62. rész

Sziasztok :)

Kedd révén itt is van az új rész :)

Köszönöm nektek az előző részhez érkezett pipáitokat, valamint az írásban megnyilvánuló visszajelzéseiteket. Örülök annak, hogy még mindig tetszik Nektek az, amit írok, és, hogy ezt velem is megosztjátok :)

Az oldalra kitett szavazásban aki szeretne részt venni, és visszajelezni nekem a kérdésemmel kapcsolatban, és esetleg még nem tette le a voksát egyik válasz mellett se, annak még van 2 napja, hogy eldöntse mi is legyen. :)

De nem is húzom tovább az időt.

Jó olvasást Nektek, 

Em.

 - És hogy szeretnéd végezni a munkádat a továbbiakban? – kérdezte mosolyogva Christian, miután egy picit megbökte a mellette ülő francia versenymérnököt, aki tátott szájjal, kikerekedett szemekkel bámult rám. Guill már több, mint 5 perce ült ilyen ábrázattal a tárgyalótermünk üvegasztalának egyik oldalán. Úgy viselkedett, mint aki a hallottaktól sokkot kapott volna. Míg a többiek az általam közölt örömhír után sűrű gratulációkkal elláttak, Rocky csak egyhelyben állt, és hol az arcomat, hol pedig a még lapos pocakomat bámulta.

 - Júniusig mindenféleképpen szeretnék a futamokra járni. Utána bevállalom a gyárat, és augusztus után, pedig szülési szabadságra mennék, vagyis ha a kicsi valóban akkor fog megszületni. A holtszezon közepétől pedig megint csak a gyárban tevékenykednék, és talán a 2014-es szezon vége felé megint minden olyan lehet a munkám terén, mint amilyen idén is, és azelőtt is volt. Nekem ezek a terveim – vázoltam fel nekik gyorsan, nagyvonalakban a már 2 napja bennem fogalmazódó gondolatokat. Christian arcáról most se lehetett leolvasni semmit se, mint szinte sose. Helmutról lerítt, hogy ő már az utódomat keresgélte a fejében, míg Adrian, aki a hibernált francia másik oldalán ült, próbált feltenni egy kérdést, amit nem igazán tudott egyenlőre megfogalmazni. Kellett neki 1-2 perc, mire át tudta gondolni a benne lezajló dolgokat, és összehozott végre egy kérdést.

 - Mint szólnál, ha júniustól teljesen más szerepkört kapnál? – kérdezte kíváncsian, miközben összefűzte ujjait, s egy kicsit előrébb dőlt a székében. Összehúzott szemekkel néztem rá. Azon agyaltam, hogy a csapat mely részén tud engem elképzelni a főtervezőnk, de egyetlen egy poszt se jutott eszembe

 - Kicsit ezt ki tudnád nekem fejteni ezt a kérdésed? Valami konkrétumot tudsz mondani? – kérdeztem tőle kicsit zavartan.

 - Ennek én is örülnék – fordult a brit honfitársa felé Horner, amint felfogta a hallottakat.

 - Legyél a fejlesztő osztályunk vezetője – mondta tömören, semmi kerítés nélkül.

Amint a mondatát kiejtette a száján Adrian, ugyanúgy lefagytam, mint Guill percekkel ezelőtt. Nehezen tudtam befogadni magamba, majd aztán megérteni a hallott információt. Legelőször azt hittem, hogy csak viccnek szánta az ötletét, ám mikor rá pillantottam, egyáltalán nem látszott rajta, hogy csak humoros pillanatait próbálta volna megosztani velünk is. Komoly ábrázattal ült a székében, miközben Helmut helyeslő, dicsérő szavait hallgatta, amiket az ötletei miatt érdemelt ki az osztráktól. De eközben végig engem figyelt. Ez iszonyatosan zavarba ejtett, főleg azok után, hogy ő egy egész osztály vezetését rám bízná.

 - Miért? – böktem ki rekedten a rövidke kis kérdésemet, majd egy nagyobbat kortyoltam az asztalon lévő bögrémből, hogy a továbbiakhoz visszanyerjem a hangomat.

 - Családanya leszel. Nem lehetsz gyárlakó, mikor otthon egy kislány, vagy egy kisfiú fog téged várni. Ennek a munkának a felét otthonról is tudnád végezni, nem kell minden egyes nap bent lenned a gyárban. És márciusig még én se foglalkozok az új kocsinkkal. Sokkal több szabad időd lenne. Az se elvetendő dolog, hogy tesztelések során te vagy az egyetlen ember, aki nem panaszkodik és morog, ha megkérem arra, hogy a futópadnál állítgasson a dolgokon. Jól és érthetően tudsz velem kommunikálni, fél szavakból megértesz engem. Nem kell feleslegesen mellébeszélnem, mert egyből tudod, hogy mire gondolok, mit akarok. Határozott vagy, és pont ilyen ember kell nekünk oda. Az ehhez kellő tudás is megvan benned, valamint tudod már nagyjából, hogy a dolgok hogyan is folynak ott. A gumik pedig mindig fontosak lesznek egy szezonban, így te már azt az oldalt is eléggé ismered. Ráadásul Rob éppen jövőre akar visszavonulni – mondta egy kedves mosoly kíséretében. – Szóval? Elvállalod ezt a szerepkört?

 - Én … Nem … Nem tudom – mondtam nyögdécselve. – Ezt … meg kell beszélnem Kimi-vel is. Holnap választ adok, de ez ügyben nem dönthetek nélküle. Remélem ezt megértitek – pillantottam végig a kis társaságon, akik közül mindenki bólintott egy nagyon, kivéve persze Rocky-t, aki a sokkból már felocsúdott, és már vigyorogva bámult rám.

 - Jézusom, anya leszel? – jött oda mellém a francia, miután a többiek elhagyták a tárgyalótermet, hogy a saját dolgaikat végezhessék. Egy mosollyal keretezett bólintással válaszoltam feltett kérdésére, majd szorosan megöleltem őt. – Még most is nehezen tudom felfogni – mondta nevetve, miután eltolt magától, és a bal tenyerét a hasamra csúsztatta.

 - Nem vagy ezzel egyedül – csóváltam meg kuncogva a fejemet.

 - És azt is nehéz elfogadni, hogy Ed itt hagy minket, és jövőre félévtől neked is búcsút kell intenünk fél évre … - mondta már kicsit szomorúbban. – Sok ez így nekem egy napra …

Ma nem csak nekem volt nagy bejelenteni valóm a csapat felé, hanem mérnöktársamnak, Hewett-nek is. A brit srác jövőre az Alphinestar nevű cégnél fog dolgozni, akik a pilóták, valamint a csapatok nagy részének különböző ruházati felszerelésekkel szolgálnak. Mindenkit sokkolt a hírével, ugyanis semmi előjelét nem láttuk ennek.

 - De hát egyszer minden véget ér – mondta egy nagy sóhajtás után, majd amint átkarolt, elindított a folyosó felé. – Nem vagy … vagyis vagytok éhesek? – nézett le rám kedvesen. – Mert én most nagyon szívesen bedobnék egy kis süteményt – mondta, majd csukott szemmel megnyalta az ajkait, amiket ezután egy hatalmas vigyorra húzott.

 - Benne vagyunk. De csak akkor, ha valami csokis finomsággal lepsz meg minket.

 - Minden kívánságotokat teljesítem – mondta nevetve, majd jó szorosan magához húzott.

