37. rész

- Olyan jó látni, hogy újra ilyen vidám vagy – mondta mosolyogva Kimi, majd miután egy apró csókot nyomott az ajkaimra, megsimogatta az arcomat. Szégyenlősen elmosolyodtam, majd a mellkasának döntöttem a homlokomat.

Pontosan 9 napja kaptam vissza a munkámat, és 9 napja újra minden rendben folyik körülöttem. A fiúk hülyeségeitől teljesek a napjaim, és végre Kimin is látom azt, hogy nem aggódik miattam, és nyugodtan tud készülődni a versenyekre.

 - Jut eszembe – csapott a homlokára. – Te ígértél nekem valami meghálás dolgot – mondta vigyorogva, majd a nyakamhoz hajolt, ahol először megharapott, majd nyomott egy csókot a bőrömre. – Mikor akarsz nekem hálálkodni? – kérdezte kajánul miközben nekinyomott az egyik kamionunk oldalának.

 - Mondjuk … - kezdtem volna bele, de drága főnököm, félbe szakított.

 - Ne itt turbékoljatok, mert akkor a sajtó egyből rájön, hogy együtt vagytok, és ugye, azt nem akarjátok – mondta komolyan, majd elmosolyodott. – Kimi, van egy szabad 10 perced? Szeretnék veletek beszélgetni az irodámban.

 - Persze – bólintott egyet, majd a derekamra csúsztatta a kezét, így tolt meg a home-unk hátsó bejárata felé. Néhányan megbámultak minket, de nem igazán törődtünk velük, ahogy a fiúk beszólongatásaikkal, cukkolásaikkal se.

 - Azt gondolom, tudjátok, hogy a sajtót egyszer be kell avatnotok – mondta Christian miután leült a székébe. Ez a dolog nekem is minden nap eszembe jutott. Nem tudtam, hogy mi felé úton-módon kellene ezt megtennünk, de Kimi ezt a dolgot már átgondolta egyszer.

 - Egy finn magazinnal kéne ezt nekünk megosztanunk. A nyári szünetben Porkala-ban csinálnának velünk egy interjút képekkel meg minden, és rajtuk keresztül tudná meg a világ, hogy mi együtt vagyunk. Riku, a szóvivőm ismeri őket, és mivel finnek, mint ahogy mi is, nem írnának le olyat, amit mi nem említettünk. Elmondanánk nekik, hogy akkor először és utoljára nyilatkoztunk kettőnkről, és a firkászok értelmesebbik negyede, csak elfogadná ezt, és nem zargatnának minket.

 - Ezt jó ötletnek tartom – mutatott Kimi-re Horner majd rám pillantott. – Neked mi a véleményed erről?

 - Benne vagyok – mondtam. – Riku akkor tud velük egy időpontot egyeztetni? – fordultam Kimi felé. Bólintott egyet, majd a térdemre csúsztatta a kezét.

Miután Christian Kimi-nek is felvázolta azokat a szabályokat, amiket be kell tartanunk, az utunkra engedett minket. Sajnos nekem csatlakoznom kellett Jon-hoz és Ed-hez, így nem tudtunk több időt együtt tölteni, de megígértem Kimi-nek, hogy este behajthatja majd rajtam a hálálkodásomat.

***

 - Fabian, így az idegeimre fogsz menni – mondtam a legkisebb Vettel gyereknek, miután ő beállt a székem mögé és a két kicsi kezét a vállamra tette. Elvileg vendégeknek ide be se lehetne jönni, de mivel Sebastian testvére, ezért Dietrich megengedte neki, hogy itt is zaklathasson engem, ahogyan azt már reggel 9 óra óta tette. Norbertnek sok dolga volt a pályán, így elvállaltam Fabian felvigyázását. Azóta már ezerszer megbántam.

 - Te csak a munkádra figyelj – mondta, majd a monitorok felé bökött. Jon és Ed mellettem elkezdtek kuncogni. Próbálták a mosolygásukat eltakarni előlem, de ez nem ment nekik.

A második szabadedzés megkezdésére már teljesen kész voltam. Legszívesebben kidobtam volna a kicsi németet, de ezt nem tehettem meg. Idegesített, ahogy a mellettem ülő két mérnök rajtam szórakozott, miközben én egy 16 éves tini fiút próbáltam meggyőzni arról, hogy idegesítse inkább Stuartot, vagy a bátyát.

 - Az öcséd kiborított – morogtam Sebastiannak, aki éppen próbált leülni a csapatunk asztalához a szálloda éttermében. – Egész nap rám volt kattanva.

 - Tuti szerelmes beléd – mondta vihogva, mire tarkón vágtam.

 - Azért ennyire nem tini – mondtam neki lesújtóan, majd Sebre pillantottam. A kicsi német nagyon csöndesen üldögélt előttem, és feltűnően kerülte a pillantásomat. Mikor pont a másikra néztünk, ő gyorsan elfordította a fejét. – Sebastian, ugye nem??? – kérdeztem tőle emelt hangon, mire nem válaszolt. A fejemet az asztalra tettem, majd a karjaimmal próbáltam eltakarni az arcomat, miközben mellettem a srácok elkezdtek vihogni. Már előre láttam magam előtt, hogy ezzel fognak szívatni. Másnap erről meg is bizonyosodtam, ugyanis az időmérő alatt végig baszogattak.

 - Állítsd le őket, vagy én fogom, de akkor valamelyikkőjük nem fogja azt túlélni – mondtam idegesen Horner-nek, miután besétált a boxba. Először értelmetlenül nézett rám, majd Kenny felvilágosította arról, hogy miért is vagyok kibukva.

 - Kimi nem féltékeny még? – kérdezte nevetve Christian, mire összehúzott szemekkel rá meredtem, majd bevágtam egy hátra arcot. Amint elhagytam a garázsunkat, a home felé igyekeztem. Éppen a kétszárnyas ajtón akartam bemenni, mikor megjelent előttem Fabian.

 - Kérlek, Fabian, ne most – mondtam neki csukott szemekkel.

 - Mi a baj, Drága? – kérdezte miközben végigsimított a derekamon.

 - Fabian, ezt nem kéne – mondtam neki miután eltoltam magamtól egy kicsit. – Te 16 éves vagy. Elhiszem, hogy ilyenkor a hormonok meghülyülnek. Pont ezért nem pofozlak fel. Nagyon hízelgő nekem, hogy odáig vagy értem, de én jelenleg foglalt vagyok.

 - Ha nem lennél az, lenne esélyem? – kérdezte reménykedve.

 - Nem – mondtam tömören, majd otthagytam. Amint beértem a home-unkba, a pult felé igyekeztem. Lexi vigyorogva tett elém egy pohár vizet. – Legalább te ne idegesíts, kérlek – mondtam neki nyöszörögve.

Pár percig még elüldögéltem ott a bárszéken, majd miután egy szendvicset is magamba nyomtam, visszasétáltam a boxba. Segítettem a fiúknak rendet tenni a boxokba, mielőtt a kocsikat visszakaptuk volna a mérlegelésről.

