32. rész

Sziasztok :)

Tudom, hogy kicsit hamarabbra ígértem a részt, de sajnos sok minden közbe szólt, és nem igazán tudtam írni. Tegnap este azonban befejeztem a 32. részt. :)

Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, pipákat. Remélem most is kapok majd tőletek :D

De nem is dumálok tovább. :D

Jó olvasást Nektek,

Em.

A kezembe temettem arcomat, miközben Christian még mindig ordított velem. A könnyeim megállás nélkül folytak, mert tudtam, hogy hibáztam, és azzal is tisztában voltam, hogy ezek után mik várnak majd rám. Adrian sajnálkozva nézett rám a fal mellől, míg Horner meg tudott volna ölni a tekintetével, Helmut pedig csöndesen álldogált az ablak mellett, mint aki sokkot kapott. A szobában még Kimi csapatának csapatfőnöke, Eric is helyet kapott, valamint maga Kimi is. Mind a ketten kicsit megszeppenve nézték azt, ahogy a főnököm leordította a fejemet a nyakamról, miközben én már lassan a hüppögésektől majd’ megfulladtam.  Adrian próbált kicsit nyugtatgatni miután leült mellém, de nem járt sok sikerrel.

 - HOGY KERÜLT HOZZÁ, EZ A KIBASZOTT MAPPA??? – kérdezte üvöltve Christian, miközben az arcomat maga felé fordította. Nem tudtam neki válaszolni. Akartam, de nem tudtam. – KÉRDEZTEM VALAMIT! – ordított a képembe, mire Adrian eltolta tőlem. Felállított a székből, a háta mögé rejtett, majd szembe nézett Horner-rel.

 - Ugye nem gondolod azt, hogy kémkedne a Lotusnak? – kérdezte hitetlenkedve Newey.

 - De, pontosan ezt gondolom – mondta idegesen, majd az asztalra csapott. – Te mit gondolnál akkor, mikor az egyik ellenfeled kezében meglátnád azt a mappát, amiben olyan dolgok vannak, amik simán segíthetik a csapatát? Nem csak a telemetriai adatok voltak abban a kibaszott mappában, hanem minden egyes beállítás pontos mértéke is!!! És adatok. FONTOS ADATOK! – kiabálta magából kikelve Christian, majd felém fordult.  – Tűnj a szemem elől – sziszegte. – Vasárnap délután 5 órakor visszajössz ide, és akkor magyarázkodhatsz. Addig legalább lesz időd egy kis hazugságot kitalálni – mondta gúnyosan. – Ha meglátlak a pályán, szó nélkül kirúglak. Gondolom már rájöttél, de ha nem – kezdett bele viszonylag nyugodtan – fel vagy függesztve – mondta, majd az ajtó felé intett. – Mehetsz!

Felálltam a székből, majd elindultam ki az irodából. Kimi utánam jött, de Adrian visszaküldte egy ,,Elég gondot okoztál már neki.” mondattal, majd a hátsó kijárat felé terelt. A paddock-ban mindenki megbámult. Kisírt, vörös szemekkel meredtem előre, miközben Newey terelgetett a parkoló felé. Beültetett az egyik hétvégére bérelt kocsinkba, majd a szállodába vitt. Ott akart velem maradni a szobában, de inkább elküldtem. Egyedül akartam lenni és nem kellett senkinek se a szánalma.

Az egész napom abból állt, hogy bőgtem, és átkoztam saját magamat, hogy reggel nem néztem szét Kimi szobájában. Én voltam a hibás, ez nem is volt számomra se kétséges. Pont ezért volt annyira szar érzés az egész. Nem tudtam lenyugodni. Ahogy az időmérőt néztem, Horneren is látszott, hogy legszívesebben embert ölne. És jól tudtam, hogy ki lenne az, akivel legszívesebben végezne …

Kimi egész nap hívogatott, de egyszer se vettem fel neki. Őt is bajba kevertem és ezért iszonyatosan mardosott belülről a bűntudat. Bele se akartam gondolni abba, hogy Ő vajon mit kapott ezért a francia főnökétől, de reméltem, hogy nem olyan nagy lecseszést, mint amilyenben engem részesített Horner. Abba beleőrülnék, ha a csapata vele is csinálna valamit, hiszen Ő semmiről se tehet.

Este fél 7 felé éppen aznapi teendőimhez híven zokogtam az ágyamon, mikor kopogtattak az ajtómon. Egy hangosabb ,,szabad”-ot kinyögtem, majd visszabújtam a párnám alá. Tompán hallottam, ahogy valaki odasétált az ágy mellé, majd éreztem, ahogy a matrac besüppedt mellettem, miután az a valaki leült az ágyra. Meleg tenyerét a hátamra rakta, majd lassan, nyugtatgatás képpen elkezdte simogatni a hátam. Kibújtam a párna alól, majd egy szomorú fejet vágó finnel találtam magam szembe. Ahogy megláttam, újra zokogni kezdtem. Odahúzott magához. A mellkasába fúrtam a fejem, miközben ő a hátamat, és a fejemet simogatta, miközben próbált csitítani.

 - Minden megoldódik – mondta halkan Heikki, miközben elhelyezkedett az ágyon. A hátát a háttámlának döntötte, majd a mellkasához húzott.

 - Heikki, elszúrtam – suttogtam két hüppögés között.

 - Nem te szúrtad el, hanem az a marha. Tudhatta volna, hogy azt a mappát nem kéne lóbálgatva végigcipelnie a paddock-ban – morogta. – Nem csak te vagy a hibás, érted? – emelte meg a fejemet az államnál. – Jaj, te. Olyan rossz így látni téged – mondta egy hatalmas sóhaj után. – Sajnálom, hogy olyan hülyén viselkedtem veled mostanában – suttogta a fülembe, miután visszafeküdtem a mellkasára.

 - Én … én is … sajnálok … mindent – mondtam neki jó pár hüppögés közben. – Csúnya dolgokat … vá … vágtam a … fejedhez …

 - A szívem szakad meg, hogy így kell lássalak – motyogta, majd még szorosabban magához ölelt. Jól esett a közelsége. A nyugtatgató megmozdulásai, szavai, a közelsége, a jellegzetes illata. Nem is tudtam volna mást megtűrni abban a pillanatban a közelemben, csak Heikki-t. Ő sokszor látott már kiborulva, és jól tudja, hogy ilyenkor mit kell tenni ahhoz, hogy egy kicsit jobban legyek. Nem mondogatta azt, hogy ,,nincsen semmi baj”, hiszen ez oltári nagy hazugság lett volna. Utálom, mikor valaki ilyeneket szajkózik nekem, mikor én magam is tisztában vagyok azzal, hogy iszonyatosan nagy baj van. Heikki 12 év alatt, amit együtt töltöttünk, sok mindent megtanult velem kapcsolatban. És ez most nagyon jól jött nekem, mert pillanatok alatt le tudott nyugtatni.

Már több, mint 1 órája feküdhettünk az ágyamon, mikor valaki eszeveszett kopogásba kezdett a szobámhoz tartozó ajtón. 10 perccel ezelőtt kicsit csillapodott a sírásom, és már inkább csak a hüppögtem, de nem akartam, hogy Heikki kibújjon alólam, ám fél perc elteltével meguntam a kopogást.

 - Kinyitom – emelkedett fel az ágyról a tréner, majd miután megigazította a pólóját, az ajtóhoz sétált. Amint kinyitotta felmordult, majd kilépett a folyosóra. Becsukta az ajtót maga mögött, de tompán hallottam, ahogy elkezdett veszekedni az érkezővel, aki nem más volt, mint Kimi.

 - Most tűnj el innen. Minden miattad van! – sziszegte a kelleténél egy kicsit hangosabban Heikki. – Teljesen kiborult. Egész nap csak sírt. A szemei olyan tiszta vörösek. És ez mind, csak és kizárólag miattad van!