A gyárunk ebédlőjébe sétáltunk, ahol felültünk a hosszú kiszolgáló pult előtt lévő két bárszékre. Lexi és Lisa mindenféle finomságot az orrunk elé toltak, és minden egyes elfogyasztott édesség után bíztattak minket egy újabb adag elpusztítására, mondván: az én babámnak kellenek az ilyenek, Guill pedig nem hagyhatja, hogy egy várandós kismama egyedül sütizzen.

Több, mint egy órát üldögéltünk ott. Rocky a legrosszabb vicceivel próbált mosolyt csalni az arcunkra, ami végül sikerült is neki, de nem azért mert a poénjai olyan elsöprő sikert arattak volna nálunk. Ki lehet szerintem jelenteni, hogy a francia a faviccek mesélésének a királya.

 - Több nem fér belém - toltam el nevetve a közelembe kerülő tányért, melyen egy csodaszépen díszített brauni pihent. A nyál is összefutott a számban, de egyszerűen képtelen voltam még egy falatot lenyelni. – Ennyi azt hiszem mára bőven elég volt – mondtam egy nagy sóhaj után, majd hatalmasra duzzadt pocakomra simítottam a tenyeremet.

 - Szerintem híztam most vagy 4 kilót – nyöszörgött a pult fa lapján fekve Guill. – Szorít ez a hülye póló – motyogta, miközben megrángatta a felsőtestén feszülő anyagot, melyen a csapatunk logója számtalan helyen fel volt lelhető.

 - Majd a feleséged segít ledolgozni ez a kis felesleget – mondta nevetve Lexi.

 - Felesleg??? – kiáltott fel rémülten a versenymérnök. – Komolyan dagi lettem?

 - Nem/Csak egy kicsit – mondtuk egyszerre barátnőmmel. A felőlem érkező, tagadó jellegű szót Guill szinte meg se hallotta. Csak Lexi, nevetéstől hangos rövid mondatát kapta el, ami egyből lekonyult kis ajkakat varázsolt a francia pofikájára.

 - Csak szívatlak Rocky – mondta nevetve Lexi. – Semmi se látszik rajtad.

 - Az életedre esküdj! – szegezte barátnőmre a mutatóujját, miközben a két talpára állt.

 - Esküszöm – tette a jobb kezét a szívére Lex, miközben a balt feltartotta.

 - Helyes – csapott a pultra egyet Guill, miközben egy győzelem ittas vigyort az arcára feszített. Biccentett egyet a lányok felé, majd miután adott nekem két puszit, elindult a szerelőműhely felé.

 - Ez bolond – mutatott a francia után Lexi.

 - Te provokáltad ezt ki – mondtam neki nevetve, majd leugrottam a bárszékről. – Megyek, mert néhány papírt össze akarok szedni, mert át kéne néznem őket a szünet első pár hetében – dünnyögtem egy szemforgatás mellett. – További szép napot Nektek – mondtam mosolyogva a lányoknak, majd egy intés után elindultam az irodám felé.

Lassan haladtam a folyosókon. Próbáltam a gyár összes szegletét megjegyezni, mert hosszú ideig nem fogok ide jönni a téli pihenők miatt. Előre láthatóan csak január első hetében kell majd tiszteletemet tennem a csapatnál, addig pedig azt csinálhatok, amit csak akarok. Eddig nem nagyon bírtam a holt szezont, mert semmit se tudtam kezdeni magammal, de most, hogy itt van mellettem Kimi, mindez megváltozott. Már nagyon várom a szünetet, hiszen sok időt tölthetünk majd együtt.

Mikor már éppen a táskámba pakolgattam a nekem kellő papírokkal teli mappákat, kopogtattak az ajtón. Egy hangos ,,szabad”-dal értesítettem az érkezőt, hogy belépést nyert az irodámba. Mikor az ajtó kinyílt egy mosolygó finn srác tűnt fel a szemem előtt.

 - Szia Heikki – köszöntem neki kedvesen. – Mi járatban? – érdeklődtem kíváncsian, majd behúztam a táskám cipzárját.

 - Ööö … Halottam a fiúktól, hogy kisbabátok lesz Kimi-vel – mondta kicsit feszengve, majd újra elmosolyodott. – Csak szerettem volna gratulálni neked … nektek – tette hozzá nevetve.

 - Jaj, Heikki – suttogtam magam elé, majd közelebb sétáltam hozzá, és jó szorosan megöleltem. – Köszönöm a gratulációdat Kimi nevében is – motyogtam szipogva a pulóverébe.

 - Örülök neki, hogy végre teljesülni fog az egyik legnagyobb álmod. Hogy családod legyen. És tudom, hogy Kimi jó apuka lesz, te pedig a világ legjobb anyukája leszel – mondta mosolyogva, miután felnéztem rá. – Ne sírj – kuncogta halkan. – Nem akartalak megsiratni – simított végig az arcomon, melyen 4-5 könnycsepp útján végighúzta ujjait. – Mit szólt a kicsihez a Räikkönen és a Niniimäki család? – kérdezte téma elterelésképpen.

 - Még nem tudják – mondtam hüppögve.

 - Mi? Nem mondtátok még el nekik?

 - Nem, még mi is csak 3 napja tudjuk. Ma fogunk Finnországba utazni, hogy közöljük velük a jó hírt – mondtam, majd kifújtam az orromat a zsepibe, amit Heikki adott nekem.

 - Akkor nem is zavarlak tovább – mondta mosolyogva a tréner. – Még egyszer gratulálok.

 - Heikki – szóltam utána még mielőtt kilépett volna az ajtón. – Köszönöm. Tényleg – mondtam miután megfordult.

61. rész

Szervusztok :D

Mivel péntek van ezért hoztam is nektek a következő részt :)

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett pipákat, valamint a lányok kommentjeit, kiemelve Szandii jókívánságát (vagy nem tudom ezt hogy szokták mondani :D). Köszönöm :)

Oldalra kitettem egy szavazást. A kérdés szerint szeretnék két történetet vinni az oldalon, amik kapcsolódnának egymáshoz, de más idősíkokban történnének, vagyis 3-4 hét különbséggel, de olyan is lehetne, hogy egyeznek. Ezt azért kérdezem, mert van olyan, akit zavar, hogyha egy történet részében olvas valamit, akkor a másik történet másik részében meg összekavarodik, mert egy bizonyos szereplő ott is megjelenik. Szóval kérek mindenkit, hogy szavazzon, mert akkor így fogok én is "dolgozni".  :)

De nem is húzom tovább az időt :D

Jó olvasást Nektek, 

Em.

Ui.: Kedves Melinda, az a bizonyos női megérzés ... Sokszor bízni kell benne :D

Vigyorogva kavargattam a melegítés közben lévő húst, miközben hallottam, ahogy Kimi lassan, ütemesen haladt a földszint felé. A többiek mind csöndben ültek az ebédlőasztal körül, és Kimit lesték, akit én nem láttam, mert háttal álltam neki. A talpa halk csattanások közepette találkozott a konyha padlójával, így tudtam, hogy már elég közel járt hozzám. Mikor odaért a tűzhelyhez, szorosan beállt mögém, majd kezeit először a derekamra simította, majd előre csúsztatta őket. Lassan elkezdte simogatni a pocakomat, mely még igazán lapos volt. Letettem a kezemben lévő kanalat a fazék szélére, majd Kimi hatalmas tenyereire simítottam a sajátjaimat.

