20. rész

Sziasztok :)
Előre is bocsánat, hogy ez a rész fullosan lesz TopGear-rel, de a műsorhoz kötő fanatizmusomat ki kell írnom magamból :D

 - Óvatosan, mert szabályosan visszaüt, mint egy rendes pisztoly – mondtam figyelmeztetően a mellettem álló brit műsorvezetőnek, Jeremy Clarkson-nak, aki a kezében éppen egy légkulcsot tartott. Kibiztosította, majd éppen működtetni akarta az eszközt, mikor szóltam neki. Egy bólintással jelezte, hogy vette az adást, de a következmény nem erről árulkodott. A légpisztoly szinte nekicsapódott a mellkasának, miután ,,elsütötte” a fegyvert. A srácokkal nevetve figyeltük, ahogy James May is elszerencsétlenkedett a pisztollyal, ami a kezében volt. 6 embert magammal hozhattam a műsorba, hiszen egy kerékcserét kellett szimulálnunk, és ezt egyedül levezényelni nehezen tudtam volna. Domenic szinte kiugrott a bőréből miután megtudta, hogy pár órácska erejéig ő is itt lehet Dunsfold-ban.

 - Ilyen ereje van? – kérdezte Richard Hammond, aki éppen mellettem álldogált. Egy bólintással válaszoltam neki, miközben átvettem Mr.Clarkson-tól a légkulcsot, amit nehezen bírt el. Tényleg van súlya egy ilyen masinának. – Magának is így visszaüt? –kérdezte, mire egyből lenyomtam a pisztoly alakú kulcs elején lévő kis gombféleséget. A jobb karomat L alakban tartottam, miközben a balt szinte kifeszítve nyújtottam előre, így nem ,,rúgott vissza” annyira a légkulcs, ezért nem ütöttem meg vele magam, és nem is csavarodott ki a kezemből, mint Mr.May-nek.

 - Nitrogén működteti az egészet, és ez a gáz gyors sebességgel halad át a gumicsövön – fogtam meg a pisztolyból kivezető csövet – Mint valami turbina úgy működik, ha nincs éppen egy kerékre illesztve.

 - Én mikor először fogtam ilyet a kezemben, az Indy-ben, Amerikában, akkor ott sűrített levegőt használnak. A Forma-1-ben miért váltottak? – kérdezte Richard, aki magát tapasztalt kerékcserés szakembernek nevezte, mert 2 éve az Indy 500-ban egy csapat szerelője lehetett egy futam erejéig, ahol a kerékcserék során ő kezelte a légpisztolyok egyikét. Láttam én is azt az epizódot a Chras Course című műsorából. Nem szerepelt ott valami fényesen …

 - Mert a sűrített levegőnek nagyobb a nedvességtartama, ami nem éppen ideális a szerkezetben lévő alkatrészeknek, és nem is tud tőle olyan gyorsan forogni, mint a nitrogéntől.

 - Minden csapat ugyanilyen pisztolyt használ? – kérdezte Jeremy, miközben a kezében tartott légkulcsot ide-oda forgatva nézegette.

 - Nem. Ez a mi csapatunk saját fejlesztése. A légkulcsokat és például a kerékanyák se egyformák. Minden csapat saját magának gyártja ezeket, hogy saját magukat próbálják előnybe juttatni.

 - Ez is olyan, mint egy első szárny fejlesztése? Vagyis ugyanolyan titkos?

 - Pontosan – bólogattam hevesen.

 - Hányan dolgoznak a versenyautón egy bokszkiállás során az Önök csapatában? – kérdezte Jeremy miközben odasétált a 2011-es kocsink egyikéhez, mely a tesztpálya egyik kanyarjában álldogált. Ahogy mellé sétáltunk, követtek minket a kamerák is, amik kicsit még mindig frusztráltak engem, de ahogy a társaim mellett lehettem, enyhült bennem ez az érzés. Ahogy Dom-ra néztem, majdnem elnevettem magam. Mint valami tinédzser, teljesen bezsongva állt a hátsó szárnynál.

 - A mi csapatunkban körülbelül 18-20 ember tevékenykedik ilyenkor együtt. Alapból 12-en vannak azok, akik csak a gumikért felelősek, mert ugye van a 4 légkulcsos ember, és ugyanígy 4-en 4-en gondoskodnak a gumik le- valamint föltételéről. Van egy ember aki a boxutca forgalmát figyeli, ketten a kocsi felemelésével annak megbízva és szintén ketten állítanak a szárnyon ha kell, és van egy álladandó ember, aki akkor lép közbe, ha véletlenül lefulladna az ember – mondtam.

 - Mennyi időt fordítanak a gyakorlásra?

