44. rész

Sziasztok :)

Egy kicsit később hoztam a részt, mint akartam, de ennek az oka nem én voltam, hanem a technika, ugyanis nem tudtam belépni a bloggerbe 2 teljes napig. Szerencsére megjavult, és már közzé is tudom tenni az új részt, melyről annyit mondanék így előre, hogy kicsit átkötős jellege van. Igazából nekem van gondom a a résszel, mert nem így akartam megírni, de megváltoztatni meg nincs türelmem, mert az elkövetkezendő részekre koncentrálok már, ami remélem sok izgalmat fog majd tartogatni számotokra :D

Köszönöm szépen itt is az előző részhez érkezett kommenteket, valamint a pipákat :) Remélem, hogy most is vissza fogtok majd nekem jelezni valamilyen formában. :)

A következő részt pénteken fogom hozni (vagy csütörtökön, attól függ mikor érek haza), utána pedig 2-3 naponta jönnek majd a részek, mert most ha leülök a géphez, akkor szinte csak írok :D

De nem is húzom tovább az időt. :)

Jó olvasást nektek, 

Em.

- 40 pont előnye van Mark-hoz képest is Alonso-nak, és te Vettel-t akarod nyomni előre!!! – kelt ki magából hirtelen Ciaron. A belga nagydíj előtti össznépes megbeszélésünkön ültünk éppen. Pilbeam volt az, aki az ausztrál csapatából először felszólalt, és kinyilvánította nemtetszését azzal kapcsolatban, hogy az új fejlesztéseinkből 2 dolgot is Sebastian autójára akartunk felrakni az elkövetkezendő nagydíjakon. Kereken 5 napja ezen megy a vita a gyárban. A szerelő csapatok nem beszélnek egymással, ahogyan a mérnökök se. Mindenki csak veszekedik a másikkal, és megy az állandó mutogatás. Kenny-vel, Rob-bal, Rocky-val valamint Adrian-nal karöltve, mi voltunk azok, akik nem álltunk egyik csapat mellé se. Mi voltunk a semlegesek, akik nem veszekedtek a többiekkel, csak hallgatták azt, ahogy a saját társaik szidják egymást.

 - Ciaron, nyugodj le egy kicsit – kérte halkan Adrian a versenymérnököt, aki erre földhöz vágta az előtte lévő mappát, majd ordítozva kicsörtetett a tárgyalóteremből.

 - Fasza versenyhétvége elé nézünk – motyogta mellettem Guill, mire egy hatalmas sóhaj kíséretében bólogatni kezdtem.

A francia mérnökök gyöngyének igaza volt. A két ,,team”-et külön repülőgépeken kellett a helyszínre szállítani, mert Christian attól félt, hogy a gépen fognak jelenetet rendezni. Ugyan ettől a dologtól félve szedte szét a csapatunkat, és helyezett el minket két különböző szállodába. Mivel én a hétvégén Rocky-val fogok dolgozni, ezért én a Vettel-team-hez tartozó szerelőkkel, mérnökökkel kerültem egy szállodába. Megemlítettem Horner-nek, hogy szívesen aludnék egy szobában Kimi-vel, de ezt ezen a hétvégén nem engedte, mert abban bízott, hogy majd én tudok beszélni a fiúkkal. Ez a terve akkor dőlt meg, mikor a saját csapatomban lévő szerelők se szóltak hozzám, mert nem álltam egyik fél mellé se, és nem voltam hajlandó megvédeni őket.

 - Én ezt nem fogom sokáig bírni – nyögtem fel, mikor már a garázsban is összevesztek a fiúk. Éppen egy hülye csavarkulcson ment a vita, amit elvileg Stuart elvett Mark kocsijának a szerelőrészlegéből. Adrian mellettem hátra sétált, majd kettő, hatalmas ládával tért vissza. Jól tudtam, hogy csavarok kaptak helyet, azokban a tárolókban, és tisztában voltam azzal is, hogy mi a szándéka azokkal a főtervezőnknek. Anyák, csavarok, csavarbetétek és egyéb apró dolgok voltak a dobozokban, melyek pár pillanat múlva már a földön kaptak helyet.

 - Mindenki idejön szépen, és elkezditek szépen helyre rakosgatni a dolgokat. Ha 10 perc múlva nem lesz minden a helyére pakolva, akkor egy szép kis éjszakázás elé néztek, valamint aki megint el kezd veszekedni, azt hazaküldetem, és még ki is rúgatom! – mondta emelt hangon a brit. – Elegem van abból, hogy gyerekesen viselkedtek. ÉN mondtam meg, hogy ki melyik fejlesztésünket kapja, mert tudom, hogy melyik pilótánk tud a legtöbbet segíteni nekünk az egyes alkatrészekkel kapcsolatban. Mert például Mark nagyon nem érez különbséget az új kipufogónk kezdetleges változatával, míg Sebastian igen! Ha valakinek ezzel kapcsolatban van még kérdése, az felteheti nekem az irodámban – mondta, majd hátat fordított a srácoknak. – És jobb lesz, ha bocsánatot kértek a másiktól míg pakolásztok – szólt hátra, majd a karomnál fogva elkezdett húzni ki a paddockba, majd a kamionok felé. – Kimi a mérnök kamionnál van – bökött a fejével afellé a tréler felé, ahol az adatokat szoktuk elemezgetni.

 - Köszönöm – mondtam neki hálásan, majd kicsit sietősebb léptekkel indultam meg a kamionunk felé.

Kimi vigyorogva lökte el magát a trélertől, mikor meglátott. Hosszasan ölelt magához, amint két karja közé értem. Finom, jellegzetes ,,Kimis” illatát régóta nem érezhettem. Szinte a fellegekben jártam, mikor nyakhajlatához bújhattam, és egy nagyobbat szippanthattam bőrének illatából.

 - Annyira hiányoztál nekem – motyogtam a mellkasában, miután egy hosszú csókcsata után elváltak ajkaink egymástól. – Ez a 10 nap nélküled maga volt a pokol – mondtam a szemeimet forgatva, mire Kimi vigyorogva megcsóválta a fejét, majd megcsókolt. – A srácok totál meghülyültek. Ott támadják egymást, ahol csak tudják – morogtam.

 - Szóval akkor nem csak a Ferrarisok és a Mercisek agyszüleménye az, hogy áll a bál nálatok – mondta miközben elsimított egy kósza tincset az arcomból.

 - De fasza, hogy már az egész paddock erről pletykál – csattantam fel hangosan.

 - Nyugi – csitított egy kicsit Kimi. – Minden meg fog oldódni a két szerelőbrigád között.

 - Remélem – sóhajtottam fel bánatosan.

A Lotus megengedte, hogy Kimi szobájába bemehessek, így kíváncsi tekintetek nélkül tudtunk kettesben megebédelni. Mark magunkra hagyott minket, amiért hálásak voltunk neki.

Miután elfogyasztottuk az ebédjeinket, nekem vissza kellett mennem a garázsunkba, ugyanis Ed-del és Jon-nal ideje volt, hogy átvegyük a gumikat a Pirellitől és a felnik, melyekre az olasz cég emberei ráhúzzák a gumikat, még nem voltak teljesen tiszták a munkálatok elvégzésére, így meg kellett őket mosnunk.

 - Majd én pakolgatom őket fel neked, ne hajolgass – mondta Ed, majd az egyik felnit elém rakta a tologatható szekrényre, melyen eredetileg gumikat szoktunk szállítgatni. Felvettem a kezemre a műanyag kesztyűt, majd a tisztítófolyadékos vízbe mártottam a szivacsot. A felnire ragadt fékport pár pillanat alatt le is tudtam tisztítani a maró, savas tisztítószerrel, majd leöblítettem egy slaggal, azután pedig Ed-re bíztam, miután biztosan tudtam, hogy nem maradt tisztítófolyadék a kerékrészen, mely szétmarhatta volna mérnöktársam kezét.

