67. rész

 - Rennie mit keres itt? – hajolt kicsit közelebb hozzám Guill, miután Horner belépett a gyárunk tárgyalótermébe. A jobb oldalán Adrian sétált, míg a balon, a Lotus egyik versenymérnöke lépkedett. Maga Simon Rennie. – Miért jött ő a mi gyárunkba? – éretlenkedett mellettem a francia, míg én egy velem szemben ülő britre pillantottam. Ciaron egy félszeg mosoly kíséretében, leszegett fejjel piszkálgatta a maga elé vett poharat. A viselkedéséből simán rájöttem, hogy mit is keres Rennie a mi gyárunkban, azonban Rocky-nak csupán 5 perccel több idő és Christian rövid bejelentése kellett ahhoz, hogy minden tiszta legyen számára. – De Pilbean, miért? – fordult hirtelen Rocky Ciaron felé, ahogy szinte mindenki más is.

 - Nem leszek fiatalabb már, és iszonyatosan sok az a munka, amivel egy versenymérnök meg van bízva. Éppen ezért megkértem Christian-t, hogy tárgyaljon csapatokkal, vagyis a versenymérnökeikkel. Nem akartam Mark-ot csak úgy magára hagyni. Keríteni akartam neki egy olyan mérnököt, akit megfelelőnek tartottam a pótlásomra. És Simon lett az-az ember, akit kiválasztottam én magam. A Lotus el is engedte őt, annak fejében, hogy én csatlakozok hozzájuk … És belementem az egyességbe – összegezte röviden a történteket a brit.

 - Mióta tudod, hogy itt hagysz minket? – kérdezte kicsit még a sokk hatása miatt kábán Guill.

 - A nyári szünettől – adta meg mosolyogva a választ Ciaron.

 - Végre megkedveljük egymást, és nem veszekedünk, erre meg itt hagysz minket? – kérdeztem tőle kicsit emelt hangon, majd sajnos hamar elnevettem magam, miután Stuart 4 székkel arrébb felnyerített.

***

 - Te tudtál erről és nem is szóltál nekem? – kérdeztem elképedve Kimi-től, miután röhögve közölte velem, hogy ő már rég óta tudott a Pilbean-Rennie cseréről, csak nem szólt nekem. Tágra nyílt szemekkel, és szájjal bámultam a finnem, miközben ő maga az overallját próbálta magára erőszakolni. A Lotus az idei évben a gyárukban szándékozta bemutatni a konstrukcióit, és erre az eseményre Kimi-nek teljesen be kellett öltöznie. Én is meghívást kaptam az eseményre, de sajnos nekem teljes puccparádéba kellett vágnom magam, aminek egyáltalán nem örültem. – Szemét vagy – toltam le a combomról Kimi tenyerét, miután leguggolt elém, és lábaimra helyezte a kezét.

 - Nem mondhattam el – vigyorgott rám ezerrel. – A nagyfőnökök nem engedték. Bár … Szerintem, ha tehettem volna, se mondtam volna el ezt neked – vágta a képembe röhögve. – Ez az arc – vihogta hangosan, majd kiegyenesedett.

 - Ha most arra játszol, hogy megharagudjak rád, akkor közlöm veled, hogy egészen jó úton haladsz – morogtam halkan, majd felpattantam a fotelből, ahol eddig ültem. – Megyek, elvegyülök a tömegben …

 - Ne legyél már ilyen kis durci – húzott szorosan magához Kimi. Mosolyogva végigsimított az arcomon, majd közelebb hajolt hozzám, hogy megcsókolhasson. – Csak szívom a véred – kacagta. – Ha tehettem volna, akkor elmondtam volna – mondta kedvesen. – De tényleg megeskettek, hogy erről nem szólok egy szót se. Mert így is erről fognak majd írni azok a hülye firkászok, és az ügy két főszereplője nem akart rivaldafényben úszkálni napokig. Meg milyen hülyeségeket találtak volna ki. Hogy miért hagyta ott a Red Bull-t a kopasz, és hogy Simon miért ment át hozzátok?!

 - Azt a kopaszt Ciaron Pilbean-nak hívják, és jobb lesz, ha megtanulod a nevét, mert 2 nap múlva már vele együtt kell dolgoznod – mondtam neki nevetve, majd miután hosszasan megcsókoltam, kifordultam öleléséből, és elindultam a folyosó felé. Szerencsére mikor ide sétáltunk Kimi elmagyarázta nekem, hogy mi merre van, így nem tudtam eltévedni. A hatalmas hangár felé vettem az irányt, ahol már egy szép nagy tömeg össze is gyűlt. Számomra csak látomásból ismerős emberek beszélgettek egymással, miközben pezsgőt szürcsölgettek. Sokan a letakart kocsit bámulták, ami a hangár túloldalán volt, a tőlem legmesszebb lévő ponton. Közelebb sétáltam egy kicsit, hogy legalább a formáját láthassam. Éppen a konstrukció orrát nézegettem, ami a miénktől teljesen eltérőnek látszódott, mikor egy tenyér simult a derekamra.

 - Gerard, jó napot – köszöntem mosolyogva a Lotus team tulajdonosának, miközben kezet ráztam vele. – Igazán impozáns a party – mondtam neki kedvesen, mire a vigyor az arcán nagyobb lett, mint volt.

 - Köszönöm, de ez nem a mi érdemünk - mondta mosolyogva. – Valami használható ötletet el tudtál tőlünk lesni? – kérdezte nevetve, miután az általuk megalkotott autó felé fordult.

 - Sok mindent ki lehet venni belőle így is, de … mi előre akarunk lépni, nem pedig hátra – mondtam vigyorogva, mire López felnevetett.

 - Szóval Adrian valami nagyon jót alkotott megint? – érdeklődött kíváncsi hangon.

 - Mi az hogy … - hagytam félbe a mondatomat, mikor mellénk sétált egy nő, aki elhívta mellőlem Gerardot. Már éppen áldottam az eget, hogy nem kell jó pofiznom, mikor megjelent mellettem Romain felesége, Marion. Nem igazán beszéltem még vele egy 10 mondatból álló csevegés, valamint egy interjú kivételével. Annak ellenére, hogy a párjaink csapattársak, mi nem nagyon alakítottunk ki szoros kapcsolatot egymással.

 - Igaz az a hír, ami a gyárban terjeng? – kérdezte izgatottan, miután az időjárás kiszámíthatatlanságát, és a party eddigi részeit kiveséztük. Kicsit értetlen fejjel néztem a francia riporterre. Nem értettem pontosan, hogy mire is céloz, és hogy melyik gyárról beszél. – A szerelők, a mérnökök, az itt dolgozók, egyszóval mindenki arról beszél, hogy Kimi apuka lesz – csapta össze a tenyereit. – Ez igaz? – kérdezte totál bezsongva. Hirtelen azt se tudtam, hogy mit mondjak erre. De mivel jól tudtam, hogy egyszer minden úgy is kiderül, bólintottam egyet Marion kérdésére. – Ez hihetetlen – kiáltott fel boldogan. – Én is kisbabát várok – mondta, majd a tenyeremet a pocakjához húztam, ami körülbelül ugyanolyan lapos volt még, mint az enyém.

