52. rész

Sziasztok :)

Kicsit megkésve bár, de itt az új rész :D

Már tegnap jelentkezni akartam vele, de annyi tanulni valóm volt, hogy a gépemhez se tudtam leülni. :/

Köszönöm szépen az előző részekhez érkezett kommenteket, valamint a pipákat. :)

De nem is locsogok tovább :D

Jó olvasást Nektek, 

Em. 

- Em, minden rendben van? – csusszant mellém Lexi, miután Peter felállt és a pulthoz sétált, hogy mindenkinek egy újabb kört rendeljen a már elfogyóban lévő italaink helyett. – Nagyon csendes vagy – jegyezte meg halkan, miközben az arcomat fürkészte. Egy fejrázással el akartam intézni az egész dolgot, de nem hagyta. Megfogta a kezemet, majd elkezdett a mosdó felé húzni. – Kimi csinált valamit? – szegezte nekem a kérdését, miután csak ketten maradtunk a mellékhelyiségben.

 - Csinált. Mégpedig ezt – mondtam neki, majd kivettem a táskámból az összegyűrt újságot, amit Britta nyomott még délután az arcomba. – És … annyira fáj ezt látni – böktem a címlap felé, amint ledobtam az újságot a mosdókagyló mellé. Lexi eltorzult arccal kezdte el vizslatni a leírtakat, miután kezébe vette a magazint. – Sose lesz vége ennek a szezonnak – nyögtem fel fájdalmasan. Nekidöntöttem a hátamat a falnak, majd lassan lecsúsztam a földre, ahol a térdeimet a mellkasomhoz vonva átöleltem.

 - Ugye nem azt tervezed, amire gondolok? – kérdezte ijedten, kicsit talán mérgesen, miután az újságot a kukába dobta. Elém guggolt, majd döbbent pillantásokkal kezdett el szuggerálni.

 - Pedig azt tervezem. Ha nem fog javulni a helyzet, vagy én azt fogom érezni, hogy nem felejtettem el teljesen, akkor vagy áttetetem magam a gyárba, és nem leszek az utazó csapat tagja, vagy itt hagyom ezt az egész sportágat. Lex, én így nem tudok dolgozni – fakadtam ki hangosan. – Elegem van. Érted? Egy nyugodt pillanatom sincs. Vagy a hülye riporterek basszák fel az agyamat, vagy Kimi.

 - És ha elhagynád az F1-et, hova mennél dolgozni? Egy másik sportágba? Vagy hova?

 - 2 hete kaptam egy ajánlatot az egyik GP2-es csapattól, és a Pirelli is megkeresett, hogy dolgozzak nekik, és az ő ajánlatuk még egész korrekt volt. Vezető szerepet tölthetnék be a fejlesztő osztályukon. A GP2-ben pedig versenymérnök is lehetnék.

 - És te komolyan itt hagynál minket? A csapatot? Engem? – kérdezte döbbenten.

 - Egyszer minden véget ér. És a mostani csapatunk is szét fog egyszer hullani.

 - Ezt nem hiszem el – mondta a fejét csóválva, miközben kiegyenesedett. Halkan motyogott valamit, de nem értettem, hogy mely szavak hagyták el a száját. Próbáltam valamit elkapni belőle, de nem sok időm volt erre, ugyanis miután a táskáját magához vette, kiviharzott a mosdóból.

Szinte előre tudtam, hogy ez lesz Lexi reakciója. Már mikor a gyárban kézhez kaptam az egyik levelet, melyet a gumigyártó küldött nekem, éreztem, hogy valami ilyesmit fogok átélni, mikor elmondom majd az ajánlatukat a barátnőmnek. Eleinte nem is akartam neki beszélni erről, de nem akartam télen, a szünetben szembesíteni őt azzal, hogy lehet, magam mögött hagyom az Forma-1-et, és a csapatot. Sokat rágódtam már ezen az elmúlt időszakban, ahogyan a GP2-es lehetőségről is, és azt már biztosan tudom, hogy ha nem javulnak a helyzetek, akkor nem a Király Kategória ,,előszobájaként” emlegetett szériába fogom a székhelyemet áttenni. Hiszen akkor ugyan úgy találkozhatnék Kimi-vel, mintha maradnék a jelenlegi helyemen. És ezt nem akartam. A Pirelli dolgozójaként pedig Milánóban kéne tevékenykednem, ami a Forma-1-es versenynaptárhoz nem köthető.

