16. rész

Finn szitkozódásba kezdtem, miután az ágyam melletti kis éjjeliszekrény tetején lévő lámpát felkapcsoltam. Gyilkoló tekintettel meredtem csapattársamra, Dom-ra, aki úgy látszik, a 2011-es brazil nagydíj óta rászokott a horkolásra. 10 perce egyfolytában olyan hangerővel horkol, hogy még a párnáim se képesek tompítani a belsőjéből előtörő hangokat.

 - SHUT THE F*CK UP!!! – ordítottam el magam, miután már nem bírtam visszafogni magam. Először megbökdöstem, majd szépen kérve rá is szóltam, hogy ébredjen fel, vagy csak simán hagyja abba a horkolást, de egy kómás legyintéssel elintézett, majd újra rákezdett. Teljesen kiborított 10 perc alatt.

Miközben Domenic feltápászkodott a földről, ahova leesett, addig én a fürdőbe csörtettem. Az ajtót olyan erővel vágtam be magam mögött, hogy csoda, hogy az ajtó körül a fal nem repedt meg. Fogmosás közben egyfolytában káromkodtam, és morogtam, amit már az elmúlt 2 hétben egyszer se tettem. A szünet alatt visszaszereztem a régi formámat, és a Kínába vezető úton a srácokkal ugyanúgy hülyültem mint tavaly. Ám egy ilyen ébresztés után nem tudtam volna egy hatalmas vigyorral az arcomon megjelenni a paddockban.

 - Ettől egy kicsit vidámabb leszel – tett le elém egy csomó papírt Ciaron. Jót nevetett az arcomon, amit azután vágtam, hogy megláttam a papírlapok mennyiségét. – Tavalyi gumi adatok. Jon ma szabadnapot kért, mert rosszul érezte magát, így az ő munkáját te kaptad meg – mondta, majd miután hátba veregetett és a napi kávéadagját is megkapta, kisétált a home-ból.

 - Remélem egy terrorista, vagy valaki lebombázza a kocsit, amivel vissza fog este menni a szállodába – morogtam, miközben gyilkoló pillantásokkal néztem Pilbeam után.

 - Üss a szádra, vagy én fogok – sétált el a hátam mögött Horner. – Te is jól tudod, hogy utálom, mikor Bahrein-ben ilyenekkel dobálóztok – állt meg az egyik asztal mellett, ahol Dietrich felesége, Marion ült. – Mivel te voltál az első aki ilyet elsütött idén, így te kapod a büntetést. Segítesz ma Marco-nak. A csicskása leszel – mondta, majd a sárga Renault-os inget viselő srác felé bökött, aki vigyorogva integetett nekem a pult túlsó végéről. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy utálom azt a gyereket, mert folyton a lányok fenekére csapdos, és pajzán vicceket süt el, amiken nagyon nem lehet nevetni.

 - Nem válogathatnék inkább csavarokat, amiket összeöntesz? Vagy vért is adok, ha kell, csak ezt ne – néztem könyörgően Horner-re, aki nemlegesen megrázta a fejét, majd leült Marion mellé.

 - Vittu perkele – mondtam neki oda hangosan, abban reménykedve, hogy nem fogja megérteni. Sajnos nem reménykedtem elég erősen.

 - Más finn szavakkal add ezt a tudtomra, mert azt hiszem, az egész csapat jól tudja már, hogy mit is jelent ez a rövidke mondat – mondta mosolyogva Horner. – És ezért még kitalálok neked valami büntetést.

 - Lőj fejbe! – fordultam Lexi felé, aki szinte már fulladozott a nevetéstől a pult mögött.

Miután elfogyasztottam a reggelimet, és megittam a kávémat, átrágtam magam a tavalyi adatokon. Ezt Jon-nal és Ed-del fel akartuk osztani 3 részre, de ez nem jött össze. Kerestettem Edi-t az egész padddockban, de Lee értesített arról, hogy ő délutánra van beosztva, így csak akkor fog a pályára kijönni. Egyedül maradtam, és senki se volt hajlandó segíteni nekem.

 - Utállak – raktam le a vaskos mappát Ciaron elé, miután végeztem a mérlegeléssel.

 - Á, már készen is vagy? – nevetett fel Rocky. – Akkor jöhetsz velünk pályabejárásra – mondta, majd a kezembe nyomott egy üveg ásványvizet. – Ebben a melegben el kell majd neked – mondta kuncogva. – Szedd össze Sebastian-t és Heikki-t, mert szeretnék délre visszaérni a home-ba – adta ki a feladatomat, amit duzzogva teljesítettem.

Rocky szája be nem állt az egész pályabejárás alatt, ami egy idő után iszonyatosan idegesítő volt, de próbálta viccesre fogni a dolgot, mert Sebastian-on is látszott, hogy legszívesebben egy hűvös szobában ücsörögne, vagy a szálloda medencéjében edzene. Valamilyen szinten érthető volt a francia hosszú monológjai, hiszen 2011-ben nem rendeztek itt nagydíjat, és azóta változott a pálya vonalvezetése is, igaz nem bonyolódott a pálya, hanem rövidebb lett és egyszerűbb egy fokkal, de így sok minden megváltozott.