 - Ezt most komoly? – suttogta halkan a fülemben. Hangjából érződött, hogy még a kezdeti sokk hatása alatt volt. Döbbent pillantásokkal találtam magam szembe, ahogy megfordultam az ölelésében. – Kisbabánk lesz? – kérdezte halkan. Válaszul csak egy aprót bólintottam, majd szerelmesen megcsókoltam. Az étkezőben ülők mind egyszerre kezdtek el tapsolni, és kurjongatni. Kimi-vel nevetve sétáltunk oda hozzájuk, bár nehézkesen jutottunk el az ebédlőasztalig, ugyanis Kimster folyton az ajkaimat akarta ostromozni.

 - Gratulálok Kimi – ölelte meg Páromat utolsóként Mark, amint a többiek is kifejezték gratulációjukat a leendő apuka felé. Kimi vigyorogva tűrte, hogy a személyi edzője jól megszorongatta, majd miután szabaddá vált, odasétált hozzám.

 - Mesélj el mindent! – kért izgatottan, amint magához ölelt.

 - Majd ha a vacsoravendégeink elmentek, akkor mindenről beszámolok neked is – mondtam neki nevetve, majd adtam egy apró puszit a borostás arcára. Duzzogva ült le velem szembe, az asztal másik végére, de a vidámság, a boldogság szikrái ott voltak a szemében.

A srácokkal hangos nevetések közepette fogyasztottuk el az általam elkészített vacsorát. Mivel Kimi-n látszódott, hogy kezdett rosszul lenni, Sebastian-ék haza is indultak, miután segítettek nekem a konyhában rendet tenni.

 - Ha bármi lenne, nyugodtan hívj – fordult vissza a kapuban Mark. – Bármikor hívhatsz.

 - Köszönöm Mark – mondtam neki hálásan. – Jó éjszakát – búcsúztam el tőle egy apró intéssel.

 - Nektek is – mondta mosolyogva, majd miután behúzta maga mögött a kapu ajtaját, becsuktam a bejárati ajtót, majd a riasztót is bekapcsoltam. A nappaliba sétáltam, ahol Kimi éppen a kanapén pihent. Az egyik fotel karfáján lévő plédet magamhoz vettem, miközben elsétáltam a bútordarab mellett, majd a fekvő finnemre terítettem. Kimi mosolyogva nyitotta fel pilláit, miután leültem mellé a kanapéra.

 - El se tudom hinni – suttogta, miközben a lapos hasamra simította a bal tenyerét.

 - 8 hónapod van arra, hogy el hidd, és felfogd – mondtam neki nevetve.

 - Mesélj el kérlek mindent, ami az orvosnál volt – kért kedvesen, miközben felült. Kényelmesen elhelyezkedett a díszpárnák között, majd a mellkasához húzott. Gondosan betakargatott minket a pléddel, aztán sürgető pillantásokkal próbált szóra bírni.

 - Szóval … Először is elmentem az ügyeletre. Ott a dokival közöltem a panaszaimat, és kértem, hogy írjon fel nekem is olyan gyógyszereket, mint neked, de csendre intett. Megkérdezte, hogy mikor menstruáltam utoljára. Mondtam neki, hogy több mint 1 hónapja, de ez az elmúlt időben tök normális volt, hiszen sokat stresszeltem, sok gondom volt, és ilyen esetekben van olyan, hogy kimarad egy ciklus. Aztán a szexuális életemről érdeklődött, illetve, hogy szoktunk-e védekezni. Miközben leesett nekem, hogy arra gondol, hogy terhes lehetek, mondtam neki, hogy fogamzásgátlót szedek, DE aztán eszembe jutott valami … Volt egy másfél hónapos időszak, amikor viszont nem szedtem. Mikor szétmentünk. És ennek a bogyóknak kell egy idő, míg beáll rá a szervezetem, és mi úgy feküdtünk le egymással Amerikában, hogy csak pár napja szedtem újra a fogamzásgátlót.

 - Szóval Amerikában hoztuk össze? – kérdezte vigyorogva. Megállás nélkül simogatta a pocakomat, miközben beszélt. – Már egy hónapos akkor?

 - Igen. Pontosan ezen a héten lesz egy hónapos – mondtam mosolyogva.

 - Mesélj tovább. Mindenről tudni akarok – mondta izgatottan.

 - Szóval … Miután beszámoltam neki a kimaradt fogamzásgátlós időszakomról, átküldött a nőgyógyászatra, ahol azonnal csináltattak velem egy tesztet, és meg is vizsgáltak. A doktornő szerint minden rendben van a babával, és szépen fejlődik.

 - Mikor kell megszületnie?

 - Augusztus 20 környékén - válaszoltam egy kisebb gondolkozási szünet után. – Ha a füled nem lenne a helyén, akkor most körbe vigyorognád a fejed – mondtam neki nevetve.

 - Boldog vagyok – jelentette ki lazán. – Anyu totál be fog zsongani.

 - Apu is – mondtam nevetve. – Az első Niniimäki unokát én szállítom neki … De anyu már nem fogja őt látni – mondtam kicsit elkomorodva. – Mikor kijöttem a rendelőből, egyből ő jutott eszembe …

 - Jaj, Kicsim – ölelt szorosan magához Kimi, miután egy könnycsepp végigcsorgott az arcomon. – Tudom, hogy ez most nagyon rossz neked – suttogta a fülembe. – Ugyan ez a helyzet nálam is, csak a mi családunkban már apa nem fogja látni a kicsit …

 - Annyira szeretlek Kimi – mondtam pár perc a két szép szemébe nézve.

 - Én is téged – mondta mosolyogva, majd adott egy apró puszit. – Menjünk fel. És bújjunk be az ágyba. Ott tovább beszélgethetünk majd …

*Kimi szemszög*

Mosolyogva figyeltem a mellettem Em-et, ahogy halkan szuszogott mellettem. Hozzá se mertem érni, mert nem akartam felébreszteni, így csak bámultam Őt. Hol békés arcát figyeltem, hol pedig lapos hasát, ahol egyik keze pihent. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy kisbabánk lesz. Egy gyerek, aki csak a miénk. Akiért mi már most felelősséggel tartozunk. Ahogy a levegő vételektől fel-lemozgó pocakját pásztáztam, kezdtem szépen, lassan felfogni, hogy 8 hónap múlva apa leszek, de még mindig nehezen ment a dolgok felismerése. Teljes kuszaság volt bennem. Sok minden kavargott az elmémben egyszerre. Egyik pillanatban még csak a terhesség időszaka körül forgott minden gondolatom, a másikban pedig már azon agyaltam, hogy Em hogyan fogja majd akkor végezni a munkáját, amikor már a kicsi megszületett.  Az elmémben lezajló kisebb vihar lassan lecsillapodott bennem, de így se volt minden a helyén bennem. Magamnak is nehezen ismertem be, de féltem. Mégpedig attól, hogy nem leszek jó apa, mert túlságosan laza vagyok. A bátyám hozzám képest egy merev és erős férfi, én pedig viselkedésileg egy gyerek szintjén leragadtam. Így hogy tud az ember fia felnevelni egy aprócska lényt? Hogy tud különbséget tenni például abban, hogy mi a jó egy kisbabának, és mi nem?

