53. rész

Sziasztok :)

Itt is lenne az 53. rész, amit teljes egészében átírtam az elmúlt 3 napban, mert egyáltalán nem tetszett nekem az, ahogyan a mostani szösszenetben történt dolgokat leírtam, de ebben a formában már el tudom fogodni, és arra is rá tudom magam szánni, hogy megosszam veletek :D

Az 52. rész kapta eddig a legtöbb pipát tőletek (szám szerint, kereken 51-et /igaz az egyik a ,,van rajta javítani való" fülecskéhez érkezett, de örülök neki, hogy a pipa tulajdonosa visszajelzett nekem/:)). Köszönöm szépen ezt nektek, valamint a kommenteket is :) Remélem most is olyat alkottam, ami elnyeri majd a tetszéseteket, és a gondolataitokat megosszátok majd velem :)

Hát ennyi lett volna a hozzáfűzni valóm ehhez a részhez :D

Jó olvasást Nektek, 

Em. 

Egyszerre éreztem boldogságot, és már-már elviselhetetlen fájdalmat, melyet tömény, tiszta alkohollal próbáltam elnyomni magamban. A csapatunk megszerezte a 3. konstruktőri VB címét és ez sokkal fontosabb volt számomra, mint a hülye ügyem Kimivel. Minden erőmmel azon voltam, hogy csak az öröm látszódjon meg rajtam, és a keserűség ne, hiszen a csapattársaim felhőtlen boldogságát egy pillanat alatt el tudtam volna rontani, és ezt nagyon nem akartam. Elég volt nekem azzal az érzésekkel létezni, amik belül szinte szétmartak. Miközben a külvilág felé azt mutattam, hogy iszonyatosan jól szórakozok, a belsőm a szobámért vágyakozott, ahol jelen esetben csend és nyugalom honolt. Semmi kedvem nem volt a bulizáshoz, de jól tudtam, hogy később megbánnám, ha pont ezen a party-n nem tennék látogatást. Hiszen nem minden nap VB győztes az ember csapata!

 - Kisasszony, nagyon elkomorodott – ölelt át hátulról Domenic, miközben jómagam Lexi társaságában a táncparketten próbáltam valami táncolás félét bemutatni a nagyérdeműnek. Barátnőm vigyorogva pásztázott minket, miközben szerelőtársam a vállamra helyezte a fejét, szorosan mögém állt, majd ide-oda elkezdett dülöngélni velem. A kezemet az izmos karjaira simítottam, majd hátra fordítottam a fejem, hogy egy puszit tudjak adni az arcára. – Nem akarsz inni valamit? – kiabálta a fülembe, miután újra Lexi felé néztem.

 - De te fizetsz! – böktem meg a mellkasát a mutató ujjammal, amint szembe fordultam vele.

 - Én is így gondoltam – mondta röhögve, majd a derekamra simította a tenyerét, s így kezdett el navigálni a pult felé.  A hatalmas tömegben nehezen tudtunk előre haladni, és nem egyszer szakadtunk el egymástól 2-3 lépés után. Ezt megunva tenyeremet az övébe csúsztattam, majd szlalomozva tovább haladtam a táncoló, ugráló, ordítozó emberek között. Mikor találkoztunk egy számunkra is ismerős személlyel, kicsit leragadtunk, ugyanis mindegyikük gratulált nekünk.

 - 4 vodkát kérünk!!! – ordítottam a pultos srác két szeme közé a nekünk kellő italokat, s a mennyiségüket, miközben a jobb kezemmel mutattam is neki az italok számát.

 - Nem lesz az egy kicsit sok? – mondta emelt hangon a fülembe Domenic, miután odaállt mellém. Bal kezét feltette a pultra, így támaszkodott meg, míg a másikat pedig a farmerom farzsebébe süllyesztette. Felvont szemöldökkel pillantottam rá, miután tenyerének melegét a nadrágom anyagán keresztül is megéreztem. Vigyorogva nézett le rá, miközben egy kicsit belemarkolt a fenekembe. – Mi az? – kérdezte pimasz hangon. Válasz gyanánt csak megráztam a fejemet, majd vigyorogva végignéztem, ahogy az első pohár tartalmát legurította. – Te nem iszol? –nyögte ki egy apró köhintés után. Bólintottam egyet, majd éppen az egyik elém csúsztatott vodkáért nyúltam, mikor a kerek pult sziget túloldalán megpillantottam Kimi-t, aki mereven minket bámult. A poharat a kezembe kaptam, majd a pilóta felé tartottam, s miután biccentettem egy aprót, egy szuszra lehúztam a tartalmát. Domenic vigyorogva követte a mozdulataimat, mikor a második poharat is kiürítettem, rögtön az első után.

 - Jösztök táncolni? – karolta hirtelen át a nyakunkat hátulról Gent, miután az üres poharat a pultra csaptam. Vigyorogva egyszer hol rám pillantott, hol Domenicre, miközben a válaszunkra várt. Először Dom bólintott rá a dologra, de én még egy kicsit hezitáltam. Eléggé szédültem, és nem éreztem túlságosan biztosnak a lábaimat. – Sapis fiú jön – utalt Chris a mellette álló srácra, aki a csapatunkból az egyetlen tagként elmondhatja magáról, hogy a pilótákon kívül, szinte minden egyes versenyhétvégén hordja a siltes, red bullos logókkal ellátott sapkákat.  Bevallása szerint azért viseli őket, mert a kicsit göndörkés haját sose tudja normálisan ,,belőni” és ez nagyon idegesíti őt. – Te pedig itt akarsz maradni egyedül? – folytatta a mondatát.

 - Na jó – adtam be a derekamat. – Menjünk – mondtam mosolyogva, majd Domenic felém tartott tenyerébe helyeztem a sajátomat. Kézen fogva indultunk vissza a táncparkettre, ahol a srácok az elfogyasztott alkoholok hatása miatt már csak állatkodtak, nem pedig táncoltak.

 - Elmegyek a mosdóbaaa!!! – kiabáltam Domenic fülébe pár szám után, mire bólintott egyet, majd amint összekulcsolta az ujjainkat, elindult a mellékhelyiségek irányába.

 – Elkísértlek, mert nem akarom, hogy elkavarodj tőlünk  - fordult hátra pár lépés után Dom, s ezzel meg is magyarázta a tettének okát, amit először nem ismertem, és kicsit furcsán is meredtem szerelőtársam hátára emiatt.

Ahogy a tömegben haladtunk előre, elsétáltunk Kimi mellett, aki éppen egy szőke nőt ölelgetett hátulról. Mikor pillantásunk találkozott, a pilóta csak gúnyosan elvigyorodott, majd belecsókolt a nő nyakába, aki szinte egy szál semmiben dobálta magát ide-oda a zene ritmusára. Összehúzott szemekkel néztem a világbajnokra, és a partnerére, akit abban a minutumban legszívesebben megtéptem volna.

Miután a WC-ben folyóügyeimet elintéztem, az egyik mosdókagyló elé sétáltam, ahol miközben megmostam a kezemet, leellenőriztem a sminkemet. Hosszú percekig csak meredtem a tükörképemre, miután a nedvességet felitattam a tenyereimről egy papírtörlővel. Gondolatok ezrei kavarogtak a fejemben, amiket legszívesebben egy csettintésre eltüntettem volna még az elmém közeléből is, de sajnos ilyen képesség nem volt a birtokomban. Eleinte próbáltam az ünneplés, és a konstruktőri VB emlékeivel elterelni a gondolataimat, ám ez nem igazán sikerült. Fél perc se telt el, mikor már nem tudtam magam tovább tartani, és elsírtam magam. Remegő kezekkel támasztottam meg magam a pultban, miközben az arcomon a könnycseppek párosával csúsztak végig. A kezdetleges sírdogálás azonban hamar zokogássá fajult, amit hosszú pillanatok után tudtam csak csillapítani. Éppen a hüppögéstől ugrándozó mellkasomra csúsztattam a jobb tenyeremet, hogy az oda hullott könnycseppeket letöröljem, mikor kinyílt a mosdó ajtaja. Egy mosolygó fej bukkant fel az ajtófélfa mellet, ám az a bizonyos mosoly, hamar az érkező arcára fagyott.

 - Mi lenne, ha most visszamennénk a szállodába? Fáradt vagyok – mondta kedvesen Dom, miután kisétáltam hozzá a folyosóra, ami a férfi és a női részleget összekapcsolta egymással.

Mikor szembe fordultam vele, láttam, hogy a férfimosdó előtt egy általam nem szívesen látott személy szobrozott, aki a Kimi Räikkönen névre hallgatott.

Vissza akartam neki vágni, valamint azt akartam felé mutatni, hogy már kicsit se érdekel, így miután Domenic tarkójára simítottam a tenyeremet, közelebb hajoltam hozzá, és egy hosszú, szenvedélyes csókot adtam neki.

