Díj + 13. rész

Sziasztok :D
Eredetileg a 13. részt csak kedden akartam hozni, de mivel készen lettem vele, így egyből hoztam is nektek. Most belelendültem az írásba, így lehet, hogy nem 1 hetente lesznek megint részek, hanem 3-4 naponta. (Az előre megirkálásról meg leszoktam időközben, mert folyton átírom a részeket, miután elolvasom őket) :D

~ A díj ~

A szabályok: 
- Említsd meg, hogy kitől kaptad a díjat!
- Válassz ki maximum öt! bloggert akiknek továbbküldöd a díjat, és utána röviden indokold meg, miért éppen ő érdemes szerinted erre a díjra!
- Hagyj üzenetet a választottak blogján a díjról!- Végezetül válaszolj meg öt egyszerű kérdést, amelyek a következők:♥ Ki vagy mi inspirál Téged elsősorban abban, hogy blogot vezess/írj?♥ Melyik a kedvenc dalod jelenleg, amelyet nap mint nap meghallgatsz? (előadó, számcím, youtube link)♥ Ha választhatnál egy helyet a világon, hol élnél most a legszívesebben és miért?♥ Mi volt tegnap az utolsó gondolatod elalvás előtt?♥ Ha eltölthetnél egy estét egy híres emberrel (legyen élő vagy már elhunyt) kit választanál és miért pont őt?


 ~ Köszönöm szépen a díjat Korinak :)
 ~ Kérdések: 
♥ Ki vagy mi inspirál Téged elsősorban abban, hogy blogot vezess/írj?
Maga Kimi és a Forma-1. Sokszor mikor a szobám falára nézek, és találkozok a finn arcával (ami elég gyakran megesik), akkor egyből beindul a fantáziám, és úgy érzem, egyszerűen írnom kell. Vagy mikor Forma-1-et nézek, és megpillantom Adrian Newey-t, akit a világ legnagyobb zsenijének tartok, akkor elönt egy olyan érzés, hogy mérnök akarok lenni, és ezt az érzést Emeliija(á)-n keresztül ki is élhetem. 
♥ Melyik a kedvenc dalod jelenleg, amelyet nap mint nap meghallgatsz? (előadó, számcím, youtube link)
Eminem, Ludacris és Lil Wayne közös száma a ,,Second Chance" a kedvenc számom, amit szinte minden órában meghallgatok, ha éppen nem alszok. Eminem és Ludacris a kedvenc előadóim alapból, és bírom az ilyen számokat. 
♥ Ha választhatnál egy helyet a világon, hol élnél most a legszívesebben és miért?
Vagy Londonban, vagy Münchenben, vagy Madridban, vagy Rio de Janiero-ban, attól függ milyen kedvem van. Ha éppen esőre, és angol akcentusra vágyok, akkor Londonban laknék. Ha a spanyol hadarásra és paellara, valamint a tipikus spanyol erkélyek látványára éhezek, akkor Madridot választanám. Ha a német nyelvre vagy arra az érzésre vágyok, ami akkor önt el, mikor Németországra gondolok, akkor Münchenben lennék legszívesebben, ha pedig meghallok egy Gustavo Santaolla számot (pl. Babel), amik nagyban hasonlítanak a Fast 5 elején hallható Cristo Redentor számra, akkor egyből Rio de Janeiro-ba repülnék. 
♥ Mi volt tegnap az utolsó gondolatod elalvás előtt?
Az, hogy milyen helyet válasszak ki magamnak a mai napra, futás céljából.
♥ Ha eltölthetnél egy estét egy híres emberrel (legyen élő vagy már elhunyt) kit választanál és miért pont őt?
Rengeteg kérdésem lenne Zidane-hoz, John Terry-hez, David Coulthard-hoz vagy éppen II. Erzsébet királynőhöz, de azt hiszem James Hunt lenne az, akivel elbeszélgetnék, ha még élne. Érdekel, hogy ő milyen érzésekkel ült akkor az autóban, és milyen véleménnyel lenne a fia karrierjéről. Megkérdezném tőle, hogy miért volt annak idején annyira laza, és azt hiszem kifaggatnám, hogy milyen érzés az neki, hogy Kimi sisakján szerepel a neve, és hogy tavaly az övéhez hasonlót hordott egy futamon. Ez neki büszkeség, vagy éppen rossz érzés?
~ Akiknek küldöm a díjat:
Egyeském - Szeretem olvasni Csajszika történeteit. Amilyen részeket elküld nekem, azzal le tud kötni, ami nagy szó. És ezzel a díjjal remélem kicsit biztatom, hogy bátran írjon, és ne kételkedjen magában. 
Akiknek még ezt elküldeném, azok már nem egyszer kapták meg ezt a díjat, szóval ha nem gond, akkor csak Csajszikának küldeném ezt. 

