70. rész

Szervusztok :)
Keddi napokhoz híven, ma is itt van egy újabb rész csak Nektek :D
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett pipákat, és a sok kommentet is, amikre válaszolni is fogok, amint időm engedi. :) És átléptük a 48.000-es látogatói számot :D WÁÓ :D
De be is fogom. A visszajelzéseitekből leesett, hogy ezt a részt igazán vártátok már, szóval:
Jó olvasást Nektek :D
Puszi,
Em.

*Kimi szemszöge*

Lassan, kicsit félve léptem be a svájci házunk ajtaján. Halkan levettem a latyakos, sáros cipőmet, majd miután a kabátomat a fogasra akasztottam, letettem a lenti fürdőbe a koszos csukámat, nehogy véletlenül a parkettát koszoljam vele össze, vagy valamelyik szőnyeget. Bekukkantottam a konyhába, mikor elsétáltam a boltív alatt, de mivel nem találtam ott senkit, az étkező felé vettem az irányt, majd a nappaliba is benéztem. Miután az emeleten se volt senki, a hálóba sétáltam. Az utazótáskámat az ágyra dobtam, majd kihalásztam az egyik zsebből a telefonomat, amit voltam olyan ügyes, és összetörtem. Éppen ezért gajra vágott készülékemből kivettem a SIM kártyát, majd átraktam a régibe, amit az éjjeliszekrény fiókjába tettem, mikor pakolgattuk a cuccainkat. Amint bekapcsoltam egyből meg is bántam. Legalább 50 nem fogadott hívásom és SMS-em volt Sebastiantól. Nem volt kedvem most hallgatni a papolását, így inkább ledobtam a telefonomat az ágyra, majd ledőltem a párnák közé. Az elmúlt napok iszonyatosan megviseltek, és szükségem volt egy kis pihenésre, mielőtt újra találkoztam volna Em-mel. Az egyik párnáját magamhoz öleltem, majd mélyeket szippantottam miután arcomat a puha anyagba nyomtam. Nagyon hiányzott már nekem a testének melege, és a nyugtató hatású, jellegzetes illata. Nem akartam azokban a pillanatokban semmi mást, csak elfeledkezni arról, hogy mit is tettem, miközben az általam szeretett nőt akartam ölelni.

***

 - TE IDIÓTA, HÜLYE BALFASZ!!! – ordított a készülékébe Sebastian, amint felvettem a csörgő telefonomat, amitől nem tudtam már pihenni. Ilyen, és ehhez hasonló „kedves” megnevezéseket aggatott rám, miközben azon volt, hogy a dobhártyámat kiszakítsa. Az ágytakaróra szorítottam a mobilom, hogy az ordítását ne halljam olyan erősen. Amint abbahagyta a féktelen kiabálást, visszaemeltem a fülemhez a készüléket.

 - Mi a francért ordítasz? – kérdeztem nyugodt hangnemben a Kölyöktől, aki szinte fújtatott a vonal túlsó végén. Tompán hallottam, ahogy nem egy ember csitítgatta a németet, aki eléggé ideges volt rám. De nem tudtam egyenlőre, hogy miért?!

 - Akkora egy utolsó szemétláda vagy – sziszegte a telefonba.

 - Sebastian, neked mégis mi a franc bajod van velem? – kérdeztem kicsit már én is pipán a némettől, mivel eléggé idegesítő volt, hogy szidott, mint a szart, de nem mondta meg, hogy miért is érdemelem meg azokat a szavakat, amiket rám aggatott.

 - Megcsaltad Em-et – kezdte viszonylag nyugodtan. Amint a két szó elhagyta a torkát, a vér is meghűlt bennem. Szóval már Ő is tud róla … - Teljesen kikészítetted, mert egy hülye fasz voltál – mondta újra sziszegve. – És lehet elvesztitek a kicsit – tette hozzá kicsit halkabban. Először fel se fogtam, hogy mik hagyták el a száját, csak akkor tudatosult bennem a mondandója, mikor vissza akartam neki szólni. – A St.Mary’s kórházban vagyunk, de ide ne merj jönni, mert esküszöm, hogy én magam foglak téged megverni. Egy szánalmas alak vagy Kimi – vetette oda még nekem, majd lerakta a telefont. Lefagyva álltam az ablak előtt. A mobilom kicsúszott a kezemből, majd hangos csattanás kíséretében a földön több darabra tört. Amint magamhoz tértem a zajtól, levegőt kapkodva futottam le a földszintre, ahol egyből a vezetékes telefonért nyúltam. Fel akartam hívni Mark-ot, és megkérni, hogy azonnal jöjjön át hozzánk, de nem tudtam elérni. Többször is próbálkoztam, de folyton csak a hangpostája válaszolt a hívásaimra. Amint letettem a telefont egy hatalmas ordítással próbáltam könnyíteni magamon, ám semmit se segített. Egy megfogalmazhatatlan és szar érzés áradt szét a testemben, amitől legszívesebben lekapartam volna a bőrömet. Mocskosnak éreztem magam, és iszonyatos lelkiismeret-furdalás gyötört. Tudtam, hogy az élet még vissza fogja nekem azt adni, hogy megcsaltam a barátnőmet, de nem hittem volna, hogy ilyen kemény leckét fogok majd kapni. Legszívesebben abban a percben visszaforgattam volna az idő kerekét, de erre nem volt lehetőségem.

Lassan ereszkedtem le a nappaliban lévő kanapéra, míg folyamatosan azon agyaltam, hogy mit érezhetett akkor Em, mikor megtudta, hogy mekkora egy féreg voltam. Olyan mérhetetlenül rossznak gondoltam, mint emilyen éppen engem mardosott belülről. Tényleg olyan érzésem volt, mintha megfulladnék. Mindenem remegett és egyáltalán nem tudtam koncentrálni. Gondolatok ezrei kavarogtak a fejemben. Képkockák peregtek le a szemeim előtt. Szinte magam előtt láttam, ahogy a Szerelmemet vizsgálgatják, és az orvosok minden tudásukkal azon vannak, hogy megmentsenek egy kisbabát. A mi kisbabánkat. Akit mi már nagyon izgatottan vártunk. Akivel kapcsolatban már milliónyi terv volt a fejemben. Közös gokartozasok, családi ünnepek, gyerekkacajok és boldog percek voltak azoknak az orvosoknak a kezében, akik éppen a gyerekünk életéért harcoltak.

 - KIMI!!! – ütötte meg hirtelen a fülemet Mark ordítása. Egyből a bejárati ajtó felé pillantottam. Amint a szemébe néztem, tudtam, hogy már értesült a dolgokról. Nem akartam a sajnálkozását nézni, így inkább visszafordultam az előttem lévő asztal felé. – A Red Bull tanácsadója felhívta Boullier-t 4 órája. Azt mondták neki, hogy Emeliija-t kórházba kellett szállítani. Csak ennyit mondtak Eric-nek, aki nem tudott téged elérni, így felhívtak engem. Azután láttam, hogy te is vagy százszor kerestél engem – mondta, majd leült mellém a kanapéra. A hátamra rakta a kezét, majd megveregette a vállam. – Nem lesz semmi baj – próbált nyugtatgatni, miután két kezem mögé rejtettem arcomat, hogy a könnycseppeket, amik kibuggyantak a szememből, Mark ne lássa. De sajnos nem csak pityergésről volt szó. Zokogtam. Apa halála óta először. – Kimi!!! – szólt rám erényesen Mark, miután elkapta a kezemet a csuklómnál fogva. Szabályosan már a hajamat téptem, miközben előre-hátra mozogtam a kanapén, mint valami begolyózott.

 - Mark, belehalok abba, ha a kicsit elvesztjük! – néztem kétségbe esetten a tréneremre, majd hagytam, hogy megöleljen. Soha, semmilyen körülmények között ezt nem engedtem volna neki, de jelen esetben nagyon nagy szükségem volt egy támaszra. És Mark-ra most is számíthattam, mint eddig szinte mindig. – Egy utolsó szemét aljadék vagyok.

 - Most egyet értek veled ezügyben – mondta a fejét csóválva. – Kimi, mondtam neked, hogy az a csaj rád akar mászni! De nem hittél nekem. Rohadt átlátszó volt. Még hogy nagy bajban van … Más is tudott volna neki segíteni. Biztos van millió barátja annak a kis ribancnak. Annak, aki miatt elhanyagoltad a barátnődet, aki ráadásul állapotos. Az ő kamu gondját előrébb helyezted magadban, mint a családodat.

