64. rész

Sziasztok :)
Kedd tiszteletére hoztam is nektek az új részt :)
Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, valamint a pipákat is. Örülök annak, hogy még mindig tetszik nektek az, amit írok :) És ahogy elnézem, nagyon sok embert érdekel, hogy a kicsi milyen nemű :D
A következő részt lehet nem pénteken, hanem szombaton fogom majd hozni, ez attól függ, hogy mennyi erőm lesz egy húzós matekdoga után, mert még a felét annak is át akarom írni, de sajnos tanulnom is kell és elég sokat ... :/
De nem is húzom tovább az időt :D
Jó olvasást Nektek,
Em.

Fáradtan, nyúzottan hajtottam le a fejemet a szimulátor szobájában lévő asztalra, miközben Adrian még folyamatosan beszélt hozzám. Reggel 9 óta, megállás nélkül a jövő évi munkaköröm részletes bemutatásán fáradozik a főtervezők gyöngye. Pontosan 6 órája járkálok az oldalán a gyárban, és jegyzetelek a kis füzetemben és figyelek rá, miközben próbálok SMS-ek formájában Jesse-vel kommunikálni, hogy Kimi-vel mit is vegyenek meg karácsonyra, ami 5 nap múlva lesz esedékes. Karácsonyfadíszek, a vacsorához kellő alapanyagok, valamint ajándékok sorakoztak a fejemben lévő hosszú listámon, amit meg kellett osztanom a két fiúval. Ők maguk vállalták el, hogy megcsinálják a munkálatok ezen részét, ám arra nem gondoltak, hogy mit is kell majd beszerezniük.

 - Hagyjuk abba? – hajtotta le Adrian is a fejét az asztalra, hogy a szemembe nézhessen. – Nagyon fáradtnak tűnsz. Szóval ez inkább nem is kérdés volt, hanem kijelentés. Menj, aludj egy kicsit, és majd máskor folytatjuk. Jó?

 - Nem, be akarom fejezni! – mondtam makacsul, majd kiegyenesedtem. – Nincs semmi bajom, csak sok mindent kell csinálnom, még ma, és már most elegem van mindenből. De nem akarom máskorra hagyni ezt, mert jó lenne, ha januárban már úgy jönnék vissza ide, hogy tudom, mit kell majd csinálnom, ha Rob már bevet engem, hogy szokjam azért azt a munkát is. És ma vagyok itt utoljára.

 - Te jól meggondoltad azt, hogy terhesen 2 munkakört akart egyszerre csinálni, plusz még az általad kiválasztott utódodat is betanítsd? Tényleg, kit választottál?

 - Igen, átgondoltam és Nathan-t. Ő a legértelmesebb mérnök tanonc.

 - De ő már fél éve a motorokért felelős mérnökökkel dolgozik – mutatott rá Adrian egy lényeges dologra.

 - … Leszarom – rántottam meg lazán a vállam. – Én egy vezető szerepet tudok neki ajánlani. Joe-ék mellett még legalább 4 évig csicskás lenne. Ha ezt nem fogadja el, akkor jó nagy hülye.
 - Beszéltél már vele erről?

 - Igen, reggel.

 - MA REGGEL? – kérdezte kikerekedett szemekkel. Hitetlenkedve bámult rám, míg én gyorsan visszaírtam Jesse-nek a díszek színével kapcsolatban.

 - Igen. Nekem is egyik pillanatról a másikra kell döntenem. Jobb lesz, ha belejön abba, hogy a nagy döntésekre nincsen 2-3 hete … És Christian kit rak be harmadiknak majd Nathan és Jon mellé?

 - Egy kezdőt. Lisa Grey-t. De őt csak a jövő év utáni szezontól dobjuk be a mélyvízbe. Addig a gyárban fog majd nevelkedni, és Peter bevállalta, hogy addig feladja a munkáját Mark kocsija mellett, és besegít majd a fiúknak.

