5. rész

Hello everybody :D
Elvileg csak hétfőn kaptátok volna meg ezt a részt, de a 4. szösszenet alatt két hölgy a kommentjeik által megkértek arra (ha fogalmazhatok így), hogy sokkal gyakrabban hozzak nektek új részeket. Szóval innentől kedve megpróbálok 3-4 naponta új részt megosztani veletek, nem pedig hetente :) Köszönöm még egyszer a két lány kommentjét, és érezzétek magatokat hősöknek, mert most csak is a ti kérésetek miatt kaptatok ilyen hamar frisst :D
Jó olvasást,
Em :)

 - Húzzatok ki innen, vagy agyon rúglak titeket – morogtam a párnámba, miután az öcséimnek hála felkeltem a legszebb álmaim egyikéből. Hajnali fél hat van és úgy terveztem, hogy ma legalább 11-ig alszok, de a számításaimat a drága testvérkéim keresztbe húzták. – Milyen nyelven mondjam el nektek, hogy szakadjatok vissza a szobátokba? – kérdeztem emelt hangon tőlük, majd feléjük dobtam az egyik párnámat.

 - Jó lenne ha végre azt a nagy seggedet az ágyadból felemelnéd – mondta nevetve Jesse, miközben beljebb jött a szobámba és lefeküdt mellém a franciaágyamra.

 - Most húzzál ki innen, vagy beléd vezetek egy kis áramot! – néztem rá keményen, mire elkezdett nevetni Krissuval karöltve. – APUUU!!! – ordítottam torkom szakadtából, miután lerúgtam magamról a takarómat.

 - Mi a baj? – hajolt ki apám az emeleti fürdőszobából.

 - Hülyék voltunk, hogy annak idején nem adtuk őket vissza a kórháznak, vagy hogy nem cseréltük el őket. Látod? Megmondtam neked már akkor, hogy csak a baj lesz velük – mondtam neki, majd lecammogtam a konyhába, ahol anyám már nagyban sürgött-forgott. Az étkezőasztal tele volt sok-sok finomsággal. A nyál összecsordult a számba, és szinte az asztal vonzott magához. Nem tudtam és nem is tehettem volna semmi mást. Le kellett ülnöm, és el kellett kezdenem a reggelit egyedül. Persze ezt édes, drága anyukám nem nézte jó szemmel, és az első gofrit, amit a kezembe vettem, el is akarta tőlem venni, de végül hagyta, hogy elcsócsáljam.

 - Nemsokára jövök – kiáltottam, miközben a csizmámat erőszakoltam magamra.

 - Hova mész? – jött ki hozzám az előtérbe anyu. A kezében egy törlőrongyot szorongatott, amibe a kezét meg is törölte, de az alkarja így is tiszta liszt volt még.

 - Lexihez. Nem tudom mikor találkozunk és oda akarom neki adni az ajándékát.

 - Ne legyél sokáig. Illetlenség ilyenkor valakit órákon át zavarni.

 - Nem hinném, hogy zavarnám, de nyugi. Nem fogok sokáig maradni, max 1 óra és itthon vagyok – mondtam neki mosolyogva, majd miután nyomtam egy puszit az arcára, felkaptam a kocsikulcsom, és a garázsba futottam.

Az ember az hinné, hogy az emberek Szenteste napján a családjukkal töltik minden idejüket, és senki sincs olyan elvetemült, hogy kocsiba üljön. A finn emberek azonban sokszor síelni mennek karácsonykor a hegyekbe. Mikor kislány voltam, mi is is sokszor inkább egy síparadicsomban töltöttük a karácsonyt, mint hogy itthon üljünk, mint a kukák, és nézzük a TV-t, amibe a szokásos karácsonyi, gagyi műsorok szoktak menni.

 - Bontsuk ki most, vagy majd este, mikor nem leszünk egymás mellett? – kérdezte izgatottan Lexi, miközben úgy nézte a kezében tartott kis dobozt, mint Smeagol a ,,drágaszágot”.  Totál bepörgött.

 - Estig te megbolondulnál, de szerintem miután én kitettem a lábam ebből a házból, te neki esnél a kis doboznak és kinyitnád. Nem várnál vele estig, szóval … bontsuk ki – mondtam neki nevetve.

 - Valld be, hogy te is ugyanígy rákattantál arra, hogy mit adhatok neked, csak nem mutatod ki! – mutatott rám.

 - Lex, kb. 7 éves korom óta nem hoz lázba ez az ajándékozgatás. Amit kapok, azt kapok – rántottam meg lazán a vállam. – Bontsad már! Látom rajtad, hogy megveszel azért, hogy megtudd mi van benne – mondtam drága barátnőmnek. Lexi szinte ahogy befejeztem a mondatomat, azután egyből elkezdet széttépni a dobozon lévő csomagolást. Egy új órát vettem neki, mert az övét 3 hete véletlenül eltörtem, mikor féktelen bulizások közepette kettecskén marhultunk. Ahogy elnéztem nagyon tetszett neki. Egy öleléssel és egy nagy puszival köszönte meg nekem az ajándékot. Miután kibontotta, a kezembe adott egy nagyobbacska dobozt.

 - Bontsd már ki, ne csak nézd! – forgatta meg a szemét, miután nem akartam egyből kinyitni az ajándékot. Engedelmeskedtem neki, majd miután a piros masnit lehúztam róla, a kék csomagolást is leszedtem. Egy E.NIINIMAKI feliratú, Tampereen hoki mez volt benne. Ugyan olyan volt, mint az öcsémé, csak a hátulján a név volt más. Sose vettem még magamnak a saját nevemmel ellátott mezt, de általam favorizált hokisokéval díszítettet viszont igen. Mindig is akartam egy ilyet, de sose értem el addig, míg ezt meg is valósítottam volna.

 - Köszönöm – mondtam neki egy hatalmas vigyorral az arcomon, majd megöleltem és én is adtam neki két puszit.

Egy kicsit még elbeszélgettünk, majd mikor a családja felkelt, nekik is köszöntem. Lexi keresztfia, Mika minden egyes alkalommal elvarázsol engem, és ez most is így volt. Imádom a kis husos lábacskáit, és a puci arcocskáját puszilgatni, és iszonyatosan finom baba illata van. A látogatásom egy csöppet elnyúlt, amit a legidősebb öcsém meg is jegyzett nekem, miután hazaértem.

 - Csak egy órát leszel oda, mi? – dőlt neki a mellettem lévő falnak, miközben én a csizmámat erőszakoltam le magamról. – Tudtam, hogy ti nők más időzónát, és órát használtok, mint ki pasik, de azért nem gondoltam volna, hogy nálatok az 1 óra az 3 és fél órát jelent.

 - Nagy lány vagyok már, és te nem vagy az apám! Ne akard már rajtam számon kérni, hogy miért voltam el addig, ameddig. 

 - Én az apád vagyok, de még s fogom tőled számon kérni, mert mint mondtad, nagy lány vagy – karolt át nevetve apu, mire Jesse megforgatta a szemeit.

 - És mi van a szeretőjénél volt? – tette fel az általa nagyon viccesnek gondolt kérdését Krissu.

 - Kimi ma kicsit elfoglalt. Tuti nem vele volt – mondta vigyorogva Jesse, miközben pimaszul rám nézett.

 - Milyen Kimi? – kérdezte tőlem érdeklődve apám. – Räikkönen?

 - Hülyeségeket beszél. Ne is figyeljetek rá! – mondtam legyintve, majd leültem az ebédlőasztalhoz.

 - Szerintetek hogy fog teljesíteni amúgy? – kérdezte Krissu, miközben felpattant a konyhapultra. Anyu tőle alig fél méterre dolgozott ugyan ott, és hát nem éppen kedvesen nézett rá, mikor felcsücsült oda. Ahogy ránézett anyukánkra, egyből le is szállt onnan. Tudja ő is, hogy nem szabad az oroszlán bajszát húzogatni.

 - Ha kap egy jó kocsit, akkor bármire képes lehet – mondtam.

 - Tüzes fiú, mikor a pályán van. Megállíthatatlan. Szerintem idén benne lesz a Top3-asban. Én mondom nektek, hogy ez a fiú még fog VB címet nyerni – mondta apám.

Miközben az ebédet és közben már a vacsorát is csináltuk, az F1-ről beszélgettünk, és apám érdeklődött egy kicsit a Red Bull jövő évi terveiről, de nem sok mindent mondhattam el neki, és sok mindent még én se tudtam, hiszen a 2012-es kocsival én még csak papíron találkoztam, és csak a motort láttam még szemtől szemben. Majd januárban, mikor először megyek be a gyárba, akkor fogom tudni megnézni, hogy kb. milyen lesz a két pilótánk új kocsija.

