38. rész

- Ezek után még mi jöhet? – csapta le idegesen az asztalra a korsóját Chris. A német kocsmában lézengők mind felénk kapták a tekintetüket. Furán méregették Gent-et, aki a bajsza alatt nem éppen szép szavakat mormolt el, miközben az asztalra fröccsent nedűt próbálta feltörölni egy szalvétával.

 - Kicsesztek velünk – mondta idegesen Ed. Pontosan úgy volt, ahogyan azt ő elmondta. Alig 3 órával ezelőtt kaptunk mindannyian a kezünkbe két lapot, melyen az FIA közölte velünk, hogy elvették Sebastian dobogós helyezését az utolsó előtti körben mutatott előzése miatt, valamint a motorvezéslésünket is szabálytalannak találták, mert a nyomaték mértéke a középső fordulatszám tartományban túl kevés volt. 

 - És még ezeket a barmokat is el kell elviselnünk – bökött a fejével az utca felé Stuart, mire mindannyian arra néztünk. Az utcán 5-6 ferraris szerelő éppen nagy nevetések, és kurjantások közepette a kocsma bejárata felé sétált. Mindannyian egyszerre nyögtünk fel, miután az olaszok beléptek a helyre és megtaláltak minket. Negédes vigyorokkal köszöntöttük őket, amint odaléptek az asztalunkhoz.

 - Gyerekek csalni nem szép dolog – indított ezzel a mondattal az egyik barom, aki már akkor is ott dolgozott a Ferrarinál, mikor én is. Francisco a világ legtapintatlanabb férge, aki simán belerúg a földön fekvő emberekbe.

 - Most állítsd le magad, vagy leállítalak én, de azt nem fogod zsebre tenni, amit tőlem kapsz majd – sziszegtem a képébe, miután felugrottam a helyemről és elé álltam.

 - Valami nem tetszik, Niinimäki? – kérdezte gúnyosan miközben alaposan tetőtől-talpig véig mért. – Gond van?

 - Gond? Van! Nem is kevés, és méghozzá miattatok – böktem meg a mellkasát a mutató ujjammal nem is egyszer, miközben a szavaimat az arcába sziszegtem. – Csalunk? Igen? – kérdeztem tőle gúnyosan nevetve. – Legalább mi csalunk, csinálunk valamit, míg ti mit csináltok évek óta? S-E-M-M-I-T – mondtam szépen lassan, betűzve neki. Az arcán látszódott, hogy nagyon felhúzta ezen magát. A tekintete ködös volt, ami nem csak a düh, hanem az eddig már elfogyasztott alkoholmennyiség eredménye volt. Ahogy közelebb lépett hozzám, egyből megcsapta az orromat a vodka jellegzetes illata. Meg akartam nyugtatni, és éppen már szólásra nyitottam a számat, mikor egy pillanatra feltűnt előttem az ökle.

 - VELEM LEGYÉL KEMÉNY TE ALJADÉK! – ordított magából kikelve Peter, miközben ellökte a közelemből azt az olasz férget, aki alig pár másodperce a padlóra juttatott egy szép jobb egyenes után.

- Em, jól vagy? – térdelt mellém Gent. Tompán hallottam a hangját, és csak testének sziluettjét láttam belőle, semmi mást. Mintha valaki egy függönyt tartott volna a szemem előtt, amin keresztül csak így láttam mindent. Mikor földet értem, a fejem hátsó része egy nagyot koppant a csempén. Az eleinte csak egy pontban érzett fájdalom, szinte az egész koponyámra átterjedt pillanatok alatt. A padló, és az egész világ forgott velem. Meg akartam kapaszkodni Chris felém nyújtott kezében, de nem tudtam megfogni, mert mindig más helyre vándorolt a karja. Tudatni akartam arról, hogy nagyon szédülök, de egy hang se jött ki a torkomon. Miközben nagyokat nyeltem, próbáltam egyre többet pislogni, hogy a szememre telepedő sötétséget legyőzzem. Egyik pillanatban még hallottam a körülöttem lévők kiabálását, majd egy pillanat alatt minden elcsendesedett és eltűnt a szemem elől. 

*Kimi szemszöge*

Mérgesen meredtem az előttem ülő trénerre, aki Emeliija ágyának túloldalán foglalt helyet. Aggódva vizslatta barátnőm arcát, miközben a bal kezét szorongatta. Szinte sütött róla, hogy az egészet csak azért csinálta, hogy engem idegesítsen. Mikor rám nézett, látszott a szemein, hogy meg tudna fojtani egy kis kanál vízben is, bár azt nem értettem, hogy miért?! Nem csináltam vele semmit se, sőt az elmúlt időben egymáshoz se szóltunk.

 - Nyugodtan mehetsz a szállodába. Nem kell itt szobroznod – mondtam neki miután megnéztem a telefonomon az időt. Huovinen csak egy flegma fejet bevágott, mikor rám nézett, majd újra Em felé fordult. – Te tulajdonképpen mi a faszért is vagy itt? – érdeklődtem tőle kicsit hevesebben. A reakciójával egy pillanat alatt képes volt az agyamat a Plútóig lőni. Tudtam, hogy vissza kéne fogni magam, de egyszerűen nem tudtam.

