23. rész

Sziasztok :D

A hétvégén kicsit betegeskedtem, így sok időt tölthettem az ágyamban, és volt sok időm az írásra, pont ezért is hoztam már ilyen hamar ezt a részt. A futamon történt dolgok is közre játszottak abban, hogy írtam. Próbáltam a gyors gépeléssel levezetni azt a  feszültséget, amit a Lotus hülye, meg nem hozott döntése keltett bennem. Kimi simán 2. lehetett volna, ha a Lotusnál kicsit jobban odafigyelnek ... 

Mindegy. Az már a múlt. Hétvégén futam, és remélem akkor végre Kimi dobogós lesz majd, és láthatjuk teljes egészében az új frizuráját :D

Köszönöm szépen az utolsó részhez érkezett pipákat, és Nello kommentjét, valamint a 48 követőt. Ez igazán jól esik nekem :) Remélem most is kapok majd párat Tőletek :D

Nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást nektek, 

Em. :) 

 - Minden gumit átvettünk? – kérdeztem Jon-tól, miközben az utolsó két általam elszállított abroncsot egymás mellé fektettem a többi között. Csütörtök délután 2 óra van, és kicsi késés után még csak most tudtuk átvenni a hétvégére kapott gumikat a Pirelli-től.

 - Igen – mondta lihegve Ed, majd leült az egyik gumira. – Kitikkadok ebben a melegbe – mondta nyöszörögve. Kicsit emeltebb hangon mondta ezt, és végig Horner hátát bámulta, aki éppen akkor sétált el mellettünk. Erre a drága főnökünk megfordult, és visszajött hozzánk.

 - Menjetek, pihenjetek egy kicsit bent. Tényleg nagyon meleg van – mondta, mire mind a hárman vigyorogva iszkoltunk fel az emeletre, ahol nem egy légkondi biztosította a hűvös levegőt az ott lévőknek. Szinte a fél csapata az emeleten tanyázott. Mindenki nagyon ki volt a meleg miatt, főleg azért, mert Angliában nagyon hideg volt, és ez a gyors klímaváltozás mindenkit megviselt még mindig.

Miután egy kicsit megpihentünk, újra munkához láttunk. Joe és Ed vállalták a gumikban lévő nyomás megmérését, és az elosztást. Míg ők ezekkel ügyködtek, én addig a boksz hátsó felében lévő mérnökállást raktam össze a srácokkal. Nem bíztak rám megint fontosabb dolgokat. Csak a monitorokat cipelhettem a kamionok és a boksz között.

Éppen az utolsó darabbal a kezemben sétáltam az egyik kamionunk mellett, mikor megjelent Kimi.

 - Szia – köszönt mosolyogva. – Hogy vagy? – kérdezte miután kinyögtem egy ,,Szia!”(á)-t.

 - Megvagyok, köszi. Figyelj Kimi … Ömm … Szeretnék bocsánatot kérni a tegnap este történtek miatt – mondtam neki bűnbánóan, mire felnevetett.

 - Nem kell ezért bocsánatot kérned – mondta, majd arrébb söpörte a hajam, ami a szemembe lógott. Sajnos a két kezem tele volt, így én ezt nem tudtam volna megoldani. A fújkálással meg nem mentem semmire. – Segítsek? – bökött a monitor felé, amit még mindig a kezemben tartottam.

 - Nem kell, köszi. Boldogulok vele – mondtam neki mosolyogva.

Kínos csend telepedett közénk. Csak mosolyogtunk a másikra, míg a körülöttünk lévők tök hülyének néztek minket. Próbáltam valamit kinyögni, de semmi se jutott eszembe.

 - Hát én azt hiszem most megyek, mert még sok dolgunk van – szólaltam meg hirtelen.

 - Nekem is mennem kell. Ömm … lesz holnap számodra egy meglepetésem – mondta vigyorogva.

 - Számomra? – kérdeztem, mire bólintott egy nagyot. – És mi?