Este miután szépen felöltözve, karácsonyi hangulatban megvacsoráztunk, leültünk a fa köré, és szépen mindenki kibontotta a saját ajándékait. Egymásnak csak kis apróságokat vettünk. Hosszú évek óta így csináljuk. Nem költünk sokat az ajándékokra, mert nem erről szól az egész. Azt hiszem azért a szüleink nem lesznek nagyon kiakadva, hogy a fiúkkal hárman megleptük őket egy 2 hetes brazíliai kirándulással, amit ketten élvezhetnek majd ki. Anyu oda van azért az országért, apu pedig bírja a meleg helyeket, így szerintem jól el lesznek majd.

 - Ki nyitja ki? – kérdeztem a családtól, miután csengettek. Mindenki a másikra nézett, és nem mutattak semmiféle hajlandóságot arra, hogy felállnának, és ajtót nyitnának. A szemeimet megforgattam, miközben felemelkedtem a kanapéról. – Niinimäkik … - morogtam. Ahogy az ajtó felé közeledtem egyre jobban hallottam a kinti hangokat, és szinte egyből rá is jöttem arra, hogy kik a látogatóink. – Hát ti mi jót csináltok erre? – kérdeztem a Räikkönen osztagtól, miután kinyitottam az ajtót.

 - Hoztunk neked ajándékot – mondta egyszerre a két mini finn. Nevetve nyitottam kijjebb az ajtót, hogy be tudjanak jönni.

 - Boldog karácsonyt – mondta először Titus, majd miután a kezembe nyomott egy dobozt, ami elég nehéz volt, adott két puszit, majd ezt Juustu is megtette velem, aztán beszaladtak a nappaliba.

 - Boldog karácsonyt – mondta mosolyogva Kimi, majd tőle is kaptam két puszit.

 - Neked is – mondtam neki, majd betereltem őt is a fához, ahol a két fiú már láthatóan levette a lábáról anyámat, aki szinte elfolyt a kanapén.

 - Nem bontod ki? – kérdezte izgatottan Juustu, miután én is leültem a kanapéra.

 - De máris – mondtam, majd elkezdtem kicsomagolni szépen a kezemben lévő ajándékot. Cselesek voltak, akik becsomagolták, mert csupán 7 rétegnyi színes csomagolópapírt kellett leszednem a dobozról, hogy megtudjam mi is van benne. Nevetnem kellett, miután levettem róla a tetejét. Egy üvegből készült kis ,,trófea” volt benne, amit a ,,Legjobb babysitter” gravírozást kapta. – Bolondok vagytok – mondtam nevetve, majd adtam nekik még 2 puszit, köszönet képpen. – De én nem vettem nektek semmit se – húztam el a számat. – Csak csokit tudok érte adni.

 - Nem azért kaptad, mert várunk érte cserévbe valamit – mondta kedvesen Titus, miközben megsimogatta a térdem. Anyám ettől a tettétől már totál kész volt, míg apám fenyegetően rámutatott a kicsi Räikkönen fiúra.

 - Fiatalember! A lányom neked tabu – mondta nevetve, majd összeborzolta hosszúkás szőke haját.

 - De azért a csokit elfogadnánk – mondta Juustu hirtelen, mire mindenki elkezdett nevetni.

A Räikkönen fiúk maradtak még úgy egy fél órát, ami idő alatt anyám szegény ikreket teletömte sütik halmával. Apám halkan megjegyezte, hogy csoda, hogy nem gurulva indultak el az ajtóhoz felvenni a kis csizmáikat a fiúk.

 - Karácsonyt megint mindenkinek – mondta lazán Titus, majd miután magára kapta a kabátját, távozott. A bátyja is követte.

 - Kikísérlek titeket, mert a kaput be kell zárnom – mondtam Kiminek, mikor el akart búcsúzni. – Jól vagy már? – kérdeztem tőle, miközben a havas kis járdán sétáltunk.

 - Igen. Kösz, hogy tegnap … hogy tegnap kicsit segítettél rajtam – mondta hálásan, majd szembefordult velem. Mosolyogva nézett rám. – Azt hiszem mi megyünk, mert Kriisti megöl, ha a fiúkat nem viszem haza időben.

 - Menjetek. Boldog karácsonyt még egyszer, és vigyázzatok az úton – mondtam neki, majd két puszit után hagytam, hogy megközelítse a kocsiját, de alig tett két lépést, mire megtorpant. Egy ideig egyhelyben állt, majd hátra fordult, és mikor elém ért, egyetlen szó nélkül megcsókolt. Lefagyva álltam egy helyben, miközben Kimi megállás nélkül ostromozta az ajkaimat. Mikor elhúzódott tőlem, egy hatalmas vigyort véltem felfedezni az arcán.

 - Boldog karácsonyt – mondta, majd lazán odasétált a kocsijához, és beült a volán mögé.

4. rész

Kedden este miután a fiúkat visszaszolgáltattam a szüleinket, hazavittem Kimi-t is, és az öcsémet is eldobtam a haverjához, akinél megszállt pár napra. Mikor haza értem fura volt, hogy senki se sikított, és egyetlen egy puffanást se hallottam, ami a gyors léptek, és egy szőnyeg miatt történtek volna.

Szerda reggel éppen a konyhában csoszogtam ide-oda, mikor megszólalt a csengő. A kávéspoharammal a kezemben indultam ki, hogy beengedjem a látogatómat. Egy fitt és üde Kimi Räikkönen sasszézott be mellettem, mire egy nagyon csúnya nézéssel meg is ajándékozzam. Nekem ne ugráljon itt, mikor még arra sincs erőm, hogy létezzek.

 - Segítened kéne nekem – mondta vigyorogva, miközben izgatottan leült az ebédlőasztalhoz. A média iszonyatosan félre ismerte Kimi-t, és szerintem nem is illik rá a ,,Jégember” becenév. Egyáltalán nem jeges, sőt! Tök barátságos, és viszonylag sokat is beszél.

 - Már megint? – nyögtem fel, miközben a konyhapultnak dőltem.

 - Egyszer meghálálom neked – mondta nevetve. – Szóval. A családomnak még semmit se vettem karácsonyra, és azt hiszem a két fiú megölne engem, ha nem kapnának tőlem semmit, és azért ez az egész ajándékos izé-mizé eléggé hozzá tartozik a karácsonyhoz. És mivel te nő vagy, a vásárlásban otthon lehetsz, így veled együtt hamarabb letudnám ezt az egészet. Szóval, eljössz velem?

 - Az öcsém többet jár vásárolni, mint én – mutattam rá. – De benne vagyok. Krissunak még nem vettem semmit se – mondtam, majd gyorsan legurítottam a maradék kávémat. Felrohantam az emeletre átöltözni. 15 perc múlva már Kimi autójában ültünk.

 - Minimum 7-re haza kell érnem, mert a családom idén itt, Helsinkiben tölti a karácsonyt velem, és egy kicsit rendet is akarok majd rakni.

 - Nyugi. Délig simán végzünk. Elképzelt tervem van arra, hogy kinek mit veszek – mondta büszkén.

Elképzelt terv … ja … Csak a játékboltban másfél órát kellett túlélnem egy olyan finn pasi mellett, akinek a neve a lexikonokban a ,,döntésképtelen” szó mellett szokott feltűntetve lenni. Délután 4 órakor tudtunk végre hazaindulni, addigra el tudta dönteni, hogy kinek mit vegyen. Én az öcsémet 10 perc alatt letudtam úgy, hogy fogalmam se volt arról, hogy mit vegyek neki. Pasik …

Anyámék szokásukhoz híven most is késtek röpke 2 órát, amin én már meg se lepődtem. Anyám és apám mint mindig, most is a lenti vendégszobát kapták meg, míg Krissu, és Jesse majd a fenti szobán fognak osztozkodni.

 - Jesse hogy, hogy nem itt alszik nálad? – kérdezte tőlem anyám, miközben nagy erőkkel azon voltunk, hogy a vacsorát elkészítsük.

 - Azt mondta, hogy míg ti itt nem lesztek, addig az egyik barátjánál alszik majd.

 - Miért nem aludt eddig is itt? – kérdezte értetlenül apám.

 - Apu, több, mint 10 éve nem laktam vele egy fedél alatt 2 napnál többet. Szerintem a 3. világháború kitörne, ha mi egy hétig együtt éldegélnék – mondtam nevetve.

Drága öcsikém este 11-kor dugta be hozzánk a kis fenekét, mikor már a szüleink aludtak. Krissu-val ketten lent néztük a TV-t, így tudtunk neki a bőröndjei cipekedésében segíteni.

A csütörtöki napunk azzal telt, hogy a fiúk vásároltak, és takarítottak, mi anyával pedig kettecsként elfőzőcskéztünk a konyhában.

23-án, reggel 9 óra 14 perckor, Szenteste előtt egy nappal én azon agyaltam, hogy a hülye öcsémet milyen úton, módon tudom a legkönnyebben kinyírni. Jesse drága felkeltett engem hajnali 6-kor azért, hogy vegyem arra rá Rikut, hogy a pályát had használják egy kicsit a barátaival.

