46. rész

Sziasztok :)

Pont most fejeztem be a 46. rész átalakítását, és ebben a formában nem is annyira vészes számomra. 3 nap alatt legalább 7-szer átírtam, mert sose tudtam dűlőre jutni, hogy hogyan is kezdjem el ezt a részt, valamint az egyes mozzanatokat se tudtam nekem tetszően beleilleszteni a szövegbe. De szerencsére kész lettem vele :D

Nagyon szépen köszönöm az előző részhez érkezett pipákat, és a kommenteket, amiknek íróik eltalálták, hogy miért is akadt ki Kimi Em-re. :D 

De nem is rizsázok tovább :)

Jó olvasást Nektek,

Em.

Ui.: Bocsássatok meg nekem, hogy ilyen sokára hoztam ezt a részt :/ :)

- Em, minden rendben? – ütötte meg fülemet Domenic rekedtes hangja. Válaszul csak heves bólogatásba kezdtem, majd verejtékes arcomhoz tapadt tincseimet a fülem mögé tűrtem. Megigazítottam a pizsamaként funkcionáló topom pántját, miközben azon voltam, hogy szapora légzésemet kicsit csillapítsam. – Sikoltoztál – nézett rám hunyorogva szobatársam, miután felkapcsolta az éjjeliszekrényen lévő lámpát.

  - Bocsánat, hogy felvertelek. Nem akartam – mondtam neki bűnbánóan. Elengedtem a fülem mellett megjegyzését, mert nem tudtam volna mit mondani rá. Először furán méregetett, majd miután átült az ágyamra, hüvelykujját végighúzta az arcomon. Éreztem, ahogy a könnycseppek, amiket elsimított, hirtelen benedvesítették a duzzadt redőket a szemem alatt.

 - Itt alszok veled ma is, jó? – kérdezte kedvesen, majd miután arrébb hessegetett, befeküdt mellém, az ágyamba. Az elmúl 3 hétben sokszor aludtunk el újra így, mikor egy rémálomból felkeltem, és nehezen tudtam magam Álomországba visszarepíteni. Domenic testének melege, és kellemes, nyugtató hatású hangja sokat segítettek nekem olyankor abban, hogy elaludjak.

 - Köszönöm – suttogtam halkan, miután a brit elhelyezkedett alattam.

 - A barátom vagy. Nagyon jó barátom, és ha így segíteni tudok neked, akkor egy szó nélkül elviselem azt, ahogy a térdedet néha az oldalamba vágod, mikor alszol – kuncogta.

 - Bocs – nyögtem ki bágyadtan.

 - Semmi baj – mondta, majd lassan elkezdte simogatni a hajamat, aminek köszönhetően hamar visszaaludhattam.

Másnap reggel viszonylag korán ki kellett kelnem az ágyból. Christian a szabadedzések előtt összehívott egy megbeszélést nekünk, mérnököknek. A stratégiánkat akarta tökéletesíteni, valamint a kocsikon elhelyezett újításokra hívta fel a figyelmünket. Rajtam kívül szinte mindenki aktívan részt vett a megbeszélésen. Itták Christian minden egyes szavát, míg én szótlanul üldögéltem a közös megbeszélő helyeként funkcionáló kamionban elhelyezett székemben. Hol a laptop-om monitorát, hol pedig remegő ujjaimat figyeltem, melyeket próbáltam az asztal alatt elrejteni a többiek tekintete elől. Az elmúlt 3 hétben naponta már majdnem literszámra fogyasztottam a kávét, valamint a csapatunkat támogató energiaitalt, aminek mellékhatásai szépen lassan kezdtek jelentkezni nálam. Sokszor szédültem, minden nap hányingerem volt és remegtek a kezeim, valamint a vérnyomásommal se volt minden rendben. Lexi szerint ügyesen haladtam egy szép kis koffeinmérgezés felé, de nem tudtam meglenni a koffeinnel teli italok nélkül. Az éjszakáim egyszerűen borzalmasak. Míg mások nyugodtan tudnak aludni, addig én óránkét felkelek egy-egy hülye álom miatt. Sokszor lelkiismeret furdalásom is van, mert Dom-ot rendszerint fel szoktam verni, és nem egy hamar álomba szenderülő típusú pasival kell egy szobában lennem.

 - Ememliija, beszélhetnénk? – húzott ki a trélert éppen elhagyni készülő sorból Christian. Miután mindenki a kamion hátsó részén kívül volt, becsukta az ajtót, majd az egyik szék felé intett. – Ma este a fiúknak kimenőt adtam. Szeretném, ha velük mennél – dőlt a székem melletti falrésznek.

 - Nincs valami sok kedvem iszogatni … - mondtam egy fél perces csönd után. – Inkább pihenni szeretnék.

 - Az elmúlt 3 hétben teljesen bezárkóztál. Nem beszélsz senkivel se a csapatból, csak Rocky-val és Centauro-val. Mikor a gyár ebédlőjébe belépek, akkor téged folyton külön látlak a fiúktól. Egyedül gubbasztasz egy sarokban, miközben próbálsz valamit csinálni, ami evéshez hasonlít … Féltünk téged – mondta csendesebben, kisebb kirohanása után.

 - Nem kell. Jól vagyok – mondtam neki mosolyogva, majd lassú léptekkel megcéloztam a kijáratot.

A napom viszonylag csöndesen telt, annak ellenére is, hogy Christian szinte végig szuggerált. A laptopom előtt ültem folyton, és felesleges adatokat elemezgettem, hogy úgy tűnjön az engem árgus szemekkel figyelőnek, hogy ezerrel dolgozok. Az ebédemet is a srácokkal együtt fogyasztottam el, igaz a beszélgetésükbe nem kapcsolódtam be. Csak csöndesen hallgattam őket, és folyton próbáltam magam arra rávenni, hogy nevessek, és jól érezzem magam velük. Ez nem igazán sikerült. Mint valami kuka, úgy ültem közöttük.

 - Ennyire fázol? – pillantott kíváncsian remegő kezeimre Sebastian, akinek éppen a koreai pálya azon részeit próbáltam megmutatni az aszfaltcsík alaprajzán, ahol egy esetleges elfékezéssel defektet is okozhat magának.

 - Aha – mondtam oda se figyelve, majd gyorsan folytattam a magyarázást.

Mellettem Joe állt, akinek szinte kiestek a szemei a helyéről, úgy bámulta ujjaimat, amik megállás nélkül remegtek. Egyik pillanatban még csak némán figyelte a kezemet, a másikban pedig szélsebesen kiviharzott mellettünk a mérnökállásból. Először nem is tudtam elképzelni, hogy hova siethetett, ám amikor Horner megjelent az ajtóban, megvilágosodtam.

 - Mióta remegnek ilyen rendszerességgel a kezeid? – kérdezett rá hirtelen a dolgokra Christian, mikor egy kis szünetet tartottam a beszédem közben. Félig meddig hátra fordítottam a fejem, majd, mint aki nem hallotta a kérdést, folytattam a magyarázást Sebastiannak. – Kérdeztem valamit – csapta le hirtelen a gépen tetejét a brit. A forgó kerekű székemet eltolta az asztaltól, majd magával szembe fordított, és szuggerálással kényszerítetett, hogy a szemébe nézzek. – Mióta? – ismételte meg mondatának első szavát Christian.

 - 3 hete – mondtam halkan.

 - Szóval akkor három hete iszol annyi kávét, hogy a kezed remeg tőle, szédülsz sokszor és hányingered van, valamint a vérnyomásod is ezért rossz – mondta összegezve a dolgokat. – Ha koffeinmérgezést fogsz kapni, kirúglak – figyelmeztetett kemény hangon. - 3 hete hallom azt a fiúk, hogy az ébresztőórád folyton csörög. Hogy nem beszélsz velük, sőt senkivel se. Elzárkózol bármiféle kapcsolatteremtés elől. Folyton dolgozol, de emellett keveset alszol. Eddig vártam azzal is, hogy a rémálmaiddal kapcsolatban hozzám fordulj, amik miatt az éjszaka kellős közepén sikítva ébredsz fel. Emeliija, elhiszem, hogy fáj neked ez az egész, ami közted és Kimi között történt, de akkor se rendezheted le a dolgokat ezzel.