~ A 13.rész ~

 - Csak én érzek füst szagot? – fordultam Rocky felé. Fél 4 volt, és mivel sok munkája volt a franciának az időmérő előtt, így vállaltam, hogy kint maradok vele a pályán, és segítek neki mindenben. Már 5 perce éreztem az orromat irritáló, erős szagot.

 - Nem – nézett rám lassan, majd hiperszonikus sebességgel felugrott a kanapéról. Az étkezőbe vezető lépcsőkön lerohant. Mindvégig követtem, és szinte egyszerre robbantunk ki a home-unk ajtaján. Fullasztó füst terjengett a paddock azon részén, ahol mi voltunk. A szél a Lotus motorhome-ja felől fújta felénk a füstöt. Rocky egyből elkezdte kifaggatni az embereket, hogy mi történt. Hamar megtudtuk, hogy a Lotus azon épületrésze gyulladt ki, ahol a pilóták pihenői vannak, és ahol a vendégeket szokták fogadni. Odamentünk mi is segíteni. Rocky fontos iratokat cipelt a kis utca egyik oldaláról a másikra, míg én a pilóták bukósisakjait, és egyéb felszereléseit próbáltam meg egy lánnyal megmenteni. A tűzoltók voltak azok, akik a szobákból kihozták a védőfelszereléseket. Eleinte be se akartak menni értük, de ezek fontos kellékeik egy versenyhétvégének, így ketten gyorsan beszaladtak a fiúk dolgaiért. Kimi egyik bukósisakja odaveszett, de szerencsére a pótsisakja megúszta a tüzet.

 - Szépen be van gyulladva a szeme, kisasszony – mondta egy sor hümmögés után a Lotus dokija, aki már több, mint 10 perce azon van, hogy engem reggel tiszteletére, felbosszantson. Már vagy ezerszer elmondtam neki, hogy rendesen látok, csak egy kicsit viszket a szemem, de ő nem engedett sehova se, miután Eric elkapott a boxutcában, mikor reggelizni indultam. Látta, hogy a szememet dörzsölgettem, és egyből a szívére is vette ezt, hiszen a hajnali tűz füstje miatt gyulladt be a szemem.

 - Doki, ha nem enged el fél percen belül, akkor iszonyatosan nagy botrány csinálok – mondtam neki keményen, mire felnevetett. Iszonyatosan felidegesített, így felálltam a műbőrrel bevont vizsgálóágyról, majd az ajtó felé igyekeztem. Éppen ki akartam lépni rajta, mikor nekicsapódtam, egy kemény mellkasnak. Fel se kellett néznem ahhoz, hogy beazonosítsam az embert, akinek neki mentem. Illat alapján felismertem az illetőt. – Engedj ki – mondtam neki, miután felnéztem rá.

 - A szemeid tiszta vörösek – mondta, majd a kezét az arcomra simította, de egyből el is ütöttem onnan.

 - Kimi, kérlek, tartsd itt, míg megkeresem a Cirkusz szemészét – mondta a pilótának a doki, majd magunkra hagyott minket. Räikkönen az ágy felé terelt, ahova azonnal vissza kellett ülnöm. Én az állás mellett szavaztam, de Kimi felpakolt oda, mint egy 5 éves kis taknyost, és beállt elém, a két lábam közé. Egyfolytában bámult, ami egy idő után nagyon zavaró volt. Próbáltam kerülni a szemkontaktust, de ez csak rövid ideig sikerült. A két kezét az arcomra tette, így kényszerítve engem, hogy rá nézzek.