Totál felidegesítettem magamat a hülye agyalásommal egy pillanat leforgása alatt. Sétálni akartam egyet, hogy megnyugodjak, és kicsit eltereljem a gondolataimat. Úgy terveztem, hogy lemegyek a nappaliba TV-t nézni, de mikor a dolgozószoba ajtajához értem, megtorpantam. Oldalra fordítottam a fejemet, hogy belássak a szobába. A hatalmas ablakon keresztül beszűrődő kinti fények kirajzolták Em asztalát, aminek tetején még mindig ott hevert szétnyitva a levél, amit kaptam. Egyből elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott, hogy milyen állapotba is kerültem a leírtaktól. Egy kicsit beljebb toltam az ajtót, majd beléptem a szobába, hogy újra elolvashassam a papírlapra leírt mondatokat. Leültem a kényelmes bőrszékbe, majd a kezembe vettem a levelet, és lassan elkezdtem olvasni a hozzám intézett sorokat:

,,Kedves Apuci,

Tudom, hogy most hirtelen ez a megszólítást nem tudod hova tenni magadban, de éppen itt az ideje, hogy megtudd, te leszel az én Apukám (bár igazság szerint már most is az vagy). Sajnos még nem láthatjuk egymást, hiszen én még Anyuci pocakjában vagyok, de nemsokára megismerhetjük majd a másikat. Vagyis pontosabban 8 hónap múlva. Ennyi idő áll még a rendelkezésetekre ahhoz, hogy Anyuval felkészüljetek az érkezésemre.

A Mami már biztosított engem afelől, hogy vigyázni fog rám, és örül az érkezésemnek. Remélem, hogy Te is ugyanígy állsz hozzám, és örülsz annak, hogy elindultam az emberré válás hosszú útján. Ígérem, hogy jó kisfiú/lány leszek. Szépen fogok fejlődni Anyu pocakjában, míg Ti azzal lesztek elfoglalva, hogy minden előkészülettel végezzetek, mire én világra jövök.

Ölel és csókol a te egyetlen Lányod/Fiad.

Ui.: Remélem nem nagy baj, hogy a feléd intézett szavaimat Anyu vetette papírra és nem én, hiszen ez elég nehézkes még a számomra :)” 

60. rész

Sziasztok :)

Kedd = új rész :D

Majdnem el is felejtettem, hogy ma részt kell hoznom, mert 3 napja nekem összefolynak a napok. Sajnos külső-hallójárat gyulladásom van, és minden egyes napomat a fül-orr-gégészeten kezdem egy jó 2 órás várakozással. Ezt csak az tudja tetézni, hogy mind a két fülem be van gyulladva, fájnak és semmit nem hallok, mert vattákkal, és gyógyszeres gézcsíkokkal tömték tele a hallójárataimat ... De ebben annyi jó van, hogy itthon kell maradnom, és rengeteg időm van az írásra, ami mostanában nagyon leköt, és amit ugyanolyan lelkesedéssel űzök megint, mint az elején. :D

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommenteket, valamint a pipákat. Örülök neki, hogy még mindig tetszik nektek a történtem, és hogy egyre több ember ismeri meg az írásomat, akik meg is fogalmazzák nekem hogy hogyan is vélekednek a történetről :) ÉS túlléptük a 40.000-es számot!!! Köszönöm ezt nektek :)

De nem is húzom tovább az időt :D

Jó olvasást Nektek, 

Em. 

 - Mióta megy ez? – kérdezte aggodalmasan Mark, majd felhúzott a földről. Amint leültem a kád szélére, a kezembe nyomott egy poharat, ami tele volt vízzel. Gyorsan kiöblítettem a számat, majd válaszoltam a feltett kérdésére.

 - Isztambul óta – mondtam rekedten, majd megköszörültem a torkomat. A nyelőcsövem szabályosan égett.

 - Kimi is ugyan ezeket a tüneteket produkálja? – guggolt le elém, miután a poharat a mosdókagylóra tette.

 - Igen. Folyamatosan mind a ketten hányunk, szédülünk, fáj a fejünk, kimerültek vagyunk, és neki láza van, nekem pedig még csak hőemelkedésem, de lassan megy felfelé szerintem – mondtam halkan, majd a tenyereim mögé rejtettem a halál sápadt arcomat. – Többet nem eszek török kaját, sőt Törökországba se megyek. Tuti ott kaptunk el valamit – nyöszörögtem.

 - Le kéne pihenned – mondta kedvesen.

 - Hanna elvisz az orvoshoz, mert kéne nekem is valami gyógyszer. Addig itt maradsz Kimi-vel, kérlek? Nem akarom őt egyedül hagyni itthon – néztem rá kérlelően.

 - Persze, itt maradok – mondta mosolyogva, majd felsegített a kád szélről.

A hálóba sétáltunk, ahol Kimi éppen aludt. Csendesen felvettem egy farmert, és egy vastag pulóvert, majd Mark lent segített rám adni a csizmámat, és a kabátomat. Hanna-ra bízta, hogy ha bármi gond lenne, akkor telefonon a trénert el lehet érni. Figyelmeztette Sebastian barátnőjét, hogy óvatosan vezessen, majd utunkra engedett minket.

*Kimi szemszöge*

Egy hangos csattanásra riadtam fel. Izzadt testemhez tapadt takarót letoltam a derekamig, majd felültem az ágyban, hogy körbe nézhessek. A kihúzható fiókos szekrény előtt Mark éppen azon volt, hogy a padlóra ejtett telefonjának darabjait összeszedje.

 - Te mit keresel itt? – kérdeztem tőle a szokásosnál is rekedtebb hangon. Összehúzott szemekkel néztem rá, miközben a sajgó fejemet próbáltam egy kézzel megmasszírozni.

 - Neked is szép napot – mondta hunyorogva, majd leült mellém, az ágyra. – Em felhívott, hogy mind a ketten szarul vagytok. Megkért, hogy maradjak itt veled addig, míg ő Hanna-val elmegy az orvoshoz, hogy írjon fel neki is valami gyógyszert – adta meg a nekem kellő információkat hadarva. – Fáj valamid? Kérsz enni, vagy inni valamit?

 - Csak egy kis csönd kell nekem, meg víz. Hoznál fel, kérlek? – mondtam halkan, majd a puha párnák közé dőltem, amik teljesen eláztak az elmúlt 2-3 óra alatt. – És valami lázcsillapítót is szerválj nekem! – szóltam utána, mielőtt kiléphetett volna az ajtón. – A nappaliban van egy doboz. Az van ráírva, hogy fürdőszoba. Abban van egy kék műanyag tasak. Benne vannak a gyógyszereink.

 - Még nem pakoltátok ki a dobozokat? Kimi, már 1 hete beköltöztetek.

 - 5 napja, még csak! – javítottam ki. – És tudod ebből az öt napból kettőt Finnországban töltöttünk, egyet pedig készülődéssel arra a hülye gálára. Nem volt időnk mindent kipakolni még, de ha már így a szememre vetetted, te nyugodtan a helyére rakhatnád a dobozokban lévő cuccokat.

 - Akkor semmit se fogsz megtalálni – mondta nevetve.

 – Így se, úgy se fogok megtalálni semmit se – morogtam. – Végre, akkor felhozod nekem amit kértem? – fordítottam felé a fejemet. Mark nevetve feltette mind a két kezét, majd hangos léptek keretében lefutott a földszintre. Hosszú percekig matatott lent, majd mikor végre újra egy szobában volt velem, belém tuszkolt először egy szendvicset, majd a gyógyszert is bevehettem.