 - Kiakaszt Vettel – morogtam miután elterültem Kimi ágyán. – Egész nap csak járkál utánam, és elvileg belém van esve. Én ezt nem fogom sokáig tolerálni – fakadtam ki hirtelen. Kimi értetlenül bámult rám, mialatt én a matracot ütögettem a kezeimmel.

 - Sebastianról beszélsz? – kérdezte értetlenül. Egy pillanatra lecsuktam a szememet, hogy a belőlem kikívánkozó ,,nem”-et a képébe ordítsam.

 - Nem. Fabianról – mondtam. Kimi Hangosan felnevetett. Egy kis együttérzésre vágytam tőle, nem pedig ilyen reakcióra. – Kimi! – szóltam rá idegesen, miután már jó pár perce csak nevetett. – Ez egyáltalán nem vicces! Egy 16 éves tini fiú járkál utánam – morogtam.

 - Én ennek csak örülök – mondta kuncogva. – Így legalább tudom, hogy szinte minden korosztály oda van érted. Titus képviseli a kicsiket, Fabian a tiniket, én meg a felnőtteket – mondta hahotázva.

 - Csá – mondtam neki duzzogva, majd fel akartam kelni az ágyról, de nem engedte.

 - Vedd úgy, hogy nem is mondtam semmit – mondta nevetve, majd adott egy puszit a homlokomra. – Nem vagy éhes?

 - Nem – morogtam.

 - Nem – mondta engem utánozva, mire felvontam a szemöldökömet. – Jó, nem genyózok többet, mert látom ki vagy – susogta a fülembe, majd elfeküdt mellettem. – Auuu iii - ,,mondta” egy hatalmas ásítás közben.

 - Oké, akkor ezt most fordíts le nekem finnre – mondtam neki nevetve.

 - Aludj itt!

 - Megbeszéltük – mondtam, majd a mellkasára hajtottam a fejemet.

Az esténk nyugisan telt. Viszonylag hamar le is feküdtünk aludni, mert mind a ketten nagyon álmosak voltunk.

Másnap reggel, mikor kinyitottam a szememet, egy vigyorgó Kimi Räikkönennel találtam magamat szembe.

 - Beszéljek Fabiannal ma? – kérdezte, mire bevágtam egy fura fejet. – Most is az ő nevét motyogtad. Álmodban zaklatott, vagy mi? – érdeklődött vigyorogva.

 - Vittu perkele, Kimi – morogtam, majd a fejemre húztam a párnát. 

36. rész

Szótlanul üldögéltem a gyárunk tárgyalótermének egyik bőrszékében. Hosszú percek óta csak bambultam. Nem voltam képes nem hogy megszólalni, de még megmozdulni se. Az üvegasztalt kémleltem ahelyett, hogy a velem szemben ülő férfiakra, valamint a csapatunk ügyvédjére, Lisa Cornwall-ra pillantottam volna. Úgy éreztem magam, mintha sokkot kaptam volna. Nem tudtam egyszerűen felfogni, hogy tényleg itt kell ülnöm. Ahogy rápillantottam Adrian-re, ő is hitetlenkedő fejet vágott egészen azóta, hogy leültünk a hosszú asztal köré, akárcsak Dietrich és Helmut. Rocky valamint Ciaron érdeklődve hallgatták az ügyvédem meséjét, ám ez Horner-ről nem volt elmondható. Tettetett ásításokkal, unatkozó pofabevágásokkal reagált egy-egy indokra. Látszott rajta, hogy ezek semmit nem érnek számára, sőt, kezdi rajtuk teljesen felhúzni magát.

 - Hagyja – mondtam halkan a mellettem ülő ügyvédnek, aki erre egyből befogta. Nem néztem rá, de a periférikus látásomnak köszönhetően észleltem, hogy lassan felém fordult.

Adrian és Ciaron tágra nyílt szemekkel meredtek rám, míg Helmut és Dietrich a kezük mögé elrejtették az arcukat. Lisa csendesen figyelt, míg Christian érdeklődve pillantott rám.

 - Ezt nem teheted velünk! – csapott idegesen az asztalra Rocky, majd felpattant a székéből. – Nem hagyhatod ezt csak úgy annyiban! Meg kell győznöd ezt a hülyét – bökött Christian felé – arról, hogy te semmit se tettél, csak figyelmetlen voltál! A fiúk – mutatott az üvegajtó felé, melynek sarkában 5 fejet lehetett látni – érted kampányoltak! Minden nap megpróbáltak valamit azért, hogy téged ki ne rúgjanak! Te csak úgy ennyiben hagynád ezt az egészet? Ha neked ez rossz, képzeld el nekik milyen lesz! Ugye nem akarod azt, hogy az örökké vigyorgó Stuart Jones hetekig szomorú legyen? – kérdezte már-már kiabálva. A srácok felé fordultam. Lee, Stuart, Domenic, Ed és Kenny szomorúan néztem vissza rám az ajtó túloldaláról. A szívem szakadt meg, ahogy Stuart csalódottan kiegyenesedett, majd egy fejcsóválás után elsétált a lakószobák irányába. Hirtelen lelkiismeret furdalásom támadt. A srácok egy csomó mindent megtettek értem, én pedig szinte semmit nem tettem magamért, és azért, hogy ne veszítsem el őket.

Lee, Domenic, Ed és Kenny is éppen menni készültek, mikor nem tudtam tovább csöndben maradni, és Christian szemébe néztem. Összeszedtem magamat, és azon voltam, hogy ne sírjam el magam, de ez az első két szavam után ez egyből megdőlt.

 - Sose tennék keresztbe ennek a csapatnak, mert ti vagytok a második családom, az igazi után – mondtam halkan. – Soha, de soha nem akarnék nektek rosszat. Nem árulnálak el titeket, mert fontosak vagytok nekem, és én is azért gürizek minden egyes nap, hogy ez a csapat nevessen a szezon legvégén – mondtam, majd egy nagyobb levegőt vettem, és letöröltem egy kibuggyant könnycseppet az arcomról. – Soha nem tudnék nekik ártani – mutattam az ajtó felé. – Ők számomra olyanok, mintha a testvéreim lennének, ti, a főnökeim pedig az apáim vagytok. Nektek se tudnék ártani, ahogy a saját vérszerinti apámnak, és testvéreimnek se. Sok mindent átéltem már veletek. Nagyon sok mindent. És azt hiszem ezen időszakban elégszer bebizonyíthattam már neked azt, hogy nem tennék semmit a csapat ellen. Nem fogok most magyarázkodni. Ha bízol bennem, akkor elhiszed nekem azt, hogy nem kémkedtem. Ha viszonyt nem, akkor jobb lesz, ha kirúgsz, és beperelsz, mert nem lenne egyikünknek se jó úgy dolgozni a másik mellett, hogy kételkedünk a másikban – mondtam, majd hátradőltem a székben, jelezve, befejeztem a mondókámat. Christian bólintott egyet, miközben Rocky elégedetten megveregette a mellette ülő Ciaron vállát, akit a másik oldalról Adrian bökött meg vigyorogva. Dietrich büszkén méregetett, míg Helmut éppen Christian fülébe súgott valamit.

 - Délután négykor várlak az irodámban – mondta Horner, majd felállt az asztaltól. Miután összeszedte az előtte lévő papírokat, az ajtó felé igyekezett, ahonnan a srácok próbáltak minél gyorsabban elpucolni.