 - Szia Kimi – mosolyogtam a mellettem elsétáló finn után már a stadionban, de ő nem reagált a köszöntésemre. Jesse-re néztem, de ő csak legyintett egyet, hogy hagyjam. Megrántottam a vállam, majd leültem a lelátóra.

Ahhoz képest, hogy csak két profi hokis volt a két csapatban, a fiúk tök jól játszottak. Le tudták kötni a figyelmemet a játékukkal, ami nagy szó az én esetemben.

Kimi egyszer kapura lőtt, de sajnos a korong nem kötött ki a hálóba, mire földhöz vágta az ütőjét, majd leviharzott a jégről. Tágra nyílt szemekkel néztem utána, mert nem értettem, hogy miért csinálta ezt. Odaszaladtam a kis kapuhoz, amin keresztül el lehet hagyni a pályát, majd magam mellé ráncigáltam az öcsémet.

 - Mi a baja Kiminek? Beszóltatok neki, vagy mi? – kérdeztem tőle.

 - Nem – rázta meg a fejét. – Tudod … Kimi apja pont ma egy éve halt meg. Paula, Kimi anyja megkért minket, hogy hívjuk el a srácokkal ma egy kicsit játszani, hogy eltereljük a gondolatait, de úgy látszik ez nem jött be – pillantott az öltözők felé, ahol Kimi a kelleténél egy kicsit erősebben zárta be az ajtót.

 - Oh … - nyögtem ki nehezen. - … Utána megyek – indultam el a folyosó felé, de Jesse elkapta a karomat.

 - Nem tudom milyen lelki állapotban van, és nem tudom, hogy most ha odamennél ártanál, vagy javítanál a helyzetén. Lehet, hogy rajtad csattanna mindaz, ami most benne lezajlik. Fogalmam sincs, hogy reagálna arra, ha oda állítanál, de nem akarom, hogy valamit csináljon veled, és utána ezért is szarul érezze magát – mondta.

 - Csak nem ütne meg!?

 - Nem erre gondoltam. Kimi lehet, hogy laza gyerek, de egy nőt sose ütne meg, de lehet, hogy szavakkal megbántana. Ahogy hallhatod most te is – itt tartott egy kis szünetet, hogy hallhassam a puffanásokat, és a szitokszavakat, amik mind Kimitől eredtek. - ,,kicsit” ideges – fejezte be a mondandóját Jesse.

 - Megnézem – mondtam neki ellentmondást nem tűrően, majd a folyosón végigszaladva az öltözőajtóhoz siettem, ami előtt egy pillanatra megtorpantam. Rátettem a kezem a kilincsre, de csak azután nyitottam be, miután már nem hallottam a berendezési tárgyak csattanását.

Kimi az egyik szekrény előtt ült. A két térdén könyökölt, míg a tenyereivel az arcát takargatta szorgosan. Odasétáltam hozzá, majd leültem mellé.

 - Ha szeretnél valakivel beszélgetni a benned lezajló dolgokról, akkor én itt vagyok – simítottam kezem a hátára, mire egy kicsit jobbra fordította a fejét, és egy aprócska résen rám kukkantott. – El se tudom képzelni, hogy most te mit érzel, de azt tudom, hogy ha kibeszéled magadból a fájdalmadat, akkor sokkal jobb lesz minden. Sőt, ha akarsz sírhatsz is, nem fogom elmondani senkinek, de ha magadban tartasz mindent, akkor az egy idő után fel fog emészteni. Amit itt elmondasz nekem, azt nem adom tovább senkinek. Na? Mit szólsz hozzá? – kérdeztem tőle, miközben végig simítottam izmos hátán. Kimi meg se mukkant, csak továbbra is úgy ült, ahogy az elején. Pár percig csöndben így léteztünk, majd Kimi letérdelt elém, és a derekamat átölelve hajtotta a fejét a mellkasomra.

 - Azt, hogy szar ötlet – motyogta félig a pulóverembe, félig a kabátomba, majd szorosabban magához húzott. Egyik kezemet a hátára simítottam, a másikkal pedig beletúrtam hosszú tincseibe. Egy kis idő elteltével éreztem, hogy a dekoltázsomnál, ahol a pulcsi már nem fedte a bőrömet, valami meleg nedves dolog rácsöppent, majd azt követte még egy, és még egy. Kimi meg se rezzent, és talán ha nem éreztem volna könnyeit a saját bőrömön, akkor el se hittem volna, hogy sír. Abban a pillanatban nem jutott eszembe semmi, amit mondhattam volna nyugtatás képpen neki. A torkomba lassan az a fojtogató kis gombócocska megjelent, amitől egy idő után nyelni is csak nehezen tudtam.

Kimi egy kicsit feljebb tornázta magát, és arcát az enyémnek nyomta, miközben a tincseimmel kezdett el játszandozni. Nem éreztem, hogy újabb könnycseppek csordulnának ki a szeméből, és a légzése is visszaállt a normálisra. Egy kicsit elhúzódott tőlem, majd a homlokát az enyémnek döntötte.

 - Köszönöm – suttogta, majd adott egy apró puszit, aminek az ¼-e a számra sikeredett. Megfagytam, ahogy Kimi is. Egyre szaporábban vettem a levegőt, mert a finn közelsége kicsit megbolondított. Az illata, ami a szobámban terjengett aznap reggel, mikor felkelt az ágyamban, most még intenzívebb volt. Éreztem, hogy a számon át kilélegzett levegőm egyre hamarabb visszacsapódik rám, ami azt jelezte számomra, hogy Kimi egyre közelebb került az arcomhoz. Kimi ajka már az enyémet súrolta, mikor kinyílt az öltöző ajtaja. Az öcsém tágra nyílt szemeivel találtam szembe magam, majd mikor egy kaján vigyor elterült a csinos kis pofiján, amiért tinilányok százai vannak oda hazánkban, eltoltam magamtól Kimit, és felálltam.

 - Ülj a szádra, vagy a lerúglak – morogtam oda az öcsémnek, miután elsétáltam mellette. Egyfolytában csak vigyorgott, így nagy volt a késztetés, hogy már ott helyben meg ne tegyem azt, amit ,,ígértem” neki.

Miután kiléptem az öltözőből, a női mosdóba mentem, hogy egy kicsit megmossam az arcomat. Ahogy a tükörbe belenéztem láttam, hogy teljesen kipirultam. El kellett mosolyodnom magamon, mert sose szoktam ilyet produkálni, és ez engem most csak még jobban zavarba hozott.

Miután végeztem a mosdóban, visszasétáltam a lelátóhoz, majd leültem ugyan oda, ahova az elején. Jesse és Kimi utánam 5-6 perccel jöttek ki az öltözőből, és míg a jégre nem léptek, egyfolytában csak dumáltak és nevetgéltek. Örömmel konstatáltam azt, hogy Kimi végre nevetett.

Miután a kis meccsüknek vége lett, összeszedtem a cuccaimat, majd kimentem a parkolóba. A kocsimnak dőlve nyomkodtam a telefonomat, miközben az öcsémre vártam.

 - Szia – köszönt rám egyszer csak Kimi, mire egy nagyot ugrottam. Annyira belemerültem a kezemben lévő készülékbe, hogy kizártam a külvilágot, és nem figyeltem fel arra, hogy valaki közeledik felém. – Veszélyes így egyedül kint ácsorognod a sötétben – mondta, majd mellettem a kocsinak dőlt.

 - Nagylány vagyok, tudok már magamra vigyázni – mondtam neki mosolyogva, mire elnevette magát. – Mi az? – kérdeztem tőle, mire megrázta a fejét.

 - Gerlicéim. Kérlek szépen titeket, hogy ne a szemem előtt turbékoljatok – sétált el előttünk Jesse. A kocsim csomagtartójába bedobta a cuccait, majd beült az anyós ülésre, ahonnan áthajolt a kormány felőli ablakhoz, és onnan vigyorgott ránk.

 - Megyek. Hazavisszem és visszazárom a ketrecébe – böktem a fejemmel öcsikém felé, mire Kimi hangosan felnevetett. Meglepő módon búcsúzott el most tőlem, ugyanis két puszit nyomott az arcomra, majd lepacsizott Jesse-vel, aki az ablakot lehúzta arra a pár pillanatra.

 - Azért ha dugni fogtok, akkor azt az én tudtom nélkül csináljátok, kérlek – mondta vigyorogva Jesse, miután kigördültünk a parkolóból.

 - Vittu perkele – mondtam neki, miután egy nővéri tarkón vágással megajándékoztam.

