3. rész

 - Még mindig nem tartom olyan jó ötletnek ezt az egészet – szólalt meg morogva az ajtófélfának támaszkodva Kimi. Percek óta onnan figyelte, ahogyan a bőröndömbe pakolgattam azokat a dolgokat, amikre az elkövetkezendő napokban szükségem lehet. Farmernadrágok, pólók, és cipők kerültek egyesével a táskámba, amit lassan már dugig megtöltöttem a cuccaimmal, és még kézbe se vettem a pipere holmikat, és az elektronikai eszközöket.

 - Szeretnék egy kicsit beszélgetni úgy Christiannal, hogy Dietrich is ott van. És jelenleg Mateschitz Milton Keynesben van. Holnap Indiába fog utazni Helmuttal, akivel szintén van tárgyalni valóm – mondtam erőlködéstől rekedtes hangon, miközben próbáltam az egyik pulóveremet úgy belegyűrni a bőröndbe, hogy mellette még egy elférjen majd.

Kimi pár pillanat erejéig csak figyelte, ahogy szerencsétlenkedtem, majd kivetette a kezemből a puha, gyapjúból készült meleg holmit, hogy az ágy alól kivett kisebb utazótáskának aljába tehesse.

 - Tudom, hogy utálsz több, mint egy táskával utazni, de így sokkal kényelmesebben elférnek majd a dolgaid – mondta, majd kézbe kapott egy kosztüm nadrágot is, és szépen a pulóver mellé helyezte a táskában. – Végre megtudhatom, hogy miért akarsz Angliába repülni? Nélkülem. Mert az oké, hogy menni akarsz, de az okot még eddig nem közölted velem.

Egy nagy sóhaj kíséretében ereszkedtem le az ágyra, a bőrönd és az utazótáska mellé. Megdörzsöltem a szemeimet, majd Kimire pillantottam, aki türelmesen várt a válaszomra, amit napok óta nem akartam vele se megosztani. Még bennem se voltak tiszták a dolgok, és nem akartam úgy beavatni őt, hogy én magam se tudtam, hogy hogyan is fogok dönteni. De mivel a reggel úgy ért, hogy a dolgok letisztázódtak bennem, és végre rájöttem, hogy mit is akarok, jobbnak láttam abban a percben, hogyha vele is megosztom a tervemet.

 - Christian 2 hete közölte velem, hogy azt a munkát fogom majd végezni a csapatnál, amelyiket én csak akarom. Mert megtarthatom a gumimérnöki feladatkörömet, de azt az eshetőséget is választhatom, ami akkor lépett volna érvénybe ha … ha …

 - Ha megszületik a kicsi – mondta halkan. Egy bólintással reagáltam az általa kimondott szavakra, majd felálltam az ágyról, hogy átölelhessem.

 - Szeretnék valami újat. Változásra van szükségem – osztottam meg vele is a bennem rejlő dolgok egyik részét. – Nem akarok folyton a versenyekre járni. Szeretnék ebben a házban több időt tölteni, hogy … Szóval, hogy …

 - Igen? – nézett rám érdeklődve Kimi, miután többszöri nekifutásra se sikerült befejeznem a mondatomat. Lezárás helyett azonban csak megráztam a fejemet, majd kibontakoztam az öleléséből, és a fürdőszobába sétáltam. Próbáltam azt az időt, ami alatt csak a hátamat nézhette, rendezni a vonásaimat, és lenyelni magamban azt a sírógörcsöt, ami hirtelen rám tört. Vettem pár mély lélegzetet, majd a falon lógó tükör melletti polcról elkezdtem levenni azokat a pipere holmikat, amikre szükségem lehet majd Angliában.

 - Em – szólított meg szelíden Kimi, miután utánam sétált. Egy kikényszerített mosolyt magamra varázsoltam, majd rá pillantottam, de épp hogy csak a másodperc töredék része alatt. Az arcvonásaiból sugárzott az aggodalom, és a féltés. Zavart volt az ábrázata, és sütött róla, hogy nem értette, hogy mi is van velem. – Nekem bármit elmondhatsz. Ami csak nyomja a szívedet, azt megoszthatod velem – mondta kedvesen, miután hátulról átölelt. Mosolyogva nézett rám a tükörben, ám ajkainak felfelé ívelő vonala hamar eltűnt az arcáról, mikor az első könnycsepp kicsordult a pilláim között.