 - Sokat. Szabadedzéseken legalább pilótánként 10-15-öt megcsinálunk és a gyárunkban is minden nap gyakorlunk.

 - Maga is volt már a 20 fős csapat tagja? – kérdezte James, mire a srácok hangosan felnevettek. Nekik is eszükbe jutott az az egyetlen alkalom, mikor én fogtam a légkulcsot Stuart helyett, aki az alkarján összeszedett egy zúzódást.

 - Egyszer igen, de én inkább a stoppert szoktam fogni és dirigálok – mondtam nevetve.

 - Jobban is járunk vele – mondta nevetve Ole, mire Clarkson mellé sétált és megkérdezte tőle, hogy, hogy érti ezt. Schack egyből el is kezdett neki mesélni: - Az egyik kerék leszedő emberünk köré tekerte véletlenül a légkulcs csövét, és mikor elrántotta azt abroncstól a pisztolyt, miután leszedte a kerékanyát, megfeszült a cső és szinte kibuktatta vele a szerelőnket, aki ráesett a versenygépre – mondta majd csatlakozott a többiekhez, és fékezhetetlen röhögésbe kezdett.

 - Véletlen volt – morogtam, majd megböktem. – Inkább kezdjük el a kerékcserék gyakorlását – mondtam, majd odasétáltam az egyik tároló dobozhoz, ami a fűre volt téve. Smedley, aki mint brit mérnök, és Kimi, aki mint brit csapat pilótájaként lettek meghívva a műsorba, éppen a dobozunk tetején ültek, és beszélgettek. Megkértem őket, hogy álljanak felé, majd fölnyitottam a doboz tetejét és kivettem belőle 3 pár térdvédőt és kesztyűt. Szinte éreztem a hátamon, ahogy Kimi bámult. Próbáltam erre nem odafigyelni, és gyorsan végezni a dolgommal, majd lezártam a doboz tetejét, és visszaszaladtam a pályára. Steve, Ed öccse, aki szintén meghívást kapott folyton szívta a véremet miközben a 3 műsorvezetőre erőszakoltam a védőfelszereléseket. Mellette Claire Williams állt, a Williams csapat tulajdonosának lánya, aki rosszallóan csóválta a fejét Steve egyes beszólásai után.

A kerékcserék gyakorlása viccesre sikeredett. Hammond csupán 2 kerékagyat repesztett el, Mr.May pedig folyton elfelejtette kibiztosítani a kezében tartott légpisztolyt.

Délután 2 órakor már a sminkszobában ültem, és egy rossz szó nélkül tűrtem azt, hogy egy brit nő egyfolytában dumált, miközben az arcomat pingálta kifelé. 5 perc elteltével már a szájába dugtam volna az egyik púderes pamacsot, de végül magam se értem miért, nem tettem ezt meg. Inkább az előttem lévő TV-t bámultam, amin keresztül Rob és Kimi interjúit is megnézhettem. Rám is egy ilyen beszélgetés várt, és egy kicsit izgultam, hiszen még soha nem éltem át ilyet azelőtt. Claire folyamatosan nyugtatgatott, és próbálta elterelni a figyelmemet, de ez nehezen ment neki. Izzadt a tenyerem, és mikor a nedves kezemmel hozzáértem az arcomhoz, a sminkes szinte leordította a fejemet, hogy ő 1 órája próbál engem kipingálni, mire én összemaszatolom a szépen lealapozózott arcomat.

Kimi és Jeremy

Kevés választott el attól, hogy a képébe ne borítsam az előttem lévő pohár tartalmát. Mikor teljesen készen voltam, mind agyilag, mind sminkügyileg, kisétáltam a folyosóra, ahol Richard álldogált és éppen a telefonját nyomkodta. Az ajtó mellett Stig támasztotta a falat, aki szokásához híven fehér overallban és bukósisakban feszített, melynek sötét plexién át nem lehetett látni az arcot, ami mögötte lapult.

 - Bejön neki – szólt oda nekem Mr.Hammond, miután a mobiltelefonját a zsebébe csúsztatta. Fejével Stig felé bökött, aki engem bámulhatott, mivel előrefelé meredt, és csak én estem a látómezejébe.

 - Biztosan csak a pólóm – mondtam neki, majd meglengettem magamon a fekete, lenge atlétát, amire egy rózsaszín bukósisakos Stig volt rávasalva, alatta pedig a ,,Mrs.Stig” felírat díszelgett. A fiúktól ezt az ajándékot kaptam a felvételre.

 - Maga is. Nagyon hallgatag a mi kis barátunk. Irul-pirul a bukósisak alatt – mondta nevetve, majd miután megveregette Stig vállát, besétált a sminkes szobába.

Nem sokkal később nekem is mennem kellett, ugyanis Jeremy végzett Kimi kifaggatásával.

