pár kör alatt átvágta magát a mezőnyön. A 6. körben már a 9. helyen autózott. Alonso a 4. volt, így megint Sebastian került a pontverseny legtetejére, melyet az elmúlt 5 körben a spanyol vezetett.

 - Safty car – mondta már-már áhítattal Ed. A csapatunkban mindenki örült a biztonsági autó pályára küldésének, ugyanis Sebastian már az 5. volt, Alonso mögött.

 - Rocky, úgy fél óra múlva nagy esőt mondanak – szóltam a francia fülére. – Szólj Hornernek, hogy úgy eresszétek el Sebastiant, hogy az 50. kör körül interre kell majd váltani, mert nem kis eső közeledik felénk.

 - Vettem! – mondta.

Az elkövetkezendő körök arról szóltak, hogy Sebastian-t figyelmeztettük arra, hogy mikor jön egy kicsit csúszósabb pályarész. Mindenki kezdett kicsit megnyugodni, hiszen a motorok hűtése is jól működött, és semmiféle probléma nem adódott a konstrukcióinkkal.

Éppen Rocky-val Sebastian kerékcseréjének idejét próbáltuk belőni, mikor Ed meglökött, és a fejemet az egyik monitor felé fordította. Egy pillanatra megállt bennem az ütő, mikor a visszajátszás képkockáin láttam, ahogyan Kimi a futam 53. körében, a Juanco-kanyarban megcsúszott. Szerencsére nem lett semmi baja, de elindult az egyik szervizút felé.

 - Ez hova megy? – néztem egy pillanatra Ed-re, aki egy vállrántással válaszolt. Pár pillanat múlva megértettem, hogy Kimi az út végén lévőn kapun át akart visszajutni a pályára, de sajnos zsákutcába került, mivel a kapu zárva volt. Miközben Kimi megfordult, és a füvön átvágott, hogy újra a pályacsíkon hajtson, mindenki hangosan felnevetett, köztük én is.

 - Ideáig kihallatszik, hogy nevettek – kuncogott a rádión keresztül a fülemre Rocky.

 - Bocsánat – mondtam neki, majd próbáltam megállni, hogy ne nevessek, de ez nagyon nehezen ment. – 3 kör múlva kerékcserét iktassatok be, intermadie-t gumikkal, mert a parkolónál már esik az eső – mondtam már kicsit megnyugodva Guill-nek, miután Lexi üzenetét elolvastam. Drága barátnőmet és még egy-két cukorfalatot a pálya egyes részeire küldtünk, hogy értesítsenek minket, ha a kiosztott területükön elkezdene esni az eső.

A heves esőzés újra előcsalogatta belőlünk az idegességet. Christian szinte minden egyes körben szólt Sebastian-nak, hogy ne előzgessen feleslegesen, mert ha csak nem nyer Alonso, aki 21 másodpercnyire van az élen lévő Buttontól, akkor ő a világbajnok. Sebastian a 65. körben szinte erőfeszítés nélkül ment el Scumacher mellett, akinek a tempóján látszódott, hogy szabályosan elengedte honfitársát.

 - SAFTY CAR! – ugrottunk fel Ed-del egyszerre. Az utolsó kör előtt Di Resta a falhoz csapta a kocsiját, ami után a biztonsági autót beküldték a pályára. Nem akartuk Sebastian sikerét elkiabálni, így csöndesen álldogáltunk a lábunkon, majd mikor az utolsó 3 kanyarhoz értek, elkezdtünk szaladni a pitwall melletti kerítéshez. Mielőtt Sebastian a célvonalon áthajtott volna, próbáltam Hanna-val minél előrébb kerülni a szerelők között.

 - Megcsinálta – ugrándozott előttem Hanna boldogan, majd egyszer csak a nyakamba vetette magát. – Köszönöm, hogy hozzásegítetted őt a szezon során ahhoz, hogy ma megnyerje a világbajnokságot – mondta mosolyogva. A jobb szeméből kibuggyant egy könnycsepp, majd azt követte még egy és még egy.

 - Hanna, ezt nem csak nekem köszönheti – mondtam neki nevetve. – Az összes csapattagnak megköszönhetnéd ezt.

 - Meg is fogom – mondta bólogatva, majd megtörölte a szemeit.

 - Ezt vegyétek fel, és fussatok a dobogóhoz – nyomott a kezünkbe két darab ,,V3TTEL” felirattal ellátott pólót Britta.

