60. rész

Sziasztok :)

Kedd = új rész :D

Majdnem el is felejtettem, hogy ma részt kell hoznom, mert 3 napja nekem összefolynak a napok. Sajnos külső-hallójárat gyulladásom van, és minden egyes napomat a fül-orr-gégészeten kezdem egy jó 2 órás várakozással. Ezt csak az tudja tetézni, hogy mind a két fülem be van gyulladva, fájnak és semmit nem hallok, mert vattákkal, és gyógyszeres gézcsíkokkal tömték tele a hallójárataimat ... De ebben annyi jó van, hogy itthon kell maradnom, és rengeteg időm van az írásra, ami mostanában nagyon leköt, és amit ugyanolyan lelkesedéssel űzök megint, mint az elején. :D

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommenteket, valamint a pipákat. Örülök neki, hogy még mindig tetszik nektek a történtem, és hogy egyre több ember ismeri meg az írásomat, akik meg is fogalmazzák nekem hogy hogyan is vélekednek a történetről :) ÉS túlléptük a 40.000-es számot!!! Köszönöm ezt nektek :)

De nem is húzom tovább az időt :D

Jó olvasást Nektek, 

Em. 

 - Mióta megy ez? – kérdezte aggodalmasan Mark, majd felhúzott a földről. Amint leültem a kád szélére, a kezembe nyomott egy poharat, ami tele volt vízzel. Gyorsan kiöblítettem a számat, majd válaszoltam a feltett kérdésére.

 - Isztambul óta – mondtam rekedten, majd megköszörültem a torkomat. A nyelőcsövem szabályosan égett.

 - Kimi is ugyan ezeket a tüneteket produkálja? – guggolt le elém, miután a poharat a mosdókagylóra tette.

 - Igen. Folyamatosan mind a ketten hányunk, szédülünk, fáj a fejünk, kimerültek vagyunk, és neki láza van, nekem pedig még csak hőemelkedésem, de lassan megy felfelé szerintem – mondtam halkan, majd a tenyereim mögé rejtettem a halál sápadt arcomat. – Többet nem eszek török kaját, sőt Törökországba se megyek. Tuti ott kaptunk el valamit – nyöszörögtem.

 - Le kéne pihenned – mondta kedvesen.

 - Hanna elvisz az orvoshoz, mert kéne nekem is valami gyógyszer. Addig itt maradsz Kimi-vel, kérlek? Nem akarom őt egyedül hagyni itthon – néztem rá kérlelően.

 - Persze, itt maradok – mondta mosolyogva, majd felsegített a kád szélről.

A hálóba sétáltunk, ahol Kimi éppen aludt. Csendesen felvettem egy farmert, és egy vastag pulóvert, majd Mark lent segített rám adni a csizmámat, és a kabátomat. Hanna-ra bízta, hogy ha bármi gond lenne, akkor telefonon a trénert el lehet érni. Figyelmeztette Sebastian barátnőjét, hogy óvatosan vezessen, majd utunkra engedett minket.

*Kimi szemszöge*

Egy hangos csattanásra riadtam fel. Izzadt testemhez tapadt takarót letoltam a derekamig, majd felültem az ágyban, hogy körbe nézhessek. A kihúzható fiókos szekrény előtt Mark éppen azon volt, hogy a padlóra ejtett telefonjának darabjait összeszedje.

 - Te mit keresel itt? – kérdeztem tőle a szokásosnál is rekedtebb hangon. Összehúzott szemekkel néztem rá, miközben a sajgó fejemet próbáltam egy kézzel megmasszírozni.

 - Neked is szép napot – mondta hunyorogva, majd leült mellém, az ágyra. – Em felhívott, hogy mind a ketten szarul vagytok. Megkért, hogy maradjak itt veled addig, míg ő Hanna-val elmegy az orvoshoz, hogy írjon fel neki is valami gyógyszert – adta meg a nekem kellő információkat hadarva. – Fáj valamid? Kérsz enni, vagy inni valamit?