 - Annyira zseniális kis picsa vagy – mondta nevetve Rocky, majd odasétált hozzám, hogy jól megszorongasson. Elnevettem magamat a megnevezésen, miközben tűrtem, hogy kiszorítsa belőlem a szuszt is. Guill régen ,,kis picsa” ként tartott engem számon. Sokszor voltam tehetséges kis picsa, de olykor a hülye jelzőt is rám aggatta.

Már éppen fellélegeztem, hogy Rocky elengedett, mikor egyszerre több kéz kezdett el szorongatni. A srácok azonnal beszaladtak hozzánk, miután Horner eltűnt. Időközben észrevettem Ole-t, Bal-t, Chris-t, Tom-ot és Peter-t is, akik csatlakoztak az 5-ös brigádhoz, akik a tárgyalás alatt hallgatóztak.

 - Jaj srácok – sóhajtottam fel. – Annyira, de annyira hiányoztatok nekem – mondtam nevetve, majd átkaroltam Ed nyakát, aki éppen mellettem ült. Az ebédlőnkben egy asztal körül foglaltunk mindannyian helyet. Kicsit szűkösen fértünk csak el, de ez most senkit se zavart. – Nélkületek szürkék voltak a napjaim.

 - Kimi nem színesítette be őket valamilyen módon? – kérdezte kajánul Stuart, mire hozzá vágtam a kezemben lévő kanalat. Olyan pimaszul tette fel a kérdését, hogy az valami hihetetlen. – Na, most ezt miért kaptam? – kérdezte nevetve.

 - Te együtt vagy akkor most a finnel? – kérdezte értetlenül Lee, mire mindenki fájdalmas arcot vágott.

 - Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak megjátszod magad? – kérdezte hitetlenkedve Nathan. Senki se tudott közülünk válaszolni neki, ugyanis még mindig sokkban voltunk.

 - Túl fogyatékos ahhoz, hogy ilyet megjátsszon – szólalt meg Guill, aki éppen abban a pillanatban húzott oda mellém egy széket, hogy leülhessen. – Áldom az eget megint csak, hogy nem veled kell dolgoznom – mutatott nevetve Leeroy-ra Rocky, majd megveregette a duzzogást bevágó szerelő térdét. – Nem te tehetsz arról, hogy ilyen szinten hülye vagy. És sokan így szeretnek – mondta nevetve a francia, majd kicsit távolabb hajolt Lee-től, hogy egy hatalmas taslit elkerüljön.

A srácokkal tök jól elszórakoztuk az időt. Több, mint 4 órán keresztül egyszer se jutott eszembe a tárgyalás, és a vele járó gondok. Teljesen kikapcsoltam, és csak hallgattam a fiúk meséit, amiket az utolsó két futamon átéltek. Megtudtam, hogy Stuartot az egyik Ferraris szerelő felpofozta, mert a brit társam az olasz csávó kishúgával kikezdett. Kisebb balhéba is belekeveredett, ami miatt még lesz majd egy jelenése Hornernél.

 - Megyek, mert Christian vár rám – emelkedtem fel a székről, majd a vállamra kaptam a táskámat. A fiúk kicsit elkomorodtak, ahogyan én is. Rocky próbált egy kis lelket önteni beléjük, hogy 1 óra múlva már újra csapategyenruhában fogok mellettük álldogálni. Nagyon bíztam abban, hogy igaza lesz, és újra dolgozhatok majd.

 - Átgondoltam mindent – szólalt meg pár perc csend után Horner. Az irodájának hatalmas ablaka előtt álldogált, és a kinti tájat kémlelte. Néha rám pillantott, miközben a mondandóját fogalmazta magában. – Visszaveszlek és nem fogunk beperelni – mondta mosolyogva, majd hagyta, hogy odaszaladjak hozzá, és megöleljem. Olyan erősen szorítottam magam, hogy, ahogyan csak tudtam. Éppen egy puszit nyomtam az arcára, mikor láttam, hogy a 2. emelet két szárnyát összekötő folyosó ablakában a fiúk elkezdtek ugrálni, egymást ölelgetni, és a levegőbe boxolni. Hallani lehetett ahogy kurjongattak, és hangosan nevettek.

 - Nekik köszönheted ezt leginkább – mondta Christian miközben egymást átkarolva néztük a fiúkat, ahogy elkezdték Ed-et dobálni. – Ők voltak azok, akik rádöbbentettek engem a bizalmukkal arra, hogy te tényleg soha nem tennél ilyet.

 - Christian – szólítottam meg egy pár perc múlva. Érdeklődve rám pillantott, majd szembe fordult velem. – Köszönöm – mondtam neki. Ebbe a rövidke szóba próbáltam annyi hálát belecsempészni, amennyit csak tudtam.

 - Én köszönöm, hogy ilyen elhivatott vagy, és ennyire fontosak vagyunk neked – mondta mosolyogva, majd megölelt. – Sajnálom, hogy nem hittem el neked, amit mondtál, és hogy ilyen szinten kételkedtem benned – mondta lehajtott fejjel.

 - Ugyan, főnök vagy. Ez a munkaköri leírásodba beletartozik – mondtam nevetve miközben legyintettem egy aprót. – Lenne egy kérdésem.

 - És mi lenne az? – kérdezte nevetve miközben az asztalához leült. Nekidőltem mellette a bútornak, majd összefontam a karjaimat a mellkasom előtt.

 - Igazából kettő kérdésem lenne – mondtam miután eszembe jutott még egy dolog, amivel nem voltam teljesen tisztában.

 - Végre fel is teszed őket nekem? – érdeklődött hangosan nevetve, mire megböktem.

 - Szóval. Az első kérdésem: Ugye nem kell majd megint csicskásként elkezdenem dolgozni? Visszakapom a régi munkámat!

 - Ez alap dolog – bólintott. – Mi lenne a másik kérdésed?

 - Holnap ugye már munkába állhatok? – tettem fel utolsó kérdésemet. Boci szemekkel néztem Horner-re. Ezzel próbáltam őt meggyőzni, mert nem bírtam volna ki még egy napot a munkám nélkül.

 - Erre kötelezni is akartalak – mondta nevetve, majd pár pillanattal később komolyabb arcot vágott. – Öömm … a … szóval … a Räikkönenhez fűződő kapcsolatodról szeretnék egy kicsit többet tudni – mondta egy sor nyögdécselés után. – Szóval, most szépen leülsz oda – bökött az íróasztala előtt lévő kényelmes bőrfotelre – és elmeséled nekem, hogy mi a helyzet veletek. Mert ha együtt vagytok, ahogy azt én gondolom, akkor ezt meg kell beszélnünk. Valamint néhány szabályt be kell vezetnem, hogy még egy ilyen eset, mint ami most volt, ne történjen meg még egyszer – mondta, mire bólintottam egyet. Helyet foglaltam előtte, majd szépen beszámoltam neki arról, hogy mi is van Kimi és köztem.

