5. rész

Hello everybody :D
Elvileg csak hétfőn kaptátok volna meg ezt a részt, de a 4. szösszenet alatt két hölgy a kommentjeik által megkértek arra (ha fogalmazhatok így), hogy sokkal gyakrabban hozzak nektek új részeket. Szóval innentől kedve megpróbálok 3-4 naponta új részt megosztani veletek, nem pedig hetente :) Köszönöm még egyszer a két lány kommentjét, és érezzétek magatokat hősöknek, mert most csak is a ti kérésetek miatt kaptatok ilyen hamar frisst :D
Jó olvasást,
Em :)

 - Húzzatok ki innen, vagy agyon rúglak titeket – morogtam a párnámba, miután az öcséimnek hála felkeltem a legszebb álmaim egyikéből. Hajnali fél hat van és úgy terveztem, hogy ma legalább 11-ig alszok, de a számításaimat a drága testvérkéim keresztbe húzták. – Milyen nyelven mondjam el nektek, hogy szakadjatok vissza a szobátokba? – kérdeztem emelt hangon tőlük, majd feléjük dobtam az egyik párnámat.

 - Jó lenne ha végre azt a nagy seggedet az ágyadból felemelnéd – mondta nevetve Jesse, miközben beljebb jött a szobámba és lefeküdt mellém a franciaágyamra.

 - Most húzzál ki innen, vagy beléd vezetek egy kis áramot! – néztem rá keményen, mire elkezdett nevetni Krissuval karöltve. – APUUU!!! – ordítottam torkom szakadtából, miután lerúgtam magamról a takarómat.

 - Mi a baj? – hajolt ki apám az emeleti fürdőszobából.

 - Hülyék voltunk, hogy annak idején nem adtuk őket vissza a kórháznak, vagy hogy nem cseréltük el őket. Látod? Megmondtam neked már akkor, hogy csak a baj lesz velük – mondtam neki, majd lecammogtam a konyhába, ahol anyám már nagyban sürgött-forgott. Az étkezőasztal tele volt sok-sok finomsággal. A nyál összecsordult a számba, és szinte az asztal vonzott magához. Nem tudtam és nem is tehettem volna semmi mást. Le kellett ülnöm, és el kellett kezdenem a reggelit egyedül. Persze ezt édes, drága anyukám nem nézte jó szemmel, és az első gofrit, amit a kezembe vettem, el is akarta tőlem venni, de végül hagyta, hogy elcsócsáljam.

 - Nemsokára jövök – kiáltottam, miközben a csizmámat erőszakoltam magamra.

 - Hova mész? – jött ki hozzám az előtérbe anyu. A kezében egy törlőrongyot szorongatott, amibe a kezét meg is törölte, de az alkarja így is tiszta liszt volt még.

 - Lexihez. Nem tudom mikor találkozunk és oda akarom neki adni az ajándékát.

 - Ne legyél sokáig. Illetlenség ilyenkor valakit órákon át zavarni.

 - Nem hinném, hogy zavarnám, de nyugi. Nem fogok sokáig maradni, max 1 óra és itthon vagyok – mondtam neki mosolyogva, majd miután nyomtam egy puszit az arcára, felkaptam a kocsikulcsom, és a garázsba futottam.

Az ember az hinné, hogy az emberek Szenteste napján a családjukkal töltik minden idejüket, és senki sincs olyan elvetemült, hogy kocsiba üljön. A finn emberek azonban sokszor síelni mennek karácsonykor a hegyekbe. Mikor kislány voltam, mi is is sokszor inkább egy síparadicsomban töltöttük a karácsonyt, mint hogy itthon üljünk, mint a kukák, és nézzük a TV-t, amibe a szokásos karácsonyi, gagyi műsorok szoktak menni.

 - Bontsuk ki most, vagy majd este, mikor nem leszünk egymás mellett? – kérdezte izgatottan Lexi, miközben úgy nézte a kezében tartott kis dobozt, mint Smeagol a ,,drágaszágot”.  Totál bepörgött.

 - Estig te megbolondulnál, de szerintem miután én kitettem a lábam ebből a házból, te neki esnél a kis doboznak és kinyitnád. Nem várnál vele estig, szóval … bontsuk ki – mondtam neki nevetve.

 - Valld be, hogy te is ugyanígy rákattantál arra, hogy mit adhatok neked, csak nem mutatod ki! – mutatott rám.

