34. rész

 - Mit szeretnél reggelizni? – guggolt elém Kimi. Éppen a hatalmas nappalija kellős közepén lévő kanapén üldögéltem. Nagyjából két órája csüccsentem le oda. Csak ültem és bámultam ki a fejemből. Semmihez se volt kedvem. Minden fárasztott, és éreztem, hogy bármivel fel lehetne most idegesíteni egy pillanat alatt.

 - Semmit, köszönöm – mondtam, majd elnéztem Kimi válla felett.

 - Tegnap este se vacsoráztál – simogatta meg óvatosan az arcomat, miközben maga felé fordította a fejemet, hogy ránézzek. – Enned kell! – mondta nyomatékosan, majd kiegyenesedett. Megfogta a kezemet, aztán egy könnyed mozdulattal felhúzott a kanapéról. A konyhába tolt maga előtt, ahol a szigetpultnál álldogáló bárszékek egyikére fel kellett ülnöm.

A finnem elkezdett valamit csinálni, ami a végén úgy nézett ki, mintha valaki a megevett reggelijét kiadta volna magából. Nem volt valami gusztusos, és ezt Kimi is észlelte, ám minden áron belém akarta tuszkolni a rántottának nevezett ételt, ami egyáltalán nem hasonlított a tojásból készült fogáshoz. Zöld színe és fura szaga nem volt valami étvágygerjesztő. Miután megkóstolta a saját maga által készült reggelijét, sprintelve közelítette meg a lenti mosdót. Abban a pillanatban én is eltoltam magamtól a tányért, majd a neten kerestem egy közeli pizzériát, és rendeltem onnan magunknak valami ehetőt.

Délután éppen a Tv bámultuk, mikor csengettek. Kimi sietett ajtót nyitni, míg én megfordultam a kanapén, hogy lássam, ki jött. Egy 35 év körüli, borostás arcú férfi lépett be az ajtón. Miután kezet fogott Kimi-vel, beljebb sétált. Érdeklődve nézett rám, majd a pilótára pillantott.

 - Steve, ő itt a barátnőm, Emeliija Niinimäki – mutatott rám, miközben felemelkedtem  a kanapéról, majd közelebb sétáltam hozzájuk. – Em, ő itt a menedzserem, Steve Robinson.

 - Örülök – nyújtottam a kezemet Steve felé.

 - Én szintúgy – mondta mosolyogva, majd megrázta a felé nyújtott jobbosomat.

 - Arra gondoltam, hogy Steve itt maradhatna veled, míg én Mark-kal edzek. Ő tudna neked tanácsokat is adni ezzel a hülye kémkedéses üggyel kapcsolatban – fordult felém Kimi. Kedvesen végig akart simogatni a karomon, de elléptem előle.

 - Te most idehívtad a haverod, hogy vigyázzon rám, míg te Mark-kal edzel? – kérdeztem tőle emelt hangon. – Miért nem hívsz hozzám babysitter-t? Vagy beadhatnál az iskolába, ügyeletre – ordítottam kikelve magamból. Teljesen felidegesített, hogy Kimi csak azért idehívta a menedzserét, hogy az vigyázzon rám, míg ő Mark-kal lesz. Mintha nem tudnék saját magamra vigyázni.

 - Em! – kiáltott utánam Kimi, miután az emelet felé trappoltam. Hallottam, ahogy utánam sietett. Pont be tudtam csukni előtte a szoba ajtaját, így nem tudott bejönni hozzám. – Kérlek, engedj be! – dörömbölt az ajtón. – HALLOD??? – kiáltotta, majd egy nagyobbat rávágott az ajtóra. – Nem azért hívtam ide Steve-et, hogy rád vigyázzon, hanem azért, hogy segítsen. Míg én Mark-kal edzek, addig te simán meg tudod vele beszélni a dolgokat. Azért szerveztem így, mert nem akarok még több bajt csinálni neked. Érted? – kérdezte halkabban, majd egy nagyobbat sóhajtott. – Bocsáss meg nekem. Nem akartam semmi rosszat neked.

Egy pillanat alatt elszégyelltem magam. Jelenetet rendeztem, pedig Kimi csak segíteni akar nekem ezzel.

 - Sajnálom – suttogtam, miután kinyitottam az ajtót, majd Kimi nyakába borultam. – Annyira, de annyira hülye vagyok – motyogtam a mellkasába. Amint Kimi magához ölelt, a könnyeim megállás nélkül elkezdtek potyogni.

 - Na, nincs semmi baj – mondta kedvesen, majd két kezét arcomra simította. Letörölte a könnycseppeket a szemem alól, majd egy nagy puszit nyomott a homlokomra.

 - Annyira hülye vagyok – motyogtam a mellkasába, miután nekidőltem. – Ne haragudj.

 - Ki vagy bukva. Megértem – mondta mosolyogva, majd megtolt a lépcső felé.

 - Totál hülyét csináltam magamból Steve előtt – takartam el az arcomat szégyenkezve. Az említett felnevetett, majd bíztatóan rám mosolygott, miután leértünk hozzá.

 - Nyugi. Megértem, hogy ki vagy borulva – mondta kedvesen.

Miután bocsánatot kértem Steve-től, és biztosítottam Kimi-t, hogy megleszek a menedzserével, a finnem összeszedte a cuccait, majd elindult Mark-hoz.