 - Kezdődhet az ünneplééééééés!!!!! – kiáltotta el magát mellettünk Lee, majd jobb kezével átkarolt engem, míg a másikkal Hanna-t húzta a bal oldalához. – Iszonyatosan bulizunk ma este, ugye? – nézett rám nevetve.

 - UGY VAAAAN! – kurjantottam el magamat. – De nekem most mennem kell – szakadtam el a csapatunk alkotta tömegtől.

 - Hova? – fordult hátra Lee egy roppant értelmes fejet bevágva.

 - Kimivel beszélni akarok – kiáltottam hátra, miközben a parc fermé felé futottam.

Próbáltam minél gyorsabban oda jutni, mert a mérnökök és a szerelők hamar el szokták lepni a területet, és olyankor szinte lehetetlen megmozdulni.

Elsőként értem oda a kordonokkal elkerített helyhez. Türelmesen vártam, míg a pilóták leparkolták a kocsijaikat. Kimi az utolsók között érkezett meg a parc fermé-hez. Mikor kiszállt az autójából heves integetésbe kezdtem. Először észre se vett engem. Miután lehúzta a kezeiről a kesztyűit, elindult a kis garázs felé, ahol a pilótákat szokták megmérni. Éppen már belépett volna a kis helyiségbe, mikor a McLaren csapatfőnöke, Martin Withmarsh felhívta a figyelmét a jelzésemre.

 - Szevusz bajnok – köszöntem neki vigyorogva, majd mielőtt levehette volna magáról a bukóját, egy hatalmas puszit nyomtam a sisakjának azon részére, ami a száját eltakarta előlem.

- Mi járatban, Niniimäki? – kérdezte nevetve, miután a tűzálló maszktól is megszabadította magát.

 - Csak gondoltam szólok, hogy lehet, estig nem látjuk egymást, mert fotózásokon veszek majd részt, és Horner egy csomó interjú adáshoz beszervezett engem is – mondtam fanyalogva. – Szóval nélkülöznöd kell majd engem.

 - Nehezen fog ez menni – mondta elkámpicsorodva, majd egy hatalmas vigyorra húzta ajkait. – Ezért tudod, hogy kárpótolnod kell majd?! – bökte meg a mellkasomat, miután egy hosszú csókban részesített.

 - Áll az alku – mondtam komolyan egy bólintás mellett.

 - Más is fog állni, nem csak az-az alku – kacsintott rám pimaszul, majd egy utolsó csók után elvonult a mérlegelésre.

 - A PIMASZ FORMÁDAT, RAIKKÖKNEN! – kiáltottam nevetve utána.

 - Inkább kezdj el felkészülni az ünneplésre – szólt vissza a válla felett. – Aztán az alkohollal csak módjával! – vigyorgott gonoszul, mielőtt odasétált volna a mérőműszerhez.

55. rész

Sziasztok :)

Mivel ma van Kimi születésnapja, kicsit több időt töltöttem a gépem előtt, és befejeztem ezt a részt, hogy már ma tudjam nektek hozni :)

Köszönöm az előző részhez érkezett pipákat és kommenteket :) 

De nem is húzom tovább az időt. Én nekem rohanom kell spanyolt tanulni, ti pedig annál hamarabb kezdhetitek olvasni a részt, minél hamarabb befogom :D

Szóval jó olvasást Nektek, 

Em.

Ui.: Innen is boldog születésnapot Kiminek (L) :D

Szórakozottan kavargattam az asztalon lévő kávéscsésze tartalmát, miközben Sebastian arcát vizslattam a szememmel. Látszott rajta, hogy nagyon ideges, de próbálta mosolygással és nevetéssel mind ezt álcázni. A vendégek, a szurkolók, az ellenfeleink, valamint a médiaképviselői mind elhitték, hogy a nagy nyomás ellenére Sebastian képes nyugodt maradni, ám a mozdulataiból, és a mimikájából rá lehetett jönni egyszerűen, hogy a vidám külső mögött egy feszült, és ideges belső lakozik. Ahogy a megbeszélésen ültünk, Vettel pont velem szemben kapott helyet, Adrian és Rocky között. A pálya alaprajzát fürkészte tekintetével, és próbálta a kanyarokat, az egyeneseket az agyába vésni, miközben az ajkait rágcsálta, és az asztal alatt tördelte az ujjait. Mikor Christian egy-egy lélegzetvételnyi szüntetet tartott beszéde közben, jól lehetett hallani a csontok, és a porcok roppanó hangját.
Mikor találkozott egyszer-kétszer a pillantásunk, mindig elmosolyodott, majd egy szekundumon belül komor fejet vágva pásztázta az előtte lévő papírlapot, és újra hallani lehetett a roppanásokat.