 - Ha elmondanám, nem lenne meglepetés – mondta vigyorogva, majd miután nyomott egy puszit az arcomra, elindult a csapata home-ja felé.

Egész nap azon jártattam az agyam, hogy mi lehet Kimi meglepetése. Sok minden eszembe jutott, de egyiket se találtam az igazinak, és egyik se volt helytálló. Mikor másnap megláttam, egyből láttam, hogy mi is az a meglepetés.

 - Te levágattad a hajad? – kérdeztem tőle döbbenten, mégis vigyorogva. Egy apró bólintással válaszolt, majd visszarakta a fejére a fullcap-jét. – Szabad? – kérdeztem tőle miközben a sapijára mutattam. Vette az adást és le is emelete a fejéről, majd hagyta, hogy rövidre vágott tincsei közé túrjak. – De fura – mondtam nevetve.

 - Hát ez tényleg eléggé furcsa – hallottam meg a hátam mögött Dietrich hangját. Egyből bevágtam egy 180 fokos fordulatot. – Szerbusz Emeliija – köszönt vigyorogva a csapatunk tulajdonosa, akinek jobbján a felesége, Marion álldogált. – Kimi! – biccentett oda a pilótának.

Dietrich és Marion

 - Jó napot Herr és Frau Mateschitz – köszöntem nekik illedelmesen. – Ömm … Esetleg tudok segíteni valamiben Önöknek? – kérdeztem kicsit kiszáradt torokkal. Dietrich-et ahogy elnéztem, nagyon jól szórakozott rajtam. Drága felesége, akit mindenkit imád a csapatunkban, sunyin mosolyogva jártatta a szemét Kimi és köztem.

 - Kicsit unatkozni fogok a szabadedzések alatt, mert a drága feleségem sajnos a motorhome-ból fogja végignézni az egészet, én pedig a boxból. Jó lenne nekem egy társaság, és én rád gondoltam – mondta, majd célzóan rám meredt. Tudtam, hogy beszélgetni akar majd velem erről az egészről. Nem volt hozzá semmi kedvem, de a nagyfőnöknek nem mondhatok nemet, mert itt ő az Atya, Úr, Isten.

 - Rendben – mondtam miután megköszörültem a torkomat.

 - Köszönöm – mondta, majd miután elköszöntek, elindultak a Paddock Club felé.

 - Bajba sodortalak? – nézett rám félve Kimi.

 - Nem, nem hiszem. Csak kíváncsi az öreg – mondtam nevetve.

Elköszöntem Kimi-től, majd siettem a garázsba. Christian megkért, hogy ellenőrizzem le a gumimelegítőket, így először a gumiknak kialakított kis térségbe sétáltam, majd csak azután mentem hátrébb Jon-hoz és Ed-hez, akik már a saját székükön ültek.

 - Jon, nem lenne baj, ha ma Emeliija lenne kint a szerelőkkel, és nem Ed? – hajolt be hozzánk fél óra múlva Dietrich. Miután Jon rábólintott erre, kénytelen voltam felállni, és kisétálni a többiekhez. Christian furcsán nézett rám, de Didi mondta neki, hogy beszéde van velem, így egy szó nélkül indult el megkeresni Ciaron-t.

 - Jártok? – kérdezett rá hírtelen a dolgokra az osztrák. A kezemben lévő mappát elejtettem, mert nem számítottam arra, hogy ilyen hirtelen minden közepébe vág majd.

 - Nem … Nem tudom … Én … Ezt még én se tudom – mondtam neki zavartan.

 - Mit érzel iránta? – kérdezte, mire úgy néztem rá, mintha nem értettem volna mit is mondott nekem. – Én vagyok a második apátok. Tudnom kell, hogy mi a helyzet veletek.

 - Akkor Leeroy-jal is szoktál beszélgetni Amelia-ról? – tudakoltam nevetve.