 - Segítenem kellett neki.

 - Értem én, de akkor se kellett volna szarnod a barátnődre! – csattant fel idegesen. – Előre megmondtam, hogy ez lesz a vége! És mit mondtál akkor nekem? Hogy csak a vészmadarat játszom …  Már mikor azok a képek megjelentek rólad, akkor kellett volna magyarázatot adnod Em-nek. Tőled kellett volna megtudnia. Nem pedig mástól. És miért kellett titkolóznod előtte?

 - Minttu megkért, hogy ne mondjak el semmit se Neki. És én csak a szavamat tartottam.

 - Ez a hülye csaj tehet erről az egészről. Remélem ezt azért vágod! És el ne kezd nekem most őt védeni, mert komolyan mondom, hogy felpofozlak! – mutatott rám idegesen. – De azért a saját marhaságodnak is köszönheted ezt az egészet. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogsz elszámolni a lelkiismereteddel akkor, ha … - harapta el hirtelen a mondatát.

 - Ha? – motyogtam halkan. – Mond ki. Ne kímélj!

 - Ha elvesztitek a kicsit – mondta száraz hangon, majd felállt a kanapéról és a konyhába sétált. A szavai a lelkembe maródtak. Rossz volt újra szembesülni azzal, hogy tényleg elveszthetjük a kisbabánkat.

 - Mark, oda kell mennünk! – siettem utána. – Én … Én nem tudok itthon ülni, mikor azt se tudom, hogy a barátnőmmel és a gyerekemmel mi van.

 - Nem Kimi, nem megyünk oda! Vettel felhívott, mikor elindultam hozzád. Mondta, hogy majd felhív, ha a műtéttel végeztek, és beszámol neked a fejleményekről. Valamint megkért, hogy semmi esetre se engedjem meg neked, hogy oda menj, mert Em öccse, és Huovinen meg akarnak téged ölni téged. És nem hagyhatom, hogy bajod essen.

 - Pedig megérdemelném azokat a pofonokat, amiket adnának nekem.

 - Ezt én is jól tudom, de engem meg Boullier megölne, ha mindezt hagynám is.

 - Kapja be – morogtam. - … És mi … Hogy … Hogyan történt minden?

 - Sebastian azt mondta nekem, hogy a szimulátorban tesztelt Em-mel, miután láttak az újságot. Az elején Em szinte meg se szólalt, majd elkezdett hirtelen zokogni. Vettel épp, hogy kiszállt a kocsiból, de Ő már a berendezési tárgyakat vágta falhoz. Mikor pedig ki akart rohanni a teremből, az egyik kábelben megbotlott, ami a gépeket és a szimulátort összeköti, és elesett. A hasát pedig beütötte.

 - Édes jó Istenem – nyögtem fel hangosan. – Lehet megöltem a saját gyerekemet – motyogtam magam elé, miután újra a két kezem közé rejtettem az arcomat, és a könnyeimet. – Meg akarok halni – suttogtam halkan, de nem annyira, hogy Mark ezt meg ne hallja.

 - Ne beszélj baromságokat, mert komolyan szájba leszel vágva! – csattant fel hangosan, majd a zsebében lévő, csörgő telefonjáért nyúlt. – Vettel az – mondta, majd fogadta a hívást. – Igen? … Mik a fejlemények? … Értem. Adom Kimit – mondta rezzenéstelen arccal, majd felém nyújtotta a készüléket.

 - Mondjad – szóltam bele erőtlenül és félve a telefonba. Egyszerűen rettegtem attól, hogy mit is fogok majd hallani a némettől. Legszívesebben a világból is kiszaladtam volna, csak azért, hogy ne kelljen Vettel-lel beszélnem.

 - Hello – köszönt hűvösen. – Először is … A barátom vagy, de jelenleg nálad nagyobb köcsögöt nem tudnék mondani. Ez mind a te hibád! Te tűntél el folyamatosan Kimi! Te nem mondtad meg a Párodnak, hogy hol is vagy, és miért nem mész haza hozzá! A várandós barátnődet hagytad folyton magára! Kimi, miért jártál folyton össze azzal a csajjal?

 - Nem rád tartozik – mondtam tömören. – Inkább azt mond, hogy mi van Em-mel!

 - 10 perce ébredt fel. Meg kellett műteni. Már be is mehetnénk hozzá, de senkit se akar látni.

 - És a kicsi? Vele mi van? Minden rendben vele? ... SEBASIAN VÁLASZOLJ MÁR AZ ISTENÉRT!!! – kiabáltam a telefonba, mikor a német nem akart megszólalni. Hallottam, ahogy a vonal túlsó oldalán Sebastian sóhajtott egy nagyot, majd megköszörülte a torkát. – Seb, ugye nem az van, amire gondolok! Kérlek, mond azt, hogy nem vesztettük el Őt! Mond azt könyörgöm!!!! – suttogtam a telefonba kétségbeesetten.

 - Nem tudtak segíteni a fiatokon … - mondta halkan pár csöndes pillanat után. Egy kisfiú. Egy pici fiúnak lettem volna az apukája, ha nem vagyok egy ökör, és hűséges vagyok. Ahogy lecsuktam a szemeimet egy pillanatra, egyből megjelentek előttem képek. Ahogy együtt játszunk, bohóckodunk, ám amikor felnéztem Mark-ra, minden kép először elhomályosult, majd eltűnt a szemeim elől. Kapásból ki akartam nyomni a telefont, hogy ne haljak semmi mást. Mielőtt bontani tudtam volna a vonalat, elemeltem a fülemtől a készüléket, de még így is hallottam Sebastian utolsó mondatát:  – Sajnálom Kimi!

69. rész

Unottan piszkálgattam az asztalomon lévő irat halomban lévő egyik mappa szélét, miközben arra vártam, hogy Nathan befejezze a neki kiadott munkát. Már nagyjából 2 órája ült egy verseny telemetriai adatai felett, amiből ki kellett írnia, hogy melyik körökben volt esedékes a két kerékcsere. Egy tapasztalt mérnök alapból, 2 másodperc alatt kiszúrja az ilyet, de Nathan sajnos ettől még messze állt, éppen ezért tartottam bent ma őt kicsit hosszabb ideig a gyárban. Christian rám kötötte, hogy márciusra legyen önálló a brit fiú, vagy a nagyszájú Lisa-t kapom majd meg, aki hetekkel ezelőtt elásta magát nálam. Ezt nagyon nem akartam, így minden erőmmel azon voltam, hogy Nathan-nak mindent megtanítsak, és segítsek neki.

 - Em – nyitott be az irodámban a mérnöktanonc. Elcsüggedt fejet vágott, így meg se kellett szólalnia, már láttam is rajta, hogy nem tudta kiolvasni az adatokból a nekünk kellő információkat, hogy meg tudja oldani a feladatot.

 - Tedd le – mutattam az asztalomra egy nagy sóhaj után, majd szétnyitottam egy papírlapot. – A köridők a kulcsfontos szereplők – böktem a lap alján szereplő számokra. – Ez a köre 24 másodperccel lassabb volt, mint az előző. Csak ennyit kellett volna megnézned rajta, és kész. Semmi mást nem kellett volna tenned … És éppen ezért fontos, hogy a telemetriai lap minden egyes négyzetmilliméterét ismerd – mondtam neki türelmesen, majd mosolyogva rá pillantottam. – Látom már nagyon mennél, így nem is zavarlak tovább. Menj. A lány már nagyon várhat rád – mondtam nevetve, majd az adatokat visszaraktam abba a kartonba, ahonnan kivettem őket még órákkal ezelőtt.

 - Látod te is, hogy szar vagyok. Miért tartasz ki még mindig mellettem?

 - Már nem akarsz gumi mérnök lenni? – kérdeztem tőle érzelem mentesen. Nem akartam a csalódottságomnak hangot adni, vagy kicsit is érzékeltetni vele ezt.

 - De. Sokkal jobb ez, mint a motorokkal dolgozni, de … Szarul megy ez nekem. És nem értem, hogy miért nem küldesz el?!