3. rész

- Nocsak, felkeltél? – karoltam át mosolyogva öcsikém vállát, aki a konyha boltíve alatt állt, majd komolyabb arckifejésre váltottam, aztán jól tarkón vágtam. – Még egy ilyen, és kasztrállak – mutattam rá fenyegetően, majd leültem az asztalhoz, ami tele volt sok finomsággal. Előttem Juustu és Titus a bögréjük pereme felett, huncutul néztek Jesse-re, miközben halkan kuncogtak. 

A reggeli csendesen telt. Mindenki azon volt, hogy minél több mindent burkoljon magába, kivéve Jesse-t. Ő az asztalon támaszkodott a könyökén, miközben arcát a két tenyere mögé rejtette. Csak egy pohár víz, és egy szem gyógyszer volt a reggelije, amit hosszas huza-vona után volt képes csak magába erőszakolni.

 - Fiúk, mit szólnátok, ha délután elmennék egyet korizni a tóra, este pedig megnéznék a karácsonyi vásárt? – néztem az ikrekre, akik egyből elkezdtek hevesen bólogatni, miközben olyan volt a fejük, mintha mókusok lennének, akik éppen telenyomták a pofijukat mindennel. – Utána hazaviszlek titeket. Addigra elvileg a szüleitek haza érnek.

 - Kimi, ugye te is jössz velünk korcsolyázni, és a vásárban is velünk leszel? – nézett kiskutyaszemekkel Titus a nagybátyjára, aki nevetve összeborzolta a haját.

 - Hát, ha Emeliija-nak ez nem okoz gondot – nézett rám, mire megráztam a fejem. – Akkor megyek – mondta, mire a két kis szőke rosszaság lepacsizott egymással.

Reggeli után elvállaltam, hogy elmosogatok, így a két fiú felrohant az emeletre és a keresztapjuk segítségével átöltöztek. Jesse csendesen mellettem álldogált, és látszott rajta, hogy próbál valamit kinyögni, de nem ment neki. 10 perc után jutott el arra a szintre, hogy meg tudott mukkanni.

 - Sajnálom – mondta. – Eredetileg nem akartam ennyit inni, és Kimivel azt beszéltük meg, hogy max 2 pohárnyit iszunk, de ott volt a buliban Liinda – mondta. Ránéztem, és egy elgyötört arcú, összetört szívű finn kisfiút láttam benne abban a pillanatban. Az öcsém és Liinda több, mint 5 évig jártak, és az öcsém már azon volt, hogy megkéri a lány kezét, mire az benyögte, hogy terhes egy másik fiútól. Jesse abban a pillanatban szakított vele, és mint azt pár hete megtudtam, Liinda elvetette a babát, amiért anyám már csak ,,ribanc”ként emlegeti a csajt. Édesanyám nyíltan elítéli az abortuszt, mondván: ,,Aki képes megcsinálni egy gyereket, az legyen képes arra is, hogy felnevelje őt.”

 - Azért nem kellett volna ennyire leinnod magad. Te is tudod, hogy sokszor látom én is Heikkit, és azt hiszem az elkövetkezendőkben sokkal többször fogok vele találkozni, de mégse vagyok matt részeg a találkozásaink után. És nem is leszek, mert lezártam a múltam. Neked is ezt kéne tenned – simítottam végig a karján, majd megöleltem. – Bocsi a reggeli tasliért – motyogtam a hajába.

 - Megérdemeltem – mondta kuncogva, majd pár másodperc múlva bánatosan felsóhajtott. – Neked mennyi időbe telt elfelejtened Heikki-t, és túllépned rajta? – kérdezte halkan.

 - Sokba. De én nem is agyaltam rajta annyit, mint te Liindán. Én a munkámmal eltereltem a gondolataimat, és próbáltam csak arra koncentrálni, de te erre nem vagy képes. Te még a meccseitek közben is tudsz azon filózni, hogy milyen filmeket tölt se aznap este, vagy, hogy milyen idiótasággal borítsatok ki engem Krissu-val – mondtam nevetve, mire ő is rákezdett a hahotázással. – Ne agyalj rajta. Járj el edzeni a kondi terembe, vagy menj futni. Az edzés, a testmozgás egy kis zenével segít majd kikapcsolni – mondtam neki, majd folytattam az edények eltörölgetését.

Délelőtt a fiúk áthozták Jesse-től az xbox játékkonzolját, és szépen le is foglalták magukat vele. Vicces volt két felnőtt férfit (már ha Jesse-t annak lehet nevezni?!) nézni, ahogy két kicsi teremtéstől mindig kikapnak, és a vereségek után folyton duzzogtak. Mikor a kocsis játékok elő kerültek, pár kör erejéig megkaptam Titus konzolját, mert az ikrek hátrányban voltak nagyon a másik két fiúval szemben. A kis rosszcsont az ölembe ült, és a melleimre hajtotta a fejét, miközben én azon voltam, hogy Kimi-t leelőzzem, így nem tudtam most arra koncentrálni, hogy egy 6 éves kis pisis éppen a mellkasomon lévő két nagyobb dudort használja párnának.

 - Ütőt nem hozhattok – mondtam ellentmondást nem tűrően Jesse-nek, mikor a garázsban álló egyik acélszekrényből éppen kifelé pakolták a hokiütőket.

 - De miért nem? – kérdezte egyszerre a két mini Räikkönen fiú.

 - Mert én azt mondtam – néztem rájuk keményen. – A tón nem csak mi leszünk, és ott hokizni nem szabad, mert a finneket ismerve, ha valaki egy kicsit nagyobbat üt, akkor azzal egy kislány fejét simán le tudja szedni a helyéről. Most csak korizni fogunk – mondtam nekik.

Délután 3 órakor indultunk el a tóra. A két fiú hátul nagyon bezsongott, és az öcsémet majdnem szétszedték, míg oda nem értünk a parkba. Miután a BMW-m csomagtartója felnyílt Juustu, és Titus már ki is vették a korijaikat onnan.

 - Fiúk, aztán nem kinyírni másokat!!! – kiáltottam utánuk, miután a korcsolyáik pengéje a jéghez ért. Nevetve néztem őket, ahogy próbálták a másikat ellökni.

 - Mi is mindig ugyan ezt csináltuk – mondta nekem Jesse, mikor már mi is a jégen voltunk.

 - Mi is mindig ugyan ezt csinálJUK – mondtam a végét kiemelve, majd taszítottam rajta egyet. Mivel nem figyelt oda, egyből hátra vágódott. A körülöttünk lévő emberek elkezdtek rajta nevetni. Mikor láttam, hogy Jesse kicsit dühös ábrázattal tápászkodik felfelé, neki láttam eliszkolni a helyszínről. Persze az öcsém jött utánam, de volt egy kis előnyöm vele szemben, így a gyorsaságával, most nem tudott elkapni, egyenlőre. Miközben előre felé haladtam sokkal inkább hátra felé néztem, mint előre, ennek lett az a következménye, hogy nem vettem azt észre, hogy előttem egy kislány elesett. Ijedten meredt rám, miközben a jégen feküdt, én pedig átgondoltam azt, hogy kikerüléssel, vagy megállással tudok nem sérülést okozni neki. Mikor már fél méterrel előtte voltam, nem gondolkoztam, csak cselekedtem. A korcsolyám bal szélső élén ,,állva” el rugaszkodtam a földtől, majd egy másfél fordulatot lenyomtam a levegőben, a végén pedig, a jobb korcsolyám jobb külső élén, hátrafelé fordulva értem földet. Röviden: egy axel-t bemutatva, átugrottam a kislányt. Miután megálltam a kicsihez mentem, és felsegítettem a földről. Mosolyogva dicsérte meg a trükkömet, és megtudhattam, hogy neki ez a kedvenc műkorcsolyás ugrása.

 - Szátokat csukjátok be – mondtam a Räikkönen osztagnak, miután melléjük csúsztam. Jesse-vel nevetve néztük az arcukat. Sajnos visszakaptam tőle azt, amivel én az első pár lépése után megajándékoztam. Öcsikém szépen belerúgott egyet a bokámba, mire elvesztettem az egyensúlyomat, és a jégre zuhantam.

 - Ezt hogy csináltad? – kérdezte tőlem Kimi, miközben felsegített.

 - Régen műjégkorcsolyáztam, és ezt az ugrást sokáig nem tudtam megcsinálni, majd az orosz trénerem elérte egy emberségesnek nem nevezhető dologgal, hogy stabilan álljak a lábamon, miután a másfél fordulat után jégre érek. Azóta ezt az ugrást nem tudom kiverni a fejemből.

 - Emberségesnek nem nevezhető dolog? Ez alatt mit értesz? – kérdezte a homlokát ráncolva.

 - 4 órán keresztül kellett a jobb lábujjaimon állnom egy gerenda tetején. Így érte el azt, hogy az egyensúlyom a jobb lábamon is ugyanolyan jó legyen, mint a balon.