Éppen már az utolsó felninél jártunk, mikor a garázsunk hátsó részéből hangos kiabálás zaja hallatszott ki. A fiúkkal egyből megkerültük az alkatrészek tárolására szolgáló aprócska home-féleséget, majd beszaladtunk a hátsó bejáraton. Hatalmas dulakodás kellős közepébe csöppentünk Jon-nal és Ed-del. Próbáltuk egyből leállítani a fiúkat, miközben védenünk kellett saját magunkat az ütések, rúgások elől. Az egyik pillanatban egy ököl közeledett a fejem felé, én pedig reflexből kinyújtottam a jobb tenyerem, hogy felfogjam majd a löketet, amikor kicsit előre löktek hátulról. A tenyerem, melyet eredetileg önvédelmi célból használtam volna, támadóeszköz lett, miután véletlenül orrba tenyereltem csapatunk tulajdonosát, Dietrich-et.

 - ELÉG! – ordította el magát a vérző orrú osztrák, mire a srácok megfagytak a mozdulataik kellős közepén. – Aki, nem fog bocsánatot kérni a másiktól, és aki folytatni fogja ezt a hülye utálkozást, azt ki fogom rúgatni! – mondta izzó hangon. – Felnőtt férfiak vagytok! … Na jó, nem mindegyikőtök – pillantott Nathan-re, mire halk kuncogás futott végig a srácokon. – De akkor is tudnotok kéne viselkedni. Adrian azt hittem tisztázta már az új alkatrészek sorsát veletek, de ha valaki nem hallott volna még róla, az menjed szépen oda hozzá, és beszélje meg vele a dolgokat! … Szeretném, ha minden a régi lenne, és együtt, közösen folytatnák a zakatolást a VB címek felé. Mert csak egy csapatként tudunk győzni, nem pedig alakulatokra bontva – mondta az osztrák, majd felém fordult. – Te – mutatott rám – pedig szépen elkísérsz a csapatunk doktorához, miután egy szépen orron tenyereltél – mondta majd miután átkarolt, elindultunk a home-unk felé.

 - Sajnálom Herr Mateschitz, nem akartam – mondtam bűnbánó hangon.

 - El van nézve – mondta nevetve. – Tibennetek, finn lányokban ennyi erő van? – kérdezte meghökkenve, mire vigyorogva vállat vontam.

 - Tudja, a svéd, beképzelt, pénzes pasikat valahogy le kell koptatnunk magunkról.

 - Jól tudom, hogy sok svéd férfi finn nőt vesz el? – érdeklődött kíváncsian.

 - Ez náluk már amolyan sport féle – mondtam elgondolkozva, majd én is hangos nevetésben törtem ki, miután Dietrich elröhögte magát.

43. rész

Szervusztok :D

Iszonyatosan jó érzés úgy hazajönni, hogy 2 napig addig alszok, ameddig csak akarok :D Anyum szerint aki az iskola első hetét túléli, annak a többi már nem akadály. És bizony én még most is szívom az oxigént, és a ketyegőm is megfelelően működik, szóval TÚLÉLTEM :D És ennek megünneplése képpen hoztam is nektek az új részt :)

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett sok-sok pipát, valamint a kommenteket. Ezek a visszajelzések igazán jól esnek nekem :) Remélem most is megleptek majd párral :D

De nem is húzom tovább az időt. :)

Jó olvasást nektek, 

Em :)

,,Sose lesz ennek vége” – gondoltam magamban, miközben egy elbűvölő mosolyt küldtem a fotósnak, aki lassan már az ezredik képet lőtte rólam. Gépének vakujától lassan kezdtem homályosan látni. Sűrű pislogásokkal próbáltam kicsit kitisztítani szemeim világát, hogy legalább a riporter hölgyet meg tudjam találni magam előtt a tekintetemmel, ám ez nehezen ment.

Lassan már egy fél órája faggatott minket a kérdéseivel az ,,Inside” finn bulvárlap újságírója. A közös életünk minden olyan pontjába betekintést engedtünk neki, és a vele érkezett fotósnak, amit Britta és Andy, Kimi sajtósa nem találtak soknak, valamint amit én és Kimi is engedélyeztünk. Mind a sajtósok a nappali hatalmas üvegablaka előtt álltak. Kezükben egy-egy diktafont tartottak annak érdekében, hogy minden egyes elhangzott mondatot rögzíteni tudjanak. Mosoly terült el a német munkatársam arcán, de Mr.Stobart-ról lerítt, hogy szívesebben pihent volna még egy napot otthon, ahelyett, hogy a kissé hűvöskés Porkala-ba leutazzon.

- Emeliija, mennyire nehéz pilótabarátnőnek, és mérnöknek lenni egyszerre, főleg úgy, hogy te Kimi csapatának ellenfeleinek egyikénél dolgozol? – intézte felém első kérdését Erja, miután Kimi befejezte a nyári szünetünk alatti utazgatásaink ecsetelgetését.

 - Nehéz. Mert miközben dolgozok, tudom, hogy azzal, amit a csapatomért teszek, az mind részben Kimi ellen is irányul. Az időmérők, illetve a futamok során azért dolgozok a munkatársaimmal, hogy Kimit és a többieket magunk mögé utasítsuk, legyőzzük őket – feleltem a kérdésére készségesen.

 - Nem mindenki tudja azt, hogy te mivel is foglalkozol a Red Bullnál. Elárulnád nekik, hogy te milyen szerepet is töltesz be a csapatodnál?

 - Én vagyok az egyik, gumikért felelős mérnök az alakulatunkban. Lényegében abból áll a munkám, hogy a gumik adatait elemzem a másik két mérnöktársammal, akik szintén abban a munkakörben tevékenykednek, ahol én. Azokat a munkákat, előkészületeket, amik az abroncsokhoz kapcsolódnak mi végezzük el a csapatunkon belül – mondtam, mire kaptam egy széles mosolyt, majd Erja a kezében lévő kis jegyzetfüzetre pillantott, ahol éppen a következő kérdését kereste.

Bőven egy óra múlva már a bőröndömet pakoltam össze a hálóban Britta segítségével. Kimi lent még elbúcsúzott a minket faggató hölgytől, valamint a fotós sráctól, míg Andy Kimi ágyrészénél ülve egy muffin elpusztításán dolgozott. Vicces volt, ahogy próbálta nem összekoszolni saját magát, és az ágytakarót.

 - Lent megvárlak – mosolygott rám Britta miután összepakoltuk a cuccaimat, és Kimi belépett a szobába. Andy-t kitolta a folyosóra, majd ahogy ő is átlépett a küszöbön, becsukta maga mögött az ajtót.

 - Mennyi ideig nem láthatlak majd? – kérdezte egy sóhaj után Kimi. Közelebb lépett hozzám, tenyereit a derekamra simította, majd jó szorosan magához húzott.

 - Kereken 10 napig – adtam meg szomorkásan a választ.

 - Pompás! – morogta kicsit felpaprikázva Kimi. – Az baszott sok idő! – panaszolta durcásan, mint egy 5 éves kisfiú, aki éppen az anyukájával közölte azt, hogy a kedvenc kisautóját elvették tőle, és nem adják neki vissza.

 - Hamar el fog repülni ez a pár nap – mondtam neki miután leült az ágyra, velem az ölében. Szőke tincsei közé fúrtam ujjaimat, majd a tarkójánál fogva magamhoz húztam egy csókra.

 - Azért nem annyira – motyogta a vállamba, majd egy apró puszit nyomott a bőrömre, melyet nem fedte az atlétám. – De hiányozni fogsz … nagyon – suttogtam bánatosan magam elé, miközben leszegtem a fejemet. Kimi az álam alá nyúlva kényszerített arra, hogy felnézek rá. Egy 1000 wattos vigyort villantó finnséggel találtam magam szembe, miután fejemet felemeltem.

 - Szeretlek … Szeretlek … Szeretlek … SZE-RET-LEK – mondta az utolsó ,,szeretlek” szót tagoltan, majd egy csókot nyomott az ajkaimra mint mindegyik ,,sz” betűs szó után.