 - Mert tudom, hogy a tudás, ami ehhez kell, megvan benned. Csak elő kell kotorni … Figyelj … Én se gumikért felelős mérnöknek készültem anno. Smedley mellett dolgoztam. Versenymérnök akartam lenni. Aztán mikor átkerültem ide, akkor raktak a gumik osztályára. Akkor kellett megtanulnom mindent Jon-tól. Én is ugyanígy kezdtem, mint te – mondtam neki mosolyogva. – Ne légy elkenődve, hogy most nem megy. Én TUDOM, hogy te jó utódom leszel, és nyugodtan fogom neked átadni a helyemet.

 - Imádlak – mondta nevetve, majd a karjaimba vetette magát. – Ha nem gond, akkor tényleg megyek, mert randim lesz.

 - Jó szórakozást – kiáltottam utána nevetve, majd amint becsukódott az irodám ajtaja, unottan visszazuhantam a székembe. Semmit nem tudtam már magammal kezdeni, mert már délelőtt megcsináltam a mára kapott feladataimat. Adrian se volt jelenleg a gyárunkban, így neki se tudtam segíteni, a fejlesztő osztályon meg nagy volt most a kavarodás. Nem akartam még én s gondot okozni az ott dolgozóknak azzal, hogy lábatlankodnék. Így csak ültem a székemben és bámultam az irodám berendezési tárgyait. Míg mindent alaposan szemügyre vettem, a telefonom szinte megállás nélkül rezgett, és villogott az asztalon lefordítva. Nem akartam kikapcsolni a készüléket, mert akkor Kimi tudta volna, hogy láttam, hogy hívott. Így legalább meg van arra az esélyem, hogy azt hiszi, nincs a közelemben a mobilom, ezért nem válaszolok a hívásaira.

Délután 4 óra felé kopogtattak az ajtómon. Egy ,,szabad” szó után érdeklődve pillantottam az érkezőmre, aki maga volt Sebastian Vettel. Tudatlanul álltam érkezése előtt, hiszen ő ilyenkor nem szokott a gyárban lenni, és Valentin napon szinte mindig elutaznak valahová Hanna-val.

 - Mi járatban? – kérdeztem tőle mosolyogva. A német kicsit beljebb sétált, majd leült az asztalom előtt lévő fotelek egyikébe. – Hanna?

 - A szüleinél. A nagymamája kórházba került, és hazautazott, nekem meg mondta, hogy maradjak itt, Angliában – mondta, majd a rezgő telefonomra pillantott.

 - És ezek mögött ugye nincs az, hogy Kimi küldött ide? – kérdeztem tőle miközben fürkészve a tengerkék szemeibe néztem. Nem válaszolt, csak elbámult mellettem. Megforgattam a szememet, majd az orrnyergemhez szorítottam az ujjaimat, hogy a hirtelen rám csapó fejfájást kicsit enyhítsem.

 - Ezerszer hívott már, és fogalma sincs arról, hogy mit csinálsz. Hogy miért nem veszed fel a telefonodat …

 - Sok munkám van – mondtam mosolyogva, majd felhajtottam a laptop-om tetejét, hogy valami munkához hasonló dolgot végezhessek rajta.

 - 10 perce csak ülsz itt, mint valami kuka … Onnan be lehet látni – mondta, majd az ,,A” és a ,,B” szárnyat összekötő hídszerű folyosó felé mutatott.

 - Nem akarok beszélni vele. Ha hajlandó lesz végre kinyögni, hogy hova is tűnik el folyamatosan, akkor talán beszélek majd vele – mondtam egy vállrántás kíséretében, majd az ajtó felé pillantottam, ahol szinte Lexi berobbant. – Mi történt? – kérdeztem tőle, miután kissé dühös ábrázatát megláttam.

 - Tudom, hogy ki fogsz akadni, de ezt látnod kell – mondta, majd elém rakott 4 újságot. Mindegyik magazin ki volt nyitva azoknál az oldalaknál, amit nekem látnom kellett.

Megállt számomra az idő, és szinte minden, mikor megláttam firkálmányokhoz csatolt képeket. Kimi nevető arca nézett vissza rám. De nem csak az övé. Hanem egy lányé is.

 - Minttu? Ki az a Minttu? – kérdezte értetlenül Sebastian, miután az egyik újságot maga elé vette. Tágra nyílt szemekkel vizslatta a képeket, és a leírtakat. Eddig én is azt gondoltam, hogy bármi, amit ilyenekben Kimi-ről írnak az egy nagy hazugság. „EDDIG!”

 - Kimi egyik barátja. Nem igazán ismerem. Egyszer találkoztam vele. Tavaly szilveszterkor, azt hiszem – mondtam rá se figyelve. Csak az előttem lévő magazin színes képeit bámultam.

 - A net is tele van velük – mondta Lexi, miután a székem karfájára nehezedett. – A képek, amiken farmerdzseki van a csajon, akkor készültek, mikor vizsgálatra kellett volna mennetek … És szinte mikor Kimi eltűnt, mindig lekapták ezzel a csajjal …

 - Egyszer pedig fel is hívtam Kimit – állított be az irodámba az öcsém. – Én hoztam otthonról ezeket – bökött az asztal felé. – Nem akarom Kimi-t hátba támadni, de a nővérem vagy. Az egyetlen. Ő pedig egy haver, és száz másikat találok helyette. És nem hagyhatom, hogy játsszon veled. Szóval … Tudnod kell arról, hogy mikor egyik este nem ment haza, és felhívtad Lexi-t … Én megcsörgettem Kimit. Részeg volt, és hülyeségekről hadovált nekem, az egyetlen értelmes mondata az volt, hogy Helsinkiben van, és te meg Svájcban. Ez a kis picsa is ott lehetett, mert valaki kivette a kezéből a telefont, és Kimi helyett lerakta. És nem férfi hang búcsúzott el tőlem.

 - Megcsalt? – kérdeztem tömören az öcsémtől. Csukott szemekkel, mert nem akartam egyből az arcán látni a választ. Hallani akartam. Hallani akartam az igazságot a két fülemmel.

 - Másnap átjött hozzám. Mondta, hogy az egyik haverjának születésnapja volt, és az ünnepelték meg, neked meg azért nem mondta el, hogy hova ment, mert fasírtban voltatok. Szóval … Ezen a bulin sokat ittak … Sírva vallotta be nekem, hogy megcsalt téged. Kiborult, és ezért nem láttad már őt 5 napja. Espoo-ban van. Paulánál.

 - Ez nem igaz – mondtam nevetve, mire mind a hárman furán rám meredtek. – Tudtam. Éreztem, hogy ez lesz – vihogtam szinte már hisztérikusan. Az egyik pillanatban még nevettem, a másikban pedig zokogtam. Az asztal üveglapjába kapaszkodtam meg, hogy le ne csússzak a földre. – Tudjátok mit? – törölgettem meg nevetve a szemeimet. – Nem érdekel – mondtam szipogva, majd felálltam az asztaltól. – Gondolom szimulátorozni jöttél – fordultam Sebastian felé, aki bólintott egy aprót. – Akkor megyek veled gyakorolni – mondtam neki mosolyogva, majd elindultam a folyosó felé. A hátam mögött mind a hárman lefagyva néztek utánam. Pillantásaik szinte égették a hátamat, de nem érdekelt, hogy mennyire nézhetnek is hülyének engem. Dolgozni akartam, hogy ne gondolkozzak, és nem akartam arra gondolni, hogy legszívesebben mit is csináltam volna Kimi-vel.

68. rész

Sziasztok :)

Bocsánat, hogy a megígértnél egy nappal később hoztam nektek ezt a részt. Már tegnap fel akartam tenni, de későn értem haza az iskolából és egy hosszú fürdő után csak egy kis Chris Hemsworth dózisra volt szükségem, amit a Thor c. film megnézésével be is adagoltam magamnak :D Annyira szétszórt voltam, hogy közben meg elfelejtettem, hogy kedd volt, és nem raktam fel nektek ezt a részt :/ Szóval tényleg bocsi :)

Szeretném megköszönni nektek az előző részhez érkezett pipákat, valamint a kommenteket, amikre azon nyomban válaszolni fogok, ahogy befejeztem a holnapi napra való felkészülésemet :D

És mivel késve hoztam a részt, nem is szaporítom tovább a szót :D

Jó olvasást Nektek,

Em. 

 - Szia Mark – köszöntem idegesen a vonal túlsó végén lévő trénernek, miután az felvette a telefonját. – Bocsáss meg, hogy zavarlak, de … nincs nálatok Kimi?