Egyből maga felé fordított, amint a pityergés hangos zokogássá átcsapott, majd erős karjaival magához szorított. A mellkasának nyomtam a fejemet, hogy bódító illatával megnyugtassam magamat. Azonban az elvesztés fájdalma olyan erősen szorította a mellkasomat, hogy egyszerűen képtelen voltam abbahagyni a sírást.

Percekig csak álldogáltunk a fürdőszoba közepén. Én zokogtam, Kimi pedig olyan erősen tartott, ahogy csak tudott. Hálás is voltam ezért neki, mert nem éreztem a lábaimat stabilnak. Attól tartottam, hogy ha elengedett volna, akkor a padlóra rogytam volna. Éppen ezért kapaszkodtam kétségbeesetten én is belé.

 - Egy otthont akarok teremteni nekünk Kimi. Ahol finom vacsora várna rád, amikor hazajössz egy versenyről. Ahol minden otthonos, és nem olyan rideg, mint most. Stabil alapot akarok teremteni nekünk, és a leendőbeli családunknak. Hogyha esetleg … Te is … Szóval … Ha majd eljutunk oda, hogy újra gyereket akarnánk, akkor családias közegben, békességben várjuk a megérkezését. Ne pedig újra úgy, ahogyan azt az elmúlt időkben tettük. Hogy halálra dolgoztam magamat, és a semmis karrieremet akartam építgetni, miközben próbáltam magamat anyává is átprogramozni. Egy biztos családi alapot akarok összehozni veled. Mert jelenleg erre vágyok, és nem pedig arra, hogy a benzingőzzel teli levegőt szívjam. Nem fogok életem végéig a Forma-1-ben dolgozni, na meg a mostani pozíciómtól feljebb úgy se fogok kerülni és tudom, hogy ha családot akarok veled alapítani, akkor el kell szakadnom egyszer attól a közegtől. És az a legjobb első lépés, hogyha olyan munkakört vállalok be, ami mellett tudok dolgozni a jövőnkön is.

Amint kis monológom végére értem, szabályosan megszédültem. Annyira hadartam, hogy sokszor még levegőt is elfelejtettem venni. Mindent egyszerre ki akartam magamból adni, és meg akartam osztani Kimivel a bennem rejlő dolgokat, amiknek elmondásához csak most volt bennem elég lelkierő.

Kimi először csak bámult rám. A szokásos érzelemmentes maszkja volt rajta, amiről semmit se tudtam leolvasni. Nem tudtam, hogy mi járt a fejében, vagy, hogy mit fog mondani. Csák állt előttem, és bámult, amitől kezdtem egyre rosszabban éreztem magamat. Lassan oda jutottam, hogy újra elsírom magamat, amikor két keze közé fogta az arcomat, majd lehajolt hozzám, hogy megcsókolhasson. Sok féle lehetséges reakció megfordult a fejemben. Az is az eshetőségek között szerepelt a listámon, hogy faképnél hagy és kisétál a szobából. De erre kicsit se számítottam.

 - Szeretlek – mondta mosolyog miután homlokát az enyémnek döntötte. – Ha nem veszed zokon, akkor segítenék neked ebben az „otthonmegalapítós projektben”. Egész jól hangzik – vigyorgott rám szórakozottan, miután egy kósza tincset a fülem mögé tűrt. – És tudom, hogy ez nagyon nagy munka lesz, de ketten megcsináljuk. Én is próbálok majd változtatni a hülye dolgaimon. Felelősségteljes felnőtt akarok lenni, és nem egy laza hülyegyerek, aki félvállról veszi az életet. Olyan ember akarok lenni, aki olyan példakép lehet például a gyerekeinek, aki nem csak a faszságokat ontja magából. Mert ha az én fiam 33 évesen úgy viselkedne, ahogyan én, biztosan helyre ráznám a gyereket. Mert egy felnőtt férni nem így néz ki – mutatott végig magán. – És egy biztos családi háttérhez érett felnőttekre van szükség. Benned ez a jellem már megvan, de bennem … Szóval ezen a téren nagyon sokat kell majd fejlődnöm. És remélem, hogy segítesz majd nekem ebben – mondta mosolyogva, majd ajkait óvatosan az enyémekre nyomta.