Mikor felhívott a kis magasított helyre, ahol egy kanapéféleség, egy motorblokkból készült asztal, és egy fotel volt, majdnem összeestem az izgalomtól. Nem tudom, hogy miért paráztam annyira, hiszen csak beszélgetnem kell majd vele, és ennyi. Próbáltam magam nyugtatgatni, de ez nem ment eleinte, majd ahogy teltek a percek szépen feloldódtam.

Emeliija a felvétel alatt

 - Milyen kocsik állnak a garázsában? – kérdezte Jeremy.

 - Finnországban van egy Porsche Cayenne-om, egy BMW X5-ösöm és egy Audi A5-ösöm, Angliában pedig egy Mercedes-Benz SL 63 AMG-vel szoktam furikázni magam ide-oda.

 - 4 kocsija van? – kérdezte hitetlenkedve Mr.Clarkson.

 - A tereptől függ, hogy milyen kocsival kell mennem az adott helyre, és Finnországban például a Cayanne-t, akkor használom, ha Helsinki közelében kell lankásabb területen mennem, míg az X5-öst azt a hegyekben használom, mivel az kicsit jobban fekszik a meredekebb utakon, míg ha csak be kell ugranom valamiért a központba, akkor előkapom az A5-ösöm.

 - 4-ből 3 német kocsi – jegyezte meg elgondolkozva.

 - A német kocsik szerelmese vagyok. Ritkán látni olyan autókat, amik olyan technikai felszereltséggel rendelkeznének, mint a BMW, az Audi, vagy a Mercedes. A német precizitás minden egyes centiméteren érezhető azokban a kocsikban – mondtam mosolyogva.

Miután egy kicsit elbeszélgettünk, a mért körömet is láthatták a jelen lévők, mellyel az utolsó előtti, előtti helyet szereztem meg magamnak. Mögöttem Claire és Steve voltak, előttem pedig olyan pilóták, akik legalább 2 másodperccel gyorsabbak voltak, mint mi, átlagos vezetők.

Nagyon jól éreztem magam a felvételek alatt, és szerencsére semmiféle cikis dolgot nem tettem, ami után szégyenkeznem kellett volna. Bár ha jobban meggondolom Jeremy egyik viccén a kelleténél sokkal hangosabban, és tovább nevettem.

Miután a velem elkészített interjút is felvették, egy közös vacsorára invitáltak minket, ami keretében megbeszéltük a holnapi nap dolgait.

 - Mindenkinek megfelel, ha olyan 2 óra múlva indulunk a reptérre? – kérdezte Mr.May, mire mindenki egy apró bólintással válaszolt.

A három brit társaságában holnap Svájcba fogunk utazni, ahol Rob, én valamint Claire kipróbálhatunk majd 3 különböző kocsit egy nagyon rafinált útszakaszon. A többiek, Steve és Kimi választási lehetőséget kaptak. Steve amellett szavazott, hogy ő inkább hazamenne a családjához, míg Kimi jönni akart velünk Svájcba, hiszen ő ott lakik.

 - Szabad ez a hely? – mutatott a mellettem lévő üres ülésre a finn. Már a Top Gear magángépén ültünk, amivel Svájcba fogunk majd jutni.

 - Persze – mondtam, majd elvettem onnan a kézi táskámat, amiben többek között a laptop-om is lapult, amivel az unalmas, repüléssel eltöltött időt akartam volna elütni.

 - Hogy vagy? – kérdezte lazán Kimi, mire egy ,,Kösz, jól. És te?”-vel reagáltam. – Én is. Öööm … Rossz volt, hogy nem láttalak több, mint egy hétig – mondta miközben mélyen a szemembe nézett. Csacsi szívem akkorát dobbant, hogy azt szinte szabad füllel is lehetett hallani. Még a mellkasom is belefájdult. Hirtelen azt se tudtam, hogy mit válaszoljak erre?! Egy pillanat alatt összezavarodtam, és még azt is elfelejtettem, hogy nő vagy férfi vagyok-e? A nevemet se tudtam volna megmondani abban a pillanatban. A furcsa, összezavarodott érzések mellett, melegség töltötte el a szívemet. Letagadni se tudtam volna, hogy mekkora örömet okozott nekem az utolsó mondatával. Hiszen ezzel nagyjából kijelentette, hogy hiányoztam neki.

 - Nekem is – mondtam egy apró mosollyal a szám szélén. – Nagyon – mondtam, mire elvigyorodott.

Az út további részében nem beszéltünk, csak ültünk egymás mellett. Néha-néha egymásra néztünk, és ilyenkor mindig elkezdtünk vigyorogni, mint a tinik, akik oda, meg vissza vannak a másikért.