63. rész

Sziasztok :)

Péntek tiszteletére itt is van az új rész :)

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett pipákat, valamint Melinda kommentjét, akit meg is nyugtatnék, hogy lesz itt még elég "action" az elkövetkezendő részekben. Fogok még nektek meglepetéseket okozni :D

A szavazás 5-36 (igen-nem) arányban zárult, szóval, minden úgy fog majd alakulni heteken belül, ahogyan azt eleve terveztem. De azért próbálkozok, hogy a részek egyezzenek majd sokszor időben, így azokat, akik igennel szavaztak, nem fogják majd annyira sokszor zavarni az előző előtti részben leírt dolgok :)

Jó olvasást Nektek, 

Em. 

  - Te meg mit keresel itt? – mutatott rám félig kómásan Rocky, mikor a gyárunk folyosóján szembe találta magát velem. Válaszadás helyett csak megrántottam a vállamat, majd elsétáltam mellette. Ideges trappolással folytattam tovább az utamat az irodámig, ahol reméltem egy kis nyugalomra lelhetek majd. Amint becsukódott mögöttem a szobácskám ajtaja, egy hatalmas sóhaj hagyta el az ajkaimat. Ledobtam a földre a vállaimat nyomó nehéz táskákat, majd az asztalhoz sétáltam, hogy kényelembe helyezhessem magamat a bőrszékemben.

2 napja még nem így terveztem az életemnek ezen hetét, ám Kimi kicsit megkavarta számomra a dolgokat. Mikor megemlítettem neki, hogy Adrian milyen álláslehetőséggel rukkolt elő nekem, szinte magából kikelve kezdett el velem veszekedni, hogy hogyan is képzelem azt, hogy én a gyerekszülés után még vissza akarok térni a Forma-1-be. A családjaink, akik még 12 órája se tudták azt, hogy babát várok, tágra nyílt szemekkel bámulták a kettősünket, miközben Paula házának nappalijában veszekedtünk. Hamar meguntam azt, hogy szinte leordította a fejemet a nyakamról, így összeszedtem a cuccaimat, és eljöttem otthonról. Kicsit távol akartam lenni Kimitől, éppen ezért határoztam úgy, hogy Milton Keynesbe utazok.

Nagyon megbántott. Ő maga is jól tudja, hogy mit jelent számomra a munkám és ennek ellenére is meg akarja nekem szabni azt, hogy mit csinálhatok akkor, amikor már a kicsinket világra hoztam. Sose akartam volna, és nem is tudnék otthonülős anyuka lenni. Az nem én vagyok! Számomra fontos a munkám, a karrierem, és a csapatom is, amit nem fogok csak úgy magára hagyni.

Már lassan 2 órája üldögélhettem az irodámban és éppen a 2012-es szezonban a gumikról összegyűjtött adatokat rendszereztem, mikor kinyílt az irodám ajtaja. Helmut lépett be rajta. Az egyik kezében 2 papírpohár kávé volt, a másikban pedig valami zacskót tartott, amiben péksütemény lehetett a zacskón lévő logóból ítélve.

 - Guillaume említette, hogy visszajöttél, és gondoltam éhes vagy, és jól esne egy kis kávé most neked – mondta a szokásosnál is kedvesebben, majd miután a dolgokat az asztalomra pakolta, leült velem szembe az egyik fotelbe. – Räikkönen csinált valamit, ugye?

  - Nem akarja, hogy a szülés után újra munkába álljak majd. És ez a hozzáállás nekem nem tetszett – mondtam váll rántva, majd becsuktam a vaskos mappát, ami éppen előttem volt.

 - Így már mindent értek – mondta bólogatva. – De úgyis meg tudjátok majd beszélni. És minden helyre fog rázódni – állította magabiztosan az osztrák.

Helmut mellettem maradt, míg meg nem reggeliztem, majd segített a rendszerezett adatokat átvinni Adrian irodájába, ahol éppen a legifjabb és a legidősebb Vettel-fiúk lebzseltek. Fabian-nak gokart versenye lesz és Sebastian az öccsével fog tartani, de előtte meg akarta beszélni a főtervezőnkkel, hogy január hanyadik napján tegye tiszteletét először a gyárban.