Este 8 óra felé boldogan ecseteltem a finnemnek, hogy mi is volt a mai napon. Miután mindent elmeséltem neki, egy nagyot sóhajtott. Jól tudtam, hogy ez a sóhaj annak szólt, hogy vége mindennek, és végre a dolgok a régi kerékvágásba fognak majd továbbra is folyni.

 - Kimi, köszönöm, hogy ennyit segítettél nekem, és hogy mellettem álltál – mondtam neki hálásan. – Nem is tudom, hogy mit csináltam volna nélküled. Talán már réges-régen feladtam volna ezt az egészet.

 - A barátnőm vagy, akit szeretek. Nem hagyhattam, hogy feladd, hiszen számodra ez a munka nagyon sokat jelent. Ezt igazán nem kell megköszönnöd – mondta mosolyogva. A hangján lehetett hallani, hogy nem faarccal mondta mindezt.

 - Akkor nem köszönöm meg, de az biztos, hogy amint melletted leszek, ezt meghálálom majd neked. Nem is akárhogy – susogtam a készülékbe vigyorogva, mire Kimi egy ,,őha”(á)-val reagált. – Úgy látom érted, hogy mire céloztam.

 - De még mennyire, Baby – mondta nevetve. – Mit fogok én kezdeni magammal még 9 napig? És ezzel a tudattal, hogy mindent meg fogsz nekem hálálni, és nem is akárhogyan!

 - Van két ügyes kezecskéd, és ott van a szeretőd is, nem? Ha már olyat tartasz, akkor használd is ki – mondtam nevetve, mire a pilótám felhorkant.

 - Mennem kell, mert Mark szadizni akar velem – morogta.

 - Rendben. Holnap majd hívj, ha éppen nem szadiznak veled – mondtam nevetve.

 - Meglesz. Jó legyél. Szeretlek – mondta kedvesen, mire a szívem megtelt boldogsággal.

 - Én is téged – susogtam. – Szia – köszöntem el tőle, majd miután egy puszit is küldtem neki, bontottuk a vonalat. Ahogy a telefonomat az éjjeliszekrényemre raktam, hátra dőltem az ágyon. Vigyorogva pásztáztam a plafont, amin még mindig ott volt a ketchup-os párizsi dobálós esténk maradványa. Egyszer a srácokkal kicsit többet ittunk itt és elkezdték a vacsoránk maradványait a plafonra dobálni. Azon versenyeztek, hogy kinek marad fent a párizsi szeletje.  Ahogy eszembe jutott Stuart tántorgása, majd rosszul sikerült dobása, és Christian mérges arca, miután Stuart parizeljét leszedte az arcáról, féktelen nevetésbe kezdtem. Már a hasamat fogtam, ahol lassan fizikális fájdalmat éreztem, mikor kinyílt a szobám ajtaja. Gent kukkantott be a kis résen.

 - Alkotnunk kell még egy ilyen estét – mondtam neki kacagva, majd a plafon felé mutattam, mire ő is elkezdett nevetni. 

35. rész

Sziasztok :)

Sajnálom, hogy ilyen sokára hoztam nektek új részt, de szinte alig voltam itthon az elmúlt pár napban. Strandolás, barátnőzés, és sok-sok olyan dolog foglalt le, ami egy kicsit kikapcsolt. Általában este felé tudok gép elé esni, és akkor is keveset tudok írni, mert a nap végére mindig álmos leszek. De megpróbálok egyre sűrűbben hozni nektek részeket. :)

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommenteket, valamint a pipákat, és a több, mint 20.000 látogatót :)

De nem is dumálok tovább. :D

Jó olvasást nektek,

Em. 

 - Kértek valamit enni vagy inni? – kérdeztem csapatunk főtervezőjétől, Adrian-től, Rocky-tól valamint Lee-től, miután leültünk a nappaliban.

 - Én nem, köszönöm - mondta szinkronban Adrian és Guill, míg Lee egy ,,Én egy kávét kérnék” mondattal válaszolt a kérdésemre. Egyből fel is álltam, majd a konyhába siettem. Bár egy fal volt a nappaliban ücsörgők és köztem, mégis kristálytisztán hallottam, hogy Rocky leszidta Leeroy-t, mert engem ugráltatott.

 - Nyugi, nincs semmi baj – hajoltam be nevetve hozzájuk.

 - Akkor én is kérnék egy kávét – szólalt meg Adrian, majd Rocky is benyögött egy ,,Én is!”t.

Hajnalban, mikor már végképp nem tudtam visszaaludni, lejöttem és odatettem már egy kávét, így most csak ki kellett öntenem 3 csészébe a forró italt.

 - Még sose jártam nálad – jegyezte meg Adrian miután körbe nézett a nappaliban. – Nagyon barátságos itt – mondta mosolyogva, majd belekortyolt a csészébe.

 - Köszönöm – mondtam, majd megköszörültem a torkomat. – És … Minek köszönhetem a látogatásotokat? – kérdeztem tőlük egy percnyi csönd után.

 - Szeretnénk arról biztosítani, hogy melletted állunk – mondta egyből Lee. – Mi nem hisszük azt, hogy kémkedtél volna, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy Christian-t is észhez térítsük. Még maga Helmut is melletted áll, aki tudod jól, hogy milyen – forgatta meg a szemét. Értetlenül néztünk rá a mérnöktársaimmal, mire folytatta: - Szeret vádaskodni, és nem hisz el mindent bizonyítékok nélkül, de most váltig állítja, hogy tuti nem kémkedtél.

 - Összegezve, csak Horner van ellened, de ő is kételkedik már abban, hogy ilyet tettél volna – mondta Rocky. – Ööm … Amúgy hétvégén nem dolgozhatsz, igaz? – kérdezte, mire megcsóváltam a fejem. – Akkor mindent be kell dobnom, hogy én kapjam meg Jon-t. Ed kiborít …

 - Pedig sokszor szoktál vele dolgozni – jegyeztem meg nevetve.

 - Igen, de akkor nem viselkedik úgy, mint egy kezdő, szétszórt kis hülye – morogta.

 - Ezt el fogom mondani Eddie-nek – mutatott vádlón Lee Rocky-ra, aki csak egy lesújtó pillantással ajándékozta meg ezért a szerelőt.

 - Mondtam neked, hogy ne hozzuk magunkkal – fordult a francia Adrian felé, aki erre feltette mind két kezét. Mondani akart valamit, de valami csörömpölést hallottunk a lépcső felől. Mindannyian odakaptuk a fejünket.

 - Bocs – nyögte ki Kimi. Egy szál boxerben álldogált a boltív alatt. – Sziasztok … vagyis jó napot … vagyis hát … azt hiszem, inkább a konyhába megyek – motyogta zavartan, majd eltűnt.

 - Azt hiszem, egy kicsit zavarba jött – mondta Lee, mire hárman egy amolyan ,,Nem mondod?” nézéssel pillantottunk rá.

 - De nagy mákom van, hogy nem az én csapatomban dolgozol – nyögött fel Rocky. – Fogalmam sincs, hogy Ciaron hogy tud téged, meg a többi fogyatékost elviselni – mondta hitetlenkedve, majd megitta a maradék kávéját. Lee ezért a megszólalásáért elég csúnyán nézett a franciára, míg én és Adrian, majd megszakadtunk a nevetéstől.

