57. rész

*Kimi szemszöge*

 - Ennyire ki van? – fordult felém Mark, miután mellém sétált. Sebastian házának földszinti mosdója előtt szobroztam, miközben bentről öklendezések zajai szűrődtek ki. Nincs még egy fél perce se, hogy Emeliija szélsebesen berohant a helyiségbe, majd bezárta az ajtót, hogy ne tudjak bemenni hozzá. – Kimi! – szólított meg Mark hirtelen, miután nem válaszoltam neki. - Ennyire rosszul van? – tette fel újra kérdését.

 - Aha – motyogtam tömören. – Végülis 12 órával ezelőtt még egy brazil bár asztalán próbált táncoláshoz hasonlító mozdulatokat tenni – mondtam a fejemet csóválva, majd neki dőltem az ajtó melletti falnak. - A Red Bull szépen megünnepelte Vettel VB címét …

 - Turpa kiinni, Kimi! – nyöszörögte alig hallatóan a finn szavakat a mosdóban szenvedő hölgyemény. Elmosolyodtam mondatán, míg Mark értetlenül meredt rám.

 - Nem igaz, hogy ennyi együtt töltött év után se tudod megjegyezni, hogy mit jelent … - forgattam meg látványosan a szemeimet. – Elkussoltatott – világosítottam fel Arnall-t. – Em, beengedsz? – kopogtattam be az ajtón. Választ nem kaptam a kérdésemre, de hallottam, ahogy lehúzta a WC-t, majd pár pillanat múlva elfordult a kulcs a zárban. Ahogy kinyitottam az ajtót szembe került velem egy nyöszörgő finn lány, aki a földön éppen négykézláb mászott, majd miután a kád mellé ért, nekidöntötte a hátát, és leült a csempére.  – Jobban vagy? – kérdeztem tőle aggódva, miután leültem mellé, és magamhoz öleltem. Válaszul megcsóvált a fejét, majd a nyakamhoz bújt. – Te sírsz? – toltam el magamtól, mikor éreztem, hogy valami meleg hirtelen a bőrömre hullott, majd végigcsorgott a nyakamon. – Mi a baj?

 - Nagyon fáj a fejem – nyöszörögte.

 - Jaj, Kicsim – simítottam kezemet hátára. – Felmész aludni egy kicsit? Semmit nem pihentél. Még a gépen se – mondtam neki dorgálóan, majd kiszóltam Marknak. – Az emeleten a folyosó végén van egy vendégszoba. Sebastian azt mondta, hogy az lesz most az ideiglenes hálónk. Megtennéd nekem, hogy kerítesz egy vastag plédet?

 - Persze – mondta egy bólintás kíséretében, majd eltűnt az ajtó elől.

 - Gyere, felviszlek – suttogtam a fülébe, majd óvatos mozdulatokkal az ölembe kaptam.

Lassan sétáltam vele át a nappalin, majd fel a lépcsőn. Nem akartam sehova se odacsapni az így is hasogató fejét, és semmilyen egyéb fájdalmat nem akartam neki okozni. – Aludj egy kicsit, jó? – ültem le Emeliija mellé, miután az ágyba fektettem. – Lemegyek csinálok addig valamit enni – mondtam neki mosolyogva.

 - Jenni azt mondta, hogy életveszélyes vagy a konyhában – nézett rám hunyorogva. – És ez nem a mi házunk. Hanem Sebastianéké. Megöl, ha felgyújtod!

 - Azért sokat fejlődtem az elmúlt időszakban. Ne félj – mondtam nevetve. – És Mark is itt lesz. Majd segít nekem – néztem tréneremre, aki egyből elkezdte csóválni a fejét. – Most mi a szar van? – kérdeztem értetlenül tőle.

 - Engem vár az asszony – mutatott jelképesen a csuklójára. – Szóval … Jobbulást a kisasszonynak – mosolygott a Páromra. – Neked meg sok sikert – vigyorgott a képembe. – Meg ne mérgezd szegényt – bökött az ágy felé, majd kihátrált a szobából, miután öklömmel a hasfalába akartam ütni egyet.