 - Menjünk vissza a szállodába – mondtam neki mosolyogva, majd egy apró csók után összekulcsoltam az ujjainkat, és elindultam a lengőajtó felé, amin keresztül újra a hatalmas tömeg részesei lettünk.

Gyors léptekkel haladtunk a kijárat felé, amin amint átsétáltunk, egy üres taxi felé vettük az irányt. A kocsi sofőrje egy idős bácsi volt, aki mosolyogva pillantott hátra a visszapillantó tükörbe, minden egyes piros lámpánál. Gesztusát Domenic-kel mind a ketten viszonoztuk, majd miután a bácsi a szemét az útra szegezte, csöndesen üldögéltünk tovább a hátsó üléseken.

 - A Forma-1 miatt vannak itt? – kérdezte kedvesen a bácsika, miután egy sarkon befordult jobbra.

 - Igen. Egy Forma-1-es csapatnál dolgozunk mind a ketten – mondtam mosolyogva, Domenic pedig heves bólogatással támasztotta alá az általam mondottakat.

 - Meg lehet tudni, hogy milyen szerepkörben? – érdeklődött nevetve a sofőrünk.

 - Én szerelő vagyok, ő pedig mérnök – mutatott rám mondandója közben Dom.

 - Egy nő, aki csinos, kedves és ért a kocsikhoz – kacsintott rám a visszapillantó tükrön keresztül az amerikai férfi. – Tudja, hogy az ilyen nőkért itt, mifelénk ölnek?

 - Nem, eddig nem tudtam – válaszoltam mosolyogva.

Az út további része csöndesen telt közöttünk. Ahogy kifelé bámultam, és figyeltem a mellettünk elsuhanó épületeket, értetem, hogy az álmosság lassan kezdett rám szállni. Mikor odaértünk a szállodához, iszonyatosan sok erőt igényelt az, hogy kiszálljak a taxiból.

 - Iszonyatosan álmos vagyok – borultam le az ágyamra, Domenic mellé, miután a cipőmet és a farmeromat lehámoztam magamról. – Te is? – fordultam Centauro felé, aki a könyökén támaszkodva engem figyelt. – Mi az? – kérdeztem tőle értetlenül.

 - Miért csókoltál meg a klubban? – tette fel mindenféle kerítés nélkül a kérdését.

 - Hülye voltam. Ezért – mondtam egy hatalmas sóhaj után, majd felültem az ágyban. – Nem … Nem … Nem lehetne, hogy elfelejtsük? – kérdeztem tőle egy eltorzult arc kíséretében.

 - De. Lehetne. De nem akarom – mondta, majd közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. – Annyira nagyon vágyok rád – suttogta ajkaim közé. – De te Kimit szereted még mindig és semmi se lesz közöttünk – mondta halkan, majd elhúzódott tőlem. A karjaival feltolta magát, majd két lábra állt. Miközben a saját ágyához sétált, aggódó pillantásokkal követtem őt, mert eléggé imbolyogva ment. Az alkohol ezen hatása teljes egészében látszott Domenic-en. – Nem akarom, hogy a barátságunkat szét kúrjam. Nem lenne jó úgy melletted dolgozni, hogy tudom milyen vagy meztelenül, és mikor Stuart ebéd közben hangosan fantáziálgat rólad, akkor tudnám, hogy milyen is az a test, amiről ő sokszor álmodozik, ahogyan Gent, Nathan és a többi fiú is teszi!

 - Sok az infó – mondtam neki vigyorogva, miközben ujjaimmal bedugtam a füleimet. – Lezuhanyozok gyorsan – pattantam fel hirtelen az ágyamról, mikor láttam Dom-on, hogy folytatni akarta a mondandóját.

Amint bezárult mögöttem az ajtó, ledobtam magamról a lenge atlétát, és a fehérneműimet, amik még a testemet fedték. A kellemesen meleg víz jót tett a fájó végtagjaimnak, és jó volt a klubban rám ragadt cigi füstöt lemosni magamról. Sokáig csak csorgattam magamra a vizet, miközben a falnak döntöttem a fejemet, és csak álltam a zuhanyzótálcában.

Folyton Kimi és az a szőke nő villantak be a csukott pilláim előtt. Ahogy ott enyelegtek, ölelgették egymást. Újra ugyanolyan összevisszaság, és fájdalom járta át a testemet, mint amilyen a mosdóban tört rám. A könnyeimet a vízcseppekkel együtt folytak le az arcomon. Nem akartam sírni, de nem tudtam megálljt parancsolni a tetteimnek.

 - Annyira hülye vagy – intéztem szavaimat saját magamhoz. – Ő már rég leszart téged – mondtam idegesen, majd az öklömmel egy hatalmasat ütöttem a csempével burkolt falba. Mikor már harmadjára boxoltam bele a támaszomba, a fehér csempelapokon piros csíkok kezdtek a padló felé cikázni. A kezem, ahogy egyre jobban fájt a sorozatos ütődésektől, a lelkemben lévő fájdalmat kezdtem egyre kevésbé érezni. Fizikailag bántalmaztam lényegében saját magam, hogy ne emésszen fel a saját bensőm. Egyre többször, és egyre gyorsabban csapkodtam a falat. A kezemet lassan már nem is éreztem, de azt láttam, hogy a fal egyre vörösebb lesz. Éppen egy kis szünet után újra el akartam kezdeni a falat öklözni, mikor valaki a hátamhoz simult, majd elkapta a karomat, amit már lendítettem. Hátra se kellett fordulnom ahhoz, hogy tudjam ki volt az, aki lefogott. A jobb csuklón lévő tetoválást ezer másik közül is felismertem volna, mivel a nonfiguratív forma egyik részénél egy nagyobbacska heg árválkodott.

 - TŰNJ INNEN! – ordítottam magamból kikelve, miután nem tudtam kiráncigálni a karomat Kimi ujjai közül. – Mi a francot akarsz itt? – fordultam idegesen vele szembe. – És ki engedett be ide téged? … DOMENIC, MEGÖLLEK, CSAK MENJEK KI! – kiáltottam ki a nyitott ajtón a hálószobába.

 - A szobámban fog ma éjszakázni – mondta higgadtan Kimi, majd elzárta a csapot. Teljesen elázott zakóját a földre dobta, ahogyan az ingét is. – Miért csinálod ezt magaddal? – emelte fel a kezemet, hogy közelről is szemügyre vehesse az öklömet, ami tiszta vér volt. – Miért csinálod ezt és pont miattam? – kérdezte elgyötört hangon.

 - Takarodj innen Kimi – suttogtam elhaló hangon, miközben pilláimat csukva tartottam. Nem akartam rá vagy a szemébe nézni. Nem akartam elsírni magam előtte és nem akartam, hogy lássa rajtam, hogy megesz a fene nélküle. – TAKARODJ – ordítottam olyan hangosan, ahogy csak tudtam, majd elkezdtem őt csapkodni. Ott ütöttem, ahol éppen értem. A dühömet le akartam vezetni rajta, de ez nem sikerült, ugyanis mozdulatlanul tűrte azt, ahogy bántottam őt. Nem védekezett, és nem tett semmit se. Csak állt előttem.

 - Szeretlek – mondta hevesen, majd a falhoz préselt a testével, mikor abba hagytam az ütögetését. – Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Mindennél és mindenkinél jobban. Kérlek. Könyörgök, bocsáss meg nekem, amiért akkora fasz voltam – mondta vékony hangon, miközben átölelt. Karjait a derekam köré fonta, a fejét pedig a nyakamba fúrta, de én nem tettem semmit. Csak álltam előtte, és csukott szemekkel próbáltam túlélni azokat a pillanatokat, mikor éreztem teste melegét a sajátomon.

 - Az a férfi, aki szeret egy nőt, az nem így bánik vele – mondtam csendesen.

 - Barom voltam – mondta majd felemelte a fejét. – Nem akarlak elveszíteni. Nem akarom, hogy ezzel a szerelő sráccal legyél, hogy őt csókold, ne engem. Ezerszer megbántam már, hogy nem hallgattalak meg. Makacs voltam és hülye, de nem hagyhatsz el, mert abba bele halok – mondta már-már kiabálva. Könnyes szemekkel nézett rám, miközben úgy ért hozzám, mintha egy porcelánbaba lennék. Gyengéd volt, óvatos. – Nem akarlak elveszíteni, mert még mindig szeretlek! Érted? Szeretlek! Csak téged – mondta halkan, majd lehajolt hozzám, és megcsókolt. Újra szobrot akartam játszani, ám ez nem ment. Készségesen visszacsókoltam, miután nyelvével végigsimított az alsó ajkamon. Minden egyes porcikám megremegett a vágytól, amit Kimi fellobbantott bennem. – Szeretlek – suttogta ajkaim közé, miután a homlokát az enyémnek döntötte.