 - Akkor minden meg van oldva – mondtam egy erőltetett, mű mosoly mellett, majd újra visszavarázsoltam az arcomra a fapofámat. – Tényleg jobb lesz, ha most ezt abba hagyjuk – mondtam elgondolkodva, miután megkordult a gyomrom. – Sok van még hátra?

 - Nem, már csak a gépműhelyben való munkálatok vannak hátra.

 - Akkor azt majd januárban befejezzük – mondtam nevetve, majd felálltam a székből, ahol mindezidáig ültem. – Megyek, eszek valamit és megkeresem Nathan-t, hogy megtudjam, hogy döntött.

 - Jó étvágyat – mondta kedvesen mosolyogva.

 - Meg lesz és köszi – vigyorogtam ezerrel, majd gyors léptekkel elindultam a kijárat felé. A folyosókat szinte már futva átvágtam. Nagyon éhes voltam már. Reménykedtem abban, hogy végre ehetek, de mikor megláttam Christian-t és Paul Hembery-t, a Pirelli egyik fejesét, minden reményem szertefoszlott.

 - Jó napot Mrs.Niniimäki – nyújtotta felém illedelmesen a kezét a brit szakember.

 - Jó napot – mondtam kedvesen mosolyogva, miközben megráztam a felém nyújtott jobbost. – Mi szél hozta a gyárunkba? – érdeklődtem kíváncsian.

 - A 2012-es szezonban összegyűjtött adataik másolatáért és elemzéséért jöttem – mondta mosolyogva.

 - Ömmm … Az a helyzet, hogy az elemzés nincs még kész. Adrian át akart mindent nézni, mielőtt a munkatársaimmal hozzáláttunk volna.

 - És nem tudják ezt esetleg most elintézni? Nagyon fontos lenne – mondta kicsit határozatlanul, mire bólintottam egyet.

 - Máris összeszedem a társaimat, és neki látunk – mondtam mosolyogva, majd elsétáltam mellettük. Amint a hallótávolságukon kívül kerültem, hangos szitkozódásba kezdtem. Miközben szépnek kicsit se nevezhető finn szavak elhagyták a torkomat, trappolva sétáltam a recepcióig.

 - Thelma, kérlek, megkeresnéd nekem Jon-t, és szólnál neki, hogy jöjjön azonnal az irodámba? – kérdtem esdeklően a gyárunk recepciósától miközben éppen egy müzli szeletet rágcsáltam a számban.

 - Persze – mondta kedvesen, amiért küldtem felé egy levegőbeli puszit, majd elindultam Nathan felkutatására. Szerencsére hamar megtaláltam az ifjú mérnöktanoncot, aki éppen egy csajt fűzött a szélcsatorna felé vezető folyosón.

 - Clements, hogy döntöttél? – szóltam oda neki kicsit emelt hangnemben, mire ellökte magát a faltól, aminek neki szorította az egyik mérnöknek készülő lányt. Egyből felismertem Lisa Grey-t, aki 2014-től az egyik gumikért felelős mérnök lehetne a csapatunknál. Szó, mi szó, én nem nagyon bírom a csajt, mert nem egy fiúval feküdt már le a gyárból, és a rá kiosztott munkát se jól végzi. Meg az a flegma fej, amivel emberekre tud nézni, egyszerűen kiborít.

 - Ki ez a csaj? – próbálta odasúgni szavait Nathan-nek, ám ez nem jött neki össze, mert még én is kristály tisztán hallottam a mondatát. 10 méteres távolságból is. – Csicskás? – kérdezte lenézően, majd jól végig mért.

 - Én vagyok az elődöd édes, drága, kicsi csillagom. És tudod rajtam is áll az, hogy te egyáltalán átveheted-e egyszer is az én helyemet. De most közlöm veled, hogy ettől a lehetőségtől elbúcsúzhatsz – mondtam neki egy ,,édes” mosoly mellett. – Jobb lesz, ha elkezdesz más csapatok ajtóin kopogtatni, mert nem leszel itt sokáig … Nathan, hogy döntöttél? – tettem fel újra a kérdésemet a brit fiúnak, majd felé fordultam. – A motorokkal akarsz foglalkozni, vagy a gumikkal? Most akarsz teljes értékű mérnök lenni, vagy csak 3-4 év múlva? Készen állsz rá? – bombáztam meg egy kicsit Nathan-t pár kérdéssel, amikre ha magában válaszol, egyből meg is lesz a nekem megfelelő felelete a munka ügyével kapcsolatban.