 - Én is téged – vigyorogtam rá.

 - Em - jött Britta hangja az ajtó mögül, miután kettőt kopogott. – Indulnunk kell. Itt a taxi!

 - Mennem kell – fordultam Kimi felé újra szomorúan.

 - Túléljük – mondta egy kacsintás kíséretében, majd miután egy utolsó, hosszú csókban részesített, engedte, hogy felálljak, és összeszedjem a cuccaimat.

***

 - Én erről miért nem tudtam??? – kérdeztem kicsit idegesen Christiantól, aki éppen az emeletre trappolt felfelé. Megfordult a lépcsők fordulójában, majd először rám, aztán a hátam mögött álldogáló 6 évesek csoportjára pillantott. A kis diákok lehetőséget kaptak arra egy pályázat keretein belül, hogy meglátogassák a gyárunkat, és egy egész napot eltöltsenek itt, minálunk. Rocky, Kenny, Adrian valamint én voltunk azok a szerencsés, akikre gyerekeket bíztak. Nekem, valamint mérnök társaimnak adatott meg az a lehetőség, hogy a kicsinek minden fajta kérdésükre válaszoljunk, valamint, hogy elmagyarázzunk nekik dolgokat, és kicsit jobban megismertethetjük majd velük a csapatunkat, valamint magát a Forma-1-et.

 - Talán azért, mert az utolsó megbeszélésünkön elaludtál. És pont azon esett szó erről – mondta vigyorogva, majd folytatta az útját az irodák felé. Legszívesebben bemutattam volna neki, de Horner olyan, mint az ördög. Hátul is van szeme …

 - Hát, ööm … Mit akartok legelőször látni? – fordultam a törpék felé. Mind a 12-en engem bámultak, amitől egy pillanatra zavarba is jöttem. A legkisebb, szemüveges kissrác nézett rám a legfurábban. Ahogy a kis papírján láttam, ami a pólójára volt tűzve, a Frankie névre hallgatott. – Valami gond van? – kérdeztem felé címezve a kérdésemet, mire felhorkant.

 - Nem vagy valami határozott – mondta a fejét csóválva, majd elindult a versenyműhely felé, ahol a kocsikat szoktuk szét- illetve összeszerelni. A társai követték, így én se tudtam mást tenni.

- Ez a versenyműhely. A kocsikat itt szoktuk szerelgetni az öblökben – mutattam a pultokkal elkerített szerelő részlegekre, melyek egyikében éppen ott állt Mark idei autója. Csak a cock-pit és a kocsi orra volt látható az egész gépből. Lee éppen a pedáloknál babrált valamit, míg Peter vigyorogva figyelte a körülöttem lebzselő törpéket. – Minden egyes futam után, vagyis ha nincs egymás után rögtön két versenyhétvége, ide hozzuk a kocsikat, majd a régi, elavult alkatrészeket kicseréljük, valamint ha valami meghibásodott az autón, akkor azt megcsináljuk.

 - Hány darab alkatrészt szoktatok kiszedni a kocsiból, kukába dobni, miután hazajösztök? Az egyik szerelő bácsi azt mondta, mikor ide jöttünk, hogy sokat – kérdezte egy kisfiú, akit feltehetőleg Nicolas-nak hívtak.

 - Körülbelül 100 darabot, ami azért nem annyira sok – mondtam mosolyogva.

 - És minden egyes darabot kidobtok? – jött egy másik kérdés egy copfos kislánytól.

 - Nem. Vannak olyanok, amiket megtartunk teszteléshez, vagy azért, mert például be lehet olvasztani őket, és azokból új alkatrészeket csinálhatunk, így kicsit takarékoskodhatunk.

Miután a szerelőműhelyben körbevezettem őket, az irodák felé indultunk, pontosabban a technikai irodába.

 - Itt sok-sok gépen dolgoznak a bácsik és a nénik, akik Adrian bácsi terveit megjelenítik a gépeket – mondtam a gyerekeknek, miközben a dolgozók asztalai között előre felé sétáltam. – John például éppen egy 3D-s rajzot, azaz CAD-rajzot készít az egyik első szárnyunkról, amit az elkövetkezendő futamokon be akarunk majd vetni … vagyis egy gépen látható rajzot csinál, aminek minden oldala jól látszik – mondtam nekik kicsit érthetőbben. Megálltam az öltönyös srác mögött, aki mosolyogva kicsit elhúzódott a gépétől, hogy a srácok lássák azt, amit csinált.

 - Ezeket a rajzokat pedig el fogom majd küldeni a gépműhelybe, ahol ezt a szárnyak ki fogják önteni, majd szénszálas anyagokból el fogják majd készíteni a kellő dolgot – mondta Jonh. Kicsit túlságosan is felnőttesen fogalmazott, és attól tartottam a kicsik nem fogják majd érteni amit mondott, de senki se kérdezett vissza, szóval azért még se magyarázhatott olyan érthetetlenül. Miután minden kis törpét eltereltem John asztalától, mosolyogva folytatta a munkáját.

Ezek után az ebédlőbe vezényeltem a kicsiket. A szerelők nagy része éppen ebédelt, mikor odaértünk. Én is éhes voltam, és pihenni akartam egy kicsit, így egy okos ötletet adtam a gyerekeknek.

 - Menjetek, kérjetek sütit azoktól a lányoktól – mutattam a pult felé, amit szinte egyből meg is rohamoztak. Lexi szájáról a ,,Hastia vittu” szavakat olvastam le, miután arcára pillantottam. Nevetve küldtem neki egy puszit ,,kedves” szavaira válaszként, majd leültem Gent mellé az egyik székre.

 - Te normális gyerekeket kaptál, vagy olyanokat, akik kiborítanak teljesen? – kérdezte vigyorogva Chris, miután felém fordult.

 - Normálisokat. Miért? – érdeklődtem tőle nevetve, mire a terem másik vége felé intett, ahol az ablakon át láttam, ahogy Rocky-t nyúzták a srácok ezerrel. – Anyám – nyögtem fel szörnyülködve, mikor láttam, hogy a drága franciánkat leteperték a porontyok. – Hát ő kikapta a legjobbakat – mondtam nevetve, majd figyelmemet Lisa-nak szenteltem, aki az étkezési szándékaimról kezdett faggatni.  – Szerintem amúgy semmit se értenek abból, amit mondok neki, pedig próbálok érthetően fogalmazni – fordultam újra a fiúk felé.

Délután 4 felé kellett a srácoknak elhagyniuk a gyárat. Addigra Guill-t a sajátjai teljesen kiborították. Nevetve figyeltem, ahogy Rocky szinte futva sietett be a fotocellás ajtón, miután a gyerekeket a tanárok felpakolták a buszokra.

 - Nem tudom mit rinyál. Tök jó kis napunk volt – mondta a fejét csóválva Kenny, majd az órájára pillantott. – Emberek, én megyek is hazafelé. Az asszony már vár rám – vigyorgott ezerrel, majd miután Thelma-tól megkapta a kocsijának kulcsait, el is húzta a csíkot.

 - Süt rólad, hogy hiányzik neked Räikkönen – címezte felém szavait Adrian, miután mellém sétált. Egy szomorkás mosoly kíséretében néztem rá, mire kedvesen végig simított a hátamon. – De már csak 9 nap!

42. rész

Sziasztok :)

Szeptember 2-át írunk, és hivatalosan is megkezdődött a 2013-14-es tanév ... YEAH ... -.- Személy szerint szívesebben hozzátoldanék még pár hónapot a szünethez, de sajnos ezt sehogy se tudom kivitelezni ...