 - Annyira mérhetetlenül ámulatba ejtettél most, hogy szerintem életem végéig ennek az érzésnek a fellegében fogok lebegni – mondtam neki könnyeimet nyelve, ám nevetve. Mellkasához bújtam, hogy még közelebb érezhessem magamhoz, hogy minden egyes szívdobbanását hallhassam.

 - Nem is tudja Ms.Niniimäki, hogy az egomat milyen szinten meglegyezte most ezzel a kijelentéssel. Dagad a mellem – pusmogta pimasz hangon a fülembe. – Ha Hornerék nem lennének társak abban, hogy azt a munkakört végezd amit, akarsz, akkor szólj nekem, és lerendezem őket.

 - Adriannal már beszéltem erről. Ő támogatja a döntésemet mivel leginkább az ő munkájára lenne a legközelebbi kapcsolatban az enyém. És mikor valakit megtisztelünk azzal, hogy felvesszük a csapatba, az pontosan ezért kerül próbaidőre Adrian mellé. Mert ha vele nem tud együttműködni, akkor senkivel se.

 - Csak nem belső információkat oszt meg velem a kisasszony? Vajon mit szólna mindehhez Mr.Horner? És López? Lehet, hogy ezen a pici ponton ki lehetne titeket játszani – mondta egy ördögi vigyor kíséretében.

 - Azt akarod, hogy a csajod ipari kémkedéssel vádolják újra, Räikkönen? Beköpnél? – kérdeztem pimaszul a finnemtől, aki erre csak egy horkantással válaszolt.

 - Ne pimaszkodj, asszony, mert mindjárt nem engedlek sehova se! – mondta vigyorogva, majd lehajolt, hogy újra megcsókolhasson, de mielőtt ajkaink összeértek volna, kicsit eltoltam magamtól.

 - 2 óra múlva indul a gépem, és nem akarom lekésni.

 - Elviszlek. És nem is értem, hogy mi a faszért vettél jegyet, mikor a gépünkön ingyen, és bérmentve el tudnál jutni Angliába.

 - Egy, az a te géped. Kettő, egy felelősség teljes felnőtt nem beszél ilyen formában, és nem használja a „fasz” szót. Három, te neked pihenned és edzened kell, ahogyan azt Eric az orromra kötötte tegnap este telefonon. Négy, szeretek a menetrendszerinti járatokon utazni. Akkor tök átlagosnak érzem magam. A magángépen meg te is tudod, hogy mindig kicsit feszengek.

 - Öt, mellettem meg nem feszengenél, Édesem – villantotta rám ezer wattos vigyorát. A kétértelmű mondatba egyből bele is pirultam, és kicsit kényelmetlenül éreztem magam.

Mióta hazajöttem a kórházból, Kimivel semmilyen szexuális kapcsolatot nem létesítettünk a másikkal, mivel még nagyon élénken éltek bennem a rossz napok emlékei, így nem tudtam teljesen elengedni magam, ami azért egy aktus alapkövetelménye. Éppen ezért jegeltük a szexet, amit ő már igazán hiányolt, azonban én nem. Ezt nem is adtam a tudtára szavakkal, de a reakcióimból teljes mértékben lejött neki a dolog, ahogyan most is.

 - Inkább segítek pakolni, nehogy lekésd azt a retek gépet – motyogta, mire kapott tőlem egy szépnek nem nevezhető pillantást. – Jó, az „r” betűs jelzőt most nem hallottad – forgatta meg látványosan a szemét, miközben kiterelt a fürdőből. 

Sziasztok :)
Tudom, hogy ennek a résznek a hétvégén kellett volna érkeznie, de meg volt az okom arra, hogy ma osszam meg veletek a történet ezen darabját, ugyanis ... MA 1 ÉVES A BLOG :)
Mikor tavaly ilyenkor belevágtam, bele se gondoltam abba, hogy mennyi mindent fogok majd megélni ezzel az oldallal. Imádtam olvasni a kommentjeitekben a szerintetek elképzelt következő részeket, mikor én tudtam, hogy mi lesz a folytatásban. A kis habozásom az elmúlt hónapból is egy fontos mérföldkő volt az írás terén. Egy pozitív mérföldkő, ugyanis akármennyire bennem volt a kisördög, nem adtam fel az írást, és most is azon vagyok, hogy ne egy összecsapott kis izét hozzak nektek minden héten. 

Remélem, hogy a következő évben is velem maradtok, és élvezni fogjátok majd az általam kreált történetek alakulását :)

További szép napot Nektek,
Em.