21. rész

Sziasztok :)

Itt is lenne az új rész. Kicsit próbáltam sietni vele, hogy meg tudjam nektek hálálni a 35 követőt, valamint a több, mint 11.000 látogatót. 

Még egyszer köszönöm, és jó olvasást nektek, 

Em :)

Egy hatalmas vigyorral az arcomon ültem az általam választott Nissan GT-R volánja mögött, miközben arra vártam, hogy utazótársam, Mr.May beüljön mellém. Nemsokára 590 lóerőt kelthetek majd életre egy olyan útvonalon, ahol nincs sebesség korlátozás, és nincsenek rendőrök se. Jeremy egy adóvevőn keresztül fog majd nekünk jelet adni arra, hogy indulhatunk. Mint valami óvodás kislány, olyan hihetetlen nagy izgalommal túráztattam a 3,9 literes, ikerturbós V6-os motort, melynek hangja zene volt füleimnek.

Miután meghallottam Jeremy hangját a rádió-adóvevőn keresztül, ráléptem a gázpedálra. Az ülésem bőr háttámlájába nyomódtam egy pillanat alatt. Az egyenes útszakaszon nekiereszthettem a gépet, és kevesebb, mint 3 másodperc múlva már 100 km/órás sebességgel haladtunk az aszfaltcsíkon. Mellettem Mr.May egyből a ,,majrévashoz” kapott jobb kezével, míg a ballal az ülésébe kapaszkodott. Nem tudtam nem nevetni rajta. Richard előre szólt, hogy James eléggé félős, és nem szeret 200 km/órás sebességgel haladni, főleg, ha nő vezet, de ő maga se szokott ennyivel haladni. Ezért is kapta a találó, ,,Lassú Kapitány” becenevet.

 - Nemsokára egy kanyarhoz érünk – mutatott előre James, miközben szaporán vette a levegőt. Kezdtem tényleg attól tartani, hogy rosszul lesz, vagy valami.

 - Van a kocsiban kipörgés gátló, és jól vezetek – mondtam neki, miközben rápillantottam. Az arcomat egyből az út felé fordította. Nevetve vettem be a Stelvino Pass első kanyarját. Ez az útszakasz a világ versenypályáit simán elveri az éles hajtűkanyarjaival. Ha egy versenygépet tesztelni kell, akkor azt hiszem, ez a legjobb hely a számára, hiszen nem találni még egy ilyen terepet, ahol egy kocsi minden egyes ,,érzékszervét" le lehet tesztelni, egy helyen.  – Imádom ezt a váltót. Kézbe simul, és könnyen lehet a váltókart mozgatni – mondtam, majd 4. sebességbe tettem a kocsit.

 - Tudta, hogy minden egyes váltót külön, egyedileg csinálnak a motorhoz, melyen csak egyetlen egy mérnökmester dolgozik? – fordult felém Mr.May, miközben kérdő tekintettel vizslatott.

 - Nem, nem tudtam – mondtam neki mosolyogva. Sajnos nem sejtettem, hogy ezzel egy kész lavinát zúdítottam magamra. Ezek után Mr.May egyfolytában ,,Tudta, hogy…?” kezdetű kérdésekkel bombázott egészen addig, míg le nem értünk a hegy lábához, ami cirka fél órát vett igénybe.

Míg az Alpokban körözgettünk a kocsikkal, néha-néha meg kellett osztanom a tapasztalatomat a kocsival. Egy beépített kis kamera volt a műszerfalra ragasztva, mely minden egyes percünket felvette.

Este 7 óra felé értünk vissza a szállodába, ahol már éppen a csomagjaimat pakoltam össze, mikor Kimi megjelent a szobám ajtajában.

 - Hova fogsz most menni? – kérdezte, miután leült az ágyam végébe. A nadrágjaimat arrébb tolta, majd elterült a párnák között, amit egy pillanat alatt teljesen összetúrt.

 - Barcelonába. Hova máshova?