 - Kimi felhívott – mondta tömören a világbajnok, miután mellém sétált az egyik polchoz, ahova éppen próbáltam szépen, mappába rendezgetve elhelyezni az adatokat. – Nem az a megoldás, hogy elmenekülsz előle.

 - Nem menekültem el – fordultam felé kicsit idegesen. – Csak nem akarok egy légkörben lenni vele, mert nagyon felhúzta az agyamat! Hogy jön ő ahhoz, hogy megmondja nekem, mit tehetek, és mit nem? Ez az én életem, és én fogom eldönteni azt, hogy mit is kezdek vele. És ha én úgy döntök, hogy szülés után dolgozni fogok, akkor bizony dolgozni is fogok!

 - Felfogtam. Nyugi! – próbált kicsit csitítgatni. – Nem tesz jót a kicsinek, ha idegeskedsz – mondta kedvesen. – Mi lenne, ha eljönnél velem Fabi versenyére? – vetette fel hirtelen a fejében kiötlött ötletet. – Én nem lennék egyedül, te kicsit friss levegőn lennél, és Fabi is biztosan örülne neki, ha velünk tartanál – nézett vigyorogva az öccsére, aki abban a pillanatban mellém állt, majd átölelt a derekamnál. Kiskutya szemekkel bámult rám, így próbált rávenni arra, hogy egyezzek bele a bátyja ötletébe.

Hatásosak voltak Fabian könyörgő pillantásai, ugyanis fél órával később Sebastian BMW-jének anyósülésén ültem, míg ő maga vezetett, az öccse pedig hátul zenehallgatással próbált már kicsit hangolódni a versenyre. 

 - Izgulós típus Fabian? – kérdeztem csendmegtörési szándékokkal Sebastian-tól, miközben a visszapillantó tükörben figyeltem a legkisebb Vettel-t.

 - Nem annyira. Vagy csak nagyon jól tudja mindezt álcázni – mondta nevetve, majd kicsit feljebb tekerte a hőszabályzót a műszerfalon. – Kimi egyszer mesélte, hogy te is versenyeztél régebben, csak abbahagytad egy balesett miatt, ha jól emlékszem.

 - Pontosan. Csajból voltam és féltem visszaülni a kart-ba utána – mondtam mosolyogva.

 - Jól ment? Mármint a versenyzés.

 - Attól függ, mit nevezünk jónak – mondtam nevetve.

 - Beégtél? – kérdezte vigyorogva.

 - Apámat kérdezd meg erről. Én már alig emlékszek rá, de azt tudom, hogy sok gyerek jobb volt nálam – mondtam bölcsen bólogatva. – Fabi amúgy Forma-1-es pilóta akar lenni?

 - Nem, hál’ Istennek … Ezt most nem úgy értem, hogy én nem élvezem, de már most kikészítő a média. És nem akarom kitenni Fabit inkább mindenféle … hülyeségnek. Persze, ha az akarna lenni támogatnám, de kicsit jobban örülök neki, hogy másfelé kacsingat. A gokart is csak egy hobbi neki.

 - Félsz, hogy jobb Vettel lenne az autósportokban, mint te, mi? – böktem meg vigyorogva.

 - Átlátsz rajtam – mondta nevetve.

Az út további részében Sebastian gokartos múltját veséztük ki. Fabian mindvégig az iPodjával volt elfoglalva, így ő nem igazán kapcsolódott bele a beszélgetésünkbe. Ahogy elnéztem őt tényleg nem lehetett valami izgulós fajtának nevezni.

Amikor odaértünk a pályához, egyáltalán nem akartam kiszállni az autóból. Metsző pillantásokkal meredtem a sofőrre miután felé fordultam. A német azonban bocsánatkérő tekintettel nézett rám, ami egyáltalán nem tudott meghatni engem abban a pillanatban.

 - Ezt nem tudom elhinni – sziszegtem csukott szemekkel, míg Sebastian kihúzta a gyújtásból a kocsi kulcsát. Fabián már a bejárat előtt álldogált, Kimi mellett.

 - Reggel megígértem neki, hogy elhozlak ide, és megtudjátok majd beszélni ezt az egészet.