 - Szerinted én ezt nem tudom? – ordított Kimi is, ahogyan azt az előbb Heikki tette. – Jól tudom, hogy ez az egész csakis miattam van. Pont ezért akarok itt lenni vele, és megbeszélni a dolgokat.

 - Ezen már nem tudsz vele mit beszélni – mondta fojtott hangon Heikki. – És most tűnj el innen – mondta, mikor már be akart lépni a szobába.

 - Em, kérlek – nézett rám kérlelően a pilóta a kis résen, ami Heikki és a fal között volt.

 - Majd holnap beszélünk Kimi – mondtam neki fáradtan, majd inkább a fürdőbe menekültem. Nem akartam látni rajta, hogy mennyire szenved miattam.

Miután Heikki sikeresen a saját szobájába küldte Kimi-t, bejött hozzám. Leült mellém a fürdőkád szélére, majd átkarolt.

 - Itt maradjak éjszakára? – kérdezte kedvesen miközben a hátamat simogatta.

 - Ha nem nagy gond … - mondtam neki halkan, mire egyből a telefonja után nyúlt, és szólt Sebastian-nak, hogy ne keresse majd a szobájában.

Az éjszakánk nyugisan telt. Hamar elaludtam, és a körülményekhez képest elég jól. Reggel simogatásokra ébredtem. Elmosolyodtam, majd nyögdécselések közepette egy kinyújtóztattam elgémberedett izmaimat. Végig a hasamon feküdtem, így a hátamat ostromló kezek nem hagyták abban a munkálkodást.

 - Kimi, had aludjak – motyogtam a párnámba. A simogatás hirtelen abbamaradt, majd éreztem, ahogy a mellettem fekvő személy felkelt az ágyból. Abban a pillanatban esett le nekem, hogy Heikki volt az, aki így ébresztett, nem pedig a finnem. Teljesen elfeledkeztem a tegnap történtekről.

 - Együtt vagytok, igaz? – kérdezte mindenféle körítés nélkül a tréner. Kinyögtem ,egy ,,igen”-t, majd felültem az ágyban. Heikki szomorúan álldogált a fiókos szekrény előtt. – Mióta? – kérdezte a tarkóját vakargatva.

 - Pontosan … 1 hónapja és 10 napja vagyunk együtt – mondtam egy kisebb fejben lezajló számolást követően. Amint ezt kimondtam, Heikki leült az ágyam végébe, majd a tenyerei közé rejtette az arcát. – Sajnálom – motyogtam halkan, mire fájdalmasan felnevetett.

 - Ugyan mit? – kérdezte miután felém fordult. – Nem kell bocsánatot kérned azért, mert vele vagy. Sőt sajnálnod se kell – mondta.  Közelebb araszolt hozzám, majd megsimogatta az arcomat. – Ha ezt tudtam volna, akkor nem dobtam volna ki – csapott a homlokára. – Már mindegy – mondta egy nagyobb sóhaj után. – Remélem boldoggá fog majd téged tenni.

 - Jaj, Heikki – böktem ki már majdnem sírva, majd jó szorosan megöleltem.

A délelőttöm nyugisan telt. A szobámban üldögéltem, és bambultam. A futam első 10 percét is ott néztem meg, majd felöltöztem, hogy elindulhassak a pályára. Christian irodájába mentem, amint odaértem. Csöndesen vártam rá. Időközben Helmut is csatlakozott hozzám, aki állítása szerint egyáltalán nem haragudott rám, mert tudja, hogy nem kémkedtem a Lotusnak, és ő – Christiannal ellentétben – végig hallgatta Kimi-t.

 - Á, itt is vagy? – lépett be az irodájába Christian. Úgy nézett rám már az első pillanattól kezdve, mint a véres rongyra. – Helmut, kérlek, magunkra hagynál minket? – fordult a tanácsadó felé, aki a versenyhétvégéken, amikor Didi nincs itt, akkor a nagyfőnök szerepét tudhatja magáénak, így most is.

 - Nem – mondta lazán, majd várt Christian reakciójára. Horner csak megforgatta erre a szemét, majd belekezdett a mondandójába.

 - Nem most kell a kis hazugságodat előadnod nekem – mondta gúnyosan, majd a határidőnaplójából felnézett rám. – Július 9-én egy tárgyalás keretein belül megvédheted magad attól, hogy ne pereljünk be. Addig keress magadnak egy jó ügyvédet. Jobb, ha tudod, hogy ha aznap meggyőzöl egy nyomós okkal, vagy bizonyítékkal, akkor nem rúglak ki, és mindent elnézek neked. De ha csak egy kicsit is kételkedni fogok benned, kirúglak, beperellek, és elintézem, hogy életed végéig kitiltsanak az összes pályáról, és senki se adjon neked munkát többé – mondta metsző hangon, majd becsapta a bőr borítású naplóját.  Az ajtó felé intett, jelezve, hogy mehetek. Egy szó nélkül álltam fel a székből, ahol eddig ültem, majd csöndesen kisétáltam az irodából. 

31. rész

Szerdán délben már a milton keynes-i gyárunkban boldogítottak engem a fiúk. Minden egyes dologról beszámoltak nekem, amikről lemaradtam a betegségem miatt. Sajnos Stuart egyik alakításáról megint lemaradtam, de megígérte nekem, hogy Valenciában ugyanazt a nem sikerült hátra szaltót nekem is megmutatja majd, csak fizessek neki előtte pár kör vodkát.

Miután megebédeltünk, Jon-nal Adrian-nek segítettünk egy kicsit. A főtervezőnk új első légterelőket tervezett a kocsikhoz, és ezek gumikra gyakorolt hatását kellett megfigyelnünk, valamint kielemeznünk. A szimulátorban állítgattunk az új szárnyakon, miközben a gumik viszonylagos kopását számolgattuk. Sajnos túlságosan nagy leszorító erőt gyakorolt a kocsira az új szárny, ami a gumikat eszeveszettül koptatta a pályán, főleg a lágyabb összetételűeket. 8-9 kört lehetett velük megtenni, ami nagyon rossz eredmény, mert ez a szárny nem előrelépést jelentett a csapatnak.

Nathan most is velünk volt, mert Christian szerint jó, ha egy kicsit velünk együtt dolgozik.

 - És ha elől nagyobb a leszorító erő, de hátul kevesebb? Akkor nem lenne akkora a gumik kopása hátul – mondta Clements, mire Adrian az asztalra borult, miközben rosszallóan csóvált a fejét.

 - Ha hátul nincs elég leszorító erő, akkor a kocsi segge ki fog törni a kanyarokban. Jó amit mondasz, de általában az egyenletes eloszlásra törekszünk. Így stabilabb lesz a kocsi – mondtam neki, majd a tervek felé hajoltam, amit Jon ezerrel pásztázott. – Kuka, igaz? – kérdeztem Adrian-től, mire bólintott egyet. Mindenki fájdalmasan felnyögött, majd magára hagytuk Adrian-t, hogy nyugisan össze tudja szedni a gondolatait.

Csütörtökön a szokásosnál több munkánk adódott, mivel kicsit elcsúsztunk a munkákkal. Az új alkatrészeket később kezdték el legyártatni, így mi is később tudtunk nekilátni a versenygépek összeszerelésében. Estefelé még csak a felével voltunk kész az aznapi munkánknak, mivel az új, végleges, és tökéletes padlólemezeink még nem érkeztek meg a cégtől, aki legyártotta őket nekünk. Christian nagyon mérges volt, mert pénteken a bedobozolást, valamint az új, a kerékcseréket gyorsító kerékagyakat, és egyéb ilyen dolgokat akartunk csak kipróbálni, de sajnos ez nem jött össze. Halál fáradtan kellett pénteken hajnalban a kocsikat kamionra raknunk, majd elkezdeni kerékcseréket gyakorolni az új cuccokkal. Sajnos semmivel nem voltunk gyorsabbak, sőt 3-4 csere után a próbakocsink kerékagyát, ami szétrepedt, ki kellett cserélnünk, ami legalább fél órás munka, még ha 5-en dolgoznak is a kocsin. Valamint a Kanadában betiltott új fékcsatorna megoldásunkra se adott ez megoldást, így a régi kerékagyat tettük fel a versenygépekre is. Adrian előre szólt, hogy Jon-nal és Ed-del jövőhét után, ezen fogunk majd dolgozni.