 - Szia – köszönt kicsit meglepetten. – Nem, nincsen itt. 3 napja nem is láttam, és nem is beszéltünk telefonon se. Azt mondta nekem, hogy majd ma este Jerez-ben találkozunk. De hova kéne mennetek, hogy ennyire ideges a hangod? – kérdezte nyugtalanul.

 - Most kéne mennünk az első közös vizsgálatunkra, de sehol se találom, a mobilját pedig nem veszi fel. És ezt már ötödjére játssza el a héten… Mindegy. Lehet, hogy ma kellett bemennie Zürich-be tárgyalni a Makia-val …

 - Velük jövő héten kell majd találkoznia – mondta. – Nem lehet, hogy megint Vilander-rel találkozott? Az utóbbi időben többet lógtak együtt, és beszéltek valami találkozóról.

 - De miért nem veszi fel a telefonját? – kérdeztem értetlenül, miközben pocakomra simítottam tenyeremet, ami már ruha nélkül kezdett látható lenni.

 - Lehet beültek valahova, és kint hagyta a kocsiban a mobilját.

 - Erre nem is gondoltam – csaptam a homlokomra. – Ó, Mark, bocs, hogy a hülyeségeimmel zargattalak – mondtam nevetve a trénernek.

 - Biztos nemsokára otthon is lesz már – bíztatott kedvesen. – A kicsiről kaphatunk majd egy képet? – kérdezte nevetve.

 - Persze, csak jussak el először az orvoshoz. Na, nem is zavarlak tovább. További szép napot – köszöntem el mosolyogva, majd miután Mark is megtette ezt, bontottam a vonalat. Letettem a dohányzóasztalra a telefonomat, aztán hátra dőltem a kanapén. A falon lévő órára pillantottam, ami már déli 1 órát mutatott. Mivel a dokihoz 2-re kellett oda érnünk, adtam még Kimi-nek fél órát, hogy hazaéjen. Miközben folyamatosan az órát lesetem, a lábaim egyfolytában jártak, mint Christian-nak, mikor egy-egy futam utolsó köreiben vagyunk. Ahogy teltek a percek, egyre idegesebb és dühösebb lettem. 10 perc alatt legalább 50-szer próbáltam elérni Kimit. Miután a félkor elindított hívásomra se reagált, összeszedtem a cuccomat, majd nélküle beültem a kocsimba, és a doki rendelőjéig hajtottam.

***

Idegesen ültem a home-unk ebédlőjében lévő egyik asztalnál, miközben a paddock-ot lestem. Már Jerezben voltam, az első téli tesztünkön. A vizsgálat után egyből ide utaztam, Kimi nélkül, ugyanis ő még mindig nem került elő. Egyetlen egy SMS-sel reagált a tömérdek sikertelen hívásomra, és üzeneteimre. ,,Mindjárt otthon leszek”. Ennyit írt nekem, mikor már én magam a sevillai reptéren voltam. Iszonyatosan felidegesített, hogy ilyen könnyen megfeledkezett rólunk! Ez a rövid SMS pedig csak tetézte mindezt. Legszívesebben felpofoztam volna Kimit és addig ordítottam volna, míg maradandó halláskárosodása lett volna. Nagyot csalódtam benne, és szándékomban volt mindezt vele is közölni.

Amint megláttam a szálloda halljában, először csak levegőnek néztem. Nem akartam lejáratni magunkat egy csomó ember előtt, de amint a szobánkban voltunk, kieresztettem a hangomat.

 - Lenyugodnál végre? – kérdezte normál hangon, fapofával Kimi, mikor egy lélegzetvételnyi szünetet tartottam a szövegelésem közben. Úgy tett, mint aki meg se hallotta a 20 perces lebaszásomat. – Nem kéne idegeskedned. Ártasz vele a babánknak – mondta, majd a pocakomra akarta simítani a kezét, de elcsaptam a közelemből a felém érkező karját.

 - A babánknak? Annak akit te ma leszartál????

 - Mi van? Miről beszélsz? Ordítasz velem, de azt se tudom, hogy mire fel. Nekem lenne okom a tajtékzásra, mert nem én tűntem el csak úgy, egy szó nélkül. Nem én jöttem ebbe a cseszett városba úgy, hogy arról nem szóltam a másiknak! – mondta idegesen.

 - Nem hittem volna, hogy elfelejted – mondtam csalódottan, majd el akartam indulni a folyosó felé, de Kimi elkapta a karomat, és magával szembe rántott.

 - Most is mi a halál faszáról beszélsz nekem? Végre kinyögnéd, hogy mi a franc bajod van? Vagy csak megint rád jött az öt perc? – kérdezte ordítva. Egy pofonnal válaszoltam minden feltett kérdésére, majd faképnél hagytam. Sírva vágtam át a szálloda folyosóin, és a hallján. A taxi-ba zokogva ültem be, és csak nagy nehézségek árán tudtam elmagyarázni a sofőrnek, hogy hova is akarok menni. Újra megcéloztam a pályát. Távol akartam lenni Kimi-től, és jól tudtam, hogy ő neki ma semmi keresnivalója nem lesz az aszfaltcsík mellett.

 - Idegesnek látszol – ült le az egyik mellettem lévő, szabad székre Lexi, miután kiszolgálta az egyik vendégünket, akit Dietrich a tesztre hívott meg. Csak egy vállrántással válaszoltam barátnőm mondatára, majd belekortyoltam a kávéba, ami szinte már teljesen kihűlt. – Mit csinált már Kimi? – kérdezte kedvesen.

 - Elfelejtette az első vizsgálatot, amire közösen kellett volna elmennünk. És ráadásul el is tűnt órákra. Nem vette fel a telefonját, és olyan bunkó stílusban beszél velem, hogy legszívesebben minden egyes szava után szájba vágnám. Úgy viselkedett velem a szállodában, mint valami paraszt! És azt se tudta, hogy miért vagyok rá kiakadva!

 - Akkor jogosan vagy rá kibukva – mondta megértően. – Akarod, hogy beszéljek vele?

 - Nem. Ha magától nem jön rá arra, hogy mekkora egy barom, akkor így járt …

A napom további részét Nathan mellett töltöttem, bár szinte végig csak az ebédlőnkben ültünk. Mivel a betanulást a gyakorlattal lehet a legjobban felgyorsítani, ezért elmagyaráztam neki, hogy a 3 napos teszt alatt mit is kell majd neki csinálnia. A mérnökállás felépítésében is segédkeztünk Jon-éknak, hogy ezt is megtanulja az ifjú brit.

 - Kösz Dom, hogy átjöhettem hozzád – mosolyogtam hálásan a szerelőre, miután az utazótáskámat lerakta az ágya melletti szabad fekvőhelyre, amelyet az este folyamán én magam fogok elfoglalni. Nem akartam Kimi-vel egy szobában maradni, így megkérdeztem Centauro-t, hogy az ő szobájában meg van-e még az a szabad ágy, amit Horner ki akart vetetni még a gyárban. Szerencsére mindez kiment Christian fejéből, így nem kellett még egy szobát kivennem pluszban.

 - Semmiség – mondta kedvesen. – Kimi ennyire elcseszett valamit, hogy átcuccoltál hozzám? – kérdezte kíváncsian, miután leült az ágyára, és onnan figyelte, ahogy kipakoltam a bőröndömet.

 - Eléggé – mondtam a szemeimet forgatva, majd az első kezembe vett farmert visszatettem a bőröndömben, mikor kopogtak az ajtón. – Hagyd, majd én – ültettem vissza Domenicet az ágyára, mikor elsétáltam mellette. Amint kinyitottam az ajtót, vissza is akartam zárni, de nem tudtam, mert Kimi a lábát az ajtó, és a félfa közé tette. – Húzzál innen! – mutattam a folyosó felé, de nem reagált semmit rá. – Süket vagy?

 - Nem. Csak beszélni akarok veled – mondta, majd beljebb sétált a szobában. – Hello – köszönt oda Domenic-nek, aki egyből ki is sétált a neki lefoglalt szobából, így ketten maradtunk Kimi-vel. – Egy barom voltam – fordult felém. – Teljesen kiment a fejemből a vizsgálat. Nincs mentségem, tudom.  De kérlek, ne haragudj rám! – fogta kezei közé a jobb tenyeremet, amire egy puszit is kaptam.