 - Lemegyek a nappaliba. A téli edzéstervedet lefixálom, és itt hagyok majd egy másolatot, rendben? – paskolta meg a lábamat Mark, miután visszaadtam neki az üres vizes poharat.

 - Megköszönném – mondtam kábán, majd éppen álomra akartam hajtani a fejemet, mikor egy vigyorgó német beszökkent a szobánkba. – Egy: nem csengettél. Kettő: ne vigyorogj nekem itt, mikor a halálomon vagyok. Három: Húzzál haza Vettel – morogtam a párnáim közé.

 - Mi ez a nyúzottság Kimster? – ült le röhögve a sarokban lévő karosszékbe Sebastian. – Hallottam Hanna-tól, hogy szarul vagytok. Csak nem betett valami Törökországban? – kérdezte vigyorogva.

 - Mark, kérlek, tüntesd el innen ezt a vigyorgó kis pisist – néztem esdeklően tréneremre, aki csak nevetve megrázta a fejét, majd a lépcsők felé sétált. – KI VAGY RÚGVA, ARNALL! – kiabáltam utána.

 - Azt megnézném én, Räikki-kám – jött Mark nevetéstől tompa hangja a földszintről. – Nincs még egy olyan ember ezen a földön, aki el tudna téged viselni akkor, mikor elkezdesz nyafogni, hogy nem akarsz tovább például futni.

 - Mocsok – sziszegtem összeszorított fogakkal.

 - Konkrétan mi bajod van? – kérdezte úgy mellékesen Sebas, miközben az egyik Red Bulletin-t lapozgatta, amit a komódról vett el.

 - Tudja a tököm. Valami vírus vagy mi a franc. De majd’ meghalok …

 - Ilyenkor egy sebezhető, ártatlan kisfiúnak tűnsz – mondta nevetve.

 - Szakadj már haza, könyörgöm – pillantottam felé kábán. – Tényleg szarul vagyok, és még visszavágni se tudok neked rendesen. Majd gyere vissza 3 nap múlva, és akkor talán vevő leszek az ilyen beszólásaidra.

 - Maradok – mondta vigyorogva, majd miután a kezében lévő magazint összecsukta, és visszarakta oda, ahonnan elvette, befeküdt mellém az ágyba. – Mit nézzünk? – kapcsolta be a TV-t, ami az ágy végénél lévő falon lógott.

 - Seba, aludni akarok.

 - Mikor én beteg voltam, ugyan ezt csináltad – nézett rám a bal könyökén támaszkodva. – Mondtam, hogy visszakapod!

 - A faszba velem. Ha tudom, hogy tényleg ilyen köcsög leszel, akkor inkább békén hagytalak volna …

 - Késő bánat – mondta nevetve, majd szemeit a plazma képernyőjére tapasztotta. Éppen egy orosz keleti ligás hoki meccs ment, amit Sebas is szívesen nézett, így nem is volt annyira zavaró, hogy bekapcsolta mellettem azt a vackot. Szerencséjére nem állította maxra a hangerőt, a TV csak halkan duruzsolt a szobában, így hamar el tudtam aludni.

Késő délután keltem csak fel. Mikor kinyitottam csipás szemeimet, kicsit megkönnyebbültem, hogy Sebastian eltűnt mellőlem, és a TV se szólt már. Csend volt az egész házban, amire már órák óta vártam. Csak egy kicsit neszezés hangja szűrődött fel a földszintről. Em hangját kristálytisztán kihallottam a többi közül. Éhes voltam már nagyon, és a merev végtagjaira is ráfért már egy kis mozgás, így miután lerúgtam magamról a takarót, elindultam a lépcsők felé. A folyosón lévő egyik ablaknál ahogy megálltam, láttam, hogy nem csak a hálóban volt sötétség, hanem kint, az utcákon is. A keskeny utcák aszfaltjain legalább 10 centis hó állt, amiben a kocsik keréknyomát teljesen ki lehetett venni. Egyből kirázott a hideg, ahogy a hóra gondoltam.

 - Papucs nélkül mászkálj, mikor így is beteg vagy – csóválta meg rosszallóan a fejét Mark, miután beléptem a konyhába.

 - A saját dolgoddal törődj már, ne velem – morogtam rá. – Mi jót csinálsz? – sétáltam Em mellé.

 - Tejfölös szószos csirkét, penne tésztával. 10 perc és kész – mosolygott rám.

 - Látom már jobban vagy – simogattam meg arcát, miután végig mértem.

 - Egy kicsit émelygek még, és rossz a közérzetem, de a doki szerint nincs semmi komoly bajom. Pihennem kell, ennyi. De te rosszabbul vagy, mint én – nézett rám aggódva. -  Apropó, jött egy levél neked. Felvittem a dolgozóba – pillantott rám egy pillanatra, majd szinte azonnal vissza is fordította a figyelmét a készülő vacsorára.

 - Kitől jött? – kérdeztem egy torokköszörülés után.

 - Nézd meg, és rájössz – forgatta meg a szemeit Mark. – Amúgy honnan tudnánk, mikor neked jött, és nem bontottuk fel a levelet?

 - Akkora paraszt vagy ma – nézte rá fejcsóválva. – Ja, nem. Az Vettel, bocs – mondtam neki egy kicsi megbánást se tanúsítva, majd nevetve elsétáltam a kis csöndes német lány, és a Kölyök között, aki nagyon, de nagyon csúnyán nézett rám.

Az emeletre vezető úton lassan haladtam, mert minden egyes lépés után megszédültem. Szinte már a Mennyországban éreztem magam, mikor felértem a lépcsősor legtetejére, és örömmel konstatáltam, hogy nem kell tovább lépcsőznöm. A falban azonban meg kellett kapaszkodnom, mert a világ forgott velem. A dolgozószoba ajtajában majdnem hasra estem, olyan lendülettel nyitottam be a helyiségbe. Az asztal szerencsére nem volt olyan messze az ajtótól, így nem kellett sokat sétálnom úgy, hogy nem tudtam mibe kapaszkodni.

Amint leültem Em asztala mögé, kivettem a nekem címzett levelet abból a borítékból, melynek bal sarkában, ahol a feladó neve szokott állni, semmi se volt írva, ám az én nevem, és címem ott virított a jobb sarokban. Kusza gondolatokkal kezdtem el olvasni a levelet, melynek második soránál majdnem leborultam a székből. 

59. rész

Sziasztok :)

Tudom, hogy péntekre ígértem a következő részt, de tegnap egész nap távol voltam a gépemtől, a telefonomról pedig nem engedte a blogger feltölteni a részt, így csak most tudtam nektek hozni. :)

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett pipákat, valamint a kommenteket is. :)

A következő rész szokásosan kedden fog érkezni, és azt hiszem, hogy erre be is fogok állni, mivel így sokkal jobban tudok haladni ezzel a történettel, és egyéb más dolgokkal, amiket hamarosan olvashattok is majd itt, a blogomon ;D

Jó olvasást Nektek,

Em. 