A szombatot és a vasárnapot megkaptuk megint pihenőnapnak, majd indulhattunk is Valenciába.
Kimivel csak szerdán tudtam találkozni. A hajóján várt engem, és Lexi-t is, akivel tök jól összebarátkozott, mikor nálunk volt, Tampere-ben. Most is jól elbeszélgettek egymással, miközben napoztunk, és kártyáztunk Kimi jacht-jának fedélzetén.

Éppen az ebédünket fogyasztottuk el, mikor lehorgonyzott mellettünk egy nagyobb hajó. Kimi mosolyogva sétált oda a korláthoz, hogy onnan üdvözülje Sonia Irvine-t és annak öccsét, Eddie-t. Mikor megláttuk az ex-pilótát, Lexivel összenéztünk, és elvigyorodtunk. Sok történetet hallottunk már róla. Nem az első Forma-1-es futamja, majd az azt követő pofon jutott egyből eszünkbe, melyet Ayrton Senna kevert le neki, hanem a nőügyei. Sokáig egy olyan hír terjed róla, hogy a dublini villájában 24 luxusprostival szórakozott egyszerree. Annak idején sok féle dolog terjengett róla a paddockban. Az egyik egy mondat volt mi szerint ,,Ha elmész egy Forma-1-es futamra, a feleséged ne hagy Irvine közelében.”.

Miután Kimi a két írt áthívta a yachtjára, szembe kerültünk az F1 legnagyobb nőfalójával. Illedelmesen mind a ketten bemutatkoztunk neki, majd leültünk a hajó nappali féleségében. Míg Kimi megkínálta a vendégeket üdítővel, addig mi Lexivel felvettünk magunkra két nyári ruhát, hogy ne bikiniben legyünk.

Pár perce üldögélhettünk már, mikor észrevettem, hogy az ír ex-pilóta nagyon stíröl. Eleinte oda se figyeltem rá, de egy idő után kezdett zavaró lenni, így kicsit közelebb csúsztam Kimi-hez, majd összekulcsoltam az ujjainkat, ezzel jelezve Mr.Irvine-nak, hogy kihez tartozok. Sajnos ezek után se hagyta abba, így felálltam, majd a fedélzetre sétáltam. Lexi követett, de nem szólalt meg. Ő is tudta, hogy kicsit felidegesített Irvine.

Szerencsére hamar tovább álltak, mert Sonianak dolga volt. Kiminek egy szót se szóltam inkább Eddie-ről. Én is azon voltam, hogy elfelejtsem az egészet.

Csütörtökön az egész napunkat a munka töltötte ki, na meg a pályabejárás, amire el kellett mennem Jon helyett. A gumikat is el kellett szállítanunk a Pirelli-től, és el kellett osztanunk őket.

Pénteken se volt nyugtunk. Az első szabadedzés előtt egy szőke csajt fotóztak a boxunk előtt. A fiúk folyton a csajt bámulták, és nem figyeltek oda a munkájukra. Ez iszonyatosan idegesített engem, ahogy Ciaron-t is, aki lecseszte a fiúkat, mikor már harmadjára rontották el a kerékcserét egymás után. A szabadedzésekre kellő gumik felkészítése közben Ed is lassabban végezte a munkáját, mikor mellette fotózták a hölgyeményt. Egy abroncsot 5 perc alatt mosott meg, mikor 2 alatt simán meg lehetett volna oldani. Christian látta rajtam, hogy nagyon ki vagyok, ezért direkt, pont engem küldött a német RTL-esekhez, interjút adni. Imádom Kai-t, a riporterüket, akit minden F1-hez kapcsolható ember ismer, legyen az szerelő, mérnök, vagy egy szurkoló, de most nem volt kedvem vele trécselni, főleg németül. Túlságosan aktív volt, és nagyon pörgött. Áldottam az eget, mikor fél óra elteltével békén hagytak.

Este, fél nyolckor indulhattam a szállodába. A többiekkel mentem, a kisbuszban. A srácok állatkodtak mint mindig. A reggeli csajt elemezték, elég részletesen. 5 perc után a hajamat téptem volna, így inkább bedugtam a fülembe a telefonom fülhallgatóját, majd elkezdtem zenéz hallgatni, közben pedig írtam Kimi-nek egy SMS-t, hogy mi jót csinál.

,,A szobámban döglök. Mark megfuttatott. Teljesen kivagyok … Nincs kedved átjönni hozzám mondjuk éjszakára? Hátha te tudnál rajtam segíteni. Kimi”

Hangosan felnevettem, miután elolvastam az üzenetét. A fiúk egyből hátra is fordultak, és érdeklődve néztem rám. Intettem egyet, amolyan ,,semmiség” célzattal, majd visszaírtam Kiminek.

,,Szerintem csak még jobban kifárasztanálak. Biztosan azt akarod, hogy átmenjek hozzád?”

,,BIZTOSAN. Szóval ide gyere egyből!!”

,,Igenis Főnök.”

Miután elküldtem neki az utolsó üzenetet, tovább folytattam a bámulást. Ahogy a szállodához ért a kisbuszunk, kipattantam belőle, majd gyors léptekkel elindultam a liftek felé. Már éppen az emeletünkön tartottam, mikor meghallottam Tim hangját a hátam mögött.

 - Ezt Adrian kérte, hogy adjam oda neked – nyomott a kezembe egy mappát, amin a csapatunk logója volt. A címkén a ,,Valencia, FP 1.-2.” állt. Ahogy belenéztem, egyből a szembe kerültek velem Sebastian kocsijának mai leggyorsabb körének telemetriai adatai. – Gondolom át kell majd nézned őket – mondta, mire bólintottam egyet.

 - Köszönöm – mondtam neki, mire egy biccentéssel válaszolt. A hónom alá raktam a mappát, majd tovább sétáltam, Kimi szobája felé. Amint oda értem kopogtattam az ajtaján, majd mikor a ,,gyere” szó elhangzott, beléptem a szobába. Kimi az ágyán kiterülve feküdt egy szál boxerben. Amint meglátott, felült, majd integetett, hogy menjek oda hozzá. Letettem a mappát a dohányzóasztalra, majd levettem a cipőmet is. Odabújtam mellé az ágyban, majd egy fáradt sóhajt is kipasszíroztam magamból.

 - Rossz napod volt? – kérdezte miután egy puszit nyomott a fejem búbkára.

 - A fiúk kiborítottak, Christian szívatott, a német RTL-esek meg zaklattak – forgattam meg a szememet. – Utálom, mikor a szabadedzések mellett ilyen sok baromsággal kell még foglalkoznom.

 - Kicsit javítsak a kedveden? – kérdezte vigyorogva, majd felém gördült.

 - Pontosan mivel is? – érdeklődtem ártatlanul.

 - Megmutatom – suttogta a nyakamba, majd csókokkal elkezdte kényeztetni a bőrömet.

Egy átszeretkezett éjszaka után, másnap reggel vidáman keltem ki az ágyból. Kimi még nagyban aludt. Nem akartam felverni, így halkan öltöztem fel, majd írtam neki egy üzenetet egy papír fecnire, melyen közöltem vele, hogy elindultam a pályára, mert megbeszélésünk lesz majd.

Minden tök nyugisan zajlott, egészen fél nyolcig. Addig azt hittem minden príma lesz, de a számításaimat keresztül húzták.

- Em, Horner téged keres – mondtam két lihegés között Joe. Éppen a 3. szabadedzésre készültünk föl a gumimelegítőkkel felszerelt abroncsok helyiségében Jon-nal és Ed-del, mikor Joe betoppant hozzánk. – És nagyon ideges – tette hozzá. – Nagyon, de nagyon.

