35. rész

Sziasztok :)

Sajnálom, hogy ilyen sokára hoztam nektek új részt, de szinte alig voltam itthon az elmúlt pár napban. Strandolás, barátnőzés, és sok-sok olyan dolog foglalt le, ami egy kicsit kikapcsolt. Általában este felé tudok gép elé esni, és akkor is keveset tudok írni, mert a nap végére mindig álmos leszek. De megpróbálok egyre sűrűbben hozni nektek részeket. :)

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommenteket, valamint a pipákat, és a több, mint 20.000 látogatót :)

De nem is dumálok tovább. :D

Jó olvasást nektek,

Em. 

 - Kértek valamit enni vagy inni? – kérdeztem csapatunk főtervezőjétől, Adrian-től, Rocky-tól valamint Lee-től, miután leültünk a nappaliban.

 - Én nem, köszönöm - mondta szinkronban Adrian és Guill, míg Lee egy ,,Én egy kávét kérnék” mondattal válaszolt a kérdésemre. Egyből fel is álltam, majd a konyhába siettem. Bár egy fal volt a nappaliban ücsörgők és köztem, mégis kristálytisztán hallottam, hogy Rocky leszidta Leeroy-t, mert engem ugráltatott.

 - Nyugi, nincs semmi baj – hajoltam be nevetve hozzájuk.

 - Akkor én is kérnék egy kávét – szólalt meg Adrian, majd Rocky is benyögött egy ,,Én is!”t.

Hajnalban, mikor már végképp nem tudtam visszaaludni, lejöttem és odatettem már egy kávét, így most csak ki kellett öntenem 3 csészébe a forró italt.

 - Még sose jártam nálad – jegyezte meg Adrian miután körbe nézett a nappaliban. – Nagyon barátságos itt – mondta mosolyogva, majd belekortyolt a csészébe.

 - Köszönöm – mondtam, majd megköszörültem a torkomat. – És … Minek köszönhetem a látogatásotokat? – kérdeztem tőlük egy percnyi csönd után.

 - Szeretnénk arról biztosítani, hogy melletted állunk – mondta egyből Lee. – Mi nem hisszük azt, hogy kémkedtél volna, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy Christian-t is észhez térítsük. Még maga Helmut is melletted áll, aki tudod jól, hogy milyen – forgatta meg a szemét. Értetlenül néztünk rá a mérnöktársaimmal, mire folytatta: - Szeret vádaskodni, és nem hisz el mindent bizonyítékok nélkül, de most váltig állítja, hogy tuti nem kémkedtél.

 - Összegezve, csak Horner van ellened, de ő is kételkedik már abban, hogy ilyet tettél volna – mondta Rocky. – Ööm … Amúgy hétvégén nem dolgozhatsz, igaz? – kérdezte, mire megcsóváltam a fejem. – Akkor mindent be kell dobnom, hogy én kapjam meg Jon-t. Ed kiborít …

 - Pedig sokszor szoktál vele dolgozni – jegyeztem meg nevetve.

 - Igen, de akkor nem viselkedik úgy, mint egy kezdő, szétszórt kis hülye – morogta.

 - Ezt el fogom mondani Eddie-nek – mutatott vádlón Lee Rocky-ra, aki csak egy lesújtó pillantással ajándékozta meg ezért a szerelőt.

 - Mondtam neked, hogy ne hozzuk magunkkal – fordult a francia Adrian felé, aki erre feltette mind két kezét. Mondani akart valamit, de valami csörömpölést hallottunk a lépcső felől. Mindannyian odakaptuk a fejünket.

 - Bocs – nyögte ki Kimi. Egy szál boxerben álldogált a boltív alatt. – Sziasztok … vagyis jó napot … vagyis hát … azt hiszem, inkább a konyhába megyek – motyogta zavartan, majd eltűnt.

 - Azt hiszem, egy kicsit zavarba jött – mondta Lee, mire hárman egy amolyan ,,Nem mondod?” nézéssel pillantottunk rá.

 - De nagy mákom van, hogy nem az én csapatomban dolgozol – nyögött fel Rocky. – Fogalmam sincs, hogy Ciaron hogy tud téged, meg a többi fogyatékost elviselni – mondta hitetlenkedve, majd megitta a maradék kávéját. Lee ezért a megszólalásáért elég csúnyán nézett a franciára, míg én és Adrian, majd megszakadtunk a nevetéstől.

Miután a fiúk elmentek, hiányérzetem támadt. Nagyon rossz volt, hogy nem lehettem velük, és a többi marhával. Hiányoztak Britta kiborulásai, Stuart hülyeségei, és Thelma, a recepciósunk élménybeszámolói az unokáiról. Az egész gyár hiányzott. Ahogy a nap telt, egyre jobban felhúztam magamat azon, hogy most nem lehettem a gyárban a többiekkel. Hogy nem segíthettem nekik.

 - Beszéltél már az ügyvédeddel, aki segít majd neked a tárgyalás alatt? – ült le mellém a kanapéra Kimi. Éppen az EastEnders legújabb részét néztem a TV-ben, mikor lehuppant mellém.

 - Nem – mondtam tömören, mire rám kapta a tekintetét.

 - Mi az, hogy nem? –kérdezte idegesen.

 - Nem beszéltem még vele. Ez. Minek pazaroljam rá a pénzt, mikor úgy is ki fognak rúgni és be fognak perelni?

 - TE MEGBOLONDULTÁL? – kérdezte kiabálva.

 - Nem. Csak tisztában vagyok azzal, hogy Horner ki fog rúgni.

 - Hát ha így állsz hozzá, ne is csodálkozz – mondta emelt hangon, majd felrántott a kanapéról. – Térj már észhez! És hívd fel az ügyvédedet, vagy én fogok iderendelni egyet!

 - Miért nem tudsz békén hagyni? – kérdeztem tőle idegesen, majd ellöktem magamtól. – Hagyjon engem mindenki békén – mondtam fojtott hangon. Az emelet felé akartam szaladni, de Kimi a derekamnál fogva elkapott, magához húzott, majd leült a kanapéra velem. Amint kényelmesen elkucorodtam az ölében, elsírtam magam. Hosszú percekig csak zokogtam, míg Kimi a hátamat simogatta. – Teljesen … ki … fogok … készülni – suttogtam egy sor hüppögés közben.

 - De én ezt nem fogom hagyni – mondta, majd adott egy puszit a homlokomra. – Mindent meg oldunk mi ketten, oké? – kérdezte kedvesen, mire bólintottam egy aprót.

 - Szeretlek – néztem mélyen meghatározhatatlan színű szemébe.

 - Én is téged, Kicsikém – mondta, majd miután megcsókolt, magához ölelt.

A következő napjaink nyugisan teltek. Kimi csütörtökön Enstone-ba utazott, mert Eric megbeszélést tartott, valamint a következő nagydíjt is át kellett beszélnie a versenymérnökével. Minden nap beszéltünk egymással telefonon, esténként pedig a Skype adta lehetőségeket használtuk ki.

 - Tudtok valamit Maria-ról? – kérdeztem Kimitől, miközben a TV-t bámultam. A Marussia tesztpilótája egy egyenes vonalú teszten balesetet szenvedett, és súlyosan megsérült.