 - Húúú – vágott be egy eltorzult fejet. – Fájhatott utána a lábad.

 - 1 hónapra a bokámat hazavágta, de az ugrást megtanultam utána – mondtam nevetve. Szinte újra belefájdult a lábam abba, ahogy visszaemlékeztem azon órákra, amiket a gerenda tetején töltöttem. Hamar el is űztem a fejemből azokat a képeket, mert az volt az első alkalom, mikor Heikki-vel találkoztam. 4 órán keresztül ült a földön, vagy állt mellettem a gerendán, míg a Madam-om (trénerem) a lelátón ülve nézett minket.

Este 6 óra felé a fiúk megunták a korizást, így mindenki visszabújt a csizmájába, majd elindultunk a vásárba. Ahogy lépkedtem a puha lábbelimben, iszonyatosan fájt a talpam, és az egész lábfejem.

 - Vezetek én – mondta Kimi, mikor látta rajtam, hogy fel-felsziszenek egy-egy lépés után.

 - Köszi – mosolyogtam rá.

A fiúk a vásárban ide-oda rohangáltak, Jesse pedig velük is tartott. Volt nála pénz, igaz nem sokáig, mert a két rosszaság kifosztotta őt a vagyonából. Fél órája se sétálgattunk az árusok standjaik között, mikor a két csibész két nagy szatyornyi cukorkával, és egyéb nyalánksággal megpakolva sétálgattak, míg az öcsém üres pénztárcával tette ugyan ezt.

 - Mivel foglalkozol? – kérdezte hirtelen Kimi, miközben egymás mellett sétáltunk csöndesen.

 - Ha tudod miért kérded? – kérdeztem tőle nevetve.

 - Nem tudom, ezért kérdeztem – mondta, majd megvakarta a tarkóját, és szemével ide-oda cikázott két stand között. Úgy le tudja magát buktatni …

 - Láttam reggel, hogy a ruhás komódomon lévő mappához hozzá nyúlt valaki. Én azt a spirálfüzetek alá tettem le – mondtam, miközben egy nagyobb vigyort próbáltam nem az arcom kellős közepére kiaggatni.

 - Bocs. Nem kellett volna hozzá nyúlnom, csak miután megláttam a logót, a kíváncsiságommal túlléptem azt a határt, amit megszabtál. Még egyszer bocs – mondta bűnbánóan. – Te tényleg a Red Bull-nak dolgozol? – kérdezte pillanatok múlva belendülve, el is feledve a bűnbánóságot.

 - Igen – mondtam nevetve. – Már 6 éve.

 - És eddig, hogy, hogy nem találkoztunk?

 - Kimi, arra se emlékeztél, hogy már 3-szor bemutatkoztál nekem, és én is neked – mondtam neki nevetve. – Többször is találkoztunk már, sőt egyszer nyakon is öntöttél a kávéddal, mikor Smedley-t meglátogattam a Ferrari-nál.

 - Téged utáltak annyira a Ferraisok – mutatott rám nevetve. – De azt nem tudom miért? – nézett rám hunyorogva.

 - 2003 és 2005 között Smedley mellett dolgoztam. Az egyetemen a gyakorlati féléveimet Rob kezei alatt csinálhattam végig. Ha úgy vesszük azért kerülhettem be már olyan fiatalon az F1-be, mert Rob biztosított mindenkit arról, hogy jó vagyok, és felelősséget vállalt értem, és a munkámért. 2004-ben átkerültünk a Ferrarihoz, ahol 2 évet lehúztam, és 2006-ban már mint a Red Bull Racing egyik mérnöke, léptem át az Albert Park kapuján. Árulónak tartanak, de én magam annak nem, mert az a csapat csak a munkaadóm volt. Sose voltak a 2. családom, mint most az RB.

 - Áhá … így már értem – mondta. – És hogy-hogy te edzed a kicsiket?

 - Téli munka. Sokat unatkoznék otthon, mert a gyárba nekem csak januárba kell bemennem először, így bevállaltam, hogy míg az edzőjük a térdével bajlódik, addig bejövök segíteni Rikunak a picikkel – mondtam. - Várod már, hogy visszatérj? – kérdeztem tőle, miután egy árustól vettünk egy jó nagy zacskónyi sült gesztenyét, és leültünk az egyik padra, ahonnan ráláttunk az ikrekre, akik éppen egy hóembert próbáltak építeni Jesse-vel.

 - Ja – mondta tömören, mire csúnyán néztem rá. – Ne várd tőlem, hogy egy olyan kisregényt lenyomok itt neked, mint te én nekem az előbb – mondta nevetve.

Míg meg nem ettük a gesztenyéket a padon hülyültünk, beszélgettünk. Néha-néha odajött hozzánk egy bátrabb kisgyerek, és autógrammot kértek Kimitől, aki mosolyogva írta alá a képébe nyomott lapokat.

2. rész

- Te nem bulizni mentél? – kérdeztem drága öcsémtől, miközben nekidőltem az ajtónak.

 - Oda fogunk menni – mondta vigyorogva, majd megbökte a mellette álló szőkeséget, akit Kimi Räikkönennek szoktak ,,csúfolni”. – Csak nem pizzát csináltál már megint?

 - Csak de, és te most ebből nem kapsz. Miért jöttetek?

 - Kiminek megemlítettem, hogy itt vannak az unokaöccsei, és mondta, hogy nézzünk be rátok – rántotta meg lazán a vállát Jesse, majd beiszkolt előttem. A fejemmel intettem egyet Kiminek, hogy jöjjön be, majd becsuktam az ajtót.

 - Hello. Kimi Räikkönen – nyújtotta felém a kezét a szőkeség. Felvont szemöldökkel néztem először a kezére, majd őrá, mire furcsa fejet vágott. Lemondóan megráztam a fejemet, majd az öcsém után mentem.

  - A haverod miért akar már 4.-jére bemutatkozni nekem? – kérdeztem értetlen fejet vágva, miközben hüvelykujjammal a hátam mögött álldogáló finnre mutattam.

 - Mert mindig mikor találkoztok, kicsit kapatos állapotban szokott lenni – mondta lazán Jesse.

 - De szinte minden haveroddal így vagyok. Nem gondolod, hogy mikor veled vannak szerencsétlenek, akkor mindig leisszák magukat a sárga földig?

 - De – mondta nyugodtan, majd miután összeborzolta Titus haját, aki erre hozzá vágott egy fél paradicsomot, nevetve beleharapott a pizza szeletembe, ami a tányéromon feküdt. Leültem az öcsém mellé, míg a két törpe össze-vissza ölelgette a finn pilótát, aki nevetve kapta fel őket az ölébe.

Anyám jó háziasszonynak nevelt, így mikor a két idősebb finn fiú kiejtette száján, hogy éhesek, csináltam nekik két szendvicset, mivel a pizzából már nem volt semmi se. Miután megették az eléjük tett ételt egy kicsit még maradtak, majd mentek, és belevetették magukat a helsinkibeli éjszakai életbe.

Juustu és Titus nem akartak hamar elaludni, és több, mint fél órán át kellett nekik azért könyörögnöm, hogy végre vízszintesbe tegyék magukat, de a végén én győztem. 11 órakor mind a ketten csendesen szuszogtak a vendégszobában, ami az emeleti hálószobám mellett volt. Halkan húztam be magam mögött az ajtót, mikor kijöttem tőlük. Délután annyi kávét megittam, hogy most ha gyógyszer vettem volna be, akkor se tudtam volna aludni, így beültem a dolgozószobámba, és miután bekapcsoltam a laptop-omat, megnéztem az email-eimet. Körülbelül 2 hete nem jártam már a személyes fiókomban, így volt mit olvasgatnom. A csapatunk még 7-én elküldte nekem a 2012-es évre szóló szabálymódosításokat, amiken át is rágtam magam. Egy kis füzetecskébe felírtam azokat a dolgokat, amik drasztikus változásnak számítanak, hogy ne kelljen megint elolvasnom ezt a szép hosszú kis üzenetet, majd felhívtam az egyik szerelőtársamat, hogy kikérjem a véleményét az új módosításokról.

1 óra tájában, mikor már készültem lefeküdni, megcsörrent a telefonom. Ismeretlen számon hívtak, így egy percre elgondolkoztam azon, hogy nem veszem fel, de miután eszembe jutott az, hogy tavaly a drága főnököm ismeretlen számon hívogatott engem órákon át, mert valami fontosat akart nekem mondani, és mivel nem válaszoltam a hívásaira egy iszonyatosan nagy lecseszésben részesültem, így inkább most is felvettem a telefonomat.

 - Igen? – szóltam bele, miután a képernyőn a zöld nyilacskán végighúztam az ujjamat, amivel fogadni tudtam a hívást.