Nem értettem, hogy miért hívat Christian, és miért ideges. Értetlenül néztem először Jon-ékra, majd a lihegő Joe-ra. Megrántottam a vállam, letettem a kezemben lévő mérőműszert, majd elindultam a motorhume-unk felé. Egész úton az járt a fejemben, hogy mit csinálhattam. Melyik Ferrari szerelőnek szólhattam már be, vagy éppen kit akasztottam ki? Az elmúlt egy hétben nem is csináltam mást, csak dolgoztam és otthon voltam Finnországban Kimivel. Semmi rosszat nem tettem, vagy mondtam bárkinek. Mikor bekopogtam az irodájába, akkor jutott eszembe, hogy talán lefényképeztek minket otthon, és azért lehet kiakadva. Már kis védőbeszédemet kezdtem megfogalmazni, mikor beléptem az irodába. Akkor még nem tudtam azt, hogy percek múlva miben is fogok részesülni.

30. rész

Másnap reggel 9 órakor indultunk Espoo-ba. Hamarabb akartunk, de Kimi ruhái nem száradtak meg a mosás után. Anyu még tegnap délután kimosta a ruháit mert úgy érezte, ennyivel tartozott neki, ha a hülye fiacskája miatt mindene csupa víz lett.

Mielőtt beültünk volna Kimi kocsijába, anyám vagy ezerszer elismételte, hogy szeretne minket hamar újra látni. Megígértük neki, hogy amint tudunk, jönni fogunk majd, de sajnos ez az időszak nagyon sűrű az életünkben, hiszen a futamokat 1 vagy másfél hét választja el mindig egymástól.

 - Kérdezhetek valamit? – fordult egy pillanatra felém Kimi. Éppen az E12-es autópályán haladtunk, és már fél távon voltunk Espoo felé. Eddig nem nagyon beszélgettünk, mert az út első fél órájában aludtam. Miután bólintottam egyet, fel is tette a kérdését. – Mi történt, amiért abba hagytad a gokartozást? Miért mondta azt Jesse, hogy halálfélelmed volt?

Valahogy éreztem, hogy ezt fogja kérdezni, pedig reménykedtem abban, hogy elfelejtette ezt az egészet, de úgy tűnik, mégse.

 - Hát … Ööö … Tudod … - kezdtem bele nyögdécselve. – Volt egy balesetem, ami után nem mertem visszaülni a kocsiba – mondtam, majd lezártnak tekintettem volna a dolgot, de ránéztem Kimi-re, akiről sütött, hogy ennyivel nem elégszik meg, de nem szólt rám, hogy folytassam. – Az egyik versenyen a kerekeim blokkoltak. Megpördültem a pályán, és pont a forgalommal szembe álltam meg. Az egyik srác nem figyelt oda és belém jött. Megugrott a gépe és a fejemtől úgy 2 centire süvített el a kart-jával. Sokkot kaptam, és remegve ültem továbbra is a járgányomban. Az addigi életem lepergett a szemem előtt, miközben közeledett felé az a srác. Nagyon megijedtem, és többet nem tudtam úgy vezetni, ahogy előtte, így abba hagytam. Ennyi – mondtam elmerengve. Újra átéltem mindazt, amit 15 évesen. A szívem ugyanolyan hevesen dobogott, mint akkor, és egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni. Kimi hozott vissza a földre. Megfogta a kezemet, majd miután egy puszit nyomott a tenyerembe, összekulcsolta ujjainkat, amiket azután a könyöklőre helyezett.

 - Sajnálom, ha felzaklattalak – mondta bűnbánóan, mire elmosolyodtam.

 - Egyszer úgy is el kellett volna mondanom neked – simogattam meg jobb kezemmel az arcát. – Megállunk ott? – mutattam a távolban lévő benzinkútra.

 - Aha. Úgy is tankolnom is kéne – mondta miközben a kormány mögött lévő kijelzőkre pillantott.

Míg a benzinkútnál a finnem a kocsiját töltötte meg benzinnel, addig én a kosarat sok-sok édességgel. Rami fiainak szerettem volna ezzel kedveskedni, valamint Paulának is akartam venni valami bonbon féleséget.

 - A bátyám meg fog téged ölni – mondta nevetve Kimi, miután belenézett a kezemben lévő kosárba. – Vagyis a drágalátos felesége. Rami ezeket inkább csak elvenné tőled, és sutyiban mindet befalná.

Több, mint 10 percet szórakoztunk el a polcok előtt, mert minél több finomsággal akartunk a gyerkőcöknek kedveskedni. Pár perc elteltével rájöttem, hogy Kimi azért akart egyre több mindent adni az ikreknek, mert ezzel idegesíthetné Rami-t.

Mikor már a pénztárnál álltunk, majdnem elnevettem magam. A csaj olyan szinten elvesztette az eszét Kimi-től, hogy sokat bambásodott. Látszott a pilótán, hogy ezzel ő is tisztában van, de nem csinált semmit, csak állt, és várta a végösszeget. Mikor elérkezett az a pont, hogy nem tudtam visszafogni a nevetést, ki kellett sétálnom a friss levegőre, ahol szinte azonnal hangos nevetésben törtem ki. Próbáltam a kocsihoz sétálni, de nem tudtam. Félúton elakadtam, annyira nevettem. Kimi volt az, aki megtolt az Audi-ja felé, miután kisétált a fotocellás ajtón.

 - Ha szemmel ölni lehetne, akkor a csaj már kicsinált volna téged – mondta nevetve Kimi, miután újra az autópályán haladtunk.

 - Ha szemmel vetkőztetni lehetne, te már bent pucéron festettél volna – mondtam hahotázva.

Mikor odaértünk, az első dolog amit megpillantottunk mind a ketten, két szöszi srác volt, akik miniatürizált crossmotorokkal körözgettek a háztól 10-15 méterre lévő homokos területen. A por, amit felvertek a farolásaik során, sűrű homokfelhőként terjengett a levegőben. Annyira elvoltak egymással, hogy észre se vették Kimi hófehér telepjáróját.

Akkor vettek észre minket, miután kiszálltunk a kocsiból, és közelebb sétáltunk hozzájuk.

 - KIMI- kiáltott fel nevetve Juustu, majd leállította a gépét, amit aztán eldöntött a homokban. Tátott szájjal bámult a nagybátyjára, míg Titus vigyorogva vizslatott engem. Miután leszállt a motorjáról, odaszaladt hozzám, majd szorosan átölelte a lábaimat. Kimi furcsán nézett a szöszi gyerkőcre, míg Juustu csak lazán intett egyet, majd lepacsizott a pilótával.

 - Totál belezúgott a csajba – mondta félvállról, majd megfogta a kezem, és lehet egy apró puszit a kézfejemre. Kimi furán nézett a két gyerkőcre, én pedig nem tudtam abbahagyni a nevetést.

 - Titus, ugye nem akarod lecsapni a kezemről ezt a szépséges hölgyet? – guggolt a kissrác mellé Kimi, aki csípőre vágta a kezét, majd komolyan ránézett a nála egy kicsivel alacsonyabban lévő keresztapjára.

 - DE – mondta határozottan, majd megfogta a kezemet, és elkezdett befelé húzni a házba. – NAGYI, ITT VAN KIMPPAAAA – ordította el magát Titus, miután beléptünk az ajtón. Míg a legfiatalabb Räikkönen

poronty a nagymamáját kereste, addig szétnéztem a házba. Majdnem ugyan olyan, volt mind a miénk kívülről és belülről is. Vörös deszkák fedték a házat, valamint bent is a fabútorok domináltak. Barátságos volt, és sugárzott belőle a családias hangulat. Nem volt sok időm azonban jobban szétnézni a nappaliban, mert megjelent Rami, akinek elakadt a szava is, amint meglátott. Tátogva mutogatott be a konyhába, de az ott lévők nem igazán értették, hogy mit akart. Kriisti sétált elő a fal takarásából, aki vigyorogva törölte meg a két kezét a törlőrongyba, mielőtt két puszival köszöntött volna. Paula pont akkor sétált oda a legidősebb fia mellé, mikor Kimi átölelte a derekam.