 - Tiszta ideg – morogta a bajsza alatt Kenny, miután a mellette lévő zsúrkocsihoz sétáltam, hogy öntsek magamnak még egy kis koffeinbombát. Handkammer végig Sebastian rezzenéseit, apró megmozdulásait leste, míg én a kancsóval bíbelődtem.

Igaza volt, és ezt én is így láttam, ahogyan szinte mindenki más is a csapatunkon belül.

 - Nem akarom megtudni milyen az, amikor ilyen közelről elbukja a VB-t. Most is tiszta ideg … Nyernie kell, és nyerni is fog – mondtam bólogatva, majd belekortyoltam a kellemesen meleg kávémban.

A megbeszélés után a szerelők és a mérnökök zöme a garázsba sétált át, míg a többiek bekaptak valamit az ebédlőben, mielőtt munkához láttak volna. Mindenki elég feszültnek tűnt a Vettel-team-ből, Mark csapata azonban nyugisan, zenét hallgatva készülődött az első szabadedzésre. Ed pont a futam miatti teher, és nyomás miatt adta át nekem ezt a hétvégét, így nem Webber, hanem Vettel mellett fogok majd dolgozni, míg ő a pályán körözget.

 - Nem akarok vészmadár lenni, de a pasid, és az ex-pasid az egyik kamionunk mögött trécselnek – lépett a székem mögé Ole. Hátradöntöttem teljesen a fejemet, hogy rá nézhessek. Arcvonásaiból nem tükröződött vissza rám, hogy viccelne, így amilyen gyorsan csak tudtam magamra kaptam a kabátomat, majd szaladva elindultam a hátsó kijárat felé. A home-unkat jobbról megkerülve egyből a trélerekhez értem. Kettő között sietős léptekkel haladtam előre. Éppen az egyik vezetőfülkéknél jártam már, mikor meghallottam Kimi hangját.

 - … szóval nem akarok a puszipajtásod lenni, csak … csak nem akarom, hogy Emeliija attól féljen, hogy egyszer egymásnak megyünk. Legszívesebben addig ütnélek, míg lélegzel, de normálisan fogok veled bánni, a történtek ellenére is, ha te is megteszed ugyanezt az irányomba! És én se foglak baszogatni téged, ha te se engem! Benne vagy? – nyújtotta lazán Heikki felé a jobb kezét Kimi. Ahogy a fülke mellől láttam, Huovinen először lenézett Kimi kinyújtott karjára, majd felnézett a finnem két szemébe.

 - Benne – mondta tömören Heikki, majd megrázta a felé tartott jobbost.

 - Csak nem megjött az eszetek? – kérdeztem tőlük mosolyogva, majd kiléptem a kamion takarásából. Kimi elnézett Heikki válla felett, míg a tréner megfordult a saját tengelye körül.

 - Csak nem hallgatózol? – kérdezte vigyorogva a Párom miközben kikerülte a trénert, és mellém sétált. – Ez csúnya dolog – mondta komoly fejet vágva. Lehajolt hozzám, hogy megcsókoljon, s miután kiegyenesedett egy csibészes mosolyt varázsolt az arcára.

 - Ugye jól sejtem, hogy ezentúl meglesztek egymás mellett? – néztem először Kimi-re, majd Heikki-re. A válasz mind a kettejük részéről egy nagy bólintás volt. – Helyes – mondtam komolyan, majd megcirógattam Kimi arcát. – Heikki, kérlek próbáld meg lenyugtatni Sebastian-t - fordultam a tréner felé. Kimi közben szorosan a hátamhoz simult, kezeit pedig a hasam előtt összekulcsolta, míg fejét a vállamra helyezte.

 - Azon leszek – mondta mosolyogva, majd elindult megkeresni a németet.

 - Kicsit … vagyis nagyon feszültnek tűnsz – simított végig az arcomon Kimi, miután szembefordult velem. A benntartott levegőmet ,,fáradt sóhaj” címszó alatt kipréseltem magamból, majd Kimi mellkasához bújtam. – Na, mi a baj? – kérdezte kedvesen. Tenyereit a hátamra simította, majd fel s alá járkált velük a dzsekim felületén miközben szorosan tartott maga előtt.