 - Mert jó barátom, és mert aggódok érte – mondta fojtott hangon.

 - Lempi is nagyon jó barátnője még sincs itt! Jobb lenne, ha te is elmennél egy kicsit pihenni - tanácsoltam neki negédesen mosolyogva, majd kinyomtam a mobilomat, mely megcsörrent egy pillanatra. A kijelzőre pillantottam, majd miután rámentem a ,,megnyitás” fülre, Sebastian neve köszönt vissza. Mondtam neki, hogy ha ideér a kórházhoz, akkor hívjon fel, és megmondom neki a kórterem számát, de kinyomtam a hívását, ezért SMS-ben elküldtem neki, hogy melyikben is vagyunk. – Itt lesz a Kölyök is pillanatokon belül. Nem kell még egy ember ide.

 - Maradok – mondta elszántan, majd végig simított a Szerelmem haján. Abban a pillanatban szakadt el nálam a húr. Felálltam a székről, amin eddig ültem, majd a srác mellé trappoltam. Felhúztam álló helyzetbe, majd megtoltam az ajtó felé. – Állítsd le magad! – mondta idegesen, majd távolabb lökött magától.

 - Te állítsd le magad! – emelte meg a hangomat. – Mit fogdosod az ÉN barátnőmet???

 - Nem fogdostam!

 - De, igen! És még egyszer hozzá érsz, mind két kezedet el fogom törni! Megértetted? Fel fogod cseszni az agyam, de előre szólok, hogy annak nem lesz jó vége! – mondtam neki bepöccenve. Vissza akart vágni, és már azon volt, hogy megbökjön, mikor nyöszörgést hallottunk az ágy felől. – Hallasz? – kérdeztem suttogva Em-től, miután mellé siettem. Megsimogattam a haját, majd egy puszit nyomtam a homlokára. Miután elhúzódtam tőle, találkozott a pillantásunk. – Nagyon fáj? – simítottam végig óvatosan arccsontján, melyen kisebb sebtapaszok próbálták a sebét összehúzva tartani. – És a fejed? Nagyon beütötted – mondtam neki, mire ennél már bólintott egy aprót. – Valahogy segíthetek neked? Hívjam az orvost, hogy adjon fájdalomcsillapítót?

 - Igen, tudsz segíteni – mondta rekedten. – És te is! – nézett Heikkire. – Ne ordítsatok egymással – mondta egy fáradt sóhaj után, majd az ajtó felé pillantott, ahol éppen akkor lépett be a kicsi német.

 - Sziasztok – köszönt halkan. – Jól vagy? – kérdezte Em-től miután kezet fogott a trénerével, majd velem.

 - Kicsit fáj a fejem – motyogta. – Te vagy az ügyeletes virágszállító fiú? – kérdezte vigyorogva, de szinte egyből eltorzult az arca. A sebéhez kapott. – Húzódik és fáj – mondta, miután látta rajtam, hogy nem értettem, hogy ezt miért tette.

 - Fura így titeket együtt látni – szólalt meg Sebas miután az ajándékba hozott hatalmas virágcsokrot belehelyezte a vázába, ami a kórházi ágy mellett lévő éjjeliszekrény féleség tetején volt.

 - Fura, hogy a barátom egyik legjobb barátja a főnököm – mondta egy apró mosollyal a szája szélén Em.

Bő fél órán keresztül szórakoztattuk a kis beteget, majd Sebastian Heikki-t is és engem is kituszkolt a szobából azzal a céllal, hogy menjünk vissza a szállodába, és pihenjünk, addig ő pedig itt marad, és vigyáz a sérült leányzóra. Nem igazán akartam itt hagyni, de kicsit könnyebben tudtam felállni a székből azzal a tudattal, hogy a finn tréner nem marad itt, Vele.

 - Nem értem, hogy mi a franc bajod van velem – szólalt meg hirtelen a tréner, miután kiléptünk a liftből, és elindultunk a saját szobáink felé, melyek sajnos egy emeleten kaptak helyet.

 - Te most ugye csak szopatsz? – meredtem rá. – Te voltál az, aki folyton kidobott engem Emelijja szobájából, és te neked nem tetszett az, hogy én vele vagyok … Figyelj pajtás, elhiszem, hogy bejön neked, és nem tudsz magaddal mit kezdeni, de jobb lesz, ha leállítod magadat, de nagyon gyorsan. Nem fogom sokáig eltűrni azt, hogy a barátnőmet fogdosd.

 - Barátnőm van! – jelentette ki határozottan.

 - Akkor pedig törődj vele, és érte epekedj. Ne pedig Emelijja után. Szállj le róla, és ne üsd bele a dolgaiba az orrodat többet! Jobb lesz, ha ezeket betartod, mert ne akard megtudni, hogy milyen az, amikor igazán dühös vagyok! – mondtam neki keményen, majd kicsit megszaporáztam a lépteimet, hogy végre a szobámban lehessek.