 - Szeretlek Kimi … Mindennél jobban – mondtam halkan, majd egy hosszas csókban összeforrtunk, amint ajkaink újra találkoztak. 

52. rész

Sziasztok :)

Kicsit megkésve bár, de itt az új rész :D

Már tegnap jelentkezni akartam vele, de annyi tanulni valóm volt, hogy a gépemhez se tudtam leülni. :/

Köszönöm szépen az előző részekhez érkezett kommenteket, valamint a pipákat. :)

De nem is locsogok tovább :D

Jó olvasást Nektek, 

Em. 

- Em, minden rendben van? – csusszant mellém Lexi, miután Peter felállt és a pulthoz sétált, hogy mindenkinek egy újabb kört rendeljen a már elfogyóban lévő italaink helyett. – Nagyon csendes vagy – jegyezte meg halkan, miközben az arcomat fürkészte. Egy fejrázással el akartam intézni az egész dolgot, de nem hagyta. Megfogta a kezemet, majd elkezdett a mosdó felé húzni. – Kimi csinált valamit? – szegezte nekem a kérdését, miután csak ketten maradtunk a mellékhelyiségben.

 - Csinált. Mégpedig ezt – mondtam neki, majd kivettem a táskámból az összegyűrt újságot, amit Britta nyomott még délután az arcomba. – És … annyira fáj ezt látni – böktem a címlap felé, amint ledobtam az újságot a mosdókagyló mellé. Lexi eltorzult arccal kezdte el vizslatni a leírtakat, miután kezébe vette a magazint. – Sose lesz vége ennek a szezonnak – nyögtem fel fájdalmasan. Nekidöntöttem a hátamat a falnak, majd lassan lecsúsztam a földre, ahol a térdeimet a mellkasomhoz vonva átöleltem.

 - Ugye nem azt tervezed, amire gondolok? – kérdezte ijedten, kicsit talán mérgesen, miután az újságot a kukába dobta. Elém guggolt, majd döbbent pillantásokkal kezdett el szuggerálni.

 - Pedig azt tervezem. Ha nem fog javulni a helyzet, vagy én azt fogom érezni, hogy nem felejtettem el teljesen, akkor vagy áttetetem magam a gyárba, és nem leszek az utazó csapat tagja, vagy itt hagyom ezt az egész sportágat. Lex, én így nem tudok dolgozni – fakadtam ki hangosan. – Elegem van. Érted? Egy nyugodt pillanatom sincs. Vagy a hülye riporterek basszák fel az agyamat, vagy Kimi.

 - És ha elhagynád az F1-et, hova mennél dolgozni? Egy másik sportágba? Vagy hova?

 - 2 hete kaptam egy ajánlatot az egyik GP2-es csapattól, és a Pirelli is megkeresett, hogy dolgozzak nekik, és az ő ajánlatuk még egész korrekt volt. Vezető szerepet tölthetnék be a fejlesztő osztályukon. A GP2-ben pedig versenymérnök is lehetnék.

 - És te komolyan itt hagynál minket? A csapatot? Engem? – kérdezte döbbenten.

 - Egyszer minden véget ér. És a mostani csapatunk is szét fog egyszer hullani.

 - Ezt nem hiszem el – mondta a fejét csóválva, miközben kiegyenesedett. Halkan motyogott valamit, de nem értettem, hogy mely szavak hagyták el a száját. Próbáltam valamit elkapni belőle, de nem sok időm volt erre, ugyanis miután a táskáját magához vette, kiviharzott a mosdóból.

Szinte előre tudtam, hogy ez lesz Lexi reakciója. Már mikor a gyárban kézhez kaptam az egyik levelet, melyet a gumigyártó küldött nekem, éreztem, hogy valami ilyesmit fogok átélni, mikor elmondom majd az ajánlatukat a barátnőmnek. Eleinte nem is akartam neki beszélni erről, de nem akartam télen, a szünetben szembesíteni őt azzal, hogy lehet, magam mögött hagyom az Forma-1-et, és a csapatot. Sokat rágódtam már ezen az elmúlt időszakban, ahogyan a GP2-es lehetőségről is, és azt már biztosan tudom, hogy ha nem javulnak a helyzetek, akkor nem a Király Kategória ,,előszobájaként” emlegetett szériába fogom a székhelyemet áttenni. Hiszen akkor ugyan úgy találkozhatnék Kimi-vel, mintha maradnék a jelenlegi helyemen. És ezt nem akartam. A Pirelli dolgozójaként pedig Milánóban kéne tevékenykednem, ami a Forma-1-es versenynaptárhoz nem köthető.

Amint kicsit összeszedtem magamat, felálltam a földről, majd miután megmostam az arcomat egy kis hideg vízzel, elhagytam a mellékhelyiséget. Mikor a csapatunk asztalára rálátást nyertem, földbe gyökerezett a lábam. A srácok mind felém kapták a tekintetüket, miután Lexi, Chris és Ole válla felett rám pillantott. Szinte egyszerre emelkedtek meg, hogy hozzám siessenek, de mielőtt az asztalt maguk mögött hagyhatták volna, kisiettem a kocsma ajtaján. Nem akartam leállni magyarázkodni, és nem is lett volna ehhez erőm, se hangom. Miközben próbáltam a fülledt, nyirkos levegőből egy keveset a tüdeimbe csempészni, éreztem, hogy a torkomban egy hatalmas gombóc egyre csak nagyobb lett.

 - Em, kérlek várj meg – ütötte meg a fülemet Heikki hangja, ami az austin-i bérházak között hosszú ideig visszhangzott. Nem fordultam hátra, sőt semmi jelét nem mutattam annak, hogy meghallottam szavait. Csak haladtam tovább, a szálloda felé. – Várj már – jött egészen közelről a hangja. Ahogy hátrafordítottam a fejemet, egyből szembetaláltam magam a honfitársammal.

 - Bocs, nem hallottam, hogy utánam szóltál – mondtam neki lazán, majd egy nagyobb sóhajtás kíséretében próbáltam lenyelni a torkomban lévő gombócot.

 - Ja, én meg maga vagyok Joulupukki – forgatta meg látványosan a szemeit. – Tényleg igaz az, amit Lexi mondott nekünk? – kérdezte hitetlenkedve.

 - Igen, igaz – mondtam a kelleténél talán kicsit hevesebben.

 - De ezt nem teheted! – kiabált rám idegesen.

 - Mert??? – emeltem meg én is a hangom. – Ez az én elcseszett életem. Így hát azt teszek vele, amit csak akarok – mondtam sziszegve, majd hátat fordítottam a trénernek. Megszaporázott léptekkel folytattam utamat a szálloda felé, ahol egy üres szoba, és nyugalom várt rám.

***

 - MONDOM MÁRIS MEGYEK!!! – ordítottam ki a fürdőszoba kellős közepén állva, miközben próbáltam nem elcsúszni a vizes csempén. Háromszor kiabáltam már ki az ajtómat molesztálónak, hogy ki fogom neki nyitni az ajtót, de nem igazán fogta fel a hangos kijelentéseim tartalmát. Ahogy próbáltam magam egy törölközőbe belecsavarni, lassan az ajtó felé lépkedtem, hogy a dörömbölés mihamarabb abba maradjon. – Mit akarsz itt? – kérdeztem egy kedvesnek kicsit se nevezhető hangsúllyal, miután kinyitottam a szobám ajtaját. Gúnyosan mértem végig az érkezőt, aki simán besétált előttem a szobámba. – Persze. Nyugodtan helyezd csak kényelembe magad – mondtam cinikusan. – Esetleg egy italt ne hozzak neked? … Tudod mit? Nem leszek a csicskásod. Majd az egyik kis kurvád, aki éppen a szobádban várhat téged, majd kiszolgál. Mehetnél is. Nehogy a végén megvárakoztasd a drágát.

 - Befejezted? – kérdezte nyugodt hangnemben Kimi, majd leült az ágyam mellett fotelbe.

 - Majd ha kifáradtál a szobámból.

