26. rész

 - El ne folyjatok – szólt oda nekünk nevetve Rocky. Lexi-vel, Katie-vel és Barbara-val éppen német focistákat bámultunk a home-unk erkélyén állva. Schumacher a kikötő mellett fotózkodott a Nationalelf sztárjaival, mi meg végig moziztuk, ahogy a focisták mosolyogtak a kamerákba, és szamárfüleket mutattak a másik háta mögött.

Azt hiszem kicsit tényleg olyanok voltunk, mint akik mindjárt a bugyijukba folynak, de nem zavartattuk magunkat, hiszen nem minden nap sétálgatnak ilyen fenékkel rendelkező emberkék a paddockban.

 - Anyám, Gomez nagyon ott van – motyogta Barbara, majd egy olyan kiscsajos sóhajt kituszkolt magából. A korlátra könyökölt, majd a fejét a tenyerével megtámasztotta, és így nézte tovább a srácokat.

 - Podolski a legtutibb – mondtam nevetve, majd hátra fordultam. A szememmel Sebastiant kezdtem el keresni, de nem találtam sehol, pedig 1 perce még erre felé sétált. Amint megpillantottam a kis medenceféleségünk mellett, megindultam felé. – Seb, kérlek, csábítsd be őket a boxunkba, míg mi ellopunk egyet-kettőt közülük – mondtam kérlelően neki. Hangos nevetésben tört ki, miután elmondtam neki a tervemet. – Ennyit igazán megtehetnél értünk – mondtam neki motyogva, majd visszasétáltam a lányokhoz.

Nem sokáig tudtam velük bámulni a focistákat, mert a második szabadedzést is el akarták kezdeni, ahol nekem dolgom volt. Kimivel ebédidőben találkoztam csak a kamionoknál. Mivel azelőtti nap keveset láttuk egymást, kicsit elbeszéltük az időt, így az ebédet ki kellett hagynom.

Este sajgó fejjel és szédelgések közepette ültem le a szállodánk éttermében. Egész nap egy csokit ettem, amit Britta adott nekem, mikor majdnem összeestem a home-unkban.

 - Ezt mindet megeszed, vagy én magam etetem meg veled – tett le elém egy jól megpakolt tányért Heikki. A srácok neki szóltak, hogy nem ettem egész nap. Szép kis lecseszésben részesített, amitől a fejem csak még jobban megfájdult.

Morogva kezdtem el enni, miközben a fiúk bámultak. Nagyon idegesítő volt ez, így megfogtam a tányéromat, és átültem egy üres asztalhoz. Éppen a villámra tűztem egy húsdarabot, mikor lecsapódott mellém 2 szöszi. Sebastian és Kimi voltak azok, akik megtiszteltek engem a jelenlétükkel.

 - Tüntetőleg nem ettél egész nap? – kérdezte tőlem nevetve Sebastian, mire értelmetlenül néztem rá. – Tudod! Hogy nem hagytam, hogy ellopjátok a nemzetem focistáit. Britta mondta, hogy kicsit berágtál rám, hogy Podolski-val nem tudtál meghitten elbeszélgetni – mondta vigyorogva, mire a villa megállt a kezembe. Legszívesebben ott a helyszínen a kezébe állítottam volna az evőeszközt, miután az utolsó mondata elhagyta a száját. Kimire néztem, aki kicsit furán meredt rám, de miután elvigyorodott, bíztam abban, hogy nem vagyok nagy bajban, és ezzel nem csináltam semmi rosszat.

 - Néha igazán befoghatnád – sziszegtem oda halkan Sebnek, majd duzzogva folytattam a vacsorám elfogyasztását. Nem szóltam a srácokhoz, még akkor se, mikor már befejeztem a vacsorámat. Egy szó nélkül álltam fel az asztaltól, és indultam el a szobám felé.

Éppen a zuhanyzó csapját zártam el, mikor meghallottam, hogy kopogtattak az ajtómon. Gyorsan magam köré tekertem egy törölközőt, majd siettem, hogy megnézzem ki az, aki ilyenkor zargat engem. Az ajtó mögé álltam, és csak a fejemmel kukkantottam ki, hogy ki a látogatóm. Mikor megláttam, hogy Kimi az, elálltam az ajtóból, és beljebb engedtem.

Csendesen álltam előtte, miközben ő csak vigyorgott. Fél perc elteltével azonban közelebb lépett hozzám, majd felemelte a fejem, hogy megcsókoljon.

 - Szóval Podolski – mondta miután a homlokát az enyémnek döntötte. – Őtőle kell majd félnem? – kérdezte nevetve. Egy kicsit eltoltam magamtól, hogy kiszabaduljak az öleléséből, de erre szorosabban magához húzott, majd ledőlt velem az ágyra.

 - Ez olyan kínos – motyogtam a mellkasába, ami a mondatom után elkezdett ütemesen mozogni.

 - Nyugi, nincs semmi baj – mondta nevetve. – Holnap estig PR rendezvényeken fogom unni magam, de este nem jönnél el hozzám? Esetleg ott is aludhatnál a yachtomon.

 - Oké – mondtam mosolyogva, majd megcsókoltam.

Kimi fél órát maradhatott még, mert Rami-val és Kriistivel mentek járkálni a városba. Engem is hívott, de nagyon fáradt voltam, így inkább a szobámba maradtam, és korán lefeküdtem aludni.

Másnap szabadnapot kaptunk, hiszen itt, Monacóban a szabadedzések első két része csütörtökön van, míg a pénteki nap inkább a rendezvényekről, a bemutatókról és a vacsorákról szól.

Lexi-vel úgy döntöttünk, hogy elmegyünk vásárolni egy kicsit. Csajos napot tartottunk, és kibeszéltük a magánéletünket. Örültem annak, hogy Jesse nem szúrt el még semmit, és boldoggá teszi a barátnőmet. Sőt, egy nagy döntésre is rávette őt.

 - Visszaköltözök Finnországba – szólalt meg hirtelen Lexi, miközben én az öltözőfülkében próbáltam fel egy nadrágot. Annyira lesújtott ezzel, hogy nem figyeltem oda, és nekiestem az ajtónak. – Jól vagy, Em? – kérdezte aggódva.

 - Aha – mondtam, majd felálltam a földről. Kinyitottam az öltözőfülke ajtaját, majd Lexi-re meredtem. – Szóval, akkor már nem Angliában fogsz lakni? Mit kezdek én azzal a nagy házzal?