 - Nem, mert az ő szerelme nem kötődik a Forma-1-hez, a tied annál inkább.

 - Kimi nem a szerelmem! – mondtam egyből, ahogy befejezte a mondatát.

 - MÉG – mondta bölcsen, majd felült az egyik beépített szerelődoboz teteére. Az első és második szabadedzések alatt ott ült és egész végig csak faggatott engem.

Mire elértünk a délután 4 órához, teljesen kiborított. Már az első edzés vége után elküldtem volna jó messzire, de nem tehettem.

Sajnos ezen a versenyhétvégén nem csak Didi akart velem hosszasan elbeszélgetni. Heikki is betalált szombaton este. Már éppen zuhanyozni akartam, mikor elhívott egy kicsit beszélgetni. 10 perce se sétálgattunk a hotel belső parkjában, de én máris ott hagytam. Nem bírtam hallgatni, ahogy egyfolytában Kimi-t szapulta nekem. Nagyon felidegesített, és jobbnak láttam, ha inkább felmegyek a szobámba ahelyett, hogy nekiestem volna, mert olyan dolgokat vágtam volna a fejéhez, amit megbántam volna.

 - Heikki, elég! – mondtam neki már-már kiabálva, mikor éppen a szobám ajtaját akartam kinyitni. Elegem lett, és be akartam fejezni ezt az eszmecserét, ami végülis annyiból állt, hogy Heikki egyfolytában Kimi-t szidta.

 - Nem lehetsz ennyire hülye! Nem dőlhetsz be neki! – mondta, majd a karomnál fogva maga felé fordított.

 - Heikki, befejeznéd?

 - Nem, nem fogom befejezni, mert ezt nem hagyhatom! Nem engedhetem, hogy vele legyél, mert csak kihasználna. Érted?

 - Nem használ ki! TUDOM, hogy nem használ ki, mert akkor nem viselkedne úgy velem, ahogy.

 - Miért véded ennyire? – kérdezte, majd idegesen a hajába túrt. Az igazat akartam a szemébe vágni, mert tudni kell arról, hogy hogyan is viszonyulok Kimihez, így hátha leáll majd ezzel a Kimi ellenes akciójával. És végül az igazat is vágtam a szemébe.

 - Mert belé estem! Érted? Totál meghülyülök, mikor a közelemben van. Izzad a tenyerem, remeg a lábam. Nem tudom kontrolálni a tetteimet, és azt, amit mondok. Teljesen megbabonáz. Mikor végigsimít a karomon, akkor kiráz a hideg, és a gyomromban hatalmasra nőtt pillangók kezdenek el szambázni. Mikor vele beszélek, akaratlanul is folyamatosan vigyorgok. Jól érzem magam vele. És azt hiszem … hogy … hogy … hogy kezdek teljesen belé szeretni.

Ahogy befejtem a mondókámat, Heikki lemondóan megrázta a fejét, majd elindult a saját szobája felé. Én is szerettem volna bemenni a sajátomba, de nem tudtam, mert valaki hirtelen megfordított, magához rántott, majd megcsókolt. Olyan hévvel tette mindezt, hogy beleszédültem. Miután felfogtam, hogy valaki lekapott, eltoltam magamtól, majd megakartam pofozni, de mikor szem be találtam magam Kimi vigyorgó képével, elnevettem magam.

 - Ezt … Ezt miért kaptam?

 - Csak jó éjszakát, és szép álmokat akartam kívánni – mondta vigyorogva, majd bevágott egy hátra arcot, és elindult a liftek felé. – Ja és Emeliija! … Remélem most is remegett a lábad, és a gyomrodban azok a pillangók életre keltek – mondta pimaszul majd beszállt a felvonóba.

Zuhanyzás közben esett le nekem, hogy hallotta mindazt, amit Heikkinek mondtam. Valahogy nem nagyon bántam ezt. Talán jobb is, ha tisztában van azzal, hogy, hogyan is érzek iránta.