 - Akkor nyugodtan folytasd csak – mondta, majd a zsebéből előhúzta a telefonját. Ide-oda húzta az ujjait a kijelzőn, miközben a telefont szuggerálta. Először nem tudtam mire is készül, ám mikor meghallottam az Angry Birds játék zenéjét, odacsörtettem mellé, majd kikaptam az ujjai közül a készüléket. Az ajtón kisétáltam, majd leraktam a folyosó szőnyegére a fekete iPhone-t. – Legalább ne úgy hajolgatnál a többi vendég előtt, hogy még bugyit se vettél fel – morogta a bajsza alatt, miközben kisétált az ajtón, majd felvette a földről a telefonját. – Igen, beláttam oda – mondta lazán, majd bezárta az ajtót maga mögött, miután mind a ketten a szobámba voltunk már. – Igaz, hogy itt hagyod a Forma-1-et jövőre? És pont miattam? – kérdezett rá kertelés nélkül a dolgokra, amik miatt beállíthatott hozzám. Nem válaszoltam a kérdésére. Csak átnéztem rajta majd a fürdőszobába akartam sétálni, de elkapta a karomat, majd maga elé húzott. – Egy kurva igent, vagy egy nemet kérek! – nézett rám összehúzott szemekkel. – Válaszolj már az Istenért! – csattant fel fél perc múlva, mikor látta rajtam, hogy nem fogok válaszolni a feltett kérdésére. – Süket vagy, vagy mi a fasz?

 - Mi a francért érdekel ez téged? – keltem ki magamból hirtelen. – Semmi közünk nincs már egymáshoz Kimi. Nem tartozok neked elszámolni valóval, és nem vagyok köteles válaszolni a kérdéseidre – mondtam neki hevesen, majd eltaszítottam magamtól, mert a magán szférám határát kezdte súrolni, és egyszerűen fullasztó érzés volt, hogy 20 centire volt a feje az enyémtől.

 - Szóval miattam hagyod itt ezt a szart – mondta heves bólogatások közepette.

 - Nem körülötted forog a világom, Räikkönen – mértem végig gúnyosan. – Egyáltalán nem tudsz érdekelni.

 - Akkor jobb lesz ha megyek. Hiszen ahogy említetted … Nem kéne megvárakoztatni a kurvámat – mondta faarccal.

 - Menjél. Kúrd szét inkább annak a ribancnak a fejét, és ne engem idegesíts – sziszegtem fojtott hangon.

 - Annyira egy álszent kis picsa vagy – esett nekem hirtelen. – Itt adod nekem a szentet, mikor Huovinennel tuti minden este dugtok, mint ahogy a kapcsolatunk idején.

 - EGY FASZ VAGY – ordítottam könnybe lábadt szemekkel a képébe. – Érted??? Egy atom nagy farok vagy, Kimi. Senkit se tisztelsz, még saját magadat se. Áldom azt a napot, mikor Heikki kitálalt neked, és szétmentünk. Iszonyatosan jól jártam, hogy ilyen kevés idő elteltével megtudtam, hogy milyen ember is vagy te, és nem teltek el úgy évek, hogy erről az oldaladról én nem tudtam … Itt dobálózol nekem szavakkal, mikor fingod sincs arról, hogy mi is történt pontosan köztem, és Heikki között. Belegázolsz a lelkembe, és adod itt a laza csávót. És tudni akarod, hogy miattad hagyom-e itt a Forma-1-et? Hát akkor közlöm veled, hogy IGEN – ordítottam az utolsó szót az arcába. – Nem tudok melletted dolgozni. Nem bírom ezt már tovább. Vagyok olyan hülye, most is szeretlek. Szeretlek annak ellenére is, hogy úgy bántál velem, mint egy riherongy ribanccal. Hogy a világ szeme láttára más nőket csókolgatsz. Leégetsz. Tudod nekem mennyire fáj ez? Nem elég, hogy másfél hónapja baszol meghallgatni engem, de még belém is rúgsz. Elegem van. És pont ezért fogok elmenni már biztosan az év végén innen. Hagyjuk egymást békén, és éljük nyugodtan tovább az életünket – mondtam neki az utolsó szót már suttogva, majd miután magamhoz kaptam a hálóruhámat, a fürdőbe rohantam. – Az ajtót húzd be magad után, ha elmentél – hajoltam ki az ajtón, hogy jelezzem Kiminek, mennie kéne.

51. rész

- Mrs.Niniimäki, mit szól ezekhez a képekhez? – nyomta a mellkasomnak a kezében tartott magazint az egyik újságíró, aki több társával együtt megrohamozott, mikor kiszálltam a csapatunk egyik kisbuszából, és elindultam a belépő kapu felé.

Az újság címlapján, valamint a 16-17. oldalán Kimi-ről készült fotók voltak. Pár barátja, és dekoratív hölgyek társaságában kapták lencsevégre a pilótát. Ahogy az egyik képre siklott a tekintetem, melyen Kimi egy barna hajú csajt ölelgetett, hülye érzés fogott el. Legszívesebben a csajt megtéptem volna, Kimi-t pedig felpofoztam volna, ugyanúgy, mint két hete Abu Dzabi-ban.

 - Ön miért nem volt Mr.Räikkönen társaságában a hajón? – tette fel az egyik riporter a kérdését, mely igazán fúrta az oldalát. – Szakítottak?

A körülöttem álló újságírók, fotósok mind csöndben várták a válaszomat. Hirtelen azt se tudtam mit válaszoljak erre. Az igazság az igen lett volna, de tudtam, hogy ha ezt benyögöm nekik, akkor se nekem, se Kiminek nem hagynak majd nyugtot egész hétvégén, és jelenleg számomra a csapatom, és Sebastian a legfontosabb, akinek 3. világbajnoki címéért küzdünk teljes bedobással.

 - Nem … Nem szakítottunk – mondtam nekik magabiztosan, miután megtaláltam a hangom. – Csak jelenleg mind a kettőnknek a munkájára kell koncentrálnia – mondtam egy kedves mosoly kíséretében, majd egy kis utat törtem magamnak a fényképezős emberek között.

Szerencsére miután Katie is mellém sétált, leszálltak rólam, és nem követtek, sőt! Egész nap békén hagytak, és nyugodtan tudtam a munkámra koncentrálni.

  - ,,Leave me alone, I know what I’m doing” – olvastam fel hangosan az egyik lotusos mérnök pólójára írt sorokat. Az abu-dzabi-i nagydíj óta mindenki meg van veszve ezért a mondatért, mellyel Kimi ajándékozta meg Rennie-t a futam ideje alatt. Ahogy elnéztem a pályán lófráló enstone-iakat, mindegyikük ugyanolyan pólót viselt, mint Slade. – Ez valami PR fogás? – kérdeztem tőle nevetve miután mellém sétált. Rocky, Sebastian, Heikki és Tim kicsit lassan közlekedtek a pályán, mivel minden egyes pontját rendesen fel akarták térképezni, hiszen most először sétálhatunk az aszfaltcsíkon végig. Én az egyik Pirellis emberkével kicsit előrébb jártunk mint, őt, éppen ezért is szólítottam meg Slade-et, aki egyedül sétálgatott a csapata mögött.

 - Nem tudom – vonta meg nevetve a vállát. – Annyit mondtak nekem, hogy ma ez a póló legyen rajtam. Én pedig nem vagyok semmi rossz elrontója … Ritkán látlak pályabejáráson – jegyezte meg miután lassan elkezdtünk sétálni.

 - Általában Rocky és Jim jönnek ki Sebastian-nal csak. Mark se szeret járkálni, ahogyan én se. Elég jól ismerem a pályákat, de Austinban először rendeznek nagydíjat, szóval kötelező volt egy gumikért felelős mérnöknek is tiszteletét tennie a bejáráson. És engem szavaztak meg a társaim – morogtam.

 - Kimi akkor se jön pályabejárásra, ha az egyik aszfaltcsík új neki – mondta nevetve. – Tényleg! Mi a helyzet veletek? Nem nagyon tudunk semmit Kimi magánéletéről, de azt a csapat is vágja, hogy nincs minden rendben köztetek – nézett rám a szeme sarkából.

 - Mosolyszünet van – mondtam tömören. Mark feltette a két kezét, hogy vette a lapot, és nem fog tovább kérdezősködni. Hálás is voltam neki azért, hogy elterelte a témát a VB-re.

Mint minden csütörtökön, most is az ebéd utáni dolgunk a fiúkkal az volt, hogy az abroncsokat elszállítsuk a Pirelli kamionjaitól, és mindent elosszuk, valamint az általános megmérni való dolgokat lejegyzeteljük a hétvége kis füzetébe.

 Délután Mr.Whiting egy kisebb megbeszélést tartott a gumikért felelős mérnököknek, valamint a Pirelli embereinek. Előre figyelmeztették a csapatokat, hogy a pilótákat az óvatos vezetésre sarkaljuk, ugyanis az aszfalt iszonyatosan csúszós még. Erről az információról Sebastian is megerősített minket a pénteki első szabadedzés első körei alatt.

 - Iszonyatosan csúszkálok … és nagyon poros a pálya – mondta panaszos hangon. – Nincs meg a kellő tapadás.

 - Rocky, szólj Sebnek, hogy jöjjön vissza. Meg kell nézni, hogy a különböző beállítások alatt, és a nagyobb tapadás érdekében mennyire kopnak a gumik – szóltam Rocky-nak, aki egyből értesítette Sebastian-t.