 - Em, tudom, hogy ez most neked nagyon szar, de ugye nem haragszol meg ezért rám? – kérdezte, mire elmosolyodtam, majd megöleltem.

 - Nyugi, megértem – mondtam neki. – Menjünk enni, mert éhen halok – indultam vissza a fülkébe.

Miután megebédeltünk, visszamentünk a szállodába, ahol minden ruhát újra felpróbáltunk. Délután a szobámban DVD-ztünk, majd Lexi átsétált magához, mert a fiúkkal inni mennek majd. Mondtam neki, hogy én most nem tudok velük tartani, mert Kimivel fogom tölteni az estémet.

7 óra felé kezdtem el készülődni. Miután lezuhanyoztam, és egy kis sminket is az arcomra dobtam, próbáltam valamit kezdeni a hajammal. Összefogtam coffba, majd kontyba, de egyik se tetszett, így maradtam a szokásos kiengedettnél. A ruhával is meggyűlt a bajom, nem csak a hajkoronámmal. Egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy mit vegyek fel. Már éppen kezdtem feladni, mikor megtaláltam a felsül csíkos, lent pedig tengerész kék színű ruhámat. Hozzá felvettem az egyik fehér, kék csíkos platformos nyári szandálomat. Miután meggyőződtem arról, hogy jól festek, elindultam a kikötőbe.

Kimi hajóját szerencsére már egyedül is megtaláltam. A finn a yachtja előtt várt rám, a stégen álldogálva.

 - Gyönyörű vagy – suttogta, mikor közelebb értem hozzá, majd szorosan magához húzott, hogy megcsókoljon.

 - Te se panaszkodhatsz – mondtam neki, majd újra végig mértem. Egy fehér ing volt rajta meg egy ugyanolyan színű vászonnadrág, mint amilyen a ruhám szoknyarésze volt.

Felsegített a hajójára, majd követett engem a fedélzetre. Egy szépen megterített asztal volt a hajó orránál, amin egy gyertya égett, valamint két pezsgőspohár is helyet kapott rajta. Kimi odalépett az asztalhoz, majd elvette onnan a poharakat, melyek közül az egyiket felém nyújtotta.

 - Én tele vagyok – dőltem hátra a székemben, miután az utolsó tésztaszemet is magamba tuszkoltam. Kimi pár pillanattal utánam tette le az evőeszközét a tányérja tetejére.

 - Van kedved egy kicsit beljebb hajózni? – kérdezte miután kortyolt egyet a pezsgőjéből.

 - Persze – mondtam lelkesen, mire felpattant, majd a kezét nyújtotta felém. A tenyeremet az övébe csúsztattam, majd követtem a hajó belsejébe.

A tenger csodálatosan szép volt. Ahogyan víz hullámzott, néha megcsillant rajta a Hold is. Monte-Carlo fényei lélegzet elállítóak voltak a tengerről is.

Miközben Kimi a hajóját tartotta kordában, felsétáltam a fedélzetre, a korláthoz. A csend, ami minket körül vett, megnyugtató volt. Kikapcsoltam, és próbáltam a hétvégétől eltekinteni, de ez nehezen ment. Adrian-nal találkoztam a szállodában, aki mondta, hogy az FIA ma is a garázsunkban járt, és közelebbről is megnézték a padlólemezünket. Ha szabálytalannak ítélik, akkor pokoli 1 hét vár ránk.

 - Min töröd azt a szép kis buksid? – lépett szorosan mögém Kimi miután lehorgonyoztunk. A karjaival átölelte a derekam, majd a fejét a vállamra helyezte. 

 - Lényegtelen – zártam meg a fejemet. Nem akartam a csapatom ügyes-bajos dolgaival fárasztani, így inkább tereltem: - Hol vannak azok a nagyon eszement barátaid? – fordultam vele szembe, majd egy apró csókot nyomtam az ajkaira.

 - Éppen Monte-Carlo kaszinóit fosztják ki – mondta nevetve.

 - Tesódék? – érdeklődtem Rami és Kriisti felől.

 - Biztos a szállodában élvezik ki azokat az esti órákat, amiket kettesben tölthetnek – mondta nevetve. – Mi lenne, ha mi is ugyanígy tennénk? – kérdezte majd a nyakamba csókolt. Nevetve túrtam rövidre vágott hajába, mire ő is kuncogni kezdett.

 - Végülis, úgy se csináltam még hajóm – mondtam, majd szenvedélyesen megcsókoltam. Annyi időre szakadtunk el egymástól, míg lesétáltunk a hajó belsejébe, azon belül is a miniaturizált hálószobába, ahol egy mozgalmas éjszaka várt ránk.

25. rész

 - Komolyan jártok? – kérdezte ugrálva Lexi, miközben a gyárunk egyik folyosóján haladtunk előre. 1 órája értem Milton Keynes-be, és azóta megállás nélkül mesélnem kell neki.

 - Igen – mondtam mosolyogva, majd hagytam, hogy szorosan megöleljen. – De ez hétpecsétes titok! Nem beszélhetsz erről senkinek se – mondtam neki komolyan.

 - Még az öcsédnek se? – kérdezte döbbenten.

 - Még neki se. A családjainkat majd együtt szeretnénk ebbe bevonni – mondtam neki, mire hümmögve bólintott egyet.

Miután leértünk a földszintre, Lexi ment az étkezőbe, én pedig a szerelőhelység felé indultam, ahol körülbelül 10 perc múlva megkezdtük a fiúkkal a kerékcserék gyakorlását.

Ahogy végeztünk a napi adagunkkal, rohantam a rázópados szobánk felé, ahol Adrian várt rám. Én segítettem neki állítgatni a dolgokon, míg ő a monitorokat nézegette. Ahogy elnéztem új első légterelőket és oldaldobozt akart Newey kipróbálni.  

 - Nem működnek úgy, ahogy azt eltervezted, igaz? – kérdeztem tőle, miután átsétáltam hozzá. Drága főtervezőnk az asztalra borult, miután megkaptuk az adatokat. Az új padlólemezünkkel próbált variálni, mert Bahreinben sok csapat megjegyzést tett rá.

 - Igaz – morogta. – Azt hiszem túlságosan éhes vagyok most az okoskodáshoz – mondta nevetve, majd kikapcsolta a rendszer, majd a gépeket is. – Nincs kedved velem ebédelni?

