69. rész

Unottan piszkálgattam az asztalomon lévő irat halomban lévő egyik mappa szélét, miközben arra vártam, hogy Nathan befejezze a neki kiadott munkát. Már nagyjából 2 órája ült egy verseny telemetriai adatai felett, amiből ki kellett írnia, hogy melyik körökben volt esedékes a két kerékcsere. Egy tapasztalt mérnök alapból, 2 másodperc alatt kiszúrja az ilyet, de Nathan sajnos ettől még messze állt, éppen ezért tartottam bent ma őt kicsit hosszabb ideig a gyárban. Christian rám kötötte, hogy márciusra legyen önálló a brit fiú, vagy a nagyszájú Lisa-t kapom majd meg, aki hetekkel ezelőtt elásta magát nálam. Ezt nagyon nem akartam, így minden erőmmel azon voltam, hogy Nathan-nak mindent megtanítsak, és segítsek neki.

 - Em – nyitott be az irodámban a mérnöktanonc. Elcsüggedt fejet vágott, így meg se kellett szólalnia, már láttam is rajta, hogy nem tudta kiolvasni az adatokból a nekünk kellő információkat, hogy meg tudja oldani a feladatot.

 - Tedd le – mutattam az asztalomra egy nagy sóhaj után, majd szétnyitottam egy papírlapot. – A köridők a kulcsfontos szereplők – böktem a lap alján szereplő számokra. – Ez a köre 24 másodperccel lassabb volt, mint az előző. Csak ennyit kellett volna megnézned rajta, és kész. Semmi mást nem kellett volna tenned … És éppen ezért fontos, hogy a telemetriai lap minden egyes négyzetmilliméterét ismerd – mondtam neki türelmesen, majd mosolyogva rá pillantottam. – Látom már nagyon mennél, így nem is zavarlak tovább. Menj. A lány már nagyon várhat rád – mondtam nevetve, majd az adatokat visszaraktam abba a kartonba, ahonnan kivettem őket még órákkal ezelőtt.

 - Látod te is, hogy szar vagyok. Miért tartasz ki még mindig mellettem?

 - Már nem akarsz gumi mérnök lenni? – kérdeztem tőle érzelem mentesen. Nem akartam a csalódottságomnak hangot adni, vagy kicsit is érzékeltetni vele ezt.

 - De. Sokkal jobb ez, mint a motorokkal dolgozni, de … Szarul megy ez nekem. És nem értem, hogy miért nem küldesz el?!

 - Mert tudom, hogy a tudás, ami ehhez kell, megvan benned. Csak elő kell kotorni … Figyelj … Én se gumikért felelős mérnöknek készültem anno. Smedley mellett dolgoztam. Versenymérnök akartam lenni. Aztán mikor átkerültem ide, akkor raktak a gumik osztályára. Akkor kellett megtanulnom mindent Jon-tól. Én is ugyanígy kezdtem, mint te – mondtam neki mosolyogva. – Ne légy elkenődve, hogy most nem megy. Én TUDOM, hogy te jó utódom leszel, és nyugodtan fogom neked átadni a helyemet.

 - Imádlak – mondta nevetve, majd a karjaimba vetette magát. – Ha nem gond, akkor tényleg megyek, mert randim lesz.

 - Jó szórakozást – kiáltottam utána nevetve, majd amint becsukódott az irodám ajtaja, unottan visszazuhantam a székembe. Semmit nem tudtam már magammal kezdeni, mert már délelőtt megcsináltam a mára kapott feladataimat. Adrian se volt jelenleg a gyárunkban, így neki se tudtam segíteni, a fejlesztő osztályon meg nagy volt most a kavarodás. Nem akartam még én s gondot okozni az ott dolgozóknak azzal, hogy lábatlankodnék. Így csak ültem a székemben és bámultam az irodám berendezési tárgyait. Míg mindent alaposan szemügyre vettem, a telefonom szinte megállás nélkül rezgett, és villogott az asztalon lefordítva. Nem akartam kikapcsolni a készüléket, mert akkor Kimi tudta volna, hogy láttam, hogy hívott. Így legalább meg van arra az esélyem, hogy azt hiszi, nincs a közelemben a mobilom, ezért nem válaszolok a hívásaira.

Délután 4 óra felé kopogtattak az ajtómon. Egy ,,szabad” szó után érdeklődve pillantottam az érkezőmre, aki maga volt Sebastian Vettel. Tudatlanul álltam érkezése előtt, hiszen ő ilyenkor nem szokott a gyárban lenni, és Valentin napon szinte mindig elutaznak valahová Hanna-val.

 - Mi járatban? – kérdeztem tőle mosolyogva. A német kicsit beljebb sétált, majd leült az asztalom előtt lévő fotelek egyikébe. – Hanna?

 - A szüleinél. A nagymamája kórházba került, és hazautazott, nekem meg mondta, hogy maradjak itt, Angliában – mondta, majd a rezgő telefonomra pillantott.