 - És mit fogsz csinálni 2 és fél napig a csapattársaid nélkül, egyedül? – kérdezte, mire gondolkodóba estem. Erre eddig nem is gondoltam. A többiek csak kedden estefelé fognak megérkezni a szállodába, addig pedig tök egyedül kéne téblábolnom a katalán városban. – Gyere el hozzám kedd reggelig – mondta, mire kiejtettem a kezemből a neszesszeremet, ami hangos csattanással ért földet. Csoda lesz, ha a parfümös üvegem nem tört el a padlóval való találkozás után.

 - Most te komolyan beszélsz? – kérdeztem tőle, mire vigyorogva bólintott egyet.

 - Mark csak kedden megy Barcelonába, mert az asszonykájával összekaptak, és nem tudnék egyedül mit csinálni. 3 óra alatt simán ott vagyunk Baarban. Na? Benne vagy? – kérdezte kicsit izgatottan, miközben törökülésbe tornázta magát.

 - Hát … Nem is tudom … Nem zavarnálak? Meg neked nem lenne furcsa ez az egész? – kérdeztem tőle zavartan, mire felnevetett. Hangos hahotázások közepette térdelt elém, majd simította arcomra a két kezét.

 - Egyáltalán nem zavarnál és nekem nem lenne furcsa – mondta vigyorogva, majd gyorsan beledobálta a farmerjaimat, és a csapategyenruhához tartozó vászonnadrágjaimat a bőröndömbe, aztán egy lendületes mozdulattal behúzta a cipzárt rajta. – Jössz? – nézett vissza rám az ajtóból. Totál lefagyva álltam az ágy végében, mire finn honfitársam visszatrappolt hozzám, majd a kezemet megfogva kihúzott a szobából.

Kevesebb, mint 10 perc múlva, már 28-as főútvonalon haladtunk. Számomra kellemetlen csend telepedett közénk, amire próbáltam nem odafigyelni. A mellettünk elsuhanó, sötét tájat pásztáztam ezerrel, míg Kimi az előttünk lévő utat kémlelte.

Már 10 perce bámulhattam ki az ablakon, mikor éreztem, hogy a lefordított tenyerem alá simul egy másik kéz. Kimire néztem, aki pont engem nézett.

 - Ugye nem baj? – kérdezte miután összekulcsolta az ujjainkat, majd az útra szegezte pillantását, ahol éppen egy lassúbb járművet próbált megelőzni. Nem tudtam neki válaszolni szavakkal, mert hirtelen kiszáradt a torkom. Csak nemlegesen megráztam a fejem, majd próbáltam nem nagyon vigyorogni. A mellkasomban valami furcsa nyomást éreztem, amitől legszívesebben elkiáltottam volna magam.

Az út hátralevő részében szinte végig egymás kezét fogtuk.  Nem szóltunk a másikhoz, de az a csend, ami közöttünk volt, már nem is zavart annyira, mint a legelső, ami a szállodától kezdve közöttünk lapult.

 - Viszem én, hagyjad – kapta ki a kezemből a bőröndjeim egyikét Kimi. – Te csak magadat cipeld be, ne ezeket – mondta nevetve, majd miután magához kapta a saját táskáját, majd a másik utazómat, lecsukta a kocsija csomagtartóját, majd elindult a bejárat felé. Amint beléptünk a házába, egyből úgy éreztem magam, mintha egy steril laborban lettem volna. Már kívülről is ilyen hatást keltett, de belülről még jobban ezt sugallta. Mindenhol hiper-szuper-modern berendezési kütyük voltak. Mindenből csak úgy áradt a luxus.

 - És te itt élsz? – kérdeztem tőle, miközben még egyszer körbenéztem.

 - Igen – mondta nevetve. – Ennyire furcsa?

 - Hát, nem ilyen házat képzeltem el hozzád – mondtam neki, majd követtem az emeletre, ami ugyanolyan nyitott volt, mint a földszint. A fehér és a kék szín dominált itt is, mint lent.

 - Ez lesz a te szobád, ha ez neked is megfelel – mondta, majd benyitott a folyosó jobb oldalának 2. ajtóján. Egy hatalmas hálószoba terült elém, miután átléptem a küszöböt. A velem szemközti falat egy hatalmas ablaküveg fedte, amin keresztül a sötét, havas hegyvonulatokra teljes kilátás terült elém. Jobb oldalt egy nagy franciaágy volt, az ajtó mellett pedig egy íróasztal, és egy fiókos szekrény kapott helyet. Az ágy végénél volt egy ajtó, ami félig nyitva volt, így be tudtam azonosítani, hogy az lesz a fürdő. – Jó lesz? – kérdezte Kimi miután a bőröndömet, és az utazótáskámat lerakta a tarkabarka ágytakaróra.