 - Nem – mondta tömören. – Most műtik, ha jól tudom.

 - Istenem … - mondtam elszörnyülködve, miután láttam, hogy hogyan is csapódott neki a teherautó trélerének a spanyol pilóta. – Kimi! Kérlek nagyon vigyázz magadra – mondtam a finnemnek.

 - Édes, nyugodj meg. Nem lesz semmi bajom – mondta nyugtatgatva.

 - Egy tesztből is ez lett – világítottam rá a ma történtekre.

 - Igaz … De nyugi, vigyázok magamra!

 - Ígéred? – kérdeztem tőle, mire felkuncogott.

 - Ígérem.

 - Helyes! Sebastiannak odaadtad a születésnapi ajándékomat? – tereltem el egy kicsit a témát.

 - Igen, oda. Nagyon szépen köszöni is – mondta egy nagyobb ásítás közben.

 - Ennyire untatlak? – kérdeztem tőle nevetve, mire válaszul kaptam egy ,,ühüm”-öt. – Akkor megyek is. Inkább szórakoztatom a szeretőm – morogtam, mire felnevetett.

 - Menj. Az enyém már engem úgy is kifárasztott – mondta pimaszul.

 - Baszódj meg, Räikkönen! – morogtam játékosan a készülékbe.

 - Majd te fogsz, általam. Csak legyen ennek a versenyhétvégének vége – vihogta a telefonba.

Sajnos nem sokat tudtam beszélni Kimi-vel, mert az ügyvéd, akit 2 nap alatt szerzett nekem, 4 óra felé érkezett meg hozzám. Egyeztettünk újabb találkozókat, majd elkezdtük átbeszélni azokat a dolgokat, amiket mint érv, fel tudtunk sorakoztatni amellett, hogy nem direkt vittem át Kimi-hez azt a fránya mappát.

Nem voltam valami aktív. Inkább csak bámultam magam elé, és hallgattam, amit az ügyvéd, Mike mondott nekem. Fáradt, és nyűgös voltam, valamint hiányzott Kimi is, valamint az, hogy simogatott, hogy nyugtatgató szavakat susogott a fülembe, miközben a kanapén pihentünk. Nélküle láthatóan idegesebb, és feszültebb voltam. 

34. rész

 - Mit szeretnél reggelizni? – guggolt elém Kimi. Éppen a hatalmas nappalija kellős közepén lévő kanapén üldögéltem. Nagyjából két órája csüccsentem le oda. Csak ültem és bámultam ki a fejemből. Semmihez se volt kedvem. Minden fárasztott, és éreztem, hogy bármivel fel lehetne most idegesíteni egy pillanat alatt.

 - Semmit, köszönöm – mondtam, majd elnéztem Kimi válla felett.

 - Tegnap este se vacsoráztál – simogatta meg óvatosan az arcomat, miközben maga felé fordította a fejemet, hogy ránézzek. – Enned kell! – mondta nyomatékosan, majd kiegyenesedett. Megfogta a kezemet, aztán egy könnyed mozdulattal felhúzott a kanapéról. A konyhába tolt maga előtt, ahol a szigetpultnál álldogáló bárszékek egyikére fel kellett ülnöm.

A finnem elkezdett valamit csinálni, ami a végén úgy nézett ki, mintha valaki a megevett reggelijét kiadta volna magából. Nem volt valami gusztusos, és ezt Kimi is észlelte, ám minden áron belém akarta tuszkolni a rántottának nevezett ételt, ami egyáltalán nem hasonlított a tojásból készült fogáshoz. Zöld színe és fura szaga nem volt valami étvágygerjesztő. Miután megkóstolta a saját maga által készült reggelijét, sprintelve közelítette meg a lenti mosdót. Abban a pillanatban én is eltoltam magamtól a tányért, majd a neten kerestem egy közeli pizzériát, és rendeltem onnan magunknak valami ehetőt.

Délután éppen a Tv bámultuk, mikor csengettek. Kimi sietett ajtót nyitni, míg én megfordultam a kanapén, hogy lássam, ki jött. Egy 35 év körüli, borostás arcú férfi lépett be az ajtón. Miután kezet fogott Kimi-vel, beljebb sétált. Érdeklődve nézett rám, majd a pilótára pillantott.

 - Steve, ő itt a barátnőm, Emeliija Niinimäki – mutatott rám, miközben felemelkedtem  a kanapéról, majd közelebb sétáltam hozzájuk. – Em, ő itt a menedzserem, Steve Robinson.

 - Örülök – nyújtottam a kezemet Steve felé.

 - Én szintúgy – mondta mosolyogva, majd megrázta a felé nyújtott jobbosomat.

 - Arra gondoltam, hogy Steve itt maradhatna veled, míg én Mark-kal edzek. Ő tudna neked tanácsokat is adni ezzel a hülye kémkedéses üggyel kapcsolatban – fordult felém Kimi. Kedvesen végig akart simogatni a karomon, de elléptem előle.

 - Te most idehívtad a haverod, hogy vigyázzon rám, míg te Mark-kal edzel? – kérdeztem tőle emelt hangon. – Miért nem hívsz hozzám babysitter-t? Vagy beadhatnál az iskolába, ügyeletre – ordítottam kikelve magamból. Teljesen felidegesített, hogy Kimi csak azért idehívta a menedzserét, hogy az vigyázzon rám, míg ő Mark-kal lesz. Mintha nem tudnék saját magamra vigyázni.

 - Em! – kiáltott utánam Kimi, miután az emelet felé trappoltam. Hallottam, ahogy utánam sietett. Pont be tudtam csukni előtte a szoba ajtaját, így nem tudott bejönni hozzám. – Kérlek, engedj be! – dörömbölt az ajtón. – HALLOD??? – kiáltotta, majd egy nagyobbat rávágott az ajtóra. – Nem azért hívtam ide Steve-et, hogy rád vigyázzon, hanem azért, hogy segítsen. Míg én Mark-kal edzek, addig te simán meg tudod vele beszélni a dolgokat. Azért szerveztem így, mert nem akarok még több bajt csinálni neked. Érted? – kérdezte halkabban, majd egy nagyobbat sóhajtott. – Bocsáss meg nekem. Nem akartam semmi rosszat neked.

Egy pillanat alatt elszégyelltem magam. Jelenetet rendeztem, pedig Kimi csak segíteni akar nekem ezzel.

 - Sajnálom – suttogtam, miután kinyitottam az ajtót, majd Kimi nyakába borultam. – Annyira, de annyira hülye vagyok – motyogtam a mellkasába. Amint Kimi magához ölelt, a könnyeim megállás nélkül elkezdtek potyogni.

 - Na, nincs semmi baj – mondta kedvesen, majd két kezét arcomra simította. Letörölte a könnycseppeket a szemem alól, majd egy nagy puszit nyomott a homlokomra.

 - Annyira hülye vagyok – motyogtam a mellkasába, miután nekidőltem. – Ne haragudj.

 - Ki vagy bukva. Megértem – mondta mosolyogva, majd megtolt a lépcső felé.

 - Totál hülyét csináltam magamból Steve előtt – takartam el az arcomat szégyenkezve. Az említett felnevetett, majd bíztatóan rám mosolygott, miután leértünk hozzá.