Miután a fiúk elmentek, hiányérzetem támadt. Nagyon rossz volt, hogy nem lehettem velük, és a többi marhával. Hiányoztak Britta kiborulásai, Stuart hülyeségei, és Thelma, a recepciósunk élménybeszámolói az unokáiról. Az egész gyár hiányzott. Ahogy a nap telt, egyre jobban felhúztam magamat azon, hogy most nem lehettem a gyárban a többiekkel. Hogy nem segíthettem nekik.

 - Beszéltél már az ügyvédeddel, aki segít majd neked a tárgyalás alatt? – ült le mellém a kanapéra Kimi. Éppen az EastEnders legújabb részét néztem a TV-ben, mikor lehuppant mellém.

 - Nem – mondtam tömören, mire rám kapta a tekintetét.

 - Mi az, hogy nem? –kérdezte idegesen.

 - Nem beszéltem még vele. Ez. Minek pazaroljam rá a pénzt, mikor úgy is ki fognak rúgni és be fognak perelni?

 - TE MEGBOLONDULTÁL? – kérdezte kiabálva.

 - Nem. Csak tisztában vagyok azzal, hogy Horner ki fog rúgni.

 - Hát ha így állsz hozzá, ne is csodálkozz – mondta emelt hangon, majd felrántott a kanapéról. – Térj már észhez! És hívd fel az ügyvédedet, vagy én fogok iderendelni egyet!

 - Miért nem tudsz békén hagyni? – kérdeztem tőle idegesen, majd ellöktem magamtól. – Hagyjon engem mindenki békén – mondtam fojtott hangon. Az emelet felé akartam szaladni, de Kimi a derekamnál fogva elkapott, magához húzott, majd leült a kanapéra velem. Amint kényelmesen elkucorodtam az ölében, elsírtam magam. Hosszú percekig csak zokogtam, míg Kimi a hátamat simogatta. – Teljesen … ki … fogok … készülni – suttogtam egy sor hüppögés közben.

 - De én ezt nem fogom hagyni – mondta, majd adott egy puszit a homlokomra. – Mindent meg oldunk mi ketten, oké? – kérdezte kedvesen, mire bólintottam egy aprót.

 - Szeretlek – néztem mélyen meghatározhatatlan színű szemébe.

 - Én is téged, Kicsikém – mondta, majd miután megcsókolt, magához ölelt.

A következő napjaink nyugisan teltek. Kimi csütörtökön Enstone-ba utazott, mert Eric megbeszélést tartott, valamint a következő nagydíjt is át kellett beszélnie a versenymérnökével. Minden nap beszéltünk egymással telefonon, esténként pedig a Skype adta lehetőségeket használtuk ki.

 - Tudtok valamit Maria-ról? – kérdeztem Kimitől, miközben a TV-t bámultam. A Marussia tesztpilótája egy egyenes vonalú teszten balesetet szenvedett, és súlyosan megsérült.

 - Nem – mondta tömören. – Most műtik, ha jól tudom.

 - Istenem … - mondtam elszörnyülködve, miután láttam, hogy hogyan is csapódott neki a teherautó trélerének a spanyol pilóta. – Kimi! Kérlek nagyon vigyázz magadra – mondtam a finnemnek.

 - Édes, nyugodj meg. Nem lesz semmi bajom – mondta nyugtatgatva.

 - Egy tesztből is ez lett – világítottam rá a ma történtekre.

 - Igaz … De nyugi, vigyázok magamra!

 - Ígéred? – kérdeztem tőle, mire felkuncogott.

 - Ígérem.

 - Helyes! Sebastiannak odaadtad a születésnapi ajándékomat? – tereltem el egy kicsit a témát.

 - Igen, oda. Nagyon szépen köszöni is – mondta egy nagyobb ásítás közben.

 - Ennyire untatlak? – kérdeztem tőle nevetve, mire válaszul kaptam egy ,,ühüm”-öt. – Akkor megyek is. Inkább szórakoztatom a szeretőm – morogtam, mire felnevetett.

 - Menj. Az enyém már engem úgy is kifárasztott – mondta pimaszul.

 - Baszódj meg, Räikkönen! – morogtam játékosan a készülékbe.

 - Majd te fogsz, általam. Csak legyen ennek a versenyhétvégének vége – vihogta a telefonba.

Sajnos nem sokat tudtam beszélni Kimi-vel, mert az ügyvéd, akit 2 nap alatt szerzett nekem, 4 óra felé érkezett meg hozzám. Egyeztettünk újabb találkozókat, majd elkezdtük átbeszélni azokat a dolgokat, amiket mint érv, fel tudtunk sorakoztatni amellett, hogy nem direkt vittem át Kimi-hez azt a fránya mappát.

Nem voltam valami aktív. Inkább csak bámultam magam elé, és hallgattam, amit az ügyvéd, Mike mondott nekem. Fáradt, és nyűgös voltam, valamint hiányzott Kimi is, valamint az, hogy simogatott, hogy nyugtatgató szavakat susogott a fülembe, miközben a kanapén pihentünk. Nélküle láthatóan idegesebb, és feszültebb voltam. 

34. rész

 - Mit szeretnél reggelizni? – guggolt elém Kimi. Éppen a hatalmas nappalija kellős közepén lévő kanapén üldögéltem. Nagyjából két órája csüccsentem le oda. Csak ültem és bámultam ki a fejemből. Semmihez se volt kedvem. Minden fárasztott, és éreztem, hogy bármivel fel lehetne most idegesíteni egy pillanat alatt.

 - Semmit, köszönöm – mondtam, majd elnéztem Kimi válla felett.

 - Tegnap este se vacsoráztál – simogatta meg óvatosan az arcomat, miközben maga felé fordította a fejemet, hogy ránézzek. – Enned kell! – mondta nyomatékosan, majd kiegyenesedett. Megfogta a kezemet, aztán egy könnyed mozdulattal felhúzott a kanapéról. A konyhába tolt maga előtt, ahol a szigetpultnál álldogáló bárszékek egyikére fel kellett ülnöm.

A finnem elkezdett valamit csinálni, ami a végén úgy nézett ki, mintha valaki a megevett reggelijét kiadta volna magából. Nem volt valami gusztusos, és ezt Kimi is észlelte, ám minden áron belém akarta tuszkolni a rántottának nevezett ételt, ami egyáltalán nem hasonlított a tojásból készült fogáshoz. Zöld színe és fura szaga nem volt valami étvágygerjesztő. Miután megkóstolta a saját maga által készült reggelijét, sprintelve közelítette meg a lenti mosdót. Abban a pillanatban én is eltoltam magamtól a tányért, majd a neten kerestem egy közeli pizzériát, és rendeltem onnan magunknak valami ehetőt.

Délután éppen a Tv bámultuk, mikor csengettek. Kimi sietett ajtót nyitni, míg én megfordultam a kanapén, hogy lássam, ki jött. Egy 35 év körüli, borostás arcú férfi lépett be az ajtón. Miután kezet fogott Kimi-vel, beljebb sétált. Érdeklődve nézett rám, majd a pilótára pillantott.