 - Persze – mondtam neki, majd az ablakhoz sétáltam. – Kicsit olyan ez a hely, mintha otthon lennék … csak kevesebb itt a tó – fordultam felé nevetve. Abban a pillanatban egy hatalmasat ugrottam, mert Kimi közvetlenül a hátam mögött állt.

 - És ugyanolyan hűvös van itt is – mondta. – Éhes vagy, vagy szeretnél pihenni?

 - Inkább az utóbbit választanám, ha nem baj. Egész nap egy fenevadat kellett kordában tartanom, és ezt eléggé kifárasztott – mondtam neki nevetve, majd elléptem előle és az ágyhoz sétáltam.

 - A fürdőszobában van egy állópolc. Az alsó részén találsz tiszta törölközőt – mutatott a félig kinyílt fürdőszoba ajtó felé.

 - Oké, köszi – mosolyogtam rá hálásan, majd kicipzáraztam a táskámat. – Kimi! – szóltam utána, mikor már ki akart lépni a szobából. Visszafordult, majd érdeklődő tekintettel nézett rám. – Köszönöm, hogy itt lehetek – mondtam neki, mire elvigyorodott.

 - Én köszönöm, hogy itt vagy – mondta egy kacsintással összekötve, majd behúzta maga mögött az ajtót. Amint magamra maradtam, egy hatalmas sóhaj hagyta el a számat. Leültem az ágy végébe, és csak meredtem magam elé, miközben az agytekervényeim ezerrel dolgoztak. Nem tudtam, hogy helyes-e az, amit most teszek? Hogy ennek milyen következményei lesznek? Annyira sok minden pergett le a szemem előtt, hogy jobbnak láttam, ha lezuhanyozok, mert kezdtem saját magamat felhergelni.

Több, mint fél órát töltöttem a fürdőszobában. Miután végeztem, magamra kaptam a bugyimat, majd egy atlétát is kerestem magamnak. Ahogy elpakoltam a neszesszeremet, egyből be is feküdtem az ágyba, ahol még egy óra elteltével se tudtam magam Álomországba repíteni. Aludni akartam, de nem tudtam, és ez iszonyatosan idegesített. A szám nagyon ki volt száradva, így lesétáltam a konyhába, és abban reménykedtem, hogy egy kis víz után már nem lesz semmi bajom, és végre aludni is fogok tudni majd. Miután megjártam a konyhát, leültem a sötét nappaliba. Más helyen tuti féltem volna, de ahogy elnéztem ehhez a házhoz olyan biztonsági berendezések tartoznak, hogy ha azon átjut valaki, akkor az maga Pókember vagy Batman lesz.

Miután leültem a kanapéra, próbáltam bebeszélni magamnak, hogy álmos vagyok. Nem jártam sok sikerrel, mert fél óra múlva se voltam képes huzamosabb ideig lecsukni a szememet. Aztán olyan fél 1 körül hirtelen iszonyatos nagy álmosság tört rám. Nem volt erőm még felállni se, így a kanapén hajtottam álomra a fejemet.

Reggel arra keltem, hogy valaki a fejemet simogatja. Kinyöszörögtem magam miközben kidörzsöltem az álom utolsó maradványait is a szememből, majd felnyitottam pilláimat. Egy vigyorgó Kimi Räikkönennel találtam magamat szembe. Körbe néztem, majd rájöttem, hogy hol is aludtam.

 - Jó reggelt – vigyorgott már a dohányzóasztalon ülve a pilóta.

 - Neked is – mondtam, majd megköszörültem a torkomat, hogy a hangom ne legyen olyan rekedtes.

 - Nem fáj a nyakad, vagy valamid? Mert nem éppen alváshoz találták ki ezt a kanapét – mondta.