 - De van – mondtam neki mosolyogva, majd Adrian-ba karoltam, miután felém nyújtotta a karját.

Egész héten a gyárban rostokoltunk. Minden nap kellett a kerékcseréket gyakorolnom a fiúkkal, valamint Adrian megkért, hogy segítsek neki a szélcsatornánál és a rázópadnál, mivel új padlólemezt akart a kocsikra rakni, de először azt alaposan le kellett tesztelni, mielőtt felraktuk volna őket az RB-kre.

Monacóba hétfőn indultunk. A srácokkal már a repülőn elkezdtünk bulizni, amit Christian nem igazán díjazott, mert a feje nagyon fájt, és pihenni akart. Helmut jókat nevetett rajtunk, ahogy Beverley, morcos Horner élettársa is.

 - Ki fogtok engem borítani – morogta Christian mikor beszállt az egyik kisbuszba. A srácokkal nevetve ültünk be egy másik járműbe, ahol nem kell majd figyelnünk a fejfájással küszködő főnökünkre.

 - Stuart, ez a szám már nagyon unalmas – mondtam a szerelőnek, mikor elindított Calvin Harris, Bounce című számát. – Egy kicsit beújíthatnál!

 - Imádom ezt a számot – mondta, majd elkezdte énekelni az első sorokat.

A szállodáig azt az egyetlen egy számot kellett hallgatnunk Stuart előadásában. Szinte kiugrottunk a kocsiból, mikor leparkolt a kocsink a szálloda bejárata előtt.

Monacóban mindenki külön szobát szokott kapni, így most Domenic nélkül voltam kénytelen aludni, de valahogy most mégse sajnáltam ezt annyira, mert tudtam, hogy Kimi így sokkal többet lehet majd velem, akár a szobámban is, hiszen rajtunk kívül nem lesz ott senki se.

 - Szia, merre vagy? – szólalt meg a vonal másik végén Kimi, miután felvettem a telefonomat.

 - Szia – köszöntem neki mosolyogva. – A szobámban. Éppen a pakolom ki a cuccaimat. Te?

 - A yacht-omon. Nincs kedved eljönni ide, hozzám? – kérdezte. hallani lehetett a hangján, hogy vigyorgott. – Na? Benne vagy?

 - Nem zavarnék? – kérdeztem tőle utalva a háttérzajára. Ahogy hallottam nem egyedül volt.

 - Biztos – mondta nevetve. – És az itt lévők szeretnének téged megismerni.

 - BIZONY – kiabálta valaki a telefonba. Biztosra vettem, hogy finnek vannak vele, mert csak ők érthették volna meg azt, amit mondott nekem a telefonba, valamint azt a ,,bizony” szót is az anyanyelvünkön ordította a készülékbe valaki.

 - Nem foglak megtalálni – mondtam Kiminek. – Túl nagy a kikötő.

 - A kikötő kapujánál várok majd rád – mondta. – Siess!

 - Rohanok – mondtam nevetve, majd miután elköszöntem tőle, bontottam a vonalat.

Gyorsan magamra kaptam valami kényelmesebb ruhát. Egy farmer rövidnadrágot és egy atlétát vettem fel a bikinim fölé, amit a biztonság kedvéért vettem fel, hiszen vízen leszünk. Miután a tornacipőmet is magamra kaptam, elindultam a kikötőbe.

 - Hiányoztál – mondtam Kiminek, miután megöleltük egymást.

 - Te is nekem – mondta, majd egy hosszú csókban részesített. – Gyere, siessünk, mert félek, hogy az eszementek szétszedik a hajóm – fogta meg nevetve a kezem, majd elkezdett húzni az egyik stég felé, aminek pont a legvégén volt Kimi fekete yacht-ja. A fedélzeten 4 számomra ismerős finn pasi bömböltette a zenét, akiknek én viszont idegen voltam.

 - Nem mondod komolyan? – torpantam meg hirtelen, mire Kimi nevetve fordult felém.

 - Jó haverjaim – mondta megvonva a vállát. Felsegített a hajóra, majd a derekamra tette a kezét, úgy tolt meg a fiúk felé. – Em ők itt úgy is tudod kik – mutatott nevetve a Dudesons-os fiúkra. – Srácok, ő a barátnőm, Emeliija.

 - Emeliija Niniimäki – nyújtottam a kezem először Jukka felé, majd jött utána Jarppi, Jarno és HP. – Örülök, hogy megismerhettelek titeket – mondtam nekik, majd visszasétáltam Kimi mellé, aki egyből a derekamnál átölelt.

 - Valóban szemre való a kishölgy – mondta vigyorogva Jukka, majd rám kacsintott.

A srácok teljesen olyanok voltak, mint amilyenek a TV-ben szoktak lenni. Bolondok, és életveszélyesek. Alig voltam még csak 5 perce Kimi yacht-ján, de már szemtanúja is lehettem annak, ahogy a fiúk brahiból beugrottak a vízbe, de ügyeltek arra, hogy hassal érjenek célba. Szörnyülködve néztem, ahogy egymás után nagy csobbanással vizet értek. Kimi meg mellettem röhögött ezen, ahogy a szenvedő felek is.

Nem nagyon volt szándékomban a vízbe menni, de miután levettem magamról a ruháimat, és a srácok megláttak egy szál bikiniben, valamilyen belső késztetést éreztek arra, hogy bedobjanak engem a vízben. Vagyis Jarno valami ilyesmit magyarázott nekem, miután a felszínre értem a mélyből.

Egészen estig fárasztottak engem. 7 órakor Lexi hívott, hogy a srácokkal a városban fognak bulizni, és meg akarják beszélni a heti buli-tervünket.

 - Ezt ha Christian megtudja, megöl minket – mondtam Stuartnak, miután megnéztem a lapot, amire le volt írva, hogy mikor, melyik klubban kell majd lennünk. – Elhiszem, hogy ez Monacó, és hogy itt mindig bulizunk, de minden nap? Nem fogjuk mi ezt megunni?

 - SOHA – mondta nyomatékosan. – Ez az egyetlen olyan helyszín a naptárban, mikor mindenki jól érzi magát, és nem kell attól rettegnünk, hogy az arabok meg az ázsiaiak csinálnak velünk valamit. Ez a hét csakis a bulizásról fog szólni.

 - És ha valamit elbaszunk a futamon? – kérdeztem tőle, mire gondolkodóba esett.

