2. rész

 - … Akkor még meg van a munkám – foglalom össze egy nagyobbacska sóhajtás után Adrian fél órás beszámolóját, amit töményen rám zúdított a telefon adta lehetőségeken belül.

 Csapatunk főtervezője, és egyben belső informátorom az elmúlt három napban minden megosztott velem, ami csak a barcelonai teszten történt, és ami engem érinthetett. Az új konstrukciók adataitól kezdve, a McLarenes lányok furcsa, új blúzaikon át, mindről beszámolt nekem, így arról is értesülhettem, hogy a sok kihagyás ellenére is, Christian még számít rám és nem akar elbocsájtani. Megkönnyebbülés volt hallani, hogy senki se neheztel rám azért, mert a legfontosabb napokban egy főmérnököt nélkülözniük kell, így megnehezítve mindenki dolgát. Könnyebb lett a lelkem annyival, hogy tudtam: van még munkám, és számítanak rám a csapatunkon belül. 

 - És … Kimi? … Hogy van? Haladnak a Lotusszal a tesztelés terén? – érdeklődtem kicsit félénken miközben a pillantásomat a fehér zoknimra szegeztem.

Minden nap feltettem neki ezt a kérdést, annak ellenére is, hogy esténként beszéltem Kimivel. Túlságosan féltettem Őt, és nem tudtam csak az ő szavai alapján megítélni a hogylétét, így kénytelen voltam Adriantől is érdeklődni felőle.

 - Ömmm … Kimi … Szóval …

 - Édes jó Istenem … Mi történt? Valami baja esett? … Adrian, az Istenért! Mondj már valamit! – szóltam erényesen a telefonba. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy a főtervező összerezzent a hirtelen hangszínváltásomon, mint amikor Christian hirtelenjében kitör mellette. Szinte azon nyomban el is szégyelltem magamat, ám ez csak egy pillanatig tartott. A testemet átjáró félelem minden más érzést felemésztett a bensőmben.

 - Ételmérgezést kapott, és nagyjából egy órája Eric hazaküldte őt. De már egész jól nézett ki, amikor láttam. Szóval nem kell aggódnod.

Nem kell aggódnom? … Fel se tudtam fogni hirtelen, hogy ezt tényleg kimondta. Hogy a franca ne aggódnék, mikor a Párom ételmérgezést kapott, amiről én eddig még semmit se tudtam. Egy kósza pillanatig tényleg azt hittem, hogy Adrian szavaitól ki tudnám tépni az összes hajszálamat. De amint felfogtam, hogy Kimi mindezt eltitkolta előlem, sokkalta durvább eszközökhöz akartam volna nyúlni.

Amint leraktam a telefont, egyből tárcsáztam is Kimit. Kicsit se tudott meglepni, hogy az üzenetrögzítője válaszolt a hívásomra, ahogyan ez Mark esetében is megtörtént. Egyre jobban felhúztam magamat azon, hogy semmit se tudtam a finn állapotáról, valamint az se segített a helyzetemen, hogy nem tudtam őt elérni.

Azonban amint felfogtam, hogy valószínűleg a repülőn ülnek már, és Kimi éppen pihenhet, egyből lenyugtattam magamat, és az ölembe kaptam a dohányzóasztalra fektetett könyvet. Felütöttem a könyvjelzővel megjelölt oldalt, majd minden idegszálamat a papírra vetett sorokra irányítottam.

*

A szavakba tengerének mélységéből a bejárati ajtó csapódása rántott vissza a felszínre. Halk motyogás, szitkozódás és kabátok tompa susogásai ütötték meg a fülemet, melyek keveredtek Mark sziszegésével. Ahogy az elkapott hangfoszlányokból értettem, nagyon ki volt akadva, hogy Kimi nem volt hajlandó valamit betartani, amit előírt neki. A szemére vetette, hogy ő valamit előre megmondott, és azt a bizonyos valamit Kimi szépen le is tojta.

 - Annyira makacs vagy, hogy az … az … az valami hihetetlen – csóválta elképedve kopasz fejét Mark, majd egy fáradt sóhaj után átszelte az előszobát. Amint megpillantott a kanapén, kicsit megtorpant, ám folytatta az útját az egyik szabad fotelig. – A pasid egy barom – címezte nekem megjegyzését, melyet Kimi egy szemforgatással reagált csak le a boltív alatt állva. – Remélem, hogy nagy lecseszésben akarod részesíteni, mert én nem tudtam eléggé kioktatni a fiatalurat – morogta a tréner, majd a kezébe kapta az egyik GQ magazint, ami az üvegfelületen pihent az asztalon.