 - Lex, kb. 7 éves korom óta nem hoz lázba ez az ajándékozgatás. Amit kapok, azt kapok – rántottam meg lazán a vállam. – Bontsad már! Látom rajtad, hogy megveszel azért, hogy megtudd mi van benne – mondtam drága barátnőmnek. Lexi szinte ahogy befejeztem a mondatomat, azután egyből elkezdet széttépni a dobozon lévő csomagolást. Egy új órát vettem neki, mert az övét 3 hete véletlenül eltörtem, mikor féktelen bulizások közepette kettecskén marhultunk. Ahogy elnéztem nagyon tetszett neki. Egy öleléssel és egy nagy puszival köszönte meg nekem az ajándékot. Miután kibontotta, a kezembe adott egy nagyobbacska dobozt.

 - Bontsd már ki, ne csak nézd! – forgatta meg a szemét, miután nem akartam egyből kinyitni az ajándékot. Engedelmeskedtem neki, majd miután a piros masnit lehúztam róla, a kék csomagolást is leszedtem. Egy E.NIINIMAKI feliratú, Tampereen hoki mez volt benne. Ugyan olyan volt, mint az öcsémé, csak a hátulján a név volt más. Sose vettem még magamnak a saját nevemmel ellátott mezt, de általam favorizált hokisokéval díszítettet viszont igen. Mindig is akartam egy ilyet, de sose értem el addig, míg ezt meg is valósítottam volna.

 - Köszönöm – mondtam neki egy hatalmas vigyorral az arcomon, majd megöleltem és én is adtam neki két puszit.

Egy kicsit még elbeszélgettünk, majd mikor a családja felkelt, nekik is köszöntem. Lexi keresztfia, Mika minden egyes alkalommal elvarázsol engem, és ez most is így volt. Imádom a kis husos lábacskáit, és a puci arcocskáját puszilgatni, és iszonyatosan finom baba illata van. A látogatásom egy csöppet elnyúlt, amit a legidősebb öcsém meg is jegyzett nekem, miután hazaértem.

 - Csak egy órát leszel oda, mi? – dőlt neki a mellettem lévő falnak, miközben én a csizmámat erőszakoltam le magamról. – Tudtam, hogy ti nők más időzónát, és órát használtok, mint ki pasik, de azért nem gondoltam volna, hogy nálatok az 1 óra az 3 és fél órát jelent.

 - Nagy lány vagyok már, és te nem vagy az apám! Ne akard már rajtam számon kérni, hogy miért voltam el addig, ameddig. 

 - Én az apád vagyok, de még s fogom tőled számon kérni, mert mint mondtad, nagy lány vagy – karolt át nevetve apu, mire Jesse megforgatta a szemeit.

 - És mi van a szeretőjénél volt? – tette fel az általa nagyon viccesnek gondolt kérdését Krissu.

 - Kimi ma kicsit elfoglalt. Tuti nem vele volt – mondta vigyorogva Jesse, miközben pimaszul rám nézett.

 - Milyen Kimi? – kérdezte tőlem érdeklődve apám. – Räikkönen?

 - Hülyeségeket beszél. Ne is figyeljetek rá! – mondtam legyintve, majd leültem az ebédlőasztalhoz.

 - Szerintetek hogy fog teljesíteni amúgy? – kérdezte Krissu, miközben felpattant a konyhapultra. Anyu tőle alig fél méterre dolgozott ugyan ott, és hát nem éppen kedvesen nézett rá, mikor felcsücsült oda. Ahogy ránézett anyukánkra, egyből le is szállt onnan. Tudja ő is, hogy nem szabad az oroszlán bajszát húzogatni.

 - Ha kap egy jó kocsit, akkor bármire képes lehet – mondtam.

 - Tüzes fiú, mikor a pályán van. Megállíthatatlan. Szerintem idén benne lesz a Top3-asban. Én mondom nektek, hogy ez a fiú még fog VB címet nyerni – mondta apám.

Miközben az ebédet és közben már a vacsorát is csináltuk, az F1-ről beszélgettünk, és apám érdeklődött egy kicsit a Red Bull jövő évi terveiről, de nem sok mindent mondhattam el neki, és sok mindent még én se tudtam, hiszen a 2012-es kocsival én még csak papíron találkoztam, és csak a motort láttam még szemtől szemben. Majd januárban, mikor először megyek be a gyárba, akkor fogom tudni megnézni, hogy kb. milyen lesz a két pilótánk új kocsija.