 - Köszönöm, hogy segítettél a csapatomnak hajnalban – mondta. Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet. – Ma este esetleg velem vacsoráznál? Ezzel meghálálhatnám, azt, amit ma tettél a csapatomért, és beszélgethetnénk.

 - Kösz, inkább nem – vetettem oda neki lazán. – Apropó. Hol hagytad a drága Sonia-dat? – kérdeztem tőle epésen. Ahogy az utolsó mondatom elhagyta a számat, egy bazi nagy vigyort öltött magára a pilóta. Nem tudtam hova tenni ezt a reakcióját, és azt hiszem ez meg is látszódott az arcomon elég rendesen.  – Most mi a francot vigyorogsz? – kérdeztem tőle ingerülten.

 - Le ne harapd a fejem – tette fel nevetve a két kezét. – Este akkor velem vacsorázol?

 - N-E-M – betűztem el neki még egyszer a válaszom. – És örülök, hogy ilyen jó kedved van. Netalántán Sonia tehet erről a jókedvről? – kérdeztem tőle gúnyosan, mire hangosan felnevetett. Legszívesebben felpofoztam volna.

 - Csak nem féltékeny vagy? – kérdezte, miután leült mellém az agyra. Kicsit távolabb csúsztam tőle, de amint megmozdultam, egyből mellém araszolt.

 - Kire? Rá? Viccelsz velem? – tudakoltam tőle megjátszott nevetéssel. Fejét nevetve csóválta meg mellettem.

 - Szóval, velem vacsorázol? – kérdezte komolyabban, miközben a két szemével rabul ejtett.

Nem tudtam, hogy mit kéne neki erre válaszolnom. Legszívesebben vele vacsoráznék, mert akkor mindent megbeszélhetnénk, másrészről nincs kedvem emberek előtt megvitatni a dolgainkat, mert tuti, hogy veszekedésbe fog megint az egész torkolni. Fogalmam se volt arról, hogy mit is kéne tennem. A szemeimet lecsuktam, mert iszonyatosan égtek már, és a kezemmel az orrnyergemet masszíroztam, miközben egyfolytában csak agyaltam. Nem sokat segített nekem ebben az, hogy Kimi a hátamat elkezdte simogatni, miután kicsit előrébb dőltem, hogy a térdeimre támaszkodjak.

 - Nem – mondtam neki, majd a két talpamra álltam. – Nem vacsorázok veled – mondtam neki semleges hangon, majd az ajtó felé igyekeztem. – Mond meg kérlek a dokitoknak, hogy a szemészt küldje át a motorhomu-unkba. Ott várok majd rá – fordultam Kimi-vel szembe, majd kinyitottam az ajtót, aztán távoztam.

Miközben a paddockban sétáltam a home-unk felé, legbelül magamat szidtam, hogy nem voltam képes elfogadni az ajánlatát. Magam se tudom, hogy miért mondtam neki nemet. Talán azért mert tényleg nem akartam vele többet veszekedni és próbáltam így elmenekülni az egész beszélgetés elől. Vagy azért, mert kettesben kellett volna vele lennem.

 - Jó hülye vagy – jött be az orvosi vizsgálóba az öcsém. Dr.Schumann már 10 perce tartott engem ott, és a szememet vizslatta. Kérdőn néztem fél szemmel Jesse-re. A doki egyből fújtatott egyet, ezzel is jelezte nekem, hogy rá figyeljek, ne az öcsémre. – Meg kéne hallgatnod Kimi-t, hogy mit miért tett – mondta finnül. Ahogy a szemészt elnéztem, egy szót se értett abból, amit a testvérem mondott nekem. Mázlija van Jesse-nek, mert máskülönben, megöltem volna a mondata után.

 - Mert te tudod, hogy mit akar nekem mondani, mi? – kérdeztem tőle morogva.

 - Igen tudom. Tegnap este beszélgettünk, és elmondta nekem, hogy mit miért tett. Ha meghallgatnád, nem haragudnál rá, és megbocsájtanál neki. De nektek nőknek beszélhet az ember. Makacsabbak vagytok, mint egy öszvér – forgatta meg látványosan a szemeit. – Beszélned kell vele. Ma este – mondta határozottan. – Ha te nem akarsz elmenni, akkor, ha kell, majd a vállamon cipelve foglak oda elvinni, de beszélni fogsz ma Kimi-vel, és helyre rakjátok majd a dolgaitokat!