Amint kicsit összeszedtem magamat, felálltam a földről, majd miután megmostam az arcomat egy kis hideg vízzel, elhagytam a mellékhelyiséget. Mikor a csapatunk asztalára rálátást nyertem, földbe gyökerezett a lábam. A srácok mind felém kapták a tekintetüket, miután Lexi, Chris és Ole válla felett rám pillantott. Szinte egyszerre emelkedtek meg, hogy hozzám siessenek, de mielőtt az asztalt maguk mögött hagyhatták volna, kisiettem a kocsma ajtaján. Nem akartam leállni magyarázkodni, és nem is lett volna ehhez erőm, se hangom. Miközben próbáltam a fülledt, nyirkos levegőből egy keveset a tüdeimbe csempészni, éreztem, hogy a torkomban egy hatalmas gombóc egyre csak nagyobb lett.

 - Em, kérlek várj meg – ütötte meg a fülemet Heikki hangja, ami az austin-i bérházak között hosszú ideig visszhangzott. Nem fordultam hátra, sőt semmi jelét nem mutattam annak, hogy meghallottam szavait. Csak haladtam tovább, a szálloda felé. – Várj már – jött egészen közelről a hangja. Ahogy hátrafordítottam a fejemet, egyből szembetaláltam magam a honfitársammal.

 - Bocs, nem hallottam, hogy utánam szóltál – mondtam neki lazán, majd egy nagyobb sóhajtás kíséretében próbáltam lenyelni a torkomban lévő gombócot.

 - Ja, én meg maga vagyok Joulupukki – forgatta meg látványosan a szemeit. – Tényleg igaz az, amit Lexi mondott nekünk? – kérdezte hitetlenkedve.

 - Igen, igaz – mondtam a kelleténél talán kicsit hevesebben.

 - De ezt nem teheted! – kiabált rám idegesen.

 - Mert??? – emeltem meg én is a hangom. – Ez az én elcseszett életem. Így hát azt teszek vele, amit csak akarok – mondtam sziszegve, majd hátat fordítottam a trénernek. Megszaporázott léptekkel folytattam utamat a szálloda felé, ahol egy üres szoba, és nyugalom várt rám.

***

 - MONDOM MÁRIS MEGYEK!!! – ordítottam ki a fürdőszoba kellős közepén állva, miközben próbáltam nem elcsúszni a vizes csempén. Háromszor kiabáltam már ki az ajtómat molesztálónak, hogy ki fogom neki nyitni az ajtót, de nem igazán fogta fel a hangos kijelentéseim tartalmát. Ahogy próbáltam magam egy törölközőbe belecsavarni, lassan az ajtó felé lépkedtem, hogy a dörömbölés mihamarabb abba maradjon. – Mit akarsz itt? – kérdeztem egy kedvesnek kicsit se nevezhető hangsúllyal, miután kinyitottam a szobám ajtaját. Gúnyosan mértem végig az érkezőt, aki simán besétált előttem a szobámba. – Persze. Nyugodtan helyezd csak kényelembe magad – mondtam cinikusan. – Esetleg egy italt ne hozzak neked? … Tudod mit? Nem leszek a csicskásod. Majd az egyik kis kurvád, aki éppen a szobádban várhat téged, majd kiszolgál. Mehetnél is. Nehogy a végén megvárakoztasd a drágát.

 - Befejezted? – kérdezte nyugodt hangnemben Kimi, majd leült az ágyam mellett fotelbe.

 - Majd ha kifáradtál a szobámból.