 - Ezért utálom az új pályákat – morogta Jon.

Az első és a második szabadedzések alatt Sebastiannal a pályát térképeztük fel, míg Mark kocsiján új dolgokat próbáltak ki Ciaron-ék Adrian felügyelete alatt.

 - Em, nem tudod, hogy merre találom Sebastian tartalék sisakját? – lépett mellém Heikki, miközben az egyik szerelőpult tetején próbáltam rendbe tenni a telemetriai adatok másolatát, melyekre Adriannak szüksége lesz majd a gyárban.

 - Az alkarészes kamionban láttam egy sisaktartót. Lehet az, az övé – mondtam oda se figyelve. Próbáltam lazának tűnni, és semlegesnek.

 - Az utóbbi időben látványosan kerültél – jegyezte meg halkan.

 - Lehetséges – mondtam tömören.

 - Szeretnék bocsánatot kérni azért, mert teljesen elrontottam mindent közöttetek … Tudom, hogy most utálsz de … Nem szándékosan tettem.

Ahogy felnéztem rá, megbánást, valamint bűntudatot véltem felfedezni a szemében, és a feszült pillantásai is erről tanúskodtak.

 - Nem utállak. És nem is haragszok rád – mondtam neki mosolyogva. – Egyszer úgyis kiderült volna ez az egész – rántottam meg lazán a vállamat.

 - Mivel tudnám ezt jóvá tenni?

 - Heikki – ejtettem ki lassan nevét, majd egy hatalmas sóhajt is kituszkoltam magamból -, nem kell semmit se jóvátenned. Én szúrtam el mindent. Csak én vagyok ezért a hibás, senki más. Én voltam a hülye, hogy eltitkoltam a múltamat Kimi elől. Ha valakit hibáztatni akarok, akkor saját magamat kell számon kérnem. Nem téged – mondtam neki kedvesen, majd miután a kezembe kaptam a két vaskos mappát, elindultam a hátsó kijárat felé.

 - Emeliija, ne menj ki – tolt vissza a garázsba Britta. Feszülten pillantott hátra, a csukott ajtóra, miközben próbált engem visszatolni a szerelőrészleg felé vezető folyosón.

 - Miért? – kérdeztem tőle értetlenül.

 - Ezért – mondta, majd 2 nap alatt másodszorra a képembe nyomtak egy újságot, aminek a címlapján megint csak Kimi volt látható, egy csajjal. Csak éppen a fotón a világbajnok pilóta nagy erőkkel azon volt, hogy a csaj torkáig letolja a nyelvét.

Az újságot összecsavartam miután megnéztem a benne lévő képeket, majd Britta mellet elsétáltam. Kint, a paddokban egy csomó riporter, újságíró csak rám várt, és amint kiléptem a biztonságot nyújtom garázsunk hátsó bejáratán, megrohamoztak. Nehezen tudtam közöttük előre haladni, de csekély 5 perc alatt végülis odaértem a Lotus motorhome-jához. Amint beléptem a fotocellás ajtón, körbe néztem. Szememmel Kimit kerestem, akit viszonylag hamar meg is találtam, mert Mark felemelkedett a székből, amiben ült, mikor meglátott.

 - A sajtósod intézkedjen arról, hogy leszálljanak rólam a firkászok. Az én csapatomnál dolgozók eleget fáradoztak már értem, pont miattad! – mondtam idegesen Kiminek, miután lecsaptam elé az újságot. – Megmentettem a seggedet attól tegnap reggel, hogy rád szálljanak a riporterek, és elintéztem, hogy nyugodtan tudj a feladatodra koncentrálni! De ha most köcsög lennék, akkor kiállnék eléjük, és közölném velük, hogy tényleg szakítottunk, és nem azért nem mutatkozunk együtt, mert a csapatunkra akarunk csak koncentrálni. És mindent elmondanák nekik, de azzal remélem tisztában vagy, hogy akkor nem lenne nyugtod legalább 1 hónapig! … Egy undorító alak vagy, Räikkönen, semmi több. Ezerszer megbántam már azt, hogy valaha is közel engedtelek magamhoz. Remélem, hogy soha többé, semmilyen úton-módon nem fogok hozzád tartozni – sziszegtem a képébe a hazugságban tocsogó szavaimat, majd egyszerűen kisétáltam a Lotus ebédlőjéből.

Dúlva-fúlva vágtam át magamat újra a riporterek tömegén. A kérdéseiket, és a hülye megjegyzéseiket elengedtem a fülem mellett, majd amint újra a garázsunkban voltam, próbáltam a lehető leggyorsabban elfelejteni őket, és magát, Kimit is.

50. rész

Sziasztok :)

A részben lévő helyesírási hibák kijavításával (nem garantálom, hogy mindet észre is vettem :D), valamint a csinosítgatással pont most végeztem, így hoztam is nektek az 50. részt :)

A 49.-hez érkezett egy komment, aminek első sorára most válaszolnék :D

Szóval ... Em nem is haragszik még igazán Kimire, csak sértve érzi magát, hiszen nem hallgatta meg őt a finn, mikor el akarta mesélni, hogy mi, hogyan is történt. Nem tudom, hogy ti ezt hogyan reagálnátok le, de én tuti kicsit azért berágnék ezért az illetőre, hiszen nem hagyná, hogy megmagyarázzam neki azt a dolgot, ami miatt utál, haragszik rám :) 

Köszönöm szépen az illetőnek (a hozzászólás írójának), valamint Nello-nak, hogy írtak nekem néhány sort az előző részhez, valamint a pipákért is köszönettel tartozok. És átléptük a 31.000 látogatási számot. YEAH :D Örülök neki, hogy ennyien, ennyiszer visszatértek a kis oldalamra :) 

De nem is húzom tovább az időt :)

Jó olvasást Nektek, 

Em. 

- Mindig ilyen szinten nyomják neki, mikor bulizni mentek? –kiabált a fülembe Albrecht, mikor mellém ért. Más esetben a dobhártyám beszakadt volna hangos megnyilvánulásától, de jelen esetben egyetlen egy szót se értettem kristály tisztán. Az arab diszkó DJ-je olyan hangerővel végezte munkáját, hogy az osztrák riporter szavai teljesen eltompultak mellette, és nagyon oda kellett figyelnem arra, amit mondott.

 - Mindig – mondtam neki nevetve, majd a kezébe nyomtam egy feles poharat, ami csordultig volt töltve svéd Absolute Vodka-val. Miután a saját kis poharamat az övéhez koccintottam, egy húzásra eltüntettem az átlátszó alkoholt. Lexi a vodka lenyelése utáni állapotot ,,sárkányosdinak” hívja, mert szabályosan ég az ember torka az erős piától. És igaza is van, hiszen a torkom szinte lángolt, miután az alkoholt legurítottam.  

 - Szépet ment ma a pilótátok – jegyezte meg lazán Albrecht, de ezerrel vigyorgott mondata közben.

 - Ezt majd neki mond meg, ne nekem – kiabáltam fülébe nevetve, majd reflexszerűen kaptam az osztrák keze után, mikor két erős kart megéreztem a derekam körül.

 - Lopjuk a kisasszonyt – vihogta Lee oda Albrecht-nek, majd felemelte a kezem a csuklómnál, és elkezdett integetni vele az osztráknak. Közben én azon voltam, hogy Peter kezeit lefejtsem a derekamról, és el tudjak szökni előle, és ne keljen felmennem a többiekhez a kis színpadszerűségre, ahol nagyban énekelték a ,,Here comes the sun”-t a Beatles-től. Sajnos annyi pia volt már bennem, hogy nem sokáig tiltakoztam az énekléstől, és simán odaálltam Gent mellé, aki nagy átéléssel énekelte az évtizedekkel ezelőtt megírt sorokat.

Sebastian hatalmas versenyét, és elért 3. helyét elég szépen megünnepeltük a fiúkkal. Tök jól szórakoztunk, még én is elfelejtettem mindent pár órácskára. Egészen addig tartott a jó kedvem, míg Tommi és Sebastian le nem ültették Kimi-t a csapatunk asztalához, mely egyébként 3 darabból lett összetolva, hogy mindenki elférjen.

 - Gratula az első helyedhez Räikööööööönen – mondta az ,,ö” betűt kicsit megnyújtva Stuart, mire mindenki elkezdett gratulálni a finn pilótának.

 - Gratulálok én is – mondtam csendesen. - Azt hiszem, most megyek – vettem magamhoz a táskámat, és a magas sarkúmat, mely az asztal lapjának tetejére került úgy fél órája. Magam se tudom, hogy miért oda raktam, mikor megszabadultam a már iszonyatosan kényelmetlen lábbeliktől.

