41. rész

Kicsit feszélyezve éreztem magamat, miközben Kimi villájának hatalmas nappalijában ültem. A kezemben lévő kristálypohár tartalmát élénken vizslattam a szememmel, csak hogy ne kelljen a velem szemben ülő nőre néznem, aki csöndesen nézelődött az egyik fotelből. Mark a konyhát, és az étkezőt elválasztó fal tövében állt. Miután üdítővel, és egy kis rágcsálni valóval megkínálta a vendéget, inkább oda menekült, mintsem hogy leült volna, és elcseverészett volna vele. A telefonját nyomkodta, és próbálta elérni Kimi-t, hogy értesítse, az ex-felesége és jelenlegi barátnője, azaz én, egy fedél alatt vagyunk. Párom Zürichben tárgyalt a Makia illetékeseivel, és nem tudott elszabadulni egyhamar. Reggel érkeztem meg hozzá, de azóta még nem is találkoztam vele, mert korán indult Zürichbe.

Meg akartam szólalni, és mondani valamit, de fogalmam se volt arról, hogy mivel indítsak Jenni-nél. Látszott rajta mikor bemutatkoztam neki, hogy tudja ki is vagyok én Kimi életében, de ezzel kapcsolatban nem mondott semmit se. Fura volt előtte ülni, és létezni azzal a tudattal, hogy Jenni teljesen tisztában van azzal, hogy én vagyok Kimi jelenlegi párja. Talán pont ezért nem mondtam neki semmit se, és nem azért, mert éppen fogalmam se volt arról, hogy mit is mondjak neki.

 - Kimi durván egy óra múlva itt lesz – szólalt meg hirtelen Mark, miután a farzsebébe csúsztatta a telefonját. Jenni az információt egy bólintással reagálta le, majd mosolyogva felém fordult.

 - Mióta vagytok együtt Kimi-vel? – érdeklődött kedvesen miközben a poharát magához vette, ami egészen ideáig az asztalon pihent.

 - Jövő hét után leszünk 3 hónaposak – mondtam halkan.

 - Akkor még egészen friss a kapcsolatotok – mondta, mire bólintottam egy aprót. – Nem foglak megharapni, és megenni se akarlak – nevetett fel. – Semmi bajom sincs azzal, hogy te és Kimi együtt vagytok. Én is új párkapcsolatban élek már, mint a volt férjem – ült át mellém, a kanapéra.

A kérdésével, és azzal, hogy nem okoz számára semmiféle problémát az, hogy Kimivel együtt vagyok, beindított egy beszélgetést közöttünk. Lényegében szépen kibeszéltük Kimi-t, miközben kicsit megismertük a másikat. Mivel már egy óra is elmúlt, és Kiminek ebédet akartam csinálni, megkérdeztem Jenni-től, hogy van-e kedve segíteni nekem. Rábólintott a dologra, és készségesen segédkezett nekem a konyhában. Sok olyan dolgokba avatott be, amit eddig nem tudtam Kimi étkezési szokásaival kapcsolatban.

 - Szóval nem szabad akkor neki hagyni, hogy főtt ételt csináljon egymaga? – kérdeztem nevetve Jenni-től miután neki dőltem a konyhapultnak, és egy nagyobbat kortyoltam a boromból.

 - Pontosan. Kész életveszély. Egyszer egy égő törlőronggyal elég nagy galibát okozott – mondta hahotázva, miután visszahelyezte az egyik fazékra a fedőt.

 - Nekem még eddig nem főzött, de azt hiszem jól jártam ezzel – kuncogtam a poharam takarásából. Jenni nevetve bólintott egyet, majd a bejárati ajtó felé pillantott, ami abban a pillanatban hangos zajjal becsapódott.

 - Megjöttem! – kiáltotta el magát Kimi. Hallottam, ahogy letette a kulcsait az előszobában lévő kis szekrényre, majd lehúzta a lábáról a cipőjét. Ahogy meglátott minket, kicsit megtorpant, majd lassabban lépkedett felénk. – Sziasztok – köszönt halkan, majd érdeklődve figyelte a párosunkat.

