35. rész

Sziasztok :)

Sajnálom, hogy ilyen sokára hoztam nektek új részt, de szinte alig voltam itthon az elmúlt pár napban. Strandolás, barátnőzés, és sok-sok olyan dolog foglalt le, ami egy kicsit kikapcsolt. Általában este felé tudok gép elé esni, és akkor is keveset tudok írni, mert a nap végére mindig álmos leszek. De megpróbálok egyre sűrűbben hozni nektek részeket. :)

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommenteket, valamint a pipákat, és a több, mint 20.000 látogatót :)

De nem is dumálok tovább. :D

Jó olvasást nektek,

Em. 

 - Kértek valamit enni vagy inni? – kérdeztem csapatunk főtervezőjétől, Adrian-től, Rocky-tól valamint Lee-től, miután leültünk a nappaliban.

 - Én nem, köszönöm - mondta szinkronban Adrian és Guill, míg Lee egy ,,Én egy kávét kérnék” mondattal válaszolt a kérdésemre. Egyből fel is álltam, majd a konyhába siettem. Bár egy fal volt a nappaliban ücsörgők és köztem, mégis kristálytisztán hallottam, hogy Rocky leszidta Leeroy-t, mert engem ugráltatott.

 - Nyugi, nincs semmi baj – hajoltam be nevetve hozzájuk.

 - Akkor én is kérnék egy kávét – szólalt meg Adrian, majd Rocky is benyögött egy ,,Én is!”t.

Hajnalban, mikor már végképp nem tudtam visszaaludni, lejöttem és odatettem már egy kávét, így most csak ki kellett öntenem 3 csészébe a forró italt.

 - Még sose jártam nálad – jegyezte meg Adrian miután körbe nézett a nappaliban. – Nagyon barátságos itt – mondta mosolyogva, majd belekortyolt a csészébe.

 - Köszönöm – mondtam, majd megköszörültem a torkomat. – És … Minek köszönhetem a látogatásotokat? – kérdeztem tőlük egy percnyi csönd után.

 - Szeretnénk arról biztosítani, hogy melletted állunk – mondta egyből Lee. – Mi nem hisszük azt, hogy kémkedtél volna, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy Christian-t is észhez térítsük. Még maga Helmut is melletted áll, aki tudod jól, hogy milyen – forgatta meg a szemét. Értetlenül néztünk rá a mérnöktársaimmal, mire folytatta: - Szeret vádaskodni, és nem hisz el mindent bizonyítékok nélkül, de most váltig állítja, hogy tuti nem kémkedtél.

 - Összegezve, csak Horner van ellened, de ő is kételkedik már abban, hogy ilyet tettél volna – mondta Rocky. – Ööm … Amúgy hétvégén nem dolgozhatsz, igaz? – kérdezte, mire megcsóváltam a fejem. – Akkor mindent be kell dobnom, hogy én kapjam meg Jon-t. Ed kiborít …

 - Pedig sokszor szoktál vele dolgozni – jegyeztem meg nevetve.

 - Igen, de akkor nem viselkedik úgy, mint egy kezdő, szétszórt kis hülye – morogta.

 - Ezt el fogom mondani Eddie-nek – mutatott vádlón Lee Rocky-ra, aki csak egy lesújtó pillantással ajándékozta meg ezért a szerelőt.

 - Mondtam neked, hogy ne hozzuk magunkkal – fordult a francia Adrian felé, aki erre feltette mind két kezét. Mondani akart valamit, de valami csörömpölést hallottunk a lépcső felől. Mindannyian odakaptuk a fejünket.

 - Bocs – nyögte ki Kimi. Egy szál boxerben álldogált a boltív alatt. – Sziasztok … vagyis jó napot … vagyis hát … azt hiszem, inkább a konyhába megyek – motyogta zavartan, majd eltűnt.

 - Azt hiszem, egy kicsit zavarba jött – mondta Lee, mire hárman egy amolyan ,,Nem mondod?” nézéssel pillantottunk rá.

 - De nagy mákom van, hogy nem az én csapatomban dolgozol – nyögött fel Rocky. – Fogalmam sincs, hogy Ciaron hogy tud téged, meg a többi fogyatékost elviselni – mondta hitetlenkedve, majd megitta a maradék kávéját. Lee ezért a megszólalásáért elég csúnyán nézett a franciára, míg én és Adrian, majd megszakadtunk a nevetéstől.

Miután a fiúk elmentek, hiányérzetem támadt. Nagyon rossz volt, hogy nem lehettem velük, és a többi marhával. Hiányoztak Britta kiborulásai, Stuart hülyeségei, és Thelma, a recepciósunk élménybeszámolói az unokáiról. Az egész gyár hiányzott. Ahogy a nap telt, egyre jobban felhúztam magamat azon, hogy most nem lehettem a gyárban a többiekkel. Hogy nem segíthettem nekik.