 - Hol voltál, Kimi? Hm? Hová tűntél? – kérdeztem tőle csendesen, de nem válaszolt. – Ugye nem akarod, hogy jobban bepipuljak? – emeltem meg egy pillanat alatt a hangomat. – Hol a kurva életben voltál??? – ordítottam a képébe, miután kitéptem a kezemet a tenyereinek szorításából. – Toni-val találkoztál? Vagy az IceOne egyik vezetőjével? Egy pilótátokkal? Vagy a szeretőddel? Kurvát tartasz?

 - Ne legyél már hülye! – csattant fel hangosan.

 - Akkor hol voltál? Hova tűnsz el folyamatosan? 

67. rész

 - Rennie mit keres itt? – hajolt kicsit közelebb hozzám Guill, miután Horner belépett a gyárunk tárgyalótermébe. A jobb oldalán Adrian sétált, míg a balon, a Lotus egyik versenymérnöke lépkedett. Maga Simon Rennie. – Miért jött ő a mi gyárunkba? – éretlenkedett mellettem a francia, míg én egy velem szemben ülő britre pillantottam. Ciaron egy félszeg mosoly kíséretében, leszegett fejjel piszkálgatta a maga elé vett poharat. A viselkedéséből simán rájöttem, hogy mit is keres Rennie a mi gyárunkban, azonban Rocky-nak csupán 5 perccel több idő és Christian rövid bejelentése kellett ahhoz, hogy minden tiszta legyen számára. – De Pilbean, miért? – fordult hirtelen Rocky Ciaron felé, ahogy szinte mindenki más is.

 - Nem leszek fiatalabb már, és iszonyatosan sok az a munka, amivel egy versenymérnök meg van bízva. Éppen ezért megkértem Christian-t, hogy tárgyaljon csapatokkal, vagyis a versenymérnökeikkel. Nem akartam Mark-ot csak úgy magára hagyni. Keríteni akartam neki egy olyan mérnököt, akit megfelelőnek tartottam a pótlásomra. És Simon lett az-az ember, akit kiválasztottam én magam. A Lotus el is engedte őt, annak fejében, hogy én csatlakozok hozzájuk … És belementem az egyességbe – összegezte röviden a történteket a brit.

 - Mióta tudod, hogy itt hagysz minket? – kérdezte kicsit még a sokk hatása miatt kábán Guill.

 - A nyári szünettől – adta meg mosolyogva a választ Ciaron.

 - Végre megkedveljük egymást, és nem veszekedünk, erre meg itt hagysz minket? – kérdeztem tőle kicsit emelt hangon, majd sajnos hamar elnevettem magam, miután Stuart 4 székkel arrébb felnyerített.

***

 - Te tudtál erről és nem is szóltál nekem? – kérdeztem elképedve Kimi-től, miután röhögve közölte velem, hogy ő már rég óta tudott a Pilbean-Rennie cseréről, csak nem szólt nekem. Tágra nyílt szemekkel, és szájjal bámultam a finnem, miközben ő maga az overallját próbálta magára erőszakolni. A Lotus az idei évben a gyárukban szándékozta bemutatni a konstrukcióit, és erre az eseményre Kimi-nek teljesen be kellett öltöznie. Én is meghívást kaptam az eseményre, de sajnos nekem teljes puccparádéba kellett vágnom magam, aminek egyáltalán nem örültem. – Szemét vagy – toltam le a combomról Kimi tenyerét, miután leguggolt elém, és lábaimra helyezte a kezét.

 - Nem mondhattam el – vigyorgott rám ezerrel. – A nagyfőnökök nem engedték. Bár … Szerintem, ha tehettem volna, se mondtam volna el ezt neked – vágta a képembe röhögve. – Ez az arc – vihogta hangosan, majd kiegyenesedett.

 - Ha most arra játszol, hogy megharagudjak rád, akkor közlöm veled, hogy egészen jó úton haladsz – morogtam halkan, majd felpattantam a fotelből, ahol eddig ültem. – Megyek, elvegyülök a tömegben …

 - Ne legyél már ilyen kis durci – húzott szorosan magához Kimi. Mosolyogva végigsimított az arcomon, majd közelebb hajolt hozzám, hogy megcsókolhasson. – Csak szívom a véred – kacagta. – Ha tehettem volna, akkor elmondtam volna – mondta kedvesen. – De tényleg megeskettek, hogy erről nem szólok egy szót se. Mert így is erről fognak majd írni azok a hülye firkászok, és az ügy két főszereplője nem akart rivaldafényben úszkálni napokig. Meg milyen hülyeségeket találtak volna ki. Hogy miért hagyta ott a Red Bull-t a kopasz, és hogy Simon miért ment át hozzátok?!

 - Azt a kopaszt Ciaron Pilbean-nak hívják, és jobb lesz, ha megtanulod a nevét, mert 2 nap múlva már vele együtt kell dolgoznod – mondtam neki nevetve, majd miután hosszasan megcsókoltam, kifordultam öleléséből, és elindultam a folyosó felé. Szerencsére mikor ide sétáltunk Kimi elmagyarázta nekem, hogy mi merre van, így nem tudtam eltévedni. A hatalmas hangár felé vettem az irányt, ahol már egy szép nagy tömeg össze is gyűlt. Számomra csak látomásból ismerős emberek beszélgettek egymással, miközben pezsgőt szürcsölgettek. Sokan a letakart kocsit bámulták, ami a hangár túloldalán volt, a tőlem legmesszebb lévő ponton. Közelebb sétáltam egy kicsit, hogy legalább a formáját láthassam. Éppen a konstrukció orrát nézegettem, ami a miénktől teljesen eltérőnek látszódott, mikor egy tenyér simult a derekamra.

 - Gerard, jó napot – köszöntem mosolyogva a Lotus team tulajdonosának, miközben kezet ráztam vele. – Igazán impozáns a party – mondtam neki kedvesen, mire a vigyor az arcán nagyobb lett, mint volt.

 - Köszönöm, de ez nem a mi érdemünk - mondta mosolyogva. – Valami használható ötletet el tudtál tőlünk lesni? – kérdezte nevetve, miután az általuk megalkotott autó felé fordult.

 - Sok mindent ki lehet venni belőle így is, de … mi előre akarunk lépni, nem pedig hátra – mondtam vigyorogva, mire López felnevetett.

 - Szóval Adrian valami nagyon jót alkotott megint? – érdeklődött kíváncsi hangon.

 - Mi az hogy … - hagytam félbe a mondatomat, mikor mellénk sétált egy nő, aki elhívta mellőlem Gerardot. Már éppen áldottam az eget, hogy nem kell jó pofiznom, mikor megjelent mellettem Romain felesége, Marion. Nem igazán beszéltem még vele egy 10 mondatból álló csevegés, valamint egy interjú kivételével. Annak ellenére, hogy a párjaink csapattársak, mi nem nagyon alakítottunk ki szoros kapcsolatot egymással.

 - Igaz az a hír, ami a gyárban terjeng? – kérdezte izgatottan, miután az időjárás kiszámíthatatlanságát, és a party eddigi részeit kiveséztük. Kicsit értetlen fejjel néztem a francia riporterre. Nem értettem pontosan, hogy mire is céloz, és hogy melyik gyárról beszél. – A szerelők, a mérnökök, az itt dolgozók, egyszóval mindenki arról beszél, hogy Kimi apuka lesz – csapta össze a tenyereit. – Ez igaz? – kérdezte totál bezsongva. Hirtelen azt se tudtam, hogy mit mondjak erre. De mivel jól tudtam, hogy egyszer minden úgy is kiderül, bólintottam egyet Marion kérdésére. – Ez hihetetlen – kiáltott fel boldogan. – Én is kisbabát várok – mondta, majd a tenyeremet a pocakjához húztam, ami körülbelül ugyanolyan lapos volt még, mint az enyém.

 - Gratulálok – mondtam egy erőltetett, édes mosoly mellett, majd megöleltem.

 - Olyan szupi ez! Mehetnénk majd együtt baba-mama tornára is. Mit szólsz? – kérdezte izgatottan. Legszívesebben abban a pillanatban lelőttem volna a csajt, de e helyett inkább csak bólintottam egyet, majd türelmesen végighallgattam mindazt, amit a terhességével kapcsolatban rám zúdított, s amik amúgy kicsit se érdekeltek engem.