 - Nyugi. Megértem, hogy ki vagy borulva – mondta kedvesen.

Miután bocsánatot kértem Steve-től, és biztosítottam Kimi-t, hogy megleszek a menedzserével, a finnem összeszedte a cuccait, majd elindult Mark-hoz.

Próbáltam az időt ebédfőzéssel elütni. Miközben a konyhában sürögtem-forogtam, Steve lehetőségeket vázolt fel előttem, valamint hasznos tanácsokkal is ellátott a tárgyalásra. Egy névjegykártyát is kaptam tőle, melyen egy elég jó angol ügyvéd adatait tudtam leolvasni.

A másnap reggelünk viszonylag nyugalmasan telt, egészen addig, amíg meg nem szólalt a csengő.

 - Vársz valakit? – fordultam Kimi felé, miután megtöröltem a mosogatószertől habos kezemet.

 - Én aztán nem – mondta, majd a bejárati ajtó felé indult. Amint kinyitotta egy ideges, szőke finn lány viharzott be rajta, aki amint meglátott engem, féktelen ordítozásba kezdett.

 - MIÉRT PONT LEE-TŐL KELLETT MEGTUDNOM, HOGY HORNER KÉMKEDÉSSEL VÁDOL TÉGED? – ordított torka szakadtából Lexi, miután magával szembe fordított. – Azt hittem a legjobb barátnőd vagyok, akinek mindent elmondasz, de ezek szerint nagyon nem – suttogta a végét. Totál lefagyva álltam előtte, miközben végignéztem, ahogy az öcsém, Jesse mellé lépett, majd elkezdet nyugtatgatni. Kimi átölelte a derekamat, majd adott egy puszit az arcomra. Rémülten néztem rá, majd Lexi-re.

 - Sajnálom – böktem ki nagy nehezen. – El akartam mondani, csak nem tudtam hogyan – mondtam neki, miután átöleltem. – Szerettem volna ezt az egészet titokban tartani inkább, mert nem akartam, hogy azt higgyétek rólam, hogy kémkedek. Érted? – kérdeztem tőle könnyezve, mire bólintott egy nagyot.

 - Azt hiszem most jött el az a pillanat, amikor nekünk a nappaliba kell vonulnunk egy-egy sör társaságában – szólt oda halkan Jesse-nek Kimi, majd miután a kezébe nyomott egy üveg sört, magunkra hagytak minket a konyhában.

 - Tényleg nagyon sajnálom – mondtam bűnbánóan Lexi-nek, miután leültünk a pult mellett álldogáló bárszékekre.

 - Elhiszem. És nekem is bocsánatot kell kérnem, mert így letámadtalak – mondta egy nagyobb sóhaj után, majd szorosan magához ölelt. – Mikor kell megvédened magad?

 - A brit nagydíj utáni hétfőn. Délután 2-re hivatott be Horner.

 - Mit gondolsz? Elhiszi majd neked, hogy nem akartál kémkedni?

 - Nem tudom … Fogalmam sincs … Remélem elhiszi majd nekem, és nem rúg ki. Nem tudnék mit kezdeni magammal a csapat nélkül – mondtam elszontyolodva, majd hátranéztem a vállam felett, hogy a nappaliba pillantsak, ahol Kimi és Jesse épp egy hoki meccset néztek. – Attól félek leginkább, hogy Kiminek ezzel nagyon sokat ártok, pedig nem akarok. Folyton az jár a fejemben, hogy mi van akkor, ha a saját emberei kételkedve fognak majd rá nézni, mert velem jár, akit kémkedéssel gyanúsítottak. Nem akarok gondot okozni neki. Most is Enstone-ban kéne lennie, de ő mégis itt van, és engem pesztrál. Egy nyugodt pillanata sincs tőlem. Elég macerás neki az élete a versenyzéstől, erre még itt vagyok én is. Nyűg a hátán. Félek attól, hogy elhagy, mert ennyi gondot okozok neki – suttogtam magam elé, majd letöröltem egy könnycseppet, ami kibuggyant a szememből.

 - Nem hagynálak el ezért – szólalt meg mögöttem Kimi. Olyan gyorsan kaptam hátra a fejemet, hogy majdnem leborultam a székről. A finn tartott meg. – Ilyen hülyeségeken ne agyalj. Nem vagy nyűg a hátamon. Hogy is gondolhatsz ilyet? – forgatta meg látványosan a szemeit. – Szeretlek – mondta miután kezeivel közre fogta az arcomat. – És számomra ez a lényeg. Nem érdekel, hogy mások mit mondanak, vagy gondolnak. Érted? – kérdezte kedvesen, majd letörölte a könnycseppet, ami végig akart folyni az arcomon. – És nem okozol nekem gondot. Csak egy kicsit mozgalmassá teszed a szürke napjaimat – mondta kuncogva, majd megcsókolt. – És bocsánat, hogy kihallgattalak titeket. Bár csak 5-6 mondatot kaptam el a beszélgetésetekből, nem az egészet.

 - Sajnálom – motyogtam magam elé, mire nevetve magához ölelt.

 - Mit sajnálsz jelen esetben?

 - Nem tudom, de sajnálom – mondtam, majd elmosolyodtam, miután Lexi is elkezdett nevetni mellettem.

A drága öcsém, és a barátnőm egészen estig nálunk maradtak. 7 óra felé Kimi magángépével London felé vettük az irányt. Kimi egy napra még szabadságot kapott, így nem kellett egyből Enstone-ba mennie, hanem velem tudott maradni a londoni házamban.

Szerdán reggel a csengő hangos zajára ébredtem. Kimi karját lehámoztam gyorsan a derekamról, majd miután magamra kaptam a köntösömet, lesétáltam a földszintre, hogy megtudjam ki az, aki korán reggel nekiesett a csengőmnek. 

33. rész

A home-unk ebédlőjében, csak a meccs kommentátorának hangját, valamint a stadion háttérzaját lehetett hallani, semmi mást. Én is próbáltam csöndesen könnyezni. Nem akartam megzavarni az angol mezeket viselő srácokat.

- Mi a baj, Tündérke? – guggolt le elém Gent. Suttogva beszélt hozzám, mert a fiúk éppen az Olaszország-Anglia EB meccset nézték a TV-ben, és ilyenkor hangoskodni mellettük kész életveszély.

 - Semmi – mondtam neki szipogva, majd az ablak felé néztem, ahol pár Ferrari szerelő egy olasz zászlót lengetett. Próbálták a srácokat ezzel felidegesíteni, de nem mentek sokra. Britta odasétált az ablakhoz, majd a rolókkal eltakarta őket.

 - Nem valami hülye vizsgálatok miatt nem leszel velünk, igaz? – kérdezte, mire kitört belőlem a sírás. Mindenki rám kapta a tekintetét, amitől zavarba jöttem. Nem akartam, hogy így lássanak engem. Felálltam a kanapéról, majd kicsörtettem a home-unkból. Chris utánam jött, majd miután magával szembe fordított, jó szorosan megölelt. – Tényleg kémkedéssel vádol az a marha Horner? – kérdezte hitetlenkedve, mire egy bólintással válaszoltam. – Tudnod kell, hogy a srácokkal ezt nem hisszük el – mondta. Félve néztem fel rá. – Igen, mindenki tud róla, de nem akartunk ezzel még jobban leterhelni téged – simított végig az arcomon. – Tudjuk, hogy te sose tennél ilyet, és minden úgy van, ahogy azt Kimi elmondta nekünk, és mielőtt furcsán néznél rám: igen, beszélt velünk. Ő közölte ezt az egészet velünk, Horner helyett. Veled vagyunk, oké? – kérdezte egy bíztató mosoly után, majd a parkolóba vezető út felé fordított. – Visszaviszlek a szállodába.