 - Ez az én életem. Úgy élem hát meg a dolgokat, ahogyan én akarom – mondtam idegesen, majd felpattantam a székből. Ki akartam csörtetni Christian mellett, de elkapott a karomnál, és visszarángatott a mérnökállásba. – Most jobb lenne, ha felvágnám az ereimet? Képzeld el így küzdök ez ellen a kényszer ellen! – kiabáltam 5 centire az arcától. - Nem akarom kinyírni magam, csak egy kis nyugalmat akarok. A kávét, pedig azért fogyasztom liter számra, mert másképpen nem tudok ébren maradni. Nem tudok dolgozni, nem tudok létezni. Dolgoznom kell, hogy ne agyaljak – vágtam a dolgokat zokogva hozzá. – Egyszer már így túléltem egy kemény időszakot. Mikor Heikki-vel szakítottunk. Most is menni fog – mondtam neki határozottan, majd miután megtöröltem a szemeimet, távoztam a helyiségből. Azt hittem, ezzel sikerült leráznom Christian-t, de nem így történt. Drága főnököm követett engem a home-ba, ahol egyszer csak megtolt az irodája felé. Amint bezárult mögöttünk a kis szoba ajtaja, egyből vallatóra fogott.

 - Mi volt annak az oka, hogy Kimivel szétmentetek? – tette fel első, ám egyben legfontosabb kérdését Horner, miután leült az asztala mögé.

 - Tudomást szerzett arról Heikki születésnapi buliján, magától Heikkitől, hogy annak idején mi több, mint 10 évig együtt voltunk. Gyerekkori szerelem fűzött Sebastian tréneréhez. Valamint a jegyese is voltam, és egyszer elvetéltem míg együtt voltunk. Ezek betettek Kiminél. Azt hitte, hogy a kapcsolatunk alatt is csaltam őt vele. Hazug picsának nevezett, majd egyszerűen kidobott – mondtam tömören, érzelemmentesen. Horner arcáról le lehetett olvasni, hogy kisebb sokkot kapott az információk hallatán. Pár perc múlva jutott csak el arra a szintre, hogy reagálni tudjon, de mikor bele akart kezdeni, kinyílt az irodájának ajtaja.

 - Emeliija kerestek otthonról – szólított meg Helmut. Rápillantottam, majd felálltam a székből. Érdeklődve néztem rá, mert nem tudtam, hogy miért kereshetnek engem az otthoniak. – Hívd vissza az öcsédet.

*Lempi szemszög*

 - Egy büdös nagy gyökér vagy Räikkönen, semmi más – sziszegtem az unott képet vágó honfitársam arcába dühös szavaimat, majd egy nagyot rácsaptam a kamionra, mely mellett Kimi állt. – Miért nem vagy képes meghallgatni? Ha megtudnád mi hogyan történt, akkor nem haragudnál rá azért, mert életének eme részét eltitkolta előled. És gondolom neked is vannak olyan malőrjeid, amikbe nem avattad bele Em-et – böktem meg erősen a mutatóujjammal a mellkasát. Egyből oda is kapott. Eltorzult fejjel kezdte el dörzsölni azt a részt, ahol mutatóujjam találkozott a testével. – Nem érdemled meg őt. Neked simán elnézne egy ilyet, mert szeret! És nagyon fontos vagy neki!

 - Ha fontos lennék neki, akkor nem hazudott volna a szemembe! – mondta idegesen. – Egy balfasz voltam, mikor összejöttem egy ilyen hazug lotyóval!

 - Még egy ilyen megnevezés, és halott leszel – sziszegtem a képébe, majd faképénél hagytam. A home-unk felé indultam. Próbáltam magam lenyugtatni, mert nem akartam teljesen felidegesítve visszasétálni a fiúkhoz.

 - Kiosztottad? – kérdezte vigyorogva Lee.

 - Ki – mondtam, majd egy nagyot fújtattam. – Jösztök fel kicsit pihenni – böktem a fejemmel az emeleti pihenőrészleg felé, ahol a szabad perceinket szoktuk kiélvezni egymás, és egy klíma társaságában. A fiúk mindannyian bólintottak. A lépcsőfokokat kettesével véve közelítettem meg az emeletet, mely hűvös levegővel kecsegtetett. Amint felértem, megtorpantam. Az emeleten csend honolt. Zokogás, szipogás, és halk suttogások töltötték be a hatalmas, üres teret a halk léptek mellett. Egyből felismertem barátnőm hangját. Em az egyik tologatható szekrény előtt guggolt. Egyik kezével a tárolóba kapaszkodott, a másikkal pedig a telefonját szorította arcához, melyen a kinti fények megcsillantak. Teljesen könnyárban úszott arca.

 - Christian, mi történt? – kérdeztem Horner-től, aki a fal mellett álldogált. Az ajkait rágcsálta miközben hol Emeliija hátát, hol pedig a padlót bámulta. Lee, Ed, Tom, Kenny, Peter, Dom és Stuart is közelebb araszoltak hozzánk, majd érdeklődő pillantásokat lőttek brit honfitársuk felé.

 - Az anyja … szívrohamot kapott – mondta lassan miközben Em felé fordította a fejét. Keményen, érzelemmentesen közölte velünk a hírt. Nem látszódott rajta semmiféle érzelem.

A fiúk elképedve néztek rá, míg én sokkot kaptam. Nem tudtam felfogni a hallottakat. Hihetetlennek tűnt mindaz, amit mondott. Nem tudott megszólalni senki se. Mindenki sajnálkozva kezdte el méregetni barátnőmet, aki a fejét csóválva magyarázott a vonal túlsó végén lévőnek, miközben megállás nélkül zokogott.

 - Rendbe jön majd? – kérdezte Lee miután Christian jobb oldalára állt. A fiúkkal csöndesen vártunk a válaszára, miközben mindannyian őt bámultuk. Pár pillanatig Christian csak bámulta Em hátát, majd a földre pillantott, aztán végül ránk emelte tekintetét.

 - Meghalt – mondta tömören, majd újra elkezdte rágcsálni az ajkait miközben visszapillantott Emre, majd lehajtott fejjel hallgatta tovább barátnőm keserves zokogását.

45. rész

,,HIVATALOS KÖZLEMÉNY” – állt nagy betűkkel a hófehér, A4-es lap legtetején, melyet éppen a kezemben tartottam. A mai nap folyamán legalább százszor elolvastam már azt a csekély 5 sort, ami fehéren-feketén állt a papíron. Legelőször képes voltam felfogni az ott leírtakat, bár azt hiszem, hogy a média képviselői, azok a gusztustalan firkászok, akik egész nap a nyakamban loholtak, képtelenek voltak értelmezni a mondatokat, melyeket Katie fogalmazott meg még kora reggel.

A finn bulvármagazinnál dolgozók, akiknek interjút adtunk, már ki is adták a szeptemberi számukat, melynek legelején, a címlapon mi virítottunk. Kimi és én. A porkkalai ház nappalijában készült kép alatt pedig egy ,,Kimi Räikkönen újra szerelmes” cím virított. Az újságot is kézhez kaptam a lap egyik újságírójától. Még reggel adta oda nekem, miután megtapasztalhattam azt, hogy milyen érzés az, amikor nem tud az ember egy lépést se tenni anélkül, hogy diktafonos, kiabáló emberek ne állnák az útját. Nem volt valami kellemes úgy dolgozni, hogy folyton valaki járkált utánam. Mikor a home-unk háta mögött leellenőriztem Ed-del a kerekekben lévő nyomást, akkor is legalább három fotós álldogált tőlünk körülbelül 10 méterre, és a gépeiket folyton kattogtatták. Katie egész nap mellettem volt, és ő maga közölte azokkal az újságírókkal a közleményben leírtakat, akik esetleg nem olvasták el a fehér lapra nyomtatott mondatokat. Akadt azonban olyan is, aki ezt megtette, de ennek ellenére is bombázott a hülye kérdéseivel. Őket egyedül nem tudtam volna leszerelni, de Katie talpraesett volt, és hamar elküldte őket a közelemből, és folytathattam a munkámat legalább 10 percig, amikor ugyanis újra megrohamozott valaki.