 - Steve, ő itt a barátnőm, Emeliija Niinimäki – mutatott rám, miközben felemelkedtem  a kanapéról, majd közelebb sétáltam hozzájuk. – Em, ő itt a menedzserem, Steve Robinson.

 - Örülök – nyújtottam a kezemet Steve felé.

 - Én szintúgy – mondta mosolyogva, majd megrázta a felé nyújtott jobbosomat.

 - Arra gondoltam, hogy Steve itt maradhatna veled, míg én Mark-kal edzek. Ő tudna neked tanácsokat is adni ezzel a hülye kémkedéses üggyel kapcsolatban – fordult felém Kimi. Kedvesen végig akart simogatni a karomon, de elléptem előle.

 - Te most idehívtad a haverod, hogy vigyázzon rám, míg te Mark-kal edzel? – kérdeztem tőle emelt hangon. – Miért nem hívsz hozzám babysitter-t? Vagy beadhatnál az iskolába, ügyeletre – ordítottam kikelve magamból. Teljesen felidegesített, hogy Kimi csak azért idehívta a menedzserét, hogy az vigyázzon rám, míg ő Mark-kal lesz. Mintha nem tudnék saját magamra vigyázni.

 - Em! – kiáltott utánam Kimi, miután az emelet felé trappoltam. Hallottam, ahogy utánam sietett. Pont be tudtam csukni előtte a szoba ajtaját, így nem tudott bejönni hozzám. – Kérlek, engedj be! – dörömbölt az ajtón. – HALLOD??? – kiáltotta, majd egy nagyobbat rávágott az ajtóra. – Nem azért hívtam ide Steve-et, hogy rád vigyázzon, hanem azért, hogy segítsen. Míg én Mark-kal edzek, addig te simán meg tudod vele beszélni a dolgokat. Azért szerveztem így, mert nem akarok még több bajt csinálni neked. Érted? – kérdezte halkabban, majd egy nagyobbat sóhajtott. – Bocsáss meg nekem. Nem akartam semmi rosszat neked.

Egy pillanat alatt elszégyelltem magam. Jelenetet rendeztem, pedig Kimi csak segíteni akar nekem ezzel.

 - Sajnálom – suttogtam, miután kinyitottam az ajtót, majd Kimi nyakába borultam. – Annyira, de annyira hülye vagyok – motyogtam a mellkasába. Amint Kimi magához ölelt, a könnyeim megállás nélkül elkezdtek potyogni.

 - Na, nincs semmi baj – mondta kedvesen, majd két kezét arcomra simította. Letörölte a könnycseppeket a szemem alól, majd egy nagy puszit nyomott a homlokomra.

 - Annyira hülye vagyok – motyogtam a mellkasába, miután nekidőltem. – Ne haragudj.

 - Ki vagy bukva. Megértem – mondta mosolyogva, majd megtolt a lépcső felé.

 - Totál hülyét csináltam magamból Steve előtt – takartam el az arcomat szégyenkezve. Az említett felnevetett, majd bíztatóan rám mosolygott, miután leértünk hozzá.

 - Nyugi. Megértem, hogy ki vagy borulva – mondta kedvesen.

Miután bocsánatot kértem Steve-től, és biztosítottam Kimi-t, hogy megleszek a menedzserével, a finnem összeszedte a cuccait, majd elindult Mark-hoz.

Próbáltam az időt ebédfőzéssel elütni. Miközben a konyhában sürögtem-forogtam, Steve lehetőségeket vázolt fel előttem, valamint hasznos tanácsokkal is ellátott a tárgyalásra. Egy névjegykártyát is kaptam tőle, melyen egy elég jó angol ügyvéd adatait tudtam leolvasni.

A másnap reggelünk viszonylag nyugalmasan telt, egészen addig, amíg meg nem szólalt a csengő.

 - Vársz valakit? – fordultam Kimi felé, miután megtöröltem a mosogatószertől habos kezemet.

 - Én aztán nem – mondta, majd a bejárati ajtó felé indult. Amint kinyitotta egy ideges, szőke finn lány viharzott be rajta, aki amint meglátott engem, féktelen ordítozásba kezdett.

 - MIÉRT PONT LEE-TŐL KELLETT MEGTUDNOM, HOGY HORNER KÉMKEDÉSSEL VÁDOL TÉGED? – ordított torka szakadtából Lexi, miután magával szembe fordított. – Azt hittem a legjobb barátnőd vagyok, akinek mindent elmondasz, de ezek szerint nagyon nem – suttogta a végét. Totál lefagyva álltam előtte, miközben végignéztem, ahogy az öcsém, Jesse mellé lépett, majd elkezdet nyugtatgatni. Kimi átölelte a derekamat, majd adott egy puszit az arcomra. Rémülten néztem rá, majd Lexi-re.

 - Sajnálom – böktem ki nagy nehezen. – El akartam mondani, csak nem tudtam hogyan – mondtam neki, miután átöleltem. – Szerettem volna ezt az egészet titokban tartani inkább, mert nem akartam, hogy azt higgyétek rólam, hogy kémkedek. Érted? – kérdeztem tőle könnyezve, mire bólintott egy nagyot.

 - Azt hiszem most jött el az a pillanat, amikor nekünk a nappaliba kell vonulnunk egy-egy sör társaságában – szólt oda halkan Jesse-nek Kimi, majd miután a kezébe nyomott egy üveg sört, magunkra hagytak minket a konyhában.

 - Tényleg nagyon sajnálom – mondtam bűnbánóan Lexi-nek, miután leültünk a pult mellett álldogáló bárszékekre.

 - Elhiszem. És nekem is bocsánatot kell kérnem, mert így letámadtalak – mondta egy nagyobb sóhaj után, majd szorosan magához ölelt. – Mikor kell megvédened magad?

 - A brit nagydíj utáni hétfőn. Délután 2-re hivatott be Horner.

 - Mit gondolsz? Elhiszi majd neked, hogy nem akartál kémkedni?

 - Nem tudom … Fogalmam sincs … Remélem elhiszi majd nekem, és nem rúg ki. Nem tudnék mit kezdeni magammal a csapat nélkül – mondtam elszontyolodva, majd hátranéztem a vállam felett, hogy a nappaliba pillantsak, ahol Kimi és Jesse épp egy hoki meccset néztek. – Attól félek leginkább, hogy Kiminek ezzel nagyon sokat ártok, pedig nem akarok. Folyton az jár a fejemben, hogy mi van akkor, ha a saját emberei kételkedve fognak majd rá nézni, mert velem jár, akit kémkedéssel gyanúsítottak. Nem akarok gondot okozni neki. Most is Enstone-ban kéne lennie, de ő mégis itt van, és engem pesztrál. Egy nyugodt pillanata sincs tőlem. Elég macerás neki az élete a versenyzéstől, erre még itt vagyok én is. Nyűg a hátán. Félek attól, hogy elhagy, mert ennyi gondot okozok neki – suttogtam magam elé, majd letöröltem egy könnycseppet, ami kibuggyant a szememből.