Míg a szállásunkhoz nem értünk, egy szót se szóltunk a másikhoz, többek között azért, mert Chris a feleségével beszélt éppen telefonon. Nagyon édes volt, ahogy a lánya felől érdeklődött. A szálloda liftjében tette csak le a mobilját.

 - Bocs, csak régen nem beszéltünk már – mondta, mire legyintettem egyet.

Amint a felvonóból kiszálltunk, megtorpantam, ugyanis az ajtóm előtt, Kimi a földön ült. A telefonját forgatta a kezében, miközben a fejét hátra döntötte. Csukott pilláit egyből felnyitotta, miután meghallotta a lépteinket.

 - Én azt hiszem megyek is – szólalt meg a kínos csend kellős közepén Chris. – Jó éjszakát – mondta, majd miután elsétált Kimi előtt, egy ,,Csak ügyesen!”-t odasúgott neki.

Miután Kimi felállt a földről, kinyitottam a szobám ajtaját, míg ő leporolta a nadrágját. Beengedtem magam előtt, majd becsuktam az ajtót. Nekidőltem egy pillanatra, míg megvártam, hogy Kimi leüljön. Miután ez megtörtént, odasétáltam elé, letérdeltem a földre, majd szorosan megöleltem. A könnyeim azonnal útnak eredtek. A lelkiismeret furdalás, ami mindig felerősödött bennem a nap folyamán, amikor csak Kimi-re gondoltam, most szinte szétmart belülről.

 - Ne sírj, kérlek – motyogta a hajamba. – Annyira sajnálom. Akkora barom voltam, és miattam kerültél ilyen nagy bajba – mondta, mire rákaptam a tekintetemet.

 - Kimi, te … - kezdtem volna bele a mondókámba, amivel tudatni akartam vele, hogy ő semmiről se tehet, de belém fojtotta a szót egy csókkal.

 - Szeretlek – mondta miután arcomat közrefogta két kezével. – Érted? Szeretlek és soha nem akarnék neked rosszat. Ugye elhiszed ezt neked? – kérdezte már-már kétségbeesetten, mire elmosolyodtam. Ezzel teljesen összezavarhattam szegényt, mert nagyon furcsán nézett rám. Nem törődtem zavart pillantásával. Magamhoz húztam, majd szenvedélyesen megcsókoltam.

 - Kimi, te tényleg azt mondtad, hogy szeretsz? – kérdeztem tőle hitetlenkedve, mire bólintott egy aprót.

 - Miért, te nem? Te nem érzel ugyanígy? – kérdezte, mire kicsit fejbe csaptam, majd megöleltem.

 - De. Nagyon, nagyon, nagyon szeretlek – mondtam neki mosolyogva. A nyakamhoz bújt. Éreztem, ahogy elvigyorodott. Egy csókot nyomott a bőrömre, majd megszólalt:

 - Jó azzal tisztában lenni, hogy te is így érzel, nem csak én – mondta, majd felállított a földről. Hátradőlt az ágyon, majd a mellkasára húzott. – Sajnálom, hogy miattam vagy bajban – suttogta pár perc után. Ahogy rápillantottam az arcára, újra eleredtek a könnyeim. Sütött róla, hogy lelkiismeret furdalása van, pedig semmi oka sincs erre. – Megint miattam sírsz – morogta, majd adott egy óvatos puszit a homlokomra.

 - Ez nem a te hibád, megértetted? – kérdeztem tőle idegesen, miután feltérdepeltem az ágyon. – Ilyen még csak az eszedbe se jusson, Räikkönen! Én tehetek mindenről. Nekem kellett volna vigyáznom arra a rohadt mappára. Te csak vissza akartad adni nekem, amiben semmi rossz nincs.

 - De nem figyeltem oda, és ezzel kezdődött ez az egész balhé – tárta szét a karjait.

 - Azzal kezdődött minden, hogy én nem figyeltem oda – mondtam már-már kiabálva. A könnyeim megállás nélkül folytak az arcomon. – Annyira szar érzés, hogy miattam van lelkiismeret furdalásod, mikor semmi okod nincs erre – suttogtam magam elé, majd rárogytam a bokáimra.

 - Mind a kettőnk hibája. Egyezünk meg ebben, rendben? – kérdezte, mire rá akartam vágni, hogy ,,nem”, de befogta a számat. – Mind a ketten hibáztunk, és éppen ezért ketten fogjuk ezt megoldani. Segítek neked. Melletted fogok állni, és minden erőmmel azon leszek, hogy újra a csapatodnál dolgozhass.

 - Neked a versenyzésre kell koncentrálnod! – mutattam rá egy fontos dologra. Legyintett egyet, majd az ölébe húzott.

 - Akkor tudok teljesen odafigyelni a versenyzésre, ha tudom, hogy veled minden rendben van – mondta, majd megcsókolt. – A ma estét, és a holnapi napot csak és kizárólag pihenéssel fogjuk eltölteni. Mindenkit leszarunk. A telefonokat kikapcsoljuk, és csak azzal leszünk elfoglalva, hogy feltöltődjünk egy kicsit ezután a két nap után. Oké?

 - Oké – motyogtam halkan, majd a mellkasába fúrtam a fejem. Kimi kicsit hátrébb kúszott a matracon, hogy nekidöntse a hátát az ágy támlájának, miközben én továbbra is az ölében feküdtem, mint egy kisgyerek. Pár perc múlva ugyanabban a pózban aludtam el.

A másnap reggelem egyszerűen szörnyű volt. A fejem iszonyatosan fájt, és nyűgös voltam. Semmihez se volt kedvem, még ahhoz se, hogy felöltözzek. Kiminek hosszú perceken kellett győzködnie, míg végül hajlandó voltam megmozdulni.

Miközben átöltöztem és megreggeliztem, Kimi felajánlotta, hogy szerdáig elmehetnék vele Svájcba. Nem volt jobb dolgom, és a gyárba se kellett mennem, hiszen onnan ki vagyok tiltva.

 - ED! – szóltam szerelőtársam után, aki éppen a csapatunk emeletének egyik liftje felé sietett. – Máris jövök – mondtam Kiminek, majd a bőröndöm tetejéről elvettem a kis csomagot, amiben Ed ajándéka lapult. – Boldog születésnapot – mondtam mosolyogva Hewett-nek, majd nyomtam egy puszit az arcára. Pirulva vette át tőlem a dobozkát, ami egy olyan órát rejtett, amire Ed már régóta vágyott.

 - Ó, nem kellett volna – mondta zavarában, majd még egyszer megölelt. – Te nem jössz velünk Angliába?