 - Hova??? – kérdezte roppant értelmes fejet vágva Lee. Egy fejrázással válaszoltam neki, amolyan mindegy jelleggel. Csöndesen el akartam iszkolni a helyszínről, és már az asztal mellett jártam, mikor megütötte a fülemet Kimi rekedtes hangja.

 - Biztosan a kis osztrákját megy megkeresni.

A mondatát alapjában véve elengedtem volna a fülem mellett, de az a gúny, amivel szavait kiejtette a száját, már sértő volt. Egy pillanatra meg álltam a széke mellett, majd felé fordultam. Körül néztem az asztalon, majd mikor megláttam Sebastian sörét, elvettem előle a korsót, és a tartalmát Kimi képébe öntöttem. Miután az összes cseppet Kimi arcába küldtem, visszaraktam a már üres korsót a német elé, majd mint aki jól végezte dolgát, ,,leporoltam” a kezemet.

 - Te teljesen hülye vagy! – prüszkölte idegesen a sörben úszó világbajnok. Egy tüneményes mosollyal megajándékoztam, majd miután a fiúktól levegőben dobott puszikkal elköszöntem, elindultam a klub kijárata felé.

 - Á, pont téged kerestelek – botlott belém (már-már szó szerint) Albrecht. Vidám volt, és ezerrel mosolygott, de mikor arcomra pillantott, lehervadt a nagy vigyor az arcáról. – Az a jegesfiú csinált valamit? – kérdezte az arcomat fürkészve. – Vagy hogy hívják … Iceman – mondta nevetve, miután belőlem is kitört a röhögés.

 - Jegesfiú … - ízlelgettem az új megnevezést nevetve. Az elhíresült becenév új változatán a szokásosnál többet nevettem, amit már az elfogyasztott alkoholnak lehetett betudni.

 - Visszakísérhetlek a szállodába? – kérdezte kedvesen miután egy kicsit csillapodott a nevetésem. Egy bólintással válaszoltam neki, majd ahogy felém tartotta karját, belekaroltam, és így indultunk el a szállásunk felé. Az úton Albrecht a hétvége számára legizgalmasabb részeit megosztotta velem is, valamint vagy ezredjére megköszönte, hogy zaklathatott a hétvége folyamán.

 - Amerikába is jönni fogsz majd? – kérdeztem Albrecht-től miután megálltam a szobám ajtaja előtt. Ahogy szembefordultam vele, az arcáról le tudtam olvasni a választ. – Szóval nem … - mondtam csalódottan, mire bólintott egyet.

 - Csak erre a hétvégére kaptam megbízást, és a következő versenyeteken én éppen Spanyolországban fogok meccsekről tudósítani, és interjút készíteni az egyik ottani sztárral.

 - Akkor azt hiszem most találkoztunk utoljára – jegyeztem meg halkan.

 - Nem feltétlenül – mondta somolyogva. – Jövőhéten, miután leadom a cikket, szabadságon leszek 3 napig. Ha van kedved, akkor esetleg találkozhatunk majd – vetette fel ötletét.

 - Benne vagyok – mondtam neki mosolyogva.

 - Nem, nem vagy benne – jött Albrecht háta mögül a rekedtes hang. Az osztrák megfordult, majd egyet hátrébb lépett, mert Kimi szinte az arcában volt már benne.

 - Á, a Jegesfiú – mondta mosolyogva, majd felé nyújtotta a kezét. – Albrecht Lauda vagyok.

Kimi felvont szemöldökkel nézett le először az osztrák kezére, majd magára, Albrecht-re.

 - És szerinted ki a faszt érdekel a te neved? – kérdezte kicsit bunkó módón a pilóta. – Leszarom, hogy hívnak, mert 5 perc múlva arra se fogok emlékezni, hogy te egyáltalán létezel.

 - Vegyél vissza ebből a bunkó stílusból, Kimi! – néztem fenyegetően rá.

 - Te inkább csak menjél befelé a szobádba! Te pedig – mutatott Albrecht-re, - szépen húzd el a csíkot innen, öcsi!

 - Megyek, de nem azért, mert te ezt kívánod – nézett metszőn Kimire az ,,öcsi” megnevezést kapó újságíró. – Jó éjszakát – fordult felém mosolyogva, majd mielőtt elindult volna a saját szobájába, adott az arcomra egy puszit.

 - A pofám leszakad – morogta a bajsza alatt Kimi, majd ölő tekintetekkel Albrecht után nézett. – Befelé! – mutatott a szobám ajtajára.

 - Nem vagy az apám! Nekem te ne parancsolgass! – szegeztem neki a mutató ujjamat. Kimi mint aki nem hallotta a szavaimat, a karomnál fogva beráncigált a szobámba. – Neked mi a franc bajod van? – kérdeztem tőle emelt hangon.

 - NEKED mi a franc bajod van??? – ordította. – Összeállsz egy firkásszal?

 - Nem álltam össze senkivel se! – vágtam rá indulatosan.

 - Ja, bocs nem …- mondta bólogatva. - Csak éppen bájologsz vele!!! – kiabálta.

 - És, ha bájolgok? Ahhoz neked semmi közöd nincs, hogy kivel, mit, mikor csinálok!

 - DE VAN!

 - Mire fel? – kérdeztem tőle nyugodt hangnemben, de a választ nem kaptam fél perc elteltével se.

 - Neked most a családoddal kéne törődnöd. Nem pedig ezzel a pöccsel!

 - Akkora egy paraszt vagy! – sziszegtem a képébe, majd besiettem a hálószobába, Kimit, pedig a nappaliban hagytam. Szerencsére nem jött utánam, de a szobámat akkor se hagyta el. Egy ,,Itt várok, míg észhez térsz.” mondat kíséretében levágódott a kanapéra, majd bekapcsolta a TV-t.

Hirtelen rossz érzés fogott el, ahogy a családomra gondoltam, és hogy milyen messze is vannak tőlem. Egyből eszembe jutott Korea, amikor megtudtam, hogy az anyám meghalt. Akkor is ilyen messze voltam a családomtól, és nem tudtam azonnal reagálni a dolgokra.

Mintha légszomjam lett volna, nehezen tudtam levegőt venni. Forgott velem a világ, és úgy éreztem, hogy tehetetlen vagyok, ami hihetetlen félelmet hozott hirtelen rám.

- Kimi – suttogtam elhalóan a nappaliban, éppen egy hoki meccsét néző férfi nevét. Egymás után többször is megismételtem nevét, és próbáltam egyre hangosabban beszélni, de nem ment. Olyan érzésem volt, mintha megfulladnék. Lecsúsztam a fal mellett a földre, és a lábamat a térdeim közé hajtottam, de magam se tudom, hogy miért. Össze voltam zavarodva. Nehezen kaptam levegőt, és éreztem, hogy a szívem egyre gyorsabban, vadabbul vert a bordáim alatt. Hirtelen olyan volt, mintha valaki a kezeivel nyomást fejtett volna a mellkasomra, ami egyre jobban szorított volna. A remegő ujjaim zsibbadtak, és ez a bizonyos zsibbadás kezdett szétterjedni az egész testemben. Nem tudtam, hogy mi történik velem, és hogy miért. – KIMI! – sikítottam hangosan a finn nevét miközben ujjaimat a tincseim közé túrtam, majd egy késztetés miatt szabályosan tépkedni kezdtem saját magamat. Tompán hallottam, ahogy a hívott személy futva megközelítette a szobámba, majd miután rám talált, leült mellém a földre. Jó pár kérdést feltett nekem, amire válaszokat nem tudtam neki adni. A karjába kapaszkodtam, és próbáltam lenyugodni, de ez nem ment. Sőt! Minden egyre rosszabb lett.

*Kimi szemszöge*

 - Em, mi a baj? – kérdeztem a karjaimban reszkető lánytól, ám választ nem kaptam. Egyfolytában motyogott miközben a fejét rázta. Nem értettem kristálytisztán minden szavát, de az apja és az öccsei nevét ki lehetett venni a mondataiból. – Nyugodj meg, hallod. Nincs semmi baj – suttogtam a fülébe, miután kicsit szorosabban magamhoz öleltem.

,,Most mi a francot csináljak?” – futott át agyamon a kérdés, melyen percekig gondolkoztam. Egyszerűen nem tudtam lenyugtatni Emeliija-t, aki már zokogva ült az ölemben. Hirtelen eszembe jutott Pärmakoski, így egyből tárcsáztam is a számát. 4-szer próbálkoztam az elérésével, de mind a 4-szer a hangposta reagált csak a hívásaimra. Már idegesen a falhoz akartam csapni a telefonom, mikor megcsörrent.

 - Minek neked az a buzeráns telefon, ha nem vagy hajlandó felvenni, baszd meg? – kérdeztem idegesen Tommi-tól, majd meg se várva a válaszát, informáltam őt a helyzetről.

