49. rész

Sziasztok :)

Kicsit megkésve bár, de itt az új rész :)

A 48.-hoz érkezett kommentekből azt szűrtem le, hogy nem mindenkinek tetszett az, hogy Albrecht felbukkant :D Az egyik mondaton nagyon sokat nevettem ("Remélem a legkisebb Lauda meleg és csak barátság lesz közöttük...") :DDD A legkisebb Lauda jelenlétéről pedig csak annyit írnék, hogy lehet, hogy már a következő részben búcsúzunk tőle, de az is lehet, hogy sokáig velünk fog maradni ... Bármi lehetséges :D 

Jó olvasást nektek, 

Em.

*Kimi szemszöge*

 - Tudjátok, hogy ez milyen kikúrt idegesítő? – csaptam le hirtelen a kezemben lévő villát az asztalra. Nem csak a két jómadár, hanem a közelünkben ülő vendégek is rám kapták pillantásukat, amint az evőeszköz és a fafelület hangos csattanással találkoztak egymással. – Ha valami mondandód van neki – mutattam a velem szemben ülő edzőre miközben Sebastian szemeibe néztem -, és olyan, amit én is hallhatok, akkor mond el neki nyugodtan. Hangosan. De ne sutyorogjatok már mint valami két kis picsa!

 - Kösz a jelzőt – mosolyogott rám negédesen Tommi, majd egy darab húst rátűzött a villájára miközben felém nézett. Nem rám. Felém! Látszott rajta, hogy a vállaim felett valamit nagyon lesett, ahogyan Sebastian is. El se tudtam képzelni, hogy mit/kit kukkolhattak ennyire. Egy pillanatra hátra fordultam, majd újra Sebastianék felé néztem, de szinte a másodperc töredék része alatt hátra kaptam a fejem. Szinte arcon vágott a látván, ami az étterem sarkában fogadott engem. Emeliija egy rohadt ismerős arcú sráccal nevetgélt egy asztalnál ülve. A srác valamit nagyon magyarázott, ami felettébb vicces lehetett Em számára. – Ezt akartuk eltitkolni előled – szólalt meg morogva Pärmakoski, miután feléjük fordultam.

 - Ki az a csávó? – tettem fel ingerülten kérdésem miközben az asztal lapjának barázdáit bámultam. – Ki a faszom ez a kis köcsög? – ismételtem meg a kérdésem újra, bár kicsit hangosabban, és már a velem szemben ülők szemébe néztem.

 - Ő Niki Lauda fia. Albrecht – adta meg a számomra kellő információt Sebastian. - 1 hete találkoztak Bécsben, mikor Em elkísérte Didi-t valami hülye gálaestre.

 - És ilyen jóban vannak? – mutattam hátra a hüvelykujjammal.

 - Amint az látható – jegyezte meg lazán Pärmakoski.

 - És miért van itt Abu-Dzabi-ban?

 - Újságíró. Egy Forma-1-ben dolgozó mérnök hétvégéjét fogja az olvasóiknak bemutatni. És Emeliija az a mérnök, akit követni fog – mondta Seba.

 - Egész hétvégén – tette hozzá nyomatékosan Tommi. – Iszonyatosan jó irányban haladsz afelé, hogy azt a lányt elveszítsd! – mutatott a hátam mögé. – És ezt mind csak magadnak köszönheted! Én mondtam neked, hogy hallgasd meg. Hogy beszélj vele, de ahogy elnézem, semmit se tettél az ügyben … És ez a srác elérte azt, hogy Emeliija végre beszélgessen valakivel. És azt is, hogy nevessen. Te mit értél el nála mostanában Kimi? Csak annyit, hogy totál kikészült tőled! – vágta a csúf igazságot a képembe, majd szélsebesen elviharzott a szálloda hallja felé.