 - Mi a franc van veled? Nem akarsz bulizni?

 - De, igen, de szeretnék javítani azon, amit katalán földön elbasztunk – mondtam neki, majd a vállamra kaptam a táskámat. – Jó éjszakát nektek – mosolyogtam rájuk bájosan, majd elindultam gyalog a szállodánk felé, ami egy köpésnyire volt attól a bártól, ahol a srácokkal üldögéltünk.

Egyszerűen nem értettem, hogy hogyan képesek a bulizással foglalkozni, mikor arra kéne koncentrálnunk, hogy a hétvégén remekeljünk. Iszonyatosan zavart engem, hogy az utolsó nagydíjon szarok voltunk, és még a dobogó közelében se voltunk.

A keddi napunk nyugisan telt. Kimi-t alig láttam, mert PR-os dolgai voltak, engem pedig Christian berendelt a boksz építéséhez.

A szerda már nem volt ilyen kedves hozzánk. Korán reggel két FIA-s inget viselő, öregedő férfit kellett beengednünk a garázsba, hogy vizsgálódjanak. Míg ők a kocsijainkat piszkálták, nekünk, szerelőknek és mérnököknek a Pit-line-on túl kellett ácsorognunk, és várnunk.

 - Mennyibe fogadunk, hogy megint a Ferrari miatt vannak itt? – szólalt meg mellettem Chris, mire rápillantottam, majd újra a két biztos felé fordítottam a tekintetemet.

 - Nem lenne értelme a fogadásunknak, mert ugyan arra a dologra tennénk – mondtam neki morogva, majd Adrianhoz futottam, aki éppen Jonathan-nal karöltve sétált a boxutcában a boxunk felé. – Adrian, vizsgálódik nálunk az FIA – mondtam neki, mire összeráncolta homlokát, majd a boxunkhoz sietett.

 - Uram, valami probléma van? – kérdezte a két férfit, mire ők közölték velünk, hogy az új padlólemezünket kellett megvizsgálniuk, mert az egyik csapattól óvást kaptak. -  A szabályok konkrétan nem tiltják ezt a fajta kialakítást, így versenygépünk legális – mondta Adrian, mire ezt én is megerősítettem. Mikor együtt dolgoztunk a rázópadnál, akkor is Adrian előtt volt a szabálykönyv, amiben sok kis cetli volt ragasztva, könyvjelző gyanánt.

Bő fél órát maradtak még az FIA emberei. Ez idő alatt a kocsi többi részét is átnézték. Mikor távoztak, folytathattuk a munkánkat.

Ed-del és Jon-nal a gumikat elhoztuk a Pirelli-től, majd míg a fiúk a nyomást megmérték bennünk, addig én ráfújtam az abroncsokra, hogy kié is lesz majd, és hogy hova kerül majd a versenygépen az adott keverékű gumi.

Délután 2 felé éppen a Paddock Club-ba tartottam, hogy megkeressem Beverley-t, aki után Horner már a fél pályát felkutatta, mikor szembe jött velem egy ismerős, szőke srác, és a fekete hajú felesége.

 - Rami? Kriisti? – kérdeztem hitetlenkedve, mire mind a ketten nevetve odajöttek hozzám, majd megöleltek egyesével. – Ti mit kerestek itt? – ráztam meg a fejemet értetlenkedve.

 - Eljöttünk megnézni az öcsémet – mondta nevetve Rami, majd magához ölelte a feleségét.

 - A fiúk? – érdeklődtem gyerkőceik után, akiket elég régen láttam már.

 - Anya vigyáz otthon rájuk. Kriisti még nem volt Monacóban és mivel nagyon szerettünk volna kijönni Kimi egyik futamára, így úgy döntöttünk, hogy eljövünk most vele.

 - Értem. És hogy tetszik eddig Monacó? – kérdeztem mosolyogva Kriisti-től.

 - Eszméletlen – mondta egy nagyobb sóhaj után. – Rami mondtam, hogy ideköltözhetnénk, de nem tetszett neki az ötletem – nézett lesújtóan férjére.

 - Ragaszkodok a hazámhoz – rántotta meg nevetve a vállát Rami.

Pár percet beszélgettem még velük, majd folytattam az utamat. Beverley-t a Paddock Club egyik recepciós pultjánál találtam meg. Elhagyta a belépőkártyáját, ezért is keveredett el Christian mellől. Szerencsére az egyik látogató megtalálta, és leadta a home-unkban, amit meg is kapott, mihelyst beléptünk az épületbe.  

Díj :)

Szervusztok :D
Ma még csak a kapott díjaimmal jelentkezek, de holnap hozom is a friss részt nektek. Van még pár dolog, amit át akarok írni, és azokkal holnapra készen is leszek. 

Kicsit nagyon pörgök Kimi 2. helye után, na meg Sebastian miatt is ,,happy" vagyok, mert bírom a kis német fejét, bár Kimppa-t szívesebben néztem volna a dobogó legfelső fokán ... Na mindegy. Majd Magyarországon! :D Szóval mivel pörgök, és boldog vagyok, így még több kedvem van az íráshoz :D 

A díjakat köszönöm Skylimit-nek és Nello-nak :) Köszönöm Csajok :)

1., Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!

2., Tedd ki a képet, majd válaszolj a kérdésekre!
3., Tegyél fel 5 kérdést!
4., Küld tovább 5 embernek!

1., Még egyszer köszönöm a díjat Skylimit és Nello :)
2.,

Skylimit kérdései: 

 - Tervezed-e már a következő történeted? - Igen :D A szereplők, és a történet eleje nagyjából megvan :)
 - Milyen momentumot/részt volt a legnehezebb eddig megírni számodra? - A prológus. Nem igazán szoktam  ilyeneket írni mikor egy történetnek nekikezdek.
 - Zenével vagy anélkül meg jobban az írás? - Zenével. Kicsit jobban ki tudok akkor kapcsolni. 

 - Melyik volt életed legjobb pillanata? - Sok ilyen volt, és nehéz közülük választani, de azt hiszem Kimi VB címének elnyerésének napja, a TOP3-ban mindig is benne lesz :)

 - Mivel szeretnél foglalkozni pár év múlva? - Sportújságíró szeretnék lenni. Főleg az autósportok területén szeretnék majd tevékenykedni, mert a fociban számomra sok a ,,szarkavarás" :D De sokszor építészmérnök akarok lenni, vagy mérnök pl egy GP2-es csapatnál.