 - Én leszek Sebastian mellett a hétvégén – motyogtam a pulcsijába. – És ez a futam most sokkal több terhet nyom a vállamra, mint a többi. És itt van ez a hülye generátor is. Egész futam alatt azon kell majd görcsölnünk, hogy Sebastian motorja meg ne adja magát, mert akkor kész, vége mindennek. És ezek az új motorok idén már kétszer kiejtették a Kölyköt.

 - Amúgy … mondani akartam neked valami … fontosat – mondta kicsit habogva a finnem. Ahogy a ,,fontosat” szó elhagyta ajkait, látszott rajta, hogy megbánta, hogy egyáltalán megszólalt.

 - És mit? – néztem fel rá mosolyogva. Kimi egy hatalmas vigyort húzott fel az arcára, majd lehajolt hozzám és mohón megcsókolt. Nem értettem a reakciója okát, de pár pillanat múlva nem is törtem rajta a fejem. Ugyanis a csókja mindent kizárt az elmémből.

 - Jaj, annyira szeretlek – mondta, majd még az előbbieknél is szorosabban magához ölelt.

 - Mit csináltál, hogy ennyire nagyon terelsz? – kérdeztem tőle nevetve.

 - Eladtam a svájci házam – vágta rá. Először fel se fogtam, hogy mit mondott, majd mikor kezdtem a dolgot kapizsgálni, tágra nyílt szemekkel meredtem rá. – Szeretlek. Te is szeretsz engem. És össze akartunk költözni. Gondolom ez nem változott meg nálad se … Vagy igen? – kérdezte kissé elszomorodva, miután rám nézett. – Szóval igen … - mondta miután nem szólaltam meg. Eltolt egy kicsit magától, majd el akart indulni a trélerek között a saját csapatának home-ja felé, de elkaptam a karját.

 - Dehogy változott meg – mondtam neki, mélyen a szemébe nézve. Kezeimet arcának két oldalára simítottam, majd szinte köteleztem arra, hogy rám pillantson. – Csak hirtelen jött ez a hír és lefagytam – mondtam neki kedvesen, majd megcsókoltam. – Akkor jövő héten ház után kell néznünk? – kérdeztem tőle vigyorogva, mire felkapott az ölébe és háromszor, négyszer megpörgetett a levegőben.

 - Pontosan! – vágta rá egy nagy bólintás kíséretében. – Mert ugyanis én már kiköltöztem onnan, és már az új tulaj birtokolja a házat – mondta.

 - MI? – ütöttem meg hangommal a magas ,,C”-t. – És akkor hol fogunk mi megszállni míg nem találunk egy házat Svájcban?

 - Sebaséknál. Ők úgy is németbe fognak menni, ha VB lesz most hétvégén, ha nem, és felajánlotta, hogy szálljunk meg náluk, mikor hallotta, hogy van egy komoly érdeklődő a házra.

 - A főnököm házában kell majd laknom egy hétig, vagy több ideig, ha nem találunk házat? – néztem összevont szemekkel Kimire.

 - Igen, de baszki, ne parázz már – mondta nevetve. – Majd ezt megbeszéljük a hétvége után. Oké? – kérdezte kedvesen mosolyogva.

 - Oké – bólintottam egy aprót.

 - Most megyek, mert Boullier leszedi a fejemet, ha nem megyek be a megbeszélésre – mondta, majd hosszasan megcsókolt. – Legyél jó kislány! – mutatott rám vigyorogva, miután pár lépés után megfordult.

 - Én mindig az vagyok – mondtam neki egy lesújtó pillantás mellett.

 - Szerencséd, hogy szabad levegőn vagy. Mert itt nem tud a fejedre szakadni a plafon – mondta hangosan nevetve. Az egyik Ferraris logisztikai szakember furán méregette ezen megmozdulása miatt Kimit.

 - Ezt még este megbeszéljük, Räikkönen! – kiáltottam utána.

 - Alig várom – mondta megint csak nevetve, majd miután egy levegőbeli puszit elküldött felém, futásnak eredt, hogy még hamarabb odaérjem a home-jukhoz. 