 - Pánikrohama van – vágta rá Emeliija viselkedésének okát, miután a tüneteket, amiket produkált, felsoroltam neki. – Próbáld meg elhitetni vele, hogy amit gondol, az nem valós. Hogy a családjával otthon minden rendben! Senki sincs veszélyben … Vagy csak tereld el a figyelmét valahogy, hogy ne agyaljon azon. Kimi, meg kell nyugtatnod!

 - Rendben – mondtam tömören, majd bontottam a vonalat. Míg elraktam a mobilomat, a farzsebembe, azon agyaltam, hogy mivel is tudnám lenyugtatni, vagy elterelni a gondolatait. Hirtelen ötlettől vezérelve magamhoz húztam a tarkójánál fogva, majd ajkaimat az Övére nyomtam. Az első pár pillanatban a meglepettségtől lefagyott, és akadály nélkül tudtam csókolni Őt, ám mikor leesett neki, hogy mit is csinálok éppen, eltolt magától, majd egy olyan pofont lekevert nekem, hogy még a fülem is belecsengett.

 - Most mégis mi a bajod? – kérdeztem tőle kicsit hevesebben, miközben a jobb kezemmel az arcomat dörzsöltem ott, ahol az előbb kicsit erősebben ,,megsimogatott”.

 - TE vagy a bajom! – vágta a képembe, majd a fürdőszobájába menekült előlem. – TŰNJ EL A SZOBÁMBÓL KIMI!!! – ordított ki a csukott ajtó mögül. Nem nagyon akartam elhagynia a szobáját, de nem is akartam tovább idegesíteni a jelenlétemmel, így egy rossz szó nélkül indultam el az ajtó felé.

49. rész

Sziasztok :)

Kicsit megkésve bár, de itt az új rész :)

A 48.-hoz érkezett kommentekből azt szűrtem le, hogy nem mindenkinek tetszett az, hogy Albrecht felbukkant :D Az egyik mondaton nagyon sokat nevettem ("Remélem a legkisebb Lauda meleg és csak barátság lesz közöttük...") :DDD A legkisebb Lauda jelenlétéről pedig csak annyit írnék, hogy lehet, hogy már a következő részben búcsúzunk tőle, de az is lehet, hogy sokáig velünk fog maradni ... Bármi lehetséges :D 

Jó olvasást nektek, 

Em.

*Kimi szemszöge*

 - Tudjátok, hogy ez milyen kikúrt idegesítő? – csaptam le hirtelen a kezemben lévő villát az asztalra. Nem csak a két jómadár, hanem a közelünkben ülő vendégek is rám kapták pillantásukat, amint az evőeszköz és a fafelület hangos csattanással találkoztak egymással. – Ha valami mondandód van neki – mutattam a velem szemben ülő edzőre miközben Sebastian szemeibe néztem -, és olyan, amit én is hallhatok, akkor mond el neki nyugodtan. Hangosan. De ne sutyorogjatok már mint valami két kis picsa!

 - Kösz a jelzőt – mosolyogott rám negédesen Tommi, majd egy darab húst rátűzött a villájára miközben felém nézett. Nem rám. Felém! Látszott rajta, hogy a vállaim felett valamit nagyon lesett, ahogyan Sebastian is. El se tudtam képzelni, hogy mit/kit kukkolhattak ennyire. Egy pillanatra hátra fordultam, majd újra Sebastianék felé néztem, de szinte a másodperc töredék része alatt hátra kaptam a fejem. Szinte arcon vágott a látván, ami az étterem sarkában fogadott engem. Emeliija egy rohadt ismerős arcú sráccal nevetgélt egy asztalnál ülve. A srác valamit nagyon magyarázott, ami felettébb vicces lehetett Em számára. – Ezt akartuk eltitkolni előled – szólalt meg morogva Pärmakoski, miután feléjük fordultam.

 - Ki az a csávó? – tettem fel ingerülten kérdésem miközben az asztal lapjának barázdáit bámultam. – Ki a faszom ez a kis köcsög? – ismételtem meg a kérdésem újra, bár kicsit hangosabban, és már a velem szemben ülők szemébe néztem.

 - Ő Niki Lauda fia. Albrecht – adta meg a számomra kellő információt Sebastian. - 1 hete találkoztak Bécsben, mikor Em elkísérte Didi-t valami hülye gálaestre.

 - És ilyen jóban vannak? – mutattam hátra a hüvelykujjammal.

 - Amint az látható – jegyezte meg lazán Pärmakoski.

 - És miért van itt Abu-Dzabi-ban?

 - Újságíró. Egy Forma-1-ben dolgozó mérnök hétvégéjét fogja az olvasóiknak bemutatni. És Emeliija az a mérnök, akit követni fog – mondta Seba.

 - Egész hétvégén – tette hozzá nyomatékosan Tommi. – Iszonyatosan jó irányban haladsz afelé, hogy azt a lányt elveszítsd! – mutatott a hátam mögé. – És ezt mind csak magadnak köszönheted! Én mondtam neked, hogy hallgasd meg. Hogy beszélj vele, de ahogy elnézem, semmit se tettél az ügyben … És ez a srác elérte azt, hogy Emeliija végre beszélgessen valakivel. És azt is, hogy nevessen. Te mit értél el nála mostanában Kimi? Csak annyit, hogy totál kikészült tőled! – vágta a csúf igazságot a képembe, majd szélsebesen elviharzott a szálloda hallja felé.

*Emeliija szemszöge*

 - … és aztán pedig előkapta az a műfület, és azt mondta a mellettem álló barátnőmnek, hogy ,,lehet, hogy elvesztettem, de meg is találtam” – fejezte be egyik történetét Albrecht, aminek végén hangos nevetésben törtem ki. Az osztrák – azt hiszem már kijelenthetem, hogy – barátom csak lazán hátradőlt lakosztályának hatalmas nappali részének közepén álló kényelmes fotelében. Vigyorogva belekortyolt a borába, majd miután az asztalra visszatette a poharat, megszabadította magát a zakójától. – Gondolom nem is kéne mondanom, hogy azon a napon láttam utoljára a lányt – jegyezte meg nevetve, majd átült mellém a kanapéra.

 - Mik ki nem derülnek Niki-ről – mondtam neki kuncogva, miközben hátra döntöttem a fejemet. Próbáltam mély lélegzetvételeket venni, hogy az intenzív nevetés után kicsit megnyugtassam magam.

 - Imádja elsütni ezeket a kicsit morbid vicceit – bólogatott hevesen. – Kérsz még egy kis bort? – emelte fel a finom nedűt. Ahogy az üvegre pillantottam, egyből éreztem a számban a bor édeskés ízét. Legszívesebben még egy pohárkával elfogyasztottam volna belőle, de tudtam, hogy holnap nekem munkába kell állnom, és keményen dolgoznom kell majd.

 - Köszönöm szépen, de nem – mondtam neki mosolyogva, majd felálltam a kanapéról. Hátul lesimítottam a ruhám szoknya részét, majd az asztalon lévő táskámat magamhoz vettem. – Köszönöm ezt a szép estét – fordultam Albrecht felé, miután kinyitottam az ajtót.

 - Én köszönöm, hogy megtiszteltél a jelenléteddel. És azt is köszönöm, hogy itt lehetek – mondta mosolyogva. – Kísérjelek el a szobádig?

 - Nem kell, odatalálok egyedül is – mondtam nevetve, majd közelebb léptem hozzá, és adtam az arcára egy puszit. – Jó éjszakát.

 - Neked is – mosolygott rám kedvesen, majd kilépett a folyosóra. Intettem neki egy utolsót mielőtt beszálltam volna a felvonóba, majd ahogy a lábam a lift padlójához ért, megfagytam.

 - Szia – köszönt kicsit talán jelzés képpen Sebastian, miután szinte levegőnek néztem a felvonóban lévő 3 férfit, köztük őt is.

 - Sziasztok – motyogtam halkan, majd előre pillantottam, az ajtókra. A fém felületen láttam, ahogy a sarokban álldogáló egyszeres világbajnok pilóta, engem bámult. Mérges pillantásokkal próbált a hátamba egy lyukat fúrni, ami érzésem szerint sikerült is neki.

 - Milyen volt az estéd? – kérdezte gúnyos hangsúllyal Kimi. Először nem akartam neki válaszolni. Továbbra is levegőnek akartam nézni, de a szavai mögött bujkáló gúny betett nálam.

 - Nagyon jó. Kellemes társaságom volt – fordultam felé mosolyogva. A lift oldalát körbeszegélyező korlátnak dőltem. Próbáltam nyugodtnak, és vidámnak látszani, ám ez nehezen ment, főleg úgy hogy Kimi iszonyatosan mérgesen meredt rám.