- Elegem van! – vágtam idegesen a földhöz a kezemben lévő fésűt. Fújtatva leültem a földre, majd a fürdőszoba ajtó felé pillantottam, ahonnan Kimi nevetve figyelt engem. Az arca itt-ott még borotvahabos volt. Egy törölközővel próbálta a pofiját megtörölni, miközben már a hajzselével teli tincseit próbálta a bal kezével neki tetszően megformálni. – Legalább te ne tegyél már még rám egy lapáttal, kérlek – morogtam hangosan, majd felkaptam a földre dobott kefét, s felé hajítottam. A lábát pont időben emelte fel, így nem tudott a fésűm közelebbi kapcsolatot kialakítani a lábszárával. – A bőröndöm minden egyes részét átnéztem, de sehol se találom a sminkes ládácskámat – mondtam idegesen, majd miután felálltam a földről, belerúgtam az egyik táskába, amit magunkkal hoztunk ide, Isztanbulba, az FIA gálára.

 - Minek kell az neked? Hiszen egy csomó izé van az arcodon – mondta már a fürdőszoba tükre előtt állva Kimi. – Délelőtt nem azért mentetek Hanna-val abba a szalonba, hogy kisminkeljenek titeket?

 - Az egyik rúzsom kéne, mert tudod olyat nem kentek rám, mert úgy is lejött volna!

 - Minek kensz annyi vackot a szádra? – ölelt át hátulról, miután a mosdókagyló elé sétáltam. – Tudod milyen szar íze van? – kérdezte egy undorodó fejet bevágva.

 - Inkább azt mond meg nekem, hogy nem tudod-e, hogy hol van az a retkes doboz! – néztem rá komolyan, miután látványosan megforgattam a szemeimet.

 - Nem ezt keresed? – emelte ki a nekem kellő dobozkát a mosdókagyló alatti szekrényből, ahová megérkezésünk után beraktam a parfümöm és az ékszereim mellett.

 - DEEE – kiáltottam fel boldogan. – Imádlak - nyomtam egy apró puszit az arcára, miután a kék dobozkámat magamhoz vettem. Már éppen el akartam lépni Kimi mellett, mikor a derekamnál fogva visszahúzott magához, majd egy heves csókkal megajándékozott.

 - Mi lenne, ha nem mennénk el arra a szarra? … Inkább itt maradhatnánk … ketten – susogta a nyakamba. – Imádom, mikor egy szál fehérneműben flangálsz előttem.

 - Akkor meg se jegyzem, hogy nem lesz rajtam melltartó a gála alatt – suttogtam csábosan a fülébe, majd nevetve elhúzódtam tőle. – Mi ez a fej, Räikkönen? – érdeklődtem tőle röhögve.

 - Jól hallottam azt, amit az előbb mondtál? – kérdezte döbbenten.

 - Igen – bólogattam vigyorogva. – A ruhám hátsó része teljesen ki van vágva. És nem tudok így alá felvenni melltartót – mondtam gonoszul majd miután megpaskoltam az arcát, visszasétáltam a hálóba. Persze ez csak kamu volt. Manapság már lehet olyan melltartókat kapni, amiknek a hátán nincsenek pántok, így nem látszódnak ki a hát résznél egészen kivágott ruhák alól. És én pont egy ilyet szándékoztam magamra venni.

 - Melyik ruhádba akarsz te jönni? – sétált be a gardróbba, ahol az én ruháimnak fenntartott rész előtt megállt.

 - Meglepetés és amúgy is itt van az ágyon –biccentettem vigyorogva a ruhazsákban lévő esti öltözékem felé. – Bajnok, kezd el lassan öltözködni, mert Sebastianék 20 perc múlva itt lesznek.

 - Ezt nem fogom felvenni! – mutatott az ágyon lévő öltönyére, nadrágjára, fehér ingjére, és a cuki, fekete csokornyakkendőjére.

 - Akkor mit veszel fel? – álltam meg összefont karokkal a gardrób ajtajában.

 - Meglepetés – mondta pimaszul, majd miután kicsit hátrébb tolt, bezárta előttem a hálószobát, és a ruháinkkal teli kis helyiség elválasztó ajtót.

***

 Teljesen elpirulva álldogáltam a nappaliban lévő kanapé, és fotelek között, miközben Kimi lassan kisétált a hálóból. Ahogy lassan közeledett felém, végig engem pásztázott szemeivel. Tátott szájjal bámulta meg a testem összes porcikáját. Iszonyatosan zavarba hozott, ahogyan mindezt tette, de mindeközben hízelgő is volt.

Mosolyogva elindultam felé, majd mikor már csak egy méterre volt tőlem, kinyújtotta felém a kezét. Készségesen csúsztattam tenyeremet az övébe, majd tettem egy fordulatot a tengelyem körül, ahogyan azt Kimi is akarta. Miután újra szembe kerültem vele, a mosolyom vigyorrá szalad át az arcomon.

 - Iszonyatosan gyööögyönyörű vagy – mondta habogva, majd egy fél lépésnyivel hátrébb lépett. Még egyszer végigfutott szemével a ruhámon, majd miután újra a szemeimbe nézett, közelebb hajolt hozzám egy csókra. – Jé, nem ragadt rám abból a vacakból – húzta végig ujjait az ajkain, miután elváltunk egymástól.

 - Direkt olyan rúzst tettem fel, ami nem fog rád ragadni – mondtam neki mosolyogva, majd egy apró puszit nyomtam az ajkaira. – Indulhatunk?

 - Nem menjünk mááááár – nyafogott durcásan, mint valami 5 éves kisfiú. – Nem maradhatnánk inkább itthon? Így legalább csak én gyönyörködnék benned, és mások nem.

 - Jaj, Kimi – nevettem fel hangosan.

 - Most mi van? Irtó jó csaj vagy, és nem akarom, hogy mások megbámuljanak téged – mondta nevetve, majd egy hosszabb csókra odahúzott magához. – Elfelejtettem említeni, hogy nem a Kölyökékkel megyünk arra a hülyeségre.

 - Mert? – érdeklődtem tőle értetlenül. Reggel, mikor Hanna-val Zürichben voltunk, abban egyeztünk meg, hogy négyesben együtt érkezünk majd meg a gálára, nem pedig külön-külön.

 - Sebatsian otthon hagyta az útlevelét, és kb. 5 perce kezdtek el öltözködni Hanna-val – mondta röhögve. – A magángépével jöttek, és több mint 1 órát kellett a reptéren csücsülniük.

- Ezt nem hiszem el – ültem le nevetve a kanapéra.

 - Pedig jobb lesz – mondta bölcsen bólogatva Kimi, majd kinyújtotta felém a kezét. – Mehetünk?

 - Te … Te így akarsz jönni? – mutattam végig rajta. Először nem tudtam rendesen szemügyre venni az öltözékét, annyira zavarban voltam, de ahogy a kanapéról végigmértem, feltűnt egy apró kis gond az öltözékével kapcsolatban. – Kimi, iszonyatosan szexi vagy ebben a fekete ingben, de fehér ing, fekete nyakkendő-öltöny ,,dresskód”dal illetett ez az esemény. Így nem állíthatsz be csak úgy.

 - Nem fogok kiöltözni, mint valami díszbuzi. Eleve el se akartam jönni, erre a hülyeségre – morogta, majd miután lehajolt hozzám egy csókra, felhúzott, s elindult az ajtó felé.

A helyszínen nem egy ember bámult meg minket nagyon. Szinte mindenki végigkövette mozdulatainkat, amint beléptünk az eseménynek helyt adó szálloda kétszárnyas ajtaján. Iszonyatosan zavaró volt, ahogyan leplezetlenül néztek minket.