54. rész

Sziasztok :)

Bocsássatok meg nekem a késésért. Régen hoztam már nektek részt, ami csakis az én hibám. Rosszul osztom be az időmet, és a szabadidőmet hülyeségekre elverem. Keveset írtam mostanában, és már nincs is előre megírt rész, amit hozhatnék Nektek, így őszi szünet végéig keddenként és péntek/szombatonként hozok majd új részeket nektek. Kezdem lassan összeszedni magam, és így előre is tudok majd haladni a történetben, ami azt eredményezi majd, hogy többször fogok majd jelentkezni egy héten :)

61 pipa formájú visszajelzés egy rész alatt. Azta :D Azt gondoltam, hogy pont az a rész nagyon fog nektek tetszeni, de hogy ennyire ... :D Köszönöm szépen ezeket a pipákat, valamint a hozzászólásokat is :)

2 embernek azonban nem nyerte el a tetszését a rész. Megkérhetném őket, hogy írják meg nekem, hogy mi az, amit rosszul csinálok? Hogy ki tudjam javítani azt a hibámat, ami nekik nem tetszik :) - És hogy ha valakinek valami nem nyerte el a tetszését, akkor kérem őket, hogy a jövőben írjátok meg nekem, hiszen sokat segítenétek ezzel :)

De nem is dumálok tovább :D

Jó olvasást Nektek, 

Em.

 - Hova szöksz, Szöszi? – ütötte meg a fülemet tompán egy szexi, a szokásosnál is rekedtesebb hang. Mosolyogva hátra fordultam, és egy hunyorgó Kimi Räikkönennel találtam magam szembe, aki a bal könyökén támaszkodva pislogott lassan rám. – Gyere vissza hozzám – motyogta, majd a jobb karomnál fogva maga mellé húzott. Rám terítette a vékony takarót, majd jó szorosan megölelt miután a mellkasára hajtottam a fejem. – Hány óra van? – morogta halkan a hajamba.

 - 7 óra … 11 perc – adtam meg a pontos időt, miután az éjjeliszekrényen lévő digitális órára pillantottam. Sűrű pislogással próbáltam a homályosságot eltüntetni tekintetemből, mely az álmom utolsó foszlánya volt. Kimi mikor meghallotta a szavaimat felhorkant, majd a fejünkre húzta a takarót. Kuncogva néztem végig, ahogy azon szerencsétlenkedett, hogy a takaró minden egyes testrészünket takarja. – Csak nem nyűgös, Mr.Räikkönen? – kérdeztem tőle huncut hangnemben. Erre a válasz egy ,,ühüm”, és egy hatalmas szusszantás volt. – Talán nem kellett volna akkor éjszaka annyira aktívnak lenni, és nem lenne most nyűgös – mondtam komolyan, majd hangosan felnevettem, miután jobb kezével lecsapta rólunk a takarót, és egy igazán viccesnek nevezhető fejjel bámult rám a könyökén támaszkodva.

 - Pimasz – nézett rám hunyorogva. – Nagyon pimasz! – mutatott rám, majd ujjával csücsörített ajkait kezdte el piszkálni. – Mit is csináljak veled? – gondolkodott hangosan, miközben szépen, lassan felém mászott. – MEGVAN! – kiáltott fel, mint aki megvilágosodott. – Megmutatom neked még egyszer azt, hogy miért is voltam este olyan aktív – suttogta ajkaim közé, majd egy hosszas csókban részesített. Alfelét a takaró alatt ingerlően ölemhez nyomta, amitől egy pillanatra a lélegzetem is elállt.

 - Kimi … Christian vár már rám. Megbeszélésünk lesz – nyögtem ki nagy nehezen, miközben a finnem a nyakamat ostromozta csókjaival. Nehezen jött ki egyetlen szó is a torkomon, nem hogy egy kész mondat.

 - Én nem várok, hanem vágyom rád – susogta a fülembe, majd csókjaival először újra nyakamat találta meg, majd lassan elkezdett a lenti régiók felé kalandozni ajakaival…

***

 - Nem sietsz megbeszélésre? – kérdezte kuncogva Kimi miután az éjjeliszekrényen lévő órára pillantott. Ahogy kiejtette a mondatot a száján, ijedten felültem az ágyban. A melleimnél a takarót a jobb kezemmel megtartottam, majd a telefonom után nyúltam. 5 nem fogadott hívás, és 3 darab SMS-em érkezett az elmúlt 1 órában.