Míg egy műsor keretében bemutatták a Lotus idei kocsiját, Marion folyton beszélt hozzám. Iszonyatosan látszódhatott rajtam, hogy untam az egészet, mert még Kimi is vigyorgott a nyomoromon. Ám Marion ezek ellenére se vette észre, hogy egyáltalán nem figyeltem rá.

 - Tudom, hogy bunkóság volt, de annyira pörög az a csaj – morogtam kicsit bepipulva, miután Kimi a gyári szobájának ajtaját becsukta. – Én tényleg oda akartam figyelni rá, de hadart, és olyan hülyeségeket mondott, ami nem érdekelt engem!

 - Most miért magyarázkodsz? – kérdezte vigyorogva Kimi, majd hanyatt döntött az ágyon. Elkezdte csókolgatni a nyakam, miközben kezeivel bebarangolta az egész testemet.

 - Mert tudom, hogy bunkó voltam, de akkor is! Ez a nő túl sok. És vak is, nem csak naiv. Felvetette nekem, hogy menjünk együtt majd baba-mama tornára! – néztem elképedve Kimi-re, aki legördült rólam, és elterült az ágyon. – Tuti, hogy valami közös party megszervezésén agyal, és azt tervezi, hogy mikor menjünk majd együtt vásárolni! Lehet, hogy egy közös szülést is le fog nekünk szervezni … Most miért szarsz le? – kérdeztem mérgesen Kimi-től, mikor láttam, hogy csukott szemekkel már-már aludt mellettem. – Én itt dumálok neked, te meg le se szarsz! Na kösz …

 - Cicám – húzott vissza maga mellé vigyorogva, mikor ott akartam hagyni. – Nagyon rápörögtél erre, és nem tudtam, hogy mit mondjak, hogy mivel nem idegesítenélek fel még jobban. Csak ezért maradtam csöndben – mondta kedvesen, majd szerelmesen megcsókolt. – Lenyugszol, vagy segítsek neked valahogy? – kérdezte egy kaján vigyor mellett.

 - Kimi, éppen bepipultam, neked meg a szexen jár az eszed – csattantam fel idegesen.

 - Mark előre szólt, hogy sokszor lesz hangulatingadozásod, és sokszor leszel idegbeteg … - morogta halkan, mire a fejéhez vágtam egy párnát.

 - Idegbeteg vagyok? – kérdeztem tőle emelt hangon. - Utállak!!!! – vágtam a két szeme közé, majd mikor el akartam húzódni tőle, hanyatt fektetett, s a két kezemnél fogva az ágyhoz szegezett, de vigyázott, hogy ne nehezedjen rám a pocakomnál.

 - Dehogy utálsz te engem – pusmogta vigyorogva a nyakamba. Percekig csak csókolgatott. A kezdetleges idegességem hamar el is repült belőlem a semmibe. Be kellett látnom, hogy kicsit hülye voltam, és hogy túlreagáltam a dolgokat. – Kis manó, azt hiszem anyuci lenyugodott – mondta a hasamban lévő babánknak, miután a pólót feljebb tolta a pocakomnál. Mosolyogva Kimi hajába túrtam, majd csöndesen figyeltem, ahogy tovább magyarázott a gyerekünknek.

66. rész

Sziasztok :)
Kedd révén meg is érkeztem a következő résszel :)
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett pipákat, valamint a kommenteket is :)
Egyéb megjegyzésem nincs nagyon ehhez a részhez, így nem kell tovább rabolnom az időtöket :D
Jó olvasást Nektek,
Em.

 - Kicsim, jól vagy? – léptem be a Vilander rezidencia emeletén lévő fürdőszobák egyikébe, ahonnan Kimi öklendezéseinek hangja kiszűrődött a folyosóra. A finnem a WC előtt térdelt, miközben a fejét fogta.

 - Ne … Ne gyere be – nyögte ki alig hallhatóan, miután leguggoltam mellé. Tenyeremet izmos hátára simítottam, miközben nemlegesen megráztam a fejemet, bár ő ezt nem látta. – Menj ki! Nem akarom, hogy te is rosszul legyél ettől a látványtól – mondta, miután megszabadította magát egy újabb adagtól.

 - Szerencsés kismama vagyok, mert már nincsenek reggeli rosszulléteim, és hidd el, hogy nem leszek rosszul pont most, mikor szarul vagy – mondtam neki kedvesen miközben a hátát simogattam. – Nagyon rosszul érzed magad?

 - Ja – morogta miután kiegyenesedett és lehúzta a WC-t. A mosdókagylóhoz lépett, ahol először kiöblítette a száját, majd megmosta az arcát egy kis hideg vízzel. – Nagyon durván sokat ittam, mi? – kérdezte a hajamba motyogva, amint elé álltam, és átöltetem.

 - Hát, rendesen megünnepeltétek a fiúkkal a szilvesztert, szó se róla – mondtam kuncogva, mire felnyögött. – Lemegyek valami gyógyszerért, és kerítek valami ennivalót neked, jó? – simítottam végig sápadt arcán.

 - Csak kaját ne – nézett rám egy eltorzult arc kíséretében. – Most nincs erőm enni. De a gyógyszer megköszönném, mert rohadtul hasogat a fejem, és nincs kedvem kávét inni se, mert azt is tuti kihánynám.

 - Akkor hozok fel neked gyógyszert, meg sok vizet, hogy ne szédülj – mondtam miközben eltámolyogtam vele az ideiglenes szobánkig.

 - Tudod merre kell menni? – pillantott rám Kimi már az ágyban feküdve.

 - Erja-val tegnap sokat szaladgáltunk az ifjú Vilander után, és közben megismertem a házat – mondtam nevetve. – Lukaas tök ugyan olyan, mint Ramiék fiai.

 - A miénk is ilyen lesz. Készülj fel – mondta vigyorogva. – Ugyanilyen rosszcsont fiú lesz.

 - Lányunk lesz, már ne is haragudj – mondtam neki nevetve.

 - Én nem haragszok, Életem, mert úgy is fiúnk lesz. Mi Räikkönenek csak fiúkat tudunk csinálni – mondta egy pimasz vigyor kíséretében.

 - Ezt majd később még megbeszéljük – mondtam a fejemet csóválva, majd elindultam a folyosó felé.

 - AKKOR IS FIÚNK LESZ! – kiáltott utánam Kimi, ami után jajgatások sorozata hagyta el a finnem száját.

Vigyorogva sétáltam le a földszintre, ahol először a nappali került velem szembe. Itt-ott a sörös, és vodkás üvegek mellett néhány kiskocsit is lehetett látni a padlón, ahogy a dohányzó asztalon is csak szépen elrendezett autókat talált az ember, mint amiket milliméter pontosan leparkoltak volna az asztallap tetejére. Lukaas éppen a kanapé hatalmas szivacsai között matatott. Matchbox-okat pakolgatott ki a rések közül, majd amint az oda eldugott darabokat meglelte, a többi mellé rakta őket az asztalra.

 - Szia Lukaas – köszöntem mosolyogva a lurkónak, aki egy csibészes mosoly mellett pillantott rám a kanapén ülve.

Lukaas

Erja és Toni

 - Cija – mondta egy sor integetés mellett. – Játszok – bólogatott hevesen, majd lepattant a kanapéról, és elém sétált. Felém nyújtotta apró kezecskéjét, jelezve, hogy fogjam meg. Miután apró ujjacskáit a mutató ujjam köré fonta, elindult vele a konyha felé. – Nem akajom, hod eltévedj – mondta vigyorogva, majd beugrált a konyhába. – Mamiiiiiii – rohant oda anyukájához, amint elengedte a kezemet. Átölelte Erja vékony combjait, majd ahogy az anyukája lenézett rá, felém mutatott.

 - Jó reggelt, Emeliija – köszönt kedvesen a ház úrnője.

 - Neked is – viszonoztam gesztusát.  – Valami gyógyszert Kiminek tudnál adni? Nagyon fáj szegénynek a feje.

