41. rész

Kicsit feszélyezve éreztem magamat, miközben Kimi villájának hatalmas nappalijában ültem. A kezemben lévő kristálypohár tartalmát élénken vizslattam a szememmel, csak hogy ne kelljen a velem szemben ülő nőre néznem, aki csöndesen nézelődött az egyik fotelből. Mark a konyhát, és az étkezőt elválasztó fal tövében állt. Miután üdítővel, és egy kis rágcsálni valóval megkínálta a vendéget, inkább oda menekült, mintsem hogy leült volna, és elcseverészett volna vele. A telefonját nyomkodta, és próbálta elérni Kimi-t, hogy értesítse, az ex-felesége és jelenlegi barátnője, azaz én, egy fedél alatt vagyunk. Párom Zürichben tárgyalt a Makia illetékeseivel, és nem tudott elszabadulni egyhamar. Reggel érkeztem meg hozzá, de azóta még nem is találkoztam vele, mert korán indult Zürichbe.

Meg akartam szólalni, és mondani valamit, de fogalmam se volt arról, hogy mivel indítsak Jenni-nél. Látszott rajta mikor bemutatkoztam neki, hogy tudja ki is vagyok én Kimi életében, de ezzel kapcsolatban nem mondott semmit se. Fura volt előtte ülni, és létezni azzal a tudattal, hogy Jenni teljesen tisztában van azzal, hogy én vagyok Kimi jelenlegi párja. Talán pont ezért nem mondtam neki semmit se, és nem azért, mert éppen fogalmam se volt arról, hogy mit is mondjak neki.

 - Kimi durván egy óra múlva itt lesz – szólalt meg hirtelen Mark, miután a farzsebébe csúsztatta a telefonját. Jenni az információt egy bólintással reagálta le, majd mosolyogva felém fordult.

 - Mióta vagytok együtt Kimi-vel? – érdeklődött kedvesen miközben a poharát magához vette, ami egészen ideáig az asztalon pihent.

 - Jövő hét után leszünk 3 hónaposak – mondtam halkan.

 - Akkor még egészen friss a kapcsolatotok – mondta, mire bólintottam egy aprót. – Nem foglak megharapni, és megenni se akarlak – nevetett fel. – Semmi bajom sincs azzal, hogy te és Kimi együtt vagytok. Én is új párkapcsolatban élek már, mint a volt férjem – ült át mellém, a kanapéra.

A kérdésével, és azzal, hogy nem okoz számára semmiféle problémát az, hogy Kimivel együtt vagyok, beindított egy beszélgetést közöttünk. Lényegében szépen kibeszéltük Kimi-t, miközben kicsit megismertük a másikat. Mivel már egy óra is elmúlt, és Kiminek ebédet akartam csinálni, megkérdeztem Jenni-től, hogy van-e kedve segíteni nekem. Rábólintott a dologra, és készségesen segédkezett nekem a konyhában. Sok olyan dolgokba avatott be, amit eddig nem tudtam Kimi étkezési szokásaival kapcsolatban.

 - Szóval nem szabad akkor neki hagyni, hogy főtt ételt csináljon egymaga? – kérdeztem nevetve Jenni-től miután neki dőltem a konyhapultnak, és egy nagyobbat kortyoltam a boromból.

 - Pontosan. Kész életveszély. Egyszer egy égő törlőronggyal elég nagy galibát okozott – mondta hahotázva, miután visszahelyezte az egyik fazékra a fedőt.

 - Nekem még eddig nem főzött, de azt hiszem jól jártam ezzel – kuncogtam a poharam takarásából. Jenni nevetve bólintott egyet, majd a bejárati ajtó felé pillantott, ami abban a pillanatban hangos zajjal becsapódott.

 - Megjöttem! – kiáltotta el magát Kimi. Hallottam, ahogy letette a kulcsait az előszobában lévő kis szekrényre, majd lehúzta a lábáról a cipőjét. Ahogy meglátott minket, kicsit megtorpant, majd lassabban lépkedett felénk. – Sziasztok – köszönt halkan, majd érdeklődve figyelte a párosunkat.

 - Szerbusz Kimi – mosolygott rá Jenni, majd visszafordult a tűzhely felé.

 - Szia – súgtam a finnem szájába, majd egy hosszabb csókkal üdvözöltem. Hálás voltam Jenni-nek, amiért inkább a készülő ételeknek szentelte a figyelmét, és nem nekünk. – Christian egy nappal hamarabb elengedett – mondtam neki, miután elszakadtak ajkaink egymástól.

 - Úgy látom nem tépitek egymás haját – pillantott Jennire, majd rám miután elmosolyodott, és egy puszit nyomott az ajkaimra.

 - Miért kéne a másik haját tépnünk? – vágta derékra a két kezét Jenni, miután felénk fordult. – Kimi, felnőttek vagyunk, és mi már elváltunk. Nincs okom megtépni a barátnődet, aki kedvesen, és normálisan viselkedik velem – karolt át nevetve. – De ha egy szilikonozott, hülye kis lotyó lenne melletted, akkor őt, és téged is megtépnélek! – böktem meg a finnem mellkasát, majd a tűzhely mellé húzott, hogy megkóstoljam a raguját.

Az ebédet 4-esben fogyasztottuk el. A két fiú csöndesen üldögélt az asztalnál, miközben mi Jenni-vel jól elbeszélgettünk. Kimi szeme láttára, füle hallatára beszéltük ki őt. Nem igazán zavarta a dolog, sőt! Sokat nevetett azon, hogy mi hogyan is látjuk őt. Mark a dolgok java részében helyeselt, és ugyanúgy tett, mint a finnem, nevetett.

 - Örülök neki, hogy Jenni-vel kijösztök – ölelt át hátulról Kimi, miután letette a pultra a törlőrongyot, amivel szárazra varázsolta azokat a tányérokat, evőeszközöket, melyeket az ebéd során használtunk. – Azt hittem utálni fogjátok egymást, de jó azzal szembesülni, hogy ez  nincs így – mondta a nyakamba, ahova a mondata után egy csókot nyomott.

 - Jenni kedves nő és azt hiszem jól ki fogunk jönni egymással – mosolyogtam rá miután szembe fordultam vele. Mosolyogva a fülem mögé tűrte egyik szőke kósza tincsemet, majd hosszasan megcsókolt. Egy idő után olyan hévvel faltuk egymás ajkát, hogy teljesen megfeledkeztünk a mosogatásról.

 - Mark – nyögtem ki nagy nehezen mikor már a kanapén feküdtem. Kimi felettem terpeszkedett, és megállás nélkül ostromozta a testem a csókjaival.

 - Jenni-t elvitte a reptérre, és utána meg gondolom haza megy – motyogta a nyakamba, majd kicsit megemelkedett, hogy megcsókoljon. – Olyan baszott sok ruha van rajtad – morogta miközben az atlétámra rávett cipzáras rövid ujjú pólószerűséget próbálta lehámozni rólam. – Ennyire fázol? – fakadt ki hirtelen. Óvatosan ráült a csípőmre, majd hitetlenkedő pillantásokat lövellt felém. – Beöltöztél, mintha kint fagyna – morogta a szemét forgatva.

 - Sok a duma, Bajnok – mondtam neki nevetve, majd a pólója nyakánál fogva magamhoz húztam egy csókra.

 - Este hivatalosak vagyunk a Kölyökéknél egy vacsorára – mondta zihlálva miután elvált az ajkaimtól.

 - Akkor tényleg ne szövegelj annyit, mert még sok mindent akarok veled csinálni – mondtam neki motyogva, majd újra ajkaira tapadtam.

 - Nagyom fel vagy most aljazva? – vigyorgott a számba.

 - Kimikém, még egy szó és itt foglak hagyni!

 - Befogtam – vágta rá egyből, majd miután sikeresen leszedte rólam az atlétámat, elkezdte csókolgatni a dekoltázsom.

Kellemes órákat töltöttünk el együtt hol a kanapén, hol a szőnyegen, hol pedig a fürdőszobában. Kicsit kifáradva kezdtünk el készülődni az esti vacsorára. Fogalmam se volt arról, hogy mit is kéne felvennem, de Kimi hamar megnyugtatott, hogy nem kell csicsás ruhában átmenni Sebastian-ékhoz. 

 - Sziasztok – köszöntött minket hatalmas mosollyal Hanna, Sebastian barátnője, miután kinyitotta előttünk a házuk ajtaját. Kimi betolt maga előtt, majd míg ő a cipőjét levette magáról, engem Hanna körbepuszilgatott. Kicsit fura volt, hogy így bánt velem, hiszem a versenyhétvégék során csak egy ,,szia”(á)val szoktunk köszönni egymásnak, és beszélgetni se nagyon szoktunk. Az is abszurd volt, hogy a főnököm a barátom legjobb haverja. Ezt a dolgot még mindig nem tudtam hova tenni magamban.