Nello kérdései: 

 - Mi volt életed legszebb élménye? - AZ első élesben megnézett motocross versenyemet sose fogom elfelejteni. Imádtam.
 - Miért pont a F1? Miért ez a sport vonz téged? - A kocsik, a gyorsaság, és a versengés az, ami leginkább megragadott. 

 - Milyen sportokat kedvelsz még? - Szinte minden autósportot imádok. A motorsportokkal is így vagyok (MotoGP, Motocross ... stb). Ezen kívül nagyon szeretem még a hokit, a focit, a vizilabdát, a boxot és a freestyle snowboardos versenyeket. :)
 - Mit jelent számodra az írás? - Egy második életet. Úgy értem ezt, hogy írás közben egy teljesen másik életbe csöppenek bele a főhősnő(i)m által. 

 - Izgulós típus vagy? - Igen, egy bizonyos pontig. Vagyis mikor egy adott dolog elkezdődik, akkor abba is marad az izgulásom, és csak a feladatomra koncentrálok. Pl. érettségi előtt, mielőtt behívtak volna, majdnem összeestem, de miután leültem a kis tételemet kidolgozni az asztalhoz, már nem volt semmi bajom se. Bár ez az izgulás F1-es futamok, vagy meccsek alatt nem akar megszűnni :D

3., Kérdéseim:
1., Mely az az emberi tulajdonság, amit nehezen tudsz tolerálni?
2., Van olyan F1-es pilóta, akit nagyon nem bírsz? Ha igen, ki az?
3., Melyik kocsimárka a kedvenced?
4., Melyik az a hely a Földön, ahova mindenképpen el szeretnél jutni?
5., Egy kis aktualitás :D - Mit a véleményed a Pirelli gumijai körül lévő dolgokról? :D 

4., Akiknek küldöm:
Dyboo

Liina

Kori

Csajszika

A két ember, akinek küldtem volna ezt, azoktól kaptam ezt a díjat, szóval az 5. személyt nézzétek el nekem :D 

24. rész

Szép jó reggelt mindenkinek :)
Tegnap este nem tudtam magammal mit kezdeni, és befejeztem a 24. részt. :D
Nagyon szépen köszönöm az előző részhez érkezett pipákat, valamint kommenteket. Próbálom ezeket sűrűn hozott frissekkel meghálálni nektek :)
De nem is dumálok tovább. :D
Jó olvasást, 

Em. 

 - Te nem akarsz fotózkodni velük? – bökött a fejével Christian a három focistára, akik az FC Barcelona csapatát erősítik. A három műmájer, ahogy Ed hívta őket, nagy vigyorokkal pózoltak a kameráknak. Néhány szerelő is melléjük állt az egyik képhez, de csakis olyanok, akik nem megszállottjai a focinak. Kivéve Lee-t. A nagy Liverpool drukker elsőként állt oda a három focistához. Gerard Piqué, Sergio Busquets és Pedro Rodríguez tettek látogatást nálunk, aminek nem mindenki örült, köztük én se.

 - Nem – mondtam tömören, majd egy fancsali képet is bevágtam. – A fociban inkább az angol csapatok felé húzok a szerelőidnek köszönhetően, és nem bírom ezeket a srácokat, főleg ezt a hármat. Ezek nem fociznak, hanem színészkednek. Jól játszanak, és számomra is jó focisták lennének, ha nem akarnák elnyerni az Oscar-díjat – mondtam a fejemet rázva, mire Ed közelebb lépett hozzám, majd nyomott egy puszit az arcomra.

 - Annyira büszke vagyok rád – mondta, majd nevetve folytatta a saját dolgát.

 - Emelijja, nem magyaráznál el nekik pár dolgot? – lépett oda hozzánk Helmut.

 - NEM – vágtam rá egyből, majd a mérnökállás felé siettem, de követett.

 - Csak te beszélsz közülünk itt spanyolul.

 - Igen, annyit, hogy: ,,Una ronda más.”¹ – mondtam, majd elhessegettem magam mellől Helmutot.

Szerencsére hamar elhagyták a boxunkat a focisták, így a brit futball hívei morgás nélkül folytatták munkájukat. A futam előtt Ciaron-t megkértem, hogy kommunikáljon velem majd, mert idegesítő mikor csak egy morgással, vagy hümmögéssel válaszol egy mondatomra. Sajnos Christian nem engedte meg, hogy Rocky-val dolgozzak megint, így túl kellett élnem Pilbeam-mal 66 kört.

 - 5 futam. 5 különböző futamgyőztes – mondta elmélázva Ed, miközben a végsősorrendet kémlelte ezerrel.

 - Jó kis idény – mondta nevetve Jon.

 - Jó szar kis futam – morogtam, majd megnyomtam a Pit-wall feliratú gombot. – Köszönöm Ciaron – mondtam neki az aktív beszélgetéseire célozva.

 - Én köszönöm – mondta, majd bontotta a vonalat.

A srácokkal kicsit keserű szájízzel néztük, ahogy a Williams szerelői ünnepeltek előttünk. 6.-ok és 11.-dikek lettünk a futamon, ami mindennek nevezhető, csak jónak nem.

 - Utálom az ilyen futamokat – morogta Stuart miközben betoltuk Sebastian gépét a garázsba. A fiúkkal 5 perce vehettük át a gépeket a mérlegelésről, és úgy döntöttünk, hogy minden gyorsan szállításra kész állapotba teszünk, hogy este utazhassunk is vissza Milton Keynes-be. Senki se akart itt maradni és bulizni, amit teljes mértékben meg is értettem.

Éppen Lee-éknek segítettem Mark kocsijának első borítólemezét leszedni, mikor egy nagy robbanást hallottunk. A padló alattunk megremegett, ahogyan a falak is. Letettük a kezünkben lévő dolgokat, majd kisétáltunk a box elé. Elnéztünk jobbra, a többi box felé. A Williams istálló garázsából sötét füstfelhők gomolyogtak ki. A srácokkal egyből futásnak eredtünk. Ahogy odaértünk, segítettünk a bent lévőknek kijönni a box-ból. Amint mindenki kimenekült hatalmas poroltókkal kezdtük eloltani a tüzet mi magunk, míg a tűzoltók oda nem értek.