,,Remélem egy hétre kiszórakoztátok magatokat a drágalátos pasiddal, mert csak Brazília után adok neked annyi szabadidőt, hogy kedved legyen egy kis etye-petyéhez. Horner voltam.
Ui.: Ne fáradozz a sietéssel. A megbeszélést már eléggé lekésted …”

 - Ki fog csinálni – nyögtem fel hangosan, majd miután a telefonomat Kimi bőröndjére dobtam, visszahajtottam a fejemet a Párom bicepszére. – És mindez miattad – böktem meg a rekedtes nevetés tulajdonosának mellkasát. Kimi erre nem válaszolt semmit se, csak megcsóválta a fejét, majd adott egy puszit a hajamra. Hosszú percekig csak feküdtünk és élveztük a csöndet, és a nyugalmat. Ám Kimi egyszer csak az oldalára fordult, kicsit lentebb csúszott, majd miután megtámaszkodott a könyökén érdeklődő pillantásokat lövellt felém. Látszott rajta, hogy akart valamit mondani, de meg se szólalt.

 - Mi nyomja a lelked? – kérdeztem tőle mosolyogva, ám mikor rám nézett, egyből én is elkomorodtam. – Mi a baj? – érdeklődtem komor arckifejezését látván.

 - Mi … Mi … Minden hagyjuk – legyintett egy erőltetett mosoly kíséretében. Sürgetően pillantottam rá, és próbáltam tekintetemmel szóra bírni, de így se sikerült kicsikarnom belőle akár csak egy kis részletet azzal kapcsolatban, hogy mit akart mondani nekem.

 - Kimi! – szólítottam meg kicsit tekintély parancsolóan. – Kérlek – néztem rá kérlelően. – Ha már belekezdtél, akkor fejezd is be.

Felültem törökülésbe, majd magamra kaptam Kimi egyik Makia-s pólóját, ami pont az ágy mellett volt a földön. A finnem elé csúsztam, és várakozóan rá néztem. Először lecsukta pilláit, és próbált nem figyelni rám, de fél perc után nem tudott nem foglalkozni azzal, hogy szuggeráltam őt.

 - Na jó – adta meg magát egy sóhajtás mellett. – Szóval … Mi … történt anno közted, és Heikki között? Pontosan! Vagyis mit nem hallgattam meg? – tette fel kissé nehézkesen a kérdését, ami az oldalát fúrta azzal a dologgal kapcsolatban, ami miatt lényegében másfél hónapja szakítottunk.

Valahogy legbelül éreztem, hogy ez a dolog érdekli őt annyira. Lassan, míg Kimi sztrájkolt a beszéd ellen, próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy végül mindent elmondhassak neki.

Kimi oldalához kucorodtam, majd miután egy jó nagyot szippantottam bőrének jellegzetes, finom illatából nekikezdtem a mesélésnek.

 - Heikki-t 13 éves koromban ismertem meg … Akkoriban Tampere-ben volt egy hokis egyesület, ahol együtt hokiztak Jesse-vel. Sokat járt át hozzánk, mert kolis volt és mi nálunk szállt meg, mikor nem tudott hazamenni Oulu-ba, de nem akart az egyesület kollégiumában maradni … Jó barátok lettünk, majd mikor 14 éves voltam, összejöttünk … Az egyetemi évek alatt mindvégig egymás mellett maradtunk. Heikki 2005-ben kapott szerződést egy nagyobb csapathoz, én pedig 2006-ban már mint teljes értékű mérnök kaptam állást a Red Bullnál, a Forma-1-ben …  Heikki a szezonnyitó előtt megkérte a kezemet … Aztán … augusztusban teherbe estem – mondtam komoran, majd egy nagyobbat sóhajtottam. Egy hatalmas gombóc kezdett a torkomban nőni, és egyre nehezebben kaptam levegőt is, de be akartam fejezni a történetünket. – Minden jó volt … egészen decemberig. Heikki folyamatosan eljárt otthonról.  A barátaival lófrált állandóan, edzésekre ritkán járt és ezért sokat is veszekedtünk … December 11-én pedig kapott egy hivatalos levelet a csapatától, hogy felbontották vele a szerződését … Ezért engem okolt. Mert szerinte az apaság előtt, ki kellett élnie magát. És ezért engem hibáztatott. Mert teherbe estem … Aznap este nagyon összevesztünk – mondtam, majd egy kisebb szünetet tartottam. Letöröltem gyorsan a szemeimből kibuggyanó könnycseppeket, majd egy nagyot sóhajtottam azzal a reménnyel, hogy a gombóc kicsit összemegy a torkomban.