 - Nem – mondtam tömören, majd hátra pillantottam. Kimi éppen minket nézett. Mikor találkozott a pillantásunk elmosolyodott, majd intett egyet Ed-nek, aki ugyan így cselekedett. – Megyek is. Nem tartalak fel tovább. Legyetek este rosszak – mondtam nevetve Eddie-nek, majd miután két puszival búcsúztam tőle, visszasétáltam Kimihez, aki egyből átkarolt.

Egyből a reptérre mentünk, ahol a finn magángépe várt már ránk.

Egész úton egy szót se szóltunk egymáshoz, többek között azért, mert Kimi telefonon egyeztetett a szóvivőjével, Riku Kuvaja-val. A Svájcig megtett út több, mint ¾-ét a telefonja társaságában töltötte Kimi, bár ez most nem zavart annyira. Csendre volt szükségem és ezt meg is kaptam, bár Mark, Kimi trénerének bámulása kicsit –nagyon- zavaró volt. Eleinte csak ültünk egymással szemben, majd elkezdtünk beszélgetni a svájci időjárásról, a végén pedig Kimi rossz szokásainál akadtunk ki.

 - Először elmegyünk Ajax-ért, nem baj? – kérdezte Kimi miután beültünk a kocsijába.

 - Nem – mondtuk szinkronban Mark-kal.

 - Találkoztatok már? – fordult hátra az edző, mire furán néztem rá, mert nem értettem, hogy kire célzott, de hamar leesett.

 - Ajax-szal? – kérdeztem bizonytalanul. Mark válasz képpen bólintott egyet. – Még nem.

 - És Peppi-vel? Reiska-val? – érdeklődött élénken, mire Kimi mérgesen rápillantott.

 - Ők Jenni-nél vannak – morogta a pilóta, majd keményén rátaposott a gázra. Mark bocsánatkérően nézett barátjára, aki azonban az utat kémlelte.

Jenni eddig nem nagyon került szóba közöttünk Kimi-vel. Azt tudom, hogy elváltak, de semmi mást nem tudok róla, még azt se, hogy most éppen hol él. Sok minden érdekelne vele kapcsolatban, de inkább nem kérdeztem rájuk Kiminél, mert nem tudtam, hogy milyen indulatokat váltanék ki a kérdéseimmel. Ahogy az előbbi jelenetet elnéztem, inkább nem is fogok Jenni felől érdeklődni. Majd ha akar, akkor mesél nekem róla.

A reptértől körülbelül félórányi kocsikázás után értünk ahhoz a házhoz, melynek udvarán egy gyönyörű németjuhász ugrándozott, miután Kimi leállította kocsijának motorját.

 - Gyere – nyújtotta felém a kezét, miután kinyitotta az Audi ajtaját. Kicsit féléken sétáltam mellette egészen a kapu bejáratához, ahol ott várt már minket egy mosolygós, barna hajú lány.

 - Szia, Mikela vagyok – nyújtotta felém a jobb kezét, miután Kimi-vel köszöntek egymásnak.

 - Én pedig Emeliija. Örvendek – ráztam meg mosolyogva a felém nyújtott jobbosát.

 - Én szintúgy – mondta vigyorogva a lány, majd nevetve megcsóválta a fejét, miután meglátta Kimi-t aki a földön feküdt, felette pedig a kutyája, Ajax tornyosult. – Menj oda nyugodtan – tolt meg egy kicsit a fűben hempergő páros felé. Kimi mikor látta, hogy egy lépést közelebb tettem feléjük, felült, majd felém nyújtotta a kezét. Kezébe csúsztattam a sajátomat, majd letérdepeltem mellé a földre.

 - Ő az én Ajaxom – simogatta meg szabad kezével a kutyus fejét a pilóta. Én is ugyanígy tettem, miután hagytam a németjuhásznak, hogy megszaglássza a kezemet.

 - Gyönyörű – mondtam mosolyogva, majd Kimi-re pillantottam, aki hatalmas vigyorral nézett rám. Egy gyors csókot nyomott ajkaimra, majd felállt a földről. Miután engem is felsegített, Ajaxot beimádkozta a kocsiba, majd elindultunk Mark otthona felé.

Kimi, Jenni és Ajax

32. rész

Sziasztok :)

Tudom, hogy kicsit hamarabbra ígértem a részt, de sajnos sok minden közbe szólt, és nem igazán tudtam írni. Tegnap este azonban befejeztem a 32. részt. :)

Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, pipákat. Remélem most is kapok majd tőletek :D

De nem is dumálok tovább. :D

Jó olvasást Nektek,

Em.

A kezembe temettem arcomat, miközben Christian még mindig ordított velem. A könnyeim megállás nélkül folytak, mert tudtam, hogy hibáztam, és azzal is tisztában voltam, hogy ezek után mik várnak majd rám. Adrian sajnálkozva nézett rám a fal mellől, míg Horner meg tudott volna ölni a tekintetével, Helmut pedig csöndesen álldogált az ablak mellett, mint aki sokkot kapott. A szobában még Kimi csapatának csapatfőnöke, Eric is helyet kapott, valamint maga Kimi is. Mind a ketten kicsit megszeppenve nézték azt, ahogy a főnököm leordította a fejemet a nyakamról, miközben én már lassan a hüppögésektől majd’ megfulladtam.  Adrian próbált kicsit nyugtatgatni miután leült mellém, de nem járt sok sikerrel.

 - HOGY KERÜLT HOZZÁ, EZ A KIBASZOTT MAPPA??? – kérdezte üvöltve Christian, miközben az arcomat maga felé fordította. Nem tudtam neki válaszolni. Akartam, de nem tudtam. – KÉRDEZTEM VALAMIT! – ordított a képembe, mire Adrian eltolta tőlem. Felállított a székből, a háta mögé rejtett, majd szembe nézett Horner-rel.

 - Ugye nem gondolod azt, hogy kémkedne a Lotusnak? – kérdezte hitetlenkedve Newey.

 - De, pontosan ezt gondolom – mondta idegesen, majd az asztalra csapott. – Te mit gondolnál akkor, mikor az egyik ellenfeled kezében meglátnád azt a mappát, amiben olyan dolgok vannak, amik simán segíthetik a csapatát? Nem csak a telemetriai adatok voltak abban a kibaszott mappában, hanem minden egyes beállítás pontos mértéke is!!! És adatok. FONTOS ADATOK! – kiabálta magából kikelve Christian, majd felém fordult.  – Tűnj a szemem elől – sziszegte. – Vasárnap délután 5 órakor visszajössz ide, és akkor magyarázkodhatsz. Addig legalább lesz időd egy kis hazugságot kitalálni – mondta gúnyosan. – Ha meglátlak a pályán, szó nélkül kirúglak. Gondolom már rájöttél, de ha nem – kezdett bele viszonylag nyugodtan – fel vagy függesztve – mondta, majd az ajtó felé intett. – Mehetsz!

Felálltam a székből, majd elindultam ki az irodából. Kimi utánam jött, de Adrian visszaküldte egy ,,Elég gondot okoztál már neki.” mondattal, majd a hátsó kijárat felé terelt. A paddock-ban mindenki megbámult. Kisírt, vörös szemekkel meredtem előre, miközben Newey terelgetett a parkoló felé. Beültetett az egyik hétvégére bérelt kocsinkba, majd a szállodába vitt. Ott akart velem maradni a szobában, de inkább elküldtem. Egyedül akartam lenni és nem kellett senkinek se a szánalma.