 - Gratulálok – mondtam egy erőltetett, édes mosoly mellett, majd megöleltem.

 - Olyan szupi ez! Mehetnénk majd együtt baba-mama tornára is. Mit szólsz? – kérdezte izgatottan. Legszívesebben abban a pillanatban lelőttem volna a csajt, de e helyett inkább csak bólintottam egyet, majd türelmesen végighallgattam mindazt, amit a terhességével kapcsolatban rám zúdított, s amik amúgy kicsit se érdekeltek engem.

Míg egy műsor keretében bemutatták a Lotus idei kocsiját, Marion folyton beszélt hozzám. Iszonyatosan látszódhatott rajtam, hogy untam az egészet, mert még Kimi is vigyorgott a nyomoromon. Ám Marion ezek ellenére se vette észre, hogy egyáltalán nem figyeltem rá.

 - Tudom, hogy bunkóság volt, de annyira pörög az a csaj – morogtam kicsit bepipulva, miután Kimi a gyári szobájának ajtaját becsukta. – Én tényleg oda akartam figyelni rá, de hadart, és olyan hülyeségeket mondott, ami nem érdekelt engem!

 - Most miért magyarázkodsz? – kérdezte vigyorogva Kimi, majd hanyatt döntött az ágyon. Elkezdte csókolgatni a nyakam, miközben kezeivel bebarangolta az egész testemet.

 - Mert tudom, hogy bunkó voltam, de akkor is! Ez a nő túl sok. És vak is, nem csak naiv. Felvetette nekem, hogy menjünk együtt majd baba-mama tornára! – néztem elképedve Kimi-re, aki legördült rólam, és elterült az ágyon. – Tuti, hogy valami közös party megszervezésén agyal, és azt tervezi, hogy mikor menjünk majd együtt vásárolni! Lehet, hogy egy közös szülést is le fog nekünk szervezni … Most miért szarsz le? – kérdeztem mérgesen Kimi-től, mikor láttam, hogy csukott szemekkel már-már aludt mellettem. – Én itt dumálok neked, te meg le se szarsz! Na kösz …

 - Cicám – húzott vissza maga mellé vigyorogva, mikor ott akartam hagyni. – Nagyon rápörögtél erre, és nem tudtam, hogy mit mondjak, hogy mivel nem idegesítenélek fel még jobban. Csak ezért maradtam csöndben – mondta kedvesen, majd szerelmesen megcsókolt. – Lenyugszol, vagy segítsek neked valahogy? – kérdezte egy kaján vigyor mellett.

 - Kimi, éppen bepipultam, neked meg a szexen jár az eszed – csattantam fel idegesen.

 - Mark előre szólt, hogy sokszor lesz hangulatingadozásod, és sokszor leszel idegbeteg … - morogta halkan, mire a fejéhez vágtam egy párnát.

 - Idegbeteg vagyok? – kérdeztem tőle emelt hangon. - Utállak!!!! – vágtam a két szeme közé, majd mikor el akartam húzódni tőle, hanyatt fektetett, s a két kezemnél fogva az ágyhoz szegezett, de vigyázott, hogy ne nehezedjen rám a pocakomnál.

 - Dehogy utálsz te engem – pusmogta vigyorogva a nyakamba. Percekig csak csókolgatott. A kezdetleges idegességem hamar el is repült belőlem a semmibe. Be kellett látnom, hogy kicsit hülye voltam, és hogy túlreagáltam a dolgokat. – Kis manó, azt hiszem anyuci lenyugodott – mondta a hasamban lévő babánknak, miután a pólót feljebb tolta a pocakomnál. Mosolyogva Kimi hajába túrtam, majd csöndesen figyeltem, ahogy tovább magyarázott a gyerekünknek.

66. rész

Sziasztok :)
Kedd révén meg is érkeztem a következő résszel :)
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett pipákat, valamint a kommenteket is :)
Egyéb megjegyzésem nincs nagyon ehhez a részhez, így nem kell tovább rabolnom az időtöket :D
Jó olvasást Nektek,
Em.

 - Kicsim, jól vagy? – léptem be a Vilander rezidencia emeletén lévő fürdőszobák egyikébe, ahonnan Kimi öklendezéseinek hangja kiszűrődött a folyosóra. A finnem a WC előtt térdelt, miközben a fejét fogta.

 - Ne … Ne gyere be – nyögte ki alig hallhatóan, miután leguggoltam mellé. Tenyeremet izmos hátára simítottam, miközben nemlegesen megráztam a fejemet, bár ő ezt nem látta. – Menj ki! Nem akarom, hogy te is rosszul legyél ettől a látványtól – mondta, miután megszabadította magát egy újabb adagtól.

 - Szerencsés kismama vagyok, mert már nincsenek reggeli rosszulléteim, és hidd el, hogy nem leszek rosszul pont most, mikor szarul vagy – mondtam neki kedvesen miközben a hátát simogattam. – Nagyon rosszul érzed magad?

 - Ja – morogta miután kiegyenesedett és lehúzta a WC-t. A mosdókagylóhoz lépett, ahol először kiöblítette a száját, majd megmosta az arcát egy kis hideg vízzel. – Nagyon durván sokat ittam, mi? – kérdezte a hajamba motyogva, amint elé álltam, és átöltetem.

 - Hát, rendesen megünnepeltétek a fiúkkal a szilvesztert, szó se róla – mondtam kuncogva, mire felnyögött. – Lemegyek valami gyógyszerért, és kerítek valami ennivalót neked, jó? – simítottam végig sápadt arcán.

 - Csak kaját ne – nézett rám egy eltorzult arc kíséretében. – Most nincs erőm enni. De a gyógyszer megköszönném, mert rohadtul hasogat a fejem, és nincs kedvem kávét inni se, mert azt is tuti kihánynám.

 - Akkor hozok fel neked gyógyszert, meg sok vizet, hogy ne szédülj – mondtam miközben eltámolyogtam vele az ideiglenes szobánkig.

 - Tudod merre kell menni? – pillantott rám Kimi már az ágyban feküdve.

 - Erja-val tegnap sokat szaladgáltunk az ifjú Vilander után, és közben megismertem a házat – mondtam nevetve. – Lukaas tök ugyan olyan, mint Ramiék fiai.

 - A miénk is ilyen lesz. Készülj fel – mondta vigyorogva. – Ugyanilyen rosszcsont fiú lesz.

 - Lányunk lesz, már ne is haragudj – mondtam neki nevetve.

 - Én nem haragszok, Életem, mert úgy is fiúnk lesz. Mi Räikkönenek csak fiúkat tudunk csinálni – mondta egy pimasz vigyor kíséretében.

 - Ezt majd később még megbeszéljük – mondtam a fejemet csóválva, majd elindultam a folyosó felé.

 - AKKOR IS FIÚNK LESZ! – kiáltott utánam Kimi, ami után jajgatások sorozata hagyta el a finnem száját.