 - Szerbusz Kimi – mosolygott rá Jenni, majd visszafordult a tűzhely felé.

 - Szia – súgtam a finnem szájába, majd egy hosszabb csókkal üdvözöltem. Hálás voltam Jenni-nek, amiért inkább a készülő ételeknek szentelte a figyelmét, és nem nekünk. – Christian egy nappal hamarabb elengedett – mondtam neki, miután elszakadtak ajkaink egymástól.

 - Úgy látom nem tépitek egymás haját – pillantott Jennire, majd rám miután elmosolyodott, és egy puszit nyomott az ajkaimra.

 - Miért kéne a másik haját tépnünk? – vágta derékra a két kezét Jenni, miután felénk fordult. – Kimi, felnőttek vagyunk, és mi már elváltunk. Nincs okom megtépni a barátnődet, aki kedvesen, és normálisan viselkedik velem – karolt át nevetve. – De ha egy szilikonozott, hülye kis lotyó lenne melletted, akkor őt, és téged is megtépnélek! – böktem meg a finnem mellkasát, majd a tűzhely mellé húzott, hogy megkóstoljam a raguját.

Az ebédet 4-esben fogyasztottuk el. A két fiú csöndesen üldögélt az asztalnál, miközben mi Jenni-vel jól elbeszélgettünk. Kimi szeme láttára, füle hallatára beszéltük ki őt. Nem igazán zavarta a dolog, sőt! Sokat nevetett azon, hogy mi hogyan is látjuk őt. Mark a dolgok java részében helyeselt, és ugyanúgy tett, mint a finnem, nevetett.

 - Örülök neki, hogy Jenni-vel kijösztök – ölelt át hátulról Kimi, miután letette a pultra a törlőrongyot, amivel szárazra varázsolta azokat a tányérokat, evőeszközöket, melyeket az ebéd során használtunk. – Azt hittem utálni fogjátok egymást, de jó azzal szembesülni, hogy ez  nincs így – mondta a nyakamba, ahova a mondata után egy csókot nyomott.

 - Jenni kedves nő és azt hiszem jól ki fogunk jönni egymással – mosolyogtam rá miután szembe fordultam vele. Mosolyogva a fülem mögé tűrte egyik szőke kósza tincsemet, majd hosszasan megcsókolt. Egy idő után olyan hévvel faltuk egymás ajkát, hogy teljesen megfeledkeztünk a mosogatásról.

 - Mark – nyögtem ki nagy nehezen mikor már a kanapén feküdtem. Kimi felettem terpeszkedett, és megállás nélkül ostromozta a testem a csókjaival.

 - Jenni-t elvitte a reptérre, és utána meg gondolom haza megy – motyogta a nyakamba, majd kicsit megemelkedett, hogy megcsókoljon. – Olyan baszott sok ruha van rajtad – morogta miközben az atlétámra rávett cipzáras rövid ujjú pólószerűséget próbálta lehámozni rólam. – Ennyire fázol? – fakadt ki hirtelen. Óvatosan ráült a csípőmre, majd hitetlenkedő pillantásokat lövellt felém. – Beöltöztél, mintha kint fagyna – morogta a szemét forgatva.

 - Sok a duma, Bajnok – mondtam neki nevetve, majd a pólója nyakánál fogva magamhoz húztam egy csókra.

 - Este hivatalosak vagyunk a Kölyökéknél egy vacsorára – mondta zihlálva miután elvált az ajkaimtól.

 - Akkor tényleg ne szövegelj annyit, mert még sok mindent akarok veled csinálni – mondtam neki motyogva, majd újra ajkaira tapadtam.

 - Nagyom fel vagy most aljazva? – vigyorgott a számba.

 - Kimikém, még egy szó és itt foglak hagyni!

 - Befogtam – vágta rá egyből, majd miután sikeresen leszedte rólam az atlétámat, elkezdte csókolgatni a dekoltázsom.