 - Húzódjanak már hátrébb az Isten szerelmére – mondta idegesen Ole a fotósoknak, akiket próbáltunk minél hátrébb tolni. Nem bírták felfogni, hogy veszélyes lehet ott lenni, és ha nem akarnak segíteni, csak fotózni, akkor szíveskedjenek hátrébb sétálni.

 - Em, jól vagy? – segített fel a földről Chris, miután az egyik fotós a hatalmas gépével fejbecsapott, majd a kezével ellökött. – IDIÓTA! – ordította oda neki, mire a srác csak lazán megvonta a vállát, majd tovább villogtatta a vakuját.

 - Jól vagyok – mondtam neki, egy aprót bólintva, majd otthagytam a hülye fotósokat, és inkább a sérülteknek segítettem eljutni az medical központba. Sokan voltak az épületben. A legtöbbjük Williams-es szerelő volt, akik éppen a boxban álltak a robbanáskor. Nem lett nagyobb bajuk, kivéve az egyikkőjüknek, akinek megégett a lába, és a keze is. Érte mentőhelikopter jött a pályára. A paddock egész területén füst terjengett. Nem lehetett egy olyan négyzetmétert se találni, ahol a fojtogató füst nem lelte volna meg az embert. Az orvosi központ folyosóján tudtam csak kifújni magam. A mosdóban megmostam a kezemet, ami a csuklómtól a könyökömig tiszta hamu volt, ahogy szinte mindenem is. A szemem ugyanúgy égett, mint Malajziában, mikor a Lotusnál volt tűz. A homlokomon lévő seb iszonyatosan csípett, mert a kezemmel folyton piszkáltam, hogy mennyire nyílt szét a bőröm, és eközben sok mindent beledörzsölhettem.

 - Nem engedhetem vissza – fogta meg a karomat az egyik nővérke, mikor éppen a kijárat felé sétáltam.

 - Miért … miért nem? – kérdeztem tőle köhögéstől akadozva.

 - Pont ezért – mondta a szemét forgatva. – Sok füstöt nyelt.

Beráncigált az egyik vizsgálóba, majd leültetett az ott lévő ágyra. Egy McLaren-es pólót viselő srác mellé kellett lecsüccsennem, aki egy oxigénmaszkkal a szája előtt lóbálta a lábát.

 - Te is sok füstöt nyeltél? – kérdeztem tőle, mire bólogatni kezdett.

 - Csúnyán néz ki a szeme, és ez a seb se valami szép – mondta a nővérke, miközben az arcomat pásztázta. – Máris visszajövök, de ezt addig vegye fel Ön is – mondta, majd a kezembe nyomott egy olyan maszkot, amit az orrom és a szám elé kellett tartanom.

Több, mint fél órán át molesztált a kishölgy. Először a sebemet tisztította ki és varrta össze, amit nem díjaztam, mert nagyon fájt. Másodjára a szememmel foglalkozott. Elfektetett az ágyon, majd csepegtetett bele. Égett és szúrt mikor pislognom kellett. Mikor oda akartam nyúlni, hogy egy kicsit megvakarjam, rácsapott a kezemre, és a fenekem alá tette a mancsaimat. Úgy éreztem magam, mint egy 5 éves kis pisis.

 - Téged megint elintéztek? – kérdezte nevetve Christian mikor elsétáltam ellőtte a szállodában. A sérülésemre és a szememre való tekintettel nem kellett segédkeznem a kocsi szétszerelésében, de azért kint maradtam a srácokkal. Este 8-kor végeztünk azzal, amit általában már délután 6-ra megcsinálunk.

 - Főnök, annak örülj inkább, hogy annak a fotós gyereknek a képét nem vertem be, miután ezt tette velem – mutattam a homlokomra, amin egy bazi nagy sebtapasz díszelgett. Amint meglátta Horner, elnevette magát. Micimackó és Malacka voltak a hatalmas tapaszon, ugyanis a normális, egyszerű darabokat elhasználták már, így csak ez maradt.

Morogva mentem fel a szobánkba, ahol Domenic már startra kész állapotban kapcsolgatta a TV-t. Összepakoltam én is a cuccaimat, majd leültem az ágyamra. Háromnegyed 9-kor kopogtattak az ajtónkon. Azt hittem Stuart jött, hogy szóljon, indulunk Angliába, de nem ő, hanem Kimi állt az ajtó mögött.

 - Szia – köszönt mosolyogva, majd kicsit komolyabb ábrázattal nézett rám, miután felfedezte, hogy nem vagyok teljesen a toppon. – Mi történt? – kérdezte.

 - Semmi – legyintettem egy aprót.

 - Hát ez nem látszik semminek! Szóval?

 - Egy hülye fotós fejbe vágott a kamerájával, a szemem meg a füsttől lett ilyen piros.

 - Értem … Ööö … Nem lenne kedved velem itt maradi ma este? Beszélgethetnénk egy kicsit és ki tudnád pihenni a mai nap fáradalmait. Na? Benne vagy?

 - Hát … nem is tudom …

 - Na gyere már – mondta nevetve, majd besétált a szobánkba. – Hello – köszönt oda a döbbent fejet vágó szerelőtársamnak, aki erre csak egy intéssel tudott válaszolni.

Kimi megfogta a bőröndömet, majd az utazómat, és elkezdtek őket a lift felé cipelni.

 - Szólj a főnöködnek, hogy itt maradsz még ma – szólt hátra a válla felett. Engedelmeskedtem neki, majd megkerestem Christiant, hogy szóljak neki. Szerencsére nem kérdezett rá, hogy miért akarok maradni, de azt hiszem tudta, hogy mi áll a dolgok hátterében, ugyanis sunyin összenézett Dietrich-hel.

Miután Kimivel a kanapéján megvacsoráztunk, miközben beszélgettünk, elheveredtünk a hatalmas franciaágyán. Az egyik pihe-puha párna alá csúsztattam a kezemet, majd a bal oldalamra fordultam, hogy Kimivel szembe kerüljek. A bal kezével végigsimított a sebtapaszomon. Először vigyorogva nézte, majd nem bírta visszafogni magát, és hangos nevetésben tört ki.

 - Valami nem tetszik? – kérdeztem tőle duzzogva, mire kicsit mérsékelte a nevetését. Eltűrte a hajamat, ami a szemem elé hullott, majd közelebb hajolt hozzám, hogy megcsókoljon.

Lassan tapasztotta ajkait az enyémekre, miközben a kezét az állkapocscsontomhoz simította.