Vigyorogva sétáltam le a földszintre, ahol először a nappali került velem szembe. Itt-ott a sörös, és vodkás üvegek mellett néhány kiskocsit is lehetett látni a padlón, ahogy a dohányzó asztalon is csak szépen elrendezett autókat talált az ember, mint amiket milliméter pontosan leparkoltak volna az asztallap tetejére. Lukaas éppen a kanapé hatalmas szivacsai között matatott. Matchbox-okat pakolgatott ki a rések közül, majd amint az oda eldugott darabokat meglelte, a többi mellé rakta őket az asztalra.

 - Szia Lukaas – köszöntem mosolyogva a lurkónak, aki egy csibészes mosoly mellett pillantott rám a kanapén ülve.

Lukaas

Erja és Toni

 - Cija – mondta egy sor integetés mellett. – Játszok – bólogatott hevesen, majd lepattant a kanapéról, és elém sétált. Felém nyújtotta apró kezecskéjét, jelezve, hogy fogjam meg. Miután apró ujjacskáit a mutató ujjam köré fonta, elindult vele a konyha felé. – Nem akajom, hod eltévedj – mondta vigyorogva, majd beugrált a konyhába. – Mamiiiiiii – rohant oda anyukájához, amint elengedte a kezemet. Átölelte Erja vékony combjait, majd ahogy az anyukája lenézett rá, felém mutatott.

 - Jó reggelt, Emeliija – köszönt kedvesen a ház úrnője.

 - Neked is – viszonoztam gesztusát.  – Valami gyógyszert Kiminek tudnál adni? Nagyon fáj szegénynek a feje.

 - Ennyire kiütötte magát? – jött egy nevetéstől hangos hang a bejárattól. Nem sokkal később Toni vigyorgó feje tűnt fel a láthatáron. Amint belépett a konyhába, Lukaas egyből letámadta, s addig nem nyugodott meg, míg az apukája az ölébe nem vette. – Gyere, keresek valamit neki – bökött a fejével a fürdő felé. Miután Erja-tól kaptam egy jó nagy pohár vizet, a Vilander fiúk után sétáltam. Lukaas éppen a nappaliban magyarázott az apukájának a kocsikról, amik az asztalon voltak. Az általa kreált kocsi jellemzőket Toni mosolyogva hallgatta, miközben bőszen bólogatott fia csicsergése mellé. – Lukaas, ezt mindjárt befejezzük, csak adok Kiminek valami gyógyszert. Jó? – simított végig a kis lurkó fejét Toni, majd amint egy bólintással megkapta a rövid kérdésére a választ, besétált a fürdőbe. Lukaas folytatta a pakolászást, míg én az apukája után mentem. – Itt lesz valahol … - mondta félig a mosdókagyló alatti szekrénybe hajolva Toni. – Á, meg is van! – emelte fel a nekem kellő dobozt egy győzelemittas vigyor kíséretében, majd át nyújtotta nekem. – Emeliija – szólt utánam, mikor el akartam hagyni a fürdőszobát a gyógyszerrel a kezemben. Érdeklődve pillantottam rá, amint megfordultam, és szembe kerültem vele. - … Pontosan egy évvel ezelőtt a fiúkkal mindent elrontottunk … És tudom, hogy azóta minden rendeződött Kimi és közted, de … Bocsánatkéréssel tartozok feléd, mindenki nevében …

 - Felejtsük el az egészet Toni. Az már a múlt – mosolyogtam rá kedvesen, majd amint ugyanezt ő is megtette, elindultam felfelé, hogy Kiminek odaadjam a neki kellő gyógyszert.

A drága finnem egészen délután háromig aludt. Addig én nyugisan meg tudtam reggelizni, majd segítettem Erja-nak kicsit rendet rakni a lakásban, amit a tegnap esti vendégek csatatérré rendeztek át. Toni a fiával játszott, miközben a csapatának sajtósával egyeztetett interjúkhoz időpontokat.

 - Hogy tetszik neked a WEC? – érdeklődtem kíváncsian Toni-tól, miközben már mindannyian a család nappalijában üldögéltünk, és beszélgettünk. Kimi mindig fáradt volt, de sokszor bekapcsolódott a beszélgetésünkbe, ha éppen olyan téma volt soron, ami tetszett neki, és ha Lukaas nem foglalta le teljesen a figyelmét.

 - 5 év alatt végre rájöttem arra, hogy nem a forma autók valók nekem, és hogy ebben kicsit jobb is vagyok – mondta nevetve. – Összességében tetszik. Nincs sok szarkavarás a mi sportunkban. Sok teret adnak nekem. Két futamon indulhattam eddig, és egész jól szerepeltünk – mondta nevetve. – Fura azért, mert míg a mi kategóriánkbeli kocsikkal kell versenyeznünk, addig a pályán LMP1-2-es és egyéb kocsik versenyeznek egymás ellen miközben mi is futjuk a saját versenyünket. 4 széria autói versenyeznek egymás ellen, hogy a saját kategóriájukban nyerjenek, de gondolom ezzel te is tisztában vagy … Ömm … Mit mondhatnék még? … Idén többek között LeMans-ban és Bahrein-ben is nyert a csapatunk, azokon, amiken én is részt vettem – mondta mosolyogva. – Egyszer kipróbálhatnád magad nálunk is, Kimi – dobta Párom ölébe az egyik párnát Toni.

 - Talán. Majd egyszer – mondta nevetve Kimi.

 - APAAAAA – feküdt el Toni ölében Lukaas, mint valami kiscica.

 - Na már mit szeretnél édes fiam? – kérdezte nevetve a büszke apuka.

 - Menjunk ki hokiszni – nézett fel tündérien apukájára Lukaas.

 - Kimi? – fordult a finnem felé Toni.

 - Benne vagyok – mondta nevetve.

 - Lányok? – nézett először feleségére, majd rám.

 - Én terhes vagyok. Szóval inkább kihagynám – reagáltam nevetve a kérdésére.

 - Ugyanilyen okok miatt, bent maradnék én is – mondta egy mosoly mellett Erja, mire Kimi-vel mind a ketten rá kaptuk a pillantásukat.

 - Te … Te is … Kisbabát vársz? Ezt tegnap miért nem mondtad? – kérdeztem tőle nevetve, mire bólintott egyet. – Gratulálok – öleltem magamhoz szorosan.

 - Apám, mi is tudunk időzíteni – pacsizott le nevetve Kimi a barátjával. – Lukaas, örülsz a kistesónak? – guggolt le a gyerkőc elé. Kérdésére egy nagy bólintás volt a válasz.

 - Akkor mi bent maradunk ketten, és míg ti kint vagytok, addig mi elbeszélgetünk pár csajos, és kismamás dologról – mondtam nevetve a fiúknak miután Erja-val leültünk a kanapéra.

- Akkor szerintem fiúk, most pucoljunk kifelé – állt fel nevetve Toni a kanapéról, miközben Lukaas már a nyakában csüngött.

 - A ház előtt van egy kis tó, ott fognak hokizni – ült át mellé Erja. – Először letolják róla a havat, és úgy játszanak majd. Még nézni is tudjuk majd őket – pillantott ki az ablakon a hóval fedett tájra.

 - Kiminek reggel említettem, hogy Lukaas viselkedésre szinte ugyan olyan, mint a bátyja fiai. Kis örökmozgó rosszcsont – mondtam neki mosolyogva, hogy valami beszélgetés félét beindítsak kettőnk között.