 - Beszéltél már az ügyvédeddel, aki segít majd neked a tárgyalás alatt? – ült le mellém a kanapéra Kimi. Éppen az EastEnders legújabb részét néztem a TV-ben, mikor lehuppant mellém.

 - Nem – mondtam tömören, mire rám kapta a tekintetét.

 - Mi az, hogy nem? –kérdezte idegesen.

 - Nem beszéltem még vele. Ez. Minek pazaroljam rá a pénzt, mikor úgy is ki fognak rúgni és be fognak perelni?

 - TE MEGBOLONDULTÁL? – kérdezte kiabálva.

 - Nem. Csak tisztában vagyok azzal, hogy Horner ki fog rúgni.

 - Hát ha így állsz hozzá, ne is csodálkozz – mondta emelt hangon, majd felrántott a kanapéról. – Térj már észhez! És hívd fel az ügyvédedet, vagy én fogok iderendelni egyet!

 - Miért nem tudsz békén hagyni? – kérdeztem tőle idegesen, majd ellöktem magamtól. – Hagyjon engem mindenki békén – mondtam fojtott hangon. Az emelet felé akartam szaladni, de Kimi a derekamnál fogva elkapott, magához húzott, majd leült a kanapéra velem. Amint kényelmesen elkucorodtam az ölében, elsírtam magam. Hosszú percekig csak zokogtam, míg Kimi a hátamat simogatta. – Teljesen … ki … fogok … készülni – suttogtam egy sor hüppögés közben.

 - De én ezt nem fogom hagyni – mondta, majd adott egy puszit a homlokomra. – Mindent meg oldunk mi ketten, oké? – kérdezte kedvesen, mire bólintottam egy aprót.

 - Szeretlek – néztem mélyen meghatározhatatlan színű szemébe.

 - Én is téged, Kicsikém – mondta, majd miután megcsókolt, magához ölelt.

A következő napjaink nyugisan teltek. Kimi csütörtökön Enstone-ba utazott, mert Eric megbeszélést tartott, valamint a következő nagydíjt is át kellett beszélnie a versenymérnökével. Minden nap beszéltünk egymással telefonon, esténként pedig a Skype adta lehetőségeket használtuk ki.

 - Tudtok valamit Maria-ról? – kérdeztem Kimitől, miközben a TV-t bámultam. A Marussia tesztpilótája egy egyenes vonalú teszten balesetet szenvedett, és súlyosan megsérült.

 - Nem – mondta tömören. – Most műtik, ha jól tudom.

 - Istenem … - mondtam elszörnyülködve, miután láttam, hogy hogyan is csapódott neki a teherautó trélerének a spanyol pilóta. – Kimi! Kérlek nagyon vigyázz magadra – mondtam a finnemnek.

 - Édes, nyugodj meg. Nem lesz semmi bajom – mondta nyugtatgatva.

 - Egy tesztből is ez lett – világítottam rá a ma történtekre.

 - Igaz … De nyugi, vigyázok magamra!

 - Ígéred? – kérdeztem tőle, mire felkuncogott.

 - Ígérem.

 - Helyes! Sebastiannak odaadtad a születésnapi ajándékomat? – tereltem el egy kicsit a témát.

 - Igen, oda. Nagyon szépen köszöni is – mondta egy nagyobb ásítás közben.

 - Ennyire untatlak? – kérdeztem tőle nevetve, mire válaszul kaptam egy ,,ühüm”-öt. – Akkor megyek is. Inkább szórakoztatom a szeretőm – morogtam, mire felnevetett.

 - Menj. Az enyém már engem úgy is kifárasztott – mondta pimaszul.

 - Baszódj meg, Räikkönen! – morogtam játékosan a készülékbe.

 - Majd te fogsz, általam. Csak legyen ennek a versenyhétvégének vége – vihogta a telefonba.

Sajnos nem sokat tudtam beszélni Kimi-vel, mert az ügyvéd, akit 2 nap alatt szerzett nekem, 4 óra felé érkezett meg hozzám. Egyeztettünk újabb találkozókat, majd elkezdtük átbeszélni azokat a dolgokat, amiket mint érv, fel tudtunk sorakoztatni amellett, hogy nem direkt vittem át Kimi-hez azt a fránya mappát.

Nem voltam valami aktív. Inkább csak bámultam magam elé, és hallgattam, amit az ügyvéd, Mike mondott nekem. Fáradt, és nyűgös voltam, valamint hiányzott Kimi is, valamint az, hogy simogatott, hogy nyugtatgató szavakat susogott a fülembe, miközben a kanapén pihentünk. Nélküle láthatóan idegesebb, és feszültebb voltam.