 - Jól megdugott, mi? – kérdezte egy negédes mosoly kíséretében.

 - Közöd, mint eszed! … Semmi – mondtam édesen mosolyogva, majd a hatás kedvéért még egyet kacsintottam is.

 - Nyugi, nem kell tagadnod. Egyáltalán nem bántanál meg engem ezzel, vagy ilyesmi … – mondta, majd mintha nagy haverok lennénk, átkarolta a nyakamat. Közel hajolt a fülemhez, majd utolsó mondatát a fülembe suttogta: - … mert tudod én nem egy lányt dugtam már meg az elmúlt 5 hétben.

Amint felfogtam mondatának lényegét, ellöktem magamtól, majd szélsebesen kiviharzottam a lift szétnyíló ajtajai között. Szinte már-már futva közelítettem meg a szobámat.

 - Nyílj már ki te szar! – ütöttem rá egyet az ajtóra, miután a mágneses kártyával nem akart egyszerűen kinyílni. Hallottam, ahogy Kimiék egyre közelebb értek hozzám, és el akartam kerülni az újabb találkozást. Sajnos a kopogásommal se tudtam ez ellen semmit se tenni, mert ahogy a benti hangokból ítéltem, Domenic éppen zuhanyozott.

 - Csak nem szívem ütött az, hogy nem egy csajnak okoztam örömet az elmúlt időszakban? – kérdezte nevetve Räikkönen.

 - Egy paraszt vagy – mondta metszőn neki Tommi, majd miután elhúzott a szobám ajtaja elől, átkarolt, s elindult velem a saját lakosztálya felé.

***

- Jól vagy? Minden rendben? – ült le elém Britta két csésze kávé kíséretében.

 - Nem vagyok jól … és nincs semmi rendben – mondtam egy sóhaj után. – De az élet megy tovább, és el kell fogadnom azt, hogy Anya többé nincs.

 - Őszinte részvétem … így utólag is – tette hozzá. A temetés óta nem találkoztam vele, ahogyan a munkatársaim 99% se, és mindannyiuk részvétel nyilvánítását a tegnapi illetve a mai napon kaptam meg. Lelkileg iszonyatosan megterhelő volt mindezt átélni.

 - Köszönöm – mondtam neki egy szomorkás mosoly kíséretében. – És a kávét is – próbáltam kicsit vidámabban hozzá tenni, de elég gyér próbálkozás volt.

 - Ha bármiben tudok segíteni, akkor szólj!

 - Akkor szólok, már most … Kérlek, valahogy szedjétek le rólam az újságírókat. Múlt hétvégén ugye nem voltam a helyszínen, Koreában pedig sírva vágtam át a paddock területén. Ma is állandóan bombáztak a kérdéseikkel, és nem hagytak békén. Folyton Kimiről és a kapcsolatunkról kérdeznek, hiszen azt se tudják, hogy szétmentünk. Tudsz valamit ez ellen tenni? Hogy egy kicsit nyugiban dolgozhassak? – kérdeztem tőle esdeklően, mire bólintott egyet.

 - Mindent megteszek, ami csak tőlem telhet.

 - Köszönöm Britta – mondtam neki hálásan, majd szorosan megöleltem.

- Most mi fog következni? – ült le a mérnökállásban lévő helyem mögé rakott székre Albrecht. A hétvégén betekintést kap a Forma-1-be az én szemszögemből, és erről egy cikket is fog írni. Még az indiai nagydíj péntekjén kérte ezt a szívességet Dietrich-től, mikor eljött hozzánk, a gyárba. Csapatunk tulajdonosa nem is nagyon ellenkezett az egész hétvégés ittlétét illetően.

 - A 3. szabadedzésre készülünk. Ilyenkor fixáljuk le a kocsikat az időmérőre – mondtam neki mosolyogva. – Mutattam már neked ezt a lapot – vettem elő a szabadedzéseink pontos menetét tartalmazó papírt. – Hát most az utolsó fázisba értünk, amikor nem azért körözgetünk, hogy az idei konstrukciókkal megismerjük a pályát, hanem azért, hogy a legtökéletesebben állítsunk be mindent. Itt már nem tesztelünk egyetlen alkatrészt se, és nem is megyünk különbféle etapokat. Csak arra koncentrálunk, hogy a kocsijaink, teljesen passzoljanak a pályához. Nekem ilyenkor lényegében csak annyi a dolgom, hogy a gumik viselkedését figyelem, és értesítem a versenymérnököt, ha valami probléma adódna – mondtam neki, majd a fejemre vettem a fülesemet, mert mondani valóm volt Ciaronnak. – Markot figyelmeztesd az elfékezésekről!

 - Vettem – reagált fél perc múlva a mondatomra, és a csipogásaimra Pilbeam.

A 3. szabadedzés után, az időmérő kezdete előtt Albrecht-et ki kellett küldenem a mérnökállásból, mert olyan információk is elhangozhattak már ott, amiről ő már nem tudhatott. Az utolsó edzésünkre is felügyelet mellett kapott engedélyt, vagyis Katie egész végig mellettünk álldogált, és a diktafonjával minden egyes mondatunkat felvette.

***

Tizedjére futottam át a hivatalos közlemény sorait, melyet Christian 5 perce nyomott a miniatürizált tárgyalóteremben ülők kezébe, köztük az enyémbe is. A picinyke szobában tizenöten szorongtunk annak érdekében, hogy az FIA döntései után meghozzuk a lehető legjobb döntéseket.

 - 1 óra elteltével tudtuk, hogy ezt a büntetést fogjuk kapni. Nem volt elég üzemanyag a kocsiban. Ennyi! – csapott az asztalra Rocky, majd szinte kirúgta maga alól a széket. – Mi a franc tartott nekik ezen 4 órán át? Tudják egyáltalán, hogy mi innen így hajnali 5 felé fogunk elszabadulni?

 - Guill, nyugodj le – mondta nyugodt hangnemben Christian, majd egy intéssel vissza kényszerítette a mellettem lévő székbe a franciát.

 - Mi is hibásak vagyunk azért a négy óráért – szólalt meg Adrian. – Túl sok adatot adtunk oda nekik, amiket egytől-egyig végig kellett nézniük.

 - 2 lehetőségünk van – vette át a szót Christian. – Vagy a mezőny legvégéről rajtolunk, a rajtrácson, vagy a boxból. Ki mire szavaz? – tette fel kérdését, ami után kicsit furán néztünk rá. Szerintem, és a többiek szerint is, elég egyértelmű volt a válasz, amit Jon közölt Horner-rel.

 - Boxutca! – mondta. – Akkor legalább bármit kicserélhetünk a kocsiban. Váltót, motort, bármit. Sőt! Teljesen más gumikat is felrakhatunk!

 - Szerintem ezt a garázsban is meg tudjuk beszélni – emelkedtem meg a székemből, majd elindultam az ajtó felé. Mindenki követte a példámat. Amilyen gyorsan csak tudtunk a boxba siettünk, ahol levettük Sebastian kocsijáról a védőhálót, majd két emelővel kicsit megemeltük a gépet.

- Mi átgondoljuk a beállításokat – mutatott magára, Adrian-ra és Rocky-ra Christian. – Ti addig cseréljetek váltót. A másik fokozat beállításút rakjátok be, ne a mostani újabb változatát – tette hozzá. – Sebnek ugyanis sokat kell majd előznie holnap!

Amint a főnökök eltűntek, a srácokkal nekiláttunk Sebastian kocsijának megbontásához. Stuart, Tom és Kenny voltak azok, akik a 35 perces munka oroszlánrészét csinálták, de mindannyian segítettünk nekik. Hol tartottuk azt az elemet, melyet kellet, hol szerszámokat adtunk a kezükbe. Az FIA műszaki ellenőre, Jo Bauer végig a boksz hátsó részében állt, és árgus szemekkel követe a mozdulatainkat.

 - Holnap rajtad lesz a világ szeme, kicsi német – veregette meg Sebastian vállát Ole, miután a szállodai folyosón elsétált mellette.

 - Aludd ki magad, mert holnap … vagyis inkább ma – javítottam ki magam, miután a telefonomon megláttam az időt, - húzós egy napod lesz – mondtam neki bólogatva, majd a saját szobám felé indultam, hogy végre pihenhessek.

 - Em – szólt utánam. - Kimi nem feküdt le egy lánnyal se – mondta, miután visszafordultam. – Csak azért mondta, hogy fájdalmat okozzon neked, és hogy visszavágjon azért, hogy te ma Lauda-val vacsoráztál.

 - Nem értem, hogy ezt most miért mondod el nekem – csóváltam meg értetlenül a fejemet. – Kimi már nem tartozik hozzám.

 - Azért jó, hogy ha ezt tudod!