 - Hát igen – bólogatott kuncogva. – Lukaas tipikus finn kisgyerek. Mintha valami Duracel nyuszi lenne. Egyszerűen nem lehet leállítani. Egész nap pörög, de ez az esti órákban nagyon jó, mert hamar elalszik, és viszonylag későn kel másnap. Nem pimasz egy gyerek. Nem szól vissza, és elég egyszer rászólnom, és abbahagyja azt, ami nekem nem nagyon tetszett. Bár kisebb csínyei vannak. Az apját szinte minden nap betalálja valahogy – mondta nevetve. – És hát nagy valószínűséggel ti is ilyen lurkót fogtok felnevelni, és ha a második babánk nem kislány lesz, akkor mi is.

 - Erre lelkileg akkor kezdek felkészülni – mondtam nevetve. – Addig még van durván 2 évem.

65. rész

Sziasztok :)

Tegnap este be tudtam fejezni a rész kicsi átalakítását, így tudtam is ma hozni nektek :)

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett pipákat, valamint a kommenteket. A 64. részhez érkezett hozzászólásokra mind reagáltam, és szeretném ezt a továbbiakban is megtartani, hiszen ha ti írtok nekem, akkor azt hiszem, hogy az a minimum, hogy reagálok rájuk. Nem tudom garantálni, hogy mindig hozzá szólok majd a felém intézett soraitokhoz, hiszen nehéz nem elárulni azokat a dolgokat, amiket például egy következő részben olvashatnátok. Híres vagyok arról, hogy olyan dolgokat kikotyogok, amik fontosak lehetnek :) De igyekszek majd :D

Nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást Nektek,

Em.  

 - Ki fog borítani – ültem le Kriisti mellé a kanapéra, miután Kimi-t a bátyja után küldtem az udvarra, hogy gyűjtsék be a srácokat. Mióta a gyárból hazaengedtek, a Párom úgy bánik velem, mintha valami porcelán baba lennék, és ez számomra nagyon idegesítő. Nem mehetek el sehova se egyedül, még a boltba se. Az ajándékok becsomagolásában nem segíthettem, mert szerinte az számomra megterhelő feladat. A fát se díszíthettem fel. Sőt! Semmit nem csinálhattam az elmúlt egy hétben. Csak ülésre, alvásra, evésre és ivásra kaptam engedélyt Kimitől. Bármi mást csináltam, először leszidott, majd az ágyba, vagy a fotelbe parancsolt.

 - Csak félt téged. Elmesélte nekem, hogy mit történt veled múlthéten Angliában – mondta kedvesen Kriisti. – És meg is értem őt. Szinte biztosra veszem, hogy Rami is így viselkedett volna, ha velem történt volna ugyanez. És ez tök normális dolog.

 - De Kimi kezd túlzásokba esni!

 - Először lesz apuka. És te már egyszer elvetéltél. Félt – ült le mellém Lexi is, miután képest volt végre elszakadni Jesse-től, akit éppen Juustu és Titus gyepáltak ezerrel kint, az udvaron.

 - Ez akkor se normális viselkedés – mondtam a fejemet rázva.

 - De, az – vágták rá egyszerre ketten.

 - Hé – csattantam fel. – Ne ellenem, hanem mellettem legyetek már! Kicsit azért több támogatást vártam tőletek …

 - Túlreagálod – mondta tömören Lexi, mire se szó, se beszéd, felpattantam a kanapéról, majd felsiettem az emeleten kijelölt, Kimi-vel közös hálószobánkba. Amint bezárult mögöttem az ajtó, a szám elé kaptam egy párnát az ágyról, majd egy jó nagyot belesikítottam. Éppen hogy csak elkezdtem ezt művelni, mikor kinyílt a szoba ajtaja. Kimi értelmetlenül nézett rám, miközben kivette a kezeim közül a párnát, majd ledobta a földre.

 - Minden rendben? Fáj valamid? A kicsivel történt valami? Görcsölsz? – rohamozott meg hadarva a kérdéseivel, miközben leültetett az ágyra. Zöld színű szemeiben ijedséget véltem felfedezni. Ugyanúgy nézett rám, mint a gyárban.

 - KIMI, NINCS SEMMI BAJOM! – kiáltottam el magam. – Annyira idegesítő már, hogy ennyire próbálsz még a széltől is védeni. Nincs. Semmi. Bajom – mondtam neki tagoltan, hogy végre, valahára fel tudja fogni. – Megfojtasz egyszerűen. Nem kezdhetek semmihez se, mert te abban a pillanatban leállítasz, hogy bajom lesz. De Kimi fog már fel, hogy mert egyszer elvetéltem, attól még konkrétan nekem nincs semmi bajom. A testem makkegészséges, és semmi utóhatása nincs az előző terhességemnek a mostanira. Az orvos is megmondta! Egy orvos, aki ért ehhez. Végre te is felfoghatnád, hogy nincs semmi bajom.

 - Bocsáss meg nekem, hogy ilyen … megszállottan hülye voltam – mondta halkan, majd megölelt. – Eddig bele se gondoltam, hogy neked ezzel milyen rosszat teszek. Meg tudsz nekem bocsátani?

 - Nem haragszok rád – mondtam egy nagy sóhaj után, és az előbbiekhez képest sokkal nyugodtabban. – Csak … Sok volt az a védelem amit … amit adtál nekem. Kimi, nem kell folyamatosan a fenekemben lenned, és járkálnod utánam, hogy mikor esek össze! A gyárban a saját hülyeségem miatt lettem rosszul, de tanultam belőle. Több ilyen nem fog előfordulni. Vissza fogom majd magam a munka terén, bár kicsit ez nehéz lesz nekem, de minden erőmmel azon leszek, hogy sokat pihenjek - mondtam neki mosolyogva.

 - Anyu kész van már a vacsorával. Lemegyünk?  - kérdezte kedvesen, terelésképpen.

 - Igen – mondtam mosolyogva, majd miután felálltam megigazítottam a karácsonyi ünnepek tiszteletére felvett szoknyámat, melyet hátul szépen elültem.

A vacsora kellemes hangulatban telt. A családjaink összes tagja nevetve, egymást elszórakoztatva fogyasztották el a finom vacsorát, melyet Paula készített nekünk. Jó volt látni, hogy Apu szívből jövő nevetésekkel hallgatta Rami, számomra kicsit se vicces vicceit. Krissu Kriistivel beszélgetett az egyetemi tanulmányairól, míg Jesse és Lexi figyelmét a két lurkó kötötte le. Mi, Kimivel csöndesen fogyasztottuk a tányérjainkra szedett ételeket, miközben mosolyogva figyeltük, hogy a többiek mennyire jól elvoltak.

 - Te mit kaptál? – szaladt Titus szélsebesen oda a bátyjához, miután a nappali egyik sarkában kibontogatta a saját kis ajándékait. Kriisti találta ki ezt az ötletet, vagyis hogy a fiúkat messze ültessük le egymástól, mert sok veszekedés volt már abból, hogy összekeveredtek véletlenül az újonnan kapott ajándékaik.