 - Örülök, hogy te is itt vagy – mondta mosolyogva Sebastian, miután közelebb lépett felénk. Felé nyújtottam a kezemet, de ahelyett, hogy megrázta volna, megölelt és adott két puszit. – Most nem a felettesed vagyok, hanem egy barátod – mondta nevetve, majd lepacsizott Kimivel, aki ezek után a derekamra simította a kezét. Négyesben átsétáltunk a nappaliba, ahol Hanna megkínált minket üdítővel, illetve egy kis töménnyel. Én maradtam a narancslénél, ahogy a német lány is, de a srácok egyből a vodkával indítottak. Elkezdtek beszélgetni az elmúlt futamokról, valamint arról, hogy mit fognak csinálni a nyári szünetben. Jól elvoltak ketten, és nem akartam őket zavarni, így Hanna-hoz sétáltam, aki a konyhában sürgött-forgott.

 - Segíthetek valamiben? – kérdeztem tőle, miután mellé értem.

 - Nem kell, köszönöm – mosolyogott rám kedvesen. – Inkább mesélj! Milyen számodra pilóta barátnőnek lenni? – nézett rám érdeklődően, míg egy pillanatra abba hagyta a pulton lévő uborka szeletelését.

 - Furcsa. Furcsa úgy végig dolgozni egy versenyhétvégét, hogy nem csak a csapatom pilótáit féltem a pályán, hanem egy másik személyt is.

 - A médiával hogy állsz?

 - Sehogy. Nem tudják, hogy együtt vagyunk – mondtam nevetve, majd a konyhapultnak támaszkodtam, aminél Hanna éppen tevékenykedett.

 - Ezt meg, hogy csináljátok? – nézett rám elképedve. Letette a kezéből a kést, majd megtörölte a vizes ujjait, tenyerét egy rongyban. Teljes figyelmét nekem szentelve várta a válaszomat.

 - Nem mutatkozunk együtt a paddock riporterek és fotósok által járt helyeken. Ha egymás mellett is vagyunk, nem fogjuk meg egymás kezét, és nem csókolózunk nyilvánosság előtt. Bár ezt a finn párok alapból kevésszer mutatkoznak összekulcsolt ujjakkal egy városközpontban például, és nem nyalják-falják egymást idegenek előtt (ez tényleg így van – szerk.megj.).

 - És addig fogjátok titkolni, hogy együtt vagytok, míg le nem kapnak titeket együtt? – kérdezte kicsit talán hitetlenkedve a német lány.

 - Nem. A nyári szünet alatt egy finn lapnak fogunk majd adni egy interjút. Abban beavatjuk a népet, hogy együtt vagyunk. Kicsit szerintem jobb is így. Finnek vagyunk, és a saját hazánkból valók nem nagyon fognak olyat leírni, ami nem takarná az igazságot.

 - Ez teljesen érthető – mosolygott rám kedvesen, majd elzárta a tűzhelyet. – Segítenél nekem megteríteni? – kérdezte kicsit félénkebben, mire egy bólintással válaszoltam.

Hanna vezérlésével előkutattam a tányérokat, villákat, majd mindent szépen az étkezőasztalra pakoltam, hogy minél hamarabb elkezdhessük a csodás illatú vacsora elfogyasztását. 

40. rész + Díj :)

Sziasztok :)
Bocsássatok meg nekem, hogy ilyen sokára hoztam a következő részt, de sok minden jött össze mostanában, és kevés időm volt az írásra, DE! a történet füzetében, amiben a részeket szoktam általában megtervezni, abban már a 48.-nál tartok, és ha már előre tudom, hogy mi fog történni, akkor gyorsabban megy általában egy rész megírása is. És igyekezni is fogok a publikálásukkal. :)
Köszönöm szépen az előző részekhez érkezett kommenteket, illetve pipákat. Megpróbálok a hozzászólásaitokra ezentúl reagálni is egyesével, hiszen ha Ti fáradoztok annyit, hogy visszajelzést írtok nekem, akkor ennyit én is megtehetek. :D
Megjegyzésként azt szeretném a részhez fűzni, hogy ez amolyan erősen átkötő jellegű kis részecske lett, szóval a  következőt holnap után olvashatjátok is majd (max. szombat reggel) :)
Jó olvasást nektek,
Em.

A díj:

Köszönöm szépen első sorban a díjat Maya-nak. :)
Szabályok:

• Írj magadról 11 dolgot
• Válaszolj 11 kérdésre
• Tegyél fel 11 kérdést
• Küld el 11 embernek

11. dolog rólam:

1.  Jelenleg nagy gondban vagyok, mert 1 hetem van arra, hogy eldöntsem mi is akarok igazán lenni. Építészmérnök vagy sportújságíró ... 
2.  Iszonyatosan sokszor használom a ,,Vozse moj'' orosz kifejezést, ami annyit tesz, hogy ,,Istenem".
3. Nagyon nem akarom, hogy Kimi újra a Ferkánál versenyezzen. Gusztustalan egy csapat, és még szerencsétlenek is. 2006 óta pedig Red Bull fan vagyok (David Coulthardnak köszönhetően) és jó lenne, ha a kedvenc pilótám a kedvenc csapatom színeiben versenyezne. Picit sok lenne neki ott a korlát és a szabály, de VB-re esélyes kocsi lenne alatta, és tuti kijönne az agyhalott szerelőkkel :D
4. Oda vagyok Finnországért. A finn hokinál, és rally-soknál nincs jobb, és a finn, szőke pasikat se lehet überelni, akik számomra a top pasik közé tartoznak. 
5. Bármit megadnék most egy izgalmas kis hoki meccsért. 
6. Egyetemi tanulmányaim után nem szándékozom kicsiny hazánkban maradni. Jelenleg Svájcba és Ausztriába vágyok nagyok.
7. Egyébként nem nagyon bírom Ausztriát :D De nagyon szép hely, és ott nyugi van.
8. Havat és -10 fokot akarok már most! (Ezért jelenleg Finnországba vagy Svédországba vágyok. Mázlisták, hogy ők ilyet jó hosszú ideig élvezhetnek.)
9. Az utóbbi időben ráuntam Gareth Bale és az esetleges Real Madridban való szereplésére.
10. Robert Kubica nélkül számomra kicsit üres a Forma-1. 
11. Nokia telefon párti vagyok. (ez nem azért van mert finn márka, hanem mert sokáig bírják, és alapból könnyen lehet kezelni őket). 

11 kérdés Maya-tól:

1. Miért kezdtél blogot írni? - Iszonyatosan nagy fantáziám van, és már túl sok dolog volt a fejemben, amit csak úgy tudok ,,átélni", hogyha leírom őket.
2. Hányat írsz? - Jelenleg amit ti is olvashattok egyetlen egyet, de a háttérben még 3 darab fanfictionon dolgozok, hogy azokkal is hamarosan megismerkedhessetek. 
3. Szereted a kukoricát? - Főve, pattogtatva, konzervben ... mindegyhogy szeretem :D
4. Van testvéred? - Igen, egy.
5. Fiú/lány? - Fiú. Ver is rendesen vele az Isten ... (Szeretlek azért Pubi, ha ezt olvasnád <3 /bár erre kevés esély van:D)
6. Olvasod a blogom? - Hát ... nem. Most találtam csak rá a blogodra, szóval azt hiszem innentől fogom. Izgalmasnak írgérkezik :)
7. Kedvenc filmed? - Jelenleg a ,,Napola - A Führer elitcsapata" c. film a kedvencem :)
8. Melyiket szereted jobban valóság vayg fantasy ? - könyv és blog- Azt hiszem inkább a valóság. Nehéz olyan dologba beleélnem magam, ami szinte képtelenség. 
9. Ez hanyadik díjad? - Pontosan a 7. 
10. Hiszel az első látásra szerelemben? - Igen. Az első barátomat is egy ilyennek köszönhetem :)
11. És a fiú-lány barátságban? - Rengetek fiú barátom van, akik tuti nem éreznek többet irántam, és én se irántuk. Szóval igen :)

11 kérdésem:

1. Anyás vagy apás vagy inkább?
2. Mitől félsz a legjobban?
3. Mi a mostani kedvenc zeneszámod?
4. Mi a legnagyobb álmod?
5. Miért várod az iskolát?
6. Miért nem? :D
7. Társaság kedvelő vagy inkább antiszoc. ember vagy?
8. Mi az a dolog, amit soha, de soha nem tennél meg életedben?
9. 5 szó ami teljesen jellemez téged?
10. Főhősnőd (egy történetedből) mennyire hasonlít rád?
11. Írni vagy olvasni szeretsz inkább? 