Mivel elkezdődött az iskola, lehet hogy 5-6 nap is eltelhet majd egy-egy rész publikálása között, ugyanis 11.-es lettem idén. Sok új tanárom van, és kikaptam mindenből a legszigorúbb nevelőket, plusz történelem faktot is felvettem (innen is csókoltatom a "kommédiás" egyetemeket, ahová már kötelező egy emelt érettségi tantárgy ...). Iszonyatosan sokat kell majd tanulnom, de számomra az írás egy fajta pihenés, kikapcsolódás, szóval szerintem ki is jelenthetem, hogy tutira nem lesz olyan, hogy hetekig ne jelentkeznék :) (főleg hogy 1 rész előre mindig meg van írva)

Innen is köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, valamint a pipákat. Mikor feljövök a blogra jó érzés látni, hogy sokaknak tetszik az, ahogyan írok, amit írok :) Még egyszer köszönöm, és remélem most is megleptek pár visszajelzéssel :)

De nem is húzom tovább a szót. Jó olvasást nektek, 

Em. :)

 - Bírni fogunk mi a két gyerekkel? – fordultam hirtelen Kimi felé, miután a hófehér Q7-esének a csomagtartójából kivettem Titus egyik bőröndjét. A srácokkal, négyesben-Olaszországban fogunk tölteni 4 napot. Ezzel egy kicsit segíteni akarunk Rami-nak és Kriisti-nek, mivel nekik is kijár egy kis idő, amit csak egymással tölthetnek el. Paula a barátnőivel Svédországba fognak menni, ahol bejárják majd Stockholm-ot, és annak környékét, így ő nem tudott volna vigyázni a két fiúra. Kimi amúgy is szeretett volna egy kicsivel több időt eltölteni a keresztfiaival, és én is, így megbeszéltük Rami-ékkal, hogy a lurkók velünk lesznek majd nyaralásunk első felvonásában. Eleinte biztos voltam abban, hogy meg tudjuk majd őket fékezni, és vigyázni tudunk rájuk, de ahogy ma reggel elnéztem őket, kezdtem ebben kételkedni. Ezres fordulatszámon pörögtek, és egy pillanatra se álltak le. Alig lehetett őket a fürdőbe parancsolni, hogy kezdjenek el mosakodni, valamint a felöltözéssel is gondok voltak. Rami és drága felesége már reggel 9-kor elindultak a francia Riviérára, így nekünk, kettőnknek kellett a srácokat elkészíteni az útra. Csekély 4 órányi repülőzés után érkeztünk meg ide, Mallorca-ra. Egy órája foglaltuk el a szállásunkat. Miután bejártuk a tengerpart melletti villát, a srácok el is kezdték egymást gyepálni, ami még jobban elbizonytalanított.

- Szerintem igen – mondta, majd átölelt. – Bár lehet nem ártana beszerezni egy kis nyugtatót – gondolkozott hangosan. Amint rám pillantott, hangos nevetésben tört ki. – Sütött az arcodról, hogy azt hitted, tényleg benyugtatóznám őket – mutatott rám vihogva.

 - Kapd be! – morogtam, majd éppen az egyik utazótáskáért nyúltam, mikor Kimi hátulról átölelt.

 - Azt nem nekem kell – susogta a nyakamba, majd kicsi célzó jelleggel jobban hozzám nyomta alfelét. – Iszonyatosan jól áll neked ez a bikini – morogta azon a szexi, rekedtes hangján, miközben fedetlen derekamat, hasamat kezdte el simogatni. Egy szál rövidnadrágban és bikini felsőben festettem előtte. Amint ideértünk, ledobtam magamról a felsőmet, mert iszonyatosan meleg volt még anélkül is. – Olyan szívesen levenném rólad – simította kezét az egyik mellemre.

 - Ti mit csináltok? – érkezett Juustu értetlenkedő hangja a hátunk mögül. Egyből mind a ketten hátra fordultunk. Kimi vigyorogva nézett le a törpékre, míg én próbáltam pirulásomat elrejteni.

 - Még semmit – mondta pimaszul vigyorogva Titus. – Majd azt fogják, amit apu meg anyu szoktak esténként, mikor azt hiszik, alszunk.

 - Ti is sikítgatni meg hörögni fogtok? – kérdezte undorodó fejet vágva Juustu, mire azt hittem, a díszkőre zuhanok. Kimi mellettem csak nevetett, míg Titus vigyorgott, Juu pedig azt imitálta, mintha hányna. A szememet dörzsölgetve hagytam ott a fiúkat, és menekültem be a házba.

Kimi egész nap szívatott engem. Hol provokált, hol pedig nyögéseket, és sikításokat imitált, mikor a közelében voltam. A srácok roppantul élvezték, ahogy a keresztapjuk szívta a véremet. Sokszor még ők bíztatták arra Kimi-t, hogy szóljon be nekem.

 - Egyáltalán a fiúk tudják, értik, hogy te mivel húzod az agyamat egész álló nap? – kérdeztem Kimi-től miközben éppen a vacsora után a mosogatónál tevékenykedtünk.

 - Titus igen, de Juustu nem – mondta tömören, majd elkezdett nevetni. – Már alig várom, hogy lássam Rami arcát, mikor közlöm vele, hogy túl hangosan csinálják, és a gyerekeik mindig végig hallgatják.

 - És én egy ilyen mocsokkal vagyok együtt – motyogtam jól hallhatóan, hogy Kimihez is eljussanak szavaim. Mondatom után felhorkant, majd kivette a kezemből a tányért, amit éppen a vízsugár alá tartottam. Elzárta a csapot, majd kivette a szivacsot a kezemből. Felültetett a pultra miután elsöpört pár dolgot az útból.

 - Szóval mocsok vagyok? – kérdezte kaján hangon, miután beállt a két lábam közé. Tenyereit a két combom oldalára simította. Fel s alá járkált a kezeivel lábamon. Jóleső borzongás futott át a testemen, melyet Kimi is észrevett. Elvigyorodott, majd közelebb hajolt hozzám, hogy megcsókoljon.

 - Kimi, a fiúk – suttogtam nyakába, miközben ujjaimmal rövid tincsei közé túrtam.

 - Alszanak – susogta a nyakamba, ahol pár pillanattal később nyelvével kis köröket rajzolgatott a bőrömre.

 - Ramiék is azt hitték – nyögtem ki nagy nehezen, mire kicsit eltávolodott tőlem. Tarkómnál fogva közelebb húzott magához, majd lábaimat a dereka köré fonta. A fenekem alá simította kezeit, így emelt fel a pultról.

 - Biztosan tudom, hogy alszanak – állította magabiztosan, majd elindult velem a szobánk felé.

***

Kómásan dörzsölgettem a szememet, reménykedve abban, hogy az álom utolsó maradványait is el tudom tüntetni onnan, miközben kicsit összébb húztam magamon a köntösömet. A víz felől fújó szél kissé hűvöskés volt, és fáztam, bár nem akartam visszamenni a szobánkba. A szemem elé terülő látvány túlságosan magával ragadott, és nem tudtam hátat fordítani az éledező vidéknek, és csak besétálni a szobába. A fejem felett felhők sorakoztak, melyek résein át lehetett látni a szép, kék eget. Minden csöndes volt, és nyugodt.

 - Miért nem alszol még? – nehezedett egy szőke buksi a vállamra. Mosolyogva Kimi felé fordítottam a fejem, majd egy apró csókot nyomtam az ajkaira. Kezeimet az övéire raktam, amik éppen a hasamnál öleltek át szorosan.

 - Nem tudok aludni – mondtam halkan, ahogyan ő az előbb. Nem volt okunk arra, hogy ne normális hangnemben osszuk meg a másikkal a válaszainkat, mondatainkat, de a nyugodt környezet, ami körbe vett minket, ezt a halk sutyorgást követelte meg.