 - Szia. Kimi vagyok – szólt bele lihegve a telefonba a világbajnok pilóta. Kicsit ideges volt a hangja, amit alig hallottam a háttérzaj miatt. – Segítened kéne! – mondta, vagyis inkább ordította a készülékbe. Gondolom rájött arra, hogy a környezetének a zaja sokkal hangosabb, mint az ő hangja.

 - Mit csináltatok? – kérdeztem tőle, miután felálttam a bőrszékemből. – Kimi, mit csináltatok? – kérdeztem tőle megint, egy kicsit sürgetősebb hangnemben. Idegesen a hajamba túrtam, miközben nekitámaszkodtam az asztalomnak.

 - Az öcséd atom kész van. Ide tudnál jönni értünk? – hadarta el gyorsan.

 - És a keresztfiaiddal mit kezdjek? Nem hagyhatok csak úgy itt két 6 éves gyereket!

 - Ha alszanak akkor otthagyhatod őket. Räikkönenenk! Ha ágyút robbantanál mellettük, akkor is csak a másik oldalukra fordulnának, ha meg felébrednének míg ide jössz, akkor se fogják egymást kicsinálni. Kérlek, gyere ide, mert nem akarok kocsiba ülni, mert már én is ittam, de az öcséd ,,űberelt” engem ma este.

 - … 20 perc és ott vagyok – mondtam neki monoton hangon, miután megmondta a klub nevét, ahol éppen voltak. Gyorsan magamra kaptam egy farmernadrágot, és egy pulóver, majd az egyik UGG hótaposómba is belebújtam. A kabátomat a kocsikulccsal egy időben magamhoz vettem, de először benéztem fent a fiúkra. Mind a ketten békésen szunyókáltak, így halkan visszazártam rájuk az ajtót, majd leszaladtam a lépcsőn.

Azt hiszem, ha egy rendőr látta volna, hogy a 10 perces kocsi utat, hogy vezettem le, tuti egy életre elvette volna tőlem a jogosítványomat. 3 kocsiba majdnem bele mentem, és egy szerelmes párt is majdnem elgázoltam, bár szerintem az, az ő hibájuk lett volna, ugyanis nem úgy kell lelépni a járdáról, hogy közben a párod torkán dugod lefelé a nyelved …

 - Idióta balf*sz – sziszegtem az öcsém képébe, miután Kimivel kiráncigáltuk őt a klub férfi mosdójából, ahova a biztonságőr nem akart először engem beengedni.

 - Imádlak nő…nő …nővérkém - mondta Jesse, miközben egy bárgyú vigyor megjelent az arcán. Nem is beszélt értelmesen, így alig tudtam megérteni, hogy mit is akart nekem mondani.

 - Holnap ha felkelsz olyan pofont adok neked, hogy Rio-ig repülsz – mondtam neki ércesen, majd az ingje gallérjánál fogva felrántottam a földről.

 - Jó erőben vagy – mondta nevetve Kimi, de az a hatalmas vigyor hamar az arcára fagyott. Csak rá kellett néznem, és egyből befogta. – Bocs – mondta, majd kinyitotta nekem a kocsi hátsó ajtaját. Öcsikémet elfektettem a hátsó ülésen, majd Kimit is betereltem az anyósülésre.

 - Ha összehányod a kocsimat, veled fogom felnyalatni mindazt, ami kijött belőled – fordultam hátra egy pillanatra. Jesse felemelte a kezét, majd mutatta, hogy ,,oké”. Miután becsatoltam az övemet, beindítottam a kocsit, majd elindultam hazafelé. Próbáltam viszonylag lassan menni, és a kanyarokat se úgy vettem be, mint ahogy azt a klub fele menet tettem. Nem akartam, hogy a vezetési stílusom miatt rókázza össze a kocsim hátsó részét az a marha testvérem.

Miután a házam elé értünk, Kimivel kikaptuk Jessét a hátsó ülésről, majd két oldalról támogatva bevittük a házba. Ahogy beléptünk a bejárati ajtón, megtorpantam, mert két szőke buksi tűnt fel előttem. Mind Juustu, mind Titus arcán egy 1000 wattos vigyor díszelgett, miközben lazán, egy szál boxerben álldogáltak előttünk.

 - Vegyétek vissza a pizsamátokat, mert megfáztok – mutattam rájuk a bal kezemmel, majd a lenti vendégszoba felé indultam. Kimivel oda lefektettük Jesse-t, majd miután egy kis tálat bevittem neki, és a kis fejébe vertem, hogy ha ki akarna belőle jönni valami, akkor azt oda ürítse, magára hagytam. A két fiú visítását már fentről hallottam. Kimi, rekedtes hangjával parancsolta őket ágyba. Sikerült is neki, de csak pár perc elteltével.

 - Köszönöm – szólalt meg hirtelen, mire nagyot ugrottam. Éppen a konyhában a pultot támasztva álldogáltam, kicsit elkalandozva, és nem vettem észre, hogy finn honfitársam lejött az emeletről.

 - Semmiség – mondtam neki, miközben a vállam felett rá pillantottam. – Nincs több vendég szobám, de ha akarsz a szobában aludhatsz, én meg lecuccolok a kanapéra – mondtam, majd elindultam az emelet felé. – Arról meg ne is álmodj, hogy haza engedlek mikor ittál már, így nem tudsz vezetni, a taxisokban meg nem bízok.

 - Nem akarlak a helyedről kitúrni. Jó lesz nekem a kanapé.

 - A kanapé nekem kényelmes, mert kisebb testtel áldott meg engem a sors, női mivoltomból kifolyólag, mint téged, szóval én alszok ott. Egy dolgot kérek. Ne kutass, és ne akcióz a paplanom alatt – mondtam neki, mire elkezdett kuncogni.

 - Nem állt szándékomban – mondta miután a kuncogását csillapítani tudta.

 - Gondoltam, de jobbnak éreztem, ha közlöm veled, mert egyszer már megjártam. A kedvenc ágyneműmet, és takarómat kellett kidobnom a kukába – mondtam neki, miután egy nagyobb ásítást elnyomtam magamban. A ruhásszekrényemből kivettem a legpuhább pokrócomat, majd egy párnát is elcsentem az ágyamról. A két holmit a hónom alá kaptam, majd miután a telefonomat is a kezemben tudhattam, kihátráltam a szobából.

 - Jó éjszakát – mondtam halkan a pilótának, aki éppen a nadrágja övét kapcsolta ki nagy erőkkel.

 - Jó éjszakát – mondta ő is.

Lent a kanapén hamar el tudtam aludni. Reggel mikor felkeltem nem fájt semmim se, hála a kanapé nagy ülőrészének, ami majdnem olyan széles, mint egy kisebb franciaágyé. Kinyújtóztattam elgörnyedt testemet, majd a konyha felé pillantottam, ahonnan nevetés, és egy-egy pisszegés hallatszódott. A könyökömre támaszkodtam, hogy lássam mit művelnek a Räikkönen fiúk ott. Juustu és Titus két széken állva valamit teljes bedobással kevergettek, míg a keresztapjuk a vágódeszkán – ha jól láttam – éppen szalonnát kockázott felfelé. A pakrócomat lerúgtam magamról, majd egy nagy ásítás közben felálltam.

 - Jó reggelt – köszöntem a fiúknak, akik egy ,,Neked is”-sel megajándékoztak, de nem néztek rám. Kimi is csak pár pillanat múlva tekintett felém.

 - Gondolom nem baj, hogy birtokba vettük a konyhádat – mondta.

 - Ha finom reggelit kapok, akkor nem – mondtam neki nevetve, majd felültem a pultra a vágódeszka mellé, amin éppen tevékenykedett.

 - Öltözz fel, mert megfázol – mutatott rám a habverővel Juustu, amiről a padlóra csöpögött a felvert tojás.

 - Felnőtt vagyok, tudom mit kell csinálnom. Ne parancsolgass nekem. Nem vagy az apám – mondtam neki, majd kinyújtottam rá a nyelvét.

 - Te se vagy az anyánk, de tegnap este még is vissza kellett vennünk azokat a francos pizsamákat, amik szerte-széjjel szurkáltak minket. És így reggeli se lesz, mert Kimi a bugyidat bámulja most is – mondta, mire a finnre néztem, aki éppen abban a pillanatban kapta vissza a tekintetét a szalonnára. A pólómat kicsit lejjebb húztam, majd leugrottam a pultról. Gyorsan feliszkoltam a szobámba, ahol átöltöztem. Olyan tipikus Kimis illat terjengett a levegőbe. Nem tudom miért megálltam pár pillanatra, majd jó mély lélegzetvételeket vettem, hogy elmémbe véssem ezt a finom illatot … Mikor rájöttem, hogy mekkora hülyeséget csinálok, megráztam a fejemet, majd miközben azon gondolkoztam, hogy mi a franc bajom van, besétáltam a fürdőszobámba, ahol rendbe szedtem magam.