11 blogoló akinek küldeném:

1. Liina
2. Kori
3. Ena
4. Manó
5. Zsana
6. Skylimit
7. Nessa
8. Alexa

Tudom, nincs meg a 11 ember, de talán ez megbocsájtható nekem :D

40.rész:

Szomorúan, de azért mégis csak boldogan néztem fel a pódiumra, melynek második fokán Kimi éppen azon volt, hogy a kezébe kapott díjat el ne ejtse. Egy visszafogott mosoly kíséretében a magasba emelte a trófeát, majd a csapata felé mutatott, akik egyből elkezdtek még hangosan kurjongatni. Nevetve figyeltem a sajátjaim közül, ahogy a lotusosok egyre jobban felpörögtek. Volt is okuk az örömre, hiszen mind a két pilótájuk a dobogón végzett a forró, és kicsit fárasztó magyar versenyhétvége végén.

 - Maradsz, vagy mész a mérlegelésről átvenni a kocsit? – kérdezte felém fordulva Christian miután mellém sétált. Rá pillantottam, majd a dobogóra, ahol éppen a pezsgők kerültek reflektorfénybe.

 - Megyek – bólintottam egyet, majd elindultam a boxunk felé. Rendet kellett tennünk a boxban mielőtt a kocsikat visszakaphattuk volna. A fiúkon is látszott, hogy ők sincsenek nagyon oda a 4. valamint a 8. helyért, amiket el tudtunk érni a futamon. Dietrich próbált kicsi lelket önteni belénk a rosszabbnál rosszabb vicceivel, amiken általában nevetni szoktunk, mert annyira faviccek, de most nem nagyon tudtuk ezeket még megmosolyogni se.

 - Mentek valahova este? – kérdezte tőlem Rocky miután beültünk az egyik kisbuszba.

 - Én aludni megyek – mondtam, majd egy nagyobb ásítást elnyomtam magamban. – Álmos vagyok, szóval szerintem az afterparty-t is kihagyom.

 - Ennyire kivagy?

 - Meleg volt egész hétvégén, és folyton csak rohangáltam. Kicsit megviselte ez a szervezetemet, és szükségem van egy kiadós alvásra. És a gyárban is lesz még munkám, mielőtt szabadságra mehetnék, szóval jó lenne feltöltődni, és nem úgy odaállítani, mint valami mosott rongy.

Ahogy  beléptem a szobámba, megcéloztam az ágyamat. Írtam Kiminek gyorsan egy SMS-t, hogy este ne számítson rám, majd letettem a készüléket az éjjeli szekrényre. A párnát még szinte nem is érintette a fejem, de már egyből aludtam.

Másnap reggel 10 óra tájában keltem. Gyorsan lezuhanyoztam, majd elkezdtem összepakolni a cuccaimat, hogy délre mindennel végezzek, és ne én legyek az utolsó, akire várni kell.

 - Meddig kell Milton Keynes-ben lenned? – kérdezte tőlem Kimi, miközben a reptér váróján vágtunk át.

 - 2.-a az utolsó munkanapom. Utána 2 és fél hét szabit kaptam. 20-án reggel kell jelentkeznem Hornernél munkára. Miért? Csak nem nyaralni akarsz menni velem? – kérdeztem tőle vigyorogva, miután szembe fordultam vele a bechecholási kapu előtt.

 - De – mondta nevetve. – Rám bízod magad teljesen?

 - Ezt hogy érted? – érdeklődtem értetlenül majd átnyújtottam az egyik erőltetetten mosolygó hölgynek a repjegyemet.

 - Kész kis tervem van a szünetre, amit veled akarok eltölteni.

 - Ha olyan helyre megyünk, ami nekem nem fog tetszeni, akkor megcsaplak – mondtam fenyegetően neki, majd miután adtam egy puszit az arcára, elindultam a kis folyosó felé, ami a gép belsejébe vezetett. Ahogy megtaláltam a helyemet, írtam egy SMS-et Kiminek. Értetlenkedő fejet vágott a puszim után, és látszott rajta, hogy magyarázatot várna.

,,Gondolom nem akarod, hogy egy stewardess legyen az, aki kitálal a sajtónak, hogy együtt vagyunk. Azért a közös bejelentés stílusosabb, nem Édesem? :D”

Amint megírtam neki az üzenetet, el is raktam a készüléket, mert az egyik légi utaskísérő nagyon csúnyán nézett rám.

Délután 3 óra tájában szálltunk ki a kisbuszokból a gyárunk előtt. Mindenki a saját kis szobája felé vette az irányt, ahol lepihentünk egy kicsit. 5 óra felé Horner összehívta az egész gyárat a nagycsarnokba. Az emeletről szónokolt nekünk, míg mi lent, a földszinten álldogáltunk. Felvázolta nekünk az elkövetkezendő 3 nap rendjét. Kiosztotta a munkákat, majd az új fejlesztésekről is elmondott pár dolgot. Pontban 6 órakor már a tárgyalóteremben ültem Rocky mellett. Christian félévi összegzést tartott, valamint minden egyes részlegről kéretett egy mérnököt, aki a saját, és a többiek javaslatait, változtatni kívánt dolgait tudta megosztani Hornerrel. Jon és Ed se akart semmin se változtatni a mi részlegünkön, így java részt csak ültem Rocky mellett és hallgattam a többiek óhaját, sóhaját.

A keddi napunk úgy telt, mint szinte mindig. Reggel megbeszéléseken vettünk részt, majd a srácok a szerelőműhely ,,öblöljeiben” szétszedték a kocsikat, majd a kicserélni kívánt alkatrészek új darabjaihoz szükséges dolgokat legyártatták a gépműhelyben. Én java részt Adriannak segítettem Jon-nal, valamint Timnek is besegítettem összegyűjteni a belga pálya előző évi adatait.

A szerdánk már azonban kicsit húzósabb volt. FIA ellenőrök lepték el a gyárunkat. Év közbeni vizsgálatot tartottak nálunk, és ahogy azt megtudtuk később a McLarennél és a Lotusnál is jártak. Rocky-val egyfolytában őket figyeltük. Akárhova mentek, mi feltűnés nélkül követtük a 3 pacákot, miközben próbáltuk a saját munkánkat is elvégezni. Miközben ők nézelődtek, mi a walki-talkie-jainkon keresztül értesítettük Christian-t, hogy a három FIA-s merre jár, illetve, hogy miket néznek meg leginkább.

 - Sajnálom, de ide nem mehet be – álltam az egyik biztos elé, aki éppen be akart lépni a fejlesztő osztály, technikai irodájába, ahol java részt a CAD-rajzok szoktak elkészülni a számítógépeinken.

 - Hölgyem, hagyja, hogy a munkámat végezzem – mondta kedvesen mosolyogva, majd megpróbált arrébb tuszkolni, de nem hagytam magam. Eltoltam a közelemből a kezét, majd bezártam magam mögött az osztályba vezető üvegajtót.

 - Erre a részlegbe maguk nem mehetnek be. Még magát Jean Todt-ot se engedném be – mondtam neki kicsit erényesen, majd megfordítottam a vállánál, és eltoltam az ajtótól.

Miután délután 3 óra felé elhagyták a gyárunkat, fellélegezve ültem le a recepciós pult előtt lévő fotelek egyikébe.

 - A mai futkározásod miatt már ma haza mehetsz – sétált le a lépcsőn hozzám Horner. – Ma már úgy se csinálnál semmit, szóval felesleges, hogy maradj még egy napot.

 - Imádlak – mondtam neki nevetve, majd felugrottam a fotelből. A szobám felé siettem, ahol a cuccaim java része már össze is volt pakolva, csak a kozmetikai és az elektronikai dolgaim hiányoztak a bőröndömből. Miután átöltöztem volna, megkértem Katie-t, hogy foglaljon nekem egy jegyet a leghamarabbi, Svájcba induló gépre. Alig vártam már, hogy végre odaérjek Kimihez, és megkezdhessük a közös nyári szünetünket. 