*Emeliija szemszöge*

 - … és aztán pedig előkapta az a műfület, és azt mondta a mellettem álló barátnőmnek, hogy ,,lehet, hogy elvesztettem, de meg is találtam” – fejezte be egyik történetét Albrecht, aminek végén hangos nevetésben törtem ki. Az osztrák – azt hiszem már kijelenthetem, hogy – barátom csak lazán hátradőlt lakosztályának hatalmas nappali részének közepén álló kényelmes fotelében. Vigyorogva belekortyolt a borába, majd miután az asztalra visszatette a poharat, megszabadította magát a zakójától. – Gondolom nem is kéne mondanom, hogy azon a napon láttam utoljára a lányt – jegyezte meg nevetve, majd átült mellém a kanapéra.

 - Mik ki nem derülnek Niki-ről – mondtam neki kuncogva, miközben hátra döntöttem a fejemet. Próbáltam mély lélegzetvételeket venni, hogy az intenzív nevetés után kicsit megnyugtassam magam.

 - Imádja elsütni ezeket a kicsit morbid vicceit – bólogatott hevesen. – Kérsz még egy kis bort? – emelte fel a finom nedűt. Ahogy az üvegre pillantottam, egyből éreztem a számban a bor édeskés ízét. Legszívesebben még egy pohárkával elfogyasztottam volna belőle, de tudtam, hogy holnap nekem munkába kell állnom, és keményen dolgoznom kell majd.

 - Köszönöm szépen, de nem – mondtam neki mosolyogva, majd felálltam a kanapéról. Hátul lesimítottam a ruhám szoknya részét, majd az asztalon lévő táskámat magamhoz vettem. – Köszönöm ezt a szép estét – fordultam Albrecht felé, miután kinyitottam az ajtót.

 - Én köszönöm, hogy megtiszteltél a jelenléteddel. És azt is köszönöm, hogy itt lehetek – mondta mosolyogva. – Kísérjelek el a szobádig?

 - Nem kell, odatalálok egyedül is – mondtam nevetve, majd közelebb léptem hozzá, és adtam az arcára egy puszit. – Jó éjszakát.

 - Neked is – mosolygott rám kedvesen, majd kilépett a folyosóra. Intettem neki egy utolsót mielőtt beszálltam volna a felvonóba, majd ahogy a lábam a lift padlójához ért, megfagytam.

 - Szia – köszönt kicsit talán jelzés képpen Sebastian, miután szinte levegőnek néztem a felvonóban lévő 3 férfit, köztük őt is.

 - Sziasztok – motyogtam halkan, majd előre pillantottam, az ajtókra. A fém felületen láttam, ahogy a sarokban álldogáló egyszeres világbajnok pilóta, engem bámult. Mérges pillantásokkal próbált a hátamba egy lyukat fúrni, ami érzésem szerint sikerült is neki.

 - Milyen volt az estéd? – kérdezte gúnyos hangsúllyal Kimi. Először nem akartam neki válaszolni. Továbbra is levegőnek akartam nézni, de a szavai mögött bujkáló gúny betett nálam.

 - Nagyon jó. Kellemes társaságom volt – fordultam felé mosolyogva. A lift oldalát körbeszegélyező korlátnak dőltem. Próbáltam nyugodtnak, és vidámnak látszani, ám ez nehezen ment, főleg úgy hogy Kimi iszonyatosan mérgesen meredt rám.

 - Jól megdugott, mi? – kérdezte egy negédes mosoly kíséretében.

 - Közöd, mint eszed! … Semmi – mondtam édesen mosolyogva, majd a hatás kedvéért még egyet kacsintottam is.

 - Nyugi, nem kell tagadnod. Egyáltalán nem bántanál meg engem ezzel, vagy ilyesmi … – mondta, majd mintha nagy haverok lennénk, átkarolta a nyakamat. Közel hajolt a fülemhez, majd utolsó mondatát a fülembe suttogta: - … mert tudod én nem egy lányt dugtam már meg az elmúlt 5 hétben.

Amint felfogtam mondatának lényegét, ellöktem magamtól, majd szélsebesen kiviharzottam a lift szétnyíló ajtajai között. Szinte már-már futva közelítettem meg a szobámat.