1. rész

Sziasztok :D
Itt is lenne az első rész. Remélem tetszeni fog nektek. :)

~ 2011.12.19., Helsinki, Finnország ~ 

Eddigi, rövidnek nem nevezhető életem során még sose láttam két olyan elvetemülten rosszaságra éhes két ördögfiókát, mint amilyenek most pont előttem ülnek. Próbálnak édesen mosolyogni, de a szemükben ott lobog a rosszaság tüze, ami a tőlünk alig 15 méterre lévő jégből, már tuti folyékony halmazállapotú, víznek elnevezett anyagot csinált. Be kell vallanom, hogy mikor meghallom, hogy ők is a napom részesei lesznek, sokszor elgondolkozok azon, hogy inkább beteget jelentek. Gyávaság vagy nem, én ki merem jelenteni, hogy félek tőlük, mert ez a két rosszaság hihetetlen dolgokra képes. Persze ezt feléjük sose mutatom, mert akkor egyből kivégeznének. Próbálok velük kedvesen, és tisztelettudóan viselkedni, hátha így nem rágnak majd be rám, és nem találnak majd semmilyen okot arra, hogy összekötözve a hűtőházba zárjanak 3 órára, mint ahogy azt 1 hete tették az egyik itt dolgozó oktatónkkal, Jari-val. Az édesapjuk mikor a csínytevéseiket megtudja sokszor meg se tud szólalni, és el kezd szabadkozni, hogy nem az ő gyerekei, de ha van valamilyen anyagi kárunk, akkor azt megtéríti, míg az anyjuk a fülüknél fogva ráncigálja ki a két rosszcsontot a kocsijukhoz.

 - Fiúk … öhm … meg … megtudhatom, hogy ma miért ragasztottátok oda Riku-t a palánkhoz a kezénél fogva? … pillanatragasztóval … - kérdeztem tőlük kicsit talán akadozva. Most nem azért beszéltem így, mert félek tőlük, hanem azért mert fogalmam sincs, hogy egy 80 kilós jégkorongos benga állatot hogy tudott két ilyen csöpp gyerek a földön tartani, míg a ragasztó megszáradt.

 - Idegesített minket – mondta mosolyogva a kisebbik ikerfiú, Titus. Olyan ártatlan fejet vágott, mintha nem is csinált volna semmit, és egész nap csak a kis glóriája fényezésével foglalatoskodott volna.

 - Ühm, értem – mondtam bólogatva, és elgondolkoztam azon, hogy jobban tettem azt, hogy nem kezdtem el velük ordítozni, mert tuti, hogy akkor már az ablakon kifelé lógva kiabálnék segítségért. – Ki jön ma értetek? – kérdeztem tőlük hirtelen, téma elterelésként.

 - A nagyi – vágták rá egyszerre. Aha. Szóval akkor nem szabad mondanom semmit, mert szegényke szívrohamot kapna itt a helyszínen. A fiúk apja, Rami egyszer már szólt, hogy ha netalántán a drága nagyi jönne a fiúkért, akkor neki ne mondjak semmit se a fiúk aznapi viselkedéséről, majd inkább ordítsam le rajta az egészet.

A fiúk addig az irodámban ültek, amíg a nagyanyjuk értük nem jött. Segítettem neki összepakolni a fiúk cuccait a táskáikba, majd a kocsiig cipeltem mindkettőt, hiszen nem hagyhattam, hogy a srácok nagyija cipekedjen, mikor jó erőmben vagyok én is.

 - Emeliija – fordult felém Paula, a fiúk nagyija. – Rami arra kért, hogy vegyelek rá arra, hogy a holnapi és az, az utáni nap folyamán vigyázz a fiúkra – mondta, mire lefagytam. Ramit régóta ismerem, és azt hiszem barátomnak mondhatom, de sose kértem tőle, még ekkora horderejű szívességet, amibe akár az élete is kerülhetett volna, de ő most ezt megtette velem szemben. – Tudod a menyem apja ma reggel rosszul lett, és a fiammal hazautaznak az anyjához, nekem pedig sürgősen Helsinkibe kell utaznom, de a fiúkat nem vagyok képes magammal vinni, mert nem tudnék rájuk vigyázni. Megtennéd ezt értünk, hogy vigyázol rájuk?

 - … Persze – mondtam egy kis habozás után, mire a nyakamba ugrott.
 – Imádlak, Lányom – mondta majd egy hatalmas puszit nyomott az arcomra. - Holnap reggel viszem hozzád őket, rendben? – kérdezte, mire bólintottam egyet. Paula beült a kocsija volánja mögé, majd becsatolta magát. Mikor elhaladtak előttem a fiúk integettek, és puszikat küldtek nekem, miközben az a szokásos ördögi vigyor ott feszített az arcukon.

 - Na ezt, hogy élem túl? – tettem fel magamnak ezt a kérdést, miközben megfordultam, és elindultam az épület belsejébe.

Az irodámból kihoztam a cuccaimat, majd megcsörgettem az öcsémet, hogy tolja le a fenekét végre a jégről, és legyen olyan szíves, vigyen el bevásárolni, ha ma este nálam akar vacsorázni. Rossz szokása az, az öcsikémnek, hogy mindenhova viszi a telefonját, még sokszor itt a jégen is vele van, aminek az a következménye, hogy kéthetente új mobil lapul a zsebében.

 - Mit főzöl ma nekem? – kérdezte vigyorogva, miközben a bevásárlókocsi kis fogókáján feküdt, és mellettem gurult, miután elrugaszkodott. Néha kételkedek abban, hogy 29 éves lesz idén. Egy 4 éves gyerekbe több értelem szorul, mint ebbe a mamlaszba itt, mellettem.

 - Finom babapapit – simogattam meg mosolyogva a fejét, mire jól nevelten bemutatott nekem. – Na ezért semmit – vágtam rá, mire egyből bocsánatkérések hadával záporozott meg engem. Hagytam, hogy egy kicsit polírozza a hátsó felem, majd megosztottam vele is az esti menüt. – Pizza lesz vacsorára – mondtam.

 - Viccelsz? Sportember vagyok. Én ilyet nem ehetek – mondta felháborodottan.

 - Lesz zöldség is rajta – mondtam, majd vártam a szokásos reakcióját:

 - Ja. Akkor úgy az oké – mondta, majd a kocsiba tette a sajtót, amit a kezébe nyomtam. Az ilyen megnyilvánulásai miatt néha legszívesebben letagadnám, hogy a rokonom.

Miután befejeztük a vásárlást gyorsan hazahajtottunk, hogy el is kezdhessem csinálni az esti kajánkat. Jesse a konyhámban ült, miközben én főztem. Éppen egy paprikát akartam felszeletelni, mikor megláttam, hogy a drágalátos öcsikém mit csinál. Egyből leraktam a kezemből a kést, és keresztbe fontam a karjaimat. Jesse éppen nagy erőkkel egy hatalmas tábla csokit kezdett el magába tömni, 3 kocka/másodperc sebességgel. Mikor észrevette, hogy őt nézem, lerakta a kezében lévő csokoládét, és ártatlanul elkezdett rám mosolyogni.

 - Azt vagy elrakod, vagy nem kapsz vacsorát – mutattam rá, majd visszafordultam a vágódeszka felé. Jesse szót fogadott, és a zsebébe gyömöszölte a csoki maradékát, majd a pultra könyökölt.

 - Mikor lesz kész? – kérdezte.

 - Mindjárt – válaszoltam. Sajnos akkor még nem tudtam, hogy 1 órán keresztül egyfolytában csak azt fogja kérdezgetni, hogy ,,Mikor lesz kész?”. Azt hittem megbolondulok mire végre valahára készen nem lett a pizza. Az öcsémnek egyből adtam is belőle, nehogy tovább nyaggasson. Miközben a kanapén tömtük magunkba a szeleteket, megosztottam vele az előttem álló két napra beígért gyerekfelvigyázást.

 - Holnap, és holnapután vigyáznom kell a Räikkönen ikrekre – mondta, mire öcsém egy ,,Tök jó”-val és egy vállrándítással elintézte a dolgot. – Te nem hallottad amit mondtam??? Juustu és Titus Räikkönen-re kell vigyáznom 2 kerek napig!!! Ki fognak engem csinálni! – mondtam neki már-már hisztizve.

 - Dehogy fognak – mondta teli szájjal, majd lenyelte a falatot, amit éppen rágott. – Titus beléd van esve, és nem hagyja, hogy Juustu téged kicsináljon – mondta vigyorogva.

 - Mi van? – kérdeztem értetlenül.

 - Titus, S Z E R E L M E S  B E L É D – mondta betűnként Jesse. – Te ezt nem tudtad? – kérdezte nevetve. – Edzés közben folyton a lábadat ölelgeti, az arcodra puszit ad, és veled még valamilyen csoda folytán, még nem csináltak soha, semmit se – mondta, majd beleharapott egy újabb szeletbe.