 - Ha ez neked nehéz … Ne folytasd – mondta kedvesen Kimi, mire megráztam a fejem.

 - Befejezem – mondtam határozottan. – Ha már elkezdtem, nem hagyom abba … szóval … Ott jártam, hogy egy este nagyon összevesztünk … Minden a másik fejére olvastunk. Hevesen vitatkoztunk több, mint egy órán át aztán egyszer csak éles fájdalmat éreztem a pocakomnál és … és elvesztettem az eszméletem … Aznap este elvetéltem – suttogtam már zokogva. – 1 hónappal később is próbáltuk helyrehozni a dolgokat, de nem ment. Eljöttem a közös otthonunkból. Évekig nem láttam őt. Tavaly februárban, a téli teszten láttam őt először azóta, hogy otthagytam … Ennyi – mondtam, majd a fürdőbe akartam sietni, hogy ne Kimi előtt sírjam szét a fejem, de a finnem nem engedett el odaáig. Amint felpattantam az ágyról, utánam sietett, majd jó szorosan megölelt. – Nem akartam neked elmondani, mert nehéz erről beszélnem, és el akartam mindent felejteni. Ezért hazudtam neked Heikki-vel kapcsolatban.

 - Akkora egy barom vagyok, hogy nem hallgattalak meg … - motyogta a hajamba. – Bocsáss meg nekem, hogy nem értettem meg ezt az egészet, és ilyen hülyén reagáltam mindenre … Én meg azt gondoltam, hogy most is volt köztetek valami, és megcsaltál vele … - mondta szörnyülködve. - Szeretlek, ugye tudod? – kérdezte miután arcomat két keze közé fogta. Egy aprót bólintottam, majd ajkaimat az övére nyomtam. – Akkora egy szarházi vagyok …

 - Kimi, szerintem én is így reagáltam volna – mondtam neki kedvesen. – Csak … Tudod még mindig fáj, hogy elvesztettem a kisbabámat. Egy 5 éves kislány szaladgálna most körülöttem, ha akkor nem hergelem Heikkit és leállunk – zokogtam a vállába. Éreztem, hogy egyre szorosabban ölelt magához. – Sajnálom Kimi, hogy nem mondtam el neked ezt, és hazudtam…

 - Az ő hibája az egész!!! – mondta, mint aki meg se hallotta az utolsó mondatomat.  

- Kimi, én is legalább annyira hibás vagyok, mint ő – vágtam rá egyből.

 - És hogy tudsz ezek után egy légtérben lenni vele? SŐT! Beszédbe elegyedni azzal a féreggel???

 - Nem nézhetem csak úgy levegőnek.

 -  Megölöm azt a tetűt! Csak kerüljön a két kezem közé – csattant fel idegesen Kimi, majd miután kiszabadult a karjaim fogáságából, elkezdett járkálni a szobában. – Megölöm – sziszegte.

 - Emiatt nem akartam leginkább elmondani neked ezt az egészet … Mert tudtam, hogy így fogsz reagálni!

 - Miért hogy kéne erre reagálnom? – kérdezte dühösen.

 - Hát nem így – mondtam már én is hevesebben a kelleténél. - De Kimi … Aaaaaaj – nyögtem fel. – Heikki és ez az egész a múltam. Érted? A múltam! Amit már egyszer lezártam magamban, és túlléptem mindenen … vagyis csak nagyjából. Nem akarom, hogy elkezdj vele kakaskodni, vagy veszekedj vele, mert akkor ezt az egészet nem tudom majd megint elfelejteni egyhamar … Kimi, kérlek, ígérd meg nekem, hogy nem fogsz Heikkinek állni emiatt! Ígérd meg! – néztem fel rá könyörgően az ágyról, ahova nem sokkal azelőtt ültem le. Kimi elém sétált, majd miután leguggolt, tenyereit a combjaimra simította.

 - Rendben … Ígértem – mondta egy nagy sóhajtással megszakítva. Látszott rajta, hogy nem szívesen tett nekem ígéretet ebben az ügyben.

 - Köszönöm – mondtam neki mosolyogva, majd egy apró csókot nyomtam az ajkaira.