 - Ugye most jól sejtem, amit sejtek? – kérdezte nevetve Paula, majd odajött hozzánk, hogy üdvözöljön minket. – Komolyan együtt vagytok? – nézett ránk hitetlenkedve.

 - Anya, igen – mondta nevetve Kimi, majd előhúzta a háta mögül a papírzacskót, ami telis-tele volt finomságokkal. Éppen át akarta nyújtani az egészet a fiúknak, de Kriisti hamar kikapta a kezéből az édességeket.

 - Ha lesz saját gyereked, úgy tömheted majd szegényt ilyen fogakat kinyíró dolgokkal, ahogy csak akarod, de az enyémeket ne vidd bele a rosszba – mondta, majd a konyhába sétált, ahová a fiúk követték egy sor ,,Ne már anya!!!”(á)-val egybekötve.

Miután a csomagjainkat becipeltük a kijelölt szobánkba, Paula egyből le is ültetett minket ebédelni. Miután a desszertet is elfogyasztottuk, attól féltem, hogy csak gurulva fogok tudni megmozdulni. Szerencsére az asztalnál még beszélgettünk egy kicsit, így volt időm arra, hogy összeszedjem magam.

Délután Paula és Kriisti kicsit kifaggattak engem, míg Kimi a két gyerkőccel és Ramival szerelték kint a motorokat.

Estefelé, mikor már a nap is kezdett lemenni, Kimi kitalálta, hogy menjünk el kvadozni  egyet. Juustu és Titus benne voltak, ám a többiek nem, így 4-en kezdtünk el készülődni.

 - Én féltem melletted a gyerekemet – lépett mellém Rami, mire beleboxoltam a vállába. – Vezettél már egyáltalán ilyet? – érdeklődött kicsit kétségbeesetten.

 - Sok mindent vezettem már. Kocsit, gokartot, hajót, motorokat. Sőt, sokat crossmotoroztam régebben, mikor Krissu a versenyeire készült fel. Általában én mentem vele a terepre gyakorolni.

 - Ezt jó tudni – vigyorgott a bukósisakjának takarásában Kimi.

 - Fogd be és inkább indulj - mondtam neki, majd felültem a négykerekűre, majd magam elé ültettem Titus-t.

 - Kérlek, vigyázz rá – simított végig kicsit aggódva Kriisti a fia karján.

 - Nyugi, nem fogok vele száguldozni – mondtam neki megnyugtatóan, majd elindultam Kimi után. Persze amint kiestünk a látómezejükből, kicsit gyorsabban haladtunk, de nem annyira, hiszen egy 6 éves gyerekkel voltam. Kimi erre azonban nem nagyon figyelt oda, és ő rendesen nyomta neki.

A sötét táj előttünk valami elképesztően gyönyörű volt. Az egyik tónál meg is álltunk egy kicsit. A fiúk egymást kezdtél el locsolni a vízzel, amiben megmosták a kezüket, míg mi Kimivel egymás mellett álldogáltunk.

 - Nem akarok holnap visszamenni Angliába – mondtam Kiminek, majd miután összébb húztam magamon a pulóveremet, nekidőltem a mellkasának.

 - Nem csak te – mondta, majd egy puszit nyomott az arcomra. 

29. rész

Sziasztok :)

A nyár beköszöntött és ezzel együtt a szociális életem is kicsit mozgalmasabb lett, éppen ezért nem olyan sűrűn hoztam mostanában a frisseket. Az elkövetkezendő héten sok időm lesz majd, mert bizonyos okok miatt ágyhoz leszek kötve, így jövőhéten és azután kicsit sűrűbben kaptok majd frisseket, ha lesz erőm írni, és nem fog fájni a vállam. 

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett pipákat, valamint Nello kommentjét. Remélem most is kapok majd tőletek párat ;D

Nem is dumálok tovább. :D

Jó olvasást nektek, 

Em.

 - Így kell pole-ból csinálni egy 4. helyezést – mutattam egyik kezemmel morogva a plazma TV-re, miközben a másikkal egy hatalmasat csaptam a kanapéra, mellyen éppen terpeszkedtem. Iszonyatosan rossz volt innen végignézni tegnap az időmérőt, ma pedig a futamot. Tehetetlennek éreztem magam. Elérkezett a futam közben egy olyan pont is, mikor SMS-en keresztül akartam érdeklődni Ed-től, hogy miért előzte meg egyszerre 2 pilóta Sebastian-t, de sajnos ezt a szüleim nem hagyták. Kivették a kezemből a telefonomat, majd eldugták fent, az emeleten. Vissza akartam kapni, és egy hatalmas hisztit is levágtam érte, de az semmi volt ahhoz képest, amit az újabb előzések alkalmával produkáltam.

 - Hát ez nem a Red Bull hétvégéje volt – jegyezte meg vigyorogva Jesse, akinek az ölében ott heverészett drága barátnőm. – A kenguru is csak a nyolcadik lett.

 - Hetedik – mondtam neki a szememet forgatva. – Kimi lett a nyolcadik – oktattam ki kicsit idegesen Jesse-t, miközben Krissu leült mellém. Vigyorogva nézett rám, miközben a kezében a telefonomat forgatta. – Kitől kaptam már SMS-t, hogy így nézel? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel. Az ölembe dobta a mobilomat, majd lazán hátra dőlt. A hatalmas vigyor még mindig ott virított az arcán, és ez kezdett igazán idegesíteni engem.

Ahogy rápillantottam a kijelzőre láttam, hogy az üzenetet ,,valaki” már elolvasta előttem.

,,9-kor érek haza. Holnap reggel 10 felé ott leszek nálatok. Ez neked így megfelel?

Ui.: Jobban vagy? Kimi.”

Krissu-ról sütött, hogy vágja azt, hogy Kimivel együtt vagyunk. Erről meg is bizonyosodtam, mikor odahajolt hozzám, és a fülembe suttogott.

 - Nyugi. Nem mondom el senkinek.

 - Kösz – nyögtem ki nehezen, mire nevetve a kezembe nyomta a teás bögrémet, ami a kanapé előtt lévő dohányzóasztalon volt. Miután kortyoltam egyet a meleg nedűből, visszaírtam Kiminek.

,,Nekem oké. Majd ha ideérsz, akkor csörgess meg. Amúgy jobban vagyok. Sokkal jobban :) Puszi, Em.”

Aznap este Lexi ott aludt nálunk, így tudtam vele egy kicsit beszélgetni. Kifaggattam arról, hogy ők hogyan is tálalták anyáéknak azt, hogy Jesse-vel járnak, ugyanis én ilyet utoljára 17 évvel ezelőtt csináltam, ami elég régen volt már.

Másnap reggel olyan fél 8 felé keltem fel. Miután felöltöztem, lesétáltam a konyhába, ahol anyukám már nagyban sürgött-forgott.

 - Anyu – szólítottam meg halkan őt. Éppen a paradicsomot szeletelte fel, ami a reggelim egyik alapanyaga lesz majd. Érdeklődve pillantott rám, még a kést is lerakta a kezéből. – Ööö … Szóval … Szóval azt akarom mondani, hogy … hogy Kimi ma átjön hozzánk, rendben? – kérdeztem tőle kislányosan, mire elnevette magát.

 - Együtt vagytok, igaz? – kérdezett rá egyből. Tágra nyílt szemekkel követtem mozdulatait, miközben ő mosolyogva folytatta a dolgát. – Én örülök nektek – mondta. – Bár apád egy kicsit szerintem nem fog örülni ennek – húzta el a száját. – Te is tudod, hogy a szilveszteri események mély nyomot hagytak benne, és azóta még nem is beszélhetett a történtekről Kimi-vel. Azt hiszem a pilótád egy alapos, és hosszas beszélgetésre számíthat majd – mondta, majd megsimogatta az arcom. – De ha te boldog vagy vele, akkor nem hiszem, hogy bármiféle ellenvetése lenne majd, Mika-nak.