Kellemes órákat töltöttünk el együtt hol a kanapén, hol a szőnyegen, hol pedig a fürdőszobában. Kicsit kifáradva kezdtünk el készülődni az esti vacsorára. Fogalmam se volt arról, hogy mit is kéne felvennem, de Kimi hamar megnyugtatott, hogy nem kell csicsás ruhában átmenni Sebastian-ékhoz. 

 - Sziasztok – köszöntött minket hatalmas mosollyal Hanna, Sebastian barátnője, miután kinyitotta előttünk a házuk ajtaját. Kimi betolt maga előtt, majd míg ő a cipőjét levette magáról, engem Hanna körbepuszilgatott. Kicsit fura volt, hogy így bánt velem, hiszem a versenyhétvégék során csak egy ,,szia”(á)val szoktunk köszönni egymásnak, és beszélgetni se nagyon szoktunk. Az is abszurd volt, hogy a főnököm a barátom legjobb haverja. Ezt a dolgot még mindig nem tudtam hova tenni magamban.

 - Örülök, hogy te is itt vagy – mondta mosolyogva Sebastian, miután közelebb lépett felénk. Felé nyújtottam a kezemet, de ahelyett, hogy megrázta volna, megölelt és adott két puszit. – Most nem a felettesed vagyok, hanem egy barátod – mondta nevetve, majd lepacsizott Kimivel, aki ezek után a derekamra simította a kezét. Négyesben átsétáltunk a nappaliba, ahol Hanna megkínált minket üdítővel, illetve egy kis töménnyel. Én maradtam a narancslénél, ahogy a német lány is, de a srácok egyből a vodkával indítottak. Elkezdtek beszélgetni az elmúlt futamokról, valamint arról, hogy mit fognak csinálni a nyári szünetben. Jól elvoltak ketten, és nem akartam őket zavarni, így Hanna-hoz sétáltam, aki a konyhában sürgött-forgott.

 - Segíthetek valamiben? – kérdeztem tőle, miután mellé értem.

 - Nem kell, köszönöm – mosolyogott rám kedvesen. – Inkább mesélj! Milyen számodra pilóta barátnőnek lenni? – nézett rám érdeklődően, míg egy pillanatra abba hagyta a pulton lévő uborka szeletelését.

 - Furcsa. Furcsa úgy végig dolgozni egy versenyhétvégét, hogy nem csak a csapatom pilótáit féltem a pályán, hanem egy másik személyt is.

 - A médiával hogy állsz?

 - Sehogy. Nem tudják, hogy együtt vagyunk – mondtam nevetve, majd a konyhapultnak támaszkodtam, aminél Hanna éppen tevékenykedett.

 - Ezt meg, hogy csináljátok? – nézett rám elképedve. Letette a kezéből a kést, majd megtörölte a vizes ujjait, tenyerét egy rongyban. Teljes figyelmét nekem szentelve várta a válaszomat.

 - Nem mutatkozunk együtt a paddock riporterek és fotósok által járt helyeken. Ha egymás mellett is vagyunk, nem fogjuk meg egymás kezét, és nem csókolózunk nyilvánosság előtt. Bár ezt a finn párok alapból kevésszer mutatkoznak összekulcsolt ujjakkal egy városközpontban például, és nem nyalják-falják egymást idegenek előtt (ez tényleg így van – szerk.megj.).

 - És addig fogjátok titkolni, hogy együtt vagytok, míg le nem kapnak titeket együtt? – kérdezte kicsit talán hitetlenkedve a német lány.

 - Nem. A nyári szünet alatt egy finn lapnak fogunk majd adni egy interjút. Abban beavatjuk a népet, hogy együtt vagyunk. Kicsit szerintem jobb is így. Finnek vagyunk, és a saját hazánkból valók nem nagyon fognak olyat leírni, ami nem takarná az igazságot.

 - Ez teljesen érthető – mosolygott rám kedvesen, majd elzárta a tűzhelyet. – Segítenél nekem megteríteni? – kérdezte kicsit félénkebben, mire egy bólintással válaszoltam.

Hanna vezérlésével előkutattam a tányérokat, villákat, majd mindent szépen az étkezőasztalra pakoltam, hogy minél hamarabb elkezdhessük a csodás illatú vacsora elfogyasztását.