 - Sajnálom, hogy ezt el kell viselned miattam – hallottam meg Kimi rekedtes hangját. Lassú léptekkel átszelte a szinte kihalt étkezőnket, majd leült mellém az egyik fal tövébe. – Ne haragudj – mondta bánatosan, mire megráztam a fejemet, majd a vállára helyeztem nehéz kobakomat. – Utálom ezt a kibaszott felhajtást, amit körülöttem keltenek – morogta idegesen. – Ugyanolyan ember vagyok, mint ők! Gyökerek …

 - Majd csak békén hagynak minket – küldtem felé egy biztató mosolyt.

Pár percig csöndesen ott üldögéltünk, majd fel kellett állnunk, ugyanis a munkások szét akarták szedni a főhadiszállásunkat.

 - Nem is gratuláltam még neked a harmadik helyedért – fordítottam kicsit oldalra a fejemet, hogy láthassam Kimi arcát, aki a hátam mögött ült. Miután visszaértünk a szállodába egyből megcéloztuk a hatalmas kádat, ami Kimi hotelszobájának fürdőjének sarkában állt. Teleengedtük kellemesen langyos vízzel, és jó sok habbal. Jó volt egy kicsit ellazulni a fárasztó nap után.

 - Egy harmadik helyért felesleges a gratuláció – morogta. Csúnyán pillantottam rá, miután kicsit oldalasan beültem a kád sarok részébe. –A harmadik hellyel a seggem is kitörölhetem, szóval ne nézz így rám! Igazam van.

 - Nincs – mondtam neki tömören.

 - De!

 - Nem!

 - De, igen!

 - De nem!

 - De igen! – vágta rá nevetve, majd odahúzott magához. – Mikor akarunk majd házat nézni? – kérdezte susogva, miközben a nyakhajlatomnál cirógatott az orra hegyével.

 - Olasz nagydíj utáni héten? Akkor úgy is csak pénteken kell majd bemennem a gyárba először csak.

 - Engem is elengedtek a hét első felére – mondta egy kisebb gondolkozás után.

 - Azt ugye tudod, hogy jövő hét utáni héten, vasárnap Heikki születésnapi bulijára vagyunk hivatalosak? – kérdeztem Kimitől.

 - Én nem megyek! – jelentette ki határozottan, majd miután kicsit eltolt magától kiszállt a kádból. Az egyik törölközőt a dereka köré csavarta, majd a szekrénynek dőlt, amibe bele volt építve a mosdókagyló. – Minek mennék én annak a gyökérnek a születésnapjára? Nem vagyunk haverok, sőt ő számomra egy senki. Nem fogok jó pofizni vele pár órán át. Az nem az én asztalom – morogta. – Te menjél nyugodtan, de én nem fogok – mondta a fejét csóválva, majd kisétált a fürdőből.

 - KIMI! – kiáltottam utána, miután felálltam a kádban. Az egyik törölközőért nyújtózkodtam, hogy ne egy szál semmibe vágtassak utána. – Most egy estét nem kibírsz?

 - Nem – mondta, majd magára rángatta a boxerét, amit előzőleg az ágyára dobott. – Nem fogok elmenni a hülye bulijába, mikor legszívesebben megcsapnám azt az idióta fejét!

 - Neked mi a bajod vele konkrétan? – kérdeztem tőle kicsit idegesen.

 - Mindegy – vágta rá egy vállrántás kíséretében, majd miután bekapcsolta a plazma TV-t ami a szoba nappali részének sarkában álldogált, levetődött a kanapéra.

 - Kimi – búgtam csábos hangon nevét, mire rám pillantott.

 - Nem fogsz meggyőzni – mutatott rám, miután figyelmét újra a TV-nek szentelte.

 - Bajnok – súgtam a fülébe miután hátulról átöleltem. Karjaimat összefogtam a mellkasa előtt, majd egy puszit nyomtam a füle mögé. – Az én kedvemért se? – kérdeztem tőle bánatosan. Felültem a kanapé háttámlájára, és próbáltam onnan úgy lenézni rá, hogy megessen a szíve rajtam. Ez a tervem nem jött be, mert Kimi rám se pillantott. – Kimppaaaaa – búgtam cuki hangon.

 - Sose hívtál még így – mondta nevetve, majd a derekamnál fogva lehúzott az ölébe. – Mond még egyszer – súgta ajkaim közé, majd miután megcsókolt vigyorogva és kissé sürgetően nézett rám.

 - Kimppa – ejtettem ki lassan becenevét, miközben végig meghatározhatatlan színű szemeibe néztem. Kimi erre elvigyorodott, majd a törölközőt, ami a testemet fedte, egy mozdulattal lehúzta rólam.

 - Hogy mi pasik mennyi mindent meg nem teszünk értetek – mondta a fejét csóválva, majd lehajolt hozzám egy csókra, mellyel egy igazán mozgalmas éjszakát nyitottunk meg.

***

 - Ezt nem fogom pia nélkül túlélni – nyögött fel mellettem Kimi, miután beléptünk a kívülről otthonosnak tűnő svájci családi ház bejárati ajtaján. Mindenhol szőkéket lehetett látni, akikről szinte lerítt, hogy finnek. Voltak olyanok, akikben még csak kevés alkohol volt, de akad olyan vendég is, aki már teljesen kész volt. – Senkit se ismerek itt – súgta a fülembe Kimi, miközben beljebb sétáltunk.

 - Nyugi, jól el leszünk majd – mondtam neki mosolyogva, majd egy vigyorgó lány elé siettem, aki kiszúrt minket a hatalmas tömegben álldogálva. – RUUT! – kiáltottam nevetve a lány nevét, majd jó szorosan megöleltem.

 - Téged is látni? – kérdezte vigyorogva, majd még egyszer megölelt.

 - Hát amint látod – mondtam neki mosolyogva, majd kicsit közelebb iszkoltam vele Kimi-hez. – Ruutie, ő itt Kimi, a barátom – mutattam a pilótára, aki egy amolyan kényszerített mosolyt öltött az arcára. – Kimi, ő Ruut, Heikki húga.

 - Örülök, hogy megismerhettelek – mondta Kimi, majd kezet nyújtott ex-sógornőmnek, aki egyből meg is rázta a felé nyújtott jobbost.

 - Én is – mondta kimértem Ruut, majd maga mellé húzta a bátyját, Jaakko-t és az egyik nővérét, Eeva-t is, akik egyből a nyakamba borultak. Jól megszorongattak, majd elkezdtek a tömeg felé húzni. Kimi elszakadt tőlem, amit nem jól viselt egészen addig, amíg Sebastian fel nem tűnt a láthatáron. Miután a kicsi német is betoppant a buliba, Kimi egyfolytában mellette lófrált.

 - És ő Heikki jelenlegi barátnője, Miia – mutatott az előttem álló szőkés lányra Jaakko, miután szinte mindenkit bemutattak nekem. – Miia, ő itt Emeliija, a bátyám volt barátnője – mutatott rám a legkisebb Huovinen fiú.

 - Örülök, hogy megismerhetlek. Sokat hallottam már rólad – mondtam neki mosolyogva.

 - Az jó. Mert én rólad semmit se hallottam – mondta szárazon, majd miután megrázta a kezem, bevágott egy hátra arcot és eltűnt a vendégek között.

 - Ennek mi baja? – fordultam Ruut felé, aki erre csak lemondóan megcsóválta a fejét.

 - Sziasztok – torpant meg mellettünk egy vigyorgó Heikki.