 - Akkor nyugodtan folytasd csak – mondta, majd a zsebéből előhúzta a telefonját. Ide-oda húzta az ujjait a kijelzőn, miközben a telefont szuggerálta. Először nem tudtam mire is készül, ám mikor meghallottam az Angry Birds játék zenéjét, odacsörtettem mellé, majd kikaptam az ujjai közül a készüléket. Az ajtón kisétáltam, majd leraktam a folyosó szőnyegére a fekete iPhone-t. – Legalább ne úgy hajolgatnál a többi vendég előtt, hogy még bugyit se vettél fel – morogta a bajsza alatt, miközben kisétált az ajtón, majd felvette a földről a telefonját. – Igen, beláttam oda – mondta lazán, majd bezárta az ajtót maga mögött, miután mind a ketten a szobámba voltunk már. – Igaz, hogy itt hagyod a Forma-1-et jövőre? És pont miattam? – kérdezett rá kertelés nélkül a dolgokra, amik miatt beállíthatott hozzám. Nem válaszoltam a kérdésére. Csak átnéztem rajta majd a fürdőszobába akartam sétálni, de elkapta a karomat, majd maga elé húzott. – Egy kurva igent, vagy egy nemet kérek! – nézett rám összehúzott szemekkel. – Válaszolj már az Istenért! – csattant fel fél perc múlva, mikor látta rajtam, hogy nem fogok válaszolni a feltett kérdésére. – Süket vagy, vagy mi a fasz?

 - Mi a francért érdekel ez téged? – keltem ki magamból hirtelen. – Semmi közünk nincs már egymáshoz Kimi. Nem tartozok neked elszámolni valóval, és nem vagyok köteles válaszolni a kérdéseidre – mondtam neki hevesen, majd eltaszítottam magamtól, mert a magán szférám határát kezdte súrolni, és egyszerűen fullasztó érzés volt, hogy 20 centire volt a feje az enyémtől.

 - Szóval miattam hagyod itt ezt a szart – mondta heves bólogatások közepette.

 - Nem körülötted forog a világom, Räikkönen – mértem végig gúnyosan. – Egyáltalán nem tudsz érdekelni.

 - Akkor jobb lesz ha megyek. Hiszen ahogy említetted … Nem kéne megvárakoztatni a kurvámat – mondta faarccal.

 - Menjél. Kúrd szét inkább annak a ribancnak a fejét, és ne engem idegesíts – sziszegtem fojtott hangon.

 - Annyira egy álszent kis picsa vagy – esett nekem hirtelen. – Itt adod nekem a szentet, mikor Huovinennel tuti minden este dugtok, mint ahogy a kapcsolatunk idején.

 - EGY FASZ VAGY – ordítottam könnybe lábadt szemekkel a képébe. – Érted??? Egy atom nagy farok vagy, Kimi. Senkit se tisztelsz, még saját magadat se. Áldom azt a napot, mikor Heikki kitálalt neked, és szétmentünk. Iszonyatosan jól jártam, hogy ilyen kevés idő elteltével megtudtam, hogy milyen ember is vagy te, és nem teltek el úgy évek, hogy erről az oldaladról én nem tudtam … Itt dobálózol nekem szavakkal, mikor fingod sincs arról, hogy mi is történt pontosan köztem, és Heikki között. Belegázolsz a lelkembe, és adod itt a laza csávót. És tudni akarod, hogy miattad hagyom-e itt a Forma-1-et? Hát akkor közlöm veled, hogy IGEN – ordítottam az utolsó szót az arcába. – Nem tudok melletted dolgozni. Nem bírom ezt már tovább. Vagyok olyan hülye, most is szeretlek. Szeretlek annak ellenére is, hogy úgy bántál velem, mint egy riherongy ribanccal. Hogy a világ szeme láttára más nőket csókolgatsz. Leégetsz. Tudod nekem mennyire fáj ez? Nem elég, hogy másfél hónapja baszol meghallgatni engem, de még belém is rúgsz. Elegem van. És pont ezért fogok elmenni már biztosan az év végén innen. Hagyjuk egymást békén, és éljük nyugodtan tovább az életünket – mondtam neki az utolsó szót már suttogva, majd miután magamhoz kaptam a hálóruhámat, a fürdőbe rohantam. – Az ajtót húzd be magad után, ha elmentél – hajoltam ki az ajtón, hogy jelezzem Kiminek, mennie kéne.