39. rész

Csöndesen, mozdulatlanul feküdtem Kimi karjaiban, miközben Ő békésen aludt mellettem, félig meddig alattam. Még csak hajnali 4 óra volt, így próbáltam tényleg nem nagyon mocorogni ölelő karjai között, mert nem akartam ilyen korán felverni, hiszen neki még autóba kell majd ülnie a nap folyamán. Hol a plafont bámultam, hol Kimi arcát, izmos mellkasát, miközben ezerrel forogtak az agytekervényeim. Sok minden járt egyszerre a fejemben. A versenyhétvége, a közelgő interjú, amit annak a finn újságnak fogunk majd adni, amiben lényegében kiteregetjük a kapcsolatunkat, valamint Heikki és Kimi kórházban történt esete is lekötötte a gondolataimat. Joe megemlítette nekem tegnap, hogy látta Kimi-t és Sebastian trénerét, amint éppen még Németországban a szálloda folyosóján kakaskodtak. Próbáltam erről beszélni azóta a Párommal, de észrevehetően elterelte a témát más vizekre, így nem tudtam előrébb haladni vele ez ügyben. Heikki-vel is meg akartam tárgyalni ezt az ügyet, de ő meg mindent letagadott. Iszonyatosan frusztrált, hogy egyikőjük se képes elmesélni, hogy mit, miért is tettek, de az még jobban idegesített, hogy nem tudnak egymással jól kijönni, és ez meg is látszik rajtuk. Mikor a kórházban Sebastiannal kettesben maradtam, akkor megemlítette, hogy ez neki is rossz, hiszen két nagyon jó barátja nem tud egymás mellett úgy megülni, hogy nem néznek a másikra furcsán. Nem is igazán szoktak a másikhoz szólni, és szinte levegőnek nézik egymást. A német szerint el kellene mondanom Kimi-nek, hogy jártam Heikki-vel, és azért viszonyul így hozzám, azért féltett annyira miután az-az idióta olasz barom kórházba juttatott. Vettel azóta tud a múltbeli kapcsolatunkról, mióta beajánlottam Tommi-nak tavaly Heikki-t. Azt hiszem, igaza van. El kell mondanom Kimi-nek, de fogalmam sincs, hogy azután hogyan fog viselkedni Heikki-vel, és ettől nagyon félek.

 - Nem tudsz aludni? – kérdezte hirtelen halk, rekedtes hangon Kimi. Mosolyogva felé fordítottam a fejem, majd adtam egy puszit az ajkaira. – Hány óra? – morogta a hajamba. Kicsit elhúzódtam tőle, hogy az éjjeliszekrényen lévő telefonomért nyúltak. Megnyomtam a középső gombot a kijelző alatt, majd egyből fel is villant előttem a digitális óra.

 - Negyed öt – mondtam suttogva, majd miután a telefonomat visszahelyeztem a bútorra, ráhajtottam a fejem Kimi mellkasára, majd kicsit szorosabban megöleltem.

 - Min agyaltál annyira? – kérdezett rá a dologra, ami már egy kis ideje nyomhatta a lelkét. – Nagyon elgondolkodó fejet vágtál.

 - Sok mindenen – mondtam, majd egy nagyobb sóhaj hagyta el a torkom. – De leginkább rajtad, és Heikkin gondolkodtam – folytattam, majd rá pillantottam. – Miért csináljátok ezt? Miért nem tudtok normálisan meglenni egymás mellett?

 - Meg tudunk lenni egymás mellett. Nem tudom miről beszélsz – mondta egy kicsit komorabban, majd lehámozta magáról a karjaimat. Felvette a boxerét, ami az ágy mellett hevert, majd a fürdőbe sétált. Sóhajtva dőltem vissza a párnák közé, miután becsukódott az ajtó, ami elválasztotta a két helyiséget egymástól. Abban reménykedtem, hogy végre elárulja nekem, hogy mi a baj, de nem így történt.

20 perc elteltével még mindig a fürdőszobában kuksolt, amit meg is untam. Felöltöztem, majd miután a telefonomat magamhoz kaptam, kisétáltam az ajtón. Miközben a szobám felé igyekeztem, próbáltam lenyugtatni magamat. Felidegesített, hogy csak így elviharzott a válaszadás helyett.

 - Miért vagy ilyen morcos? – ült le elém Britta, miután a kis kuckójába küldte Sebastian-t, hogy kezdjen el öltözködni. – Morgós vagy. A szemed alatt nincsenek karikák, vagyis ez nem tudható be az álmosságnak. Szóval, mi a baj? – érdeklődött kedvesen, miközben a kezemre tette a sajátját.

 - Pasik – morogtam a szememet forgatva, majd belekortyoltam a kávémba, amit Lexi pár pillanattal Britta megérkezése után tett elém. Barátnőm miután a forró nedűvel kiszolgált, leült a mellettem lévő székre, és érdeklőd pillantásokat lövellt felém. – Majd mesélek nektek kicsit később, de most megyek a boxba. Le kell ellenőriznem, hogy a gumi melegítő paplanok be vannak-e kapcsolva már és az időmérős abroncsok melegítését is el kell indítani – mondtam nekik, majd felemelkedtem a székből. Gyors léptekkel indultam el az ajtó felé, ahol nem figyeltem oda, és beleütköztem Heikki-be. Odamorogtam neki egy ,,sajnálom”-ot, majd folytattam az utamat a boksz felé.

Már éppen az egyik időmérőre szánt lágy szett melegítőpaplanjai központi kapcsológombját nyomtam le, mikor mellém sétált valaki. Ahogy belibbent az illető a kis helységbe, egyből meg is csapott a személy jellegzetes illata, mely férfi parfümmel együtt keveredve terjengett a levegőben.

 - Az a barom csinált már megint valamit, igaz? – kérdezett rá Heikki, miután elsétáltam előtte, hogy a következő 4 egymáson lévő, paplanba bugyolált lágy keverékű gumi melegítését is elindítsam.

 - Közöd, mint eszed! Semmi! – hallottam meg Kimi rekedtes hangát. Két választófal között állt, amik az ajtó helyeként funkcionáltak. Mérgesen meredt onnan a trénerre, aki ellökte magát a faltól, majd Kimi elé állt. – Keménykedni akarsz, Huovinen? – kérdezte gúnyosan Kimi, mire Heikki vissza akart vágni, de megelőztem.

 - Mind a ketten húzzatok ki innen!- mutattam idegesen a hátsó kijárat irányába. – Neked – mutattam Heikkire – Sebastian mellett kéne most lenned, és kicsit felkészíteni lelkileg arra, hogy 20 perc múlva a német seggét a kocsijába kell majd raknia. Neked pedig – böktem meg Kimi karját – ide belépni TILOS! – nyomtam meg az utolsó szót. – Szóval mind a ketten szépen mentek a dolgotokra, és nem csesztetitek a másikat. Világos voltam, vagy világos voltam? – kérdeztem idegesen, mire vetettek egy utolsó gúnyos pillantást a másikra, majd kisétáltak a boxból. – Joe, kérlek ne mond el Christian-nak, hogy Kimi itt volt. Te is tudod, hogy ezért megbüntetnék – mondtam a szerelőnek, aki a kis folyosószerűségen nézte végig, ahogy egymás után kilépnek a fiúk a paddock utcácskájára.

 - Lakat a számon, Kisasszony – mondta nevetve, majd a képzeletbeli cipzárt is behúzta a száját, amire egy lakat is került.

A harmadik szabadedzés, valamint az időmérő alatt egyfolytában csak fortyogtam a saját levemben. Próbáltam nyugodtnak mutatkozni, és nem dühöngeni, de ez nehezen ment. Azt se segített a helyzetemnek, hogy Ciaronnak segítettem az időmérő alatt, ahol a pilótája, a Q2-ben kiesett, és a 11. helyen kvalifikálta magát.

 - Em – szólt utánam Kimi, miután elviharzottam előtte a paddockban. Nem figyeltem oda rá, csak gyors léptekkel folytattam az utamat a kamionok felé. – Kicsim, kérlek várj meg! – kiáltotta. Ahogy hátra pillantottam, egyből Kimi került elém, aki lefékezett, hogy ne ütközzünk össze. – Mi a baj? – kérdezte egyből.

 - Kimi, kérlek most hagyj – mondtam neki fáradtan, majd arra készültem, hogy az egyik kamion lépcsőjének első fokára feltegyem a lábam, de ebben Kimi erős karja meggátolt. – A reggeli miatt haragszol rám?

 - Ahelyett, hogy egy értelmes, és valóságos választ adtál volna, inkább bevonultál a fürdőszobádba, hogy ne keljen a kérdésemre rendesen felelned. Azt se mondhatod, hogy zuhanyoztál, vagy készülődtél, mert teljes kussban ültél ott! – szegeztem rá a mutatóujjamat idegesen.

 - Tudom, hülyén reagáltam le, de az a gyerek még akkor is felidegesít, ha csak szóba kerül.

 - DE MIÉRT??? – fakadtam ki mérgesen.

 - Mert féltékeny vagyok – vágta rá szinte egyből. – Folyton körülötted legyeskedik, és a kórházban úgy simogatott, mint ha a pasid lenne! Egyfolytában bámul, és láthatóan utál engem azért, mert a barátnőm vagy. A hülye beszólási se segítenek a helyzetén, és még iszonyatosan pofátlan is! … Most ezen mit nevetsz? – kérdezte értetlenkedve miután kitört belőlem a röhögés, amit már nem tudtam elfojtani magamban. – Ezen mi olyan vicces? – érdeklődött mérgesen. Gyorsan letöröltem a szememből kibuggyanó könnycseppet, majd szorosan elé álltam. A tarkójára simítottam a kezemet, hogy könnyebben magamhoz tudjam húzni egy csókra.