 - Benne vagyok. Szeretnék gumikért felelős mérnök lenni – mondta határozottan.

 - Helyes, akkor gyere, mert már most dolgod van – mondtam neki, majd elindultam az irodám felé. Hallottam, ahogy elbúcsúzott még a csajtól, majd beígért neki egy randit. Már 2 sarkon is befordultam, mire utol tudott érni.

A fiúkkal legalább 2 órát bajlódtunk az adatokkal. Minden egyes versenyhétvégén összegyűjtött tapasztalatunkat írásos formába foglaltuk, amiket az öleinkben lévő laptop-okon rögzítettünk. Nathan egészen lassan haladt, így Jon-nak és nekem is a 20 versenyből 8-8 szabadedzésről, időmérőről, valamint futamról kellett leírunk a tapasztalatainkat, észrevételeinket.

 - Em, minden rendben? – gurult mellém Jon. – 10 perce a fejedet fogva ülsz itt. És nagyon sápadt vagy.

 - Szédülök – nyögtem ki halkan, csukott szemekkel. Mikor egy pillanatra felnyitottam a pilláimat, minden egyes tárgy elkezdett szambázni a szemeim előtt. Ettől csak még jobban rosszul lettem. Meg kellett kapaszkodnom az asztalban, hogy le ne boruljak a székemből. Az egyik pillanatban még éreztem, hogy a két kezemmel ugyanúgy támaszkova ülök, majd lassan elkezdtem dőlni Jon irányába, míg a szememet ellepő hirtelen szürkeség teljes sötétséggé alakult át előttem.

***

Hideg vízcseppek csorogtak végig a nyakamon, miközben valami kissé melegebb dolog a homlokomon pihent. Pusmogás zaja töltötte be a teret, ahol voltam. Finn, német és angol szavak mixe kavargott az éterben. Éreztem, hogy valaki a kezemet szorongatta, puszilgatta, simogatta, miközben hallani lehetett, hogy a lábával kicsit idegesen dobolt a padlón.

Mikor kinyitottam a szemeimet, az erős fény, amivel szembe találtam magam, csak még jobban megfájdította az így is hasogató fejemet. Nyöszörögve csuktam le pilláimat újra, hogy megszabaduljak a szemeimet bántó, erős fénytől.

 - Kicsim, hallasz? – ütötte meg a fülemet egy rekedtes hang, amit ezer közül is felismertem volna. Válaszomat egy bólintással adtam tudtára, majd végül megszólaltam.

 - Hogy kerülsz ide? – kérdeztem tőle rekedten.

 - Horner felhívott, hogy elájultál – mondta. – Mi a francért nem ettél? Lement a cukrod. Ha egyedül vagy, akkor beüthetted volna a hasadat is, de az a Jon nevű pasas még időben elkapott. Tudod milyen hót halál ideges voltam az ide vezető úton?

 - Enni akartam, és ettem is.

 - És mit?

 - Egy müzli szeletet.

 - Azta kurva. Azzal aztán rendesen elintézted az ebédedet – mondta idegesen, emelt hangon.

 - Nem ordíts, kérlek – nyöszörögtem halkan.

 - Ez még rohadtul nem ordítás!!!

 - Kimi – szólt rá erényesen az öcsém. – Nem látod, hogy szarul van így is? Ne rakjál már rá még egy lapáttal.

 - Jesse, azt se tudtam miért kell ide jönnöm! Azt hittem elvetélt, azért rendelt ebbe a rohadt gyárba szinte azonnal Horner. Tudod hányfajta képkocka jelent meg bennem, hogy hogyan is fogom őt meglátni? Nem, baszottul nem tudod.