8. rész

Az orrnyergemet masszíroztam, miközben Christian megtartotta a minden évben előadott kis beszédét, ami lényegében arról szól, hogy nem csináljon senki, semmilyen galibát a csapatból, mert az idén sokkal nagyobb büntetéseket fog kapni, és a kirúgást is alkalmazni fogja a nagyfőnök, ha valaki nagyon nagy baromságot csinál majd. Tavaly ugyan ezt mondta, és Stuart nem egyszer került már nagyobb galibába a Ferrari olasz macho-ival, de még mindig a köreinkben tudhatjuk a britet, és az éjszakázáson, valamint a csavarválogatáson túl más büntetést sose szabott ki rá. Helmut arcáról le lehet olvasni, hogy ő is kételkedik abban, hogy Horner ezeket be fogja majd váltani.

 - Hát ennyi is lettem volna mára. Folytassuk a boksz felépítését, és ha ezzel készen leszünk, akkor mindenki kimenőt kap majd estére, szerdára való tekintettel – zárta le a kis beszédét Christian, majd az asztalon lévő vázlatit összepakolta, majd elsőként elhagyta a termet.

 - Este hova megyünk? – kérdezte Stuart, miután kisétáltunk a home-ban lévő kis tárgyalóterméből. Mindenki nagy gondolkozásokba kezdett, de a végén maradtunk a szokásos St.Khilda parti körutunknál, ami 4 klubból és 1 kocsmából áll.

 - De ha megint matt részeg leszel, nem foglak se meghánytatni, se tartani a seggem miattad – mutattam rá Stuart-ra, aki erre bedurcizott. – Leszarom, ha ilyen fejet vágsz. Tavaly is miattad égett a pofám a szállodákba, mikor át kellett cipelnem téged a hallokon.

 - Az elmúlt 3 napban ilyen durci-murci vagy. Igazi finn. Tavaly tök vidám voltál. A gyárban is egyfolytában lecsesztél minket a téli tesztek alatt. Menstruálsz most is? – kérdezte a szemöldökét felvonva Lee.

 - Tényleg megváltoztál – karolta át a vállam Gent. – Mi a baj, Kiscsillag?

 - Semmi bajom sincs. Nektek van bajotok. Nem nekem – mondtam nekik, majd otthagytam őket. A boxba mentem, hogy segítsek a garázs hátsó részében lévő ,,mérnökállást” összerakni, és dirigáltam a fiúknak, hogy melyik monitort hova tegyék. Miután végeztünk, a konyhába mentem, hogy drága barátnőmet boldogítsam.

 - László! – szóltam oda a magyar szakácsunknak, aki valami eszméletlenül finoman tud elkészíteni bármiféle húst. – Merre találom Lexit? – kérdeztem tőle, miközben felpattantam a pultra mellette. A serpenyőben álldogáló grillezet húsból egy aprócska darabot kiloptam, majd jóízűen elkezdtem rágcsálni.

 - Sebastian edzőjével beszélik meg a német hétvégi étrendjét.

 - És merre vannak? Mert az étkezőben nincsenek.

 - Tőlem kérdezed? – rakta le nevetve a kezében lévő fakanalat, hogy rácsapjon egyet a kezemre, aminek segítségével még egy szeletnyi húst csórtam ki a serpenyőből. – Nem fogsz kapni ebédet!

 - Nem vagy te ilyen szívtelen – veregetettem meg vigyorogva a vállát, majd leugrottam a pultról.

Lexiéket a német kis szobájában találtam meg.

 - Nem akarok zavarni, csak szólok, hogy visszamegyek a szállodába, és este a St.Khilda partot járjuk be. Személyedzőket és pilótákat is szívesen látunk – kacsintottam a két fiúra.

 - Megint megakartok próbálni leitatni! – mutatott rám vádlón Vettel.

 - Kölyök, én nem csak meg fogom ezt próbálni. Én le is foglak téged itatni! – mondtam neki nevetve. – Szóval úgy készüljetek, hogy este programotok van – mondtam nekik, majd visszazártam a szobácska ajtaját, és benyitottam Webber-hez. – Kenguru Jack, este megyünk inni. Szívesen látunk – hajoltam be hozzá. Mark a kis kanapéján feküdt, miközben újságot olvasott. Bólintott egyet, majd újra a kezében lévő tárgyra koncentrált. Megrántottam a vállam, majd visszacsuktam az ajtaját.

A szállodába visszaérve, leültem az ágyamra és a bőröndömben kutatva kerestem magamnak valami szerkót estére. Néhány helyen, mint például itt Ausztráliában csak egy ágy és egy asztal van a szobánkban, de az olajmágnások országában, ahol még a legszegényebb ember is Ferrarival járkál, ott 2-esével kell aludnunk egy luxus szálloda – kicsi túlzással - már-már elnöki lakosztálynak nevezhető szobákban. Ez így tök unalmas, mert a szobatársammal, aki általában Domenic szokott lenni, nem tudok este hülyülni.