Mi felnőttek nem voltunk annyira bezsongva, mint a gyerekek, de azért lelkesen bontogattuk mi is a saját csomagjainkat. Mindenkivel előre egyeztettünk, hogy drága ajándékokat nem veszünk egymásnak, és ezt mindenki be is tartotta. Apró kis kedvességekkel leptük meg egymást. Kimivel mi közös ajándékokat kaptunk leginkább. Baba cipellőket, csörgőket és egyéb olyan dolgokkal leptek meg minket a többiek, amik majd jól jönnek majd, ha végre megszületik a mi kis drágaságunk.

 - Felhozok valami édességet, jó? – rúgta le magáról a takarót Kimi, mikor már a szobánkban pihentünk. Éppen valami bugyuta karácsonyi filmet néztünk, mikor hirtelen kiugrott mellőlem az ágyból.

 - De siess – szóltam utána, majd visszafordítottam a fejemet a TV felé.

Kimi sokáig távol volt. Éppen utána akartam már indulni, mikor megjelent a szoba ajtajában. Egy nagy, kerek tálcát tartott a kezében, miközben megállás nélkül vigyorgott. Lassan leereszkedett az ágyra, majd az ölembe tette az édességet. A lélegzetem is elállt, mikor felfogtam, hogy mi is van előttem.

Kiitos = Köszönöm

 - Szeretném megköszönni, hogy egy kis csodával fogsz majd meglepni – mondta mosolyogva, majd közelebb hajolt hozzám, hogy megcsókolhasson.

 - Kimi … Ez … Te csináltad? – kérdeztem tőle szipogva, miután elváltak ajakink egymástól. A válasza egy határozott bólintás volt, majd addig ügyeskedett, míg be nem tudott ülni a hátam mögé.

 - A srácok azért segítettek – mondta nevetve. – A szívecske éppen ezért lett ilyen kicsit elfolyt, mert beleborítottak véletlenül egy fél bögre tejet a masszába, és nem akartuk kidobni. De amúgy szerintem finom lett – mondta magabiztosan.

 - Mark megöl, ha megtudja, hogy a szünetben mennyi csokit, és édességet ettél – fordultam nevetve hátra.

 - Dehogy fogja megtudni. Mert segíteni fogsz nekem ledolgozni – mondta kajánul, majd belecsókolt a nyakamba. – Mi lenne … ha … most … letennéd … azt a tortát – motyogta majdnem hogy szavakra tagolva mondatát Kimi. Minden egyes szó után belecsókolt a nyakamba, miközben kezeivel a combjaimat simogatta.

 - Később akarod elfogyasztani? – kérdeztem tőle nevetve, miután az éjjeliszekrényre tettem az édességet. Feltérdepeltem Kimi két lábai közt, míg ő maga kicsit lejjebb csúszott az ágyban. Lehajoltam hozzá, hogy megcsókolhassam. Testem szorosan az övéhez tapadt. Karjaival hirtelen teljesen átölelt, majd óvatosan, mégis gyorsan fordított egyet a helyzetünkön. Az ajkaim után az arcomat, a nyakamat, majd a dekoltázsomat jutalmazta meg apró csókokkal. Lassan halad lefelé, s mikor a pocakomhoz ért, feljebb tolta a lenge, babarózsaszínű hálóingem alját, majd elkezdte puszikkal behinteni azt a pontot, ahol a kisbabánkat vélte elhelyezkedni.

 - Kis manó – suttogta szinte alig hallhatóan, miközben ezerrel a pocakomat simogatta. Megbabonázva kémlelte a lapos hasamat, amivel könnyeket csalt a szemembe. Éppen egy könnycseppet töröltem le az arcomról, mikor Kimi felnézett rám. – Miért sírsz? – kérdezte nevetve, majd feljebb tornászta magát, hogy az arcaink egy vonalban legyenek.

 - Annyira szeretlek, Kimi – mondtam neki miközben borostás arcát simogattam.

 - Szeretlek titeket – mondta, majd megcsókolt. Utolsó szava a szívemig hatolt, és melegséggel elöntötte az egész tesztemet.

Az eredetileg szerelmeskedéssel eltöltött órákat nyugisan töltöttük el, egymás karjaiban. Ölelgettük, puszilgattuk egymást, miközben a születendő gyermekünkről beszélgettünk. Azt találgattuk, hogy vajon milyen nemű lehet, és hogy milyen is lesz az, amikor Ő már velünk lesz. 

64. rész

Sziasztok :)
Kedd tiszteletére hoztam is nektek az új részt :)
Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, valamint a pipákat is. Örülök annak, hogy még mindig tetszik nektek az, amit írok :) És ahogy elnézem, nagyon sok embert érdekel, hogy a kicsi milyen nemű :D
A következő részt lehet nem pénteken, hanem szombaton fogom majd hozni, ez attól függ, hogy mennyi erőm lesz egy húzós matekdoga után, mert még a felét annak is át akarom írni, de sajnos tanulnom is kell és elég sokat ... :/
De nem is húzom tovább az időt :D
Jó olvasást Nektek,
Em.

Fáradtan, nyúzottan hajtottam le a fejemet a szimulátor szobájában lévő asztalra, miközben Adrian még folyamatosan beszélt hozzám. Reggel 9 óta, megállás nélkül a jövő évi munkaköröm részletes bemutatásán fáradozik a főtervezők gyöngye. Pontosan 6 órája járkálok az oldalán a gyárban, és jegyzetelek a kis füzetemben és figyelek rá, miközben próbálok SMS-ek formájában Jesse-vel kommunikálni, hogy Kimi-vel mit is vegyenek meg karácsonyra, ami 5 nap múlva lesz esedékes. Karácsonyfadíszek, a vacsorához kellő alapanyagok, valamint ajándékok sorakoztak a fejemben lévő hosszú listámon, amit meg kellett osztanom a két fiúval. Ők maguk vállalták el, hogy megcsinálják a munkálatok ezen részét, ám arra nem gondoltak, hogy mit is kell majd beszerezniük.

 - Hagyjuk abba? – hajtotta le Adrian is a fejét az asztalra, hogy a szemembe nézhessen. – Nagyon fáradtnak tűnsz. Szóval ez inkább nem is kérdés volt, hanem kijelentés. Menj, aludj egy kicsit, és majd máskor folytatjuk. Jó?

 - Nem, be akarom fejezni! – mondtam makacsul, majd kiegyenesedtem. – Nincs semmi bajom, csak sok mindent kell csinálnom, még ma, és már most elegem van mindenből. De nem akarom máskorra hagyni ezt, mert jó lenne, ha januárban már úgy jönnék vissza ide, hogy tudom, mit kell majd csinálnom, ha Rob már bevet engem, hogy szokjam azért azt a munkát is. És ma vagyok itt utoljára.

 - Te jól meggondoltad azt, hogy terhesen 2 munkakört akart egyszerre csinálni, plusz még az általad kiválasztott utódodat is betanítsd? Tényleg, kit választottál?

 - Igen, átgondoltam és Nathan-t. Ő a legértelmesebb mérnök tanonc.

 - De ő már fél éve a motorokért felelős mérnökökkel dolgozik – mutatott rá Adrian egy lényeges dologra.