 - Ennyire kiütötte magát? – jött egy nevetéstől hangos hang a bejárattól. Nem sokkal később Toni vigyorgó feje tűnt fel a láthatáron. Amint belépett a konyhába, Lukaas egyből letámadta, s addig nem nyugodott meg, míg az apukája az ölébe nem vette. – Gyere, keresek valamit neki – bökött a fejével a fürdő felé. Miután Erja-tól kaptam egy jó nagy pohár vizet, a Vilander fiúk után sétáltam. Lukaas éppen a nappaliban magyarázott az apukájának a kocsikról, amik az asztalon voltak. Az általa kreált kocsi jellemzőket Toni mosolyogva hallgatta, miközben bőszen bólogatott fia csicsergése mellé. – Lukaas, ezt mindjárt befejezzük, csak adok Kiminek valami gyógyszert. Jó? – simított végig a kis lurkó fejét Toni, majd amint egy bólintással megkapta a rövid kérdésére a választ, besétált a fürdőbe. Lukaas folytatta a pakolászást, míg én az apukája után mentem. – Itt lesz valahol … - mondta félig a mosdókagyló alatti szekrénybe hajolva Toni. – Á, meg is van! – emelte fel a nekem kellő dobozt egy győzelemittas vigyor kíséretében, majd át nyújtotta nekem. – Emeliija – szólt utánam, mikor el akartam hagyni a fürdőszobát a gyógyszerrel a kezemben. Érdeklődve pillantottam rá, amint megfordultam, és szembe kerültem vele. - … Pontosan egy évvel ezelőtt a fiúkkal mindent elrontottunk … És tudom, hogy azóta minden rendeződött Kimi és közted, de … Bocsánatkéréssel tartozok feléd, mindenki nevében …

 - Felejtsük el az egészet Toni. Az már a múlt – mosolyogtam rá kedvesen, majd amint ugyanezt ő is megtette, elindultam felfelé, hogy Kiminek odaadjam a neki kellő gyógyszert.

A drága finnem egészen délután háromig aludt. Addig én nyugisan meg tudtam reggelizni, majd segítettem Erja-nak kicsit rendet rakni a lakásban, amit a tegnap esti vendégek csatatérré rendeztek át. Toni a fiával játszott, miközben a csapatának sajtósával egyeztetett interjúkhoz időpontokat.

 - Hogy tetszik neked a WEC? – érdeklődtem kíváncsian Toni-tól, miközben már mindannyian a család nappalijában üldögéltünk, és beszélgettünk. Kimi mindig fáradt volt, de sokszor bekapcsolódott a beszélgetésünkbe, ha éppen olyan téma volt soron, ami tetszett neki, és ha Lukaas nem foglalta le teljesen a figyelmét.

 - 5 év alatt végre rájöttem arra, hogy nem a forma autók valók nekem, és hogy ebben kicsit jobb is vagyok – mondta nevetve. – Összességében tetszik. Nincs sok szarkavarás a mi sportunkban. Sok teret adnak nekem. Két futamon indulhattam eddig, és egész jól szerepeltünk – mondta nevetve. – Fura azért, mert míg a mi kategóriánkbeli kocsikkal kell versenyeznünk, addig a pályán LMP1-2-es és egyéb kocsik versenyeznek egymás ellen miközben mi is futjuk a saját versenyünket. 4 széria autói versenyeznek egymás ellen, hogy a saját kategóriájukban nyerjenek, de gondolom ezzel te is tisztában vagy … Ömm … Mit mondhatnék még? … Idén többek között LeMans-ban és Bahrein-ben is nyert a csapatunk, azokon, amiken én is részt vettem – mondta mosolyogva. – Egyszer kipróbálhatnád magad nálunk is, Kimi – dobta Párom ölébe az egyik párnát Toni.

 - Talán. Majd egyszer – mondta nevetve Kimi.

 - APAAAAA – feküdt el Toni ölében Lukaas, mint valami kiscica.

 - Na már mit szeretnél édes fiam? – kérdezte nevetve a büszke apuka.

 - Menjunk ki hokiszni – nézett fel tündérien apukájára Lukaas.

 - Kimi? – fordult a finnem felé Toni.

 - Benne vagyok – mondta nevetve.

 - Lányok? – nézett először feleségére, majd rám.

 - Én terhes vagyok. Szóval inkább kihagynám – reagáltam nevetve a kérdésére.

 - Ugyanilyen okok miatt, bent maradnék én is – mondta egy mosoly mellett Erja, mire Kimi-vel mind a ketten rá kaptuk a pillantásukat.

 - Te … Te is … Kisbabát vársz? Ezt tegnap miért nem mondtad? – kérdeztem tőle nevetve, mire bólintott egyet. – Gratulálok – öleltem magamhoz szorosan.

 - Apám, mi is tudunk időzíteni – pacsizott le nevetve Kimi a barátjával. – Lukaas, örülsz a kistesónak? – guggolt le a gyerkőc elé. Kérdésére egy nagy bólintás volt a válasz.

 - Akkor mi bent maradunk ketten, és míg ti kint vagytok, addig mi elbeszélgetünk pár csajos, és kismamás dologról – mondtam nevetve a fiúknak miután Erja-val leültünk a kanapéra.

- Akkor szerintem fiúk, most pucoljunk kifelé – állt fel nevetve Toni a kanapéról, miközben Lukaas már a nyakában csüngött.

 - A ház előtt van egy kis tó, ott fognak hokizni – ült át mellé Erja. – Először letolják róla a havat, és úgy játszanak majd. Még nézni is tudjuk majd őket – pillantott ki az ablakon a hóval fedett tájra.

 - Kiminek reggel említettem, hogy Lukaas viselkedésre szinte ugyan olyan, mint a bátyja fiai. Kis örökmozgó rosszcsont – mondtam neki mosolyogva, hogy valami beszélgetés félét beindítsak kettőnk között.

 - Hát igen – bólogatott kuncogva. – Lukaas tipikus finn kisgyerek. Mintha valami Duracel nyuszi lenne. Egyszerűen nem lehet leállítani. Egész nap pörög, de ez az esti órákban nagyon jó, mert hamar elalszik, és viszonylag későn kel másnap. Nem pimasz egy gyerek. Nem szól vissza, és elég egyszer rászólnom, és abbahagyja azt, ami nekem nem nagyon tetszett. Bár kisebb csínyei vannak. Az apját szinte minden nap betalálja valahogy – mondta nevetve. – És hát nagy valószínűséggel ti is ilyen lurkót fogtok felnevelni, és ha a második babánk nem kislány lesz, akkor mi is.

 - Erre lelkileg akkor kezdek felkészülni – mondtam nevetve. – Addig még van durván 2 évem.

65. rész

Sziasztok :)

Tegnap este be tudtam fejezni a rész kicsi átalakítását, így tudtam is ma hozni nektek :)

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett pipákat, valamint a kommenteket. A 64. részhez érkezett hozzászólásokra mind reagáltam, és szeretném ezt a továbbiakban is megtartani, hiszen ha ti írtok nekem, akkor azt hiszem, hogy az a minimum, hogy reagálok rájuk. Nem tudom garantálni, hogy mindig hozzá szólok majd a felém intézett soraitokhoz, hiszen nehéz nem elárulni azokat a dolgokat, amiket például egy következő részben olvashatnátok. Híres vagyok arról, hogy olyan dolgokat kikotyogok, amik fontosak lehetnek :) De igyekszek majd :D

Nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást Nektek,

Em.  

 - Ki fog borítani – ültem le Kriisti mellé a kanapéra, miután Kimi-t a bátyja után küldtem az udvarra, hogy gyűjtsék be a srácokat. Mióta a gyárból hazaengedtek, a Párom úgy bánik velem, mintha valami porcelán baba lennék, és ez számomra nagyon idegesítő. Nem mehetek el sehova se egyedül, még a boltba se. Az ajándékok becsomagolásában nem segíthettem, mert szerinte az számomra megterhelő feladat. A fát se díszíthettem fel. Sőt! Semmit nem csinálhattam az elmúlt egy hétben. Csak ülésre, alvásra, evésre és ivásra kaptam engedélyt Kimitől. Bármi mást csináltam, először leszidott, majd az ágyba, vagy a fotelbe parancsolt.

 - Csak félt téged. Elmesélte nekem, hogy mit történt veled múlthéten Angliában – mondta kedvesen Kriisti. – És meg is értem őt. Szinte biztosra veszem, hogy Rami is így viselkedett volna, ha velem történt volna ugyanez. És ez tök normális dolog.

 - De Kimi kezd túlzásokba esni!

 - Először lesz apuka. És te már egyszer elvetéltél. Félt – ült le mellém Lexi is, miután képest volt végre elszakadni Jesse-től, akit éppen Juustu és Titus gyepáltak ezerrel kint, az udvaron.

 - Ez akkor se normális viselkedés – mondtam a fejemet rázva.