7 órakor, már teljes harci szerelésben sétáltam a folyosón a lift felé. Megnyomtam a hívó gombot, majd előkaptam a telefonom, hogy írjak egy SMS-t Lexinek, hogy tolja lefelé a fenekét. Éppen elkezdtem az üzenetet írni neki, mikor megszólalt mögöttem valaki.

 - Szia – köszönt az a ,,valaki”. Annyira megijedtem, hogy a telefonomat is kiejtettem a kezemből. Miután újra magamnál tudtam a készüléket, elindultam a lépcsőház felé. Eleinte csak sétálva, de mikor meghallottam, hogy az a ,,valaki” jön utánam, elkezdtem futni. 10 lépcsőfok után kapott el.

 - Engedj el, vagy felpofozlak! – próbáltam kirántani a kezemet Kimi ujjainak szorításából. – Nem érted? – kiáltottam rá.

 - Kérlek. Beszéljünk meg mindent! – mondta, de a kezemet még mindig nem engedte szabadon. Iszonyatosan feldühített. Mindenem elkezdett remegni, és az önkontrol nevű szót kitörölte ez a düh az elmémből. Akkora pofont kevertem le neki a szabad jobb kezemmel, hogy azt szerintem még 2 emelettel lejjebb is kristálytisztán lehetett hallani. Ahogy az arcához kapott, elengedett, én pedig ezt kihasználva elrohantam előle. A szálloda halljában lassítottam csak le, ahol a srácok már gyülekeztek.

 - Megvártunk volna, nem volt szükséges ennyire sietned – mondta Dom, miután mellé sétáltam.

 - Csak azt hittem elkéstem. Elfelejtettem mikorra beszéltük meg a találkozót – mondtam neki lihegve. Miután a késők is megérkeztek, elindultunk a part felé. A csoportunk kicsit nagy hanggal járkált Melbourne utcáin, amit a helyiek nem néztek jó szemmel. Voltak olyanok, akik szépen megkérték a srácokat, hogy fogják be, de akadt olyan is, aki torka szakadtából szidta az édesanyáinkat.

~.~

Fáradtan, teljesen kimerülve csúsztam le a fal mentén a földre. A lábamat felhúztam a mellkasomhoz, majd a két kezemmel átöleltem a lábszáraimnál őket. Ahogy a fejemet a térdeimre hajtottam éreztem, hogy az agyam lüktet. A levegő vétel, ami egy aprócska dolognak tűnik, most a világ egyik legfájdalmasabb dolga lett számomra. A nyelvemet kidugva lihegtem, mint egy kutya. Azt hittem, hogy egy kis bulizgatás jót tesz majd nekem, de sajnos ez nem így lett. Még jobban kimerültem, és a várt feltöltődés elmaradt. A szervezetemben lévő alkohol mennyiség, amit az elmúlt másfél órában magamba töltöttem, még jobban elfárasztott és a fejfájásom, valamint a szédülésem csak felerősödött. Nem erre számítottam, és lassan nem csak fizikálisan, de lelkileg is ki fogok bukni. Egyre nagyobbra nő a torkomban az a kis gombóc, ami lassan megfolyt engem. Az alkaromon, amin a fejemet egy kis ideje már pihentetem, éreztem, hogy valami meleg végig folyt. Egyből a szememhez kaptam, de nem onnan csordult ki egy kósza könnycsepp, ami ha fáradt vagyok, akkor sokszor kibuggyan onnan. Mikor megláttam, hogy a rajtam lévő, fehér, csipkés ruha felső részén 3 csepp piros folt árválkodik tudtam, hogy nem könnyekről van most szó. Az alsó ajkamon át, a számba folyt abból a nedves, meleg dologból. Ahogy megéreztem azt a jellegzetes vas ízt a számban, már nem kételkedtem abban, hogy az orrom vérzik. Előkaptam a táskámból egy zsebkendőt, majd a mosdókagylóhoz mentem, hogy letöröljem az arcomról a véremet. Kint a zene bömbölt, és az ajtó csak minimálisan tudta tompítani a zajokat. A fejem még jobban megfájdult attól a dübörgéstől, amit a hangos zene generált az épületben. A fülem is belefájdult abba, mikor kinyílt egy pillanatra a mosdó ajtaja. Elfordultam az érkező elől, mert nem akartam, hogy bárki lássa, hogy nagy erőkkel vérzik az orrom. Sajnos a látogatóm az egyik kollégám volt, így nem sétált el szótlanul mellettem. Mikor a karomnál fogva magával szembe fordított, meglátta a kezemben lévő, teljesen vértől elázott zsebkendőt.

 - Heikki, hagyj békén – toltam el a finn kezét magamtól.