 - Nem hagynálak el ezért – szólalt meg mögöttem Kimi. Olyan gyorsan kaptam hátra a fejemet, hogy majdnem leborultam a székről. A finn tartott meg. – Ilyen hülyeségeken ne agyalj. Nem vagy nyűg a hátamon. Hogy is gondolhatsz ilyet? – forgatta meg látványosan a szemeit. – Szeretlek – mondta miután kezeivel közre fogta az arcomat. – És számomra ez a lényeg. Nem érdekel, hogy mások mit mondanak, vagy gondolnak. Érted? – kérdezte kedvesen, majd letörölte a könnycseppet, ami végig akart folyni az arcomon. – És nem okozol nekem gondot. Csak egy kicsit mozgalmassá teszed a szürke napjaimat – mondta kuncogva, majd megcsókolt. – És bocsánat, hogy kihallgattalak titeket. Bár csak 5-6 mondatot kaptam el a beszélgetésetekből, nem az egészet.

 - Sajnálom – motyogtam magam elé, mire nevetve magához ölelt.

 - Mit sajnálsz jelen esetben?

 - Nem tudom, de sajnálom – mondtam, majd elmosolyodtam, miután Lexi is elkezdett nevetni mellettem.

A drága öcsém, és a barátnőm egészen estig nálunk maradtak. 7 óra felé Kimi magángépével London felé vettük az irányt. Kimi egy napra még szabadságot kapott, így nem kellett egyből Enstone-ba mennie, hanem velem tudott maradni a londoni házamban.

Szerdán reggel a csengő hangos zajára ébredtem. Kimi karját lehámoztam gyorsan a derekamról, majd miután magamra kaptam a köntösömet, lesétáltam a földszintre, hogy megtudjam ki az, aki korán reggel nekiesett a csengőmnek. 

33. rész

A home-unk ebédlőjében, csak a meccs kommentátorának hangját, valamint a stadion háttérzaját lehetett hallani, semmi mást. Én is próbáltam csöndesen könnyezni. Nem akartam megzavarni az angol mezeket viselő srácokat.

- Mi a baj, Tündérke? – guggolt le elém Gent. Suttogva beszélt hozzám, mert a fiúk éppen az Olaszország-Anglia EB meccset nézték a TV-ben, és ilyenkor hangoskodni mellettük kész életveszély.

 - Semmi – mondtam neki szipogva, majd az ablak felé néztem, ahol pár Ferrari szerelő egy olasz zászlót lengetett. Próbálták a srácokat ezzel felidegesíteni, de nem mentek sokra. Britta odasétált az ablakhoz, majd a rolókkal eltakarta őket.

 - Nem valami hülye vizsgálatok miatt nem leszel velünk, igaz? – kérdezte, mire kitört belőlem a sírás. Mindenki rám kapta a tekintetét, amitől zavarba jöttem. Nem akartam, hogy így lássanak engem. Felálltam a kanapéról, majd kicsörtettem a home-unkból. Chris utánam jött, majd miután magával szembe fordított, jó szorosan megölelt. – Tényleg kémkedéssel vádol az a marha Horner? – kérdezte hitetlenkedve, mire egy bólintással válaszoltam. – Tudnod kell, hogy a srácokkal ezt nem hisszük el – mondta. Félve néztem fel rá. – Igen, mindenki tud róla, de nem akartunk ezzel még jobban leterhelni téged – simított végig az arcomon. – Tudjuk, hogy te sose tennél ilyet, és minden úgy van, ahogy azt Kimi elmondta nekünk, és mielőtt furcsán néznél rám: igen, beszélt velünk. Ő közölte ezt az egészet velünk, Horner helyett. Veled vagyunk, oké? – kérdezte egy bíztató mosoly után, majd a parkolóba vezető út felé fordított. – Visszaviszlek a szállodába.

Míg a szállásunkhoz nem értünk, egy szót se szóltunk a másikhoz, többek között azért, mert Chris a feleségével beszélt éppen telefonon. Nagyon édes volt, ahogy a lánya felől érdeklődött. A szálloda liftjében tette csak le a mobilját.

 - Bocs, csak régen nem beszéltünk már – mondta, mire legyintettem egyet.

Amint a felvonóból kiszálltunk, megtorpantam, ugyanis az ajtóm előtt, Kimi a földön ült. A telefonját forgatta a kezében, miközben a fejét hátra döntötte. Csukott pilláit egyből felnyitotta, miután meghallotta a lépteinket.

 - Én azt hiszem megyek is – szólalt meg a kínos csend kellős közepén Chris. – Jó éjszakát – mondta, majd miután elsétált Kimi előtt, egy ,,Csak ügyesen!”-t odasúgott neki.

Miután Kimi felállt a földről, kinyitottam a szobám ajtaját, míg ő leporolta a nadrágját. Beengedtem magam előtt, majd becsuktam az ajtót. Nekidőltem egy pillanatra, míg megvártam, hogy Kimi leüljön. Miután ez megtörtént, odasétáltam elé, letérdeltem a földre, majd szorosan megöleltem. A könnyeim azonnal útnak eredtek. A lelkiismeret furdalás, ami mindig felerősödött bennem a nap folyamán, amikor csak Kimi-re gondoltam, most szinte szétmart belülről.

 - Ne sírj, kérlek – motyogta a hajamba. – Annyira sajnálom. Akkora barom voltam, és miattam kerültél ilyen nagy bajba – mondta, mire rákaptam a tekintetemet.

 - Kimi, te … - kezdtem volna bele a mondókámba, amivel tudatni akartam vele, hogy ő semmiről se tehet, de belém fojtotta a szót egy csókkal.

 - Szeretlek – mondta miután arcomat közrefogta két kezével. – Érted? Szeretlek és soha nem akarnék neked rosszat. Ugye elhiszed ezt neked? – kérdezte már-már kétségbeesetten, mire elmosolyodtam. Ezzel teljesen összezavarhattam szegényt, mert nagyon furcsán nézett rám. Nem törődtem zavart pillantásával. Magamhoz húztam, majd szenvedélyesen megcsókoltam.

 - Kimi, te tényleg azt mondtad, hogy szeretsz? – kérdeztem tőle hitetlenkedve, mire bólintott egy aprót.

 - Miért, te nem? Te nem érzel ugyanígy? – kérdezte, mire kicsit fejbe csaptam, majd megöleltem.

 - De. Nagyon, nagyon, nagyon szeretlek – mondtam neki mosolyogva. A nyakamhoz bújt. Éreztem, ahogy elvigyorodott. Egy csókot nyomott a bőrömre, majd megszólalt:

 - Jó azzal tisztában lenni, hogy te is így érzel, nem csak én – mondta, majd felállított a földről. Hátradőlt az ágyon, majd a mellkasára húzott. – Sajnálom, hogy miattam vagy bajban – suttogta pár perc után. Ahogy rápillantottam az arcára, újra eleredtek a könnyeim. Sütött róla, hogy lelkiismeret furdalása van, pedig semmi oka sincs erre. – Megint miattam sírsz – morogta, majd adott egy óvatos puszit a homlokomra.

 - Ez nem a te hibád, megértetted? – kérdeztem tőle idegesen, miután feltérdepeltem az ágyon. – Ilyen még csak az eszedbe se jusson, Räikkönen! Én tehetek mindenről. Nekem kellett volna vigyáznom arra a rohadt mappára. Te csak vissza akartad adni nekem, amiben semmi rossz nincs.