Nekem is sokszor kellett beszélnem, de javarészt az általános infókat kellett csak vele közölnöm, mint például, hogy ez a pálya a fékek szempontjából legmegterhelőbb helyszíne az egész szezonnak, így azok hamar túlmelegedhetnek, ami a motort is hazavághatja és hogy egymásba folyó kisebb kanyarok vannak, amik során a gumikra nagy mértékű oldal irányú nyomás hat, ami javíthatja a kocsi kormányozhatóságát, ha jól lőjünk be a nyomás mértékét az abroncsokban. Rocky-val úgy kellett már gondolkoznunk, hogy most teli tankkal kell majd nekivágnunk a futamnak, hiszen már nem lehet futam közben tankolni, de ez még anno, 2010-ben engedélyezett volt. Ennél a pontnál jutott eszembe, hogy a reggeli adatokat szinte feleslegesen néztem át, hiszen azok most használhatatlanok lesznek majd. A Pirellitől se kérhettünk adatokat, hiszen nekik ez lesz az első bahrein-i futamuk, így ők is csak tapogatózni tudtak a gumik terén.

 - Honnan lenne a legjobb rajtolni? – kérdezte Sebastian miközben a célvonalon áthaladtunk. Megfordult, majd úgy kezdte el nézegetni a rajtrácsot.

 - Tök mindegy honnan rajtolsz, mert így is, úgy is poros részen fogsz elindulni ennek a redvás szélnek és töménytelen mennyiségű homoknak köszönhetően – mondtam neki nevetve, majd megveregettem a vállát.

Miután végeztünk a pályabejárással, Marco-t követve kellett bejárnom a Renault motort használó csapatokat. Igazából fogalmam se volt arról, amiket a motorral kapcsolatban beszélt a csapatfőnökökkel és a mérnökökkel, mert én nem a motorokra vagyok ,,specializálódva”. Persze azért tudok róluk egy-két dolgot, de nem az feladatom, hogy azokkal törődjek. Azzal nyugtatgattam magam, hogy Lee se tudna mit kezdeni a gumik telemetriai adataival, hiszen neki nem azok tartoznak bele a munkakörébe. Ezzel a gondolattal máris nem éreztem magam olyan hülyének.

 - Gyorsan rendezd le a dolgaidat, mert mennék ebédelni – mondtam sürgetően Marco-nak, miután megpillantottam Kimi-t, aki a motorhome-juk ebédlőjének közepén ült az edzőjével.

 - Olyan gyorsan csinálom a munkám, ahogy én akarom – mondta vigyorogva, majd rácsapott a fenekemre. Egyből lendítettem a jobb kezem és arcon vágtam ezért. Az első ilyen megmozdulását szóbeli figyelmeztetéssel, és gyilkoló pillantásokkal ,,jutalmaztam” a délelőtt folyamán. Semmit se szoktam megismételni, így a második figyelmeztetés félém ez a nem túl erős pofon volt.

 - Még egy ilyen, és esküszöm, hogy tepsis tálon fogod az éjszakádat tölteni – sziszegtem a képébe, majd leültem az egyik székre, és magam elé tettem a kis füzetet, amibe jegyzetelnem kellett mindent, amit Eric és a mellette ülő két mérnök mondott.

Egy idő után észrevettem, hogy Räikkönen megállás nélkül bámul. Ez nagyon zavart engem. Először a szemeimmel, majd a fejemmel jeleztem neki, hogy hagyja abba, de sajnos nem sikerült elérni a célomat. Eszembe jutott, hogy a telefonszámát nem töröltem ki a névjegyzékemből. Egyből előkaptam a mobilom, majd írtam neki egy rövid üzenetet:

 ,,Hagyd abba!” – állt az üzenetemben, ami fél másodperc múlva célt ért. Kimi telefonja hangos csipogással adta a tudtára, hogy SMS-e érkezett.

Miután elolvasta megrázta a fejét, majd elkezdett pötyögni. Míg arra vártam, hogy az üzenetemre válasz érkezzen, szorgosan jegyzeteltem azokat a dolgokat, amikor a francia csapatfőnök mondott, igaz sok mindent kihagytam az üzenet megírása miatt.

,,Miért hagynám abba? Netalántán zavarlak valamiben?”

,,Kimi, ne idegesíts fel, mert felképellek!”

,,Remélem olyan erősségűt fogok kapni, mint a melletted ülő barom… Kicsit nagyobbat is üthettél volna…”

,,Ha nem tetszett a pofon nagysága, akkor adj neki te egy nagyobbat.”

,,Nem érek hozzá ilyen kis férgekhez…”

,,Szóval akkor Heikki nem tartozik a ,,kis férgek” csoportjába, igaz???”

A legutolsó kérdésemre válasz helyett egy elviharzást kaptam a finn honfitársamtól. Boullier értetlenül nézett a pilótája után, mint szinte mindenki más az étkezőben.