 - Nekem te ne parancsolgass! Inkább törődj a saját életeddel, ne az enyémmel. Keress magadnak egy barátnőt, vagy szedd fel Lexi-t és végre hagyj engem békén! – mondtam neki felemelt hanggal. A szemész, aki előttem ült, megállt a tevékenykedéseimben, és kicsit hátrébb húzódott tőlem.

 - Már meg volt képzeld el! – mondta gúnyosan a szemembe Jesse. – Lexi és én járunk. Sőt már elég régóta. Jó kis barátnő vagy. Azt se veszed észre, hogy a legjobb barátnőd az öcséddel jár. Sőt, semmit se veszel észre, ami Lexi-vel történik. Az elmúlt időszakban teljesen leszartad. Mindig csak nyavalyogsz neki, és csak akkor vagytok együtt, mikor piálni mentek a hülye szerelőitekkel. Tudod milyen szarul érzi magát, hogy nem tud neked segíteni? Hogy így, tehetetlenül kell végignéznie azt, hogy te szétszeded saját magad?  Mindenkit leszarsz az utóbbi időben. Nem csak neked vannak problémáid, nővérkém. Mindenkinek vannak. Ha néha hazatoltad volna a drágalátos, elkényeztetett segged, akkor tudnád, hogy otthon is mi folyik. Hogy Krissu miket csinál, és hogy ezzel anyáékat hogy kiborítja. Őket is leszarod, ahogy mindenki mást – vágta a képembe a fájó igazságot. Az utóbbi időben tényleg elhanyagoltam Lexi-t. Nem akartam vele ilyet tenni, de a társaságommal csak elrontottam volna a kedvét, amit nem akartam, de úgy látszik, hogy így is csak ártottam neki. A torkomban egy nem is olyan kicsi gombóc kezdett el fojtogatni. A szemeimet a sós könny szinte szétmarta, ami nem sokkal később az arcomon is végigfolyt. – Sírj csak. Nem hatsz meg – mondta idegesen Jesse, majd kicsörtetett a vizsgálóból. Dr.Schumann lassan gurult vissza elém.

 - Jól van, kisasszony? – érdeklődött kedvesen.

 - Nem tudom. Nem tudok már semmit se – mondtam neki suttogva, majd elfogadtam a papír zsebkendőt, amit felém nyújtott.

A szemembe valami krémez nyomott miután abbahagytam a sírást. Addig a vizsgálóban kellett feküdnöm, míg már nem láttam homályosan a krémtől. Csepegetett a szemembe, majd a kezembe nyomott egy szemüveget, amivel a szabadedzések ideje alatt a monitorokat követhettem. A fiúk cukkoltak miatta először, de mikor látták, hogy nincs jó kedvem, békén hagytak.

A mai szabadedzések alatt Mark gumijait kellett figyelnem, míg Ed Sebastianét vizslatta. Jon közöttünk ült, és odafigyelt mindkét kocsi gumijaira, azok állapotára. Mind két pilóta más-más terv szerint körözgetett a pályán. Marknak mára 6 mért körös kisfutamokat kellett teljesíteni a pályán, hogy megnézzük a gumik mennyire kopnak ezen a pályán. Az első kettőben, a felvezető körök után, nyomnia kellett a gépet, majd szépen fokozatosan visszavett a tempójából. Az utolsó két köreiben például már nem használhatta a DRS-ét se, amivel amolyan versenyszimpulációt akartunk látni, így szimulálva a versenyt, amikor épp egyedül autózik, hiszen ez alacsonyabb végsebességet, de rövidebb féktávokat jelent. Seb ugyanezeket csinálta, csak ő már a KERS-ét is használhatta. A fiúk mikor visszahívták Markot a boxba, akkor Chris és Lee a fenéklemez kopását vizsgálták meg, hogy a hasmagasságot jól lőtték-e be, míg én a gumik állapotát néztem meg, és közben jegyzeteltem az adatokat, amiket a RTS (Racing Tire System) rendszer segítségével kaphattam meg. Mikor Mark újra a pályára gurult, akkor már a leszorítóerőt kellett megtalálunk a kocsin. Ahogy lejjebb állították a szárnyat, nagyobb volt a leszorítóerő a kocsin, így a végsebesség is csökkent, és a gumik is jobban fogytak. Ciaron 2-3 körönként behívta az ausztrált a boxba, hogy állítsanak a fiúk a szárnyon. A gumikra kicsit nem figyelt oda, így nekem kellett őt emlékeztetnem arra, hogy azokat is jó lenne ha figyelembe venné. Keveset kommunikált velem, ami feldühített, mert Rocky-val folyton egyeztetünk, mikor együtt kell dolgoznunk. Ezért is utálok Pilbeam kezei alatt tevékenykedni. Figyelmetlen és sokszor szétszórt. Csoda, hogy egyáltalán tudja, hogy hol van.