 - Remélem – mondtam egy nagyobb sóhaj után. – Kimi … Kimi nagyon fontos nekem.

 - Heikki mit szólt hozzá? – kérdezte, mire felhorkantam. – Ahogy a reakciódat elnézem, nem igazán örült nektek …

 - Nem tud róla, hogy együtt vagyunk de … de nem igazán bírja Kimit.

Míg a reggelim el nem készült, és míg el nem pusztítottam mindent, anyuval beszélgettünk egy kicsit. Nagyon régen voltam mát itthon, így volt mit bepótolnunk.

Fél 10-kor anya felébresztette a többieket is, hogy nemsokára a kertben ők is elfogyaszthatják majd a reggelijüket. Mikor a többiek mind kint voltak már az asztalnál, csöngettek. Anyu, Krissu és Lexi vigyorogva néztek rám, miközben felemelkedtem a székemből.

 - Megyek. Nyitom – mondtam, majd gyors léptekkel elindultam az ajtó felé. Amint kinyitottam, és megpillantottam Kimit, elmosolyodtam, ahogy az érkező is. Szorosan megöleltük egymást, majd egy apró csókot nyomtam Kimi ajkára. – Nyugi, már nem vagyok beteg – mondtam neki nevetve. – Minden át ment rajtam egy hét alatt, köszönhetően annak, hogy csak enyhe tüdőgyulladásom volt, amit könnyen lehetett kezelni. És mivel mindent betartottam, amit a doki, valamint Mark mondtak, kutya bajom sincs – mondtam. Mire a mondandóm végére értem, Kimi vigyorogva közelebb hajolt hozzám, majd hosszasan megcsókolt. – Izgulsz, mi? – kérdeztem tőle, miután elváltak ajkaink.

 - Kicsit – mondta, majd elnevette magát. – Nagyon. De szerintem minden jól fog menni. Ha csak édesapád ki nem akar majd ütni engem – mondta elgondolkozva.

 - Nem fog megütni, de egy hosszas beszélgetésen át kell majd esned vele.

 - Érted, bármit – mondta, majd miután egy utolsó csókot nyomott az ajkaimra, elindultunk a hátsó ajtó felé. Mielőtt kiléptünk volna, vettem egy mély levegőt, majd elhúztam a tolóajtót, és a függönyt, hogy kiléphessünk a kertbe. Apu és Jesse amint meglátták Kimit, megfagytak a mozdulatuk kellős közepén. Az öcsém lenyelte az utolsó falatot, ami a szájában volt, míg apánk inkább letette a villát, amire egy kis szelet paradicsom volt rászúrva.

 - Khöm … - köszörültem meg a torkomat a kínos csend közepette. Jelzés képpen anyámra néztem, aki vette a lapot. Felállt a székéből, majd odasétált hozzánk, és két puszival üdvözölte Kimit. A többiek is követték őt sorban. Mikor apám következett, kicsit megállt előttünk. Végignézett rajtunk, majd mikor meglátta az összekulcsolt ujjainkat, elmosolyodott.

 - Ha megbántod, kicsinállak - mutatott fenyegetően Kimi-re, majd megölelte. - Gyere Kimikém, ülj le és reggeliz velünk – tolta meg egy kicsit az asztal felé.

 - Köszönöm, de már reggeliztem mielőtt elindultam volna.

 - Akkor esetleg … egy sört? – bökött apám a rekesz felé, ami a fal mellett álldogált.

 - Kocsival jöttem – mutatott a ház felé Kimi, aminek a túloldalán ott állhatott az Audija.

 - Ma már úgyse fogsz vezetni – nyomott egy üveget a kezébe Jesse, majd a sajátját az övéhez koccintotta. – Üdv a családban – mondta vigyorogva, majd egy kortyolt a söréből. Kimi is így tett, majd leült mellém, miután kihoztunk neki egy széket.

 - Ugye azt ezzel értetted, hogy itt kell éjszakáznod? – kérdeztem Kimi-től, mire apu összecsapta a két tenyerét.

 - Este akkor nagy banzájt csinálunk – mondta nevetve, majd folytatta a reggelijének elpusztítását.

Miután mindenki befejezte az evést, anyuval és Lexivel elpakoltuk a dolgokat, míg a fiúk közösen megcsodálták apám gokart-ját, amit a fészerben szokott szerelgetni. Sose hagyja, hogy segítsek neki, pedig sokkal hamarabb meg tudnám oldani a problémáját. Leginkább azért zár ki engem, és szinte mindenki mást a kart építéséből, mert egyedül akarja az egészet csinálni. Ez a hobbija, amit akkor űz, ha éppen nem dolgozik, és sok szabadideje van. Anyu néha szokott neki segíteni, de csak a szerszámok adogatását meri rá bízni apám, amit meg is értek.

 - Anyu említette, hogy a színt, azt tőlem ,,loptad” – mondtam nevetve apámnak, aki éppen lelkesen magyarázott a fiúknak. Jesse látványosan szenvedett, de Kimi érdeklődve hallgatta apámat, mint ahogy Krissu is.

 - Te adtad nekem az ihletet – mondta nevetve, majd az egyik szekrényt kinyitotta. Hosszasan kutakodott benne, míg végül megtalálta azt, amit keresett. Egy bekeretezett képet nyújtott át nekem, amin én magam voltam látható. A gokartomban ültem, az ölemben pedig egy hatalmas trófea volt. Az akkori járgányom külső borítólemezének szinte teljesen a mása volt látható előttem, apu kart-ján.

 - Te gokartoztál? – kérdezte döbbenten Kimi, mire nevetve bólintottam egyet.

 - És elég jól ment neki – jegyezte meg Jesse. – Csak halálfélelme volt, és nem akart többet versenyen indulni, így abba hagyta az egészet – mondta, mire egy elég csúnya pillantást kapott tőlem. – Így volt, és ne nézz így rám, mert ilyenkor félek tőled – mutatott rám nevetve. Jól nevelten bemutattam neki, majd kicsörtettem a fészerből. Hallottam, ahogy apám egy ,,Gratulálok!”-kal díjazta a fiát, majd utánam akart jönni.

 - Jól vagyok – mondtam neki. – Inkább menjetek, és csónakkal járjátok be a birtokot – mutattam a fiúk felé, majd folytattam az utamat a ház felé. A családi farmunkhoz egy kicsinyke tó is tartozott, melynek túloldalán egy kisebb erdő kapott helyet. Annak a közepén szoktunk családi tábortüzezést tartani. Csend és nyugalom van ott. Mikor kisgyerek voltam, sokszor oda szöktem el, mikor nem akartam senkivel se beszélni. Sokkal szívesebben laknék most is inkább itt, mint a nyüzsgő fővárosban, vagy Angliában.

Amint beértem a házba, felsétáltam az emeletre, majd elterültem az ágyamon. Abban a pillanatban nagyon is örültem annak, hogy a régi, tinédzserkori szobámnak nyoma se volt, a mostani hálóban, melyet nagyon ritkán szoktam használni. A serlegek, a poszterek, a Heikki-vel közös képek, mind dobozokban lapulnak fent a padláson. Mikor Londonba költöztem, valamint ami 5 évvel ezelőtt történt köztem és Heikki között, akkor pakoltunk el a szobámból mindent. Nem akartam olyan közegbe itt lenni, ami csak rá emlékeztetett volna.

Éppen az egyik rénszarvasos hógömbömet forgattam a kezemben, mikor kinyílt a szobám ajtaja. Kimi lépett be rajta. Csurom vizes volt, és minden egyes lépése után cuppogó hangok jöttek felőle. Elnevettem magam, amint megláttam. Nem kellett mondania semmit se. Tudtam, hogy Jesse megint vagánykodott és az lett a vége, hogy a tóban kötöttek ki mindannyian.