Miután végeztünk a Lotus-nál, végre visszamehettem a sajátjaimhoz. Christian megengedte, hogy visszamenjek a szállodába, így összeszedtem a cuccaimat, majd rohantam a parkoló felé, ahol a csapatunk busza a délelőttösöket vitte vissza a szállodába. Horner figyelmeztetett, hogy sietnem kell, mert lekéshetem a kocsit. Minden erőmet beledobva futottam éppen ezért a paddockban, de sajnos lekéstem a kocsit. Mindenféle képpen vissza akartam jutni a szállodába, így megnéztem, hogy van-e nálam elég pénz, majd elkezdtem sétálni a taxiállomás felé, ami nagyjából 2-3 kilométerre található a pályától.

Már éppen fél távnál jártam, mikor lelassított mellettem egy kocsi. A Lotus láttán egyből le is esett nekem, hogy ki ülhet abban a kocsiban. Oda se akartam figyelni rá, így tovább sétáltam, mintha mi se történt volna.

 - Tudod errefelé nem igazán bírják az F1-eseket, és te éppen Red Bull-os csapatingben vagy, így egyből levágják, hogy hol is dolgozol – szólalt meg Kimi, miután lehúzta az anyósülés felőli ablakot.

 - És téged ez miért érdekel? – néztem rá egy pillanatra. – Remélem valamelyik fejbe lő és minden gondomtól megszabadít – morogtam, mire megállt, majd kipattant a hétvégére kapott kocsijából.

 - Te tényleg ennyire nagyon hülye vagy? – kérdezte kiabálva, miután megragadta a karomat. – Ennyire csökönyös nem lehet egy ember – csóválta meg hitetlenkedve a fejét, majd a hajába túrt, miután a Lotus-os logóval ellátott ,,full cap”-jét levette a fejéről. – Szállj be! – utasított  határozottan, mire meg se mozdultam. Nekem ő nem fog parancsolgatni. – Nők – morogta hangosan, majd kinyitotta az anyósülés felőli ajtót, és betuszkolt a kocsiba. Ki akartam szállni, miután beült mellém, de a központi zár sajnos az ő oldalán volt, így semmi esélyem se volt arra, hogy kijussak a kocsiból.

Hosszú percekig csak csendesen ültünk egymás mellett, miközben a kocsi dübörgött alattunk. Próbáltam erre figyelni, és nem arra, hogy Kimi fél percenként felém pillant.

Mikor megálltunk a szállodánk előtt, célzás képpen ránéztem. Nem vette az adást, így végül megszólaltam.

 - Kinyitnád az ajtót? – kérdeztem tőle semlegesen, miközben kibámultam a szélvédőn.

 - Egy barom voltam – mondta hirtelen. Először azt se tudtam, hogy miről beszélt, de szépen lassan leesett a dolog. – Nem akartam megütni őt csak … csak … csak elszállt az agyam, és azt se tudtam mit csinálok. Sajnálom – mondta a szemembe nézve.

 - Nem tőlem kell bocsánatod kérned, hanem Heikki-től – mondtam neki, majd kinyitottam a kocsija ajtaját, miután a központi zárat feloldotta.

Miközben a szobám felé igyekeztem, azon agyaltam, hogy mi a francért liftezik még mindig a gyomrom a közelében? Miért nem változott semmi se a szünet alatt? Miért nem tudok úgy közlekedni a pályán, hogy ne botlódjak belé? Miért nem vagyok képes arra, hogy észre se vegyem?

A ,,miértjeimmel” karöltve csuktam be magam mögött a szoba ajtaját. Dom az ágyán ült. Az ölében volt a rajztáblája, amin egy fehér lap feküdt. Nem volt rajta semmi se.

 - Nincs ihlet? – kérdeztem Dom-tól, miután leültem mellé.

 - Nem tudom, hogy mit rajzoljak, pedig rajzolni akarok – mondta, miközben a ceruzájának a végét a szájával rágcsálta. Folyton ezt csinálja, mikor már nagyon szenved.

 - Ülj ki a teraszra és rajzold le a várost – mondtam neki úgy félvállról, miközben a fürdő felé igyekeztem.

 - TE EGY ZSENI VAGY – kiáltott fel nevetve, majd miután adott nekem egy puszit, elfoglalta a kicsinyke erkélyünket. Kuncogva csóváltam meg rajta a fejemet. Miután szóltam neki, hogy lezuhanyzok, birtokba vettem a fürdőszobánkat. Ledobáltam magamról a ruháimat, majd beálltam a vízsugár alá. Éppen a hajamat mostam, mikor elkezdtek dörömbölni az ajtónkon. Dom volt olyan kedves, hogy abbahagyta addig a rajzolást, míg kinyitotta az ajtót. Egyszer csak egy lihegő Lempi Virtaken esett be a fürdőszobába, hozzám.

 - Lex, mi a … ??? – kérdeztem volna tőle döbbenten meg itt létének az okát, de csendre intett.

 - Baj … baj van – adta lihegve a tudtomra az információkat, szépen sorjában. – Kimi … Heikki … a folyosón …