 - Nyílj már ki te szar! – ütöttem rá egyet az ajtóra, miután a mágneses kártyával nem akart egyszerűen kinyílni. Hallottam, ahogy Kimiék egyre közelebb értek hozzám, és el akartam kerülni az újabb találkozást. Sajnos a kopogásommal se tudtam ez ellen semmit se tenni, mert ahogy a benti hangokból ítéltem, Domenic éppen zuhanyozott.

 - Csak nem szívem ütött az, hogy nem egy csajnak okoztam örömet az elmúlt időszakban? – kérdezte nevetve Räikkönen.

 - Egy paraszt vagy – mondta metszőn neki Tommi, majd miután elhúzott a szobám ajtaja elől, átkarolt, s elindult velem a saját lakosztálya felé.

***

- Jól vagy? Minden rendben? – ült le elém Britta két csésze kávé kíséretében.

 - Nem vagyok jól … és nincs semmi rendben – mondtam egy sóhaj után. – De az élet megy tovább, és el kell fogadnom azt, hogy Anya többé nincs.

 - Őszinte részvétem … így utólag is – tette hozzá. A temetés óta nem találkoztam vele, ahogyan a munkatársaim 99% se, és mindannyiuk részvétel nyilvánítását a tegnapi illetve a mai napon kaptam meg. Lelkileg iszonyatosan megterhelő volt mindezt átélni.

 - Köszönöm – mondtam neki egy szomorkás mosoly kíséretében. – És a kávét is – próbáltam kicsit vidámabban hozzá tenni, de elég gyér próbálkozás volt.

 - Ha bármiben tudok segíteni, akkor szólj!

 - Akkor szólok, már most … Kérlek, valahogy szedjétek le rólam az újságírókat. Múlt hétvégén ugye nem voltam a helyszínen, Koreában pedig sírva vágtam át a paddock területén. Ma is állandóan bombáztak a kérdéseikkel, és nem hagytak békén. Folyton Kimiről és a kapcsolatunkról kérdeznek, hiszen azt se tudják, hogy szétmentünk. Tudsz valamit ez ellen tenni? Hogy egy kicsit nyugiban dolgozhassak? – kérdeztem tőle esdeklően, mire bólintott egyet.

 - Mindent megteszek, ami csak tőlem telhet.

 - Köszönöm Britta – mondtam neki hálásan, majd szorosan megöleltem.

- Most mi fog következni? – ült le a mérnökállásban lévő helyem mögé rakott székre Albrecht. A hétvégén betekintést kap a Forma-1-be az én szemszögemből, és erről egy cikket is fog írni. Még az indiai nagydíj péntekjén kérte ezt a szívességet Dietrich-től, mikor eljött hozzánk, a gyárba. Csapatunk tulajdonosa nem is nagyon ellenkezett az egész hétvégés ittlétét illetően.

 - A 3. szabadedzésre készülünk. Ilyenkor fixáljuk le a kocsikat az időmérőre – mondtam neki mosolyogva. – Mutattam már neked ezt a lapot – vettem elő a szabadedzéseink pontos menetét tartalmazó papírt. – Hát most az utolsó fázisba értünk, amikor nem azért körözgetünk, hogy az idei konstrukciókkal megismerjük a pályát, hanem azért, hogy a legtökéletesebben állítsunk be mindent. Itt már nem tesztelünk egyetlen alkatrészt se, és nem is megyünk különbféle etapokat. Csak arra koncentrálunk, hogy a kocsijaink, teljesen passzoljanak a pályához. Nekem ilyenkor lényegében csak annyi a dolgom, hogy a gumik viselkedését figyelem, és értesítem a versenymérnököt, ha valami probléma adódna – mondtam neki, majd a fejemre vettem a fülesemet, mert mondani valóm volt Ciaronnak. – Markot figyelmeztesd az elfékezésekről!

 - Vettem – reagált fél perc múlva a mondatomra, és a csipogásaimra Pilbeam.