 - Á, a szülinapos – nevettem fel. – Boldog szülinapot – mondtam neki mosolyogva, majd adtam neki két puszit. – Az ajándékodat a többi közé raktuk – mutattam a nappali sarkába, ami telis-tele volt színes papírba csomagolt dobozokkal.

 - Találkoztam már Kimivel, és ő mondta, hogy ott találom majd – mondta mosolyogva. – Remélem, hogy ma este azért elleszünk – mondta nevetve. – Bulizzunk! – kapta el a kezemet, majd a tánctérre húzott. Nem szívesen mentem bele a táncba, de mivel a születésnapja volt, nem mondhattam neki nemet. 

Az este elég jóra sikeredett. Mindenki jól érezte magát, és még Kimin is látszott, hogy elvolt. Nem nagyon sok időt töltöttünk együtt, mert általában a Huovinen testvérek egyike mindig lefoglalt a kérdéseivel. Jó sokat táncoltam velük, és az alkohol is rendesen fogyott, bár egy szintnél abba hagytuk, és inkább narancslére váltottunk. Heikki azonban egy rossz szó nélkül fogadta el a kezébe nyomott italokat, bár senki nem szólt erre semmit a családtagjai közül, hiszen a szülinapja volt.

 - Hű, teljesen elfáradtam – nyögtem fel miután eldőltem Kimi nappalijában lévő kanapén. – Gondolom te is – néztem fel rá nevetve, ám a mosoly hamar az arcomra fagyott. Kimi mérgesen nézett rám, szinte már-már ölő pillantásokkal méregetett. Ajkai egy vonallá préselődtem miközben összefonta karjait a mellkasa előtt. – Mi a baj? – kérdeztem tőle, miután felálltam a kanapéról. Végig akartam simítani a karján, de távolabb lépett tőlem.

 - Hozzám ne érj! – sziszegte mérgesen.

44. rész

Sziasztok :)

Egy kicsit később hoztam a részt, mint akartam, de ennek az oka nem én voltam, hanem a technika, ugyanis nem tudtam belépni a bloggerbe 2 teljes napig. Szerencsére megjavult, és már közzé is tudom tenni az új részt, melyről annyit mondanék így előre, hogy kicsit átkötős jellege van. Igazából nekem van gondom a a résszel, mert nem így akartam megírni, de megváltoztatni meg nincs türelmem, mert az elkövetkezendő részekre koncentrálok már, ami remélem sok izgalmat fog majd tartogatni számotokra :D

Köszönöm szépen itt is az előző részhez érkezett kommenteket, valamint a pipákat :) Remélem, hogy most is vissza fogtok majd nekem jelezni valamilyen formában. :)

A következő részt pénteken fogom hozni (vagy csütörtökön, attól függ mikor érek haza), utána pedig 2-3 naponta jönnek majd a részek, mert most ha leülök a géphez, akkor szinte csak írok :D

De nem is húzom tovább az időt. :)

Jó olvasást nektek, 

Em.

- 40 pont előnye van Mark-hoz képest is Alonso-nak, és te Vettel-t akarod nyomni előre!!! – kelt ki magából hirtelen Ciaron. A belga nagydíj előtti össznépes megbeszélésünkön ültünk éppen. Pilbeam volt az, aki az ausztrál csapatából először felszólalt, és kinyilvánította nemtetszését azzal kapcsolatban, hogy az új fejlesztéseinkből 2 dolgot is Sebastian autójára akartunk felrakni az elkövetkezendő nagydíjakon. Kereken 5 napja ezen megy a vita a gyárban. A szerelő csapatok nem beszélnek egymással, ahogyan a mérnökök se. Mindenki csak veszekedik a másikkal, és megy az állandó mutogatás. Kenny-vel, Rob-bal, Rocky-val valamint Adrian-nal karöltve, mi voltunk azok, akik nem álltunk egyik csapat mellé se. Mi voltunk a semlegesek, akik nem veszekedtek a többiekkel, csak hallgatták azt, ahogy a saját társaik szidják egymást.

 - Ciaron, nyugodj le egy kicsit – kérte halkan Adrian a versenymérnököt, aki erre földhöz vágta az előtte lévő mappát, majd ordítozva kicsörtetett a tárgyalóteremből.

 - Fasza versenyhétvége elé nézünk – motyogta mellettem Guill, mire egy hatalmas sóhaj kíséretében bólogatni kezdtem.

A francia mérnökök gyöngyének igaza volt. A két ,,team”-et külön repülőgépeken kellett a helyszínre szállítani, mert Christian attól félt, hogy a gépen fognak jelenetet rendezni. Ugyan ettől a dologtól félve szedte szét a csapatunkat, és helyezett el minket két különböző szállodába. Mivel én a hétvégén Rocky-val fogok dolgozni, ezért én a Vettel-team-hez tartozó szerelőkkel, mérnökökkel kerültem egy szállodába. Megemlítettem Horner-nek, hogy szívesen aludnék egy szobában Kimi-vel, de ezt ezen a hétvégén nem engedte, mert abban bízott, hogy majd én tudok beszélni a fiúkkal. Ez a terve akkor dőlt meg, mikor a saját csapatomban lévő szerelők se szóltak hozzám, mert nem álltam egyik fél mellé se, és nem voltam hajlandó megvédeni őket.

 - Én ezt nem fogom sokáig bírni – nyögtem fel, mikor már a garázsban is összevesztek a fiúk. Éppen egy hülye csavarkulcson ment a vita, amit elvileg Stuart elvett Mark kocsijának a szerelőrészlegéből. Adrian mellettem hátra sétált, majd kettő, hatalmas ládával tért vissza. Jól tudtam, hogy csavarok kaptak helyet, azokban a tárolókban, és tisztában voltam azzal is, hogy mi a szándéka azokkal a főtervezőnknek. Anyák, csavarok, csavarbetétek és egyéb apró dolgok voltak a dobozokban, melyek pár pillanat múlva már a földön kaptak helyet.

 - Mindenki idejön szépen, és elkezditek szépen helyre rakosgatni a dolgokat. Ha 10 perc múlva nem lesz minden a helyére pakolva, akkor egy szép kis éjszakázás elé néztek, valamint aki megint el kezd veszekedni, azt hazaküldetem, és még ki is rúgatom! – mondta emelt hangon a brit. – Elegem van abból, hogy gyerekesen viselkedtek. ÉN mondtam meg, hogy ki melyik fejlesztésünket kapja, mert tudom, hogy melyik pilótánk tud a legtöbbet segíteni nekünk az egyes alkatrészekkel kapcsolatban. Mert például Mark nagyon nem érez különbséget az új kipufogónk kezdetleges változatával, míg Sebastian igen! Ha valakinek ezzel kapcsolatban van még kérdése, az felteheti nekem az irodámban – mondta, majd hátat fordított a srácoknak. – És jobb lesz, ha bocsánatot kértek a másiktól míg pakolásztok – szólt hátra, majd a karomnál fogva elkezdett húzni ki a paddockba, majd a kamionok felé. – Kimi a mérnök kamionnál van – bökött a fejével afellé a tréler felé, ahol az adatokat szoktuk elemezgetni.

 - Köszönöm – mondtam neki hálásan, majd kicsit sietősebb léptekkel indultam meg a kamionunk felé.

Kimi vigyorogva lökte el magát a trélertől, mikor meglátott. Hosszasan ölelt magához, amint két karja közé értem. Finom, jellegzetes ,,Kimis” illatát régóta nem érezhettem. Szinte a fellegekben jártam, mikor nyakhajlatához bújhattam, és egy nagyobbat szippanthattam bőrének illatából.

 - Annyira hiányoztál nekem – motyogtam a mellkasában, miután egy hosszú csókcsata után elváltak ajkaink egymástól. – Ez a 10 nap nélküled maga volt a pokol – mondtam a szemeimet forgatva, mire Kimi vigyorogva megcsóválta a fejét, majd megcsókolt. – A srácok totál meghülyültek. Ott támadják egymást, ahol csak tudják – morogtam.