 - ,,Nem követem a szabályokat. Én alkotom őket” -  válaszolt Kimi faarccal Natalie Pinkham kérdésére, aminek középpontjában az öltözéke állt. A riporternő azelőtt letámadott minket, hogy körbe tudtunk volna nézni. Megjegyezte, hogy nagyon csinosan festek, majd feltette Kiminek a kérdését, melyre egy tipikus iceman-es választ kapott cserébe.

 - Annyira hülye vagy – mondtam nevetve Kimi-nek, miután kettesben maradtunk.

 - De így szeretsz – húzta ki magát büszkén. – Horner támadás. Készülj – motyogta, majd miközben hátra felé lesett, belekortyolt a pezsgőjébe.

 - Á, ti is itt vagytok – csapta össze mosolyogva csapatom feje a két kezét. – Nagyon csinos vagy Emeliija – kaptam tőle a kedves bókot, miután engem két puszival, Kimit pedig egy kézrázással üdvözölte. - Nem hazudtoltad meg magadat – veregette nevetve hátba a Páromat, miután őt is alaposan végigmérte.

 - Sebastian-ék, mikor érnek ide? – kérdeztem gyorsan, mikor láttam Kimin, hogy nem tetszett neki Christian megjegyzése.

 - Fél órán belül itt lesznek – nézett a méregdrága Casio órájára. – Nekem most mennem kell. Bernie-vel kéne beszélnem, de nem találom sehol.

 - A bejáratnál van – adta meg Mr.Ecclestone tartózkodási helyét morogva Kimi.

 - Akkor én mentem is. Még úgy is találkozunk. Sziasztok – köszönte el tőlünk mosolyogva Horner, majd szélsebesen elviharzott.

 - Nincs is ott Bernie, igaz? – kérdeztem érzelemmentes arccal Kimitől, miután belékaroltam, és elindultunk a bálterem felé.

 - Nincs – mondta tömören, majd ahogy egymásra néztünk, elnevettük magunkat.

Az egész est iszonyatosan unalmas volt. Sebastian-t és Hanna-t tőlünk 3 asztalnyira ültették le, és a mi asztaltársaságunk között nem találtam egy olyan embert se, akivel beszélgetést tudtam volna kezdeményezni. Én még viszonylag jól is palástoltam, hogy majd meghalok az unalomtól, bár Kimiről ez nem volt elmondható. Látványosan szenvedett, és magát nem zavartatva elővette a mobilját és elkezdett SMS-ezni a bátyjával, és Robertson-nal.

 - Kimi, te jössz – böktem meg a könyökömmel a mellettem ülőt, mikor felszólították a színpadra. Gyorsan a zsebébe süllyesztette a telefonját, majd a konferancié mellé sétált, hogy átvegye a díját. Elérzékenyülve néztem végig, ahogy megköszönte a 3. helyezetnek járó serleg félét, majd mondott pár szót is.

 - Nagyon büszke vagyok rád – mondtam neki mosolyogva, miután visszaült mellém, és letette a kapott díját az asztalra. Közelebb hajolt hozzám, majd az érdeklődő tekintetek kereszt tüzében hosszasan, szerelmesen megcsókolt.

58. rész

Sziasztok :)

Meg is érkeztem a mára beígért résszel. :) 

Köszönöm szépen az előző részekhez érkezett kommenteket, valamint a pipákat is, amikkel kifejeztétek számomra, hogy a rész elnyerte a tetszéseteket. Remélem, hogy most is olyat alkottam, ami tetszeni fog majd nektek. 

A blog átlépte a 38.000 látogatót a mai napon. Mikor megnyitottam a blogot, egyáltalán nem számítottam arra, hogy ennyi ember valaha is járni fog majd erre, és olvasni fogja majd a blogomat, valamint arra se, hogy egyre több és több ember fog majd feliratkozni az oldalra :) Köszönöm ezt is Nektek :)

Nem is dumálok tovább tovább :D

Jó olvasást Nektek, 

Em.

 - Miért nem alszol még? Ma hosszú napunk lesz – suttogta a számomra imádnivaló, rekedtes hang tulajdonosa a fülembe, miután hirtelen, semmi előjel nélkül hátulról átölelt.

Mosolyogva letettem a kezemben lévő kenőkést a pultra, majd miután a vajtól és nutellától piszkos kezemet megtöröltem az egyik törlőrongyban, szembe fordultam Kimi-vel. Egy hatalmas ásítás produkáló finn szőkeség állt előttem egy szál boxerben. Mosolyom még szélesebb lett, ahogy végignéztem a pilóta testén, és ez az Ő figyelmét se kerülte el.

 - Mi a vigyorgás tárgya, Kisasszony? – kérdezte huncut hangon, majd a konyhapultnak nyomott. Ölemhez hozzányomódott férfiassága, amitől egy pillanatra megremegtem. – Mi lenne, ha most ezt levennéd? – mutatott lenge ingemre, amit egy sima, sötét farmernadrág mellett kaptam magamra még mikor öltözködtem, majd szépen lassan elkezdte a gombokat kibújtatni a kis lukjaikból.

 - Inkább te is kezdj el öltözködni, mert 10-re Wollerau-ban kell lennünk – mondtam neki nevetve miközben a nappaliba sétáltam, hogy vissza tudjam gombolni az ingemet.  – Kimi, ne csináld már – próbáltam nevetve elfutni a kajánul vigyorgó finn elől, aki csak nem akart békén hagyni. – Kimi, tudod, hogy minél később kezdesz el öltözködni, annál később indulunk, és este kb. 10-11 felé fogunk visszaérni, amikor halál fáradt leszek. És egy elég kellemes … finom … érzéki meglepivel készültem neked – súgtam csábosan fülébe, mire egyből elkezdett szaladni az emelt felé. - El fogsz … esni – fejeztem be egy sóhaj után mondatomat, miután Kimi egy ,,Jól vagyok!”-kal biztosított arról, hogy nem lett komolyabb baja a lépcső tetejénél bemutatott esésétől.

Amint kanos finn-mentes lett a földszint, visszasétáltam a konyhába, hogy a félig-meddig elkészített szendvicseinket becsomagoljam, és valami nassolnivalót is keresnem kellett a német pár kamrájában. Sajnos sehol se találtam valami édes, vagy cukros dolgot, aminek Kimi nem örült.

 - Nem mész be te? – nézett rám kiskutya szemekkel Kimi, miután az egyik Zug melletti benzinkútnál leállította fehér terepjárójának motorját.

 - Te akartál édességet enni! Menj be te! – böktem meg nevetve mellkasát, majd a lábamat feltettem a műszerfalra, amiért kaptam is egy csúnya nézést Kimitől. – Bemegyek – mondtam, majd mielőtt belekezdett volna a hálálkodásba, kiszálltam az autóból. Laza, és egyben gyors léptekkel közelítettem meg a benzinkút shop részét, hiszen csak egy ing volt rajtam, és elég intenzíven havazott kint. Az édességek polca előtt vacogva álltam meg. Míg azon gondolkoztam, hogy melyik csokit vegyem meg, élveztem, hogy a fejem felett lévő klíma berendezés nyomta rám a kellemes meleget.

 - Néni – hallottam meg egy vékony, édes hangocskát. Körbe pillantottam, de először nem találtam sehol se senkit. Miután lenéztem, egy félénken mosolygó, szőke kis tündérkét pillantottam meg, aki valamit nagyon dugdosott a hát mögött, azonban hamar megtudtam, hogy mi volt az, amit a háta mögé rejtett. – Ajáírod eszt nekem? – nyújtott felém egy pici fejre való Sebastianos RB sapkát.