 - Azért rosszul esett, hogy Adriantól kellett megtudnom, hogy mi történt veled – néztem szomorúan, kicsit csalódottan Kimire, mire egyből elernyedtek megfeszített arcizmai. Megcsóválta a fejét, majd lassú léptekkel megindult felém. Leereszkedett mellém a kanapéra, majd amint kaptam tőle egy homlokcsókot, átkarolt. – Miért nem szóltál nekem erről? – kérdeztem olyan halkan, hogy csak ő hallja. Bár biztos voltam abban, hogy Mark már régen az egészségügyi oldalon olvasható, furábbnál-furább beküldött levelek egyikét olvassa, és próbál magában egy tanácsot megfogalmazni, így kicsit se figyelt ránk, de nem akartam most őt is belevonni a beszélgetésünkbe. Csak Kimivel akartam beszélni.

 - Nem akartalak felizgatni – mondta miközben az egyik tincsemmel játszadozott az ujjaival. – Bár szerintem ezt a hatást így is elértem – húzta el látványosan a száját. – De tényleg azt hittem akkor, hogy így kíméllek meg a legjobban a stressztől és minden más szartól. És már nincs is semmi bajom – mondta kedvesen. A homlokát nekidöntötte az enyémnek, majd egy szűzies csókot nyomott sóvárgó ajkaimra.

Egy nagy, lemondó sóhaj mellett megcsóváltam a fejemet, majd kicsit távolabb húzódtam tőle, hogy arcának minden egyes vonását láthassam. Nyugodtságot és békét sugárzott az a kis mosoly, ami ajkain virított, és ami pár pillanat alatt hatalmas vigyorra húzódott. Felvont szemöldököm alól értetlenül pillantással szakítottam el a tekintetemet szépen ívelt ajkairól. Nem értettem a hirtelenből jött jókedvének okát, ám amint elkezdett csücsöríteni, számomra is világossá vált minden.

 - Ne majomkodj már – morogtam szem forgatva.

 - Hiányzott már nekem ez a durcis, kicsit fojtott hang. Ilyenkor haláli édes vagy – kuncogta a fülembe. – De tudod nem tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak, mikor úgy meredtél a számra, mintha csak arra várnál, hogy teljesen rácuppanhass.

 - Mert ez tényleg így is van – csúszott ki a számon az a mondat, ami hirtelen átszáguldott a gondolataim hosszú autópályáján. Éreztem, ahogy Kimi egyszeriben megmerevedett mellettem. Minden egyes izmát megfeszítette, és látványosan kerülte a tekintetem. – Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit – mosolyogtam rá kedvesen. Óvatos mozdulattal megcirógattam borostás arcát, majd feltápászkodtam a kanapéról, és megindultam az emelt felé. Sietős léptekkel haladtam a hálószobába, ahová egy kis menedék reményébe igyekeztem.

*

 - Napok óta van valami veled, amikor csak hozzád érek – szólaltam meg halkan, amint a háló ablakában tükröződő eseményeket pásztáztam a szemeimmel.

Kimi az ajtófélfának támaszkodva bámulta a hátamat. Nem szólalt meg, csak nézett és csendesen emésztette a szavaimat, melyeknek elhangzásába igazán sok erőt kellett fektetnem.

 - Távolságtartó vagy még mindig, és … Még egy csóknak nevezhető hosszabb puszit se kaptam tőled. Este hátat fordítasz nekem az ágyban, és az éjszaka nagy részét a nappaliban töltöd, miközben azt hiszem az jár a fejedben, hogy alszok, pedig nem, mert az altatók ellenére is sokszor felkelek az éjszaka folyamán és látom az üres térrészedet. Na meg úgy érsz szinte hozzám, mint az öcsém … Semmi … Szerelmet nem érzek már benne – motyogtam leszegett fejjel.

Ahogy az alacsony ablakpárkány fa burkolatának hibáit vizslattam, éreztem, hogy nem egy, de nem is kettő könnycsepp kezdett versengeni az arcomon. Egyik, másik gyorsabban csordult le a járomcsontomon, teljesen eláztatva így az arcomat. – Kimi, ha már nem … nem érzel úgy irántam, ahogyan 1 hónappal ezelőtt, akkor kérlek mond meg – fordultam hirtelen felé, hogy a szemeibe nézhessek. – El fogom fogadni akármit, mondj is, de nem tudom, hogy hogyan viszonyulsz hozzám. És … Ez teljesen megöl!

 - Édesem – ejtette ki gyengéden a legszívfacsaróbb becézést, amit csak el tudtam képzelni.

Hirtelen két lépéssel átszelte a közöttünk lévő métereket, majd amint odaért hozzám, két kezébe fogta az arcom, majd egy szenvedélyesen megcsókolt.