 - Pihenj. Ha meg felébredtél, akkor csörgess meg, és felhozom az ebéded – simítottam végig sápadt arcán.

 - Oké – mondta nyöszörögve, majd a jobb oldalára fordult. Miután alaposan betakargattam, csendesen kisurrantam a szobából, hogy nyugodtan pihenhessen. Ahogy leértem a földszintre, a bőröndömből kivettem a laptop-omat, majd valami egyszerű recept után néztem a neten. Mivel semmi értelmeset nem találtam a világhálón, a tudásomra hagyatkoztam. Rizst és sült húst akartam csinálni, de mivel Sebastian előre szólt, hogy csirkét ne is keressek a hűtőszekrényükben, kénytelen voltam elugrani az egyik közeli boltba.

 - KIMIIIIII! …. KIMIIII! – ütötte meg a fülemet a hangos sikítás, ami az emelet felől jött. El se tudtam képzelni, hogy mi történhetett Emeliija-val, hogy a nevemet ordította. Mielőtt benyitottam volna a szobába, ahol lefeküdt pihenni, ezer és egy kép jelent meg a szemem előtt. Miután beléptem a szobába, kisebb megkönnyebbülés suhant át rajtam, mert nem volt semmi arra utaló jel, hogy valaki bántotta volna.

 - Mi a baj? – kérdeztem tőle, ahogy leültem az ágyra. Ledobta magáról a takarót, majd az ölembe mászott. – Kicsim, mi a baj? – tettem fel újra kérdésem, de nem válaszolt.

 - Megint … Megint … Rám tört – nyögte ki nagy nehezen két hüppögés között.

 - De mi?

 - Az a hülye roham!!!! – kiabálta zokogva. – Kimi, annyira félek – bújt ijedten mellkasomhoz. – Olyan rossz volt …

 - Annyira sajnálom, hogy nem voltam itt – motyogtam finom illatú hajába. Egy pillanat alatt a lelkiismeret-furdalás szinte ellepett, mintha egy 3 méter mély vízbe bedobtak volna. – Sajnálom, sajnálom, sajnálom – hajtogattam suttogva miközben próbáltam a két karom között remegő lányt megnyugtatni. – Akkora egy balfasz vagyok …

 - Kimi, nem vagy az – mondta miközben kézfejével megtörölte az egyik szemét, majd a másikat is. – Annyira szeretlek – fogta tenyerei közé a fejemet, majd magához húzott egy óvatos csókra. – Éhes vagyok – suttogta ajkaim közé, amolyan téma elterelés képpen.

 - Lejössz míg megcsinálom a vacsorát? – kérdeztem kedvesen tőle, mire egy aprót bólintott. – Biztos jól vagy? Nem akarsz inkább pihenni egy kicsit még?

 - Kimi, melletted akarok lenni – mondta csendesen. – Addig a nappaliban ledőlök a kanapéra, de nem akarok távol lenni tőled.

 - Akkor gyere – húztam fel az ágyról, miután talpra álltam.

Együtt lesétáltunk a földszintre, majd miután teljes kényelmet biztosítottam Emeliija számára, nekiláttam a késői ebédünk elkészítésének. Míg a konyhában próbáltam valami ehetőt összedobni, próbáltam szóra bírni Em-et, de ez nehezen ment. Mint valami kis kuka, úgy ült a kanapén. Néha-néha elmosolyodott, mikor szerencsétlenkedtem például a forró lábassal, de egyébként semmi reakciót nem produkált.

 - Na, milyen lett? – kérdeztem izgatottan az előttem ülő szőkeségtől.

 - Kimi, megengeded, hogy a számba vegyem az első falatot? – kérdezte nevetve. Ahogy elnéztem őt, izgatottságomon jót derült, és ezért egy kicsit még rá is játszottam a dologra.

Mikor a hús és a rizs kombóját a villája hegyéről a szájába helyezte, majd megrágta, elmosolyodott.