 - Szóval akkor nem csak a Ferrarisok és a Mercisek agyszüleménye az, hogy áll a bál nálatok – mondta miközben elsimított egy kósza tincset az arcomból.

 - De fasza, hogy már az egész paddock erről pletykál – csattantam fel hangosan.

 - Nyugi – csitított egy kicsit Kimi. – Minden meg fog oldódni a két szerelőbrigád között.

 - Remélem – sóhajtottam fel bánatosan.

A Lotus megengedte, hogy Kimi szobájába bemehessek, így kíváncsi tekintetek nélkül tudtunk kettesben megebédelni. Mark magunkra hagyott minket, amiért hálásak voltunk neki.

Miután elfogyasztottuk az ebédjeinket, nekem vissza kellett mennem a garázsunkba, ugyanis Ed-del és Jon-nal ideje volt, hogy átvegyük a gumikat a Pirellitől és a felnik, melyekre az olasz cég emberei ráhúzzák a gumikat, még nem voltak teljesen tiszták a munkálatok elvégzésére, így meg kellett őket mosnunk.

 - Majd én pakolgatom őket fel neked, ne hajolgass – mondta Ed, majd az egyik felnit elém rakta a tologatható szekrényre, melyen eredetileg gumikat szoktunk szállítgatni. Felvettem a kezemre a műanyag kesztyűt, majd a tisztítófolyadékos vízbe mártottam a szivacsot. A felnire ragadt fékport pár pillanat alatt le is tudtam tisztítani a maró, savas tisztítószerrel, majd leöblítettem egy slaggal, azután pedig Ed-re bíztam, miután biztosan tudtam, hogy nem maradt tisztítófolyadék a kerékrészen, mely szétmarhatta volna mérnöktársam kezét.

Éppen már az utolsó felninél jártunk, mikor a garázsunk hátsó részéből hangos kiabálás zaja hallatszott ki. A fiúkkal egyből megkerültük az alkatrészek tárolására szolgáló aprócska home-féleséget, majd beszaladtunk a hátsó bejáraton. Hatalmas dulakodás kellős közepébe csöppentünk Jon-nal és Ed-del. Próbáltuk egyből leállítani a fiúkat, miközben védenünk kellett saját magunkat az ütések, rúgások elől. Az egyik pillanatban egy ököl közeledett a fejem felé, én pedig reflexből kinyújtottam a jobb tenyerem, hogy felfogjam majd a löketet, amikor kicsit előre löktek hátulról. A tenyerem, melyet eredetileg önvédelmi célból használtam volna, támadóeszköz lett, miután véletlenül orrba tenyereltem csapatunk tulajdonosát, Dietrich-et.

 - ELÉG! – ordította el magát a vérző orrú osztrák, mire a srácok megfagytak a mozdulataik kellős közepén. – Aki, nem fog bocsánatot kérni a másiktól, és aki folytatni fogja ezt a hülye utálkozást, azt ki fogom rúgatni! – mondta izzó hangon. – Felnőtt férfiak vagytok! … Na jó, nem mindegyikőtök – pillantott Nathan-re, mire halk kuncogás futott végig a srácokon. – De akkor is tudnotok kéne viselkedni. Adrian azt hittem tisztázta már az új alkatrészek sorsát veletek, de ha valaki nem hallott volna még róla, az menjed szépen oda hozzá, és beszélje meg vele a dolgokat! … Szeretném, ha minden a régi lenne, és együtt, közösen folytatnák a zakatolást a VB címek felé. Mert csak egy csapatként tudunk győzni, nem pedig alakulatokra bontva – mondta az osztrák, majd felém fordult. – Te – mutatott rám – pedig szépen elkísérsz a csapatunk doktorához, miután egy szépen orron tenyereltél – mondta majd miután átkarolt, elindultunk a home-unk felé.

 - Sajnálom Herr Mateschitz, nem akartam – mondtam bűnbánó hangon.

 - El van nézve – mondta nevetve. – Tibennetek, finn lányokban ennyi erő van? – kérdezte meghökkenve, mire vigyorogva vállat vontam.

 - Tudja, a svéd, beképzelt, pénzes pasikat valahogy le kell koptatnunk magunkról.

 - Jól tudom, hogy sok svéd férfi finn nőt vesz el? – érdeklődött kíváncsian.

 - Ez náluk már amolyan sport féle – mondtam elgondolkozva, majd én is hangos nevetésben törtem ki, miután Dietrich elröhögte magát.

43. rész

Szervusztok :D

Iszonyatosan jó érzés úgy hazajönni, hogy 2 napig addig alszok, ameddig csak akarok :D Anyum szerint aki az iskola első hetét túléli, annak a többi már nem akadály. És bizony én még most is szívom az oxigént, és a ketyegőm is megfelelően működik, szóval TÚLÉLTEM :D És ennek megünneplése képpen hoztam is nektek az új részt :)

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett sok-sok pipát, valamint a kommenteket. Ezek a visszajelzések igazán jól esnek nekem :) Remélem most is megleptek majd párral :D

De nem is húzom tovább az időt. :)

Jó olvasást nektek, 

Em :)

,,Sose lesz ennek vége” – gondoltam magamban, miközben egy elbűvölő mosolyt küldtem a fotósnak, aki lassan már az ezredik képet lőtte rólam. Gépének vakujától lassan kezdtem homályosan látni. Sűrű pislogásokkal próbáltam kicsit kitisztítani szemeim világát, hogy legalább a riporter hölgyet meg tudjam találni magam előtt a tekintetemmel, ám ez nehezen ment.

Lassan már egy fél órája faggatott minket a kérdéseivel az ,,Inside” finn bulvárlap újságírója. A közös életünk minden olyan pontjába betekintést engedtünk neki, és a vele érkezett fotósnak, amit Britta és Andy, Kimi sajtósa nem találtak soknak, valamint amit én és Kimi is engedélyeztünk. Mind a sajtósok a nappali hatalmas üvegablaka előtt álltak. Kezükben egy-egy diktafont tartottak annak érdekében, hogy minden egyes elhangzott mondatot rögzíteni tudjanak. Mosoly terült el a német munkatársam arcán, de Mr.Stobart-ról lerítt, hogy szívesebben pihent volna még egy napot otthon, ahelyett, hogy a kissé hűvöskés Porkala-ba leutazzon.

- Emeliija, mennyire nehéz pilótabarátnőnek, és mérnöknek lenni egyszerre, főleg úgy, hogy te Kimi csapatának ellenfeleinek egyikénél dolgozol? – intézte felém első kérdését Erja, miután Kimi befejezte a nyári szünetünk alatti utazgatásaink ecsetelgetését.

 - Nehéz. Mert miközben dolgozok, tudom, hogy azzal, amit a csapatomért teszek, az mind részben Kimi ellen is irányul. Az időmérők, illetve a futamok során azért dolgozok a munkatársaimmal, hogy Kimit és a többieket magunk mögé utasítsuk, legyőzzük őket – feleltem a kérdésére készségesen.

 - Nem mindenki tudja azt, hogy te mivel is foglalkozol a Red Bullnál. Elárulnád nekik, hogy te milyen szerepet is töltesz be a csapatodnál?

 - Én vagyok az egyik, gumikért felelős mérnök az alakulatunkban. Lényegében abból áll a munkám, hogy a gumik adatait elemzem a másik két mérnöktársammal, akik szintén abban a munkakörben tevékenykednek, ahol én. Azokat a munkákat, előkészületeket, amik az abroncsokhoz kapcsolódnak mi végezzük el a csapatunkon belül – mondtam, mire kaptam egy széles mosolyt, majd Erja a kezében lévő kis jegyzetfüzetre pillantott, ahol éppen a következő kérdését kereste.

Bőven egy óra múlva már a bőröndömet pakoltam össze a hálóban Britta segítségével. Kimi lent még elbúcsúzott a minket faggató hölgytől, valamint a fotós sráctól, míg Andy Kimi ágyrészénél ülve egy muffin elpusztításán dolgozott. Vicces volt, ahogy próbálta nem összekoszolni saját magát, és az ágytakarót.