 - … Leszarom – rántottam meg lazán a vállam. – Én egy vezető szerepet tudok neki ajánlani. Joe-ék mellett még legalább 4 évig csicskás lenne. Ha ezt nem fogadja el, akkor jó nagy hülye.
 - Beszéltél már vele erről?

 - Igen, reggel.

 - MA REGGEL? – kérdezte kikerekedett szemekkel. Hitetlenkedve bámult rám, míg én gyorsan visszaírtam Jesse-nek a díszek színével kapcsolatban.

 - Igen. Nekem is egyik pillanatról a másikra kell döntenem. Jobb lesz, ha belejön abba, hogy a nagy döntésekre nincsen 2-3 hete … És Christian kit rak be harmadiknak majd Nathan és Jon mellé?

 - Egy kezdőt. Lisa Grey-t. De őt csak a jövő év utáni szezontól dobjuk be a mélyvízbe. Addig a gyárban fog majd nevelkedni, és Peter bevállalta, hogy addig feladja a munkáját Mark kocsija mellett, és besegít majd a fiúknak.

 - Akkor minden meg van oldva – mondtam egy erőltetett, mű mosoly mellett, majd újra visszavarázsoltam az arcomra a fapofámat. – Tényleg jobb lesz, ha most ezt abba hagyjuk – mondtam elgondolkodva, miután megkordult a gyomrom. – Sok van még hátra?

 - Nem, már csak a gépműhelyben való munkálatok vannak hátra.

 - Akkor azt majd januárban befejezzük – mondtam nevetve, majd felálltam a székből, ahol mindezidáig ültem. – Megyek, eszek valamit és megkeresem Nathan-t, hogy megtudjam, hogy döntött.

 - Jó étvágyat – mondta kedvesen mosolyogva.

 - Meg lesz és köszi – vigyorogtam ezerrel, majd gyors léptekkel elindultam a kijárat felé. A folyosókat szinte már futva átvágtam. Nagyon éhes voltam már. Reménykedtem abban, hogy végre ehetek, de mikor megláttam Christian-t és Paul Hembery-t, a Pirelli egyik fejesét, minden reményem szertefoszlott.

 - Jó napot Mrs.Niniimäki – nyújtotta felém illedelmesen a kezét a brit szakember.

 - Jó napot – mondtam kedvesen mosolyogva, miközben megráztam a felém nyújtott jobbost. – Mi szél hozta a gyárunkba? – érdeklődtem kíváncsian.

 - A 2012-es szezonban összegyűjtött adataik másolatáért és elemzéséért jöttem – mondta mosolyogva.

 - Ömmm … Az a helyzet, hogy az elemzés nincs még kész. Adrian át akart mindent nézni, mielőtt a munkatársaimmal hozzáláttunk volna.

 - És nem tudják ezt esetleg most elintézni? Nagyon fontos lenne – mondta kicsit határozatlanul, mire bólintottam egyet.

 - Máris összeszedem a társaimat, és neki látunk – mondtam mosolyogva, majd elsétáltam mellettük. Amint a hallótávolságukon kívül kerültem, hangos szitkozódásba kezdtem. Miközben szépnek kicsit se nevezhető finn szavak elhagyták a torkomat, trappolva sétáltam a recepcióig.

 - Thelma, kérlek, megkeresnéd nekem Jon-t, és szólnál neki, hogy jöjjön azonnal az irodámba? – kérdtem esdeklően a gyárunk recepciósától miközben éppen egy müzli szeletet rágcsáltam a számban.

 - Persze – mondta kedvesen, amiért küldtem felé egy levegőbeli puszit, majd elindultam Nathan felkutatására. Szerencsére hamar megtaláltam az ifjú mérnöktanoncot, aki éppen egy csajt fűzött a szélcsatorna felé vezető folyosón.

 - Clements, hogy döntöttél? – szóltam oda neki kicsit emelt hangnemben, mire ellökte magát a faltól, aminek neki szorította az egyik mérnöknek készülő lányt. Egyből felismertem Lisa Grey-t, aki 2014-től az egyik gumikért felelős mérnök lehetne a csapatunknál. Szó, mi szó, én nem nagyon bírom a csajt, mert nem egy fiúval feküdt már le a gyárból, és a rá kiosztott munkát se jól végzi. Meg az a flegma fej, amivel emberekre tud nézni, egyszerűen kiborít.

 - Ki ez a csaj? – próbálta odasúgni szavait Nathan-nek, ám ez nem jött neki össze, mert még én is kristály tisztán hallottam a mondatát. 10 méteres távolságból is. – Csicskás? – kérdezte lenézően, majd jól végig mért.

 - Én vagyok az elődöd édes, drága, kicsi csillagom. És tudod rajtam is áll az, hogy te egyáltalán átveheted-e egyszer is az én helyemet. De most közlöm veled, hogy ettől a lehetőségtől elbúcsúzhatsz – mondtam neki egy ,,édes” mosoly mellett. – Jobb lesz, ha elkezdesz más csapatok ajtóin kopogtatni, mert nem leszel itt sokáig … Nathan, hogy döntöttél? – tettem fel újra a kérdésemet a brit fiúnak, majd felé fordultam. – A motorokkal akarsz foglalkozni, vagy a gumikkal? Most akarsz teljes értékű mérnök lenni, vagy csak 3-4 év múlva? Készen állsz rá? – bombáztam meg egy kicsit Nathan-t pár kérdéssel, amikre ha magában válaszol, egyből meg is lesz a nekem megfelelő felelete a munka ügyével kapcsolatban.

 - Benne vagyok. Szeretnék gumikért felelős mérnök lenni – mondta határozottan.

 - Helyes, akkor gyere, mert már most dolgod van – mondtam neki, majd elindultam az irodám felé. Hallottam, ahogy elbúcsúzott még a csajtól, majd beígért neki egy randit. Már 2 sarkon is befordultam, mire utol tudott érni.

A fiúkkal legalább 2 órát bajlódtunk az adatokkal. Minden egyes versenyhétvégén összegyűjtött tapasztalatunkat írásos formába foglaltuk, amiket az öleinkben lévő laptop-okon rögzítettünk. Nathan egészen lassan haladt, így Jon-nak és nekem is a 20 versenyből 8-8 szabadedzésről, időmérőről, valamint futamról kellett leírunk a tapasztalatainkat, észrevételeinket.

 - Em, minden rendben? – gurult mellém Jon. – 10 perce a fejedet fogva ülsz itt. És nagyon sápadt vagy.

 - Szédülök – nyögtem ki halkan, csukott szemekkel. Mikor egy pillanatra felnyitottam a pilláimat, minden egyes tárgy elkezdett szambázni a szemeim előtt. Ettől csak még jobban rosszul lettem. Meg kellett kapaszkodnom az asztalban, hogy le ne boruljak a székemből. Az egyik pillanatban még éreztem, hogy a két kezemmel ugyanúgy támaszkova ülök, majd lassan elkezdtem dőlni Jon irányába, míg a szememet ellepő hirtelen szürkeség teljes sötétséggé alakult át előttem.