 - Pedig rendesen kifárasztottalak tegnap este – kuncogott álmosan, majd egy hatalmasat ásított. – Fázok – jelentette be hirtelen. Az egyik fonott székhez húzott, ami a teraszon álldogált, majd miután leült, az ölébe vont, és szorosan hozzám bújt. Adott egy puszit a homlokomra miután a mellkasára hajtottam fejem, majd mind a ketten csöndesen bámultunk előre. Élveztük a nyugalmat, és a pihenést, melyet az elmúlt, végig gürizett hónapok után meg is érdemeltünk. Már lassan kezdtem visszaaludni Kimi ölében, mikor elkezdte simogatni a karom, majd egyet köhintett, mielőtt megszólalt volna. – Beszélhetnénk egy bizonyos dologról? – kérdezte kicsit bizonytalanul, mire bólintottam egyet, majd rá pillantottam. – Szeretném, ha odaköltöznél hozzám, Svájcba, és nem csak úgy lennél ott nálam, mintha csak vendég, vagy átutazó lennél – mondta. Nem tudtam eldönteni, hogy most jól hallottam-e, amit mondott, vagy csak az egészet álmodtam.  – Szeretném, ha számodra a házam nem olyan lenne, mint csak az én otthonom. Ahova én haza megyek, te pedig csak vendégként vagy ott. Ez közös otthont akarok – mondta mélyen a szemembe nézve.  – Add el a házadat Londonban és Helsinkiben. Finnországban ott van a porkala-i ház, Angliában pedig vehetnék egyet közösen.

 - Kimi én …

 - Nem akarsz velem összeköltözni? – kérdezte mély szomorúsággal a hangjában.

 - Nem ezt akartam mondani. Szeretnék veled egy közös otthont – simogattam meg kedvesen az arcát. – De az a ház számomra olyan, mintha a csapatunk gyárában lennék. Steril és nem igazán otthonos. És Londonban pedig nem jó az én házam? Kicsi, de pont elég nagy ahhoz, hogy ha ott alszunk, akkor kényelmesen elférjünk ketten. A helsinki-beli ház eladásában azonban benne vagyok.

 - Veszünk akkor egy házat Svájcban. Olyat, ami mind a kettőnknek megfelel – mondta vidáman majd megcsókolt. – Akkor benne vagy? Összeköltözünk?

 - Benne vagyok. Lehet másoknak ez még túl gyors lenne, de már nem vagyunk huszonévesek. Te 33 leszel októberben, míg én a 31-et töltöttem be februárban. Minek húzzuk tovább az időt? – kérdeztem széttárt karokkal, mire Kimi magához ölelt, és megcsókolt.

 - Szeretlek – mondta miután a fülem mögé tűrte azt a hajtincset, amit a szél az arcomba fújt.

 - Én is szeretlek, Kimi – susogtam ajkai közé, majd megcsókoltam.

Miután kicsit felébredtünk kint, bementünk a házba. Felöltöztünk, majd a konyhába siettünk, hogy összeüssünk a fiúknak valami reggelit. Tegnap este a palacsinta mellett tették le a voksukat, így kénytelenek voltunk azt sütni nekik reggeli gyanánt.

 - Én Emeliija-val maradok itt, a parton – ölelte át a lábamat Justuu, miután Kimi közölte a srácokkal, hogy jetsky-zni fognak ma. Én nem nagyon akartam felülni egy olyan gépre, mert nem igazán volt hozzá kedvem. Inkább a napozást választottam.

 - Oké, de ha meggondoltad magad, ott leszünk – mutatott az egyik stég felé Kimi, aminek a végénél a vízen már ott hullámzott egy zöld Kawasaki. Juu egy aprót bólintott, majd levette a pólóját, és belegázolt a vízbe.

 - Mi baj lehet vele? Olyan kis fura – mondtam Kimi-nek, miközben Justuu-t figyeltem, aki a lábához csapódó hullámokat leste.

 - Nem tudom. Reggel óta ilyen – rántotta meg tanácstalanul a vállát.

Titus és Kimi

 - Utána járok – mondtam neki határozottan, mire elmosolyodott, megcsókolt, majd Titus után szaladt, aki a stégnél járt már. Kimi távolodó alakját bámultam egy ideig, majd Justuu felé néztem. Ugyanúgy állt a vízben, ahogy 1 perccel azelőtt. Odasétáltam mellé, majd leültem a sekély vízben. Ő is ugyanígy tett. Percekig csak csöndesen üldögéltünk a másik mellett és néztük Kimiéket, ahogy felkészültek a száguldozásra a stégen, majd hirtelen Juu megszólalt.

 - Este bepisiltem – mondta halkan. Rápillantottam, és láttam, ahogy aprócska arcán lefojt egy könnycsepp, majd még egy és még egy. Szorosan magamhoz öleltem, és nyugtatgatás képpen halkan beszéltem hozzá, és a hátát simogattam. Előre pillantottam, a tengerre, ahol Kimi és Titus egy helyben álltak a jetsky-vel, és minket néztek. Kimi arcán látszódott, hogy nagyon aggódik, és össze van zavarodva, míg Titus arcocskája megértést, és sajnálatot tükrözött. Sütött róla, hogy tudja mi történt a bátyjával az éjszaka folyamán.

 - Semmi gond. Ezért nem kell sírnod – mondtam neki kedvesen, miután elé térdeltem a vízben, hogy rám nézhessen. – Velem is megesett már ilyen, és szerintem Kimi-vel is.

 - Tényleg? – kérdezte szipogva.

 - Egészen biztos vagyok benne – bólogattam hevesen.

 - De azért ne mondjuk el neki ezt, jó? – nézett rám kérlelően.

 - Nem fogjuk, ígérem – tettem a szívemre a kezemet.

 - Segítesz leszedni az ágyneműmet és a lepedőt? – állt fel hirtelen. – Nem akarom, hogy büdi legyen az egész szoba, mert bepisiltem.

 - Persze, menjünk – mondtam neki kedvesen, majd az ölembe kaptam.

 - Köszönöm – mondta hálásan miközben a nyakamnál szuszogott.

 - Ezt igazán nem kell megköszönnöd – simítottam végig a hátán.

 - Emelijja! – szólított meg halkan, miután beléptem vele a szobájukba. Érdeklődve pillantottam le rá, miután letettem a földre. Mutatta, hogy hajoljak le, és én így is cselekedtem. Ahogy lehajoltam, Titus megölelt, és egy nagy puszit nyomott az arcomra.

 - Szeretlek – mondta aranyosan. – Te vagy a legjobb nagynéni – vigyorgott, majd adott még egy puszit, aztán az ágyához szaladt. Örömtől könnyes szemekkel néztem végig, ahogy a paplanját lehúzta a földre, és elkezdte a párnáját is lepakolni az ágyról. 

41. rész

Kicsit feszélyezve éreztem magamat, miközben Kimi villájának hatalmas nappalijában ültem. A kezemben lévő kristálypohár tartalmát élénken vizslattam a szememmel, csak hogy ne kelljen a velem szemben ülő nőre néznem, aki csöndesen nézelődött az egyik fotelből. Mark a konyhát, és az étkezőt elválasztó fal tövében állt. Miután üdítővel, és egy kis rágcsálni valóval megkínálta a vendéget, inkább oda menekült, mintsem hogy leült volna, és elcseverészett volna vele. A telefonját nyomkodta, és próbálta elérni Kimi-t, hogy értesítse, az ex-felesége és jelenlegi barátnője, azaz én, egy fedél alatt vagyunk. Párom Zürichben tárgyalt a Makia illetékeseivel, és nem tudott elszabadulni egyhamar. Reggel érkeztem meg hozzá, de azóta még nem is találkoztam vele, mert korán indult Zürichbe.

Meg akartam szólalni, és mondani valamit, de fogalmam se volt arról, hogy mivel indítsak Jenni-nél. Látszott rajta mikor bemutatkoztam neki, hogy tudja ki is vagyok én Kimi életében, de ezzel kapcsolatban nem mondott semmit se. Fura volt előtte ülni, és létezni azzal a tudattal, hogy Jenni teljesen tisztában van azzal, hogy én vagyok Kimi jelenlegi párja. Talán pont ezért nem mondtam neki semmit se, és nem azért, mert éppen fogalmam se volt arról, hogy mit is mondjak neki.