 - Lent megvárlak – mosolygott rám Britta miután összepakoltuk a cuccaimat, és Kimi belépett a szobába. Andy-t kitolta a folyosóra, majd ahogy ő is átlépett a küszöbön, becsukta maga mögött az ajtót.

 - Mennyi ideig nem láthatlak majd? – kérdezte egy sóhaj után Kimi. Közelebb lépett hozzám, tenyereit a derekamra simította, majd jó szorosan magához húzott.

 - Kereken 10 napig – adtam meg szomorkásan a választ.

 - Pompás! – morogta kicsit felpaprikázva Kimi. – Az baszott sok idő! – panaszolta durcásan, mint egy 5 éves kisfiú, aki éppen az anyukájával közölte azt, hogy a kedvenc kisautóját elvették tőle, és nem adják neki vissza.

 - Hamar el fog repülni ez a pár nap – mondtam neki miután leült az ágyra, velem az ölében. Szőke tincsei közé fúrtam ujjaimat, majd a tarkójánál fogva magamhoz húztam egy csókra.

 - Azért nem annyira – motyogta a vállamba, majd egy apró puszit nyomott a bőrömre, melyet nem fedte az atlétám. – De hiányozni fogsz … nagyon – suttogtam bánatosan magam elé, miközben leszegtem a fejemet. Kimi az álam alá nyúlva kényszerített arra, hogy felnézek rá. Egy 1000 wattos vigyort villantó finnséggel találtam magam szembe, miután fejemet felemeltem.

 - Szeretlek … Szeretlek … Szeretlek … SZE-RET-LEK – mondta az utolsó ,,szeretlek” szót tagoltan, majd egy csókot nyomott az ajkaimra mint mindegyik ,,sz” betűs szó után.

 - Én is téged – vigyorogtam rá.

 - Em - jött Britta hangja az ajtó mögül, miután kettőt kopogott. – Indulnunk kell. Itt a taxi!

 - Mennem kell – fordultam Kimi felé újra szomorúan.

 - Túléljük – mondta egy kacsintás kíséretében, majd miután egy utolsó, hosszú csókban részesített, engedte, hogy felálljak, és összeszedjem a cuccaimat.

***

 - Én erről miért nem tudtam??? – kérdeztem kicsit idegesen Christiantól, aki éppen az emeletre trappolt felfelé. Megfordult a lépcsők fordulójában, majd először rám, aztán a hátam mögött álldogáló 6 évesek csoportjára pillantott. A kis diákok lehetőséget kaptak arra egy pályázat keretein belül, hogy meglátogassák a gyárunkat, és egy egész napot eltöltsenek itt, minálunk. Rocky, Kenny, Adrian valamint én voltunk azok a szerencsés, akikre gyerekeket bíztak. Nekem, valamint mérnök társaimnak adatott meg az a lehetőség, hogy a kicsinek minden fajta kérdésükre válaszoljunk, valamint, hogy elmagyarázzunk nekik dolgokat, és kicsit jobban megismertethetjük majd velük a csapatunkat, valamint magát a Forma-1-et.

 - Talán azért, mert az utolsó megbeszélésünkön elaludtál. És pont azon esett szó erről – mondta vigyorogva, majd folytatta az útját az irodák felé. Legszívesebben bemutattam volna neki, de Horner olyan, mint az ördög. Hátul is van szeme …

 - Hát, ööm … Mit akartok legelőször látni? – fordultam a törpék felé. Mind a 12-en engem bámultak, amitől egy pillanatra zavarba is jöttem. A legkisebb, szemüveges kissrác nézett rám a legfurábban. Ahogy a kis papírján láttam, ami a pólójára volt tűzve, a Frankie névre hallgatott. – Valami gond van? – kérdeztem felé címezve a kérdésemet, mire felhorkant.

 - Nem vagy valami határozott – mondta a fejét csóválva, majd elindult a versenyműhely felé, ahol a kocsikat szoktuk szét- illetve összeszerelni. A társai követték, így én se tudtam mást tenni.

- Ez a versenyműhely. A kocsikat itt szoktuk szerelgetni az öblökben – mutattam a pultokkal elkerített szerelő részlegekre, melyek egyikében éppen ott állt Mark idei autója. Csak a cock-pit és a kocsi orra volt látható az egész gépből. Lee éppen a pedáloknál babrált valamit, míg Peter vigyorogva figyelte a körülöttem lebzselő törpéket. – Minden egyes futam után, vagyis ha nincs egymás után rögtön két versenyhétvége, ide hozzuk a kocsikat, majd a régi, elavult alkatrészeket kicseréljük, valamint ha valami meghibásodott az autón, akkor azt megcsináljuk.

 - Hány darab alkatrészt szoktatok kiszedni a kocsiból, kukába dobni, miután hazajösztök? Az egyik szerelő bácsi azt mondta, mikor ide jöttünk, hogy sokat – kérdezte egy kisfiú, akit feltehetőleg Nicolas-nak hívtak.

 - Körülbelül 100 darabot, ami azért nem annyira sok – mondtam mosolyogva.

 - És minden egyes darabot kidobtok? – jött egy másik kérdés egy copfos kislánytól.

 - Nem. Vannak olyanok, amiket megtartunk teszteléshez, vagy azért, mert például be lehet olvasztani őket, és azokból új alkatrészeket csinálhatunk, így kicsit takarékoskodhatunk.

Miután a szerelőműhelyben körbevezettem őket, az irodák felé indultunk, pontosabban a technikai irodába.

 - Itt sok-sok gépen dolgoznak a bácsik és a nénik, akik Adrian bácsi terveit megjelenítik a gépeket – mondtam a gyerekeknek, miközben a dolgozók asztalai között előre felé sétáltam. – John például éppen egy 3D-s rajzot, azaz CAD-rajzot készít az egyik első szárnyunkról, amit az elkövetkezendő futamokon be akarunk majd vetni … vagyis egy gépen látható rajzot csinál, aminek minden oldala jól látszik – mondtam nekik kicsit érthetőbben. Megálltam az öltönyös srác mögött, aki mosolyogva kicsit elhúzódott a gépétől, hogy a srácok lássák azt, amit csinált.

 - Ezeket a rajzokat pedig el fogom majd küldeni a gépműhelybe, ahol ezt a szárnyak ki fogják önteni, majd szénszálas anyagokból el fogják majd készíteni a kellő dolgot – mondta Jonh. Kicsit túlságosan is felnőttesen fogalmazott, és attól tartottam a kicsik nem fogják majd érteni amit mondott, de senki se kérdezett vissza, szóval azért még se magyarázhatott olyan érthetetlenül. Miután minden kis törpét eltereltem John asztalától, mosolyogva folytatta a munkáját.

Ezek után az ebédlőbe vezényeltem a kicsiket. A szerelők nagy része éppen ebédelt, mikor odaértünk. Én is éhes voltam, és pihenni akartam egy kicsit, így egy okos ötletet adtam a gyerekeknek.

 - Menjetek, kérjetek sütit azoktól a lányoktól – mutattam a pult felé, amit szinte egyből meg is rohamoztak. Lexi szájáról a ,,Hastia vittu” szavakat olvastam le, miután arcára pillantottam. Nevetve küldtem neki egy puszit ,,kedves” szavaira válaszként, majd leültem Gent mellé az egyik székre.

 - Te normális gyerekeket kaptál, vagy olyanokat, akik kiborítanak teljesen? – kérdezte vigyorogva Chris, miután felém fordult.

 - Normálisokat. Miért? – érdeklődtem tőle nevetve, mire a terem másik vége felé intett, ahol az ablakon át láttam, ahogy Rocky-t nyúzták a srácok ezerrel. – Anyám – nyögtem fel szörnyülködve, mikor láttam, hogy a drága franciánkat leteperték a porontyok. – Hát ő kikapta a legjobbakat – mondtam nevetve, majd figyelmemet Lisa-nak szenteltem, aki az étkezési szándékaimról kezdett faggatni.  – Szerintem amúgy semmit se értenek abból, amit mondok neki, pedig próbálok érthetően fogalmazni – fordultam újra a fiúk felé.