 - Édi vagy, mikor féltékenykedsz – mondtam neki nevetve, miután elváltak ajkaink egymástól. – Kimi – váltottam kicsit komolyabbra. – Én téged szeretlek. Nem őt, és nem is mást. Heikki nagyon jó barátom volt régebben. Ezért viselkedik így velem. Nem pedig azért mert esetleg belém lenne esve.

 - Honnan tudod, hogy nincs beléd esve? – kérdezte kicsit hevesebben.

 - Ha jól tudom, barátnője van. Akit szeret. És tudja, hogy foglalt vagyok, hogy nekem itt vagy te – simogattam meg kedvesen kicsit borostás arcát.

 - Szeretlek – mondta egy csók után. – És bocsánat a hülye viselkedésem miatt – motyogta.

 - Jaj, te nagy mamlasz – mondtam nevetve, majd jó szorosan megöleltem. – Minden el van nézve. De csak azért, mert én is szeretlek téged – böktem meg vigyorogva a mellkasát, majd nyomtam egy apró csókot az ajkaira.

38. rész

- Ezek után még mi jöhet? – csapta le idegesen az asztalra a korsóját Chris. A német kocsmában lézengők mind felénk kapták a tekintetüket. Furán méregették Gent-et, aki a bajsza alatt nem éppen szép szavakat mormolt el, miközben az asztalra fröccsent nedűt próbálta feltörölni egy szalvétával.

 - Kicsesztek velünk – mondta idegesen Ed. Pontosan úgy volt, ahogyan azt ő elmondta. Alig 3 órával ezelőtt kaptunk mindannyian a kezünkbe két lapot, melyen az FIA közölte velünk, hogy elvették Sebastian dobogós helyezését az utolsó előtti körben mutatott előzése miatt, valamint a motorvezéslésünket is szabálytalannak találták, mert a nyomaték mértéke a középső fordulatszám tartományban túl kevés volt. 

 - És még ezeket a barmokat is el kell elviselnünk – bökött a fejével az utca felé Stuart, mire mindannyian arra néztünk. Az utcán 5-6 ferraris szerelő éppen nagy nevetések, és kurjantások közepette a kocsma bejárata felé sétált. Mindannyian egyszerre nyögtünk fel, miután az olaszok beléptek a helyre és megtaláltak minket. Negédes vigyorokkal köszöntöttük őket, amint odaléptek az asztalunkhoz.

 - Gyerekek csalni nem szép dolog – indított ezzel a mondattal az egyik barom, aki már akkor is ott dolgozott a Ferrarinál, mikor én is. Francisco a világ legtapintatlanabb férge, aki simán belerúg a földön fekvő emberekbe.

 - Most állítsd le magad, vagy leállítalak én, de azt nem fogod zsebre tenni, amit tőlem kapsz majd – sziszegtem a képébe, miután felugrottam a helyemről és elé álltam.

 - Valami nem tetszik, Niinimäki? – kérdezte gúnyosan miközben alaposan tetőtől-talpig véig mért. – Gond van?

 - Gond? Van! Nem is kevés, és méghozzá miattatok – böktem meg a mellkasát a mutató ujjammal nem is egyszer, miközben a szavaimat az arcába sziszegtem. – Csalunk? Igen? – kérdeztem tőle gúnyosan nevetve. – Legalább mi csalunk, csinálunk valamit, míg ti mit csináltok évek óta? S-E-M-M-I-T – mondtam szépen lassan, betűzve neki. Az arcán látszódott, hogy nagyon felhúzta ezen magát. A tekintete ködös volt, ami nem csak a düh, hanem az eddig már elfogyasztott alkoholmennyiség eredménye volt. Ahogy közelebb lépett hozzám, egyből megcsapta az orromat a vodka jellegzetes illata. Meg akartam nyugtatni, és éppen már szólásra nyitottam a számat, mikor egy pillanatra feltűnt előttem az ökle.

 - VELEM LEGYÉL KEMÉNY TE ALJADÉK! – ordított magából kikelve Peter, miközben ellökte a közelemből azt az olasz férget, aki alig pár másodperce a padlóra juttatott egy szép jobb egyenes után.

- Em, jól vagy? – térdelt mellém Gent. Tompán hallottam a hangját, és csak testének sziluettjét láttam belőle, semmi mást. Mintha valaki egy függönyt tartott volna a szemem előtt, amin keresztül csak így láttam mindent. Mikor földet értem, a fejem hátsó része egy nagyot koppant a csempén. Az eleinte csak egy pontban érzett fájdalom, szinte az egész koponyámra átterjedt pillanatok alatt. A padló, és az egész világ forgott velem. Meg akartam kapaszkodni Chris felém nyújtott kezében, de nem tudtam megfogni, mert mindig más helyre vándorolt a karja. Tudatni akartam arról, hogy nagyon szédülök, de egy hang se jött ki a torkomon. Miközben nagyokat nyeltem, próbáltam egyre többet pislogni, hogy a szememre telepedő sötétséget legyőzzem. Egyik pillanatban még hallottam a körülöttem lévők kiabálását, majd egy pillanat alatt minden elcsendesedett és eltűnt a szemem elől. 

*Kimi szemszöge*

Mérgesen meredtem az előttem ülő trénerre, aki Emeliija ágyának túloldalán foglalt helyet. Aggódva vizslatta barátnőm arcát, miközben a bal kezét szorongatta. Szinte sütött róla, hogy az egészet csak azért csinálta, hogy engem idegesítsen. Mikor rám nézett, látszott a szemein, hogy meg tudna fojtani egy kis kanál vízben is, bár azt nem értettem, hogy miért?! Nem csináltam vele semmit se, sőt az elmúlt időben egymáshoz se szóltunk.

 - Nyugodtan mehetsz a szállodába. Nem kell itt szobroznod – mondtam neki miután megnéztem a telefonomon az időt. Huovinen csak egy flegma fejet bevágott, mikor rám nézett, majd újra Em felé fordult. – Te tulajdonképpen mi a faszért is vagy itt? – érdeklődtem tőle kicsit hevesebben. A reakciójával egy pillanat alatt képes volt az agyamat a Plútóig lőni. Tudtam, hogy vissza kéne fogni magam, de egyszerűen nem tudtam.

 - Mert jó barátom, és mert aggódok érte – mondta fojtott hangon.

 - Lempi is nagyon jó barátnője még sincs itt! Jobb lenne, ha te is elmennél egy kicsit pihenni - tanácsoltam neki negédesen mosolyogva, majd kinyomtam a mobilomat, mely megcsörrent egy pillanatra. A kijelzőre pillantottam, majd miután rámentem a ,,megnyitás” fülre, Sebastian neve köszönt vissza. Mondtam neki, hogy ha ideér a kórházhoz, akkor hívjon fel, és megmondom neki a kórterem számát, de kinyomtam a hívását, ezért SMS-ben elküldtem neki, hogy melyikben is vagyunk. – Itt lesz a Kölyök is pillanatokon belül. Nem kell még egy ember ide.

 - Maradok – mondta elszántan, majd végig simított a Szerelmem haján. Abban a pillanatban szakadt el nálam a húr. Felálltam a székről, amin eddig ültem, majd a srác mellé trappoltam. Felhúztam álló helyzetbe, majd megtoltam az ajtó felé. – Állítsd le magad! – mondta idegesen, majd távolabb lökött magától.

 - Te állítsd le magad! – emelte meg a hangomat. – Mit fogdosod az ÉN barátnőmet???

 - Nem fogdostam!

 - De, igen! És még egyszer hozzá érsz, mind két kezedet el fogom törni! Megértetted? Fel fogod cseszni az agyam, de előre szólok, hogy annak nem lesz jó vége! – mondtam neki bepöccenve. Vissza akart vágni, és már azon volt, hogy megbökjön, mikor nyöszörgést hallottunk az ágy felől. – Hallasz? – kérdeztem suttogva Em-től, miután mellé siettem. Megsimogattam a haját, majd egy puszit nyomtam a homlokára. Miután elhúzódtam tőle, találkozott a pillantásunk. – Nagyon fáj? – simítottam végig óvatosan arccsontján, melyen kisebb sebtapaszok próbálták a sebét összehúzva tartani. – És a fejed? Nagyon beütötted – mondtam neki, mire ennél már bólintott egy aprót. – Valahogy segíthetek neked? Hívjam az orvost, hogy adjon fájdalomcsillapítót?

 - Igen, tudsz segíteni – mondta rekedten. – És te is! – nézett Heikkire. – Ne ordítsatok egymással – mondta egy fáradt sóhaj után, majd az ajtó felé pillantott, ahol éppen akkor lépett be a kicsi német.

 - Sziasztok – köszönt halkan. – Jól vagy? – kérdezte Em-től miután kezet fogott a trénerével, majd velem.