Az egész napom abból állt, hogy bőgtem, és átkoztam saját magamat, hogy reggel nem néztem szét Kimi szobájában. Én voltam a hibás, ez nem is volt számomra se kétséges. Pont ezért volt annyira szar érzés az egész. Nem tudtam lenyugodni. Ahogy az időmérőt néztem, Horneren is látszott, hogy legszívesebben embert ölne. És jól tudtam, hogy ki lenne az, akivel legszívesebben végezne …

Kimi egész nap hívogatott, de egyszer se vettem fel neki. Őt is bajba kevertem és ezért iszonyatosan mardosott belülről a bűntudat. Bele se akartam gondolni abba, hogy Ő vajon mit kapott ezért a francia főnökétől, de reméltem, hogy nem olyan nagy lecseszést, mint amilyenben engem részesített Horner. Abba beleőrülnék, ha a csapata vele is csinálna valamit, hiszen Ő semmiről se tehet.

Este fél 7 felé éppen aznapi teendőimhez híven zokogtam az ágyamon, mikor kopogtattak az ajtómon. Egy hangosabb ,,szabad”-ot kinyögtem, majd visszabújtam a párnám alá. Tompán hallottam, ahogy valaki odasétált az ágy mellé, majd éreztem, ahogy a matrac besüppedt mellettem, miután az a valaki leült az ágyra. Meleg tenyerét a hátamra rakta, majd lassan, nyugtatgatás képpen elkezdte simogatni a hátam. Kibújtam a párna alól, majd egy szomorú fejet vágó finnel találtam magam szembe. Ahogy megláttam, újra zokogni kezdtem. Odahúzott magához. A mellkasába fúrtam a fejem, miközben ő a hátamat, és a fejemet simogatta, miközben próbált csitítani.

 - Minden megoldódik – mondta halkan Heikki, miközben elhelyezkedett az ágyon. A hátát a háttámlának döntötte, majd a mellkasához húzott.

 - Heikki, elszúrtam – suttogtam két hüppögés között.

 - Nem te szúrtad el, hanem az a marha. Tudhatta volna, hogy azt a mappát nem kéne lóbálgatva végigcipelnie a paddock-ban – morogta. – Nem csak te vagy a hibás, érted? – emelte meg a fejemet az államnál. – Jaj, te. Olyan rossz így látni téged – mondta egy hatalmas sóhaj után. – Sajnálom, hogy olyan hülyén viselkedtem veled mostanában – suttogta a fülembe, miután visszafeküdtem a mellkasára.

 - Én … én is … sajnálok … mindent – mondtam neki jó pár hüppögés közben. – Csúnya dolgokat … vá … vágtam a … fejedhez …

 - A szívem szakad meg, hogy így kell lássalak – motyogta, majd még szorosabban magához ölelt. Jól esett a közelsége. A nyugtatgató megmozdulásai, szavai, a közelsége, a jellegzetes illata. Nem is tudtam volna mást megtűrni abban a pillanatban a közelemben, csak Heikki-t. Ő sokszor látott már kiborulva, és jól tudja, hogy ilyenkor mit kell tenni ahhoz, hogy egy kicsit jobban legyek. Nem mondogatta azt, hogy ,,nincsen semmi baj”, hiszen ez oltári nagy hazugság lett volna. Utálom, mikor valaki ilyeneket szajkózik nekem, mikor én magam is tisztában vagyok azzal, hogy iszonyatosan nagy baj van. Heikki 12 év alatt, amit együtt töltöttünk, sok mindent megtanult velem kapcsolatban. És ez most nagyon jól jött nekem, mert pillanatok alatt le tudott nyugtatni.

Már több, mint 1 órája feküdhettünk az ágyamon, mikor valaki eszeveszett kopogásba kezdett a szobámhoz tartozó ajtón. 10 perccel ezelőtt kicsit csillapodott a sírásom, és már inkább csak a hüppögtem, de nem akartam, hogy Heikki kibújjon alólam, ám fél perc elteltével meguntam a kopogást.

 - Kinyitom – emelkedett fel az ágyról a tréner, majd miután megigazította a pólóját, az ajtóhoz sétált. Amint kinyitotta felmordult, majd kilépett a folyosóra. Becsukta az ajtót maga mögött, de tompán hallottam, ahogy elkezdett veszekedni az érkezővel, aki nem más volt, mint Kimi.

 - Most tűnj el innen. Minden miattad van! – sziszegte a kelleténél egy kicsit hangosabban Heikki. – Teljesen kiborult. Egész nap csak sírt. A szemei olyan tiszta vörösek. És ez mind, csak és kizárólag miattad van!

 - Szerinted én ezt nem tudom? – ordított Kimi is, ahogyan azt az előbb Heikki tette. – Jól tudom, hogy ez az egész csakis miattam van. Pont ezért akarok itt lenni vele, és megbeszélni a dolgokat.

 - Ezen már nem tudsz vele mit beszélni – mondta fojtott hangon Heikki. – És most tűnj el innen – mondta, mikor már be akart lépni a szobába.

 - Em, kérlek – nézett rám kérlelően a pilóta a kis résen, ami Heikki és a fal között volt.

 - Majd holnap beszélünk Kimi – mondtam neki fáradtan, majd inkább a fürdőbe menekültem. Nem akartam látni rajta, hogy mennyire szenved miattam.

Miután Heikki sikeresen a saját szobájába küldte Kimi-t, bejött hozzám. Leült mellém a fürdőkád szélére, majd átkarolt.

 - Itt maradjak éjszakára? – kérdezte kedvesen miközben a hátamat simogatta.

 - Ha nem nagy gond … - mondtam neki halkan, mire egyből a telefonja után nyúlt, és szólt Sebastian-nak, hogy ne keresse majd a szobájában.

Az éjszakánk nyugisan telt. Hamar elaludtam, és a körülményekhez képest elég jól. Reggel simogatásokra ébredtem. Elmosolyodtam, majd nyögdécselések közepette egy kinyújtóztattam elgémberedett izmaimat. Végig a hasamon feküdtem, így a hátamat ostromló kezek nem hagyták abban a munkálkodást.

 - Kimi, had aludjak – motyogtam a párnámba. A simogatás hirtelen abbamaradt, majd éreztem, ahogy a mellettem fekvő személy felkelt az ágyból. Abban a pillanatban esett le nekem, hogy Heikki volt az, aki így ébresztett, nem pedig a finnem. Teljesen elfeledkeztem a tegnap történtekről.

 - Együtt vagytok, igaz? – kérdezte mindenféle körítés nélkül a tréner. Kinyögtem ,egy ,,igen”-t, majd felültem az ágyban. Heikki szomorúan álldogált a fiókos szekrény előtt. – Mióta? – kérdezte a tarkóját vakargatva.

 - Pontosan … 1 hónapja és 10 napja vagyunk együtt – mondtam egy kisebb fejben lezajló számolást követően. Amint ezt kimondtam, Heikki leült az ágyam végébe, majd a tenyerei közé rejtette az arcát. – Sajnálom – motyogtam halkan, mire fájdalmasan felnevetett.