Próbáltam az időt ebédfőzéssel elütni. Miközben a konyhában sürögtem-forogtam, Steve lehetőségeket vázolt fel előttem, valamint hasznos tanácsokkal is ellátott a tárgyalásra. Egy névjegykártyát is kaptam tőle, melyen egy elég jó angol ügyvéd adatait tudtam leolvasni.

A másnap reggelünk viszonylag nyugalmasan telt, egészen addig, amíg meg nem szólalt a csengő.

 - Vársz valakit? – fordultam Kimi felé, miután megtöröltem a mosogatószertől habos kezemet.

 - Én aztán nem – mondta, majd a bejárati ajtó felé indult. Amint kinyitotta egy ideges, szőke finn lány viharzott be rajta, aki amint meglátott engem, féktelen ordítozásba kezdett.

 - MIÉRT PONT LEE-TŐL KELLETT MEGTUDNOM, HOGY HORNER KÉMKEDÉSSEL VÁDOL TÉGED? – ordított torka szakadtából Lexi, miután magával szembe fordított. – Azt hittem a legjobb barátnőd vagyok, akinek mindent elmondasz, de ezek szerint nagyon nem – suttogta a végét. Totál lefagyva álltam előtte, miközben végignéztem, ahogy az öcsém, Jesse mellé lépett, majd elkezdet nyugtatgatni. Kimi átölelte a derekamat, majd adott egy puszit az arcomra. Rémülten néztem rá, majd Lexi-re.

 - Sajnálom – böktem ki nagy nehezen. – El akartam mondani, csak nem tudtam hogyan – mondtam neki, miután átöleltem. – Szerettem volna ezt az egészet titokban tartani inkább, mert nem akartam, hogy azt higgyétek rólam, hogy kémkedek. Érted? – kérdeztem tőle könnyezve, mire bólintott egy nagyot.

 - Azt hiszem most jött el az a pillanat, amikor nekünk a nappaliba kell vonulnunk egy-egy sör társaságában – szólt oda halkan Jesse-nek Kimi, majd miután a kezébe nyomott egy üveg sört, magunkra hagytak minket a konyhában.

 - Tényleg nagyon sajnálom – mondtam bűnbánóan Lexi-nek, miután leültünk a pult mellett álldogáló bárszékekre.

 - Elhiszem. És nekem is bocsánatot kell kérnem, mert így letámadtalak – mondta egy nagyobb sóhaj után, majd szorosan magához ölelt. – Mikor kell megvédened magad?

 - A brit nagydíj utáni hétfőn. Délután 2-re hivatott be Horner.

 - Mit gondolsz? Elhiszi majd neked, hogy nem akartál kémkedni?

 - Nem tudom … Fogalmam sincs … Remélem elhiszi majd nekem, és nem rúg ki. Nem tudnék mit kezdeni magammal a csapat nélkül – mondtam elszontyolodva, majd hátranéztem a vállam felett, hogy a nappaliba pillantsak, ahol Kimi és Jesse épp egy hoki meccset néztek. – Attól félek leginkább, hogy Kiminek ezzel nagyon sokat ártok, pedig nem akarok. Folyton az jár a fejemben, hogy mi van akkor, ha a saját emberei kételkedve fognak majd rá nézni, mert velem jár, akit kémkedéssel gyanúsítottak. Nem akarok gondot okozni neki. Most is Enstone-ban kéne lennie, de ő mégis itt van, és engem pesztrál. Egy nyugodt pillanata sincs tőlem. Elég macerás neki az élete a versenyzéstől, erre még itt vagyok én is. Nyűg a hátán. Félek attól, hogy elhagy, mert ennyi gondot okozok neki – suttogtam magam elé, majd letöröltem egy könnycseppet, ami kibuggyant a szememből.

 - Nem hagynálak el ezért – szólalt meg mögöttem Kimi. Olyan gyorsan kaptam hátra a fejemet, hogy majdnem leborultam a székről. A finn tartott meg. – Ilyen hülyeségeken ne agyalj. Nem vagy nyűg a hátamon. Hogy is gondolhatsz ilyet? – forgatta meg látványosan a szemeit. – Szeretlek – mondta miután kezeivel közre fogta az arcomat. – És számomra ez a lényeg. Nem érdekel, hogy mások mit mondanak, vagy gondolnak. Érted? – kérdezte kedvesen, majd letörölte a könnycseppet, ami végig akart folyni az arcomon. – És nem okozol nekem gondot. Csak egy kicsit mozgalmassá teszed a szürke napjaimat – mondta kuncogva, majd megcsókolt. – És bocsánat, hogy kihallgattalak titeket. Bár csak 5-6 mondatot kaptam el a beszélgetésetekből, nem az egészet.

 - Sajnálom – motyogtam magam elé, mire nevetve magához ölelt.

 - Mit sajnálsz jelen esetben?

 - Nem tudom, de sajnálom – mondtam, majd elmosolyodtam, miután Lexi is elkezdett nevetni mellettem.

A drága öcsém, és a barátnőm egészen estig nálunk maradtak. 7 óra felé Kimi magángépével London felé vettük az irányt. Kimi egy napra még szabadságot kapott, így nem kellett egyből Enstone-ba mennie, hanem velem tudott maradni a londoni házamban.

Szerdán reggel a csengő hangos zajára ébredtem. Kimi karját lehámoztam gyorsan a derekamról, majd miután magamra kaptam a köntösömet, lesétáltam a földszintre, hogy megtudjam ki az, aki korán reggel nekiesett a csengőmnek.