 - Kicsit fáj a fejem – motyogta. – Te vagy az ügyeletes virágszállító fiú? – kérdezte vigyorogva, de szinte egyből eltorzult az arca. A sebéhez kapott. – Húzódik és fáj – mondta, miután látta rajtam, hogy nem értettem, hogy ezt miért tette.

 - Fura így titeket együtt látni – szólalt meg Sebas miután az ajándékba hozott hatalmas virágcsokrot belehelyezte a vázába, ami a kórházi ágy mellett lévő éjjeliszekrény féleség tetején volt.

 - Fura, hogy a barátom egyik legjobb barátja a főnököm – mondta egy apró mosollyal a szája szélén Em.

Bő fél órán keresztül szórakoztattuk a kis beteget, majd Sebastian Heikki-t is és engem is kituszkolt a szobából azzal a céllal, hogy menjünk vissza a szállodába, és pihenjünk, addig ő pedig itt marad, és vigyáz a sérült leányzóra. Nem igazán akartam itt hagyni, de kicsit könnyebben tudtam felállni a székből azzal a tudattal, hogy a finn tréner nem marad itt, Vele.

 - Nem értem, hogy mi a franc bajod van velem – szólalt meg hirtelen a tréner, miután kiléptünk a liftből, és elindultunk a saját szobáink felé, melyek sajnos egy emeleten kaptak helyet.

 - Te most ugye csak szopatsz? – meredtem rá. – Te voltál az, aki folyton kidobott engem Emelijja szobájából, és te neked nem tetszett az, hogy én vele vagyok … Figyelj pajtás, elhiszem, hogy bejön neked, és nem tudsz magaddal mit kezdeni, de jobb lesz, ha leállítod magadat, de nagyon gyorsan. Nem fogom sokáig eltűrni azt, hogy a barátnőmet fogdosd.

 - Barátnőm van! – jelentette ki határozottan.

 - Akkor pedig törődj vele, és érte epekedj. Ne pedig Emelijja után. Szállj le róla, és ne üsd bele a dolgaiba az orrodat többet! Jobb lesz, ha ezeket betartod, mert ne akard megtudni, hogy milyen az, amikor igazán dühös vagyok! – mondtam neki keményen, majd kicsit megszaporáztam a lépteimet, hogy végre a szobámban lehessek.

37. rész

- Olyan jó látni, hogy újra ilyen vidám vagy – mondta mosolyogva Kimi, majd miután egy apró csókot nyomott az ajkaimra, megsimogatta az arcomat. Szégyenlősen elmosolyodtam, majd a mellkasának döntöttem a homlokomat.

Pontosan 9 napja kaptam vissza a munkámat, és 9 napja újra minden rendben folyik körülöttem. A fiúk hülyeségeitől teljesek a napjaim, és végre Kimin is látom azt, hogy nem aggódik miattam, és nyugodtan tud készülődni a versenyekre.

 - Jut eszembe – csapott a homlokára. – Te ígértél nekem valami meghálás dolgot – mondta vigyorogva, majd a nyakamhoz hajolt, ahol először megharapott, majd nyomott egy csókot a bőrömre. – Mikor akarsz nekem hálálkodni? – kérdezte kajánul miközben nekinyomott az egyik kamionunk oldalának.

 - Mondjuk … - kezdtem volna bele, de drága főnököm, félbe szakított.

 - Ne itt turbékoljatok, mert akkor a sajtó egyből rájön, hogy együtt vagytok, és ugye, azt nem akarjátok – mondta komolyan, majd elmosolyodott. – Kimi, van egy szabad 10 perced? Szeretnék veletek beszélgetni az irodámban.

 - Persze – bólintott egyet, majd a derekamra csúsztatta a kezét, így tolt meg a home-unk hátsó bejárata felé. Néhányan megbámultak minket, de nem igazán törődtünk velük, ahogy a fiúk beszólongatásaikkal, cukkolásaikkal se.

 - Azt gondolom, tudjátok, hogy a sajtót egyszer be kell avatnotok – mondta Christian miután leült a székébe. Ez a dolog nekem is minden nap eszembe jutott. Nem tudtam, hogy mi felé úton-módon kellene ezt megtennünk, de Kimi ezt a dolgot már átgondolta egyszer.

 - Egy finn magazinnal kéne ezt nekünk megosztanunk. A nyári szünetben Porkala-ban csinálnának velünk egy interjút képekkel meg minden, és rajtuk keresztül tudná meg a világ, hogy mi együtt vagyunk. Riku, a szóvivőm ismeri őket, és mivel finnek, mint ahogy mi is, nem írnának le olyat, amit mi nem említettünk. Elmondanánk nekik, hogy akkor először és utoljára nyilatkoztunk kettőnkről, és a firkászok értelmesebbik negyede, csak elfogadná ezt, és nem zargatnának minket.

 - Ezt jó ötletnek tartom – mutatott Kimi-re Horner majd rám pillantott. – Neked mi a véleményed erről?

 - Benne vagyok – mondtam. – Riku akkor tud velük egy időpontot egyeztetni? – fordultam Kimi felé. Bólintott egyet, majd a térdemre csúsztatta a kezét.

Miután Christian Kimi-nek is felvázolta azokat a szabályokat, amiket be kell tartanunk, az utunkra engedett minket. Sajnos nekem csatlakoznom kellett Jon-hoz és Ed-hez, így nem tudtunk több időt együtt tölteni, de megígértem Kimi-nek, hogy este behajthatja majd rajtam a hálálkodásomat.

***

 - Fabian, így az idegeimre fogsz menni – mondtam a legkisebb Vettel gyereknek, miután ő beállt a székem mögé és a két kicsi kezét a vállamra tette. Elvileg vendégeknek ide be se lehetne jönni, de mivel Sebastian testvére, ezért Dietrich megengedte neki, hogy itt is zaklathasson engem, ahogyan azt már reggel 9 óra óta tette. Norbertnek sok dolga volt a pályán, így elvállaltam Fabian felvigyázását. Azóta már ezerszer megbántam.

 - Te csak a munkádra figyelj – mondta, majd a monitorok felé bökött. Jon és Ed mellettem elkezdtek kuncogni. Próbálták a mosolygásukat eltakarni előlem, de ez nem ment nekik.

A második szabadedzés megkezdésére már teljesen kész voltam. Legszívesebben kidobtam volna a kicsi németet, de ezt nem tehettem meg. Idegesített, ahogy a mellettem ülő két mérnök rajtam szórakozott, miközben én egy 16 éves tini fiút próbáltam meggyőzni arról, hogy idegesítse inkább Stuartot, vagy a bátyát.

 - Az öcséd kiborított – morogtam Sebastiannak, aki éppen próbált leülni a csapatunk asztalához a szálloda éttermében. – Egész nap rám volt kattanva.

 - Tuti szerelmes beléd – mondta vihogva, mire tarkón vágtam.

 - Azért ennyire nem tini – mondtam neki lesújtóan, majd Sebre pillantottam. A kicsi német nagyon csöndesen üldögélt előttem, és feltűnően kerülte a pillantásomat. Mikor pont a másikra néztünk, ő gyorsan elfordította a fejét. – Sebastian, ugye nem??? – kérdeztem tőle emelt hangon, mire nem válaszolt. A fejemet az asztalra tettem, majd a karjaimmal próbáltam eltakarni az arcomat, miközben mellettem a srácok elkezdtek vihogni. Már előre láttam magam előtt, hogy ezzel fognak szívatni. Másnap erről meg is bizonyosodtam, ugyanis az időmérő alatt végig baszogattak.

 - Állítsd le őket, vagy én fogom, de akkor valamelyikkőjük nem fogja azt túlélni – mondtam idegesen Horner-nek, miután besétált a boxba. Először értelmetlenül nézett rám, majd Kenny felvilágosította arról, hogy miért is vagyok kibukva.

 - Kimi nem féltékeny még? – kérdezte nevetve Christian, mire összehúzott szemekkel rá meredtem, majd bevágtam egy hátra arcot. Amint elhagytam a garázsunkat, a home felé igyekeztem. Éppen a kétszárnyas ajtón akartam bemenni, mikor megjelent előttem Fabian.

 - Kérlek, Fabian, ne most – mondtam neki csukott szemekkel.

 - Mi a baj, Drága? – kérdezte miközben végigsimított a derekamon.

 - Fabian, ezt nem kéne – mondtam neki miután eltoltam magamtól egy kicsit. – Te 16 éves vagy. Elhiszem, hogy ilyenkor a hormonok meghülyülnek. Pont ezért nem pofozlak fel. Nagyon hízelgő nekem, hogy odáig vagy értem, de én jelenleg foglalt vagyok.

 - Ha nem lennél az, lenne esélyem? – kérdezte reménykedve.