Délután 4 felé kellett a srácoknak elhagyniuk a gyárat. Addigra Guill-t a sajátjai teljesen kiborították. Nevetve figyeltem, ahogy Rocky szinte futva sietett be a fotocellás ajtón, miután a gyerekeket a tanárok felpakolták a buszokra.

 - Nem tudom mit rinyál. Tök jó kis napunk volt – mondta a fejét csóválva Kenny, majd az órájára pillantott. – Emberek, én megyek is hazafelé. Az asszony már vár rám – vigyorgott ezerrel, majd miután Thelma-tól megkapta a kocsijának kulcsait, el is húzta a csíkot.

 - Süt rólad, hogy hiányzik neked Räikkönen – címezte felém szavait Adrian, miután mellém sétált. Egy szomorkás mosoly kíséretében néztem rá, mire kedvesen végig simított a hátamon. – De már csak 9 nap!

42. rész

Sziasztok :)

Szeptember 2-át írunk, és hivatalosan is megkezdődött a 2013-14-es tanév ... YEAH ... -.- Személy szerint szívesebben hozzátoldanék még pár hónapot a szünethez, de sajnos ezt sehogy se tudom kivitelezni ...

Mivel elkezdődött az iskola, lehet hogy 5-6 nap is eltelhet majd egy-egy rész publikálása között, ugyanis 11.-es lettem idén. Sok új tanárom van, és kikaptam mindenből a legszigorúbb nevelőket, plusz történelem faktot is felvettem (innen is csókoltatom a "kommédiás" egyetemeket, ahová már kötelező egy emelt érettségi tantárgy ...). Iszonyatosan sokat kell majd tanulnom, de számomra az írás egy fajta pihenés, kikapcsolódás, szóval szerintem ki is jelenthetem, hogy tutira nem lesz olyan, hogy hetekig ne jelentkeznék :) (főleg hogy 1 rész előre mindig meg van írva)

Innen is köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, valamint a pipákat. Mikor feljövök a blogra jó érzés látni, hogy sokaknak tetszik az, ahogyan írok, amit írok :) Még egyszer köszönöm, és remélem most is megleptek pár visszajelzéssel :)

De nem is húzom tovább a szót. Jó olvasást nektek, 

Em. :)

 - Bírni fogunk mi a két gyerekkel? – fordultam hirtelen Kimi felé, miután a hófehér Q7-esének a csomagtartójából kivettem Titus egyik bőröndjét. A srácokkal, négyesben-Olaszországban fogunk tölteni 4 napot. Ezzel egy kicsit segíteni akarunk Rami-nak és Kriisti-nek, mivel nekik is kijár egy kis idő, amit csak egymással tölthetnek el. Paula a barátnőivel Svédországba fognak menni, ahol bejárják majd Stockholm-ot, és annak környékét, így ő nem tudott volna vigyázni a két fiúra. Kimi amúgy is szeretett volna egy kicsivel több időt eltölteni a keresztfiaival, és én is, így megbeszéltük Rami-ékkal, hogy a lurkók velünk lesznek majd nyaralásunk első felvonásában. Eleinte biztos voltam abban, hogy meg tudjuk majd őket fékezni, és vigyázni tudunk rájuk, de ahogy ma reggel elnéztem őket, kezdtem ebben kételkedni. Ezres fordulatszámon pörögtek, és egy pillanatra se álltak le. Alig lehetett őket a fürdőbe parancsolni, hogy kezdjenek el mosakodni, valamint a felöltözéssel is gondok voltak. Rami és drága felesége már reggel 9-kor elindultak a francia Riviérára, így nekünk, kettőnknek kellett a srácokat elkészíteni az útra. Csekély 4 órányi repülőzés után érkeztünk meg ide, Mallorca-ra. Egy órája foglaltuk el a szállásunkat. Miután bejártuk a tengerpart melletti villát, a srácok el is kezdték egymást gyepálni, ami még jobban elbizonytalanított.

- Szerintem igen – mondta, majd átölelt. – Bár lehet nem ártana beszerezni egy kis nyugtatót – gondolkozott hangosan. Amint rám pillantott, hangos nevetésben tört ki. – Sütött az arcodról, hogy azt hitted, tényleg benyugtatóznám őket – mutatott rám vihogva.

 - Kapd be! – morogtam, majd éppen az egyik utazótáskáért nyúltam, mikor Kimi hátulról átölelt.

 - Azt nem nekem kell – susogta a nyakamba, majd kicsi célzó jelleggel jobban hozzám nyomta alfelét. – Iszonyatosan jól áll neked ez a bikini – morogta azon a szexi, rekedtes hangján, miközben fedetlen derekamat, hasamat kezdte el simogatni. Egy szál rövidnadrágban és bikini felsőben festettem előtte. Amint ideértünk, ledobtam magamról a felsőmet, mert iszonyatosan meleg volt még anélkül is. – Olyan szívesen levenném rólad – simította kezét az egyik mellemre.

 - Ti mit csináltok? – érkezett Juustu értetlenkedő hangja a hátunk mögül. Egyből mind a ketten hátra fordultunk. Kimi vigyorogva nézett le a törpékre, míg én próbáltam pirulásomat elrejteni.

 - Még semmit – mondta pimaszul vigyorogva Titus. – Majd azt fogják, amit apu meg anyu szoktak esténként, mikor azt hiszik, alszunk.

 - Ti is sikítgatni meg hörögni fogtok? – kérdezte undorodó fejet vágva Juustu, mire azt hittem, a díszkőre zuhanok. Kimi mellettem csak nevetett, míg Titus vigyorgott, Juu pedig azt imitálta, mintha hányna. A szememet dörzsölgetve hagytam ott a fiúkat, és menekültem be a házba.

Kimi egész nap szívatott engem. Hol provokált, hol pedig nyögéseket, és sikításokat imitált, mikor a közelében voltam. A srácok roppantul élvezték, ahogy a keresztapjuk szívta a véremet. Sokszor még ők bíztatták arra Kimi-t, hogy szóljon be nekem.

 - Egyáltalán a fiúk tudják, értik, hogy te mivel húzod az agyamat egész álló nap? – kérdeztem Kimi-től miközben éppen a vacsora után a mosogatónál tevékenykedtünk.

 - Titus igen, de Juustu nem – mondta tömören, majd elkezdett nevetni. – Már alig várom, hogy lássam Rami arcát, mikor közlöm vele, hogy túl hangosan csinálják, és a gyerekeik mindig végig hallgatják.

 - És én egy ilyen mocsokkal vagyok együtt – motyogtam jól hallhatóan, hogy Kimihez is eljussanak szavaim. Mondatom után felhorkant, majd kivette a kezemből a tányért, amit éppen a vízsugár alá tartottam. Elzárta a csapot, majd kivette a szivacsot a kezemből. Felültetett a pultra miután elsöpört pár dolgot az útból.

 - Szóval mocsok vagyok? – kérdezte kaján hangon, miután beállt a két lábam közé. Tenyereit a két combom oldalára simította. Fel s alá járkált a kezeivel lábamon. Jóleső borzongás futott át a testemen, melyet Kimi is észrevett. Elvigyorodott, majd közelebb hajolt hozzám, hogy megcsókoljon.

 - Kimi, a fiúk – suttogtam nyakába, miközben ujjaimmal rövid tincsei közé túrtam.

 - Alszanak – susogta a nyakamba, ahol pár pillanattal később nyelvével kis köröket rajzolgatott a bőrömre.

 - Ramiék is azt hitték – nyögtem ki nagy nehezen, mire kicsit eltávolodott tőlem. Tarkómnál fogva közelebb húzott magához, majd lábaimat a dereka köré fonta. A fenekem alá simította kezeit, így emelt fel a pultról.

 - Biztosan tudom, hogy alszanak – állította magabiztosan, majd elindult velem a szobánk felé.

