68. rész

Sziasztok :)

Bocsánat, hogy a megígértnél egy nappal később hoztam nektek ezt a részt. Már tegnap fel akartam tenni, de későn értem haza az iskolából és egy hosszú fürdő után csak egy kis Chris Hemsworth dózisra volt szükségem, amit a Thor c. film megnézésével be is adagoltam magamnak :D Annyira szétszórt voltam, hogy közben meg elfelejtettem, hogy kedd volt, és nem raktam fel nektek ezt a részt :/ Szóval tényleg bocsi :)

Szeretném megköszönni nektek az előző részhez érkezett pipákat, valamint a kommenteket, amikre azon nyomban válaszolni fogok, ahogy befejeztem a holnapi napra való felkészülésemet :D

És mivel késve hoztam a részt, nem is szaporítom tovább a szót :D

Jó olvasást Nektek,

Em. 

 - Szia Mark – köszöntem idegesen a vonal túlsó végén lévő trénernek, miután az felvette a telefonját. – Bocsáss meg, hogy zavarlak, de … nincs nálatok Kimi?

 - Szia – köszönt kicsit meglepetten. – Nem, nincsen itt. 3 napja nem is láttam, és nem is beszéltünk telefonon se. Azt mondta nekem, hogy majd ma este Jerez-ben találkozunk. De hova kéne mennetek, hogy ennyire ideges a hangod? – kérdezte nyugtalanul.

 - Most kéne mennünk az első közös vizsgálatunkra, de sehol se találom, a mobilját pedig nem veszi fel. És ezt már ötödjére játssza el a héten… Mindegy. Lehet, hogy ma kellett bemennie Zürich-be tárgyalni a Makia-val …

 - Velük jövő héten kell majd találkoznia – mondta. – Nem lehet, hogy megint Vilander-rel találkozott? Az utóbbi időben többet lógtak együtt, és beszéltek valami találkozóról.

 - De miért nem veszi fel a telefonját? – kérdeztem értetlenül, miközben pocakomra simítottam tenyeremet, ami már ruha nélkül kezdett látható lenni.

 - Lehet beültek valahova, és kint hagyta a kocsiban a mobilját.

 - Erre nem is gondoltam – csaptam a homlokomra. – Ó, Mark, bocs, hogy a hülyeségeimmel zargattalak – mondtam nevetve a trénernek.

 - Biztos nemsokára otthon is lesz már – bíztatott kedvesen. – A kicsiről kaphatunk majd egy képet? – kérdezte nevetve.

 - Persze, csak jussak el először az orvoshoz. Na, nem is zavarlak tovább. További szép napot – köszöntem el mosolyogva, majd miután Mark is megtette ezt, bontottam a vonalat. Letettem a dohányzóasztalra a telefonomat, aztán hátra dőltem a kanapén. A falon lévő órára pillantottam, ami már déli 1 órát mutatott. Mivel a dokihoz 2-re kellett oda érnünk, adtam még Kimi-nek fél órát, hogy hazaéjen. Miközben folyamatosan az órát lesetem, a lábaim egyfolytában jártak, mint Christian-nak, mikor egy-egy futam utolsó köreiben vagyunk. Ahogy teltek a percek, egyre idegesebb és dühösebb lettem. 10 perc alatt legalább 50-szer próbáltam elérni Kimit. Miután a félkor elindított hívásomra se reagált, összeszedtem a cuccomat, majd nélküle beültem a kocsimba, és a doki rendelőjéig hajtottam.

***

Idegesen ültem a home-unk ebédlőjében lévő egyik asztalnál, miközben a paddock-ot lestem. Már Jerezben voltam, az első téli tesztünkön. A vizsgálat után egyből ide utaztam, Kimi nélkül, ugyanis ő még mindig nem került elő. Egyetlen egy SMS-sel reagált a tömérdek sikertelen hívásomra, és üzeneteimre. ,,Mindjárt otthon leszek”. Ennyit írt nekem, mikor már én magam a sevillai reptéren voltam. Iszonyatosan felidegesített, hogy ilyen könnyen megfeledkezett rólunk! Ez a rövid SMS pedig csak tetézte mindezt. Legszívesebben felpofoztam volna Kimit és addig ordítottam volna, míg maradandó halláskárosodása lett volna. Nagyot csalódtam benne, és szándékomban volt mindezt vele is közölni.

Amint megláttam a szálloda halljában, először csak levegőnek néztem. Nem akartam lejáratni magunkat egy csomó ember előtt, de amint a szobánkban voltunk, kieresztettem a hangomat.

 - Lenyugodnál végre? – kérdezte normál hangon, fapofával Kimi, mikor egy lélegzetvételnyi szünetet tartottam a szövegelésem közben. Úgy tett, mint aki meg se hallotta a 20 perces lebaszásomat. – Nem kéne idegeskedned. Ártasz vele a babánknak – mondta, majd a pocakomra akarta simítani a kezét, de elcsaptam a közelemből a felém érkező karját.

 - A babánknak? Annak akit te ma leszartál????