 - Nem – mondtam tömören, majd otthagytam. Amint beértem a home-unkba, a pult felé igyekeztem. Lexi vigyorogva tett elém egy pohár vizet. – Legalább te ne idegesíts, kérlek – mondtam neki nyöszörögve.

Pár percig még elüldögéltem ott a bárszéken, majd miután egy szendvicset is magamba nyomtam, visszasétáltam a boxba. Segítettem a fiúknak rendet tenni a boxokba, mielőtt a kocsikat visszakaptuk volna a mérlegelésről.

 - Kiakaszt Vettel – morogtam miután elterültem Kimi ágyán. – Egész nap csak járkál utánam, és elvileg belém van esve. Én ezt nem fogom sokáig tolerálni – fakadtam ki hirtelen. Kimi értetlenül bámult rám, mialatt én a matracot ütögettem a kezeimmel.

 - Sebastianról beszélsz? – kérdezte értetlenül. Egy pillanatra lecsuktam a szememet, hogy a belőlem kikívánkozó ,,nem”-et a képébe ordítsam.

 - Nem. Fabianról – mondtam. Kimi Hangosan felnevetett. Egy kis együttérzésre vágytam tőle, nem pedig ilyen reakcióra. – Kimi! – szóltam rá idegesen, miután már jó pár perce csak nevetett. – Ez egyáltalán nem vicces! Egy 16 éves tini fiú járkál utánam – morogtam.

 - Én ennek csak örülök – mondta kuncogva. – Így legalább tudom, hogy szinte minden korosztály oda van érted. Titus képviseli a kicsiket, Fabian a tiniket, én meg a felnőtteket – mondta hahotázva.

 - Csá – mondtam neki duzzogva, majd fel akartam kelni az ágyról, de nem engedte.

 - Vedd úgy, hogy nem is mondtam semmit – mondta nevetve, majd adott egy puszit a homlokomra. – Nem vagy éhes?

 - Nem – morogtam.

 - Nem – mondta engem utánozva, mire felvontam a szemöldökömet. – Jó, nem genyózok többet, mert látom ki vagy – susogta a fülembe, majd elfeküdt mellettem. – Auuu iii - ,,mondta” egy hatalmas ásítás közben.

 - Oké, akkor ezt most fordíts le nekem finnre – mondtam neki nevetve.

 - Aludj itt!

 - Megbeszéltük – mondtam, majd a mellkasára hajtottam a fejemet.

Az esténk nyugisan telt. Viszonylag hamar le is feküdtünk aludni, mert mind a ketten nagyon álmosak voltunk.

Másnap reggel, mikor kinyitottam a szememet, egy vigyorgó Kimi Räikkönennel találtam magamat szembe.

 - Beszéljek Fabiannal ma? – kérdezte, mire bevágtam egy fura fejet. – Most is az ő nevét motyogtad. Álmodban zaklatott, vagy mi? – érdeklődött vigyorogva.

 - Vittu perkele, Kimi – morogtam, majd a fejemre húztam a párnát. 

36. rész

Szótlanul üldögéltem a gyárunk tárgyalótermének egyik bőrszékében. Hosszú percek óta csak bambultam. Nem voltam képes nem hogy megszólalni, de még megmozdulni se. Az üvegasztalt kémleltem ahelyett, hogy a velem szemben ülő férfiakra, valamint a csapatunk ügyvédjére, Lisa Cornwall-ra pillantottam volna. Úgy éreztem magam, mintha sokkot kaptam volna. Nem tudtam egyszerűen felfogni, hogy tényleg itt kell ülnöm. Ahogy rápillantottam Adrian-re, ő is hitetlenkedő fejet vágott egészen azóta, hogy leültünk a hosszú asztal köré, akárcsak Dietrich és Helmut. Rocky valamint Ciaron érdeklődve hallgatták az ügyvédem meséjét, ám ez Horner-ről nem volt elmondható. Tettetett ásításokkal, unatkozó pofabevágásokkal reagált egy-egy indokra. Látszott rajta, hogy ezek semmit nem érnek számára, sőt, kezdi rajtuk teljesen felhúzni magát.

 - Hagyja – mondtam halkan a mellettem ülő ügyvédnek, aki erre egyből befogta. Nem néztem rá, de a periférikus látásomnak köszönhetően észleltem, hogy lassan felém fordult.

Adrian és Ciaron tágra nyílt szemekkel meredtek rám, míg Helmut és Dietrich a kezük mögé elrejtették az arcukat. Lisa csendesen figyelt, míg Christian érdeklődve pillantott rám.

 - Ezt nem teheted velünk! – csapott idegesen az asztalra Rocky, majd felpattant a székéből. – Nem hagyhatod ezt csak úgy annyiban! Meg kell győznöd ezt a hülyét – bökött Christian felé – arról, hogy te semmit se tettél, csak figyelmetlen voltál! A fiúk – mutatott az üvegajtó felé, melynek sarkában 5 fejet lehetett látni – érted kampányoltak! Minden nap megpróbáltak valamit azért, hogy téged ki ne rúgjanak! Te csak úgy ennyiben hagynád ezt az egészet? Ha neked ez rossz, képzeld el nekik milyen lesz! Ugye nem akarod azt, hogy az örökké vigyorgó Stuart Jones hetekig szomorú legyen? – kérdezte már-már kiabálva. A srácok felé fordultam. Lee, Stuart, Domenic, Ed és Kenny szomorúan néztem vissza rám az ajtó túloldaláról. A szívem szakadt meg, ahogy Stuart csalódottan kiegyenesedett, majd egy fejcsóválás után elsétált a lakószobák irányába. Hirtelen lelkiismeret furdalásom támadt. A srácok egy csomó mindent megtettek értem, én pedig szinte semmit nem tettem magamért, és azért, hogy ne veszítsem el őket.

Lee, Domenic, Ed és Kenny is éppen menni készültek, mikor nem tudtam tovább csöndben maradni, és Christian szemébe néztem. Összeszedtem magamat, és azon voltam, hogy ne sírjam el magam, de ez az első két szavam után ez egyből megdőlt.

 - Sose tennék keresztbe ennek a csapatnak, mert ti vagytok a második családom, az igazi után – mondtam halkan. – Soha, de soha nem akarnék nektek rosszat. Nem árulnálak el titeket, mert fontosak vagytok nekem, és én is azért gürizek minden egyes nap, hogy ez a csapat nevessen a szezon legvégén – mondtam, majd egy nagyobb levegőt vettem, és letöröltem egy kibuggyant könnycseppet az arcomról. – Soha nem tudnék nekik ártani – mutattam az ajtó felé. – Ők számomra olyanok, mintha a testvéreim lennének, ti, a főnökeim pedig az apáim vagytok. Nektek se tudnék ártani, ahogy a saját vérszerinti apámnak, és testvéreimnek se. Sok mindent átéltem már veletek. Nagyon sok mindent. És azt hiszem ezen időszakban elégszer bebizonyíthattam már neked azt, hogy nem tennék semmit a csapat ellen. Nem fogok most magyarázkodni. Ha bízol bennem, akkor elhiszed nekem azt, hogy nem kémkedtem. Ha viszonyt nem, akkor jobb lesz, ha kirúgsz, és beperelsz, mert nem lenne egyikünknek se jó úgy dolgozni a másik mellett, hogy kételkedünk a másikban – mondtam, majd hátradőltem a székben, jelezve, befejeztem a mondókámat. Christian bólintott egyet, miközben Rocky elégedetten megveregette a mellette ülő Ciaron vállát, akit a másik oldalról Adrian bökött meg vigyorogva. Dietrich büszkén méregetett, míg Helmut éppen Christian fülébe súgott valamit.

 - Délután négykor várlak az irodámban – mondta Horner, majd felállt az asztaltól. Miután összeszedte az előtte lévő papírokat, az ajtó felé igyekezett, ahonnan a srácok próbáltak minél gyorsabban elpucolni.

 - Annyira zseniális kis picsa vagy – mondta nevetve Rocky, majd odasétált hozzám, hogy jól megszorongasson. Elnevettem magamat a megnevezésen, miközben tűrtem, hogy kiszorítsa belőlem a szuszt is. Guill régen ,,kis picsa” ként tartott engem számon. Sokszor voltam tehetséges kis picsa, de olykor a hülye jelzőt is rám aggatta.

Már éppen fellélegeztem, hogy Rocky elengedett, mikor egyszerre több kéz kezdett el szorongatni. A srácok azonnal beszaladtak hozzánk, miután Horner eltűnt. Időközben észrevettem Ole-t, Bal-t, Chris-t, Tom-ot és Peter-t is, akik csatlakoztak az 5-ös brigádhoz, akik a tárgyalás alatt hallgatóztak.

 - Jaj srácok – sóhajtottam fel. – Annyira, de annyira hiányoztatok nekem – mondtam nevetve, majd átkaroltam Ed nyakát, aki éppen mellettem ült. Az ebédlőnkben egy asztal körül foglaltunk mindannyian helyet. Kicsit szűkösen fértünk csak el, de ez most senkit se zavart. – Nélkületek szürkék voltak a napjaim.