 - Kimi durván egy óra múlva itt lesz – szólalt meg hirtelen Mark, miután a farzsebébe csúsztatta a telefonját. Jenni az információt egy bólintással reagálta le, majd mosolyogva felém fordult.

 - Mióta vagytok együtt Kimi-vel? – érdeklődött kedvesen miközben a poharát magához vette, ami egészen ideáig az asztalon pihent.

 - Jövő hét után leszünk 3 hónaposak – mondtam halkan.

 - Akkor még egészen friss a kapcsolatotok – mondta, mire bólintottam egy aprót. – Nem foglak megharapni, és megenni se akarlak – nevetett fel. – Semmi bajom sincs azzal, hogy te és Kimi együtt vagytok. Én is új párkapcsolatban élek már, mint a volt férjem – ült át mellém, a kanapéra.

A kérdésével, és azzal, hogy nem okoz számára semmiféle problémát az, hogy Kimivel együtt vagyok, beindított egy beszélgetést közöttünk. Lényegében szépen kibeszéltük Kimi-t, miközben kicsit megismertük a másikat. Mivel már egy óra is elmúlt, és Kiminek ebédet akartam csinálni, megkérdeztem Jenni-től, hogy van-e kedve segíteni nekem. Rábólintott a dologra, és készségesen segédkezett nekem a konyhában. Sok olyan dolgokba avatott be, amit eddig nem tudtam Kimi étkezési szokásaival kapcsolatban.

 - Szóval nem szabad akkor neki hagyni, hogy főtt ételt csináljon egymaga? – kérdeztem nevetve Jenni-től miután neki dőltem a konyhapultnak, és egy nagyobbat kortyoltam a boromból.

 - Pontosan. Kész életveszély. Egyszer egy égő törlőronggyal elég nagy galibát okozott – mondta hahotázva, miután visszahelyezte az egyik fazékra a fedőt.

 - Nekem még eddig nem főzött, de azt hiszem jól jártam ezzel – kuncogtam a poharam takarásából. Jenni nevetve bólintott egyet, majd a bejárati ajtó felé pillantott, ami abban a pillanatban hangos zajjal becsapódott.

 - Megjöttem! – kiáltotta el magát Kimi. Hallottam, ahogy letette a kulcsait az előszobában lévő kis szekrényre, majd lehúzta a lábáról a cipőjét. Ahogy meglátott minket, kicsit megtorpant, majd lassabban lépkedett felénk. – Sziasztok – köszönt halkan, majd érdeklődve figyelte a párosunkat.

 - Szerbusz Kimi – mosolygott rá Jenni, majd visszafordult a tűzhely felé.

 - Szia – súgtam a finnem szájába, majd egy hosszabb csókkal üdvözöltem. Hálás voltam Jenni-nek, amiért inkább a készülő ételeknek szentelte a figyelmét, és nem nekünk. – Christian egy nappal hamarabb elengedett – mondtam neki, miután elszakadtak ajkaink egymástól.

 - Úgy látom nem tépitek egymás haját – pillantott Jennire, majd rám miután elmosolyodott, és egy puszit nyomott az ajkaimra.

 - Miért kéne a másik haját tépnünk? – vágta derékra a két kezét Jenni, miután felénk fordult. – Kimi, felnőttek vagyunk, és mi már elváltunk. Nincs okom megtépni a barátnődet, aki kedvesen, és normálisan viselkedik velem – karolt át nevetve. – De ha egy szilikonozott, hülye kis lotyó lenne melletted, akkor őt, és téged is megtépnélek! – böktem meg a finnem mellkasát, majd a tűzhely mellé húzott, hogy megkóstoljam a raguját.

Az ebédet 4-esben fogyasztottuk el. A két fiú csöndesen üldögélt az asztalnál, miközben mi Jenni-vel jól elbeszélgettünk. Kimi szeme láttára, füle hallatára beszéltük ki őt. Nem igazán zavarta a dolog, sőt! Sokat nevetett azon, hogy mi hogyan is látjuk őt. Mark a dolgok java részében helyeselt, és ugyanúgy tett, mint a finnem, nevetett.

 - Örülök neki, hogy Jenni-vel kijösztök – ölelt át hátulról Kimi, miután letette a pultra a törlőrongyot, amivel szárazra varázsolta azokat a tányérokat, evőeszközöket, melyeket az ebéd során használtunk. – Azt hittem utálni fogjátok egymást, de jó azzal szembesülni, hogy ez  nincs így – mondta a nyakamba, ahova a mondata után egy csókot nyomott.

 - Jenni kedves nő és azt hiszem jól ki fogunk jönni egymással – mosolyogtam rá miután szembe fordultam vele. Mosolyogva a fülem mögé tűrte egyik szőke kósza tincsemet, majd hosszasan megcsókolt. Egy idő után olyan hévvel faltuk egymás ajkát, hogy teljesen megfeledkeztünk a mosogatásról.

 - Mark – nyögtem ki nagy nehezen mikor már a kanapén feküdtem. Kimi felettem terpeszkedett, és megállás nélkül ostromozta a testem a csókjaival.

 - Jenni-t elvitte a reptérre, és utána meg gondolom haza megy – motyogta a nyakamba, majd kicsit megemelkedett, hogy megcsókoljon. – Olyan baszott sok ruha van rajtad – morogta miközben az atlétámra rávett cipzáras rövid ujjú pólószerűséget próbálta lehámozni rólam. – Ennyire fázol? – fakadt ki hirtelen. Óvatosan ráült a csípőmre, majd hitetlenkedő pillantásokat lövellt felém. – Beöltöztél, mintha kint fagyna – morogta a szemét forgatva.

 - Sok a duma, Bajnok – mondtam neki nevetve, majd a pólója nyakánál fogva magamhoz húztam egy csókra.

 - Este hivatalosak vagyunk a Kölyökéknél egy vacsorára – mondta zihlálva miután elvált az ajkaimtól.

 - Akkor tényleg ne szövegelj annyit, mert még sok mindent akarok veled csinálni – mondtam neki motyogva, majd újra ajkaira tapadtam.

 - Nagyom fel vagy most aljazva? – vigyorgott a számba.

 - Kimikém, még egy szó és itt foglak hagyni!

 - Befogtam – vágta rá egyből, majd miután sikeresen leszedte rólam az atlétámat, elkezdte csókolgatni a dekoltázsom.

Kellemes órákat töltöttünk el együtt hol a kanapén, hol a szőnyegen, hol pedig a fürdőszobában. Kicsit kifáradva kezdtünk el készülődni az esti vacsorára. Fogalmam se volt arról, hogy mit is kéne felvennem, de Kimi hamar megnyugtatott, hogy nem kell csicsás ruhában átmenni Sebastian-ékhoz. 

 - Sziasztok – köszöntött minket hatalmas mosollyal Hanna, Sebastian barátnője, miután kinyitotta előttünk a házuk ajtaját. Kimi betolt maga előtt, majd míg ő a cipőjét levette magáról, engem Hanna körbepuszilgatott. Kicsit fura volt, hogy így bánt velem, hiszem a versenyhétvégék során csak egy ,,szia”(á)val szoktunk köszönni egymásnak, és beszélgetni se nagyon szoktunk. Az is abszurd volt, hogy a főnököm a barátom legjobb haverja. Ezt a dolgot még mindig nem tudtam hova tenni magamban.

 - Örülök, hogy te is itt vagy – mondta mosolyogva Sebastian, miután közelebb lépett felénk. Felé nyújtottam a kezemet, de ahelyett, hogy megrázta volna, megölelt és adott két puszit. – Most nem a felettesed vagyok, hanem egy barátod – mondta nevetve, majd lepacsizott Kimivel, aki ezek után a derekamra simította a kezét. Négyesben átsétáltunk a nappaliba, ahol Hanna megkínált minket üdítővel, illetve egy kis töménnyel. Én maradtam a narancslénél, ahogy a német lány is, de a srácok egyből a vodkával indítottak. Elkezdtek beszélgetni az elmúlt futamokról, valamint arról, hogy mit fognak csinálni a nyári szünetben. Jól elvoltak ketten, és nem akartam őket zavarni, így Hanna-hoz sétáltam, aki a konyhában sürgött-forgott.