 - Csak egy kis csönd kell nekem, meg víz. Hoznál fel, kérlek? – mondtam halkan, majd a puha párnák közé dőltem, amik teljesen eláztak az elmúlt 2-3 óra alatt. – És valami lázcsillapítót is szerválj nekem! – szóltam utána, mielőtt kiléphetett volna az ajtón. – A nappaliban van egy doboz. Az van ráírva, hogy fürdőszoba. Abban van egy kék műanyag tasak. Benne vannak a gyógyszereink.

 - Még nem pakoltátok ki a dobozokat? Kimi, már 1 hete beköltöztetek.

 - 5 napja, még csak! – javítottam ki. – És tudod ebből az öt napból kettőt Finnországban töltöttünk, egyet pedig készülődéssel arra a hülye gálára. Nem volt időnk mindent kipakolni még, de ha már így a szememre vetetted, te nyugodtan a helyére rakhatnád a dobozokban lévő cuccokat.

 - Akkor semmit se fogsz megtalálni – mondta nevetve.

 – Így se, úgy se fogok megtalálni semmit se – morogtam. – Végre, akkor felhozod nekem amit kértem? – fordítottam felé a fejemet. Mark nevetve feltette mind a két kezét, majd hangos léptek keretében lefutott a földszintre. Hosszú percekig matatott lent, majd mikor végre újra egy szobában volt velem, belém tuszkolt először egy szendvicset, majd a gyógyszert is bevehettem.

 - Lemegyek a nappaliba. A téli edzéstervedet lefixálom, és itt hagyok majd egy másolatot, rendben? – paskolta meg a lábamat Mark, miután visszaadtam neki az üres vizes poharat.

 - Megköszönném – mondtam kábán, majd éppen álomra akartam hajtani a fejemet, mikor egy vigyorgó német beszökkent a szobánkba. – Egy: nem csengettél. Kettő: ne vigyorogj nekem itt, mikor a halálomon vagyok. Három: Húzzál haza Vettel – morogtam a párnáim közé.

 - Mi ez a nyúzottság Kimster? – ült le röhögve a sarokban lévő karosszékbe Sebastian. – Hallottam Hanna-tól, hogy szarul vagytok. Csak nem betett valami Törökországban? – kérdezte vigyorogva.

 - Mark, kérlek, tüntesd el innen ezt a vigyorgó kis pisist – néztem esdeklően tréneremre, aki csak nevetve megrázta a fejét, majd a lépcsők felé sétált. – KI VAGY RÚGVA, ARNALL! – kiabáltam utána.

 - Azt megnézném én, Räikki-kám – jött Mark nevetéstől tompa hangja a földszintről. – Nincs még egy olyan ember ezen a földön, aki el tudna téged viselni akkor, mikor elkezdesz nyafogni, hogy nem akarsz tovább például futni.

 - Mocsok – sziszegtem összeszorított fogakkal.

 - Konkrétan mi bajod van? – kérdezte úgy mellékesen Sebas, miközben az egyik Red Bulletin-t lapozgatta, amit a komódról vett el.

 - Tudja a tököm. Valami vírus vagy mi a franc. De majd’ meghalok …

 - Ilyenkor egy sebezhető, ártatlan kisfiúnak tűnsz – mondta nevetve.

 - Szakadj már haza, könyörgöm – pillantottam felé kábán. – Tényleg szarul vagyok, és még visszavágni se tudok neked rendesen. Majd gyere vissza 3 nap múlva, és akkor talán vevő leszek az ilyen beszólásaidra.

 - Maradok – mondta vigyorogva, majd miután a kezében lévő magazint összecsukta, és visszarakta oda, ahonnan elvette, befeküdt mellém az ágyba. – Mit nézzünk? – kapcsolta be a TV-t, ami az ágy végénél lévő falon lógott.

 - Seba, aludni akarok.

 - Mikor én beteg voltam, ugyan ezt csináltad – nézett rám a bal könyökén támaszkodva. – Mondtam, hogy visszakapod!