***

Kómásan dörzsölgettem a szememet, reménykedve abban, hogy az álom utolsó maradványait is el tudom tüntetni onnan, miközben kicsit összébb húztam magamon a köntösömet. A víz felől fújó szél kissé hűvöskés volt, és fáztam, bár nem akartam visszamenni a szobánkba. A szemem elé terülő látvány túlságosan magával ragadott, és nem tudtam hátat fordítani az éledező vidéknek, és csak besétálni a szobába. A fejem felett felhők sorakoztak, melyek résein át lehetett látni a szép, kék eget. Minden csöndes volt, és nyugodt.

 - Miért nem alszol még? – nehezedett egy szőke buksi a vállamra. Mosolyogva Kimi felé fordítottam a fejem, majd egy apró csókot nyomtam az ajkaira. Kezeimet az övéire raktam, amik éppen a hasamnál öleltek át szorosan.

 - Nem tudok aludni – mondtam halkan, ahogyan ő az előbb. Nem volt okunk arra, hogy ne normális hangnemben osszuk meg a másikkal a válaszainkat, mondatainkat, de a nyugodt környezet, ami körbe vett minket, ezt a halk sutyorgást követelte meg.

 - Pedig rendesen kifárasztottalak tegnap este – kuncogott álmosan, majd egy hatalmasat ásított. – Fázok – jelentette be hirtelen. Az egyik fonott székhez húzott, ami a teraszon álldogált, majd miután leült, az ölébe vont, és szorosan hozzám bújt. Adott egy puszit a homlokomra miután a mellkasára hajtottam fejem, majd mind a ketten csöndesen bámultunk előre. Élveztük a nyugalmat, és a pihenést, melyet az elmúlt, végig gürizett hónapok után meg is érdemeltünk. Már lassan kezdtem visszaaludni Kimi ölében, mikor elkezdte simogatni a karom, majd egyet köhintett, mielőtt megszólalt volna. – Beszélhetnénk egy bizonyos dologról? – kérdezte kicsit bizonytalanul, mire bólintottam egyet, majd rá pillantottam. – Szeretném, ha odaköltöznél hozzám, Svájcba, és nem csak úgy lennél ott nálam, mintha csak vendég, vagy átutazó lennél – mondta. Nem tudtam eldönteni, hogy most jól hallottam-e, amit mondott, vagy csak az egészet álmodtam.  – Szeretném, ha számodra a házam nem olyan lenne, mint csak az én otthonom. Ahova én haza megyek, te pedig csak vendégként vagy ott. Ez közös otthont akarok – mondta mélyen a szemembe nézve.  – Add el a házadat Londonban és Helsinkiben. Finnországban ott van a porkala-i ház, Angliában pedig vehetnék egyet közösen.

 - Kimi én …

 - Nem akarsz velem összeköltözni? – kérdezte mély szomorúsággal a hangjában.

 - Nem ezt akartam mondani. Szeretnék veled egy közös otthont – simogattam meg kedvesen az arcát. – De az a ház számomra olyan, mintha a csapatunk gyárában lennék. Steril és nem igazán otthonos. És Londonban pedig nem jó az én házam? Kicsi, de pont elég nagy ahhoz, hogy ha ott alszunk, akkor kényelmesen elférjünk ketten. A helsinki-beli ház eladásában azonban benne vagyok.

 - Veszünk akkor egy házat Svájcban. Olyat, ami mind a kettőnknek megfelel – mondta vidáman majd megcsókolt. – Akkor benne vagy? Összeköltözünk?

 - Benne vagyok. Lehet másoknak ez még túl gyors lenne, de már nem vagyunk huszonévesek. Te 33 leszel októberben, míg én a 31-et töltöttem be februárban. Minek húzzuk tovább az időt? – kérdeztem széttárt karokkal, mire Kimi magához ölelt, és megcsókolt.

 - Szeretlek – mondta miután a fülem mögé tűrte azt a hajtincset, amit a szél az arcomba fújt.

 - Én is szeretlek, Kimi – susogtam ajkai közé, majd megcsókoltam.

Miután kicsit felébredtünk kint, bementünk a házba. Felöltöztünk, majd a konyhába siettünk, hogy összeüssünk a fiúknak valami reggelit. Tegnap este a palacsinta mellett tették le a voksukat, így kénytelenek voltunk azt sütni nekik reggeli gyanánt.

 - Én Emeliija-val maradok itt, a parton – ölelte át a lábamat Justuu, miután Kimi közölte a srácokkal, hogy jetsky-zni fognak ma. Én nem nagyon akartam felülni egy olyan gépre, mert nem igazán volt hozzá kedvem. Inkább a napozást választottam.

 - Oké, de ha meggondoltad magad, ott leszünk – mutatott az egyik stég felé Kimi, aminek a végénél a vízen már ott hullámzott egy zöld Kawasaki. Juu egy aprót bólintott, majd levette a pólóját, és belegázolt a vízbe.

 - Mi baj lehet vele? Olyan kis fura – mondtam Kimi-nek, miközben Justuu-t figyeltem, aki a lábához csapódó hullámokat leste.

 - Nem tudom. Reggel óta ilyen – rántotta meg tanácstalanul a vállát.

Titus és Kimi

 - Utána járok – mondtam neki határozottan, mire elmosolyodott, megcsókolt, majd Titus után szaladt, aki a stégnél járt már. Kimi távolodó alakját bámultam egy ideig, majd Justuu felé néztem. Ugyanúgy állt a vízben, ahogy 1 perccel azelőtt. Odasétáltam mellé, majd leültem a sekély vízben. Ő is ugyanígy tett. Percekig csak csöndesen üldögéltünk a másik mellett és néztük Kimiéket, ahogy felkészültek a száguldozásra a stégen, majd hirtelen Juu megszólalt.

 - Este bepisiltem – mondta halkan. Rápillantottam, és láttam, ahogy aprócska arcán lefojt egy könnycsepp, majd még egy és még egy. Szorosan magamhoz öleltem, és nyugtatgatás képpen halkan beszéltem hozzá, és a hátát simogattam. Előre pillantottam, a tengerre, ahol Kimi és Titus egy helyben álltak a jetsky-vel, és minket néztek. Kimi arcán látszódott, hogy nagyon aggódik, és össze van zavarodva, míg Titus arcocskája megértést, és sajnálatot tükrözött. Sütött róla, hogy tudja mi történt a bátyjával az éjszaka folyamán.

 - Semmi gond. Ezért nem kell sírnod – mondtam neki kedvesen, miután elé térdeltem a vízben, hogy rám nézhessen. – Velem is megesett már ilyen, és szerintem Kimi-vel is.

 - Tényleg? – kérdezte szipogva.

 - Egészen biztos vagyok benne – bólogattam hevesen.

 - De azért ne mondjuk el neki ezt, jó? – nézett rám kérlelően.

 - Nem fogjuk, ígérem – tettem a szívemre a kezemet.

 - Segítesz leszedni az ágyneműmet és a lepedőt? – állt fel hirtelen. – Nem akarom, hogy büdi legyen az egész szoba, mert bepisiltem.

 - Persze, menjünk – mondtam neki kedvesen, majd az ölembe kaptam.

 - Köszönöm – mondta hálásan miközben a nyakamnál szuszogott.

 - Ezt igazán nem kell megköszönnöd – simítottam végig a hátán.

 - Emelijja! – szólított meg halkan, miután beléptem vele a szobájukba. Érdeklődve pillantottam le rá, miután letettem a földre. Mutatta, hogy hajoljak le, és én így is cselekedtem. Ahogy lehajoltam, Titus megölelt, és egy nagy puszit nyomott az arcomra.

 - Szeretlek – mondta aranyosan. – Te vagy a legjobb nagynéni – vigyorgott, majd adott még egy puszit, aztán az ágyához szaladt. Örömtől könnyes szemekkel néztem végig, ahogy a paplanját lehúzta a földre, és elkezdte a párnáját is lepakolni az ágyról.