 - Segíthetek valamiben? – kérdeztem tőle, miután mellé értem.

 - Nem kell, köszönöm – mosolyogott rám kedvesen. – Inkább mesélj! Milyen számodra pilóta barátnőnek lenni? – nézett rám érdeklődően, míg egy pillanatra abba hagyta a pulton lévő uborka szeletelését.

 - Furcsa. Furcsa úgy végig dolgozni egy versenyhétvégét, hogy nem csak a csapatom pilótáit féltem a pályán, hanem egy másik személyt is.

 - A médiával hogy állsz?

 - Sehogy. Nem tudják, hogy együtt vagyunk – mondtam nevetve, majd a konyhapultnak támaszkodtam, aminél Hanna éppen tevékenykedett.

 - Ezt meg, hogy csináljátok? – nézett rám elképedve. Letette a kezéből a kést, majd megtörölte a vizes ujjait, tenyerét egy rongyban. Teljes figyelmét nekem szentelve várta a válaszomat.

 - Nem mutatkozunk együtt a paddock riporterek és fotósok által járt helyeken. Ha egymás mellett is vagyunk, nem fogjuk meg egymás kezét, és nem csókolózunk nyilvánosság előtt. Bár ezt a finn párok alapból kevésszer mutatkoznak összekulcsolt ujjakkal egy városközpontban például, és nem nyalják-falják egymást idegenek előtt (ez tényleg így van – szerk.megj.).

 - És addig fogjátok titkolni, hogy együtt vagytok, míg le nem kapnak titeket együtt? – kérdezte kicsit talán hitetlenkedve a német lány.

 - Nem. A nyári szünet alatt egy finn lapnak fogunk majd adni egy interjút. Abban beavatjuk a népet, hogy együtt vagyunk. Kicsit szerintem jobb is így. Finnek vagyunk, és a saját hazánkból valók nem nagyon fognak olyat leírni, ami nem takarná az igazságot.

 - Ez teljesen érthető – mosolygott rám kedvesen, majd elzárta a tűzhelyet. – Segítenél nekem megteríteni? – kérdezte kicsit félénkebben, mire egy bólintással válaszoltam.

Hanna vezérlésével előkutattam a tányérokat, villákat, majd mindent szépen az étkezőasztalra pakoltam, hogy minél hamarabb elkezdhessük a csodás illatú vacsora elfogyasztását. 

40. rész + Díj :)

Sziasztok :)
Bocsássatok meg nekem, hogy ilyen sokára hoztam a következő részt, de sok minden jött össze mostanában, és kevés időm volt az írásra, DE! a történet füzetében, amiben a részeket szoktam általában megtervezni, abban már a 48.-nál tartok, és ha már előre tudom, hogy mi fog történni, akkor gyorsabban megy általában egy rész megírása is. És igyekezni is fogok a publikálásukkal. :)
Köszönöm szépen az előző részekhez érkezett kommenteket, illetve pipákat. Megpróbálok a hozzászólásaitokra ezentúl reagálni is egyesével, hiszen ha Ti fáradoztok annyit, hogy visszajelzést írtok nekem, akkor ennyit én is megtehetek. :D
Megjegyzésként azt szeretném a részhez fűzni, hogy ez amolyan erősen átkötő jellegű kis részecske lett, szóval a  következőt holnap után olvashatjátok is majd (max. szombat reggel) :)
Jó olvasást nektek,
Em.

A díj:

Köszönöm szépen első sorban a díjat Maya-nak. :)
Szabályok:

• Írj magadról 11 dolgot
• Válaszolj 11 kérdésre
• Tegyél fel 11 kérdést
• Küld el 11 embernek

11. dolog rólam:

1.  Jelenleg nagy gondban vagyok, mert 1 hetem van arra, hogy eldöntsem mi is akarok igazán lenni. Építészmérnök vagy sportújságíró ... 
2.  Iszonyatosan sokszor használom a ,,Vozse moj'' orosz kifejezést, ami annyit tesz, hogy ,,Istenem".
3. Nagyon nem akarom, hogy Kimi újra a Ferkánál versenyezzen. Gusztustalan egy csapat, és még szerencsétlenek is. 2006 óta pedig Red Bull fan vagyok (David Coulthardnak köszönhetően) és jó lenne, ha a kedvenc pilótám a kedvenc csapatom színeiben versenyezne. Picit sok lenne neki ott a korlát és a szabály, de VB-re esélyes kocsi lenne alatta, és tuti kijönne az agyhalott szerelőkkel :D
4. Oda vagyok Finnországért. A finn hokinál, és rally-soknál nincs jobb, és a finn, szőke pasikat se lehet überelni, akik számomra a top pasik közé tartoznak. 
5. Bármit megadnék most egy izgalmas kis hoki meccsért. 
6. Egyetemi tanulmányaim után nem szándékozom kicsiny hazánkban maradni. Jelenleg Svájcba és Ausztriába vágyok nagyok.
7. Egyébként nem nagyon bírom Ausztriát :D De nagyon szép hely, és ott nyugi van.
8. Havat és -10 fokot akarok már most! (Ezért jelenleg Finnországba vagy Svédországba vágyok. Mázlisták, hogy ők ilyet jó hosszú ideig élvezhetnek.)
9. Az utóbbi időben ráuntam Gareth Bale és az esetleges Real Madridban való szereplésére.
10. Robert Kubica nélkül számomra kicsit üres a Forma-1. 
11. Nokia telefon párti vagyok. (ez nem azért van mert finn márka, hanem mert sokáig bírják, és alapból könnyen lehet kezelni őket). 

11 kérdés Maya-tól:

1. Miért kezdtél blogot írni? - Iszonyatosan nagy fantáziám van, és már túl sok dolog volt a fejemben, amit csak úgy tudok ,,átélni", hogyha leírom őket.
2. Hányat írsz? - Jelenleg amit ti is olvashattok egyetlen egyet, de a háttérben még 3 darab fanfictionon dolgozok, hogy azokkal is hamarosan megismerkedhessetek. 
3. Szereted a kukoricát? - Főve, pattogtatva, konzervben ... mindegyhogy szeretem :D
4. Van testvéred? - Igen, egy.
5. Fiú/lány? - Fiú. Ver is rendesen vele az Isten ... (Szeretlek azért Pubi, ha ezt olvasnád <3 /bár erre kevés esély van:D)
6. Olvasod a blogom? - Hát ... nem. Most találtam csak rá a blogodra, szóval azt hiszem innentől fogom. Izgalmasnak írgérkezik :)
7. Kedvenc filmed? - Jelenleg a ,,Napola - A Führer elitcsapata" c. film a kedvencem :)
8. Melyiket szereted jobban valóság vayg fantasy ? - könyv és blog- Azt hiszem inkább a valóság. Nehéz olyan dologba beleélnem magam, ami szinte képtelenség. 
9. Ez hanyadik díjad? - Pontosan a 7. 
10. Hiszel az első látásra szerelemben? - Igen. Az első barátomat is egy ilyennek köszönhetem :)
11. És a fiú-lány barátságban? - Rengetek fiú barátom van, akik tuti nem éreznek többet irántam, és én se irántuk. Szóval igen :)

11 kérdésem:

1. Anyás vagy apás vagy inkább?
2. Mitől félsz a legjobban?
3. Mi a mostani kedvenc zeneszámod?
4. Mi a legnagyobb álmod?
5. Miért várod az iskolát?
6. Miért nem? :D
7. Társaság kedvelő vagy inkább antiszoc. ember vagy?
8. Mi az a dolog, amit soha, de soha nem tennél meg életedben?
9. 5 szó ami teljesen jellemez téged?
10. Főhősnőd (egy történetedből) mennyire hasonlít rád?
11. Írni vagy olvasni szeretsz inkább? 