 - Ugyan mit? – kérdezte miután felém fordult. – Nem kell bocsánatot kérned azért, mert vele vagy. Sőt sajnálnod se kell – mondta.  Közelebb araszolt hozzám, majd megsimogatta az arcomat. – Ha ezt tudtam volna, akkor nem dobtam volna ki – csapott a homlokára. – Már mindegy – mondta egy nagyobb sóhaj után. – Remélem boldoggá fog majd téged tenni.

 - Jaj, Heikki – böktem ki már majdnem sírva, majd jó szorosan megöleltem.

A délelőttöm nyugisan telt. A szobámban üldögéltem, és bambultam. A futam első 10 percét is ott néztem meg, majd felöltöztem, hogy elindulhassak a pályára. Christian irodájába mentem, amint odaértem. Csöndesen vártam rá. Időközben Helmut is csatlakozott hozzám, aki állítása szerint egyáltalán nem haragudott rám, mert tudja, hogy nem kémkedtem a Lotusnak, és ő – Christiannal ellentétben – végig hallgatta Kimi-t.

 - Á, itt is vagy? – lépett be az irodájába Christian. Úgy nézett rám már az első pillanattól kezdve, mint a véres rongyra. – Helmut, kérlek, magunkra hagynál minket? – fordult a tanácsadó felé, aki a versenyhétvégéken, amikor Didi nincs itt, akkor a nagyfőnök szerepét tudhatja magáénak, így most is.

 - Nem – mondta lazán, majd várt Christian reakciójára. Horner csak megforgatta erre a szemét, majd belekezdett a mondandójába.

 - Nem most kell a kis hazugságodat előadnod nekem – mondta gúnyosan, majd a határidőnaplójából felnézett rám. – Július 9-én egy tárgyalás keretein belül megvédheted magad attól, hogy ne pereljünk be. Addig keress magadnak egy jó ügyvédet. Jobb, ha tudod, hogy ha aznap meggyőzöl egy nyomós okkal, vagy bizonyítékkal, akkor nem rúglak ki, és mindent elnézek neked. De ha csak egy kicsit is kételkedni fogok benned, kirúglak, beperellek, és elintézem, hogy életed végéig kitiltsanak az összes pályáról, és senki se adjon neked munkát többé – mondta metsző hangon, majd becsapta a bőr borítású naplóját.  Az ajtó felé intett, jelezve, hogy mehetek. Egy szó nélkül álltam fel a székből, ahol eddig ültem, majd csöndesen kisétáltam az irodából. 

31. rész

Szerdán délben már a milton keynes-i gyárunkban boldogítottak engem a fiúk. Minden egyes dologról beszámoltak nekem, amikről lemaradtam a betegségem miatt. Sajnos Stuart egyik alakításáról megint lemaradtam, de megígérte nekem, hogy Valenciában ugyanazt a nem sikerült hátra szaltót nekem is megmutatja majd, csak fizessek neki előtte pár kör vodkát.

Miután megebédeltünk, Jon-nal Adrian-nek segítettünk egy kicsit. A főtervezőnk új első légterelőket tervezett a kocsikhoz, és ezek gumikra gyakorolt hatását kellett megfigyelnünk, valamint kielemeznünk. A szimulátorban állítgattunk az új szárnyakon, miközben a gumik viszonylagos kopását számolgattuk. Sajnos túlságosan nagy leszorító erőt gyakorolt a kocsira az új szárny, ami a gumikat eszeveszettül koptatta a pályán, főleg a lágyabb összetételűeket. 8-9 kört lehetett velük megtenni, ami nagyon rossz eredmény, mert ez a szárny nem előrelépést jelentett a csapatnak.

Nathan most is velünk volt, mert Christian szerint jó, ha egy kicsit velünk együtt dolgozik.

 - És ha elől nagyobb a leszorító erő, de hátul kevesebb? Akkor nem lenne akkora a gumik kopása hátul – mondta Clements, mire Adrian az asztalra borult, miközben rosszallóan csóvált a fejét.

 - Ha hátul nincs elég leszorító erő, akkor a kocsi segge ki fog törni a kanyarokban. Jó amit mondasz, de általában az egyenletes eloszlásra törekszünk. Így stabilabb lesz a kocsi – mondtam neki, majd a tervek felé hajoltam, amit Jon ezerrel pásztázott. – Kuka, igaz? – kérdeztem Adrian-től, mire bólintott egyet. Mindenki fájdalmasan felnyögött, majd magára hagytuk Adrian-t, hogy nyugisan össze tudja szedni a gondolatait.

Csütörtökön a szokásosnál több munkánk adódott, mivel kicsit elcsúsztunk a munkákkal. Az új alkatrészeket később kezdték el legyártatni, így mi is később tudtunk nekilátni a versenygépek összeszerelésében. Estefelé még csak a felével voltunk kész az aznapi munkánknak, mivel az új, végleges, és tökéletes padlólemezeink még nem érkeztek meg a cégtől, aki legyártotta őket nekünk. Christian nagyon mérges volt, mert pénteken a bedobozolást, valamint az új, a kerékcseréket gyorsító kerékagyakat, és egyéb ilyen dolgokat akartunk csak kipróbálni, de sajnos ez nem jött össze. Halál fáradtan kellett pénteken hajnalban a kocsikat kamionra raknunk, majd elkezdeni kerékcseréket gyakorolni az új cuccokkal. Sajnos semmivel nem voltunk gyorsabbak, sőt 3-4 csere után a próbakocsink kerékagyát, ami szétrepedt, ki kellett cserélnünk, ami legalább fél órás munka, még ha 5-en dolgoznak is a kocsin. Valamint a Kanadában betiltott új fékcsatorna megoldásunkra se adott ez megoldást, így a régi kerékagyat tettük fel a versenygépekre is. Adrian előre szólt, hogy Jon-nal és Ed-del jövőhét után, ezen fogunk majd dolgozni.

A szombatot és a vasárnapot megkaptuk megint pihenőnapnak, majd indulhattunk is Valenciába.
Kimivel csak szerdán tudtam találkozni. A hajóján várt engem, és Lexi-t is, akivel tök jól összebarátkozott, mikor nálunk volt, Tampere-ben. Most is jól elbeszélgettek egymással, miközben napoztunk, és kártyáztunk Kimi jacht-jának fedélzetén.

Éppen az ebédünket fogyasztottuk el, mikor lehorgonyzott mellettünk egy nagyobb hajó. Kimi mosolyogva sétált oda a korláthoz, hogy onnan üdvözülje Sonia Irvine-t és annak öccsét, Eddie-t. Mikor megláttuk az ex-pilótát, Lexivel összenéztünk, és elvigyorodtunk. Sok történetet hallottunk már róla. Nem az első Forma-1-es futamja, majd az azt követő pofon jutott egyből eszünkbe, melyet Ayrton Senna kevert le neki, hanem a nőügyei. Sokáig egy olyan hír terjed róla, hogy a dublini villájában 24 luxusprostival szórakozott egyszerree. Annak idején sok féle dolog terjengett róla a paddockban. Az egyik egy mondat volt mi szerint ,,Ha elmész egy Forma-1-es futamra, a feleséged ne hagy Irvine közelében.”.