 - Átbasztad a fejem. Kikúrtúl átbasztál!!!! – kiabáltam rá. – És te magad mondtad, még a gyárban, hogy az idegeskedés nem tesz jót a kicsinek. Hát közlöm most veled, hogy ebben a pillanatban rohadt ideges vagyok!!!

 - Éppen ezért nyugodj le most – kért halkan.

 - Seb, az öcséd szeretne befelé menni – nyitotta ki Kimi a német felőli ajtót. Sebastian egy bólintással reagált a kapott információra, majd miután végigsimított a karomon és egy ,,Beszéljetek meg mindent!” tartalmú mondatot odasúgott nekem, kiszállt az autóból. Pár pillanattal később Kimi vette át az ő helyét. Csöndesen üldögéltünk egymás mellett hosszú-hosszú percekig. Egyikőnk se szólalt meg. Sőt én még rá se néztem, próbáltam tudomást se venni róla, azonban Kimi elég sokszor fordult felém. Ilyenkor mindig direkt kinéztem az ablakon, hogy rejtegessem a könnybe lábadt szemeimet. Amikor az első könnycsepp kicsordult a pilláim közül, egyből odakaptam, hogy letöröljem. Ez nem kerülte el Kimi figyelmét se.

 - Nem akartam veled összeveszni – mondta miután sokadik próbálkozás után nem húztam ki a kezemet az övéi közül. Az ülésben szinte teljesen felém fordult, az egyik lábát a másik alá tette, hogy kényelmesebben elférjen.  A könyöklőre fektette a kezeinket, majd lassan elkezdte cirógatni a tenyerem belsejét. – Hülye voltam, ezt belátom. És én is kiborultam volna, ha nekem kéne abbahagynom a munkámat. Én csak azt hittem … vagyis … olyan hülye tudatban éltem, hogy minden nő gyerekszülés után otthon marad, mert ez a normális. Eddig Kriisti-t esetét láttam, aki Juustu születése után otthagyta az állását. És azt hittem, hogy ez a kicsinek rossz lesz. Mert sokszor nem látna téged. Nem lennél vele.

 - Te se tudsz majd vele mindig ott lenni, mert versenyezned kell – mondtam halkan, miközben a csizmám ázott foltjait bámultam.

 - Igen, erre anya is rávilágított – bólogatott hevesen. – De én tényleg nem akartam neked rosszat – mondta kedvesen, majd megcirógatta az arcomat. – Ha te szeretnéd elvállalni azt a munkát, akkor én benne vagyok. Az-az osztrák nagyszájú emberkétek is felhívott és miután lecseszett, elmagyarázta nekem, hogy azt a munkát otthon is végezheted majd, a kicsi mellett, és ,,baba-barát”, ahogyan ő mondta.

 - Helmut komolyan felhívott és lecseszett téged? – kérdeztem nevetve, miután fel tudtam fogni a hallott dolgokat. Kimi egy nagy, mosolygós bólintással válaszolt, ami után még jobban elkezdtem nevetni.

 - Ugye nem haragszol rám? – kérdezte komolyabb hangnemben, miután kicsit megnyugodtam.

 - Már nem. De eleinte nagyon felhúztad az agyamat. Kimi … Én nem egy otthonülős anyuka karakter vagyok, és tuti, hogy sokat leszek majd a gyárban, és a versenyhétvégékre is ki fogok járni mindig 2014-től kezdve. A jövő év felén ott se leszek. Otthon leszek majd a fiúnkkal, vagy a lányunkkal. És mikor már nagyobbacska lesz, simán ki fog bírni 4 napot nélkülünk.

 - Addig anyu, vagy apud tud majd rá vigyázni – mondta elgondolkozva.

 - Pontosan. Nem lesz egyedül az a gyerek.

 - Oké. Így minden világos számomra, és nem is tűnik rossznak – bólogatott. – De akkor tényleg nem haragszol rám? – kérdezte kisfiúsan.

 - Tényleg nem – mondtam nevetve, majd közelebb hajoltam hozzá, hogy megcsókolhassam. – Imádom azt a hülye, makacs finn fejedet. És nem is tudok rád haragudni sokáig! – susogtam halkan, miután a homlokomat az övének döntöttem.

 - Ennek örülök – mondta nevetve, majd hosszasan megcsókolt.