 - Pedig tök puha – mondtam neki, majd a hasamra fordultam. – Mi a mai program? – kérdeztem tőle pár perc múlva, mikor már eléggé felébredtem ahhoz, hogy egy értelmes kérdést feltegyek neki.

 - Hát … Nem is tudtom … Szeretnél várost nézni? – kérdezte egy kisebb gondolkozási idő után.

 - Persze – mondtam bepörögve, majd az emelet felé rohantam. – Még sose jártam Zürichiben – kiáltottam vissza neki, mire hangos nevetés volt a válasz.

Miután felértem alkalmi szobámba, gyorsan ledobáltam magamról a ruháimat, majd egy frissítő zuhany után megmosakodtam. Kint hét ágra sütött a nap, így egy laza pólót, egy farmert, és egy zöld színű tornacipőt kaptam magamra. A biztonság kedvéért egy kis kabátot is magamhoz kaptam.

A reggelinket Zürichben fogyasztottuk el, majd nekiláttunk a városnézésnek. Kimi először olyan helyeket mutatott nekem, ahol ő is sokszor megfordul. A fényképezőgépemet folyamatosan csak kattogtattam, miközben próbáltam megjegyezni azokat az új információkat, amiket Kimi osztott meg velem. Mikor mondta, hogy vissza kéne mennünk hozzá, mert már lejárta a lábát, és szeretne a TV-je előtt enni, kicsit elszomorodtam, de amint meghallottam, hogy finn kaját akar enni, én magam kezdtem el őt húzni a kocsija felé.

 - Mit csináljunk? – kérdezte a tarkóját vakargatva Kimi, miközben az egyik finn receptes könyvét lapozgatta. – Nem tudok választani – mondta panaszosan.

 - Lazacleves és későbbre egy kis Runeberg muffin? – kérdeztem tőle, miközben magam köré kötöttem egy köténykét, hogy ne piszkoljam össze a ruhámat.

 - Tökéletes – mondta, majd segített eligazodni, hogy mit merre találok.

Azt hittem, hogy Kimi a konyhában életveszélyes, de ez nem igaz. Hamar megbizonyosodtam arról, hogy hagymát is nagyon ügyesen tud szeletelni, és nem okoz neki gondot a lazac bőrének a lenyúzása se.

 - Kérsz? – nyomott az orrom alá egy kék dobozféleséget, miközben éppen a lábasban kevergettem a krumplit és a hagymát. Amint megláttam a dobozkán lévő feliratot, egyből el akartam tőle venni, de nem engedte.

 - Hol szereztél itt fazer csokit? – kérdeztem tőle, miközben végig nemzetünk leghíresebb finomságával szemeztem.

 - Vannak jó kapcsolataim – mondta, majd nevetve hozzátette: - Otthonról minden elhozok pár táblányival.

 - Ugye leszel olyan kedves, és adsz belőle nekem is? – kérdeztem tőle, miközben markomat felé nyújtottam.

 - Még meggondolom – vigyorgott rám ravaszul, majd az ajtóhoz sietett, mert csengettek. Miközben a bejárati ajtó felé lépdelt, mellé futottam, majd kikaptam a kezéből a csokit. Győzelem ittas vigyorral az arcomon ültem fel a konyhapultra. Miközben kinyitottam a csokit a csomagolásából, Kimi megnézte, hogy ki csengetett. A konyha ablakán keresztül láttam, hogy kik is jöttek. Kimi nem igazán akarta beljebb engedni a csapatom világbajnok pilótáját, és annak személyi edzőjét. Sebastian egy ,,Csak nem csaj van nálad?” mondat után hátba veregette Kimi-t, majd lazán besétált a házba. Próbáltam a folyosót és a konyhát elválasztó fal sarkába kucorodni, de sajnos így is észrevett a pilóta. Tágra nyílt szemekkel nézett rám, miután megtalált. Habogva kezdett el mutogatni Kiminek, aki mellett nevetve sétált beljebb Heikki. Sajnos az a hatalmas mosoly hamar az arcára fagyott. Pont akkor, mikor meglátott engem. Kínos első 5 perc várt ránk, amit legszívesebben a földön, hason fekvésben szenvedtem volna végig, mert úgy legalább jól el tudtam volna takarni előlük az arcom, és én se láthattam volna őket.