 - Mi van? Miről beszélsz? Ordítasz velem, de azt se tudom, hogy mire fel. Nekem lenne okom a tajtékzásra, mert nem én tűntem el csak úgy, egy szó nélkül. Nem én jöttem ebbe a cseszett városba úgy, hogy arról nem szóltam a másiknak! – mondta idegesen.

 - Nem hittem volna, hogy elfelejted – mondtam csalódottan, majd el akartam indulni a folyosó felé, de Kimi elkapta a karomat, és magával szembe rántott.

 - Most is mi a halál faszáról beszélsz nekem? Végre kinyögnéd, hogy mi a franc bajod van? Vagy csak megint rád jött az öt perc? – kérdezte ordítva. Egy pofonnal válaszoltam minden feltett kérdésére, majd faképnél hagytam. Sírva vágtam át a szálloda folyosóin, és a hallján. A taxi-ba zokogva ültem be, és csak nagy nehézségek árán tudtam elmagyarázni a sofőrnek, hogy hova is akarok menni. Újra megcéloztam a pályát. Távol akartam lenni Kimi-től, és jól tudtam, hogy ő neki ma semmi keresnivalója nem lesz az aszfaltcsík mellett.

 - Idegesnek látszol – ült le az egyik mellettem lévő, szabad székre Lexi, miután kiszolgálta az egyik vendégünket, akit Dietrich a tesztre hívott meg. Csak egy vállrántással válaszoltam barátnőm mondatára, majd belekortyoltam a kávéba, ami szinte már teljesen kihűlt. – Mit csinált már Kimi? – kérdezte kedvesen.

 - Elfelejtette az első vizsgálatot, amire közösen kellett volna elmennünk. És ráadásul el is tűnt órákra. Nem vette fel a telefonját, és olyan bunkó stílusban beszél velem, hogy legszívesebben minden egyes szava után szájba vágnám. Úgy viselkedett velem a szállodában, mint valami paraszt! És azt se tudta, hogy miért vagyok rá kiakadva!

 - Akkor jogosan vagy rá kibukva – mondta megértően. – Akarod, hogy beszéljek vele?

 - Nem. Ha magától nem jön rá arra, hogy mekkora egy barom, akkor így járt …

A napom további részét Nathan mellett töltöttem, bár szinte végig csak az ebédlőnkben ültünk. Mivel a betanulást a gyakorlattal lehet a legjobban felgyorsítani, ezért elmagyaráztam neki, hogy a 3 napos teszt alatt mit is kell majd neki csinálnia. A mérnökállás felépítésében is segédkeztünk Jon-éknak, hogy ezt is megtanulja az ifjú brit.

 - Kösz Dom, hogy átjöhettem hozzád – mosolyogtam hálásan a szerelőre, miután az utazótáskámat lerakta az ágya melletti szabad fekvőhelyre, amelyet az este folyamán én magam fogok elfoglalni. Nem akartam Kimi-vel egy szobában maradni, így megkérdeztem Centauro-t, hogy az ő szobájában meg van-e még az a szabad ágy, amit Horner ki akart vetetni még a gyárban. Szerencsére mindez kiment Christian fejéből, így nem kellett még egy szobát kivennem pluszban.

 - Semmiség – mondta kedvesen. – Kimi ennyire elcseszett valamit, hogy átcuccoltál hozzám? – kérdezte kíváncsian, miután leült az ágyára, és onnan figyelte, ahogy kipakoltam a bőröndömet.

 - Eléggé – mondtam a szemeimet forgatva, majd az első kezembe vett farmert visszatettem a bőröndömben, mikor kopogtak az ajtón. – Hagyd, majd én – ültettem vissza Domenicet az ágyára, mikor elsétáltam mellette. Amint kinyitottam az ajtót, vissza is akartam zárni, de nem tudtam, mert Kimi a lábát az ajtó, és a félfa közé tette. – Húzzál innen! – mutattam a folyosó felé, de nem reagált semmit rá. – Süket vagy?

 - Nem. Csak beszélni akarok veled – mondta, majd beljebb sétált a szobában. – Hello – köszönt oda Domenic-nek, aki egyből ki is sétált a neki lefoglalt szobából, így ketten maradtunk Kimi-vel. – Egy barom voltam – fordult felém. – Teljesen kiment a fejemből a vizsgálat. Nincs mentségem, tudom.  De kérlek, ne haragudj rám! – fogta kezei közé a jobb tenyeremet, amire egy puszit is kaptam.

 - Hol voltál, Kimi? Hm? Hová tűntél? – kérdeztem tőle csendesen, de nem válaszolt. – Ugye nem akarod, hogy jobban bepipuljak? – emeltem meg egy pillanat alatt a hangomat. – Hol a kurva életben voltál??? – ordítottam a képébe, miután kitéptem a kezemet a tenyereinek szorításából. – Toni-val találkoztál? Vagy az IceOne egyik vezetőjével? Egy pilótátokkal? Vagy a szeretőddel? Kurvát tartasz?

 - Ne legyél már hülye! – csattant fel hangosan.

 - Akkor hol voltál? Hova tűnsz el folyamatosan?