 - De nem figyeltem oda, és ezzel kezdődött ez az egész balhé – tárta szét a karjait.

 - Azzal kezdődött minden, hogy én nem figyeltem oda – mondtam már-már kiabálva. A könnyeim megállás nélkül folytak az arcomon. – Annyira szar érzés, hogy miattam van lelkiismeret furdalásod, mikor semmi okod nincs erre – suttogtam magam elé, majd rárogytam a bokáimra.

 - Mind a kettőnk hibája. Egyezünk meg ebben, rendben? – kérdezte, mire rá akartam vágni, hogy ,,nem”, de befogta a számat. – Mind a ketten hibáztunk, és éppen ezért ketten fogjuk ezt megoldani. Segítek neked. Melletted fogok állni, és minden erőmmel azon leszek, hogy újra a csapatodnál dolgozhass.

 - Neked a versenyzésre kell koncentrálnod! – mutattam rá egy fontos dologra. Legyintett egyet, majd az ölébe húzott.

 - Akkor tudok teljesen odafigyelni a versenyzésre, ha tudom, hogy veled minden rendben van – mondta, majd megcsókolt. – A ma estét, és a holnapi napot csak és kizárólag pihenéssel fogjuk eltölteni. Mindenkit leszarunk. A telefonokat kikapcsoljuk, és csak azzal leszünk elfoglalva, hogy feltöltődjünk egy kicsit ezután a két nap után. Oké?

 - Oké – motyogtam halkan, majd a mellkasába fúrtam a fejem. Kimi kicsit hátrébb kúszott a matracon, hogy nekidöntse a hátát az ágy támlájának, miközben én továbbra is az ölében feküdtem, mint egy kisgyerek. Pár perc múlva ugyanabban a pózban aludtam el.

A másnap reggelem egyszerűen szörnyű volt. A fejem iszonyatosan fájt, és nyűgös voltam. Semmihez se volt kedvem, még ahhoz se, hogy felöltözzek. Kiminek hosszú perceken kellett győzködnie, míg végül hajlandó voltam megmozdulni.

Miközben átöltöztem és megreggeliztem, Kimi felajánlotta, hogy szerdáig elmehetnék vele Svájcba. Nem volt jobb dolgom, és a gyárba se kellett mennem, hiszen onnan ki vagyok tiltva.

 - ED! – szóltam szerelőtársam után, aki éppen a csapatunk emeletének egyik liftje felé sietett. – Máris jövök – mondtam Kiminek, majd a bőröndöm tetejéről elvettem a kis csomagot, amiben Ed ajándéka lapult. – Boldog születésnapot – mondtam mosolyogva Hewett-nek, majd nyomtam egy puszit az arcára. Pirulva vette át tőlem a dobozkát, ami egy olyan órát rejtett, amire Ed már régóta vágyott.

 - Ó, nem kellett volna – mondta zavarában, majd még egyszer megölelt. – Te nem jössz velünk Angliába?

 - Nem – mondtam tömören, majd hátra pillantottam. Kimi éppen minket nézett. Mikor találkozott a pillantásunk elmosolyodott, majd intett egyet Ed-nek, aki ugyan így cselekedett. – Megyek is. Nem tartalak fel tovább. Legyetek este rosszak – mondtam nevetve Eddie-nek, majd miután két puszival búcsúztam tőle, visszasétáltam Kimihez, aki egyből átkarolt.

Egyből a reptérre mentünk, ahol a finn magángépe várt már ránk.

Egész úton egy szót se szóltunk egymáshoz, többek között azért, mert Kimi telefonon egyeztetett a szóvivőjével, Riku Kuvaja-val. A Svájcig megtett út több, mint ¾-ét a telefonja társaságában töltötte Kimi, bár ez most nem zavart annyira. Csendre volt szükségem és ezt meg is kaptam, bár Mark, Kimi trénerének bámulása kicsit –nagyon- zavaró volt. Eleinte csak ültünk egymással szemben, majd elkezdtünk beszélgetni a svájci időjárásról, a végén pedig Kimi rossz szokásainál akadtunk ki.

 - Először elmegyünk Ajax-ért, nem baj? – kérdezte Kimi miután beültünk a kocsijába.

 - Nem – mondtuk szinkronban Mark-kal.

 - Találkoztatok már? – fordult hátra az edző, mire furán néztem rá, mert nem értettem, hogy kire célzott, de hamar leesett.

 - Ajax-szal? – kérdeztem bizonytalanul. Mark válasz képpen bólintott egyet. – Még nem.

 - És Peppi-vel? Reiska-val? – érdeklődött élénken, mire Kimi mérgesen rápillantott.

 - Ők Jenni-nél vannak – morogta a pilóta, majd keményén rátaposott a gázra. Mark bocsánatkérően nézett barátjára, aki azonban az utat kémlelte.

Jenni eddig nem nagyon került szóba közöttünk Kimi-vel. Azt tudom, hogy elváltak, de semmi mást nem tudok róla, még azt se, hogy most éppen hol él. Sok minden érdekelne vele kapcsolatban, de inkább nem kérdeztem rájuk Kiminél, mert nem tudtam, hogy milyen indulatokat váltanék ki a kérdéseimmel. Ahogy az előbbi jelenetet elnéztem, inkább nem is fogok Jenni felől érdeklődni. Majd ha akar, akkor mesél nekem róla.

A reptértől körülbelül félórányi kocsikázás után értünk ahhoz a házhoz, melynek udvarán egy gyönyörű németjuhász ugrándozott, miután Kimi leállította kocsijának motorját.

 - Gyere – nyújtotta felém a kezét, miután kinyitotta az Audi ajtaját. Kicsit féléken sétáltam mellette egészen a kapu bejáratához, ahol ott várt már minket egy mosolygós, barna hajú lány.

 - Szia, Mikela vagyok – nyújtotta felém a jobb kezét, miután Kimi-vel köszöntek egymásnak.

 - Én pedig Emeliija. Örvendek – ráztam meg mosolyogva a felém nyújtott jobbosát.

 - Én szintúgy – mondta vigyorogva a lány, majd nevetve megcsóválta a fejét, miután meglátta Kimi-t aki a földön feküdt, felette pedig a kutyája, Ajax tornyosult. – Menj oda nyugodtan – tolt meg egy kicsit a fűben hempergő páros felé. Kimi mikor látta, hogy egy lépést közelebb tettem feléjük, felült, majd felém nyújtotta a kezét. Kezébe csúsztattam a sajátomat, majd letérdepeltem mellé a földre.

 - Ő az én Ajaxom – simogatta meg szabad kezével a kutyus fejét a pilóta. Én is ugyanígy tettem, miután hagytam a németjuhásznak, hogy megszaglássza a kezemet.

 - Gyönyörű – mondtam mosolyogva, majd Kimi-re pillantottam, aki hatalmas vigyorral nézett rám. Egy gyors csókot nyomott ajkaimra, majd felállt a földről. Miután engem is felsegített, Ajaxot beimádkozta a kocsiba, majd elindultunk Mark otthona felé.

Kimi, Jenni és Ajax