***

Hideg vízcseppek csorogtak végig a nyakamon, miközben valami kissé melegebb dolog a homlokomon pihent. Pusmogás zaja töltötte be a teret, ahol voltam. Finn, német és angol szavak mixe kavargott az éterben. Éreztem, hogy valaki a kezemet szorongatta, puszilgatta, simogatta, miközben hallani lehetett, hogy a lábával kicsit idegesen dobolt a padlón.

Mikor kinyitottam a szemeimet, az erős fény, amivel szembe találtam magam, csak még jobban megfájdította az így is hasogató fejemet. Nyöszörögve csuktam le pilláimat újra, hogy megszabaduljak a szemeimet bántó, erős fénytől.

 - Kicsim, hallasz? – ütötte meg a fülemet egy rekedtes hang, amit ezer közül is felismertem volna. Válaszomat egy bólintással adtam tudtára, majd végül megszólaltam.

 - Hogy kerülsz ide? – kérdeztem tőle rekedten.

 - Horner felhívott, hogy elájultál – mondta. – Mi a francért nem ettél? Lement a cukrod. Ha egyedül vagy, akkor beüthetted volna a hasadat is, de az a Jon nevű pasas még időben elkapott. Tudod milyen hót halál ideges voltam az ide vezető úton?

 - Enni akartam, és ettem is.

 - És mit?

 - Egy müzli szeletet.

 - Azta kurva. Azzal aztán rendesen elintézted az ebédedet – mondta idegesen, emelt hangon.

 - Nem ordíts, kérlek – nyöszörögtem halkan.

 - Ez még rohadtul nem ordítás!!!

 - Kimi – szólt rá erényesen az öcsém. – Nem látod, hogy szarul van így is? Ne rakjál már rá még egy lapáttal.

 - Jesse, azt se tudtam miért kell ide jönnöm! Azt hittem elvetélt, azért rendelt ebbe a rohadt gyárba szinte azonnal Horner. Tudod hányfajta képkocka jelent meg bennem, hogy hogyan is fogom őt meglátni? Nem, baszottul nem tudod. 

63. rész

Sziasztok :)

Péntek tiszteletére itt is van az új rész :)

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett pipákat, valamint Melinda kommentjét, akit meg is nyugtatnék, hogy lesz itt még elég "action" az elkövetkezendő részekben. Fogok még nektek meglepetéseket okozni :D

A szavazás 5-36 (igen-nem) arányban zárult, szóval, minden úgy fog majd alakulni heteken belül, ahogyan azt eleve terveztem. De azért próbálkozok, hogy a részek egyezzenek majd sokszor időben, így azokat, akik igennel szavaztak, nem fogják majd annyira sokszor zavarni az előző előtti részben leírt dolgok :)

Jó olvasást Nektek, 

Em. 

  - Te meg mit keresel itt? – mutatott rám félig kómásan Rocky, mikor a gyárunk folyosóján szembe találta magát velem. Válaszadás helyett csak megrántottam a vállamat, majd elsétáltam mellette. Ideges trappolással folytattam tovább az utamat az irodámig, ahol reméltem egy kis nyugalomra lelhetek majd. Amint becsukódott mögöttem a szobácskám ajtaja, egy hatalmas sóhaj hagyta el az ajkaimat. Ledobtam a földre a vállaimat nyomó nehéz táskákat, majd az asztalhoz sétáltam, hogy kényelembe helyezhessem magamat a bőrszékemben.

2 napja még nem így terveztem az életemnek ezen hetét, ám Kimi kicsit megkavarta számomra a dolgokat. Mikor megemlítettem neki, hogy Adrian milyen álláslehetőséggel rukkolt elő nekem, szinte magából kikelve kezdett el velem veszekedni, hogy hogyan is képzelem azt, hogy én a gyerekszülés után még vissza akarok térni a Forma-1-be. A családjaink, akik még 12 órája se tudták azt, hogy babát várok, tágra nyílt szemekkel bámulták a kettősünket, miközben Paula házának nappalijában veszekedtünk. Hamar meguntam azt, hogy szinte leordította a fejemet a nyakamról, így összeszedtem a cuccaimat, és eljöttem otthonról. Kicsit távol akartam lenni Kimitől, éppen ezért határoztam úgy, hogy Milton Keynesbe utazok.

Nagyon megbántott. Ő maga is jól tudja, hogy mit jelent számomra a munkám és ennek ellenére is meg akarja nekem szabni azt, hogy mit csinálhatok akkor, amikor már a kicsinket világra hoztam. Sose akartam volna, és nem is tudnék otthonülős anyuka lenni. Az nem én vagyok! Számomra fontos a munkám, a karrierem, és a csapatom is, amit nem fogok csak úgy magára hagyni.

Már lassan 2 órája üldögélhettem az irodámban és éppen a 2012-es szezonban a gumikról összegyűjtött adatokat rendszereztem, mikor kinyílt az irodám ajtaja. Helmut lépett be rajta. Az egyik kezében 2 papírpohár kávé volt, a másikban pedig valami zacskót tartott, amiben péksütemény lehetett a zacskón lévő logóból ítélve.

 - Guillaume említette, hogy visszajöttél, és gondoltam éhes vagy, és jól esne egy kis kávé most neked – mondta a szokásosnál is kedvesebben, majd miután a dolgokat az asztalomra pakolta, leült velem szembe az egyik fotelbe. – Räikkönen csinált valamit, ugye?

  - Nem akarja, hogy a szülés után újra munkába álljak majd. És ez a hozzáállás nekem nem tetszett – mondtam váll rántva, majd becsuktam a vaskos mappát, ami éppen előttem volt.

 - Így már mindent értek – mondta bólogatva. – De úgyis meg tudjátok majd beszélni. És minden helyre fog rázódni – állította magabiztosan az osztrák.

Helmut mellettem maradt, míg meg nem reggeliztem, majd segített a rendszerezett adatokat átvinni Adrian irodájába, ahol éppen a legifjabb és a legidősebb Vettel-fiúk lebzseltek. Fabian-nak gokart versenye lesz és Sebastian az öccsével fog tartani, de előtte meg akarta beszélni a főtervezőnkkel, hogy január hanyadik napján tegye tiszteletét először a gyárban.

 - Kimi felhívott – mondta tömören a világbajnok, miután mellém sétált az egyik polchoz, ahova éppen próbáltam szépen, mappába rendezgetve elhelyezni az adatokat. – Nem az a megoldás, hogy elmenekülsz előle.

 - Nem menekültem el – fordultam felé kicsit idegesen. – Csak nem akarok egy légkörben lenni vele, mert nagyon felhúzta az agyamat! Hogy jön ő ahhoz, hogy megmondja nekem, mit tehetek, és mit nem? Ez az én életem, és én fogom eldönteni azt, hogy mit is kezdek vele. És ha én úgy döntök, hogy szülés után dolgozni fogok, akkor bizony dolgozni is fogok!

 - Felfogtam. Nyugi! – próbált kicsit csitítgatni. – Nem tesz jót a kicsinek, ha idegeskedsz – mondta kedvesen. – Mi lenne, ha eljönnél velem Fabi versenyére? – vetette fel hirtelen a fejében kiötlött ötletet. – Én nem lennék egyedül, te kicsit friss levegőn lennél, és Fabi is biztosan örülne neki, ha velünk tartanál – nézett vigyorogva az öccsére, aki abban a pillanatban mellém állt, majd átölelt a derekamnál. Kiskutya szemekkel bámult rám, így próbált rávenni arra, hogy egyezzek bele a bátyja ötletébe.