 - Felhozom a bőröndöd – mondtam neki kuncogva, majd elsétáltam volna mellette, de magához rántott. A vizes pólója az enyémet is átáztatta. Próbáltam eltolni magamtól Kimi-t, de ez nem ment egykönnyen. Sokkal erősebb volt, mint én, így nem is harcoltam vele sokáig. Megadtam magamat, majd hagytam, hogy eldőljön velem az ágyamon.

 - TE – böktem meg a mellkasát – fogod az ágyneműmet átcserélni – mondtam neki, miután felállt az ágyamról.

 - Nyugi, majd átcserélem – kacsintott rám pimaszul, miközben levette a pólóját.  – Az a baj, hogy nem úgy készültem, hogy itt alszok majd – mondta, majd megállt a nadrágjának levétele közben.

 - Jesse-től kérek pár cuccot – álltam fel az ágyról, majd az ajtó felé igyekeztem, de Kimi utánam szólt.

 - Krissu-tól inkább! Jesse hozzám képest másfél fejjel magasabb, és vékonyabb. Krissu azt hiszem ugyanolyan méretekkel rendelkezik, mint én.

 - Azért szerintem egyes méreteiddel vered őt – mondtam neki vigyorogva, mire hangos nevetésben tört ki.

Éppen kiléptem volna az ajtón, mikor szembe találtam magam az öcsikémmel. Vigyorogva nyomta a kezembe a cuccait, melyet anyánk küldhetett át vele hozzám.

 - Én ebben nem lennék olyan biztos – mondta, majd lefelé nézett. Nem követtem pillantását, mert nem vagyok olyan beteg agyilag, hogy a saját öcsém alsó régióit feltérképezzem.

 - Húzzál innen – mondtam neki nevetve, majd megtoltam a szobája felé. 

28. rész

 - Álmos és nyűgös vagyok. Kezdek belázasodni, szóval figyelj oda, és ha vissza mersz kérdezni, azonnal átadlak Ciaron-nak, vagy Jon-nak, akik nem lesznek ilyen türelmesek veled, mint én – mondtam  keményen, érzelemmentesen Nathan-nek, miközben az emelet felé tartottunk. – Mivel egyszer te is mérnök akarsz itt lenni, nem csak csicskás, ezért jobb lesz, ha figyelsz – mondtam neki, majd az órámra pillantottam. Még csak reggel 9 óra volt, de már teljesen ki voltam merülve. Hajnali 6-kor kezdtük el a kocsikat szétszedni, és kipakolni azokat az alkatrészeket a járgányokból, amik már meghaladták azt az élettartamot, amit szabtunk nekik, vagyis megtették a nekik szánt kilómétereket. A fiúknak csak pár dologban tudtam segítni, mert Adrian hívott, hogy ő nemsokára kezd majd a szimulátorban Sebastian-nal, ahol az új padlólemezünk kezdetleges változatát akarta kipróbálni. Szerencsére a mi kis főtervezőnk a régebbi fenéklemezt egy kicsit átalakította azzal számolva, hogy a mostanit szabálytalannak minősíthetik.

 - Ha ebbe a terembe beültetnek, akkor neked csakis a telemetriai adatokat kell figyelned, illetve be kell programoznod az új alkatrészek adatait a gépbe – mondtam lassan Nathan-nek, hogy fel tudja fogni. – A többit kizárólag Tim végezheti el – érintettem meg az említett vállát, mire ő mosolyogva rám pillantott. – Ő ismeri a legjobban a pályákat, és ezért van ő itt, és ezért szokott ő menni a versenymérnökökkel a pályabejárásokra.

Miközben Adrian az új padlólemez működésének elemzésével volt elfoglalva, én végig dumáltam Nathan-nek. Mindent elmondtam neki a szimulátorbeli tesztekről, majd a szélcsatornához siettünk, ahol a rendszert be kell üzemelnünk, mire Adrian odaért. Szerencsére az új padlólemezünk teszt darabját már elkészítették itt a gyárban, mire kellett nekünk, így egyből el is kezdhettük a letesztelését.

 - James, kéne nekünk egy új váltó hidraulikatömb – sétáltam oda a gépműhely egyik munkagépe mellett álldogáló mérnökhöz, aki éppen a papírokat rendezgette az asztalán. Kicsit hangosabban kellett beszélnem neki a szokásosnál, mert a teremben lévő több, mint 20 gép közül 3 éppen új alkatrészeket gyártott, melyek hangos zajjal jártak.

 - Mi? – hajolt közelebb hozzám, miközben értetlen fejet vágott.

 - Ebből – tettem le elé a tömböt elé az asztalra – Kéne nekünk egy új!!! – mondtam neki már-már kiabálva. Miután felfogta a kérésemet, bólintott egyet, majd egy géphez sétált.

 - 2 óra és viheted át tesztelni – mondta, mire karon ragadtam Nathan-t. Az ebédlő felé vezényeltem, ahol megebédeltünk, vagyis csak ő. Nagyon fájt a fejem, és hányingerem is volt, így nem volt kedvem enni.

2 óra múlva visszamentünk James-hez, majd egy másik terembe át kellett sétálnunk, hogy a próbapadon terhelési teszt alá vessük az új váltóhidraulikát. Ez a teszt annyiból állt, hogy ugyanúgy bekötötték egy rendszerbe, mintha a kocsiban lenne, majd a gép elkezdett vadul váltogatni, ezzel szimulálva azt, hogy a pilóta éppen egy pályán halad, méghozzá teljes sebességgel.

 - Remélem mindent megjegyeztél, mert holnap kezdetnek te fogod a telemetriát elemezni a szimulátor szobában – mondtam Nathan-nek este, mikor a szobáinkba tartottunk. Az ifjú mérnöktanonc egy bólintással jelezte felém, hogy felfogta, majd miután jó éjszakát kívánt, birtokba vette a szobáját.

Szerdán, valamint csütörtökön is majdnem ugyan ezt csináltuk, de mindig több feladattal láttam el Nathan-t, aki örült annak, hogy megbízok benne és nem csak elméleti oktatást kap tőlem.

Pénteken, miután összeraktuk a kocsikat, bedobozoltuk őket, majd az egyik kamionunkba pakoltuk őket, hogy elinduljanak Kanada felé. Szombatra és vasárnapra Horner szabadnapot adott nekünk, így mindenki hazament a családjához. Lexi Finnországba utazott Jesse-hez, míg én Londonba mentem, ahogy Ed is. Szegény elfelejtette befizetni a villanyszámláját, így megengedtem neki, hogy nálam aludjon.

Vasárnap délután éppen a Real Madrid – Manchester United régi klasszisainak összecsapását néztem Ed-del, mikor megcsörrent a mobilom.

 - Szia – köszöntem mosolyogva a telefonba, miután átsétáltam a konyhába. Amint megláttam Kimi nevét a kijelzőn, egyből felvillanyozódtam.

- Szia. Zavarlak, vagy felébresztettelek? – kérdezte aggódva egyből.

 - Nem. Miből gondoltad ezeket? – kérdeztem tőle nevetve, miközben felültem a konyhapultra.

 - Lexi-vel találkoztam a reptéren, és ő mondta, hogy betegeskedsz. Azt hittem most is pihentél és felébresztettelek, mert nagyon rekedt volt a hangod.

 - Kicsit megfáztam, de majd túlélem – rántottam meg lazán a vállam.

 - Orvos mit mondott? Mi bajod? – kérdezte.

 - Öööö … nem … nem voltam dokinál – mondtam akadozva. Hallottam, ahogyan felhorkantott a vonal túlsó végén, így gyorsan hozzá tettem: – De a csapatunk nővérkéje megnézett és szerinte csak torokgyulladásom van, szóval ne parázz.

 - Ha komolyabb bajod van akkor … akkor …

 - Akkor mi lesz szépfiú? – kérdeztem tőle kihívóan, mire elnevette magát.