Hosszú percekig szótlanul csókolóztunk, majd mikor elszakadtunk egymástól, feltettem azt a kérdést neki, ami azóta fúrta az oldalamat, hogy beszéltem Lexi-vel a parton.

 - Kimi – szólítottam meg halkan, mire felnyitotta csukott szemeit. – Ez … Ez most mi köztünk? – kérdeztem tőle kicsit félénken, mire elmosolyodott.

 - Fogalmam sincs, de szeretném, ha több lenne közöttünk, mint ami most van – mondta, majd egy apró csókot nyomott az ajkaimra. – Mi lenne ha megpróbálnánk? … Együtt? … Szóval … Érted. – mondta nevetve. – Nem igazán tudom, hogy most hogy kérdezzek erre rá, mert ilyet utoljára 12 éve csináltam …

 - Én benne vagyok, ha te is – mondtam neki, mire vigyorogva megcsókolt, majd a mellkasára húzott.

 - Ugye tudod, hogy ettől a perctől kezdve nem vagy szingli? – kérdezte nevetve miközben szorosabban magához ölelt.

1: Még egy kört.

23. rész

Sziasztok :D

A hétvégén kicsit betegeskedtem, így sok időt tölthettem az ágyamban, és volt sok időm az írásra, pont ezért is hoztam már ilyen hamar ezt a részt. A futamon történt dolgok is közre játszottak abban, hogy írtam. Próbáltam a gyors gépeléssel levezetni azt a  feszültséget, amit a Lotus hülye, meg nem hozott döntése keltett bennem. Kimi simán 2. lehetett volna, ha a Lotusnál kicsit jobban odafigyelnek ... 

Mindegy. Az már a múlt. Hétvégén futam, és remélem akkor végre Kimi dobogós lesz majd, és láthatjuk teljes egészében az új frizuráját :D

Köszönöm szépen az utolsó részhez érkezett pipákat, és Nello kommentjét, valamint a 48 követőt. Ez igazán jól esik nekem :) Remélem most is kapok majd párat Tőletek :D

Nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást nektek, 

Em. :) 

 - Minden gumit átvettünk? – kérdeztem Jon-tól, miközben az utolsó két általam elszállított abroncsot egymás mellé fektettem a többi között. Csütörtök délután 2 óra van, és kicsi késés után még csak most tudtuk átvenni a hétvégére kapott gumikat a Pirelli-től.

 - Igen – mondta lihegve Ed, majd leült az egyik gumira. – Kitikkadok ebben a melegbe – mondta nyöszörögve. Kicsit emeltebb hangon mondta ezt, és végig Horner hátát bámulta, aki éppen akkor sétált el mellettünk. Erre a drága főnökünk megfordult, és visszajött hozzánk.

 - Menjetek, pihenjetek egy kicsit bent. Tényleg nagyon meleg van – mondta, mire mind a hárman vigyorogva iszkoltunk fel az emeletre, ahol nem egy légkondi biztosította a hűvös levegőt az ott lévőknek. Szinte a fél csapata az emeleten tanyázott. Mindenki nagyon ki volt a meleg miatt, főleg azért, mert Angliában nagyon hideg volt, és ez a gyors klímaváltozás mindenkit megviselt még mindig.

Miután egy kicsit megpihentünk, újra munkához láttunk. Joe és Ed vállalták a gumikban lévő nyomás megmérését, és az elosztást. Míg ők ezekkel ügyködtek, én addig a boksz hátsó felében lévő mérnökállást raktam össze a srácokkal. Nem bíztak rám megint fontosabb dolgokat. Csak a monitorokat cipelhettem a kamionok és a boksz között.

Éppen az utolsó darabbal a kezemben sétáltam az egyik kamionunk mellett, mikor megjelent Kimi.

 - Szia – köszönt mosolyogva. – Hogy vagy? – kérdezte miután kinyögtem egy ,,Szia!”(á)-t.

 - Megvagyok, köszi. Figyelj Kimi … Ömm … Szeretnék bocsánatot kérni a tegnap este történtek miatt – mondtam neki bűnbánóan, mire felnevetett.

 - Nem kell ezért bocsánatot kérned – mondta, majd arrébb söpörte a hajam, ami a szemembe lógott. Sajnos a két kezem tele volt, így én ezt nem tudtam volna megoldani. A fújkálással meg nem mentem semmire. – Segítsek? – bökött a monitor felé, amit még mindig a kezemben tartottam.

 - Nem kell, köszi. Boldogulok vele – mondtam neki mosolyogva.

Kínos csend telepedett közénk. Csak mosolyogtunk a másikra, míg a körülöttünk lévők tök hülyének néztek minket. Próbáltam valamit kinyögni, de semmi se jutott eszembe.

 - Hát én azt hiszem most megyek, mert még sok dolgunk van – szólaltam meg hirtelen.

 - Nekem is mennem kell. Ömm … lesz holnap számodra egy meglepetésem – mondta vigyorogva.

 - Számomra? – kérdeztem, mire bólintott egy nagyot. – És mi?

 - Ha elmondanám, nem lenne meglepetés – mondta vigyorogva, majd miután nyomott egy puszit az arcomra, elindult a csapata home-ja felé.

Egész nap azon jártattam az agyam, hogy mi lehet Kimi meglepetése. Sok minden eszembe jutott, de egyiket se találtam az igazinak, és egyik se volt helytálló. Mikor másnap megláttam, egyből láttam, hogy mi is az a meglepetés.

 - Te levágattad a hajad? – kérdeztem tőle döbbenten, mégis vigyorogva. Egy apró bólintással válaszolt, majd visszarakta a fejére a fullcap-jét. – Szabad? – kérdeztem tőle miközben a sapijára mutattam. Vette az adást és le is emelete a fejéről, majd hagyta, hogy rövidre vágott tincsei közé túrjak. – De fura – mondtam nevetve.

 - Hát ez tényleg eléggé furcsa – hallottam meg a hátam mögött Dietrich hangját. Egyből bevágtam egy 180 fokos fordulatot. – Szerbusz Emeliija – köszönt vigyorogva a csapatunk tulajdonosa, akinek jobbján a felesége, Marion álldogált. – Kimi! – biccentett oda a pilótának.