Hatásosak voltak Fabian könyörgő pillantásai, ugyanis fél órával később Sebastian BMW-jének anyósülésén ültem, míg ő maga vezetett, az öccse pedig hátul zenehallgatással próbált már kicsit hangolódni a versenyre. 

 - Izgulós típus Fabian? – kérdeztem csendmegtörési szándékokkal Sebastian-tól, miközben a visszapillantó tükörben figyeltem a legkisebb Vettel-t.

 - Nem annyira. Vagy csak nagyon jól tudja mindezt álcázni – mondta nevetve, majd kicsit feljebb tekerte a hőszabályzót a műszerfalon. – Kimi egyszer mesélte, hogy te is versenyeztél régebben, csak abbahagytad egy balesett miatt, ha jól emlékszem.

 - Pontosan. Csajból voltam és féltem visszaülni a kart-ba utána – mondtam mosolyogva.

 - Jól ment? Mármint a versenyzés.

 - Attól függ, mit nevezünk jónak – mondtam nevetve.

 - Beégtél? – kérdezte vigyorogva.

 - Apámat kérdezd meg erről. Én már alig emlékszek rá, de azt tudom, hogy sok gyerek jobb volt nálam – mondtam bölcsen bólogatva. – Fabi amúgy Forma-1-es pilóta akar lenni?

 - Nem, hál’ Istennek … Ezt most nem úgy értem, hogy én nem élvezem, de már most kikészítő a média. És nem akarom kitenni Fabit inkább mindenféle … hülyeségnek. Persze, ha az akarna lenni támogatnám, de kicsit jobban örülök neki, hogy másfelé kacsingat. A gokart is csak egy hobbi neki.

 - Félsz, hogy jobb Vettel lenne az autósportokban, mint te, mi? – böktem meg vigyorogva.

 - Átlátsz rajtam – mondta nevetve.

Az út további részében Sebastian gokartos múltját veséztük ki. Fabian mindvégig az iPodjával volt elfoglalva, így ő nem igazán kapcsolódott bele a beszélgetésünkbe. Ahogy elnéztem őt tényleg nem lehetett valami izgulós fajtának nevezni.

Amikor odaértünk a pályához, egyáltalán nem akartam kiszállni az autóból. Metsző pillantásokkal meredtem a sofőrre miután felé fordultam. A német azonban bocsánatkérő tekintettel nézett rám, ami egyáltalán nem tudott meghatni engem abban a pillanatban.

 - Ezt nem tudom elhinni – sziszegtem csukott szemekkel, míg Sebastian kihúzta a gyújtásból a kocsi kulcsát. Fabián már a bejárat előtt álldogált, Kimi mellett.

 - Reggel megígértem neki, hogy elhozlak ide, és megtudjátok majd beszélni ezt az egészet.

 - Átbasztad a fejem. Kikúrtúl átbasztál!!!! – kiabáltam rá. – És te magad mondtad, még a gyárban, hogy az idegeskedés nem tesz jót a kicsinek. Hát közlöm most veled, hogy ebben a pillanatban rohadt ideges vagyok!!!

 - Éppen ezért nyugodj le most – kért halkan.

 - Seb, az öcséd szeretne befelé menni – nyitotta ki Kimi a német felőli ajtót. Sebastian egy bólintással reagált a kapott információra, majd miután végigsimított a karomon és egy ,,Beszéljetek meg mindent!” tartalmú mondatot odasúgott nekem, kiszállt az autóból. Pár pillanattal később Kimi vette át az ő helyét. Csöndesen üldögéltünk egymás mellett hosszú-hosszú percekig. Egyikőnk se szólalt meg. Sőt én még rá se néztem, próbáltam tudomást se venni róla, azonban Kimi elég sokszor fordult felém. Ilyenkor mindig direkt kinéztem az ablakon, hogy rejtegessem a könnybe lábadt szemeimet. Amikor az első könnycsepp kicsordult a pilláim közül, egyből odakaptam, hogy letöröljem. Ez nem kerülte el Kimi figyelmét se.

 - Nem akartam veled összeveszni – mondta miután sokadik próbálkozás után nem húztam ki a kezemet az övéi közül. Az ülésben szinte teljesen felém fordult, az egyik lábát a másik alá tette, hogy kényelmesebben elférjen.  A könyöklőre fektette a kezeinket, majd lassan elkezdte cirógatni a tenyerem belsejét. – Hülye voltam, ezt belátom. És én is kiborultam volna, ha nekem kéne abbahagynom a munkámat. Én csak azt hittem … vagyis … olyan hülye tudatban éltem, hogy minden nő gyerekszülés után otthon marad, mert ez a normális. Eddig Kriisti-t esetét láttam, aki Juustu születése után otthagyta az állását. És azt hittem, hogy ez a kicsinek rossz lesz. Mert sokszor nem látna téged. Nem lennél vele.

 - Te se tudsz majd vele mindig ott lenni, mert versenyezned kell – mondtam halkan, miközben a csizmám ázott foltjait bámultam.

 - Igen, erre anya is rávilágított – bólogatott hevesen. – De én tényleg nem akartam neked rosszat – mondta kedvesen, majd megcirógatta az arcomat. – Ha te szeretnéd elvállalni azt a munkát, akkor én benne vagyok. Az-az osztrák nagyszájú emberkétek is felhívott és miután lecseszett, elmagyarázta nekem, hogy azt a munkát otthon is végezheted majd, a kicsi mellett, és ,,baba-barát”, ahogyan ő mondta.

 - Helmut komolyan felhívott és lecseszett téged? – kérdeztem nevetve, miután fel tudtam fogni a hallott dolgokat. Kimi egy nagy, mosolygós bólintással válaszolt, ami után még jobban elkezdtem nevetni.

 - Ugye nem haragszol rám? – kérdezte komolyabb hangnemben, miután kicsit megnyugodtam.

 - Már nem. De eleinte nagyon felhúztad az agyamat. Kimi … Én nem egy otthonülős anyuka karakter vagyok, és tuti, hogy sokat leszek majd a gyárban, és a versenyhétvégékre is ki fogok járni mindig 2014-től kezdve. A jövő év felén ott se leszek. Otthon leszek majd a fiúnkkal, vagy a lányunkkal. És mikor már nagyobbacska lesz, simán ki fog bírni 4 napot nélkülünk.

 - Addig anyu, vagy apud tud majd rá vigyázni – mondta elgondolkozva.

 - Pontosan. Nem lesz egyedül az a gyerek.

 - Oké. Így minden világos számomra, és nem is tűnik rossznak – bólogatott. – De akkor tényleg nem haragszol rám? – kérdezte kisfiúsan.

 - Tényleg nem – mondtam nevetve, majd közelebb hajoltam hozzá, hogy megcsókolhassam. – Imádom azt a hülye, makacs finn fejedet. És nem is tudok rád haragudni sokáig! – susogtam halkan, miután a homlokomat az övének döntöttem.

 - Ennek örülök – mondta nevetve, majd hosszasan megcsókolt.