 - Elfenekellek – mondta fenyegetően, de egyáltalán nem tudtam megijedni tőle.

 - NEEEEEEEEEEEE – ordított fel hirtelen Ed, mire odaszaladtam az étkezőt és a nappalit elválasztó boltív alá.

 - Ed, mi van? – kérdeztem tőle rémülten. Mérnöktársam éppen a padlón térdelt, és meggyötört arccal a képernyőt bámulta.

 - 3-1 a spanyoloknak – mondta, mire hozzá vágtam a kezembe kerülő első tárgyat, ami egy kosár volt, amiben a leveleim voltak.

 - Ki van ott? – kérdezte Kimi, mire elvigyorodtam.

 - A szeretőm – mondtam lazán. – Éppen focimeccset néz, pedig éppen egy tök jó kis hokimeccs megy egy másik csatornán – morogtam.

 - A szeretőd nem igazán tudja, hogy mi a jó – nevetett a telefonba Kimi. – Az enyém bezzeg tudja – mondta, mire magasra szaladt a szemöldököm.

 - Szóval neked is van szeretőd? – kérdeztem tőle félig komolyan, félig pedig nevetve.

 - Hát ha neked lehet, akkor nekem is – mondta, mire felhorkantam. – Valami nem tetszik esetleg a kisasszonynak? – kérdezte kuncogva.

 - Hát nagyon nem – mondtam neki tettetett felháborodottsággal, majd elnevettem magam, mert Ed megint felordított. – Megyek, Hewettet rendbe rakom – mondtam Kiminek egy nagyobb sóhaj után. – Te holnap már Kanadában leszel?

 - Nem – mondta egy kis gondolkodási idő után. – Csak szerdán megyünk Mark-kal, mert van még pár dolog, amit nem tudtam elintézni Svájcban és oda akarok utazni.

 - Értem. Akkor majd szerdán találkozunk – mondtam neki kicsit elszontyolodva.

 - Hamarabb elrepül ez a pár nap, mint gondolnád – mondta mosolyogva. Miután elköszöntünk egymást, bontottuk a vonalat. Ahogy visszasétáltam a nappaliba, Ed még mindig a földön térdepelt.

 - Szedd össze magad, mert éhes vagyok – mondtam Ed-nek nevetve, mire egy intéssel reagált.

A miután a meccs véget ért (amit a spanyol csapat 3-2-re meg is nyert), összeütöttünk magunknak valami vacsorát. Ed a csapatunkból az egyik legfinnyásabb ember, így előre tudtam, hogy nem lesz egyszerű eldönteni, hogy mi is együnk. Végül a pizza rendelés mellett döntöttünk, mert az mind a ketten szerettük, és nem is kellett a konyhában rostokolnunk.

Hétfőn vissza kellett mennünk Milton Keynes-be, ahol a csapatunk tagjai összegyűltek, és együtt elindulhattunk Kanada felé. Rengetegszer megpróbáltunk már hatni Horner-re, de ő eddig sose egyezett bele abba, hogy külön-külön érkezzünk meg egy versenyhelyszínre, mert abból szerinte csak kavarodás lenne.

 - Vacakul festesz még mindig – sétált mellém Adrian a pénteki első szabadedzés előtt. A betegség kezdett elhatalmasodni felettem, de nem voltam hajlandó a fenekemen ülni. Dolgozni akartam, és ettől nem tágítottam. Kimi is azon a véleményen volt, mint szinte mindenki. Haza kellett volna mennem már szerdán, de én erre nem voltam hajlandó.

 - Newey, fogd be és mond, hogy hova fújjak – mondtam rekedten a főtervezőnek, miközben a kezemben lévő festékkel teli tartállyal becéloztam Sebastian kocsiját, melynek oldaldobozón úgynevezett statikus Pitot-csövekből készült segédeszközt helyeztünk el, melyen 30 darab nyomásérzékelős szenzor kapott helyet. Ezzel a rendszerrel aerodinamikai vizsgálatokat akartunk elvégezni a kocsin, hogy az új padlólemezünkkel kapcsolatban még több adatot kaphassunk. Az áramlás vizualizációs festék, mely a kezemben lévő tartályban volt, az is amolyan segédeszközként fog nekünk szolgálni az első szabadedzés során, melyet a tesztelésnek szenteltünk teljes egészében.

 - A hátsó szárnyra, az oldaldoboz hátsó részére, és oda a diffúzor környékére. Ennyi egyenlőre elég lesz – mondta, majd szemével követte a neon zöld színű festéket, mellyel lefújtam a kocsit. – A gumikkal kapcsolatos adatokat Ed folyamatosan szolgáltassa majd nekem – mondta.

 - Majd én járkálok velük. Ed amúgy is Mark kocsijával van most elfoglalva – mondtam, mire megcsóválta a fejét, kivette a kezemből a tartályt, majd a kesztyűket is elkezdte lehámozni a mancsaimról.

 - Te most szépen odacammogsz Christian-hoz, és megkéred, hogy haza mehess – mondta, mire felhorkantam. Adrian szúrósan nézett ezért rám, majd a csuklómnál fogva odarángatott Horner-hez, majd Helmuthoz, akik azt parancsolták nekem, hogy szedjem össze Lexi-t, és utazzak vele haza, Finnországba.

 - Nem akarok elmenni innen – mondtam morogva, miközben azt figyeltem, ahogy Kimi éppen a cuccaimat a szekrényből a táskámba pakolta. A 2. szabadedzést követően, ahogy tudott elszabadult a PR-os cuccokról, majd meglátogatott engem.

 - Otthon jobban tudsz majd pihenni. Anyukádék segítenek majd, és nem vicc egy tüdőgyulladás – mondta kicsit mérgesen. A doki, aki alig 2 órája járt nálam, megállapította, hogy valószínűleg tüdőgyulladásom van. Egyszerű kis megfázásból alkottam ilyen szépet saját magamnak, de antibiotikumokkal és sok-sok pihenéssel szerencsére könnyen kezelhető.

Miután Kimi az összes cuccomat bepakolta, odaült mellém az ágyra. Megsimogatta az arcomat, majd szólásra nyitotta ajkait, de végül egy árva kukkot se mondott. Ezt háromszor játszotta el, mire meguntam az egészet, és rákérdeztem, hogy mi az, amit mondani akar nekem.

 - Ha vége a futamnak hazamegyek, Finnországba – mondta. – Mivel szerdán leszünk 1 hónaposak, azt hiszem ideje lenne a családjainkkal is megosztani, hogy együtt vagyunk

 - Szóval … szóval jelentsük be nekik, hogy … hogy járunk? – kérdeztem tőle köhögésekkel egybekötve. Az asztalon lévő meleg teát a kezembe nyomta, majd egy igennel válaszolt a kérdésemre. – Okés. De először te jössz … Tampere-be, utána meg mehetünk Helsinkibe.

 - Espoo-ba – javított ki Kimi. - Anyához megyünk majd. Ramiék is ott lesznek a gyerkőcökkel.

 - Anyud … anyud nem … - kérdeztem volna tőle, de a folytonos köhögés miatt nem tudtam egy értelmes mondatot kinyögni. Szerencsére Kimi tudta, hogy mit akarok tőle kérdezni.

 - Nem, anyu nem Helsinkiben lakik. Ő ott maradt Espoo-ban. Sokszor beszéltünk már vele arról, hogy a fővárosba kéne költöznie, de nem tud elszakadni attól a helytől – mondta.

A reptérre Kimi és Mark vittek ki minket. A tréner vagy fél órán keresztül arról hadovált Lexi-nek, hogy mit csináljon, ha esetleg befulladnék, vagy nem tudnám abbahagyni a köhögést. Én közben csak a szememet forgattam, Kimi pedig nevetett rajtam.

 - Vigyázz magadra – mondta halkan a pilóta, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

 - Te is. És egy dobogós hellyel gyere haza, vagy megcsaplak – mondtam neki, majd hagytam, hogy újra megpusziljon.