Este miután szépen felöltözve, karácsonyi hangulatban megvacsoráztunk, leültünk a fa köré, és szépen mindenki kibontotta a saját ajándékait. Egymásnak csak kis apróságokat vettünk. Hosszú évek óta így csináljuk. Nem költünk sokat az ajándékokra, mert nem erről szól az egész. Azt hiszem azért a szüleink nem lesznek nagyon kiakadva, hogy a fiúkkal hárman megleptük őket egy 2 hetes brazíliai kirándulással, amit ketten élvezhetnek majd ki. Anyu oda van azért az országért, apu pedig bírja a meleg helyeket, így szerintem jól el lesznek majd.

 - Ki nyitja ki? – kérdeztem a családtól, miután csengettek. Mindenki a másikra nézett, és nem mutattak semmiféle hajlandóságot arra, hogy felállnának, és ajtót nyitnának. A szemeimet megforgattam, miközben felemelkedtem a kanapéról. – Niinimäkik … - morogtam. Ahogy az ajtó felé közeledtem egyre jobban hallottam a kinti hangokat, és szinte egyből rá is jöttem arra, hogy kik a látogatóink. – Hát ti mi jót csináltok erre? – kérdeztem a Räikkönen osztagtól, miután kinyitottam az ajtót.

 - Hoztunk neked ajándékot – mondta egyszerre a két mini finn. Nevetve nyitottam kijjebb az ajtót, hogy be tudjanak jönni.

 - Boldog karácsonyt – mondta először Titus, majd miután a kezembe nyomott egy dobozt, ami elég nehéz volt, adott két puszit, majd ezt Juustu is megtette velem, aztán beszaladtak a nappaliba.

 - Boldog karácsonyt – mondta mosolyogva Kimi, majd tőle is kaptam két puszit.

 - Neked is – mondtam neki, majd betereltem őt is a fához, ahol a két fiú már láthatóan levette a lábáról anyámat, aki szinte elfolyt a kanapén.

 - Nem bontod ki? – kérdezte izgatottan Juustu, miután én is leültem a kanapéra.

 - De máris – mondtam, majd elkezdtem kicsomagolni szépen a kezemben lévő ajándékot. Cselesek voltak, akik becsomagolták, mert csupán 7 rétegnyi színes csomagolópapírt kellett leszednem a dobozról, hogy megtudjam mi is van benne. Nevetnem kellett, miután levettem róla a tetejét. Egy üvegből készült kis ,,trófea” volt benne, amit a ,,Legjobb babysitter” gravírozást kapta. – Bolondok vagytok – mondtam nevetve, majd adtam nekik még 2 puszit, köszönet képpen. – De én nem vettem nektek semmit se – húztam el a számat. – Csak csokit tudok érte adni.

 - Nem azért kaptad, mert várunk érte cserévbe valamit – mondta kedvesen Titus, miközben megsimogatta a térdem. Anyám ettől a tettétől már totál kész volt, míg apám fenyegetően rámutatott a kicsi Räikkönen fiúra.

 - Fiatalember! A lányom neked tabu – mondta nevetve, majd összeborzolta hosszúkás szőke haját.

 - De azért a csokit elfogadnánk – mondta Juustu hirtelen, mire mindenki elkezdett nevetni.

A Räikkönen fiúk maradtak még úgy egy fél órát, ami idő alatt anyám szegény ikreket teletömte sütik halmával. Apám halkan megjegyezte, hogy csoda, hogy nem gurulva indultak el az ajtóhoz felvenni a kis csizmáikat a fiúk.

 - Karácsonyt megint mindenkinek – mondta lazán Titus, majd miután magára kapta a kabátját, távozott. A bátyja is követte.

 - Kikísérlek titeket, mert a kaput be kell zárnom – mondtam Kiminek, mikor el akart búcsúzni. – Jól vagy már? – kérdeztem tőle, miközben a havas kis járdán sétáltunk.

 - Igen. Kösz, hogy tegnap … hogy tegnap kicsit segítettél rajtam – mondta hálásan, majd szembefordult velem. Mosolyogva nézett rám. – Azt hiszem mi megyünk, mert Kriisti megöl, ha a fiúkat nem viszem haza időben.

 - Menjetek. Boldog karácsonyt még egyszer, és vigyázzatok az úton – mondtam neki, majd két puszit után hagytam, hogy megközelítse a kocsiját, de alig tett két lépést, mire megtorpant. Egy ideig egyhelyben állt, majd hátra fordult, és mikor elém ért, egyetlen szó nélkül megcsókolt. Lefagyva álltam egy helyben, miközben Kimi megállás nélkül ostromozta az ajkaimat. Mikor elhúzódott tőlem, egy hatalmas vigyort véltem felfedezni az arcán.

 - Boldog karácsonyt – mondta, majd lazán odasétált a kocsijához, és beült a volán mögé.