 - És ezek mögött ugye nincs az, hogy Kimi küldött ide? – kérdeztem tőle miközben fürkészve a tengerkék szemeibe néztem. Nem válaszolt, csak elbámult mellettem. Megforgattam a szememet, majd az orrnyergemhez szorítottam az ujjaimat, hogy a hirtelen rám csapó fejfájást kicsit enyhítsem.

 - Ezerszer hívott már, és fogalma sincs arról, hogy mit csinálsz. Hogy miért nem veszed fel a telefonodat …

 - Sok munkám van – mondtam mosolyogva, majd felhajtottam a laptop-om tetejét, hogy valami munkához hasonló dolgot végezhessek rajta.

 - 10 perce csak ülsz itt, mint valami kuka … Onnan be lehet látni – mondta, majd az ,,A” és a ,,B” szárnyat összekötő hídszerű folyosó felé mutatott.

 - Nem akarok beszélni vele. Ha hajlandó lesz végre kinyögni, hogy hova is tűnik el folyamatosan, akkor talán beszélek majd vele – mondtam egy vállrántás kíséretében, majd az ajtó felé pillantottam, ahol szinte Lexi berobbant. – Mi történt? – kérdeztem tőle, miután kissé dühös ábrázatát megláttam.

 - Tudom, hogy ki fogsz akadni, de ezt látnod kell – mondta, majd elém rakott 4 újságot. Mindegyik magazin ki volt nyitva azoknál az oldalaknál, amit nekem látnom kellett.

Megállt számomra az idő, és szinte minden, mikor megláttam firkálmányokhoz csatolt képeket. Kimi nevető arca nézett vissza rám. De nem csak az övé. Hanem egy lányé is.

 - Minttu? Ki az a Minttu? – kérdezte értetlenül Sebastian, miután az egyik újságot maga elé vette. Tágra nyílt szemekkel vizslatta a képeket, és a leírtakat. Eddig én is azt gondoltam, hogy bármi, amit ilyenekben Kimi-ről írnak az egy nagy hazugság. „EDDIG!”

 - Kimi egyik barátja. Nem igazán ismerem. Egyszer találkoztam vele. Tavaly szilveszterkor, azt hiszem – mondtam rá se figyelve. Csak az előttem lévő magazin színes képeit bámultam.

 - A net is tele van velük – mondta Lexi, miután a székem karfájára nehezedett. – A képek, amiken farmerdzseki van a csajon, akkor készültek, mikor vizsgálatra kellett volna mennetek … És szinte mikor Kimi eltűnt, mindig lekapták ezzel a csajjal …

 - Egyszer pedig fel is hívtam Kimit – állított be az irodámba az öcsém. – Én hoztam otthonról ezeket – bökött az asztal felé. – Nem akarom Kimi-t hátba támadni, de a nővérem vagy. Az egyetlen. Ő pedig egy haver, és száz másikat találok helyette. És nem hagyhatom, hogy játsszon veled. Szóval … Tudnod kell arról, hogy mikor egyik este nem ment haza, és felhívtad Lexi-t … Én megcsörgettem Kimit. Részeg volt, és hülyeségekről hadovált nekem, az egyetlen értelmes mondata az volt, hogy Helsinkiben van, és te meg Svájcban. Ez a kis picsa is ott lehetett, mert valaki kivette a kezéből a telefont, és Kimi helyett lerakta. És nem férfi hang búcsúzott el tőlem.

 - Megcsalt? – kérdeztem tömören az öcsémtől. Csukott szemekkel, mert nem akartam egyből az arcán látni a választ. Hallani akartam. Hallani akartam az igazságot a két fülemmel.

 - Másnap átjött hozzám. Mondta, hogy az egyik haverjának születésnapja volt, és az ünnepelték meg, neked meg azért nem mondta el, hogy hova ment, mert fasírtban voltatok. Szóval … Ezen a bulin sokat ittak … Sírva vallotta be nekem, hogy megcsalt téged. Kiborult, és ezért nem láttad már őt 5 napja. Espoo-ban van. Paulánál.

 - Ez nem igaz – mondtam nevetve, mire mind a hárman furán rám meredtek. – Tudtam. Éreztem, hogy ez lesz – vihogtam szinte már hisztérikusan. Az egyik pillanatban még nevettem, a másikban pedig zokogtam. Az asztal üveglapjába kapaszkodtam meg, hogy le ne csússzak a földre. – Tudjátok mit? – törölgettem meg nevetve a szemeimet. – Nem érdekel – mondtam szipogva, majd felálltam az asztaltól. – Gondolom szimulátorozni jöttél – fordultam Sebastian felé, aki bólintott egy aprót. – Akkor megyek veled gyakorolni – mondtam neki mosolyogva, majd elindultam a folyosó felé. A hátam mögött mind a hárman lefagyva néztek utánam. Pillantásaik szinte égették a hátamat, de nem érdekelt, hogy mennyire nézhetnek is hülyének engem. Dolgozni akartam, hogy ne gondolkozzak, és nem akartam arra gondolni, hogy legszívesebben mit is csináltam volna Kimi-vel.