 - Finom lett – mondta kedvesen, majd egy újabb adag rizst és húst piszkált a villájára. Felbátorodva tettem ugyan azt, amit ő, de mikor megkóstoltam a főztömet, jól nevelten kiköptem a számban lévő adagot a szalvétába, ami a tányérom mellett volt.

 - Ezt nagyon elkúrtam – fanyalogtam mielőtt egy kis vizett ittam volna. – Te, meg ne edd már azt a szart! – vettem el Em elől a tányérját, mikor folytatni akarta az evést. – Még a végén tényleg megmérgezlek!

 - Egy csomót fáradoztál vele – mondtam a szemét forgatva. – Az a minimum, hogy megeszem, amit csináltál nekem.

 - Dehogy eszed meg – indultam el a kuka felé a tányérokkal. – Ne nézz így rám! – mutattam felé. – Szar volt. Még a kukát is sajnálom, hogy ki kellett öntenem belé azt a förtelmet.

 - Finom volt – morogta.

 - A faszt volt finom – motyogtam úgy, hogy ő ne hallja. – Rendeljük valamit – indultam el a konyhapulton lévő laptopom felé.

 - Pénzkidobás, amit most csinálsz – mondta Em miközben unott fejjel az egyik közeli étterem menüjét nézegette. – De most komolyan. Meg lehet …

 - Csönd! – fogtam be hátulról a száját. – Nem lehetett volna megenni. Inkább azt csiripeld el nekem szépen Madrákám, hogy mit ennél innen – böktem a monitor felé, majd a nyakába csókoltam. – És ne morogj – mondtam kuncogva, majd én is elkezdtem bújni az étlapot. Nem tudtam dönteni, így a választást Em-re bíztam. Míg ő megrendelte nekünk a kaját, felhívtam az emeleten Mark-ot, hogy tanácsot kérjek tőle a rohammal kapcsolatban.

 - Szakember? – ízlelgettem a tréner által kiejtett szót hangosan. – Te dilidokihoz küldenéd?

 - Kimi, ha még egyszer visszatér a roham, akkor mindenképpen. Ez nem normális.

 - És ezt hogy adagoljam be neki?

 - Nem tudom. Beszélgess vele, és vesd fel, mint valami ötletet.

 - Anyám – nyögtem fel fájdalmasan. – Nem akarom, hogy azt higgye, bolondnak nézem.

 - Kimi … Ezt egyedül nem tudjátok megoldani. De lehet, hogy többet nem lesz rohama, hogyha a környezet körülötte lenyugszik. Újra együtt vagytok, és boldogok is vagytok. Talán már ez segít neki, és többet nem fog rohamot kapni.

 - Mi van, ha megharagszik rám, mikor felvetem ezt neki? – kérdeztem kétségbeesetten Mark-tól. Idegesen a hajamba túrtam, majd leültem a velem szemben lévő franciaágy szélére, ahol a telefonom kihangosított állapotban pihent. Ahogy felemeltem a fejem, és elnéztem az ajtó irányába, megpillantottam Em-et, aki faarccal nézett vissza rám. Semmit se tudtam leolvasni az ábrázatából. – Mark, majd visszahívlak később – nyögtem kiszáradt torokkal a vonal túlsó oldalán lévő férfinak, majd bontottam a hívást. Félve néztem fel újra Em-re, aki már szinte előttem állt.

 - Nem haragszok rád, sőt! Jó ötletnek tartom ezt a dilidokis látogatást, de csak akkor, ha még egyszer előfordul ez a roham. Nem akarok egy agytúrkásznál lófrálni, ha a gondomat a környezetem is megoldhatja. De ha még egyszer visszatér, akkor ellenállás nélkül fogok én magam időpontot kérni. Rendben? – kérdezte mosolyogva, majd letérdelt elém, a padlóra.

- Ha neked így jó, akkor nekem is – mondtam nevetve neki.

 - Akkor nincs semmi probléma – mosolygott rám vidáman, majd kicsit közelebb hajolt hozzám, hogy megcsókolhassuk egymást.