 - Én azt hittem azért ölelgeti a lábam, mert annyira elfárad, hogy nem bír egyedül állni a saját lábán – mondtam.

 - Te olyan hülye vagy! … Mikor lihegve ölelget, akkor az bátyjának játssza magát, hogy a kicsi szíve majd bekrepál, mikor a közelében vagy – mondta teli szájjal, majd hangosan felnevetett. – Élményekben dús két napod lesz, nővérkém – veregette meg a vállamat hahotázás közben.

Jesse aznap este nálam aludt, mivel nem engedtem vissza a haverjához este 11-kor, ugyanis minden tiszta hó volt, és tudni illik, hogy az öcsém ritka szar vezető, és minden héten legalább egy balesetet tuti, hogy elszenved.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki eszeveszettül nyomja a csengőt. Lerúgtam magamról a takarómat, majd lebotorkáltam a földszintre, de először benéztem a fenti vendégszobába. Jesse már sehol se volt. Felsóhajtottam, majd folytattam az utamat a bejárati ajtó felé.  Amint meghallottam a két fiú ordítását, még fáradtabb lettem.

 - Köszönöm Emeliija, hogy vigyázol rájuk – ölelt meg utoljára engem Paula búcsúzáskor. Én mint egy zombi, úgy álltam ott előtte. A két fiú a kanapén ugrálva integettek a nagyanyjuknak, aki pár pillanat múlva már sehol se volt. Miután bezártam az ajtót, és megfordultam, nagyot ugrottam, mert a srácok már a lábaim előtt álltak, és csak vigyorogtak rám.

 - Mit akartok csinálni? – kérdeztem tőlük egy nagy ásítás közben, majd elindultam a konyhába, ahová a két törpe követett engem. – Nem akartok kimenni egy kicsit. Fel vagytok öltözve, mint az eszkimók. Gondolom nem lesz kedvetek, majd fél óra múlva öltözködni. Na? Mit szóltok hozzá?

 - KIRÁLY – kiáltottak fel egyszerre, majd a hátsó ajtóhoz rohantak, amin keresztül ki tudtak szabadulni a hatalmas udvarra.

Miután elfogyasztottam a napi kávéadagomat az emeletre mentem, ahol átöltöztem, majd a nappaliba sétáltam, ahol a hatalmas üvegablakon keresztül tudtam nézni, hogy a fiúk mit csinálnak. Az ikrek éppen két hóembert építettek, amiknek miután elkészültek, neki rohantak, így rombolták le őket.

Szerencsére egész nap nyugisak voltak a fiúk, és a délelőtti kinti hülyéskedés után csöndben fogyasztották el az eléjük rakott ebédet. Délután filmet akartak nézni. Nem volt meg DVD-n nekem ,,A verdák” című mese, így a laptopomat rákötöttem a plazma TV-re, hogy a fiúk elkezdhessék nézni a hőn áhított mesét. Estefelé kitalálták, hogy pizzát akarnak enni, de sajnos tegnap este Jessével mindent felhasználtunk abból, ami hozzá kell, így gyorsan a fiúkra erőszakoltam két pár farmernadrágot, mert egész nap rövidnadrágban ,,szaladgáltak” a házban. Miután a pulcsijukat, és a csizmájukat is felvették, rájuk adtam a dzsekijeiket, majd a garázsba sétáltunk.

 - Ezzel menjünk – mutatott pattogva Juustu a fekete Porsche Cayenne-omra, ami a szintén fekete BMW X5-ösöm, és a sötétkék Audi A5-ösöm  között díszelgett a hatalmas garázsban. Nem kellett sokat győzködnie, hamar beadtam a derekamat. A kulccsal nyitható-zárható kis szekrényből kivettem a kiválasztott kocsi kulcsát, majd kinyitottam a két törpének a vezetői ülés mögötti hátsó ajtót. Sajnos gyereküléssel nem tudtam nekik szolgálni, így anélkül kellett velem utazniuk. Az egyik nagyobb bevásárlóközpontba mentünk. A fiúkkal kicsit meggyűlt bent a bajom, ugyanis mindenfelé elszaladtak, és nem egy embert döntöttek le a lábáról. Mikor már a kiborulás szélére sodortak, mind a kettejüket beleraktam a kocsiba, ahonnan nem tudtak kimászni, kiugrani, mert nem mertek. 

Miután hazaértünk a hatalmas szatyrokkal, amik televoltak olyan dolgokkal, amit a fiúk megvettetek velem, annak érdekében, hogy ne ordítsák végig a bevásárló körutunkat, neki is láttunk a pizza készítésnek. Az ikrek élvezték, hogy ők gyúrhatják össze a tésztát, miközben a másikat megdobálhatták liszttel. Ezt én is imádtam gyerekkoromban csinálni, így nem szóltam rájuk, hogy a padlón már több liszt van, mint a tésztában.

 - Hmm … eeee naaooo fiiiiniiii – mondta teli szájjal Juustu, mire Titus odafordult hozzám és fordított.

 - Ez nagyon fincsi – mondta, majd beleharapott az előtte lévő szeletbe. – Milyen filmet nézünk vacsi után? – kérdezte miután lenyelte a falatot.

 - Szerintem ideje lenne nektek ágyba vonulni – mondtam neki nevetve.

 - Veled szívesen megyek ágyba – mondta vigyorogva Titus. Nagy szerencsém volt azzal, hogy a csengő megszólalt, mert erre nem tudtam volna mit reagálni azonnal.

 - Ezt még megtárgyaljuk – mondtam neki, majd miután megtöröltem a kezem, a bejárati ajtóhoz mentem, és kinyitottam. Két olyan személy állt az ajtóban, akikre nem számítottam.

Prológus

(2012.01.01., Helsinki, Finnország)

A szemem égett már a sok sós könnytől, ami az elmúlt 3 óra alatt kicsordult a szememből. Hüppögések, és szipogások közepette ültem a szobám egyik falának a tövében. A térdeimet a mellkasomhoz felhúztam, a karjaimmal pedig átöleltem a lábaimat. Még mindig nem tudtam felfogni azt, hogy képes volt ekkora szemétségre. Az elmúlt időszakban nem láttam rajta azt, hogy csak átvert volna, erre tessék! … Megalázott rengeteg ember előtt, és még van képe az arcomba hazudni, és azt mondani, hogy mindent félre értettem. Ebben mit lehet félre érteni? Egyetlen egy emberbe se csalódtam még akkorát, mint most benne. Naiv, hülye kis libaként az eszemet a szívem után hallgattam csak meg, és sajnos a ketyegőmnek a szavát vettem csak tudomásul. Ha akkor felfigyelek a kis jelekre, most nem lennék ilyen nagy szar helyzetben. Kár, hogy ,,ha” kezdetű mondatok ezen a bolygón, nem léteznek, mert már alapból értelmetlenek …

 - Jól vagy? – ült le mellém Lexi, a barátnőm. Azt hiszem rajtam kívül ő az, aki eltudja azt képzelni, hogy mennyire mérhetetlenül rosszul is érzem most magam a történtek miatt. Lex mindent tud rólam, és az érzéseimmel is tisztában van, ahogy én az övéivel. Kisgyerekkorom óta ismerem őt, és eddigi életem során mindig ő volt az, aki átsegített engem a nehézségeken, a családom mellett.

 - Ja. Élek és virulok – nevettem fel keservesen, majd szinte egyből el is kezdtem megint zokogni. Lexi átölelt, és elkezdte simogatni a hátamat, miközben beszélt hozzám mindenféléről, hogy elterelje a figyelmemet. Szóba jött a Newcastle United és a Real Madrid hétvégi meccse, a Ferrari legújabb sportautója, és még a WAG-ok világából is kaptam tőle egy kis szeletnyi infót. Miközben ő csacsogott, én addig gondolkoztam. Azon jártattam az agyam, hogy mit csináljak. Tudtam, hogy mi lenne a helyes döntés, de nem mertem tenni semmit se. Egyik pillanatomban, mikor úgy éreztem, hogy azt a döntést meg tudom lépni, felpattantam a földről, majd az íróasztalhoz léptem. Az asztalon fekvő telefonomat a kezembe kaptam, majd miután megtaláltam a keresett ember számát a névjegyzékben, tárcsáztam. 5 percet raboltam el mindössze kolléganőm idejéből, majd a ruhásszekrényemet kinyitottam, hogy pár dolgot az ágyamra hajítsak belőle.

 - Most menekülsz – jegyezte meg halkan Lexi, miután a bőröndöm cipzárját behúztam.

 - Tudom, de nem érdekel. Nem akarok egy olyan országban tartózkodni, ahol Ő is ott van. Visszamegyek Angliába, és neki látok a munkának. Sokkal fontosabb dolgok is vannak az életemben, mint egy olyan embert, mint Ő …