 - Ez itt nem nyolc, hanem három – mutatott először a monitorra, majd az előttem lévő lapra Jon, miután rossz információt közölhettem Ciaron-nal.

 - Az ott egy nyolcas – mondtam neki határozottan. Kicsit homályosan láttam a monitort. Miután levettem a szemüveget a fejemről, még rosszabbul láttam mindent.

 - A szemed megint vérvörös. Átveszem a helyed, jó? – kérdezte, miközben felállt. Egy szó nélkül engedtem át a helyemre.

Jon szólt Ciaron-nak, hogy ő fog helyettem vele trécselni. Christian ahogy ezt megtudta, lepattant a pitwall-nál álló székéről, majd hátra vágtatott hozzánk.

 - Mennyi baj van veled idén te lány – nevetett fel, miután beért hozzánk. – Tényleg csúnya a szemed. Ilyen érzékeny a füstre? - kérdezte, miután leültetett magával szembe a boksz mögött. Két már szarrá használt gumikra ültetett rá engem.

 - Eddig még soha nem kellett égő épület közelében cuccokat mentenem – mondtam neki.

 - A dokitól kérj szemcseppet, és ha kell menjetek be a kórházba. Nem akarom, hogy valami bajod legyen. Gyere, megbeszélem vele – mondta, majd felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsem a gumikról.

Morogva sétáltam mellette, mert neki a pitwall-on kéne ülnie. Minden egyes ilyen megszólalásom után, csendre intett. A dokinkat sehol se találtuk, így felküldött a központba, a szemészhez. Meg kellett várnunk a szabadedzések végét, és csak azután mehettünk a kórházba. Ott egy másik szemész nem csak a két szemével, hanem gépek segítségével is megnézte, hogy mi a helyzet velem. Végül ő is megállapította, hogy csak kiszáradt a szemem a sok füst miatt, és szépen a dörzsöléssel sikerült kicsit nagyobb bajt okoznom. Felírt nekem egy nedvesítő szemcseppet, és egy krémet is, majd kitisztította a szemem, majd a jobb szememet le is ragasztotta, mert azt nagyon hazavágtam. Nem akarta, hogy bármiféle szennyeződés belemenjen, ezért fordult ehhez az eszközhöz. Szerencsére nem ilyen hercegnős, meg Micimackós ragtapasszal fedte el a szememet, hanem egy gézlappal, amit odaragasztott a fejemhez.

 - Vigyázzon – fogta meg a karom Dr.Schumann, miután sikeresen nekimentem a szálloda üvegajtajának.

 - Doki, elhiheti, hogy vigyáznék, ha látnék rendesen – förmedtem rá, kicsit idegesebben a kelleténél. – Bocsánat – mondtam neki, miután rájöttem, hogy paraszt voltam vele. Legyintett egyet, majd miután emlékeztetett, hogy holnap reggel mennem kell hozzá, hogy a szememről leszedje a tapaszokat és a gézt, visszament a pályára.

A szobám ajtajával meggyűlt a bajom. Már azon voltam 10 perc után, hogy inkább kint leülök a folyosón, mikor valaki kivette a kezemből a kártyát, majd eltolt az ajtó elől.