 - Kimi nem színesítette be őket valamilyen módon? – kérdezte kajánul Stuart, mire hozzá vágtam a kezemben lévő kanalat. Olyan pimaszul tette fel a kérdését, hogy az valami hihetetlen. – Na, most ezt miért kaptam? – kérdezte nevetve.

 - Te együtt vagy akkor most a finnel? – kérdezte értetlenül Lee, mire mindenki fájdalmas arcot vágott.

 - Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak megjátszod magad? – kérdezte hitetlenkedve Nathan. Senki se tudott közülünk válaszolni neki, ugyanis még mindig sokkban voltunk.

 - Túl fogyatékos ahhoz, hogy ilyet megjátsszon – szólalt meg Guill, aki éppen abban a pillanatban húzott oda mellém egy széket, hogy leülhessen. – Áldom az eget megint csak, hogy nem veled kell dolgoznom – mutatott nevetve Leeroy-ra Rocky, majd megveregette a duzzogást bevágó szerelő térdét. – Nem te tehetsz arról, hogy ilyen szinten hülye vagy. És sokan így szeretnek – mondta nevetve a francia, majd kicsit távolabb hajolt Lee-től, hogy egy hatalmas taslit elkerüljön.

A srácokkal tök jól elszórakoztuk az időt. Több, mint 4 órán keresztül egyszer se jutott eszembe a tárgyalás, és a vele járó gondok. Teljesen kikapcsoltam, és csak hallgattam a fiúk meséit, amiket az utolsó két futamon átéltek. Megtudtam, hogy Stuartot az egyik Ferraris szerelő felpofozta, mert a brit társam az olasz csávó kishúgával kikezdett. Kisebb balhéba is belekeveredett, ami miatt még lesz majd egy jelenése Hornernél.

 - Megyek, mert Christian vár rám – emelkedtem fel a székről, majd a vállamra kaptam a táskámat. A fiúk kicsit elkomorodtak, ahogyan én is. Rocky próbált egy kis lelket önteni beléjük, hogy 1 óra múlva már újra csapategyenruhában fogok mellettük álldogálni. Nagyon bíztam abban, hogy igaza lesz, és újra dolgozhatok majd.

 - Átgondoltam mindent – szólalt meg pár perc csend után Horner. Az irodájának hatalmas ablaka előtt álldogált, és a kinti tájat kémlelte. Néha rám pillantott, miközben a mondandóját fogalmazta magában. – Visszaveszlek és nem fogunk beperelni – mondta mosolyogva, majd hagyta, hogy odaszaladjak hozzá, és megöleljem. Olyan erősen szorítottam magam, hogy, ahogyan csak tudtam. Éppen egy puszit nyomtam az arcára, mikor láttam, hogy a 2. emelet két szárnyát összekötő folyosó ablakában a fiúk elkezdtek ugrálni, egymást ölelgetni, és a levegőbe boxolni. Hallani lehetett ahogy kurjongattak, és hangosan nevettek.

 - Nekik köszönheted ezt leginkább – mondta Christian miközben egymást átkarolva néztük a fiúkat, ahogy elkezdték Ed-et dobálni. – Ők voltak azok, akik rádöbbentettek engem a bizalmukkal arra, hogy te tényleg soha nem tennél ilyet.

 - Christian – szólítottam meg egy pár perc múlva. Érdeklődve rám pillantott, majd szembe fordult velem. – Köszönöm – mondtam neki. Ebbe a rövidke szóba próbáltam annyi hálát belecsempészni, amennyit csak tudtam.

 - Én köszönöm, hogy ilyen elhivatott vagy, és ennyire fontosak vagyunk neked – mondta mosolyogva, majd megölelt. – Sajnálom, hogy nem hittem el neked, amit mondtál, és hogy ilyen szinten kételkedtem benned – mondta lehajtott fejjel.

 - Ugyan, főnök vagy. Ez a munkaköri leírásodba beletartozik – mondtam nevetve miközben legyintettem egy aprót. – Lenne egy kérdésem.

 - És mi lenne az? – kérdezte nevetve miközben az asztalához leült. Nekidőltem mellette a bútornak, majd összefontam a karjaimat a mellkasom előtt.

 - Igazából kettő kérdésem lenne – mondtam miután eszembe jutott még egy dolog, amivel nem voltam teljesen tisztában.

 - Végre fel is teszed őket nekem? – érdeklődött hangosan nevetve, mire megböktem.

 - Szóval. Az első kérdésem: Ugye nem kell majd megint csicskásként elkezdenem dolgozni? Visszakapom a régi munkámat!

 - Ez alap dolog – bólintott. – Mi lenne a másik kérdésed?

 - Holnap ugye már munkába állhatok? – tettem fel utolsó kérdésemet. Boci szemekkel néztem Horner-re. Ezzel próbáltam őt meggyőzni, mert nem bírtam volna ki még egy napot a munkám nélkül.

 - Erre kötelezni is akartalak – mondta nevetve, majd pár pillanattal később komolyabb arcot vágott. – Öömm … a … szóval … a Räikkönenhez fűződő kapcsolatodról szeretnék egy kicsit többet tudni – mondta egy sor nyögdécselés után. – Szóval, most szépen leülsz oda – bökött az íróasztala előtt lévő kényelmes bőrfotelre – és elmeséled nekem, hogy mi a helyzet veletek. Mert ha együtt vagytok, ahogy azt én gondolom, akkor ezt meg kell beszélnünk. Valamint néhány szabályt be kell vezetnem, hogy még egy ilyen eset, mint ami most volt, ne történjen meg még egyszer – mondta, mire bólintottam egyet. Helyet foglaltam előtte, majd szépen beszámoltam neki arról, hogy mi is van Kimi és köztem.

Este 8 óra felé boldogan ecseteltem a finnemnek, hogy mi is volt a mai napon. Miután mindent elmeséltem neki, egy nagyot sóhajtott. Jól tudtam, hogy ez a sóhaj annak szólt, hogy vége mindennek, és végre a dolgok a régi kerékvágásba fognak majd továbbra is folyni.

 - Kimi, köszönöm, hogy ennyit segítettél nekem, és hogy mellettem álltál – mondtam neki hálásan. – Nem is tudom, hogy mit csináltam volna nélküled. Talán már réges-régen feladtam volna ezt az egészet.

 - A barátnőm vagy, akit szeretek. Nem hagyhattam, hogy feladd, hiszen számodra ez a munka nagyon sokat jelent. Ezt igazán nem kell megköszönnöd – mondta mosolyogva. A hangján lehetett hallani, hogy nem faarccal mondta mindezt.

 - Akkor nem köszönöm meg, de az biztos, hogy amint melletted leszek, ezt meghálálom majd neked. Nem is akárhogy – susogtam a készülékbe vigyorogva, mire Kimi egy ,,őha”(á)-val reagált. – Úgy látom érted, hogy mire céloztam.

 - De még mennyire, Baby – mondta nevetve. – Mit fogok én kezdeni magammal még 9 napig? És ezzel a tudattal, hogy mindent meg fogsz nekem hálálni, és nem is akárhogyan!

 - Van két ügyes kezecskéd, és ott van a szeretőd is, nem? Ha már olyat tartasz, akkor használd is ki – mondtam nevetve, mire a pilótám felhorkant.

 - Mennem kell, mert Mark szadizni akar velem – morogta.

 - Rendben. Holnap majd hívj, ha éppen nem szadiznak veled – mondtam nevetve.

 - Meglesz. Jó legyél. Szeretlek – mondta kedvesen, mire a szívem megtelt boldogsággal.

 - Én is téged – susogtam. – Szia – köszöntem el tőle, majd miután egy puszit is küldtem neki, bontottuk a vonalat. Ahogy a telefonomat az éjjeliszekrényemre raktam, hátra dőltem az ágyon. Vigyorogva pásztáztam a plafont, amin még mindig ott volt a ketchup-os párizsi dobálós esténk maradványa. Egyszer a srácokkal kicsit többet ittunk itt és elkezdték a vacsoránk maradványait a plafonra dobálni. Azon versenyeztek, hogy kinek marad fent a párizsi szeletje.  Ahogy eszembe jutott Stuart tántorgása, majd rosszul sikerült dobása, és Christian mérges arca, miután Stuart parizeljét leszedte az arcáról, féktelen nevetésbe kezdtem. Már a hasamat fogtam, ahol lassan fizikális fájdalmat éreztem, mikor kinyílt a szobám ajtaja. Gent kukkantott be a kis résen.

 - Alkotnunk kell még egy ilyen estét – mondtam neki kacagva, majd a plafon felé mutattam, mire ő is elkezdett nevetni.