 - A faszba velem. Ha tudom, hogy tényleg ilyen köcsög leszel, akkor inkább békén hagytalak volna …

 - Késő bánat – mondta nevetve, majd szemeit a plazma képernyőjére tapasztotta. Éppen egy orosz keleti ligás hoki meccs ment, amit Sebas is szívesen nézett, így nem is volt annyira zavaró, hogy bekapcsolta mellettem azt a vackot. Szerencséjére nem állította maxra a hangerőt, a TV csak halkan duruzsolt a szobában, így hamar el tudtam aludni.

Késő délután keltem csak fel. Mikor kinyitottam csipás szemeimet, kicsit megkönnyebbültem, hogy Sebastian eltűnt mellőlem, és a TV se szólt már. Csend volt az egész házban, amire már órák óta vártam. Csak egy kicsit neszezés hangja szűrődött fel a földszintről. Em hangját kristálytisztán kihallottam a többi közül. Éhes voltam már nagyon, és a merev végtagjaira is ráfért már egy kis mozgás, így miután lerúgtam magamról a takarót, elindultam a lépcsők felé. A folyosón lévő egyik ablaknál ahogy megálltam, láttam, hogy nem csak a hálóban volt sötétség, hanem kint, az utcákon is. A keskeny utcák aszfaltjain legalább 10 centis hó állt, amiben a kocsik keréknyomát teljesen ki lehetett venni. Egyből kirázott a hideg, ahogy a hóra gondoltam.

 - Papucs nélkül mászkálj, mikor így is beteg vagy – csóválta meg rosszallóan a fejét Mark, miután beléptem a konyhába.

 - A saját dolgoddal törődj már, ne velem – morogtam rá. – Mi jót csinálsz? – sétáltam Em mellé.

 - Tejfölös szószos csirkét, penne tésztával. 10 perc és kész – mosolygott rám.

 - Látom már jobban vagy – simogattam meg arcát, miután végig mértem.

 - Egy kicsit émelygek még, és rossz a közérzetem, de a doki szerint nincs semmi komoly bajom. Pihennem kell, ennyi. De te rosszabbul vagy, mint én – nézett rám aggódva. -  Apropó, jött egy levél neked. Felvittem a dolgozóba – pillantott rám egy pillanatra, majd szinte azonnal vissza is fordította a figyelmét a készülő vacsorára.

 - Kitől jött? – kérdeztem egy torokköszörülés után.

 - Nézd meg, és rájössz – forgatta meg a szemeit Mark. – Amúgy honnan tudnánk, mikor neked jött, és nem bontottuk fel a levelet?

 - Akkora paraszt vagy ma – nézte rá fejcsóválva. – Ja, nem. Az Vettel, bocs – mondtam neki egy kicsi megbánást se tanúsítva, majd nevetve elsétáltam a kis csöndes német lány, és a Kölyök között, aki nagyon, de nagyon csúnyán nézett rám.

Az emeletre vezető úton lassan haladtam, mert minden egyes lépés után megszédültem. Szinte már a Mennyországban éreztem magam, mikor felértem a lépcsősor legtetejére, és örömmel konstatáltam, hogy nem kell tovább lépcsőznöm. A falban azonban meg kellett kapaszkodnom, mert a világ forgott velem. A dolgozószoba ajtajában majdnem hasra estem, olyan lendülettel nyitottam be a helyiségbe. Az asztal szerencsére nem volt olyan messze az ajtótól, így nem kellett sokat sétálnom úgy, hogy nem tudtam mibe kapaszkodni.

Amint leültem Em asztala mögé, kivettem a nekem címzett levelet abból a borítékból, melynek bal sarkában, ahol a feladó neve szokott állni, semmi se volt írva, ám az én nevem, és címem ott virított a jobb sarokban. Kusza gondolatokkal kezdtem el olvasni a levelet, melynek második soránál majdnem leborultam a székből.