Miután Kimi a két írt áthívta a yachtjára, szembe kerültünk az F1 legnagyobb nőfalójával. Illedelmesen mind a ketten bemutatkoztunk neki, majd leültünk a hajó nappali féleségében. Míg Kimi megkínálta a vendégeket üdítővel, addig mi Lexivel felvettünk magunkra két nyári ruhát, hogy ne bikiniben legyünk.

Pár perce üldögélhettünk már, mikor észrevettem, hogy az ír ex-pilóta nagyon stíröl. Eleinte oda se figyeltem rá, de egy idő után kezdett zavaró lenni, így kicsit közelebb csúsztam Kimi-hez, majd összekulcsoltam az ujjainkat, ezzel jelezve Mr.Irvine-nak, hogy kihez tartozok. Sajnos ezek után se hagyta abba, így felálltam, majd a fedélzetre sétáltam. Lexi követett, de nem szólalt meg. Ő is tudta, hogy kicsit felidegesített Irvine.

Szerencsére hamar tovább álltak, mert Sonianak dolga volt. Kiminek egy szót se szóltam inkább Eddie-ről. Én is azon voltam, hogy elfelejtsem az egészet.

Csütörtökön az egész napunkat a munka töltötte ki, na meg a pályabejárás, amire el kellett mennem Jon helyett. A gumikat is el kellett szállítanunk a Pirelli-től, és el kellett osztanunk őket.

Pénteken se volt nyugtunk. Az első szabadedzés előtt egy szőke csajt fotóztak a boxunk előtt. A fiúk folyton a csajt bámulták, és nem figyeltek oda a munkájukra. Ez iszonyatosan idegesített engem, ahogy Ciaron-t is, aki lecseszte a fiúkat, mikor már harmadjára rontották el a kerékcserét egymás után. A szabadedzésekre kellő gumik felkészítése közben Ed is lassabban végezte a munkáját, mikor mellette fotózták a hölgyeményt. Egy abroncsot 5 perc alatt mosott meg, mikor 2 alatt simán meg lehetett volna oldani. Christian látta rajtam, hogy nagyon ki vagyok, ezért direkt, pont engem küldött a német RTL-esekhez, interjút adni. Imádom Kai-t, a riporterüket, akit minden F1-hez kapcsolható ember ismer, legyen az szerelő, mérnök, vagy egy szurkoló, de most nem volt kedvem vele trécselni, főleg németül. Túlságosan aktív volt, és nagyon pörgött. Áldottam az eget, mikor fél óra elteltével békén hagytak.

Este, fél nyolckor indulhattam a szállodába. A többiekkel mentem, a kisbuszban. A srácok állatkodtak mint mindig. A reggeli csajt elemezték, elég részletesen. 5 perc után a hajamat téptem volna, így inkább bedugtam a fülembe a telefonom fülhallgatóját, majd elkezdtem zenéz hallgatni, közben pedig írtam Kimi-nek egy SMS-t, hogy mi jót csinál.

,,A szobámban döglök. Mark megfuttatott. Teljesen kivagyok … Nincs kedved átjönni hozzám mondjuk éjszakára? Hátha te tudnál rajtam segíteni. Kimi”

Hangosan felnevettem, miután elolvastam az üzenetét. A fiúk egyből hátra is fordultak, és érdeklődve néztem rám. Intettem egyet, amolyan ,,semmiség” célzattal, majd visszaírtam Kiminek.

,,Szerintem csak még jobban kifárasztanálak. Biztosan azt akarod, hogy átmenjek hozzád?”

,,BIZTOSAN. Szóval ide gyere egyből!!”

,,Igenis Főnök.”

Miután elküldtem neki az utolsó üzenetet, tovább folytattam a bámulást. Ahogy a szállodához ért a kisbuszunk, kipattantam belőle, majd gyors léptekkel elindultam a liftek felé. Már éppen az emeletünkön tartottam, mikor meghallottam Tim hangját a hátam mögött.

 - Ezt Adrian kérte, hogy adjam oda neked – nyomott a kezembe egy mappát, amin a csapatunk logója volt. A címkén a ,,Valencia, FP 1.-2.” állt. Ahogy belenéztem, egyből a szembe kerültek velem Sebastian kocsijának mai leggyorsabb körének telemetriai adatai. – Gondolom át kell majd nézned őket – mondta, mire bólintottam egyet.

 - Köszönöm – mondtam neki, mire egy biccentéssel válaszolt. A hónom alá raktam a mappát, majd tovább sétáltam, Kimi szobája felé. Amint oda értem kopogtattam az ajtaján, majd mikor a ,,gyere” szó elhangzott, beléptem a szobába. Kimi az ágyán kiterülve feküdt egy szál boxerben. Amint meglátott, felült, majd integetett, hogy menjek oda hozzá. Letettem a mappát a dohányzóasztalra, majd levettem a cipőmet is. Odabújtam mellé az ágyban, majd egy fáradt sóhajt is kipasszíroztam magamból.

 - Rossz napod volt? – kérdezte miután egy puszit nyomott a fejem búbkára.

 - A fiúk kiborítottak, Christian szívatott, a német RTL-esek meg zaklattak – forgattam meg a szememet. – Utálom, mikor a szabadedzések mellett ilyen sok baromsággal kell még foglalkoznom.

 - Kicsit javítsak a kedveden? – kérdezte vigyorogva, majd felém gördült.

 - Pontosan mivel is? – érdeklődtem ártatlanul.

 - Megmutatom – suttogta a nyakamba, majd csókokkal elkezdte kényeztetni a bőrömet.

Egy átszeretkezett éjszaka után, másnap reggel vidáman keltem ki az ágyból. Kimi még nagyban aludt. Nem akartam felverni, így halkan öltöztem fel, majd írtam neki egy üzenetet egy papír fecnire, melyen közöltem vele, hogy elindultam a pályára, mert megbeszélésünk lesz majd.

Minden tök nyugisan zajlott, egészen fél nyolcig. Addig azt hittem minden príma lesz, de a számításaimat keresztül húzták.

- Em, Horner téged keres – mondtam két lihegés között Joe. Éppen a 3. szabadedzésre készültünk föl a gumimelegítőkkel felszerelt abroncsok helyiségében Jon-nal és Ed-del, mikor Joe betoppant hozzánk. – És nagyon ideges – tette hozzá. – Nagyon, de nagyon.

Nem értettem, hogy miért hívat Christian, és miért ideges. Értetlenül néztem először Jon-ékra, majd a lihegő Joe-ra. Megrántottam a vállam, letettem a kezemben lévő mérőműszert, majd elindultam a motorhume-unk felé. Egész úton az járt a fejemben, hogy mit csinálhattam. Melyik Ferrari szerelőnek szólhattam már be, vagy éppen kit akasztottam ki? Az elmúlt egy hétben nem is csináltam mást, csak dolgoztam és otthon voltam Finnországban Kimivel. Semmi rosszat nem tettem, vagy mondtam bárkinek. Mikor bekopogtam az irodájába, akkor jutott eszembe, hogy talán lefényképeztek minket otthon, és azért lehet kiakadva. Már kis védőbeszédemet kezdtem megfogalmazni, mikor beléptem az irodába. Akkor még nem tudtam azt, hogy percek múlva miben is fogok részesülni.