 - Én? – kérdeztem kiszáradt torokkal. – Én? – néztem értetlenül a kislányra, miután megtaláltam a hangom, és megismételtem a kérdésemet. A loknis kislány válasza egy apró bólintás volt, majd miután leguggoltam elé, még közelebb nyújtotta felém a sapkát.

Elvettem tőle a filctollat, ami a kezében volt, majd életem első aláírását odabiggyesztettem a sapka silt részére. Mikor vissza akartam adni a kislánynak, az arcán hatalmas megdöbbenést véltem felfedezni. Tátott szájjal bámult a hátam mögé.

 - Aláírod te is? – nyújtottam Kimi felé a sapkát, mire közelebb sétált hozzánk, majd miután átvette tőlem a kezemben lévő dolgokat, ő is megajándékozta a kislányt egy szignóval.

 - Nora, nem szabad így letámadni másokat – jött egy kicsit dorgálós hang a hátunk mögül. Amint Kimivel megfordultunk egy ugyanolyan arcot bevágó nővel találtuk magunkat szemben, mint amilyennel a kislány, Nora ajándékozott meg minket, mikor meglátta Kimit.

 - Nem támadott le minket – mondtam neki mosolyogva. Német szavaim hallatán, Kimi éretlenül kezdett el méregetni.

 - Anuszi, cinájunk egy képet isz? – súgta anyukája fülébe Nora. A mellettem álldogáló finnséggel is megosztottam Nora óhaját, mire a szőke hölgy elé lépett, és kivette a kezei közül a szöszi lánykát.

 - Az autógramm mellé közös kép is dukál – mondta nevetve Kimi, miközben a kis fenekénél fogva megtartotta a kislányt, aki egy huncot vigyor kíséretében ölelte át Kimi nyakát.

 - Köszönöm – mondta hálásan Melanie, miután berakta az ülésébe Nora-t. Amint kifizettük a megvenni kívánt csokoládékat, Kimivel odakísértük őket az autójukhoz. Nora élénk fecsegésével lekötötte Kimit, aki a lehúzott ablaknál támaszkodva hallgatta a kislányt, bár egy szót se értett abból, amit mondott neki.

 - Semmiség – legyintettem egy aprót. – Kimi, mehetünk? – sétáltam Párom háta mögé. Mosolyogva hátra fordította a fejét, majd adott egy puszit Nora arcára, aki szinte kiesett a kocsi ablakán, úgy nyújtózkodott jelzésképpen a pilótám felé. – Örülök, hogy megismerhettünk titeket – mondtam mosolyogva Melanie-nak, majd kezet fogtam vele, ahogyan azt Kimi is tette előttem.

 - Kértek tőlem egy aláírást – mondtam hitetlenkedve Kiminek, majd a fejemet megcsóváltam. – De miért? – kérdeztem értetlenül tőle.

  - Mert te is ismert vagy már a Forma-1-ben – mondta nevetve, majd meleg tenyerét a combomra simította. – Mindenki odaáig van a csajomtól – nézett rém egy ego-s vigyor mellett.

 - Az utat figyeld – fordítottam fejét a havas aszfalt felé.

 - Világbajnok pilóta vagyok, Baby. Sose félj mellettem – mondta nevetve.

 - Láttam pár balesetedet, amit a rally-s karriered alatt produkáltál … - húztam el látványosan a számat, mire bevágta a durcit. – Csak vicceltem – csaptam rá combjára. – Nem voltál annyira rossz.

 - Te most arra hajtasz, hogy ne beszéljek veled egy-két napig? Mert ha igen, akkor közlöm veled, hogy jó úton haladsz – morogta ,,bajsza” alatt. – Ez rohadt vicces, mondhatom – nézett rám hunyorogva, miután hangos nevetésben kitörtem.

 - Jaj, tudod, hogy szeretlek – búgtam édes hangon, majd kicsatoltam az övemet, és cuppanos puszikkal elkezdetem ostromolni az arcát.

 - Az a nagy szerencséd, hogy én is – motyogta, majd csücsörítéssel jelzett, hogy csókot vár tőlem, mert kicsiny lelkébe szívtelenül beletapostam.

A Wollerhau-ba vezető út további részében egy térkép segítségével navigálnom kellett Kimi-t, mert a GPS-e megadta magát. Nem kicsit kételkedett abban, hogy jó irányban haladunk, de mikor meglátta a ,,Wollerhau” táblát bocsánatot kért, és egy nagy puszit is adott nekem, engesztelés képpen.

***

 - Neked tetszik? – súgta Kimi a fülembe mondatát, miután szorosan mögém lépett.

 - Ü-üüm – csóváltam meg a fejemet. – Olyan, mint a villád volt. Kész laboratórium. Túlságosan modern számomra. Valami családiasabbat képzeltem el magunknak.

 - A másik ház, amit itt megnézhetnek ugyan ilyen, mint ez. Modern – jött a lépcsők felől az ingatlanügynök hangja.

 - Akkor felesleges oda is elmennünk – mondtam neki, majd Kimire pillantottam, aki beleegyezően bólintott egyet. – És egyébként is. Biztos, hogy ilyen messzire akarsz költözni Sebastian-tól? Szinte 2 naponta összejártatok, ha Svájcban voltatok, de így alig találkoznátok. Nem tud nekünk egy olyan házat ajánlani, ami családias, olyan tipikus svájci ház, és ami lehetőleg Zug kantonjában van? – fordultam Herr Schmitz felé.

 - Természetesen tudok – mondta mosolyogva. – Már ma meg szeretnék tekinteni az ingatlant?

 - Ha van rá mód, akkor igen – válaszolt is egyből Kimi a kérdésére.

 - Akkor én azt ajánlom, hogy induljunk el, mert hamar fog sötétedni.

 - Akkor induljunk – toltam meg Kimit a földszintre vezető lépcsők felé.

 - Lényegében tök feleslegesen jöttünk el Zug-ból, Sebastianéktól – morogta, miközben lassú léptekkel elindult lefelé.

 - Gondolj a meglepetésre – mondtam halkan, hogy csak ő hallja. Szinte látszott a szemeiben, hogy milyen gondolatok suhantak át a fejében.

 - Siessük – vágta rá gyorsan, majd megszaporázta a lépteit.

Wollerhau-ból Zug-ba kicsivel több, mint háromnegyed óra alatt értünk oda. Herr Schmitz előttünk haladva vezetet minket ahhoz az ingatlanhoz, mely szerinte az általunk keresett ház tökéletes megtestesítője volt. És be kell ismernem: igaza volt.

 - Sebastianék 2 percnyi sétára vannak. Otthonos, és elég nagy. Tökéletes – mondtam mosolyogva, miután újra körülnéztem a hatalmas üres térben, mely, ha minden jól megy, akkor nemsokára a nappalinkként fog funkcionálni. – Neked tetszik? – fordultam Kimi felé.

 - Tetszik – mondta nevetve, majd ajkaimra tapadt.

 - Akkor hogyan tovább? Megveszik? – érdeklődött kedvesen az ingatlanügynök, miután egy köhintéssel jelezte, hogy nem csak ketten vagyunk.

 - Megvesszük – bólintott határozottan egyet Kimi.