 - De, az – vágták rá egyszerre ketten.

 - Hé – csattantam fel. – Ne ellenem, hanem mellettem legyetek már! Kicsit azért több támogatást vártam tőletek …

 - Túlreagálod – mondta tömören Lexi, mire se szó, se beszéd, felpattantam a kanapéról, majd felsiettem az emeleten kijelölt, Kimi-vel közös hálószobánkba. Amint bezárult mögöttem az ajtó, a szám elé kaptam egy párnát az ágyról, majd egy jó nagyot belesikítottam. Éppen hogy csak elkezdtem ezt művelni, mikor kinyílt a szoba ajtaja. Kimi értelmetlenül nézett rám, miközben kivette a kezeim közül a párnát, majd ledobta a földre.

 - Minden rendben? Fáj valamid? A kicsivel történt valami? Görcsölsz? – rohamozott meg hadarva a kérdéseivel, miközben leültetett az ágyra. Zöld színű szemeiben ijedséget véltem felfedezni. Ugyanúgy nézett rám, mint a gyárban.

 - KIMI, NINCS SEMMI BAJOM! – kiáltottam el magam. – Annyira idegesítő már, hogy ennyire próbálsz még a széltől is védeni. Nincs. Semmi. Bajom – mondtam neki tagoltan, hogy végre, valahára fel tudja fogni. – Megfojtasz egyszerűen. Nem kezdhetek semmihez se, mert te abban a pillanatban leállítasz, hogy bajom lesz. De Kimi fog már fel, hogy mert egyszer elvetéltem, attól még konkrétan nekem nincs semmi bajom. A testem makkegészséges, és semmi utóhatása nincs az előző terhességemnek a mostanira. Az orvos is megmondta! Egy orvos, aki ért ehhez. Végre te is felfoghatnád, hogy nincs semmi bajom.

 - Bocsáss meg nekem, hogy ilyen … megszállottan hülye voltam – mondta halkan, majd megölelt. – Eddig bele se gondoltam, hogy neked ezzel milyen rosszat teszek. Meg tudsz nekem bocsátani?

 - Nem haragszok rád – mondtam egy nagy sóhaj után, és az előbbiekhez képest sokkal nyugodtabban. – Csak … Sok volt az a védelem amit … amit adtál nekem. Kimi, nem kell folyamatosan a fenekemben lenned, és járkálnod utánam, hogy mikor esek össze! A gyárban a saját hülyeségem miatt lettem rosszul, de tanultam belőle. Több ilyen nem fog előfordulni. Vissza fogom majd magam a munka terén, bár kicsit ez nehéz lesz nekem, de minden erőmmel azon leszek, hogy sokat pihenjek - mondtam neki mosolyogva.

 - Anyu kész van már a vacsorával. Lemegyünk?  - kérdezte kedvesen, terelésképpen.

 - Igen – mondtam mosolyogva, majd miután felálltam megigazítottam a karácsonyi ünnepek tiszteletére felvett szoknyámat, melyet hátul szépen elültem.

A vacsora kellemes hangulatban telt. A családjaink összes tagja nevetve, egymást elszórakoztatva fogyasztották el a finom vacsorát, melyet Paula készített nekünk. Jó volt látni, hogy Apu szívből jövő nevetésekkel hallgatta Rami, számomra kicsit se vicces vicceit. Krissu Kriistivel beszélgetett az egyetemi tanulmányairól, míg Jesse és Lexi figyelmét a két lurkó kötötte le. Mi, Kimivel csöndesen fogyasztottuk a tányérjainkra szedett ételeket, miközben mosolyogva figyeltük, hogy a többiek mennyire jól elvoltak.

 - Te mit kaptál? – szaladt Titus szélsebesen oda a bátyjához, miután a nappali egyik sarkában kibontogatta a saját kis ajándékait. Kriisti találta ki ezt az ötletet, vagyis hogy a fiúkat messze ültessük le egymástól, mert sok veszekedés volt már abból, hogy összekeveredtek véletlenül az újonnan kapott ajándékaik.

Mi felnőttek nem voltunk annyira bezsongva, mint a gyerekek, de azért lelkesen bontogattuk mi is a saját csomagjainkat. Mindenkivel előre egyeztettünk, hogy drága ajándékokat nem veszünk egymásnak, és ezt mindenki be is tartotta. Apró kis kedvességekkel leptük meg egymást. Kimivel mi közös ajándékokat kaptunk leginkább. Baba cipellőket, csörgőket és egyéb olyan dolgokkal leptek meg minket a többiek, amik majd jól jönnek majd, ha végre megszületik a mi kis drágaságunk.

 - Felhozok valami édességet, jó? – rúgta le magáról a takarót Kimi, mikor már a szobánkban pihentünk. Éppen valami bugyuta karácsonyi filmet néztünk, mikor hirtelen kiugrott mellőlem az ágyból.

 - De siess – szóltam utána, majd visszafordítottam a fejemet a TV felé.

Kimi sokáig távol volt. Éppen utána akartam már indulni, mikor megjelent a szoba ajtajában. Egy nagy, kerek tálcát tartott a kezében, miközben megállás nélkül vigyorgott. Lassan leereszkedett az ágyra, majd az ölembe tette az édességet. A lélegzetem is elállt, mikor felfogtam, hogy mi is van előttem.

Kiitos = Köszönöm

 - Szeretném megköszönni, hogy egy kis csodával fogsz majd meglepni – mondta mosolyogva, majd közelebb hajolt hozzám, hogy megcsókolhasson.

 - Kimi … Ez … Te csináltad? – kérdeztem tőle szipogva, miután elváltak ajakink egymástól. A válasza egy határozott bólintás volt, majd addig ügyeskedett, míg be nem tudott ülni a hátam mögé.

 - A srácok azért segítettek – mondta nevetve. – A szívecske éppen ezért lett ilyen kicsit elfolyt, mert beleborítottak véletlenül egy fél bögre tejet a masszába, és nem akartuk kidobni. De amúgy szerintem finom lett – mondta magabiztosan.

 - Mark megöl, ha megtudja, hogy a szünetben mennyi csokit, és édességet ettél – fordultam nevetve hátra.

 - Dehogy fogja megtudni. Mert segíteni fogsz nekem ledolgozni – mondta kajánul, majd belecsókolt a nyakamba. – Mi lenne … ha … most … letennéd … azt a tortát – motyogta majdnem hogy szavakra tagolva mondatát Kimi. Minden egyes szó után belecsókolt a nyakamba, miközben kezeivel a combjaimat simogatta.

 - Később akarod elfogyasztani? – kérdeztem tőle nevetve, miután az éjjeliszekrényre tettem az édességet. Feltérdepeltem Kimi két lábai közt, míg ő maga kicsit lejjebb csúszott az ágyban. Lehajoltam hozzá, hogy megcsókolhassam. Testem szorosan az övéhez tapadt. Karjaival hirtelen teljesen átölelt, majd óvatosan, mégis gyorsan fordított egyet a helyzetünkön. Az ajkaim után az arcomat, a nyakamat, majd a dekoltázsomat jutalmazta meg apró csókokkal. Lassan halad lefelé, s mikor a pocakomhoz ért, feljebb tolta a lenge, babarózsaszínű hálóingem alját, majd elkezdte puszikkal behinteni azt a pontot, ahol a kisbabánkat vélte elhelyezkedni.

 - Kis manó – suttogta szinte alig hallhatóan, miközben ezerrel a pocakomat simogatta. Megbabonázva kémlelte a lapos hasamat, amivel könnyeket csalt a szemembe. Éppen egy könnycseppet töröltem le az arcomról, mikor Kimi felnézett rám. – Miért sírsz? – kérdezte nevetve, majd feljebb tornászta magát, hogy az arcaink egy vonalban legyenek.

 - Annyira szeretlek, Kimi – mondtam neki miközben borostás arcát simogattam.

 - Szeretlek titeket – mondta, majd megcsókolt. Utolsó szava a szívemig hatolt, és melegséggel elöntötte az egész tesztemet.

Az eredetileg szerelmeskedéssel eltöltött órákat nyugisan töltöttük el, egymás karjaiban. Ölelgettük, puszilgattuk egymást, miközben a születendő gyermekünkről beszélgettünk. Azt találgattuk, hogy vajon milyen nemű lehet, és hogy milyen is lesz az, amikor Ő már velünk lesz.