Mindenem megremegett, amint ajkai az enyémekre tapadtak. A megkönnyebbülés atombomba szerűen robbant szét a testemben. Az ereimben végigszáguldozó jóérzés, hamar elöntötte minden egyes porcikámat a fejem búbjától egészen a lábujjaimig.

 - Fogalmam se volt arról, hogy miként is kéne viselkednem veled. Nem tudtam, hogy meddig mehetek el, és hogy mit viselsz el még tőlem … Hiszen … Megcsaltalak!!! –fakadt ki hangosan. A szavai mögött rejlő undor, arcának vonásaiból is visszaütöttek. Fanyalogva nézett le rám, miközben karjaival szorosan maga mellett tartott. - Azt hittem, hogy jobb, ha egy kis teret adok neked, amíg átgondolod a helyzetünket.

 - Kimi, szeretlek és nem akarlak elveszíteni! – vetettem a szemére hevesen. – Mit … Én nem … Szóval … Mind a ketten hibáztunk, és ennek meg is ittuk a levét. Nem vethetem a szemedre, hogy félre léptél, mikor én szabályosan megöltem a fiúnkat!

A szavaim végigmarták a torkomat, amint kimondtam őket. Az igazság szúró, felemésztő fájdalma újra a mellkasomba költözött, és hirtelen úgy éreztem, hogy legszívesebben elviselnék még több rosszat, csakhogy megfulladjak a súlyuktól és eltűnjek a világ, és Kimi szeme elől.

 - Még egyszer ezt kimondod, pillanatragasztóval összeragasztom a szádat – meredt rám dühösen Kimi. Pillantását a szemeiben összegyúlt könnycseppek csak még hevesebbé tették. Szinte már vártam, hogy mikor fog alaposan megrázni, vagy felpofozni.

 - Ez az igazság – mondtam a fejemet csóválva.

 - Én vagyok mindennek a kiindulópontja! A tökéletes kapcsolatunkat teljesen szétbasztam egy görbe estével. Miattam lettél olyan ideges, hogy nem tudtad megfékezni az indulataidat. Miattam halt meg a babánk! – sziszegte idegesen, már-már undorodva.

 - Nem te tehetsz erről az egészről – motyogtam elhaló hangon.

 - De akkor te se – mondta halkan, majd az államnál fogva megemelte lehajtott fejemet. – Szeretlek. Mindennél jobban, és soha, de soha nem foglak elhagyni, még ha könyörögsz, akkor se! Túléljük ezt az egészet. Lezárjuk magunkban, mert ez már a múlté. És ketten mindennel megbirkózunk.

 - Félek, hogy … Hogy ugyan az fog történni, ami annak idején Heikki-vel és velem …

 - Ezt nem fogom hagyni! Bármit megteszek azért, hogy rendbe jöjjenek a dolgaink. Hogy újra teljesen boldogak legyünk … Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen, Bébi – viccelte el a végét egy pimasz mondattal, amit egy szenvedélyes csókkal pecsételt meg. 

Sziasztok :)

Az előző résznél elfelejtettem nektek megemlíteni, hogy egy ideig csak hetente egy részt fogok hozni nektek, hogy egy kicsit nyugisan tudjak haladni a történettel, és ha már kellő rész meg van előre írva, akkor már a heti kettő publikált részre is áttérünk majd :D

Örömmel láttam, hogy ez a folytatás sokatoknak tetszett. Be kell vallanom, hogy ahogy írom a részeket, én azt érzem, hogy talán tényleg ez volt a helyes választás, és jól döntöttem pár hete, hogy inkább így folytatnám Kimi és Em történetét. 

Ahogy múlthéten az első, és most a második részből is kiderült, kicsit sokat fogunk lelkizni mostanában, ha mondhatom így. Egy vetélés tudom, hogy mennyire megrázhat embereket (nem saját tapasztalat, de nagyon, nagyon de nagyon közel hozzám történt már ilyen), így most próbálom azt leírni, ahogyan akkoriban gondoltam, hogy a családomból egy bizonyos szenvedő fél és a szerettei hogyan is élhetett meg mindent akkoriban. 

Valamint egy megcsalás is súlyos ütés egy kapcsolat bástyáján, aminek a megvédése érdekében sok dolgot kell még elszenvedni, és ennél is több mindent kell tenni azért, hogy helyreállítsák az ostrom következményét. És ez nem is mindig sikerül. Lehet Kimiéknek se fog a végén :)

A hozzám érkezett szöveges megnyilvánulásokra mind válaszoltam, és ezt a szokásomat próbálom majd tartani annak ellenére is, hogy tényleg lusta vagyok :D
De innen is szeretnék azért köszönetet mondani a felém érkezett pipáitokért, valamint a hozzászólásokért :)

További szép napot és hétvégét Nektek,
Em