 - Vérzik az orrod – vázolta le azt a helyzetet, amivel én is kristály tisztán képben voltam. A tenyerét az arcomra simította, majd a hüvelykujjával a felső ajkamról letörölte azt a vércsíkot, ami a szám belseje felé akart törni. – Jól vagy? – kérdezte, miközben a szemeimet fürkészte. Megráztam a fejemet. A szememből kisöpörte a szőke tincseimet, majd megnyitotta a csapot. Egy zsebkendővel letörölte a már az arcomra száradt vért, majd az orrom porcos részét megszorította egy kicsit, aztán az arcom irányába úgymond megtolta az orromat. Kicsit előrébb döntötte a fejemet, amit a mellkasának támaszthattam, hogy ne bukjak előre. Így álltunk hosszú percekig. Néha egy-egy puszit nyomott a hajamra a honfitársam, amitől jóleső borzongás futott végig a testemen. Régen, imádtam mikor ezt csinálta. És a jellegzetes Heikki-s illata, ami a pólójába beleivódott, sok emléket lepergetett a szemem előtt. Nyaralások, meleg nyári délutánok, és átlagos vasárnapi DVD-zgetések.

 - El is állt – mondta, miután a kiegyenesedésem után leellenőrizte egy zsebkendővel az állapotomat. – Visszamegyek veled a szállodába, rendben?

 - Köszönöm – mondtam neki hálásan, majd hagytam, hogy a derekamnál fogva kitereljen a mosdóból. Mikor kiléptünk az ajtón, akkor vettem észre, hogy nem a női, hanem a fétfi mosdót találtam be.

 - Igen, kicsit elnézted az ajtót – mondta kuncogva az ex-hokis, mire melkkason vágtam.

A szállodába egy taxi segítségével jutottunk vissza. Miután kiszálltunk a kocsiból, megint iszonyatosan elkezdtem szédülni, és az orrom vére is újból megindult.

 - Nagyon kimerültél – mondta Heikki, miután magával szembe fordított.

 - Jól vagyok – bizonygattam neki, de éreztem, hogy az elcsukló hangom, és a kába fejem láttán, nem agyon tudom őt meggyőzni.

 - A francokat, vagy jól – morogta, majd elindított az épületbe. A recepsiós pultnál kikérte a szobája kis kártyáját, majd a liftek felé terelt. Megnyomtam az egyik hívógombját, majd a fal mellé állított, aminek a testével neki is szorított, így gátolta meg azt, hogy a földdel közelebbi kapcsolatot kialakítsak. Miután kinyílt az ajtó, megpróbált berángatni a felvonóba, de ez nehezen sikerült neki, mert a lábaimban nem volt erő.

 - Kimi, megtartanád a liftet – szólalt meg hirtelen finnül Heikki. A vér is meghűlt az ereimben. Miközben a szerkezetbe léptünk, azon agyaltam, hogy, hogyan tudnám magam kicsinálni egy pillanat alatt. Nem akartam a pilótával egy légtérben lenni, főleg úgy, hogy látványosan bámult minket. – Köszi – mondta neki, majd a kezét nyújtotta felé. – Heikki Huovinen. Sebastian új terapeutája vagyok.

 - Kimi Räikkönen – mondta lazán a világbajnok, majd a tükörben láttam, ahogy végigmérte Huovinent. – Minden rendben a hölggyel? – kérdezte, miközben a fejével felém bökött. Nagyon nagy szerencséje van, hogy nem buktatott le azzal, hogy mi már ismerjük egymást, nem is akárhogy.

 - Jól vagyok – motyogtam, mire Heikki megrázta a fejét.

 - Holnap nem foglak kiengedni a pályára – mondta. Rákaptam a tekintetem. Ettől a fejem csak még jobban megfájdult. – Nem nézz rám így! Nem fogom hagyni, hogy ezek után holnap szarrá idegeskedd magad. Pihensz majd, és rendbe is jössz a szabadedzések napjára.

 - Christian megöl, ha nem megyek ki a pályára. John nincs itt. Ed nem boldogul a gumikkal egyedül – motyogtam.

 - Majd valaki segít neki, de nem te leszel az – mondta, majd miután a lift megállt az emeletünkön, kiráncigált a felvonóból. A szobája felé kezdett el húzni. Meg akartam állni, de Heikki sokkal erősebb, mint én, így ez nem ment. – Nálam alszol, ne is kezdj el tiltakozni, mondta ellentmondást nem tűrően. – És a dokit is áthívom hozzád – mondta, majd megunva azt, hogy egyfolytában valamibe megkapaszkodva akarom hátráltatni, felkapott az ölébe, majd így haladt velem tovább a szobája felé. 

Sziasztok :)
Itt is lenne kicsit megkésve a rész. Szerencsére csak egy hónap múlva fognak engem szívatni érettségin, így újra van időm írni.
Ha valaki nem ismerné a Red Bull szerelőit, akkor az a ,,PIT-bulls" fenti fülecske alatt megtalálja azokat, akik sokszor meg fognak fordulni a történetemben :D