Dietrich és Marion

 - Jó napot Herr és Frau Mateschitz – köszöntem nekik illedelmesen. – Ömm … Esetleg tudok segíteni valamiben Önöknek? – kérdeztem kicsit kiszáradt torokkal. Dietrich-et ahogy elnéztem, nagyon jól szórakozott rajtam. Drága felesége, akit mindenkit imád a csapatunkban, sunyin mosolyogva jártatta a szemét Kimi és köztem.

 - Kicsit unatkozni fogok a szabadedzések alatt, mert a drága feleségem sajnos a motorhome-ból fogja végignézni az egészet, én pedig a boxból. Jó lenne nekem egy társaság, és én rád gondoltam – mondta, majd célzóan rám meredt. Tudtam, hogy beszélgetni akar majd velem erről az egészről. Nem volt hozzá semmi kedvem, de a nagyfőnöknek nem mondhatok nemet, mert itt ő az Atya, Úr, Isten.

 - Rendben – mondtam miután megköszörültem a torkomat.

 - Köszönöm – mondta, majd miután elköszöntek, elindultak a Paddock Club felé.

 - Bajba sodortalak? – nézett rám félve Kimi.

 - Nem, nem hiszem. Csak kíváncsi az öreg – mondtam nevetve.

Elköszöntem Kimi-től, majd siettem a garázsba. Christian megkért, hogy ellenőrizzem le a gumimelegítőket, így először a gumiknak kialakított kis térségbe sétáltam, majd csak azután mentem hátrébb Jon-hoz és Ed-hez, akik már a saját székükön ültek.

 - Jon, nem lenne baj, ha ma Emeliija lenne kint a szerelőkkel, és nem Ed? – hajolt be hozzánk fél óra múlva Dietrich. Miután Jon rábólintott erre, kénytelen voltam felállni, és kisétálni a többiekhez. Christian furcsán nézett rám, de Didi mondta neki, hogy beszéde van velem, így egy szó nélkül indult el megkeresni Ciaron-t.

 - Jártok? – kérdezett rá hírtelen a dolgokra az osztrák. A kezemben lévő mappát elejtettem, mert nem számítottam arra, hogy ilyen hirtelen minden közepébe vág majd.

 - Nem … Nem tudom … Én … Ezt még én se tudom – mondtam neki zavartan.

 - Mit érzel iránta? – kérdezte, mire úgy néztem rá, mintha nem értettem volna mit is mondott nekem. – Én vagyok a második apátok. Tudnom kell, hogy mi a helyzet veletek.

 - Akkor Leeroy-jal is szoktál beszélgetni Amelia-ról? – tudakoltam nevetve.

 - Nem, mert az ő szerelme nem kötődik a Forma-1-hez, a tied annál inkább.

 - Kimi nem a szerelmem! – mondtam egyből, ahogy befejezte a mondatát.

 - MÉG – mondta bölcsen, majd felült az egyik beépített szerelődoboz teteére. Az első és második szabadedzések alatt ott ült és egész végig csak faggatott engem.

Mire elértünk a délután 4 órához, teljesen kiborított. Már az első edzés vége után elküldtem volna jó messzire, de nem tehettem.

Sajnos ezen a versenyhétvégén nem csak Didi akart velem hosszasan elbeszélgetni. Heikki is betalált szombaton este. Már éppen zuhanyozni akartam, mikor elhívott egy kicsit beszélgetni. 10 perce se sétálgattunk a hotel belső parkjában, de én máris ott hagytam. Nem bírtam hallgatni, ahogy egyfolytában Kimi-t szapulta nekem. Nagyon felidegesített, és jobbnak láttam, ha inkább felmegyek a szobámba ahelyett, hogy nekiestem volna, mert olyan dolgokat vágtam volna a fejéhez, amit megbántam volna.

 - Heikki, elég! – mondtam neki már-már kiabálva, mikor éppen a szobám ajtaját akartam kinyitni. Elegem lett, és be akartam fejezni ezt az eszmecserét, ami végülis annyiból állt, hogy Heikki egyfolytában Kimi-t szidta.

 - Nem lehetsz ennyire hülye! Nem dőlhetsz be neki! – mondta, majd a karomnál fogva maga felé fordított.

 - Heikki, befejeznéd?

 - Nem, nem fogom befejezni, mert ezt nem hagyhatom! Nem engedhetem, hogy vele legyél, mert csak kihasználna. Érted?

 - Nem használ ki! TUDOM, hogy nem használ ki, mert akkor nem viselkedne úgy velem, ahogy.

 - Miért véded ennyire? – kérdezte, majd idegesen a hajába túrt. Az igazat akartam a szemébe vágni, mert tudni kell arról, hogy hogyan is viszonyulok Kimihez, így hátha leáll majd ezzel a Kimi ellenes akciójával. És végül az igazat is vágtam a szemébe.

 - Mert belé estem! Érted? Totál meghülyülök, mikor a közelemben van. Izzad a tenyerem, remeg a lábam. Nem tudom kontrolálni a tetteimet, és azt, amit mondok. Teljesen megbabonáz. Mikor végigsimít a karomon, akkor kiráz a hideg, és a gyomromban hatalmasra nőtt pillangók kezdenek el szambázni. Mikor vele beszélek, akaratlanul is folyamatosan vigyorgok. Jól érzem magam vele. És azt hiszem … hogy … hogy … hogy kezdek teljesen belé szeretni.

Ahogy befejtem a mondókámat, Heikki lemondóan megrázta a fejét, majd elindult a saját szobája felé. Én is szerettem volna bemenni a sajátomba, de nem tudtam, mert valaki hirtelen megfordított, magához rántott, majd megcsókolt. Olyan hévvel tette mindezt, hogy beleszédültem. Miután felfogtam, hogy valaki lekapott, eltoltam magamtól, majd megakartam pofozni, de mikor szem be találtam magam Kimi vigyorgó képével, elnevettem magam.

 - Ezt … Ezt miért kaptam?

 - Csak jó éjszakát, és szép álmokat akartam kívánni – mondta vigyorogva, majd bevágott egy hátra arcot, és elindult a liftek felé. – Ja és Emeliija! … Remélem most is remegett a lábad, és a gyomrodban azok a pillangók életre keltek – mondta pimaszul majd beszállt a felvonóba.

Zuhanyzás közben esett le nekem, hogy hallotta mindazt, amit Heikkinek mondtam. Valahogy nem nagyon bántam ezt. Talán jobb is, ha tisztában van azzal, hogy, hogyan is érzek iránta.