11 blogoló akinek küldeném:

1. Liina
2. Kori
3. Ena
4. Manó
5. Zsana
6. Skylimit
7. Nessa
8. Alexa

Tudom, nincs meg a 11 ember, de talán ez megbocsájtható nekem :D

40.rész:

Szomorúan, de azért mégis csak boldogan néztem fel a pódiumra, melynek második fokán Kimi éppen azon volt, hogy a kezébe kapott díjat el ne ejtse. Egy visszafogott mosoly kíséretében a magasba emelte a trófeát, majd a csapata felé mutatott, akik egyből elkezdtek még hangosan kurjongatni. Nevetve figyeltem a sajátjaim közül, ahogy a lotusosok egyre jobban felpörögtek. Volt is okuk az örömre, hiszen mind a két pilótájuk a dobogón végzett a forró, és kicsit fárasztó magyar versenyhétvége végén.

 - Maradsz, vagy mész a mérlegelésről átvenni a kocsit? – kérdezte felém fordulva Christian miután mellém sétált. Rá pillantottam, majd a dobogóra, ahol éppen a pezsgők kerültek reflektorfénybe.

 - Megyek – bólintottam egyet, majd elindultam a boxunk felé. Rendet kellett tennünk a boxban mielőtt a kocsikat visszakaphattuk volna. A fiúkon is látszott, hogy ők sincsenek nagyon oda a 4. valamint a 8. helyért, amiket el tudtunk érni a futamon. Dietrich próbált kicsi lelket önteni belénk a rosszabbnál rosszabb vicceivel, amiken általában nevetni szoktunk, mert annyira faviccek, de most nem nagyon tudtuk ezeket még megmosolyogni se.

 - Mentek valahova este? – kérdezte tőlem Rocky miután beültünk az egyik kisbuszba.

 - Én aludni megyek – mondtam, majd egy nagyobb ásítást elnyomtam magamban. – Álmos vagyok, szóval szerintem az afterparty-t is kihagyom.

 - Ennyire kivagy?

 - Meleg volt egész hétvégén, és folyton csak rohangáltam. Kicsit megviselte ez a szervezetemet, és szükségem van egy kiadós alvásra. És a gyárban is lesz még munkám, mielőtt szabadságra mehetnék, szóval jó lenne feltöltődni, és nem úgy odaállítani, mint valami mosott rongy.

Ahogy  beléptem a szobámba, megcéloztam az ágyamat. Írtam Kiminek gyorsan egy SMS-t, hogy este ne számítson rám, majd letettem a készüléket az éjjeli szekrényre. A párnát még szinte nem is érintette a fejem, de már egyből aludtam.

Másnap reggel 10 óra tájában keltem. Gyorsan lezuhanyoztam, majd elkezdtem összepakolni a cuccaimat, hogy délre mindennel végezzek, és ne én legyek az utolsó, akire várni kell.

 - Meddig kell Milton Keynes-ben lenned? – kérdezte tőlem Kimi, miközben a reptér váróján vágtunk át.

 - 2.-a az utolsó munkanapom. Utána 2 és fél hét szabit kaptam. 20-án reggel kell jelentkeznem Hornernél munkára. Miért? Csak nem nyaralni akarsz menni velem? – kérdeztem tőle vigyorogva, miután szembe fordultam vele a bechecholási kapu előtt.

 - De – mondta nevetve. – Rám bízod magad teljesen?

 - Ezt hogy érted? – érdeklődtem értetlenül majd átnyújtottam az egyik erőltetetten mosolygó hölgynek a repjegyemet.

 - Kész kis tervem van a szünetre, amit veled akarok eltölteni.

 - Ha olyan helyre megyünk, ami nekem nem fog tetszeni, akkor megcsaplak – mondtam fenyegetően neki, majd miután adtam egy puszit az arcára, elindultam a kis folyosó felé, ami a gép belsejébe vezetett. Ahogy megtaláltam a helyemet, írtam egy SMS-et Kiminek. Értetlenkedő fejet vágott a puszim után, és látszott rajta, hogy magyarázatot várna.

,,Gondolom nem akarod, hogy egy stewardess legyen az, aki kitálal a sajtónak, hogy együtt vagyunk. Azért a közös bejelentés stílusosabb, nem Édesem? :D”

Amint megírtam neki az üzenetet, el is raktam a készüléket, mert az egyik légi utaskísérő nagyon csúnyán nézett rám.

Délután 3 óra tájában szálltunk ki a kisbuszokból a gyárunk előtt. Mindenki a saját kis szobája felé vette az irányt, ahol lepihentünk egy kicsit. 5 óra felé Horner összehívta az egész gyárat a nagycsarnokba. Az emeletről szónokolt nekünk, míg mi lent, a földszinten álldogáltunk. Felvázolta nekünk az elkövetkezendő 3 nap rendjét. Kiosztotta a munkákat, majd az új fejlesztésekről is elmondott pár dolgot. Pontban 6 órakor már a tárgyalóteremben ültem Rocky mellett. Christian félévi összegzést tartott, valamint minden egyes részlegről kéretett egy mérnököt, aki a saját, és a többiek javaslatait, változtatni kívánt dolgait tudta megosztani Hornerrel. Jon és Ed se akart semmin se változtatni a mi részlegünkön, így java részt csak ültem Rocky mellett és hallgattam a többiek óhaját, sóhaját.

A keddi napunk úgy telt, mint szinte mindig. Reggel megbeszéléseken vettünk részt, majd a srácok a szerelőműhely ,,öblöljeiben” szétszedték a kocsikat, majd a kicserélni kívánt alkatrészek új darabjaihoz szükséges dolgokat legyártatták a gépműhelyben. Én java részt Adriannak segítettem Jon-nal, valamint Timnek is besegítettem összegyűjteni a belga pálya előző évi adatait.

A szerdánk már azonban kicsit húzósabb volt. FIA ellenőrök lepték el a gyárunkat. Év közbeni vizsgálatot tartottak nálunk, és ahogy azt megtudtuk később a McLarennél és a Lotusnál is jártak. Rocky-val egyfolytában őket figyeltük. Akárhova mentek, mi feltűnés nélkül követtük a 3 pacákot, miközben próbáltuk a saját munkánkat is elvégezni. Miközben ők nézelődtek, mi a walki-talkie-jainkon keresztül értesítettük Christian-t, hogy a három FIA-s merre jár, illetve, hogy miket néznek meg leginkább.

 - Sajnálom, de ide nem mehet be – álltam az egyik biztos elé, aki éppen be akart lépni a fejlesztő osztály, technikai irodájába, ahol java részt a CAD-rajzok szoktak elkészülni a számítógépeinken.

 - Hölgyem, hagyja, hogy a munkámat végezzem – mondta kedvesen mosolyogva, majd megpróbált arrébb tuszkolni, de nem hagytam magam. Eltoltam a közelemből a kezét, majd bezártam magam mögött az osztályba vezető üvegajtót.

 - Erre a részlegbe maguk nem mehetnek be. Még magát Jean Todt-ot se engedném be – mondtam neki kicsit erényesen, majd megfordítottam a vállánál, és eltoltam az ajtótól.

Miután délután 3 óra felé elhagyták a gyárunkat, fellélegezve ültem le a recepciós pult előtt lévő fotelek egyikébe.

 - A mai futkározásod miatt már ma haza mehetsz – sétált le a lépcsőn hozzám Horner. – Ma már úgy se csinálnál semmit, szóval felesleges, hogy maradj még egy napot.

 - Imádlak – mondtam neki nevetve, majd felugrottam a fotelből. A szobám felé siettem, ahol a cuccaim java része már össze is volt pakolva, csak a kozmetikai és az elektronikai dolgaim hiányoztak a bőröndömből. Miután átöltöztem volna, megkértem Katie-t, hogy foglaljon nekem egy jegyet a leghamarabbi, Svájcba induló gépre. Alig vártam már, hogy végre odaérjek Kimihez, és megkezdhessük a közös nyári szünetünket.