A 3. szabadedzés után, az időmérő kezdete előtt Albrecht-et ki kellett küldenem a mérnökállásból, mert olyan információk is elhangozhattak már ott, amiről ő már nem tudhatott. Az utolsó edzésünkre is felügyelet mellett kapott engedélyt, vagyis Katie egész végig mellettünk álldogált, és a diktafonjával minden egyes mondatunkat felvette.

***

Tizedjére futottam át a hivatalos közlemény sorait, melyet Christian 5 perce nyomott a miniatürizált tárgyalóteremben ülők kezébe, köztük az enyémbe is. A picinyke szobában tizenöten szorongtunk annak érdekében, hogy az FIA döntései után meghozzuk a lehető legjobb döntéseket.

 - 1 óra elteltével tudtuk, hogy ezt a büntetést fogjuk kapni. Nem volt elég üzemanyag a kocsiban. Ennyi! – csapott az asztalra Rocky, majd szinte kirúgta maga alól a széket. – Mi a franc tartott nekik ezen 4 órán át? Tudják egyáltalán, hogy mi innen így hajnali 5 felé fogunk elszabadulni?

 - Guill, nyugodj le – mondta nyugodt hangnemben Christian, majd egy intéssel vissza kényszerítette a mellettem lévő székbe a franciát.

 - Mi is hibásak vagyunk azért a négy óráért – szólalt meg Adrian. – Túl sok adatot adtunk oda nekik, amiket egytől-egyig végig kellett nézniük.

 - 2 lehetőségünk van – vette át a szót Christian. – Vagy a mezőny legvégéről rajtolunk, a rajtrácson, vagy a boxból. Ki mire szavaz? – tette fel kérdését, ami után kicsit furán néztünk rá. Szerintem, és a többiek szerint is, elég egyértelmű volt a válasz, amit Jon közölt Horner-rel.

 - Boxutca! – mondta. – Akkor legalább bármit kicserélhetünk a kocsiban. Váltót, motort, bármit. Sőt! Teljesen más gumikat is felrakhatunk!

 - Szerintem ezt a garázsban is meg tudjuk beszélni – emelkedtem meg a székemből, majd elindultam az ajtó felé. Mindenki követte a példámat. Amilyen gyorsan csak tudtunk a boxba siettünk, ahol levettük Sebastian kocsijáról a védőhálót, majd két emelővel kicsit megemeltük a gépet.

- Mi átgondoljuk a beállításokat – mutatott magára, Adrian-ra és Rocky-ra Christian. – Ti addig cseréljetek váltót. A másik fokozat beállításút rakjátok be, ne a mostani újabb változatát – tette hozzá. – Sebnek ugyanis sokat kell majd előznie holnap!

Amint a főnökök eltűntek, a srácokkal nekiláttunk Sebastian kocsijának megbontásához. Stuart, Tom és Kenny voltak azok, akik a 35 perces munka oroszlánrészét csinálták, de mindannyian segítettünk nekik. Hol tartottuk azt az elemet, melyet kellet, hol szerszámokat adtunk a kezükbe. Az FIA műszaki ellenőre, Jo Bauer végig a boksz hátsó részében állt, és árgus szemekkel követe a mozdulatainkat.

 - Holnap rajtad lesz a világ szeme, kicsi német – veregette meg Sebastian vállát Ole, miután a szállodai folyosón elsétált mellette.

 - Aludd ki magad, mert holnap … vagyis inkább ma – javítottam ki magam, miután a telefonomon megláttam az időt, - húzós egy napod lesz – mondtam neki bólogatva, majd a saját szobám felé indultam, hogy végre pihenhessek.

 - Em – szólt utánam. - Kimi nem feküdt le egy lánnyal se – mondta, miután visszafordultam. – Csak azért mondta, hogy fájdalmat okozzon neked, és hogy visszavágjon azért, hogy te ma Lauda-val vacsoráztál.

 - Nem értem, hogy ezt most miért mondod el nekem – csóváltam meg értetlenül a fejemet. – Kimi már nem tartozik hozzám.

 - Azért jó, hogy ha ezt tudod!